Észak-Magyarország, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-12 / 136. szám
Szerda, 1068. június 12. ÉSZAKMAG XAROItSZAQ 5 Teiiszeit — nem tetszett jf A KAPUS GÓLJA. Mindig szenzációként hat a nézőre. . * Persze akkor, ha ő szerzi és nem akkor, ha ő kapja. Az ózdi Neiser már többször is kísérletezett vele. Először fi Vörös Meteor ellen sikerült. Komjáti, az ellenfél kapusa kissé messzire kíváncsiskodott kapujától, mivel csapata jóideje az ózdi térfelen tanyázott. Neiser azonban pompásan Védte a lövést, s nyomban hatalmas erővel keresztüldobta a labdát a fejek felett. Komjáti kétségbeesetten rohant vissza, azonban a labda után ő is beesett a hálóba. Ezenkívül Neiser még két ízben indított úgy, hogy mezőnyjátékosának csupán be kellett helyeznie a labdát. A Kohász egyébként két góllal nyert. 9 SZEREPLÉS. Az átlagszurkoló sokszor csodálkozik a * Borsodi Bányász labdarúgóinak várakozáson aluli szereplésén. Sőt, a régi hívek jelentős része cserbenhagyta a hajdani kedvenceket, s legtöbbször csak az ürességtől szép a sporttelep. Persze, a „csalódott” szurkolók csak az idénykezdet előtti erősítést, a kitűnő edzőt, az áldozatkész vezetőséget látják, s nem tudnak róla, vagy nem gondolnak rá, hogy a szebb napokat is megért bányászegyüttes sorrendben már 9 mérkőzést játszott úgy, hogy legalább 4, de sokszor 5 élvonalbeli játékosát kellett nélkülöznie sérülés, vagy sgyéb okok miatt! E tények ismeretében, úgy véljük, nem tejcsóválás, hanem inkább elismerés illeti a sajőszentpétéri gárdát az eddigi szereplésért. VASTAPS. Hónapokig kellett rá várni a MVSC sport* telepén. Idegenben már sokszor megtapsolták a régóta Veretlen miskolci együttest, itthon azonban nehezen verődött össze a szurkolók tenyere. Vasárnap azután, a lendületes, nagyszerű játék, sok izgalom és egy remek gól kirobbantotta a hazaiak elismerését. Rászolgált az MVSC-gárda, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a rossz talajú hazai pálya most már egyértelmű hátrányt jelent az MVSC- hek. Göröngyös, inkább földes, mint füves játéktéren nehéz kombinatív akciókat összehozni. Érdemes lenne már napirendre tűzni az MVSC-pálya rekonstrukcióját is. & TETTLEGESSÉG. Egy hete sok kiállítás történt a me- _ • gyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Vasárnap a Járási bajnokságokban a botrányok, a tettlegességek kerültek előtérbe. Ma már ismertek azok a módszerek, amelyekkel magukról megfeledkezett sportolók és szurkolók jobb belátásra bírhatók. Éppen ezért érdeklődéssel várjuk hát a fegyelmi bizottságok döntését, mert most már példát kell statuálni, máskülönben a tettlegességek. a botrányhősök Velejárói lesznek az alacsonyabb osztályú sportrendezvényeknek. NAPRAFORGÓ. „... Most, amikor az újjáépült diós* győri sporttelep felavatásához közeledik, s egy-két mérkőzés alkalmával már gyönyörködtünk az impozáns létesítményben, önkéntelenül is eszünkbe jut az a szomorú 'át- vány, amelyet a napraforgö-magocskát fogyasztók hagytak maguk mögött. Nem tudjuk, mi az oka, hogy ez az ízléstelen szenvedély, árusaikkal együtt bevonult az új stadion nézőterére” — írja Bodnár István diósgyőrvasgyári olvasónk. E rovatban néhányszor mi is tollvégre tűztük már ezt a visszataszító látványt, amelyet a napraforgó fogyasztása okoz. Most már a jogi formáját kellene megtalálni annak, hogy egyre szépülő sportlétesítményeink ne hasonlítsanak Mérkőzések után napraforgóhéj-tárolóhoz. Arról nem is beszélve, hogy a „nedves makuknhéjból” néha nemcsak a Padlók, hanem a szomszédok is kapnak. Paulovits Ágoston Gyenge Osíszüre! és gólszegénység Sőt, ugyancsak gyenge hét! Az összteljesítmény jóval 50 százalék alatt van. íme: NB I. 1 —i — 1 1: 4 — NB I. B. 2 1 1 — 1: 0 3 NB II. 4 1 — 3 2: 4 2 NB III. 8 3 — 5 14:16 6 Összesen 15~ 5~V D 18:24 n 15 NB-s csapatunk közül tehát csak 5 tudott győzni. (Közülük is négy csapat másik borsodit győzött le, csupán az MVSC vert meg „idegen” együttest.) Mindenesetre rég volt ilyen kevés, 36,7 százalékos az összteljesítmény! 1:0, 2:1, 2:0 Ezek az eredmények fordultak elő vasárnap a borsodi csapatok mérkőzésein leg- gyaikrabban (a megyei I. osztályig bezárólag). Háromszor fordult elő: 1:0, 2:1, 2:0. Kétszer fordult elő: 0:0, 3:0, 4:1 (Pécs—DVTK, Edelény— Somsály). Egyszer fordult elő: 1:1, 2:2, 3:2, 3:1. Érdekesen alakult a gólok száma azokban a csoportokban, amelyekben borsodiak játszanak. Az NB I-es csatárok rekordot javítottak: 34- szer vették be az ellenfelék hálóját. (Eddig 28 gól volt a legtöbb.) Rekord született az NB III. Észalri csoportjában is: az eddigi 30 legtöbb góllal szemben most 31 esett. Rekord — de ellenkező előjelű — az NB II. Középcsoportjának 12 gólja is. Ilyen kevés ugyanis nem volt (15 volt a legkevesebb.) Végül az NB I. B 16 góljáról: majdnem negatív előjelű rekord ez is, hiszen ennél kevesebb gól csak egyszer született. Tabelláról tabellára — A 0:ll-el a Szegedé lett az NB I-ben a legrosszabb gólarány. — Ügy tűnik, az NB I. B- ben a Kami ó-—Kecskemét— Eger hármas két tagja ér majd révbe, azaz az NB I-be. Vagy talán korai még jósolni? — A Borsodi Bányász kivételével minden NB II-es csapatunknak romlott a pozíciója: valamennyien lejjebb csúsztak, örvendetes viszont ennek ellenére, hogy a kiesési zónában pillanatnyilag egyikük sem tartózkodik. — A Sátoraljaújhelyi Spartacus ismét vereséget szenvedett az NB III. Északi csoportjában. A nagy rivális, a Gyöngyösi Spartacus csak azért nem előzte meg az újhelyieket, mert szintén kikapott. — A Tiszaszederkóny előnye a döntetlen ellenére is 6 pont maradt a megyei I. osztályban. hiszen a 2. helyezett Ki- ráldnak is csak döntetlenre futotta erejéből. — A megyei II. osztály Keleti csoportjában az S. MÁV Vasas, az Északi csoportban a Sajószentpéteri Építők némi előnyt szerzett, a KözépNémet Idbdanígók Miskolcon Kassán játszik a DVTK csoportban viszont annál nagyobb a harc: 3 csapatnak van az élen 21 pontja, egynek 20 és kettőnek 19. Kék melegítős sportolók vidám edzését láthattuk az utóbbi napokban a diósgyőri stadion gyepszőnyegén. Az NDK I. osztályú bajnokságának második helyezettje, az FC Hansa labdarúgói töltenek néhány napot városunkban. A rostocki együttes a DVTK vendégeként utazott hozzánk, s itt tartja a bajnokság utáni levezető edzéseit. Így csak könnyebb, edzésjellegű barátságos mérkőzéseket játszik. A diósgyőri együttes ma, szerdán délután Kassán, a Kassai Lokomotív együttesével játszik barátságos mérkőzést A DVTK ezúttal viszonozza a Lokomotív korábbi vendégszereplését A mérkőzésről csütörtöki számunkban helyszíni tudósítást közlünk. A szerdai események közé tartozik még az Özdon megrendezendő Ózdi Kohász—Bp. Vasas MNK-mérkőzés, valamint a Miskolc vára?—ózdi Kohász férfi és női kézilabda- torna. Ez utóbbit is ózdan rendezik meg. I\lárc!iis 31 óta Igen, pontosan március 31 óta nem szenvedett vereséget az MVSC. Ekkor a bajnokjelölt Komlótól kapott ki l:0-ra. Azóta viszont egyszer sem hagyta el vesztesen a pályát, pedig ötször idegenben játszott (és ötször Idehaza). Bravó! A „liorseái göltetó“ 14» hetének nyertesei 10—10 totószelvényt nyertele: Kemény János. Miskolc (15 pontot ért el, tippjei: 1:0, 0:0, 2:0, 3:1, 2:1, 1:0); Dohány Ottó, Encs; Demény Gábor, Miskolc; Balázs János, Mezőkövesd; Forgács János, Miskolc; Szekeres Sándor, Miskolc (14—14 pontjuk alapján); Kapocsi Imre, Önöd (a 13 pontot elért pályázók közül pontozással) ; Peczár Sándor. Sátoraljaújhely; Acs Ede. Miskolc (a 13. héten eléírt 12—12 pontjuk alapján). S Borsodi góltotó-pályázatunlc június 23-ig. a labdarúgó-bajnokság befejezéséig tart. » * összesített eredményt Ismét, vasárnapi lapszámunkban közlünk. Az összesítésben a 14. héten szerzett pontok is szerepelnek majd. Borsodi góltotó 15. sz. szelvény 1. Salgótarján—DVTK 2. MVSC—Eger ................... 3 . Nyíregyháza—ózd ........... 4 . KMTK—Almásfüzitő___ 5 . S-újhely—Hatvani K. ... 6. Felsőzs.—Encs ............... ( Megyei I. oszt.) Név: ..................................... r itl.MMIIMM.MMMMHI Pontos lakcím: A wrcJvényt kitölt re én kivfegra a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat címére kell beküldeni. (Miskolc, Bajcsy- Zsillnuky a. 13.) ^ APAS—VfiTEE Btejrer' *' 65-öa, mfisenki *lfc6gáí;ott személygépkocsi, Sürgősen eladó. Miskolc, X., ^Ikendtelep. (Huszár.) . Ajtók, ablakok, peronok, deszkák és kútgyflrük •la dók. Miskolc, Opren- d«k Sándor utca 18. szám. Kombinált szekrény, komplett, külföldi, eötét Varia bútor, fehér, festett háromajtós szekrény, konyhaberendezés, biedermeier *U)ia®aekrény, neobarokk fotelok, kis, tolóUvefffc* ^nyvezekrény, fiókos he- v«rő és esryób, használt bútorok eladók. Széchenyi U^76. Szép, kétszemélyes re- hnmié és sezlon eladó. Kun Béto. utca 12. feladó Jó állapotban levő hélószobabütor. III., Kistábornok utca 44. sz., 2. Jípcsöház, n/2. Hálószobabútor eladó. Cím: Hunyadi utca 22. Antik, Intarziás, faragott •fcolonaszlal, márkás olaj- festmények eladók. Varga. Széchenyi u. 66. feladó Jó állapotban Tevő konyhabútor, 800 forintért, Zománcozott asztaltüzliely. ^•legdy u. 20. Kovács-fúrógép és 2,6 öiéteres betongerendák eladók. Fclsőzsolca, Arany J. b. 59. feladó háromajtós kombinált szekrény, rekamié és két fotel. Megtekinthető: bilndennap 16 órától. Tapolca. Zója u. 6. Rekamíék, fotelok, sző- *«k, matracok, hálószoba- hutor, darabonként Is eladó. Győri-kapu 31. Warszawa gépkocsi eladó. Telefon: 33-823. Hannáit gerenda, kis Méretű cserép eladó. Sző- ^yi Márton u. 57. Plnczós. LA KAS — INGATLAN Keoba albérletbe, azonnal kiadó. Görömböly, Mosolygó Antel it. 39. Üt- és Vasútépítő Vállai at üres, albérleti szobákat keres, munkásszállás céljára. Bejelentés: gondnokság, HCM-szálló. 150 négyszögöl, beépíthető villatclek, termő gyümölcsfákkal, Miskolc-Tapolca, Fenyő utca 60. szám alatt eladó. Érdeklődni: Miskolc, Fürst Sándor utca 24., vagy Oprendek Sándor utca 60. czám alatt. Eladó, műút mellett, 265 négyszögöl házhely, gyümölcsfákkal, építési anyagokkal, 12 000 forintért. Érdeklődni: Hősök temetője, gondnoki lakás. Kis szoba egy személynek kiadó. Ugyanott gyermek gondozását vállalom. III., Ákos utca 15. Külön bejáratú szutorén Bzoba, bútorozva kiadó. 610 négyszögöl gyümölcsös eladó. Diósgyőr, Temető u. 23. Különálló woba-konyha, spájzos lakás, albérletbe azonnal kiadó. Hejőcsaba, Boglárka u. 28. Külön bejáratú kis szoba, bútorozva kiadó. Mis- kolc. III., Ernyebíin u. 35. Kél nagy raktárhelyiség kiadó. Alkalmas raktárhelyiségnek, vagy kisebb Üzemnek. Bacsó Béla u. 107. Bútorozott szobába férfi szobatársat keresek. Kartács u. 12. (Tiszai pályaudvar mellett.) Boldván, azonnal beköltözhető ház eladó 50 000 forintért. Érdeklődni: Fde- lényben, Rákóczi il 24. rfajdúsrobosslón, a fürdő közelében, megélhetést biztosító ház 'eladó. -^Vállalati üdülő céljára is alkalmas. Azonnal beköltözhető, ftr- deklődnl: Sárospatak, Rózsa F. u. 1. Tapolcán 2 szobás nyaralót. vagy telket vennék. Telefon: 33-822. Külön bejáratú, fürdőszoba-használatos szobába férfi szobatársat keresek. Szóntpétéri-kapu 41., I. lh.. UI/4. _____ S átoraljaújhelye", a város központjában kertes családi ház eladó. Kétazo- ba-összkomfort azonnal beköltözhető. Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 36. Külön bejáratú kis szoba, I személy részére kiadó. Miskolc, in.. Kemény u. 27. Kétszobás, Összkomfortos, ÚJ családi ház, 300 négyszögöl telekkel, beköltözhetően eladó. Szikszó, Miskolci u. 89. Garárs kiadó. Esterházy u. 1., T. Királyné. VEGYES Sonkoly István, Miskolc, Fcszty Árpád utca 3.1. szám alatti lakos nevére átirt ló marhalevelét a mai napon érvénytelenítem. Miskolc, I. kér.. Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi csoportja. Elvesztettem 18—20 darabból álló kulcscsomót Június 11-én 14 és 14.30 óra között, a nyomda és Kun Béla utcai gyógyszertár közötti útszakaszon. Megtalálóját kórom, adja le a bőrgyógyászat sorszám- osztójában. Stadion környékén el- i vesztettem FC 52-44 i forgalmi engedélyt és 5 db menetlevelet. Megtalálóját jutalmazom. Herczcg Ferenc utca 19. Átalakítom cser épkályháját elektromos fűtésre és új kályhát, átrakást, tisztítást vállalok, vidéken is. Kölniéin Tivadar cserép- kályhás, kisipara«. Miskolc, Vörösmarty utca 65. Mii lép-hengerlést, rövid határidőre vállalok. Kisebb mennyiséget, meg lehet várni. Viasz-, mülép- át vétel, lehetőleg délelőtt 10 óráig. Éberlein utóda, Horvátiul*. Miskolc, Kassai u. (Huszár utca közepétől Jobbra.) Nylon menyasszonyi ruhát kölcsönadok. Tatár- domb. Muhi u. 21. Pulitokon két Iskolás gyermek nvaraltatAeát vállalom. kéthetenként is. érdeklődni: Miskolc, Debre- cenyl u. a., I. emelet. Társaság hiányában megismerkedne szolid nővel, házasság céljából, 170/43 éves szakmunkás. Leveleket ,.Családi ház vau” jeligére a Hirdetőbe. Értesítjük ügyfeleinket, hogy s ZIL típusú tehergépjárművek szerkezeti alkatrészeinek árusítása június 13-tól július 7-lg bezárólag Budapest, XIII., Keili u. 17. sz. alatti telepünkön költözködés miatt szünetel Az árusítás július 8-tól Budapest, IX., Gyáll út 31. sz. alatt megkezdődik. AT1TÓKER Autó* és Alkatrészkercskedelml Vállalat V. sz. kereskedelmi egység A magyar bútoripar legnagyobb vállalata a rrn El Ui! IV kiállítása ma nyílik Miskolcon a szakszervezetek székházában Nyitva június 12—18-íg naponta 10—19 óráig. Várjuk szíves látogatásukat. Fájdalomtól megtört elvvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen, drága Jó férj. szerető édesapa, gyermek, testvér és rokon. BENCSIK JANOS nyugdíjas, Volt DIGEP TMK főművezetője 64 éves korában elhunyt. Holttestét Június 13-án du. fél 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymama, dédanya, testvér és rokon, özv. VEDA FRIGYESNE Strrz Mezei Margit csendesen el pihent. Temetése Június 12-én du. 4 órakor az evangélikus temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa. ASZTALOS KAROLY nyugdíjas, volt mártabányai művezető életének 68. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Halottunk földi maradványait 1968. Június 13-án du. S órakor helyezzük örök nyugalomra a lyukói temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagybácsi, SOREGI JÓZSEF LKM nyugdíjas öntész hosszú szenvedés után 75 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése Június 13-án délután 4 órakor a Szent Anna temető kápolnájából a Nagyleány temetőben. A gyászoló Igó család Bír-s.. «ÁCS?** Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós, rokon és élettárs, SMIGEIt ISTVANNE Koszorún Ilona június 10-én 60 éves kora- h ban hosszú szenvedés után e elhunyt. Szeretett halót- B tunk földi maradványait 5 június 13-án délután fél 4 |{ órakor az evangélikus te- | metőben helyezzük örök | nyugalomra. A gyászoló Bobkő család fj és Kovács Béla. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, id. Kollonai József temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család KOSZON GTM ILVANfTAS Mindazoknak a rokonoknak. jó szomszédoknak, ismerősöknek, a fonoda csomagoló részleg dolgozóinak, a.kik felejthetetlen halottunk, Aradi Károlyné temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, alrik felejthetetlen halottunk, Sziszei Mihály temetésén megjelentek. sírjára virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család KÖSZÖNETNYTt VANITAS Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak és jó szomszédoknak, valamint a DIGEP TŰK dolgozóinak, a szociális igazgatóságnak és az Állami Aruház műszaki osztályának, akik felejthetetlen drága halottunk, Bathó Jánosné temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje és fia.