Észak-Magyarország, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-06 / 157. szám

Swmhnf. 1968. július 6. ESZ A KM AGY A RORSZAG m^&BSSWmgmSWmmK&aMmmsumBBMSBi wamsss&mam atom az al>lakból, ahogy dobálják a kétkilós vek­niket a teherautóra. Ponyva takarja a kocsit, de én a ponyva alá látok innen: lá­tom a sok száz kenyérből ál­ló rakományt, s azt is, ha va­laki sáros bakanccsal a kenye­rek közt tapos. Szóvá is (ették valamelyik lapban: ömlesztve szállítják a teherkocsikon a kenyeret; do­bálják, túrják, lapátolják. In­dokolatlanul tették szóvá, hi­szen ez mind száraz kenyér: visszaküldték az üzletek. Két, három, négy, napig száradt a polcokon, vevő nélkül maradt, és valószínűleg most már ta­karmányként hasznosítják. Nincs tehát semmivel nagyobb rangja, mint a korpának, a konyhai hulladékoknak. Mindezt értem, sőt meg is értem; magát a látványt még­sem tudorn^ megszokni. Az én fogalmi világomban ez a szó: kpnyér — kifej ezhetetl énül többet jelent, mint az ugyan­ilyen nevű tápanyag, melyet az élelmiszervegyészek kalória­értéke, szénhidrát-tartalma, él- vezhetősége szerint osztályoz­nak. Olyan környezetben nőt­tem föl, ahol a búza termésé­nek ez volt a neve: élet. „Vág­ják az életet”, „hordják az éle­tet” — magát a szót: élet, többször hallottam aratás tá­ján így, mint eredeti jelenté­sében, Emlékszem, huszonki­lenc őszén — egy nagyon ke­serves gazdasági év után, ami­kor a határunkban minden ki­fagyott — nyolc-tíz búzaka­lászt hozott haza a nagyapám, valahol az utcán szedte föl. „Egy kalász egy falat” — mondta. Régen volt. Rég elkerültem n falusi környezetből. És nem először veszem ész­re, hogy átlapozom az első ol­dalra nyomuló mezőgazdasági híreket , — természetesen eszünk valamit jövőre is. Pé­ter-Púi, kötelező vezércikkek, arat a kombájn, cseng a ka­sza, lesz-e alkatrész — igen, ezek mind fontos dolgok, de végtére is: vannak, akik csi­nálják. Valamikor engem is megpróbáltak ezek a hetek, meg az elődeimet is. Minden számba vehető ősömnek ezen tájt. következett az esztendő legfontosabb, próbatevő hó­napja. S itt. olyasvalamit érzek, amit Illyés Gyula érezhetett, amikor letekintett a hajó szel- lős fedélzetéről a gépház pok­lában dolgozó fűtőkre. Vala­miféle lelkiismeret-furdalást. „A lét alakítja a tudatot” — száraz és makacs igazság. Ész­re sem vesszük, és mai létünk máris átalakította tegnapi tu­datunkat: épp ellenkező re­ményekkel vizsgáljuk az eget, mint apáink és valamennyi ősünk; szidjuk a hétvégi ki­rándulást elmosó esőt, hetek múlhatnak, nem hiányzik ne­künk a felhő a tavaszi-nyári kéktiszta égről. Vagy ahhoz, hogy hiányozzék, olyan nagy aszály kell, mint az idei. A z aratásról már olvasmá­nyaim jutnak eszembe először: igen, némely szakíró szerint a kézi aratás a legnehezebb fizikai munka, na­pi öt-hatezer kalóriát fo­gyaszt; sem fehérje, sem szén­hidrát nem pótolhat ennyit, csak az aránytalanul zsírbő ét­rend: zsír, zsír, zsír a kániku­lai forróságban is. Ügy kell hozzákeresnem az olvasottak­hoz a földerengő emlékképe­ket: szememben mesebeli hős­sé nőtt Sándor bácsiról, az el­ső kaszásról, akinek vízhat­lanná zsírosodott inge dereká­ban féllitemyi verejték gyűlt össze, s ütemesen lötyögött minden kaszasuhintásra. 