Észak-Magyarország, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-09 / 263. szám
2 Észak i\tagyarors7,Ag Szombat, 1968. november ff. m 7 : ,-f " Az amerikai elnökválasztások végeredményét még mindig nem tették közzé, mert nem fedeződött be a szavazatok osszeszámlálása. Állandóan érkeznek újabb részeredmények, amelyek azonban érdemben nem módosítják a kialakult képet, bár itt-ott ■ az elektori szavazatokra befolyással vannak. A legfrissebb. közlés szerint az országos szavazatok össze- számlálásának alapján mind Nixonnak, mind Humphrey- nak 43 százalékos részaránya van. ß külpolitika híreiben szerepelnek: Ratifikáció Nixon 30 446 000 szavazatot kapott, Humphrey pedig 30 123 000-t. Humphrey szavazataihoz hozzá kell még számolni 51 342 voksol, amelyet Alabamában egy külön listán szerzett. A január 20-án hivatalba lépő elnök jelenleg Floridában piheni ki a választási hadjárat fáradalmait, de közben tanácsadóivá' már kormánya összeállításán fáradozik. Ron Ziegler, Nixon sajtó- szóvivője közölte, hogy Nixonnak nincs szándékában beiktatása előtt Dél-Vietnamba vagy akármelyik más külföldi országba utazni. Ismeretes, hogy Thieu dél-vietnami elnök kijelentette, szívesen üdvözölné Saigonban Nixont. A szóvivő azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Nixon semmiféle külföldi utat nem tervez, hacsak Johnson elnök nem javasolja a béketárgyalások előmozdítása céljából. Nixon nem akarja megzavarni a párizsi tárgyalások menetét és nincs szándékában nyilatkozni az Egyesült Államok külpolitikájának semmiféle vonatkozásáról mindaddig, amíg a Fehér Házzal és a külügyminisztériummal nem egyezteti álláspontját. Nixon kormányának összetételéről december 5-ig semmit sem hoznak nyilvánosságra A tanácskozások tartanak ugyan, de a döntéssel várakoznak, amíg az elektorok le nem adják szavazataikat. A politikai nyelvünkben meghonosodott latin szavak közül- a ratifikálás, ratifikáció a nemzetközi szerződések megerősítését, jóváhagyását jelenti egy ország legfőbb állami szerve részéről. Nem minden nemzetközi szerződést kell külön megerősíteni: csak a fontosabb, nagyobb politikai, vagy gazdasági horderejű, és általában a hosszabb időre szóló szerződések eseté’’ ?.n szokták kikötni, hogy azok ratifikálásra szorulnak. A ratifikálást az indokolja, hogy a szerződések megkötése után az államoknak módjuk legyen még egyszer elbírálni, hogy az aláírt szerződés az ország érdekeinek valóban megfelel-e? A ratifikálást mindig az államfő végzi, illetve az államfő külügyi funkcióit ellátó legfőbb állami szerv. Nálunk az Elnöki Tanács ratifikálja a nemzeti űzi szerződéseket. A polgári típusú alkotmányok általában az államfő ratifikálási jogát úgy korlátozzák, hogy a köztársasági elnökök (vagy akár a királyok is) csak a parlament hozzájárulása után erősíthetik meg a nemzetközi szerződéseket. Az Egyesült Államokban a szenátusé az elnök által megkötött nemzetközi szerződések jóváhagyásának joga. Az első világháború után az az érdekes eset fordult elő, hogy az amerikai szenátus nem ratifikálta a ver- sailles-i békeszerződést, így azt az .Egyesült Államok tulajdonképpen nem tekintette érvényesnek. Az USA szenátusa ugyancsak megtagadta a Nemzetek Szövetségének — a két világháború közti Népszövetségnek — alapokmányától is a ratifikációt, ezért aztán az Egyesült Államok nem is lett tagja a Genfben székelt szervezetnek. 