Észak-Magyarország, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-05 / 130. szám

Parkok, szobrok diszkutált m Moziműsor A dél-vietnami rezsim fegy­veres erőinek tengerészgya­logos lövészei és ejtőernyős i osztagai Skyraieder típusú zu- I hanóbombázóktól támogattat- va elkeseredett rohamokat in- ! téznek a saigoni elnölcl palo- j iától mindössze négy kilomé- 1 ternyire a szabadságharcosok állásai ellen. A DNF'F har­coló alakulatai állásaikban napok óta eredményesen vé­dekeznek. A choloni 5-ös szá­mú katonai körzet rommá lőtt épületeit amerikai elit­alakulatok igyekszenek vissza­hódítani a szabadságharcosok­tól. Folytatódnak a diákineidensek Jugoszláviában Kedden tovább bonyolódott a helyzet Üj-Belgrádban, a va­sárnap este kirobbant diákin- ci.denseűíkel kapcsolatban. Kü­lönböző társadalmi,1 politikai szervezetek, zömében reálisnak minősítették az egyetemisták kívánságait, ugyanakkor azon­ban figyelmeztették a dióko- kat, hogy a zavargások nem hoznak megoldást, a kérdése­ket demokratikus módon, ta­nácskozások útján kell ren­dezni. Ezt fejezik Id a belgrá­di lapok is. A feszültség azonban ennek ellenére nem enyhül. A tüntetők megtámadták a belgrádi egyetem 'öbb tanszéket, valamint a rek­tori hivatalt, e immár további egyetemek hallgatói is közölték, hogy bekapcsolódnak az új-bel­grádi akcióba. A diákok követelése Keddre virradóra több ezer részvevővel tovább folytató­dott a gyűlések sorozata és a forgalom az egyetemi város környékén megbénult. A tün­tetések központja leörüli ut­cákat a rendőrség megszállta. Ar, éjszaka a belgrádi l’utnik utazási iroda egyik helyiségében pokolgépet találtak, s ezt is összefüggésbe hozzák a diákmegmozdulásokkal. A tüntetők akcióit irányító bizottság újabb követelés­listát állított Össze, amelv el­sősorban a diákok anyagi helyzetének megjavítását, s a munkás-paraszt egyetemi hall­gatók számarányának növelé­sét sürgeti. E követelések kö­zött van az egyetem gyöke­res reformja. Valamint az, hogy a hallgatók ténylegesen beleszólhassanak ás egyetem ügyeibe. A diákok pontjai kö­zött szerepelnek olyanok is, hogy például a szakképzettséget kívánó munkahelyeket szakkép­zetlenek helyett mindenütt töltsék be képzett embe­rekkel, s ily módom is biztosítsák a fiatalok élhelyezkedését. A di­ákok továbbra is elítélik a sajtót és a rendőrséget, s azt akarják, hogy váltsák le a bel­grádi szerkesztőségek vezető­it, valamint azokat az újság­írókat, akik — szerintük — torzítva adtak hírt a vasárnap esti első incidensekről. A belgrádi egyetem taná­csa elhatározta, hogy egy hét­re felfüggeszti a tanítást, s egyben közölte a szerb kor­mány elnökével: teljes mér­tékben támogatja a diákok kí­vánságait, s javasolja, hogy a rendzavarások megszüntetése érdekében teljesítsék az egye­temisták ólra j alt. 38 sérült A szerb belügyminisztérium kedden reggel közölte, hogy az eddigi tüntetések során 38-an sérültek meg, s az anyagi kár legalább más­fél millió új dinar. A közlemény hangsúlyozza, hogy a tüntetésekben felelőt­len elemek is részt vettek. A rendőrség a belgrádi utcá­kon, tereken és nyilvános he­lyeken betiltott minden továb­bi tüntetést, gyűlést és fel­vonulást. Az egyetemisták azonban továbbra is ragasz­kodnak althoz a szándékukhoz, hogy újabb gyűléseket tarta­nak. A tüntetők akcióbizottsá­ga bejelentette: az esemé­nyekről tájékoztatja az ország többi egyetemét. Döntő fontos­ságú az a veszély, hogy a megmozdulások Belgrádból átterjednek más városokba is. fl magyar hitelkapcsolatokról Az N. M. Rothschild és fiai bankházzal az élen, egy nem­zetközi bankszindikátus 15 millió dolláros, négyéves kifu­tási idejű, a nemzetközi bank- gyakorlatban szokásos köl­csönt nyújtott a Magyar Nem­zeti Banknak. A londoni Times május 31-i számában hangsúlyozza, hogy es az első, nemzetközi konzor­cium által közvetlenül adott bankkölcsön, amelyet egy európai szocialista országnak nyújtották. A Magyar Nemzeti 3iánk vett már fel egy csupán angol bankokból álló szindiká­tustól — amelynek élén a La- zard Brothers bankház állt — egy tízmillió dolláros, három­éves kifutású kölcsönt. A két hitelügylet szerves ré­sze a Magyar Nemzeti Bank hitelpolitikájának, amelynek az a célja, hogy elősegítse a nemzetközi munkamegosztás fejlődését; ezért a magyar gaz­daság fejlődésének meggyorsí­tása érdekében, megfelelő fel­tételek mellett, igénybe vesz külföldi hiteleket és más or­szágoknak maga is nyújt hi­telt Arab szolidaritási bét Az arab népek iránti szolida­ritás hetével eml élveznek meg hazánkban Izrael lavalyi ag­ressziójának első évfordulójá­ról. Szerdán Gödöllőn nagy­gyűlésen kezdődik az ese­ménysorozat, amellyel a Béke­világtanács kezdeményezésé­hez csatlakozik a magyar bé­kemozgalom. Foto: Szabados György Napirenden: A megye tanácsi ipara és az edelényi járás idegenforgalma — Hogyan alakult a megye tanácsi ipari vállalatainak gazdálkodása, különös tekin­tettél az új gazdasági mecha­nizmus elemeinek érvényesü­lésére? Erre a kérdésre vá­laszolt, s u lanácsi ipar egész tevékenységéről adott reális helyzetképet a megyei tanács vb tegnap, június 4-én tartott ülésének egyik napirendi pontjaként megvitatott beszá­moló. Megyénk tanácsi iparának termelése az elmúlt évben 368,5 millió forint volt. A leg­utóbbi két évben az élelmi- szeripari vállalatok csak kis mértékben, de a többi iparág vállalatai mintegy 60 százalék­kal növelték termelés ültet. Az összes foglalkoztatottak száma 45 százialékkal közel 2800-ra nőtt. Az idén a termelési programok szerint a tanácsi ipar termelési értéke már meg fogja haladni a 470 mil­lió forintot. Jól sikerült a ra jt A végrehajtó bizottság meg- állapítota, hogy a tanácsi ipar- vállalatok eredményesen tet­ték meg az első lépéseket az új gazdasági mechanizmus­ban. Voltak olyan aggályok, hogy e kis vállalatok nehezeb­ben állnak át az újra. Az első negyedév ezt máris megcáfol­ta. Néhány vállalat első há­romhavi tényleges nyeresége máris elérte az éves tervezett nyereség 60—80 százalékát. Annak ellenére, hogy ez rész­ben a túlzottan óvatos terve­zés eredménye, a tanácsi ipar egészségesen, jó irányban fej­lődik, mind gazd jóságosabban termel. Fontos jelenség, hogy sók a jó, önálló kezdeményezés, ke­resik, kutatják az új lehetősé­geket. így például az előző éveknél sókkal gyorsabban fejlődik és gyümölcsözőbb a tanácsi ipar és a helyi keres­kedelem közötti kapcsolat. A jövedelem növelése érdekében egyes vállalatok profilváltozást is hajtanak végre. A Mezőkö­vesdi Vastömegcikkgvártó Vállalat például gyorson meg­oldotta az export kiesése okoz­ta gondokat, s azonnal átállt a hazai piacokon keresett kü­lönféle szerszámok gyártására. Kihassnálatlan lehetőségek Az eredmények eSJsmer&e mellett a végrehajtó bizottság Mint már jelentettük, Tö­rökországban vasárnap részle­ges szenátusi és községtanácsi választásokat tartottak, me­lyeknek keretében a szavazók a 183 'tagú szenátus 52 és 450 tagú nemzetgyűlés öt megüre­sedett helyére választottak új kép vi selóket. M cgválasztották továbbá az új polgármestere­ket, városi és községtanácsi elöljárókat, városi és falusi ta­nácstagokat A kedden közzétett Végle- eredmények «zertrat az Tanácskozott a megyei ifjúsági kulturális fórum A tanácskozáson reszt vevők : megkapták azt az értékelő je- i lentést, melyet a megyei KISZ- i bizottság készített a KISZ ; Központi Bizottsága 1964. évi „szabad idős-’ határozata vég- ’ rehajtásának főbb borsodi ta- pasztalatairól. Ehhez Nagy Ti­bor, a KISZ megyei bizottsá­gának titkára mondott szóbeli kiegészítést. Ezt követte vala­mennyi járásunk KlSZ-bizott- sága képviselőinek, művelődé­si otthonok, iskolák, üzemek, termelőszövetkezetek, társa­dalmi és tösnegszervezetek küldötteinek e&zneeaeréta .. Igazságpárt a szenátus 52 megüresedett helyéből 33-at szerzett meg. A nemzetgyűlés j öt megüresedett mandátumát ugyancsak az Igazságpárt kép- j viselői szerezték meg. Ami' a polgármesteri válasz- ! tusokat illeti, 37 megüresedett polgármesteri tisztséget igaz­ságpárti jelölt. 18-at pedig a Köztársasági Néppárt jelöltjei töltenek be. A szavazásokat kísérő inci­denseikben, 19-em »aäatettak életüket. Bükki túrán A nagy A BORsodi víz forinton váltott előnyök ? * MAGTAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BOBSOD MEGT E3 BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 130. szám ARA: 70 FILLER Szerda, 1968. június 5. «VÍIag pK^tagof, 'égyissulíéfeStX i Hypó kontra Jaffa Saigon lángokban Súlyos itteni harcok a fővárosban A kormánycsapatok vadász- bombázói szakadatlanul tá- j madják a polgári lakosság el- j hagyott negyedeit. Az eltalált ! épületekből magasra csapnak I a lángok, Saigon központjából j látni az égre törő koromtelce- I te füstoszlopokat. Kedden reggel ismét heves J harcok lángoltak fel Cholon- ban, a dél-vietnami főváros egyik legnagyobb negyedében. Az amerikai elit-csapatok meg­megújuló rohamait hősiesen álló mintegy 2 századnyi sza­badságharcos 82 milliméteres aknavetőkből és B—40-es ra- kétavetőkből gyilkos tüzet zú­dított a támadókra. A dél-vietnami kormánycsa­patok mellett működő ameri­kai „tanácsadók” elismerték, hogy' a partizánok a legkitű­nőbb műszaki felszerelés bir­tokában vannak, s rádióössze­köttetést tartanak fenn a tő­lük több kilométernyire küzdő bajtársaikkal. A város romos épületeiben élsáncolt hazafiak, szemtanúk szerint mindennel el vannak látva, élelmiszerkészleteik még hosszú ideig elegendőek, s a jól kiépített állásokban partizánlányok sütnek-főznek a harcolóknak. megvitatta a tanácsi ipar kü­lönböző területein még meg­oldatlan kérdéseket, s határo­zati javaslatban rögzítette .a tennivalókat. A lakosság igé­nyeinek megfelelően fejlesz­teni kell például a tanácsi ipar szolgáltató tevékenysé­gét. E téren sok a tennivaló, s számos a kihasználatlan lehetőség. Ugyancsak bőven akadnak még megyénkben ki­használatlan iparfejlesztési le­hetőségek is. A járási és . a városi tanácsi végrehajtó bi­zottságoknak is jobban kell kutatniok a helyiipar fejlesz­tésének lehetőségéit. Figyelem­be kell venni a telepítési elő­nyöket. Így pl. a rendelkezésre álló munkaerőt, a még sók helyen fellelhető üres helyise­geket és a nagyüzemek mel­léktermékeinek, hulladékainak feldolgozási lehetőségét. A vb határozata szerint szeptember végéig részletes ta­nulmány készül a szolgálta­tások fejlesztésének borsodi lehetőségeiről. Több gondot fordítanak a bedolgozói rend­szer kiszélesítésére is. Ennél, | valamint a piackutatás és az anyagbeszerzés megjavításánál j jobban kihasználják a kínál­kozó kooperációs lehetőségeket i is. • A' végrehajtó bizottság meg­vitatta az edelényi járás ide­genforgalmi helyzetéről ké­szített tájékoztatót is. E kér­dés részletesebb ismertetésére lapunkban még visszatérünk. A napirenden szerepelt, ezen­kívül a megyei tanács és a vb második félévi munkatér- vének megtárgyalása; elfogad­tak több indítványt és javas­latot, valamint a lejárt határ­idejű határozatok végrehajtás fáról szóló jdeptasfc, Tegnap, június 4-én egész' napos, rendkívül érdekes ta­nácskozás. vita zajlott le az SZMT-székház VI. emeled ta­nácstermében. Az összejöve­telt — az ifjúsági kulturális fórum megyei ülését — a KISZ Borsod megyei Bizott­sága rendezte. A tanácskozás pedig azért vált érdekessé, sőt izgalmassá, mert az volt a té­ma is: a fiatalok hogyran tölt­hetnék el szabad idejüket mi­nél hasznosabban, minél ér­telmesebben? Milyen ötleteik, javaslataik vannak rá, hogy’ vonzó formában művelődje­nek, szórakozzanak, pihen je- oe&3 'U'rióvtMűtf 19 halott A törökországi választások végeredménye

Next

/
Thumbnails
Contents