44 4444 ♦❖♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦* ♦ ♦ % Sok vitára adott okot mostanában az egyik fővárosi 4 szórakoztató vállalatnak az a terve, hogy „eredeti" X spanyol bikákat és viadorokat szerződtet, s „valódi" 4 bikaviadalokkal szórakoztatja Budapesten a nagyér- i de mű közönséget. Az ötletet általános ellenszenv fo- ♦ gadta, így a legutolsó pesti bikaviadal továbbra is „né- f hai való 'jó" Toldi Miklósnak — Arany János jóvoltá- Z ból — sokunk által megcsodált vállakózása marad, « úmimiiitiiiimiimmimimimimiii N° dc más a Bikaviadal Borkőn * ♦ ♦ ♦ ♦ t i t ♦ 4 4 4 4 4 4 t % 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 » ♦ 4 4 4 helyzet vidéken. Mert ha Pesten nem is, de erre­felé előfordul oly­kor egy-egy izgal- rtnns bikaviadal a termelőszövetkeze­ti majorokban. Amilyen nem ré­giben a bodrogkö- «tiimilllllimmimilimilllimMIIIIII zi Dorkó-tanyán s történi. Értékes állatállománya van itt az Arany­kalász Tsz-nek. Különösen szép pénzt lát a közös gaz­daság a tenyészbika-nevelésből. Most ts szerződtek né­hányra, s a pompás növendékállatokat bizonyos idő­közökben mázsára kell vinni, hogy megállapítsák, nennyit gyarapodnak, hogyan értékesítik a kiadagolt rb rákot. A legutóbbi mázsáidénál maga az elnök, Varga Jó- sef is jelen volt, és jóelőre figyelmeztette a gondozó­dat, tegyenek meg minden biztonsági intézkedést, erős ötelékkel vezessék ki az istállóból a bikákat. Az egyik ‘atal állattenyésztő azonban elengedte a füle mellett ’s intelmeket, aminek kellemetlen következménye lett. Könnyedén, csak úgy, „legényesen" állt a bika mellé, amely csakhamar ficánkolni, döfködni kezdett, és pil- anatok alatt feltaszította a mi Gytda barátunkat, úgyhogy nemsokára az újhelyi kórházban találta ma­gát. Mondanunk sem hell: lett erre nagy riadalom Dor­kán. Kát legény némi latolgatás után lóra pattant, és \múgV „vadnyugati" cowboy módjára ostorral, lasszó- 'al próbálták magfogni, jobb belátásra bírni a nagy- ■özönség látásától megdühödött bikát. Elkezdődött hát i lovas bikaviadal. Közben persze az emberek mene- •ültek, ki merre látott. A tsz vezérkara például a leg- •özelebbi kombájn tetején keresett magának ménedé­rt, s onnan figyelte aggódva, sikeriil-e a két legénynek óhátról megfékezni a bikát. Hát bizony nem sikerült. A bika fújva, prüszkölve 'ckitámadf a. lovaknak. Az egyiket az ifjú „viadorral” •gyiitt felt aszított, a. aminek szintén kórházi ápolás lett i vége. Erre a másik ló jobbnak látta — hátán a cow- boyjal — nekiiramodni a határnak. így a másik „via­dornak” nem esett bántődása. Végül mit lehetett mást tenni, mint amit a vezetőség egyik vadász tagja tett Hogy a súlyosabb szerencsétlenséget megelőzze, haza- •oliant, fogta a vadászptiskáját. és a kombájn bizton ságos fedezékéből néhány lövéssel térdre kényszer ‘ette a fiatal állatot. Szerencsére a sebesült „viadorok” pár nap múlvi tyógyultan elhagyhatták a kórházat, minden bizonnyal rzzal a tanulsággal, hogy a bikaviadalhoz Toldi Mikló‘ '~ell még — Dorkán is ... (—gyi) JÓ kezdeményezés , Tíz napig látogathatták az ÖKÜ szb és vállalati munka- védelmi osztályának rendezé­sében nyílt „A dolgozó ember szolgálatában” című kiállí­tást az érdeklődők. A kiállí- ~ tás a munkásvédelmi fel- E szerelések használatának terű- E létéit Ismertette. , Igen sokan E megnézték és a kiállító te- = nemben elhelyezett vélemény- s könyvbe hasznos bejegyzéseket :: tettek. Leniczki Gyula pl. azt E javasolta: rendezzenek a jö- 5 vőben a védőruha, illetve fel- ~ szerelések használata eknu- E lasztása következtében előtör- ~ dúló baleseteket publikáló ki- s állítást, ami még meggyőzőbb zz erővel intene a védőfelszereié- ~ sek használatára. A rendező szervek: ezt a ki- j~ állítást előreláthatóan a jövő — év -elején rendezik meg. A j~ kiállításhoz szükséges anyagok j= gyűjtését már megkezdték. | A nemzetközi | szövetkezeti napon Szárazság Chile kilencmilliónyi lakos- Ej ságának élelmiszer-, víz- és jjj elektromosenergia-ellátását fe- — nvegeti az országban 120 éve E nem tapasztalt szárazság. Nyolc hónapja nem hullott eső az ország legnagyobb ré- E szén. Emiatt több mint 150 000 E juh elpusztult és mintegy — 300 000 négyzetkilométernyi te- s rület vált pusztasággá. E Milliók bolíszépífésrc | A Miskolci Élelmiszer Kis- E kereskedelmi Vállalat 1960- E tói ez évig csupán a meglevő E bolthálózat fenntartására, kor- s szerűsítésére 19 millió 200 E ezer forintot költött. A fej- 5 lesztésre, új üzletek létesítő- E sere még nagyobb összeget E fordítottak. E Hozzászólás S az utolsó kaszás, ugyan­ebből a bandából. Csontjára száradt, középkorú ember volt; ebédszünetben, míg a többiek főzték az öhömöt, la­pos tarisznyájával félrehúzó­dott. Vízbe áztatta a kővé szá­radt kenyeret, vöröshagymát rágcsált hozzá, hetekig. Persze másképpen esik r.z aratás a kombájn nyergében, tudom én. Valamennyire még a mai kaszásoknak is más­képpen esik; hihetetlenül messze kerültünk országos át­lagban a vízbe áztatott ke­nyértől és vereshagymától, még az átlagot rontó ese­tekben is eljutottunk leg­alább a kenyér-szalonnáig. És ma már a kenyér sem olyan egyetlen szimbóluma az élet­nek, mint annak idején, ami­kor minden morzsáját meg kellett becsülni. Mi hetenként sütöttünk ke­nyeret, csütörtökön. A hét na­gyobbik felében tehát szára­zabb kenyeret ettünk annál,! amit ma kiselejtez és a disznó- hizlaldáknak szállít a keres­kedelem. Eredeti fogalmaim szerint a kényéi- legalább két napja kisült, már kissé meg­szikkadt ennivalót jelentett, minthogy a frissen sütöttnek lágykenyér volt a közhaszná­latú neve. Rendben van: ma lágyke­nyeret eszik az ország (ha nem is olyan jóízűt olykor, amilyet szeretne és amilyen lehetne). Hellyel-jközzel már a reggeli sütést sem viszik szí­vesen a délutáni vásárlók. A — viszonylagos — bőség ko­sarából ki-ki a frissebb kenye­ret választja, s az elkerülhe­tetlen maradék majd ömlesz­tett rakomány lesz valamelyik hizlaldába induló teherautó­kon. Nem nézek ki az abla­kon, ha rakodnak, noha jól tu­dom: ez is rendben van. D e, vajon a gyerekeink is­merik-e azt a furcsa szorongást, amely min­ket elfog, ha szemetes kübli­ben félbe vágott kenyeret lá­tunk? Beléjük neveltük mi ezt az érzést, melyet belénk nevelt egy egész életre a szü­lői ház? Ismerik egyáltalán a pocsékolás, az emberi verej­tékkel ötvözött érték elherdá­lásának főbenjáró vétkét, ezt az évszázadok során ösztönné vált bűntudatot? Vagy a szo­cializmusban ezt már végleg nélkülözhetjük? — No, igen, a kenyér ezekben a kérdések­ben ugyanaz a szimbólum, ami volt: az összetartozók életé­nek, közös sorsának nagy szimbóluma. Ami azok szemé­ben volt, akik még ma is, ha leejtenek egy darabot, óvato­san és bocsánatkérően lefúj­ják róla a port. A konyha leendő művészei Korszerűen berendezett tanműhelyekkel bővült a Felsőfokú Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakiskola. A hároméves felsőfokú szakiskola elvégzése után a hallgatók a különböző vendéglátóipari üzemekben helyezkednek majd el. ttt«* ti »♦ 4444aa***»***»»»*a Gyakorlati oktatás a szakiskola konyhájában Fekete Gyula li lel iziilÉüiiii „Lakni tudni kell!”—de építeni is! A Magyar Nemzet június 30-i, vasárnapi számában fi­gyelemre méltó riport jelent meg Lakni — tudni kell! cím­mel. Ebben az írásban a Fő­városi Beruházási Vállalat egyik vezetője ad tájékoztatást a lap munkatársának arról, hogy egyes új bérházal; lakói mennyire nem tudnak iakni. Felsorolja közel három hasá­bon át a fontosabb kifogáso­kat, amelyek valóban azt lát­szanak bizonyítani, hogy egyes lakók nem ismerik az építési technológiát, nem tudják, mi­ként kell ésszerűen szellőztet­ni a lakást, hogy a fal ne pe- nészedjék, milyen eljárással készült parkettához milyen tisztogató eljárás a legalkal­masabb. hogy pajkos gyerekek milyen károkat okoznak a há­zak gépi berendezéseiben, és hogy volt, aki a szemétledo- bót terjedelmes hulladékkal eldugaszolta. A felsorolt pa­naszok tagadhatatlanul jogo­sak. Nemcsak Budapesten, Miskolcon, s az ország más ré­szein is tapasztalhatjuk, hogy frissen átadott bérházainkban olyan rongálódások, hibák is adódnak nagy számban, ame­lyek a lakók felelőtlenségéből származnak. Ilyenek is adód­nak. Azonban meglehetősen egyoldalú a kép, ami a főmér­nök tájékoztatásából kialakul, hiszen azt tükrözi, hogy az épí­tés körül tulajdonképpen min­den rendben van, a kivitele­zésben nincs semmi baj, csak jön a tájékozatlan, hozzá nem értő lakó, és minden különö­sebb felkészültség nélkül la­kik a neki juttatott lakásban. Nem a tudatos rongáló, nem a vandálok mellett szó­lunk. Nem a hanyag, felelőt­len lakástulajdonosokat akar­juk megvédeni, de szükséges kiegészítenünk a Magyar Nem­zetben olvasott tájékoztatást azzal, hogy a lakásokban adó­dó hibák és korai rongálódá­sok nem pusztán a lakóktól származnak, igen sok az épí­tési hiba is. Az épületet olyan emberek készítik, akiknek ez a szakmájuk, erre képesítésük van. Hogy valaki lakó legyen, az nincs semmiféle képesítés­hez kötve. Be kell költözni a jól elkészített lakásba, cs kü­lönféle normatívái; betartásá­val élni abban. De hogy lak­ni tudni kell, kicsit túlzott kö­vetelmény az építők részéről, és kicsit meghökkentő lenne, hogy egy országos, nagy tekin­télyű napilap ezt az álláspon­tot minden kommentálás nél­kül adja közre. Szerencse, hogy ugyanazon az oldalon a másik három hasábon Nyolc és fél ezer lakó kritikája Ke­lenföldről címmel az új lakó­teleppel kapcsolatos tervezési, kivitelezési és egyéb, az épí­tészettel összefüggő hibákról olvashatunk az előbbivel haj­szálpontosan azonos terjedel­mű cikket. Íme, maga a Magyar Nem­zet is bizonyítja: ha lakni tudni kell, úgy építeni is kell tudni. (benedek) B éke, emberi jogok, a dolgozó ember gazda­sági és kulturális fel- emelkedése : e gondolatok jegyében ünnepük meg vi­lágszerte ma a nemzetközi szövetkezeti napot. Az öt vi­lágrészben 61 ország 612 ezer szövetkezetébe tömö­rült 224 milliónyi szövetke­zeti tag ünnepe ez. A közös gondolat, amely egységbe foglalja ezt a hatalmas tá­bort, abból a meggyőződés­ből fakad, hogy a dolgozó emberek összefogása és együttműködése hasznos és szükséges. Az ünnep eredete 1844-re nyúlik vissza. 124 év­vel ezelőtt ezen a napon ala­kították meg az első szövet­kezetei a Rochdale-i taká­csok, hogy egymás kölcsönös segítése alapján összefogás­sal próbáljanak javítani ki­látástalan helyzetükön. Ez az angliai kisváros igy és ez­zel írta be nevét a történe­lembe. Rövidesen sok követője akadt a Rochdale-i takácsok­nak. Hazánkban is közel száz éve már, hogy az 1870-es években az első fogyasztási szövetkezetek létrejöttek. Több mint fél évszázad telt el azóta — az ünnep kap­csán jó, ha erre is emléke­zünk, hogy Lenin zseniális szövetkezeti tervében kidol­gozta a parasztság szocialis­ta termelőszövetkezetekbe tö­mörülésének útját, módsze­reit. Ezzel új fejezet nyílt a szövetkezeti eszme kibonta­kozásának történetében. A szövetkezés gondolata rö­vid idő alatt hatalmas töme­geket mozgatott meg. Mil­liók ismerték fel, hogy az összefogással — Móricz Zsig- mond szavaival élve — „rej­tett erők milliónyi forrása bukkan elő”. A szocializmus a szövetkezeti gondolatot ki­teljesítette, gyakorlattá vál­toztatta. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezése nálunk is magával hozta a termelő­erők minden eddiginél na­gyobb ütemű fejlődését, kor­szerűsödését, s a termelési viszonyok gyökeres megvál­tozását. Megyénkben is lat­juk, napról napra tapasztal­juk, hogy a mezőgazdasági termelőszö ve (kezetek 1 étreho- zása és fejlesztése paraszt­ságunk számára egyet jelent az évszázados elmaradottság felszámolásával, az anyagi és kulturális felemelkedés reá­lis lehetőségeivel. A felszabadulás óta nagyot fejlődött szövetkezeti iparunk is. Az ország kisipari terme­lőszövetkezete: mintegy 200 ezer embert, foglalkoztatnak, s termelési értékük éves szinten megközelíti a 14 mil­liárd forintot. Külön meg kell emlékezni a szövetkezők ünnepén az ál­talános fogyasztási és értéke­sítő szövetkezetek hatalmas munkájáról, a falcaink éle­tében betöltött fontos szere­péről. Ez a szövetkezeti for­ma, amelyet általában még ma is előző nevén, földmű­vesszövetkezetnek nevez a falu, a kiskereskedelmi for­galom több mint egyharma- dát bonyolítja le, a falvak­ban pedig mintegy 90 száza­lékban jelenti a kereskedel­met. Milliós tagsága számára nemcsak a beszerzés gondját könnyíti meg, de az értéke­sítést is, sőt tevékenysége mindinkább kiterjed a szol­gáltatások legkülönfélébb változataira is. H azánk szövetkezeti moz­galma napjainkban a növekvő demokratiz­mus jegyében fejlődik to­vább. Szövetkezeteink állan­dóan javítják kapcsolataikat a testvéri szocialista orszá­gok, de a tőkés országok szö­vetkezeteivel is, akik e na­pon ugyancsak a munka, a béke és a szolidaritás jegyé­ben ünnepelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents