Észak-Magyarország, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-01 / 230. szám
SPORT * Í!SZ A KM AGYARORSZÁG * SPORT * ÉSZAKMAGYARORSZÁG * SPORT Sporirovatunk jclctiEREDNÉNYEK A Mályi-tavon ez évben Meghonosodott a vízisí, ezért 32 MTS Borsod megyei Tanába úgy határozott, hogy az új '.Sportág egyelőre a Borsod Megyei Vitorlás Szövetség víCsak a salak hiányzik — Munka után jólesne egy kis sportolás — régi kívánság volt már ez a szikszói kórház dolgozói körében. — Építsünk sportpályát, ahol kézilabdázni, vagy focizni leheti — javasolták a KISZ-esck. Kaptak is területet a kórház kerítésén belül. Szabad idejükben ezen a területen kubikoltak, ezt egyengették, rendezték az orvosok éppúgy, mint más beosztású egészség- ügyi dolgozók, A sportpálya elkészült. Majdnem. Tudniillik vörös salakot, nem kapnak rá. Ha valamelyik üzem KISZ-szervezete kisegítené őket néhány kocsi salakkal, viszonzásul meghívnák őket például egy rangadó kézilabda- mérkőzésre ... (r.) zísí bizottságának lrányításó- val működik. A Vitorlás Szövetség az új sportág, a vízisí bizottság elnökévé Vincze Lászlót, főtitkárává Tóth Bélát nevezte ki. Ök ugyanis részeset voltak Horváth Sándorral együtt, hogy ez a szép is modern sportág meghonosodjék a Mályi-tavom Az MTS és a KISZ Mező- esáti járási Bizottsága október 10-ár. filmvetítéssel egybekötött VIT-beszámolót rendez, Sirilla György, kitűnő távfűtőnk részvételével. Október 2-án, szerdán 15 órai kezdettel a Budapesti Honvéd NB I-es labdarúgó- csapata vondégszerepel Tisza- szederkényben. A mérkőzéssel kapcsolatban máris óriási az érdeklődés. Az edelényi járásban Ra- 8ály, Szuhogy, Szögliget és felsőtől eke.s községekben kezdték el, főleg társadalmi munkában az új sportöltözők építését. November 7-én Ba- la.iton átadják a korszerű öltözőt. Az en esi járás kézilabda bajnokságában a férfiaknál két mérkőzést, a nőiméi három találkozót rendeztek meg. Eredmények: Méra—Porró *4:16, Encsi G.—Méra 22:10, Forró—Garadna 5:1, Encsi G. —‘Hemádvécse 14:6, Garadna j —Novajidrány ifi 2:1; * A Borsodsziráki Tsz SK három helyiségből álló öltözőt kapott a községi tanácstól. Ugyanott elkezdődött a labdarúgópálya újrafüvesftése is. * Mezőcsáton, a Vörös Meteor Sportkör szervezésében, hat labdarúgó-csapat részvételével szakszervezeti labdarúgó-bajnokságot indítottak. Edelényben megkezdték a hagyományos November 7. kupa országos tekevenseny szervezési munkáit * A nagycsécsi labdarúgók motorkerékpárokkal utaznak vidéki mérkőzéseikre, miután a tsz nem tud számukra járművet biztosítani. Legutóbb Igriciben is saját motorkerékpárjaikon jelentek meg. * Az edelényi járási sportszövetség október 5-én Szalonnán tart kihelyezett elnökségi ülést. Három mikrokörzet beszámoltatásán kívül a járási agit.-prop. bizottság téli falusi oktatási tervét vitatják meg. Teli ff* Ózdi Kohász—Szegedi Építők 7:1 (2797:2533). NB I. férfi. Idei legjobb eredményükkel ilyen arányban is megérdemelten győztek az ózdiak a kiesőjelölt szegedi együttes ellen, Eredmény: Baji (490), Gombos (4G6), Koós (477), Völgyi (461), Jakab (449), Tóth Attila (4,72). Asstalitenisx MÉMTE — Bp. -Vp. Postás 13:12. NB I. V 1 férfi. A nagysze- kik I rűen játszó mis' kolci fiúk végig vezetve nyertek a fővárosban. Tálas Klampárt is megverte; Gy.: Tálas (5), Madarász (4), Dubéczi (2), En- gi, Egervári (1—1). Jók: Tálas. Madarász. MÉMTE—Bp. Aknamélyítők 13:12. Az Engit nélkülöző és az előző napi mérkőzéstől fáradt MÉMTE 10:12-ről végig szoros küzdelemben nyerte meg a mérkőzést Gy.: Dubéczi (4), Tálas (3), Madarász (3), Egervári (3). Jó: Dubéczi. DVSC—Özd 8:8. NB H. férfi, Debrecen. Szép mérkőzésen, balszerencsés körülmények között játszott a Kohász. Három vereséget húszon felüli szetlarányban szenvedett el, s vezetett már 7:4-re is. Gy.: Tóth, Lothaller (3—3), Kántor (2). Pénzügyőr—MÉMTE 9:7 NB II. női. Molnár ragyogó mérkőzései után megcsillant a remény a győzelemre. Hogy mégsem így történt, az elsősorban Rasenfeld emervált játékának és a lelkes, jól hajrázó vendégeknek „köszönhető”. Gy.: Molnár (4), Kozma (2), Brllla (1), Rasenfeld (0), illetve Hildák, Surákné (S—3), Imre (2), Sági (1). Ökölvívás _ A fővárosban rendezték meg az országos II. (pk osztályú egyéni J 1 ökölvívó-baj nok' ságot Ezen a versenyen megyénket is több sportoló képviselte, s közülük nóhányan jó eredményekkel tértek haía. Papírsúlyú bajnok: Fischer (ÓKSE), 3. Csóka (MÉMTE). Légsúly; 3. Regőczi (ÓKSE). Váltósúly: 2. Maj- kó (Borsodi Bányász), 3. Kaposvári (MÉMTE). Középsúly: 2. Csikó (Borsodi Bányász). Atlétika A Népstadion- ban rendezték M meg a serdülő atWTÍ léták A és B ka2 * tegóriájú országos bajnokságát Bár a részvétel s zin tered mények- hez volt kötve, megyénkből mégis sok versenyző állhatott rajthoz. Közülük különösen a kalapácsvető Kapusi (ÓKSE), a távolugró Galambosi Mária (ÓKSE), a súlylökő Reszler (MVSC) és Gyűl vészi (MSB szerepelt kitűnően. Eredmények. Fiú A kategória. Kalapácsvetés (11 induló) bajnok: Kapusi Imre (ÓKSE) 58,1 m. Súlylökés (16 induló): 2. Reszler (MVSC) 14.54 m. Távolugrás (24 induló): 6. Kakas (ÓKSE) 608 cm. B kategória, 2 km gyaloglás (38 induló): 4. Daru (Ormosbánya) 10.17.2. Csapatban: 5. Ormosbanya. 80 m gát (27 induló): 5. Janvóri (ÓKSE) 12,7 mp. Irányok, A kategória. Távolugrás (29 induló). bajnok: Galambosi Mária (ÓKSE) 538 cm. 80 m gát (21 induló): 3. Kubaszek (Or- mostoónya) 12.8 mp. B kategória, 00 m (48 induló): 3. Gyül- vészi (MSI) 8,3 mp. Távolugrás (32 indulók 3. Gyűl vészi (MSI) 495 cm. Kajah-henn A hét végén bo- /> nyolították le az Olimpiai-kupa jSS/ harmadik, egyben ZSXZZ. Utolsó fordulóját —’ az újpesti Öbölben. A DVTK és az MVSC sportolói a korábbi hetekhez hasonlóan ezúttal is jól szerepeltek. Eredmények: 4X500 m ifjúsági váltó: 1. DVTK (Szabó—TaJsti*st$S T. osztály Szurkolás Rangadót játszott a város két kitűnő kosárlabda-csapata, s mint ahogyan ilyenkor szokás, zsúfolásig meg is telt CIZ MVSC tornaterme. S akik a találkozót végignézték, néni is bánták meg, mert ritkán látható jó játékban, élvezetes, változatos küzdelemben gyönyörködhettek. Viszont a játékosok sem Panaszkodhattak. Megállás nélkül zengett a terem a „hajrá Vasút” és a „rá-rá Egyetem” biztatástól. S ami a legszebb volt: egyetlen disszonáns hang sem vegyült a szurkolásbal De jó lenne hasonló „hang játék” fültanújá- nak lenni a labdariígó- mérközéseken is! Ugye, borsodiak? Edelényi járás: Finke—Bód- vaszilas 2:2, Edelényi Spartacus—Abodkirálykút 11), Zu- bogy—Felsőkelecsény 4:2, Fel- sőtelekea—Ragály 7:0, Sajóimra—Szendrő 3:0, Tömör—Híd- végardó 7:1. ISdelényl jArá.i 1. Bajííknza* is is l J 65:1» M *. Saemlrö is 11 i i 4S:Z7 26 S. Ihíüvas.ilaii 10 11 3 s 40:2” 85 4. Bdelényi Spnrlacus 19 S 3 1 45:40 21 5. Felsfilelnkes 19 9 2 6 49:SÍ 80 6. Tömör 11 M 1 43:47 19 7. fizpnclríUád 19 7 5 7 30:43 19 S. Hfrtvégardó» 19 6 4 9 33:36 15 9. Finko 19 3 9 7 25:44 15 10. rtnirrtl.v 19 6 2 11 31:50 14 11. ZuboKy 19 6 1 IS 36:56 1.3 12. AbodkirAlykiH 16 4 5 9 19:32 IS 13. Frlsökelecsénv 17 5 í 10 31:39 12 •Sniülíarfltüt 3, Hírtvígardótúl 1 bílntctflpont levonva, mert tartalékcsapatuk nem állt ki. Mezöcsáti járás: Ároktő— Hejőkeresztúr 0:3, Sajószö- ged—Hejőbába 7:1, Muhi—Iíe- jőpapi 4:2, Snjómenti ÁG— Nagycsécs 0:1. Mczücsátt Járás: 1. Hejdkcrcsztúr 14 11 1 2 36:13 S3 2. Sajüszüged 13 9 2 2 51:17 20 5. ároktő 12 7 — 5 85:31 14 4. Napvcséns 11 6 — 5 34:19 13 5. llejöpapl 11 6 — 5 3U20 12 (I. Szakáid 11 5 1 5 18:17 11 7. Hojő menti A. G. 12 3 1 6 22:42 7 8. Muhi 13 2 2 9 12:40 6 9. Ucjöbáb* H — 3 8 16:33 3 10. Kmöd visszalépett 11. Tiszntarjrtn törülve 12. Tiszakcszt törülve Szerencsi járás: Szerencs II. —Megy aszó 3:1, Mód—Jajhalom 4:0, Gsoba j—Tiszatardos 1:2, Mezőzombor—Monok 3:3, Prügy—Golop elmaradt, Tak- takenéz—Bekecs elmaradt, Er- dőbénve—Rátka elmaradt. Szerencsi járás: !• Mád 20 IS 6 8 60:!í 80 2. Prügy 20 13 4 3 47:22 30 3. Monok 20 10 4 6 53:36 24 4. Tiszatardos 19 8 7 4 30:20 23 5. Golop 18 6 8 4 36:32 20 6. 15rdöhényu is 7 5 6 31:33 19 7. Mezözoinbur U 7 4 10 29:47 18 8. nckccs 19 7 3 9 37:38 17 9. Jajbalom 19 7 2 10 36:34 16 10. Taktakenéz 17 5 5 7 .30:31 15 11. llátka 80 5 5 10 32141 15 12. Megyaszó 20 6 2 12 24:58 14 13. Csobnj 19 3 3 13 18:50 9 Szerencs 11. eredményei nélkül. Encsi járás, I. #„• Novajidrány—Vilmány 1:1, Szalnszend —Abaú j de vecser 1 :S, Léh— Korlát 0:7, Tornyosnémeti— Méra 3:0, Baktakék—Vizsoly 3t), Csobád—-Garadiva 1:1. II. o,: Szemere—Inóncs 2:3, Her- nádvécse—Pere II. 1:1, Gönc- mszka—Vizsoly gy-v., Gagy- vondégi—FeLsődohsza 0:1, Rá- sonysápberencs—Bűt lös S:L Encsi járási 1. BakUfcék 19 11 « 4 58:27 24 Vilni.tny 19 11 s 5 41:24 25 s. Tornyosnémeli 18 19 4 4 36:19 24 4. Novajidrány 19 9 8 4 39:35 24 5. Korlát 19 19 3 « 44:33 83 6. Csobád 18 8 5 5 36:19 81 7. Méra 17 8 4 5 26:21 20 8. Vizsoly 18 9 l 7 30:35 20 9. Abartjdevecser 19 9 1 9 26:45 19 10. Garadna 19 4 8 9 28:32 14 11. Céh 1» 5 4 10 17:36 14 ÍZ.' Sznlasr.end 18 S 4 11 23:37 10 IS. Forró 18 4 L 13 22:42 9 14. Gönn türülve Sátoraljaújhelyi járás: Mak- koshotyka—Cigánd 1:1, Riese— Tiszakarád 0:1, Nagyrozvágy— Tisza csermely 3:0, Kenézlő— Mikóháza 6:0, Viss — S. MÁV II. 2:1, Hercegkút—Pácin 0:6, Sp. Vasas II.—Vámosújfalu 4:1, Györgyin rló—Szihalom 3:0. II. o.: Pácin II.— Cigánd II. 7 3). Kacsárd—Hollóháza II. 1:1, Karcsa II.—Riese II. 3:1. Sátoraijaújhelyl Járás: 1. Pácin 21 16 3 69:25 36 2. Tiszakarád 24 15 5 4 65:39 35 3. S.-újhelyi MÁV V. II. 23 14 2 7 100:58 30 4. Viss 28 13 3 6 55:34 29 5. Sárospatak 11. 22 12 3 7 «3:55 27 6. Nagyi «»vágy 23 9 6 8 43:40 24 7. Kenézlő 23 9 4 10 56:50 82 8. Mtkóháaa 23 8 5 10 58:51 21 9. Cigánd 22 7 6 9 41:48 20 10. Iticse 33 8 3 12 48:52 19 11. Györgytarló 23 9 1 13 41:77 19 12. llodroghalom 24 8 2 14 45:70 18 13. VAmosüjfalu 21 « 5 10 31:39 17 14. Hcrcogküt 22 7 3 12 45:60 17 15. Tiszacsermely 20 4 4 12 32:54 12 16. Makkoshotyka 22 4 2 16 32:72 10 Mezőkövesdi járás: Mezőkeresztes—Mezőny órád 1:2, Bükkábrány—Cserépváralja 53), Borsodlvánka—Sáljr 1:3, Cserépfalu—Tibolddaróc 2:1, Vatta—Szomolya 2:2. II. o.: Egerlövő—Bükkzsérc 2:1, Tárd II.—Négyes 23); Mezőkövesdi járást 1. MczOnyárád 17 II 2 — 74:16 32 2. Mezőkeresztes 17 14 1 8 69:16 29 3. Tibolddaróc 16 I 1 7 41:34 17 4. Cserépfalu 17 7 1 7 31:65 17 5. Rzomotya 16 6 2 8 39:37 14 6. Vatta 17 5 4 * 27:46 14 7. KAlv 16 6 4 7 28:39 14 3. Ilükkábrány 17 5 8 10 39:38 12 9. Borsodlvánka 17 4 I 12 19:49 9 I«. Cserépváratja 16 4 — 12 17:40 8 Ózdi járás, Sajó völgyi csoport: özdi Dózsa—Nagybarca 7:1, Sajóvelezd—Bánhorváti 2:1, Cserépfialva—Vad na 2:3, Tardona—Hét 5:3, Dédeslapol- csány—Sajótvánka 1:1. Ózdi csoport: Uraj—Borsodnádasd II. 3:0, Szentsimon—Sála elmaradt, Arié—Tólápa 7:0, Csernely—Sajópüspöki 1:1, Domaháza—Uppony elmaradt. Miskolci járás: Girincs—Sa- jóvámos 0:2, Bocs—Ongaújfa- lu 1:2, Sajókeresztúr—Harsány 0:3, Mályl—Bükkszentkereszt elmaradt. Kazincbarcikai ÉMÁSZ—Sajóhídvég 7:0. Miskolc! járás: 1. Árnál 2. Harsány 3. OngaújfaU* 4. Sajópctri 5. Sajóvámos* 6. UtlkkszenlkrresEt 1?) 7 5 7 27:43 19 7. BŐcs 20 7 4 9 48:53 18 8. Kazincbarcikai ÉMASZ 20 1« 1 3 20 14 4 C 20 14 3 3 18 10 3 5 20 S H «3:82 33 51:22 32 74:31 31 31:40 23 45:34 18 18 S.-kcresttt\r is Girincs 20 Sajóhídvég II. 20 Mályl 3 8 1 11 2 15 2 1 17 33:34 17 34:47 15 18:58 8 21:59 5 törölve • Sajóvá mos eredményéből 2 büntetőpont levonva. kács—Kemény—Mészáros). K —4 ifjúsági válogató: 2. Nieder —Csapó—Kemény—Szabó (utóbbi kettő DVTK). K—1 női ifjúsági, 500 m: 1. Drótos. C—1 ifi III. o. 500 m: 1. Riksái. C— 1 férfi III. o„ 1000 m: 2. Riksái. K—1 női, 500 m: 3. Takács. K—2 férfi ifi, 500 m: 2. Takács—Kemény. K—1 férfi III. o., 500 m: 3. Sasvári. K—1 férfi, III. o. 1000 ni: 3. Sasvári. K—1 férfi II. o., 1000 m: 2. Jó- zsa (valamennyien DVTK). K —1 férfi ifi, 500 m: 1. Svidró (MVSC). K—2 férfi, 500 m: 3. Kökény—Szatmári (MVSC). Röplabda 0 ^ Vasas Izzó— MVSC 3:2 (—14, S, 12, —11, 15). NB 1 I. női, Budapest, f Az MVSC a főváf% rosban is kitűnően helytállt a bajnokjelölt Izzóval szemben. Különösen az első és a negyedik játszmában ment jól a miskolci lányoknak. A befejező játszmában 15:14-es állásról, mérkőzés- labdáról vesztettek. Jók: Lévai. Sasvóriné, Pokomy. A megyei röplabda-bajnokság eredményei. Nők: Szerencs —M. Közgazdasági Szakközép- iskola 0:3, MHSK—Mezőkövesdi Spartacus 0:3; Férfiak: Farkaslyuk II.—Borsodi Volán 2:3, MHSK—Abaújszántó 3:0. MVSC—D. Medicor 3:0 (12, 4, 12). NB II. férfi; Közepes iram és sok labdakezelési hiba jellemezte a találkozót. Az MVSC lényegesen jobban ütött, s küzdelem csak az első játszmában volt, A befejező játékrészben a fiatal cserejá- tékasok is nagyszerűen helytálltak. Jók: Fehér, Forgáas, Mikovics. Farkaslyuki Bányász—Debreceni ASE 3:2 (—14, 11, —11, 3, 8). NB II. Vezette: Reszkető. A jobban hajrázó bányász- csapat nehéz küzdelemben megérdemelten nyert. Jók: Molnár és Szabó K DVTK—Külker SC 3:2 (—13, —4, 11, 12, 14). NB II. női, Diósgyőr. Az első két játszmában sok hibával játszottak a diósgyőriek. Fej-fej melletti küzdelem alakult ki. A döntő játszmában azonban — ha nagy küzdelem árán is — biztosan nyertek a diósgyőriek. Jók: Szepesiné, Hontiné, Szűcs Erika. Kosárlabda Kecskemét—DVTK 64:55 (32:23). NB I. női, Kecskemét. A diósgyőri együttes Horváth Erzsébettel megerősödve sem tudta legyőzni a hasal pályán igen lelkesen küzdő kecskemétieket. Ld.; Horváth E. (16), Horváth Zs. (14), Lugosi (13). DVTK—Bp. VSC 82:56 (39:20). NB IX. férfi, Diósgyőr. A DVTK régen látott, igen jó játékkal, megérdemelten győzte le kitűnő ellenfelét a rangadónak számító mérkőzésen. Ld.: Kelemen (27), Eperjesi (14), Király (13). Jóit: Kelemen, Király, Brandstetter, Kamarás. áfVSC—MEAFC 59:52 (28:15). NB II. férfi. Ritkán látott izgalmas és színvonalas találkozót hozott a borsodi rangadó. Az egyetemisták szoros emberfogásával szemben a vasutasok sokmozgásas játéka eredményesnek bizonyult, A MEAFC rengeteg büntetőt, ha- evott ki. Tal.: Kersch (14). Tóth (13). Bardócz (10), illetve Czomu (12). Kassai, Veréczi. Nagy (7—7). Szolgáltató Spavtacns—Miskolci VSC 72:47 (37:23). NB II. női. Az MVSC zónavédelme ezúttal csődöt mondott, s a fővárosiak tetszés szerint érték el kosaraikat. Az ideges, kapkodó játék következménye volt a sok eladott labda is; ezekből a Spartacus rendre kosarakat szerzett. Az eredmény így is szorosabb lehetett volna, ha a hazaiak nem hagymák ki olyan sok biztos helyzetet. Ld: Molnár (13), Ktovszki (11). Ké%ilabd i .'TC—Ózd 10:7 C« (8a). NB I. női. Játókesamok, A ua- g, nyok kissé leme- —ntf^B reveúve és nagy * eilenféltiszteleLei legmen, pályára. Az FTC mar 6:0-ra, majd 7:l-re vezeteu. Ekkor fordulat állt be, és ha a bajnokaspiránsnak nincs ilyen kezdeti előnye, a Kohász győztesen, hagyja el a játékteret. Ld.: Lothallerne (4). Jók: Bányi ta mezőny legjobbja) és Hegyi. Ózd—Bp. Postás 16:10 (5:7). NB L női. Játékcsarnok. Szünet előtt öt perccel 5:5 volt az eredmény. Akkor két váratlan góllal vezetést szerzett az ellenfél. Szünet alatt rendeződtek a sorok, megnyugodtak a kedélyek, 7:7-re elhúzott a Kohász, végül megérdemelten nyerte a találkozót. Ld.: Hegyi (6), Banosné, Újhelyi, Kovács Ilona (3—3). Jók: Kovács I., Hegyi, Banosné. Budapesti Vörös Meteor— Ózd 28:19 (15:10). NB I. férfi; Budapest, A vereség ellenére is javult a játék, s a Kohászfiúk bizakodva tekintenek a hátralevő nehéz mérkőzések elé. Ld.: Marosi (8), Tiba (3). MVSC—Borsodi Bányász 8:4 (5:2). NB I. B női. A hazaiak sokmozgásos támadójátéka sokszor teremtett „ziccer” helyzetet a keményen védekező bányászok kapuja előtt, s ezúttal a betörések is gyakran sikerültek. A vendégek egysíkú támadójátéka a szünet után sem színesedett, és állövéseik sem sikerültek. Ld.: Kiss (5), Halász (2), illetve Fábiánná, Sikur, Petresr.é, Szabó. Jók; Kiss (a mezőny legjobbja), Erdei, Halász, illetve Szlobodáné. MÉMTE—Nyírbátor 28:17 (15:4). NB II. férfi. A Munkás az első félidőben szinte kapujához szögezte ellenfelét. A szünet után azonban feljött a nyírbátori csapat. Ld.: Burányi (8), Popovics, Fenyőházi (5—5). Jók: Burányi, Fenyőhá- zi, Popovics, Papp. MVSC-Miskolci Bányász 23:21 (11:7). NB II. férfi. Nagy- iramú, gyors játékot hozott a találkozó. A kezdeti idegeskedés mindkét oldalon sok eladott. vagy feleslegesen ellőtt labdában nyilvánult meg; Mindkét fél keményen védekezett, ennek következtében igen sok volt, a 7 méteres büntetődobás. A Bányász a II: félidőt végig emberhátránnyal játszotta. Ld.: Halász. Stumpf T. (5—5), illetve Kiás (14). Pre- viczer (3). Jók: Halász. Stumpf I.. Pálmai, illetve Kiss, Borbély. Molnár. DVTK—Telefongyár 6:5 (4:5). NB II. női, Diósgyőr. A diósgyőri játékosok sok labdát adtak pontatlanul és ritkán találtak kapuba. így alakult ki a nehéz győzelem. Gl.: Balikó (3), IColcza (2), Orosz. DVTK—Telefongyár 21:13 (9:7). NB II. férfi, Diósgyőr. A jól védekező Telefongyár hazai pályán 1* igen nehéz ellenfélnek bizonyult A diósgyőriek a második félidőben gyors Indításaikkal tudták megnyerni a mérkőzést Ld.: Marosvári (5), Damyi, Paku- sza, Orlxin (3—3). Jók: Marosvári, Damyi, Pakusza és Kukta (a mezőny legjobbja). Sok gól jellemezte a megyei kézilabda-bajnokság IX. fordulóját A férfiaknál a KMTK és a Barsodnódasd kivételével valamennyi otthon játszó csapat sikerrel zárta a hét végét A nőknél a vendégcsapatok sikerét hozta a forduló. Egy sajnálatos esemény is előfordult. A megyei II. osztályú Ernőd—MEAFC mérkőzés 14:16-os állásnál, a játékvezető tettleges bántalmazása miatt félbeszakadt. Eredmények. Férfi I. osztály: Putrid —Hejőesaba 16:11, Alsózsolca —Edelény 21:14, Alberttclep— KFSC 27:14, KMTK—Papp J. SE 23:25, Ormosbánya—Szerencs 31:13, Borsodi Bányász —Felsőzsolca 30:15, Borsodnádasd—M. Vörös Meteor 15:27. Férfi II. osztály: Ernőd— MEAFC félbeszakadt Tokai— Mezőcsát. 23:21, Ózd II.—Mezőkövesd 20:13. Arló—Edelény 24:19. Női I. osztály: MÉMTE —Ózd II. 10:11, Sajóbábdhy—. Tokaj elmaradt. BorsodrriHasd —Földes G. 4:20.