1949 júliusában az .amerikai szenátus 82 szavazattal 13 ellenében ratifikálta az Észak- atlanti Szerződést, így lehetett tagja az USA a NATO- nak. Végül meg kell említeni, hogy számos nemzetközi szerződést — kölcsönös megállapodás alapján — a részvevő országok törvénybe is iktatnak. Ennek az a jogi magyarázata, hogy az egyes országok állampolgáraira e törvény folytán válik kötelezővé a nemzetközi szerződés minden előírása. Ez a törvénybe iktatás, becikkelyezés azonban már nem tartozik szorosan véve a nemzetközi szerződés ratifikálásához. K. S. Légi riadó II sin oils síid Ismét légiriadót rendeltek el pénteken Hanoiban, immár a negyediket azóta, hogy az Egyesült Államok nyilatkozatban jelentette be a VDK ellen intézett amerikai bombatámadások beszüntetését. A szirénák megszólalása előtt a hangosbeszélők tájékoztatták a lakosságot, hogy ellenséges repülőgépek 80 kilométerre közelítették meg a fővárost. Fellőtték a Pioflir—9-el Az Egyesült Államok-beli Kennedy-fokról elliptikus Nap körüli pályára bocsátották fel a Pionír—9 mesterséges bolygót. A Pionír—9 feladata, hogy a korábbi Pionir műbolygókkal együtt adatokat gyűjtsön és továbbítson a Nap sugárzásában észlelhető változásokról, a kozmikus sugarakról, a kozmikus porról, az elektromos és mágneses mezőkről, vagyis mindarról, aminek az ismerete fontos az emberrel végrehajtott űrrepüléshez, különösen a Hold meghódításához. A Pionír—9 felbocsátásának jelentőségét növeli az a tény, hogy a naptevékenység 11 éves ciklusa vége felé közeledik és jövőre éri el csúcspontját, amikorra az első amerikai hold-utazást tervezik. A rádiá ás a felevízió mosóra SZOMBAT A Gyermekrádió műsora. 18.55: Népi zenekar. 19.30: Bartók összes Kossuth rádió. 8.17: Lányok — zongoraművei. X. A Duna folyóasszonyok. 8.37: Népi zenekar. sa* 20.25: A szovjet kultúra hete. 9.20: Massonet: Werther — Albert Csajkovszkij: Anyegin c. operája, áriája, Charlotte és Werther jelenete az I. felv.-ból. 9.35: Orvosok Televízió a mikrofon előtt. 9.34: Könnyűzene. 10.10: Zeneművészeink reűek- 9 00; Tv-szöttes. 9.25: Nyár volt... torfényben. Közben 10.50: A szov- 10s5; Tv-mintabolt. 11.15: Reklám- let kultúra hete. 1110: A Zenemű- műsor 11.20: Rajkin. 16.28: Rek- Vé-szeink reflektorfényben c. mű- lámműsor. 16.85: Arcképek, talál- sor folytatása.. 11.50: A Magyar kozásolc. 16.50: Vagyok olyan ze- Néphadsereg Művészegyüttesének nész, mim te. 17.80: Hírek. 17.5S: énekkara énekel. 12.15: Kedvelt Rcklámműsor. 17.43: Tájak, várégi melódiák. 13.00: A világgaz- rosok, emberek. 18.25: Képzőbűvé- claság hírei. 13.05: Budapest kul- szét. 18.40: A Tv jelenti. 19.25: Ci- turális programjából. 13.06: Olva- cavízió. 19.40: Költemények prózá- sónaplómból. 13.21: Török Erzsé- ban. 20.00: TV Híradó. ' 20.20: Sok bet énekel. 13.47: Hirdetőműsor. a szöveg Rádiókabaré a képer- 13.57: Néhány perc tudomány. nyön. 21.40: Fesztivál után. 22.50: 14.02: Kóruspódium. 14.10: Kama- , „ .... razene. 15.1Ó: Csak fiataloknak. Hlra<w — 2. kiadás. 23.10. A 15.55: Ma 50 éve történt. 16.00: Fesztivál után folytatása. 0.10: Jó Hét vége... 17.31: Fogadás halott éjszakát, fölnőttek! zsokéra. Irwin Shaw novellája rádióra. 18.01: Három szimfonikus -------------------------------------k öltemény. 19.25: Irta, aki mondja. Szinészkedő írók — írogató színészek vidám estje a 6-os stúdióból. 21.04: Látogatás Feleki Kamuinál, 22.20: Táncoljunk! Megváltoztak a jugoszláv vizű m rendelk ez esek via kölcsönösen megszüntette a vízumkényszert, hanem minden országba, amellyel Jugoszláviának diplomáciai vagy konzuli kapcsolatai vannak. Ugyanakkor lejárt az érvényessége annak a kérvénynek, amely lehetővé tette* hogy bármely ország polgárai beutazási vízum nélkül látogathatnak Jugoszláviába. Mostantól kezdve csak azoknak az országoknak az okmányával lehet vízum nélkül Jugoszláviába utazni, amelyekkel Jugoszlávia egyezményt kötött a vízumkényszer kölcsönös megszüntetéséről. így a magyar— jugoszláv utasforgalomban továbbra sincs szükség vízumra. Petőfi rádió. 10.00: A hét köny- nyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Az Amsterdam! Concert,gebouw lemezeiből. 14.08: Szüreti bál, népdaljáték. 14.42: Orvosok a mikrofon előtt. 14.50: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 10.05: Zenés irodalmi összeállítás. 16.45: Hangverseny a stúdióban. 17.20: Egy hír a mikroszkóp alatt. 17.35: A szovjet kultúra hete. 18.05: A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 méteres hullámhosszon» 18—19 óráig) Hét végi krónika. A Vízügyi Igazgatóságon. Kollégium avató ünnepély Sárospatakon. Politechnika a könyvtárban. Akit már régen hallottunk. Borsodi földek, borsodi falvak... Faluról falura. Modern nimródok. Zenés hétvége. Kitüntették olimpikonjainkat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken délben a Parlament kupolatermében kitüntette a XIX. mexikói nyári olimpiai játékokon eredményesen szerepelt sportolókat és szakvezetőket. A kitüntetésen megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, valamint Biszku Béla, a KB titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP PB tagjai, C.seterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Tóth Mátyás, az MSZMP KB osztályvezetője és Egri Gyula, az MTS elnöke. Gárdonyi Géza művének képregény-változata feldolgozta: Márkust László Rajzolta: /órád Ernő 35 I csehszlovák Eielügyminisztérium közleménye A jugoszláv kormány elhatározta: jugoszláv állampolgárok ezentúl nemcsak azokba az országokba utazhatnak jugoszláv kiutazási engedély nélkül, amelyekkel JugoszláUgyanúgy, mint az előző esetekben, a pénteki légiriadó is csak néhány percig tartott. Budapestre érkezett Paul Nicwescu-Mizil A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön rövid baráti látogatásra Budapestre érkezett Paul Niculescu-Mizil, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának és állandó elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. letartóztatott szervezők és rendzavarok ellen a büntető törvénykönyv előírásai szerint járnak el. Mint a közleményből kitűnik, Prágában 1G7 személyt állítottak elő, többségüket később szabadon bocsátották. Büntető eljárást igénylő esetekben az ügyeket átadják az ügyészségnek. A letartóztatott rendbontók nevét közük az érdekelt hivatalokkal, vállalatokkal vagy iskolákkal. A csehszlovák belügyminisztérium pénteken közleményt adott ki arról, hogy november 6-án és 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján „az ország egyes városaiban felelőtlen csoportok megzavarták az ünnep lefolyását”. Különösen Prágában, Pozsonyban és Brnóban, valamint Ceske Bu- dejovicé'oen került sor súlyosabb szovjetellenes provokációkra : szovjet zászlókat szaggattak le, szovjetellenes jelszavakat kiáltoztak. Az összes ilyen jellegű akciókat a belügyminisztérium törvénytelennek tartja — hangzik a közleményben. A közlemény szerint nem hallgattak a rendőrség felhívására. hogy szüntessék be tevékenységüket és oszoljanak szét, ezért egyes esetekben törvényes eszközöket kellett igénybe venni, hogy a rendzavarásnak véget vessenek. A KaiiceilÉí-polozÉsér? - egy év Baeté Klarsfeld, aki csütörtökön este a CDU kongresz- szuson felpofozta Kiesinger kancellárt, a nyugat-berlini köztársasági klubban'rendezett rögtönzött sajtóértekezleten kijelentette: „Májusban a berlini egyetem, nagy amfiteátrumában megtartott gyűlésen azt mondtam, hogy felpofozom Kiesinger kancellárt. Büszke vagyok rá, hogy ígéretemet teljesítettem”. Klarsfeld asszonyt a nyugatberlini bíróság a pofozásért egyévi börtönre ítélte. Ügyvédje közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen. Az elítélt a bíróság előtt kijelentette, nyilvános tárgyalást akart abból a célból, hogy leleplezze a kancellár múltját és hogy kifejezze megvetését ..minden nácival” szemben.