Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

'.Ví.. r ­mob, fi rádió és a feiemzié műsora VÁSÁRNAP Kossuth rádió. 8.20: Bach-művek 9.00: Az MRT Gyermekkórusának úi felvételeiből. 9.10: Harsan kürtszó! 10.10: Halló. Európa! 12.10: Operarészletek. 13.00: Tánc- zene. 13.45: Versek. 14.00: Beet­hoven: A-dúr szonáta. 14.30: Nó­ták. 15.08: Színházi Magazin. 16.14’ Richard Strauss: Don Quijote. 17.05: Gorkij: Életem. I. rész. 18.05: Látogatás az Állami Hangverseny- zenekarnál. 19.25: Világirodalmi Magazin. 21.00: Hanglemezparédé. 22.10 : 5000 mérföld az amerikai Délen. VI. 22.20: Üj lemezeinkből 23.10: Verbunkosok. népdalok. 23.32. Beethoven: VIII. szimfónia. 0.10: Operettrészletek. Petőfi rádió. 10.00: Miska bácsi lemezesládája. 10.30: Mit hallunk? 11.00: Ambrus Tibor jegyzete. 11.10: Operakalauz. 12.10: Elbeszé­lés. 12.20: Népdalok. 13.00: Az innsbrucki Vogelweide-kórus éne­kel. 13.14: Kis karácsonyi törté­net. 14.08: Operarészletck. 15.40: Tudósaink arcképcsarnoka. 15.53: Könnyűzene. 16.16: Vendégségben az új miskolci lakótelepen. 16.36’ Mit üzen a Rádió? 17.16: Kodály- dalok. 17.40: Babavásár. Operett­részletek. 18.17: Pásztor Magda riportja. 18.37: Üj könyvek. 18.40: Erik a szőlő — nótaest. 20.25: A Bécsi Szimfonikus Zenekar Brahms-hangversenye a bécsi ün­nepi heteken. 22.10: Tánezene. Televízió 17.58: Hírek. 18.05: Reklámmű­sor. 18.15: Nótaszé. 18.35: Ki tud rá megoldást? 18.40: Dokumentum­film. to.05; Esti mese. 19.20: Portré­film Juliette Grecóról. 20.00: TV Híradó. ?n,20: Klasszikusok tv-fil- men: Vfz.kereszt. vagy amit akar­tok. Shakespeare vígiátékának tv- filmváltozata. 22.20: TV Híradó — 2. kiadás. A Diósgyőri Gépgyár kerékpár­üzemében. Sanzonok. A társadalom erkölcse és ízlé­se. — Jegyzet. Tanácselnök a mikrofonnál. Vidám téli esték falun. Népdalfeldolgozások. Sporthírek, totóeredmények. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a !8> métere* hullámhosszon. 18—19 óráig) Megyei krónika. Mit imák tudósítóink? Kiváló határőrök közötte Oravec János a nap 2. Vsán rin ári éjszaka volt. A város már az IIVeiII igazad álmát aludta. Lassan bandukoltak a kanyargós utcán a hegyoldalra kapaszkodó házak és borpincék között. A közeli vasgyár mellett hirtelen világosság tört a ma­gasba, puha, vörös fény tapadt a fekete égre, és elhalványította a csillagok ragyogását. Öntötték a salakot. Megálltak és nézték a fények sejtelmes játékát, a vörös szín nyomában feltörő gőzfel­hők meg-megcsillanó fátylát a lassan hűlő sa­lak izzásában. Csak sokára szólalt meg Laci: — Látod azokat a kis lámpákat a gyár mö­gött? — mutatta kinyújtott karjával az irányt. — Ott dolgozom én. Az a bánya. A lány bizonytalanul bólogatott, mire Laci egyik karjával átölelte vállát, és a megfelelő irányba fordította. — Most is dolgoznak — folytatta a fiú. — Az éjszakások. — Az én társaim is dolgoznak — mondta gyor­san Zsuzsi. — Látod? — és a város felé fordult, ahol a főutcán fel-feibukkant a házak között a kivilágított villamos, miközben áramszedője nagy kék fényeket szakított a vezetékből. Sokáig álltak még szótlanul a város fölé maga­sodó hegy egyik fehérre meszelt utcai korlát­jánál, nézték az utcák lámpafüzéreit, a gyár ti­tokzatosan, sejtelmesen reszkető fényeit és tá­volabb, a bánya szívében magasra nőtt akna­tornyon egy kis piros pontot. A lány nem akarta, hogy Laci egészen haza­kísérje. Szégyellte a kis, omladozó házat, ahol egy szobában lakott Ilkával albérletben. Az ügyetlen csók után lekapta lábáról a papucscipőt és elfutott. A fiú még nézett, utána egy darabig, aztán megfordult, zsebre vágta kezét, és nagyokat lépve megindult lefelé, a városba. Icmprpfc/mtoL kezdetén a város meleg vizű 181110 c*1 rgUH strandját látogatták. Első al­kalommal sokáig nézegette magát a lány az öltö­ző hatalmas falitükrében. Fehér volt a bőre, s a fürdőruha sem állt úgy, ahogyan szerette volna. Nagyon akart tetszeni, összehasonlította magát másokkal. Kreolbőrű, pirosra lakkozott körmű nők jöttek-mentek mellette. Divatos strandpa­pucs volt a Lábukon, rövid köpeny borította vál- lukat, finom törülközővel legyezték magukat, óra csillogott a csuklójuk felett és fél arcukat nap­szemüveg takarta el. Mikor ismét a tükörbe pil­lantott és meglátta magát, hirtelen sarkon for­dult és visszament kabinjába. Magára zárta az ajtót és elkezdett sírni. ’Aztán kifújta orrát. Ki­ment ismét a tükör elé., Most már csak a haját igazította meg. Közben meglátott egy általa iri­gyelt strandszépséget, akin pattanásig feszült a vizes fürdőruha. Hirtelen elhatározással kifutott az öltözőből és a zuhany alá állt. A fiú lihegve ért mellé: — Már azt hittem, a másik ajtón kimentéi. Aztán úgy rohantál ide, hogy alig értelek Utói. Miért voltál ilyen sokáig? Később egymás mellett feküdtek a zöld íü- vön és napoztak. Zsuzsi csak most merte alapo­sabban megnézni a fiút. Alakja darabos volt és izmos, hátán több sebhely virított. Bőre fehér volt, kivéve fejét, nyakát és kezeit. — Laci! — szólalt meg váratlanul a lány. — Ugye, a bányában nem süt a nap? A fiút meghökkentette a kérdés, de aztán el­mosolyodott: — Nem, Zsuzsa. Ott nem látni a napot—. Kövid idő a*att megszokták egymást. Strand, mozi, szombaton össztánc a va­sasok klubjában. Persze nem mindig. Volt, ami­kor csak egyszer találkoztak egy héten, akkor is rövid időre. Ha a lány dolgozott, végállomástól végállomásig megtervezték a következő hetet. Ta­lálkozásuk már nem számított ünnepnek, egvütt- létük természetessé vált. Az esti búcsúcsókok már nem voltak ügyetlenek és az utóbbi időben Zsuzsinak többször meg kellett fognia a fiú óva­tosan, de türelmetlenül keresgélő kezét. Ilyenkor Laci zavartan elmosolyodott, és hadarva elkez­dett valamiről beszélni. Zsuzsi pedig nem utasí­totta rendre, csak fogta, szorította a fiú kezét. Sokszor még azt is érezni vélte, miként ernved- nek el az izmok és az idegek Laci karjában. Az augusztusi ünnep napján a városhoz kö­zeli, fürdőhelyre kirándultak. Délelőtt strandol­tak, aztán megebédeltek az előkelő vendéglő te­raszán. Később csónakáztak a mesetavon, este táncoltak. Sűrűn találkoztak ismerősökkel, s ha a köszönés után megálltak egy kis beszélgetésre, tüntetőén egymáshoz szorították vállukat. Késő éjjel, gyalog indultak a város felé. Fá­radtak voltak, mégis .ió volt együtt sétálni. Lás­son elhagyták a fürdőhely kivilágított utcáit, és az országút betonján ballaglak a város leié. A szórakozóhelyekről kihallatszó tánezene sokáig elkísérte őket. Néha el-elsuhant mellettük egy személygépkocsi, vagy lelassított a hátuk mögött és alaposan megvilágította őket. Ilyenkor össze­nevettek, és a fiú átkarolta a lány vállát. Később letérlek az útról. A magas fű kezükig ért. Laci leterftette kabátját, és arra ültette a lányt. Meliéheveredett, és rágyújtott. A gyufa lángja egy pillanatig megvilágította őket, aztán már csak a fiú fehér tnge verte vissza az éj­szaka csekély tényét... IliiinhlmlnH mire a városba értek. A IldincIlUUOII, gyűrött ,íab.n a lány vállait. borította. Szótlanok voltak, s mikor elbúcsúz­tak, Laci úgy érezte, hűvösek a lány ajkai. Ugyanott, annál a korlátnál álltak, mint az első este. Lent. a város háztetőit könnyű pára borítot­ta, távolabb, a gyárkéményekből egyenesen és magasra szállt a füst, messziről mozdonyfütty hallatszott. (Folytatjuk) társa sétájuk alkalmával lát­ták, hogy Kiss a ház előtt be­szélgetett menyasszonyával. A két férfi között szóváltás tá­madt, majd Darnyik bement a lakásba, s onnan — ruhá­ja alá rejtve — rohamkéssel tért vissza. Az utcán a két férfi vere­kedni kezdett, közben Darnyik a késsel a fiatalember mell­kasába szúrt. A sérülés olyan súlyos volt, hogy Kiss László másnap meghalt:. A Fővárosi Bíróság Darnyik Lajost emberölésért 12 évi sza­badságvesztésre ítélte. Az ügyész tudomásul vette a bí­róság döntését, az elítélt és védője enyhítésért fellebbe­zett. Darnyik Lajos, 48 éves se­gédmunkás, budapesti lakos élettérsával és annak két leá­nyával lakott együtt. A férfi és a leányok rossz viszonyban voltak, ezért nem hívták meg az egyik, 17 éves leány eljegy­zésére. Amikor élettársa kór­házba került, Darnyik több­ször ittasan tért haza, ezért a leányok félelmükben megkér­ték a vőlegényt, Kiss Lászlót, hogy aludjék a lakásban. Egy éjszaka Darnyik, amikor ha­zament, Kisst az ágyán talál­ta, s felelősségre vonta. A fia­talember ököllel arcul ütötte Darnyikot, az ütés helye több napig látszott. Darnyik kiuta­sította Kisst azzal, hogy még a környéken sem akarja lát­ni. Később Darnyik és élet­Tizeiét évi szabadságvesztés emberölésért dezéséröl. A huzavona hátteré­ben az áll, hogy a Saigon* küldöttség nem akarja önálló tárgyaló tényezőként elismerni a Felszabadítási Frontot; né­gyes tárgyalás helyett kellős tárgyalást szeretne, úgy, hogy az egyik tél lenne „a szövet­ségesek" (értsd: a saigonlak és az amerikaiak), a másik fél pedig „a kommunisták”, s eb­ben a küldöttségben tulajdon­képpen a VDK vinné a szót. Washingtoni körök megosz­lanak annak megítélésében, hogy a saigoniak által rende­zett párizsi huzavona az Egyesült Államok számára jó-e, vagy kellemetlen. Bom­baként hatott Cliffordnak, Johnson hadügyminiszterének az a kijelentése, hogy az Egyesült Államok esetleg a békeszerződés megkötése előtt hozzálát haderőinek kivonásá­hoz Dél-Vietnamból. Csalódás Saigonban Valószínűleg komoly csaló­dást kelthetett Saigonban az elnökké választott Nixon első átfogóbb külpolitikai nyilat­kozata is, amelyet egy kanadai lapnak adott. Nixon szerint „az Egyesült Államok segíthet egyes országokat, amelyek ka­tonai védelmet, vagy gazdasá­gi támogatást követelnek, de nem folytathat háborút egy népért — a szóban forgó nép helyett”. Nixon azt is hozzá­fűzte, hogy „el kell kerülnünk az új Vietnamokat”. bornoki klikk Silva teljhatal­mával tulajdonképpen az 1967 óta kibontakozott demokrati­kus jelenségeket akarja visz- sza vetni. A december 14-ével kezdő­dött féktelen terrorhullámban tucatjával tartóztatják le az ellenzéki politikusokat, szak- szervezeti vezetőket és való­ságos hajtóvadászat indult az újságírók ellen. A rendkívüli állapotot kimondó dekrétum értelmében Silva elnök letar­tóztatás! parancs nélkül is őri­zetbe vetethet állampolgáro­kat és semmibe veheti a leg­felsőbb bíróság döntéseit. A külföldi követségek tömve vannak menedékjogot kérő személyekkel. Egyetlen lap sincs, amelynek szerkesztőjét vagy kiadóját ne hurcolták volna börtönbe. A lapok csak célzásokat mernek tenni a szörnyű helyzetre, a Journal do Brazil például időjárás- jelentésbe burkolja vélemé­nyét: „Borús idő, heves szél­rohamok söpörnek végig Bra­zílián. rekkenő a hőség, foj­togató a levegő .. Változatlanul a nemzetközi érdeklődés előterében áll a vietnami kérdés. Párizsban mindeddig nincs megegyezés arról, milyen alakú legyen az asztal, amely körül majd he­lyet foglal a VDK, a DNFF, az Egyesült Államok és a Saigo­nt adminisztráció küldöttsége, hogy érdemben tárgyaljon a vietnami kérdés politikai ren­A héten a közfigyelmet a brazíliai esemény Latin-Ame- rilcára fordította. A „belső puccs”, amelynek előzményei még a kora őszre nyúlnak vissza. Moreira Alves képvise­lő szeptember 4-én a parla- ! mentben éles kirohanást in- . tézett a hadseregnek az egye­temista mozgalom elfojtásá­ban betöltött brutális szerepe | ellen. Az esemény annyira fel- | bőszítette a szélsőjobboldalt, j hogy Moreira mentelmi jogá­nak felfüggesztését követelte, s a „hadsereg rágalmazása” címén bíróság elé akarta ál­líttatni. A mentelmi bizottság, azonban elvetette a kiadatási javaslatot. Ekkor a tábornoki klikk kierőszakolta a mentel­mi bizottság tagjainak kicse- ' rélését. Az új bizottság a ki­adatás mellett döntött, de a képviselőház leszavazta az in­dítványt. A katonai vezetők ekkor kierőszakolták, hogy a kormány ruházza fel teljha­talommal Costa e Silva elnö­köt, a parlamentet pedig meg­határozatlan időre oszlassa fel. Ürügy volt A Moreira-ineidens tulaj­donképpen csupán ürügy volt ahhoz, hogy a hadsereg leg- reakciósabb csoportjai, ame­lyek 1964-ben megdöntötték Goulart demokratikus kormá­nyát, újabb súlyos csapást mérjenek az ország demokra­tikus és haladó erőire. 1964- ben ezek az elemek juttatták az elnöki székbe Costa e Siiva marsallt, s formálisan helyre­állt a polgári kormányzat. A legfőbb hatalom azonban lé­nyegében az 1964-es puccs ér­telmi szerzőinek kezében ma­radt. Az utóbbi időben a saj­tóban, a televízióban ismét el­szaporodott a jobboldal bírá­lata, s az egyetemisták moz­galmai is fellendülőben voltak. Á növekvő infláció miatt fo­kozódott a munkások bérkö­vetelése. Sajátos módon a nagytőke és a nagybirtok is elégedetlenkedett a táborno­kok rendszerével. A nemzeti burzsoázia nem tudott beletö­rődni a külföldi tőkének jut­tatott nagyobb előnyökbe. A földbirtokosok az exportárak leszorítása miatt bírálták a kormányt. Még a fiatalabb tisztekre is átterjedt az elé­gedetlenség: november elején a tiszti továbbképző intézet hallgatói petícióban tárták fel a hadseregben tapasztalható botrányos állapotokat. Ilyen körülmények között „a parla­ment megrendszabályozása” címén a szélsőjobboldali tá­fíeii küSpotiiikaiösszefoglalónk nata után a zsűri elnökének. így tehát kedves Szendrői Im- réné (Miskolc, XII., Béla u. 7.) a zsűri elnökének nem volt jo­ga más arányi kialakítani, mint a tv-ben elhangzott 0:11. De szeretnénk önt és sok más levélírónkat megnyugtatni: a Sárosi Katalinnak szóló nulla pontozás nem jelentheti a ki­tűnő énekesnő képességeinek alábecsülését. Most egy adott páros teljesítményét kellett mérlegre tenni, s itt, nálunk 11 ember azonos véleményen volt. Szerintünk ebben nincs sem­mi rendkívüli. A zsűri minden egyes tagja szereti Sárosi mű­vészetét, ismeri énekesi pálya­futását. Az országos szavazás eredményéből is az látszik, hogy Sárosi most korszerűtle­nebb számokkal jelentkezett. Esélyeit még Kazal rögtönzé­sei is rontetták. Vitapartne­reink sokaságának elmondtuk már, hogy mi a magunk ré­széről irreálisnak tartottuk a Zalatnay—Sárosi-féle párosí­tást. De ez már nem a mi asz­talunk. A slágerkupa karácsony két napján és szilveszterkor foly­tatódik. A békesség, a harmó­nia ünnepén olvasóink , ne rontsák el hangulatukat azzal, hogy túlértékelik ennek a versengésnek jelentőségét, s esetleg méregbe gurulnak. Nem éri meg. De, ha mégsem tudnánk döntéseinkkel az ün­nepi hangulati egyensúlyt biz­tosítani, jobb híján a zsűri tagjait korholják. Itt közöljük az Északmagyarország zsűrijé­nek névsorát. A zsűri elnöke: Párkány László újságíró. A bí­ráló bizottság tagjai: Sereg Já­nos, a Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskola igaz­gatója, Ruttkay Anna újságíró, Varsányi Zsuzsa, a Magyar Rádió miskolci stúdiójának ze­nei szerkesztője, Flach Antal zenetanár, a Miskolci városi Tanács Művelődésügyi Osztá­lyának főelőadója, Imreh Jó­zsef, a Magyar Rádió miskolci stúdiójának riportere, Benedek Miklós, lapunk kulturális ro­vatának vezetője, Laczó Zol­tánná, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Nagy Tibor, a KISZ Borsod megyei Bizottságának titkára, Szabó Péterné, egye­temi hallgató, a Mi Egyete­münk című lap munkatársa és Flanek Tibor újságíró. (p—1) ennek ellenere keveset halla­tott magáról, mert fő felada­tának tekintette a háborítat­lan, lelkiismeretes bírásko­dást., ezáltal sok százezer em­ber kellemes szórakozásának segítéséi. A slágerkupa elődöntője alatt a nézők többé-kevésbé elégedettek voltak e fáradozás­sal. A zsűri tagjai sok egyet­értő levelet kaptak. Termé­szetesen akadtak olyanok is, akik más véleményen voltak, s bírálták a döntést. Kaptunk okos, érvelő leveleket és tele­fonokat. Türelmesen vitatkoz­tunk. De kaptunk névtelen levele­ket is, amelyekben többek kö­zött azt kívánták, hogy dögöl­jünk meg. Kesznyéteni posta- bélyegzővel ellátott, nyílt le­velezőlapon például a követ­kezőt olvashattuk: „Árulják el mire szavaztak, Zalatnaki (nem elírás!) rekedt ordítozására, vagy a ruhája alól kikandikáló ...........re. Bolonduljanak meg, ha továbbra is a huligánokat pontozzák.” Ugye, kedves olvasó, ez már nem a játék hevének hangja7 Ez gusztustalanság és az el­fogultságnak olyan foka, ame­lyet már jelzővel sem érde­mes illetni. Sokan szóltak hozzánk pa­naszosan Sárosi Katalin érde­kében. A fiatalok többsége vi­szont Zalatnay mellett tört lándzsát. A vita tovább zaj­lik, ebben semmi meglepő nincs. Bizonyos magyarázattal a mi zsűrink is tartozik. A Sá­rosi—Zalatnay párharcban a zsűri minden egyes tagja az általa jobbnak tartott énekes­re adta a birtokában levő egy pontot. A szavazás közjegyző jelenlétében történt. Minden egyes zsűritag Zalatnay nevét diktálta be a felszólítás pilla­Amikor a Magyar Tele­vízió felkérte szerkesztősé­günket A hét slágere cí­mű műsorban történő köz­reműködésünkre, magúul- sem gondoltuk, hogy ilyer széles körű érdeklődés közép­pontjába kerülünk, s a taga­dások és igenlések százaival ez vei találkozunk. A hétről hétre hozzánk ér­kező levelek, telefonhí vasok, az egyes fordulók után támadt hullámverések arra ösztönöz­nek bennünket, hogy néhány gondolatunkat közreadjuk. A tv-nézők Borsod megyei népes táborának — közöttük elsősorban azoknak, akik nem értettek egyet a zsűri dönté­seivel — figyelmébe idéznénk azt, hogy itt játékról van szó. Olyan játékról, amelyet felte­hetően azért találtak ki a tv szerkesztői, hogy' színesítsék hétköznapjainkat, kiindulási pontot nyújtsanak bizonyos vi­tákhoz. Mert mi úgy hisszük, ha a közönség csendes, vagy . szenvedélyes vitát folytat pél­dául Sárosi Katalin és Za­latnay Sarolta versenyműsorá­nak ürügyén, felszínre kerül­hetnek stílus- és ízlésbeli kér­dések is. Ha nem kizárólag az egyéni rokonszenv a „mércé­je” ennek a vitának, hanem egyéb szempont is, akkor már eredményről, méghozzá nép­művelési, vagy művészetpoltti- kai eredményről számolha­tunk be. Tudomásunk szerint zajlot­tak le hasznos, okos viták is, és bizony, „terítékre” kerültek olyan fogalmak, amelyek ma csak a kizárólag korszerű és korszerűtlen ember szótárában divatosak. A miskolci zsűri szerényen, majdnem inkognitóban végez­te eddig munkáját. A tv-né- zök itt, Borsodban ezt több­ször is szóvá tették. A zsűri A slágerkupa és a miskolci

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents