Észak-Magyarország, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-21 / 117. szám
Eszakmagtäeorsbag Kedd, 1968. májas ÍL A szovjet külügyminisztérium tiltakozása A Szovjetunió külügyminisztériuma tiltakozott amiatt, hogy nemrégiben a Földközitengeren két görög harci repülőgép provokált egy szovjet hadihajót. Mint a jegyzék megállapítja: május 7-én a Földközi-tengeren két görög felségjelű harci repülőgép ezer-ezerkétszáz méter magasságból rárepült a Földközi-tengeren hajózó. 891 fedélzeti rendszámot viselő szovjet hadihajóra. A két görög repülőgép nyilvánvalóan célzatosan repült el a szovjet hadihajó felett, alig száz 'méteres magasságban. Mint a szovjet külügymi- | tiisztérium jegyzéke rámutat, ; n görög harci repülőgépek t megsértették a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait a nyílt-tengeri szabad hajózás vonatkozásában. A jegyzék figyelmeztet, hogy a hajó parancsnoka ilyen esetekben nem tud különbséget tenni a támadás és az esetleges gyakorló repülés között. A Szovjetunió külügyminisztériuma követeli, hogy szigorúan büntessék meg a vétkeseket, s intézkedjenek, hogy a jövőben hasonló incidensek ne fordulhassanak elő. Megjegyzi, hogy hasonló cselekmények esetében az esetleges következményekért teljes egészében a görög felet terheli a felelősség. 4 TVK sajtófogadása a BNV-n Hétfőn a BNV-n a Tiszai Vegyikombinát sajtófogadásán Huszár Sándor igazgató bejelentette: A kombinát üzemeiben tavaly 1,2 milliárd forint értékben állítottak elő különböző vegyi anyagokat, ipari berendezéseket. 1968-ban hatezer tonna nitrogénműtrágyát állítanak elő Az új mű- anyagfeldolgozó üzemben már kétezer tonna polietilént használnak fel a mezőgazdasági fóliák, továbbá zsákok és la- sakök készítésére. A vásári üzletkötések során már eddig négyezer tonna festéket, rendelt. a Szovjetunió. Libanon különleges hajófestéket vásárolt, egyelőre hatvan tonnányit. Speciális talajerőpótló anyag szállítására kötötték szerződést Marokkóval, ahová idén hatezer tonna vegyi anyagot szállítanak. A francia helyzetről A De Gaulle elnökletével vasárnap az Elysée-palotában összeült szőkébb francia minisztertanács fél óra hosszat tartott. Az ülés után Gorse tájékoztatásügyi miniszter újságíróknak kijelentette: Mindössze annyit mondhatok, hogy De Gaulle tanácskozott Pompidou miniszterelnökkel, majd Christian Fou- chet belügyminiszterrel, Pierre Messmer hadügyminiszter- i rel és velem. A közrenddel kapcsolatos különböző intézkedésekről volt szó. Közölhetem, hogy De Gaulle tábornok az ülést a következő szavakkal zárta be: „Reformot igen, de farsangi komédiát nem”. Gépkocsit nyertek fiz olasz választásikról „Árfolyamjelenté® as amerikai elnökjelöltekről 99 Az OTP május 20-án Szombathelyen tartotta meg a gépkocsinyeremény takarékbetétkönyvek 28. sorsolását. A 4. sorozatban kihúzták az alábbi számokat: 503342 Wartburg de Luxe 353 505197 Skoda 1000 MB 509673 Wartburg Limousine 353 512818 Trabant Combi GOI 514589 Wartburg de Luxe 353 520511 Skoda 1202 Combi 524145 Skoda 1000 MB KÖNYVESPOLC Roger Garaudy. A kínai kérdés A . neves francia marxista filozófus könyve Kína történelmi múltjába mélyen visszanyúlva vizsgálja a . Kínában kialakult helyzet eredetet és okait. . Vizsgálódásának főbb szempontjai a következők: a termelési módok fejlődése a régi és az új Kínában; a nemzeti harcok a szocialista .forradalom győzelméig; a nemzeti küdelmek és az osztályharc kölcsönhatása; a kínai forradalom elméleti kérdései (a szocializmusra való ' áttérés olyan országban, amelyben nem fejlődött ki a kapitalista termelési mód; a parasztság és a nemzeti burzsoázia szerepének értékelése stb.); a gazdasági fejlesztési tervek a felszabadult Kínában; a „nagy HA LEVONHATUNK valamilyen tanulságot az amerikai választási kampány eddigi „főpróbáiról” — akkor az eredmény az, hogy nincs semmiféle tanulság. A verseny teljesen nyílt: mind a demokrata, mind pedig a republikánus táborban érintetlenek a pályázók pozíciói. Pedig erősen közeleg az augusztus, amikor a két nagy pártnak az elnökválasztási konvenciókon döntenie kell: kit indít a novemberi nagy csatába. A különleges helyzetet voltaképpen az hozta létre, hogy Johnson március végen bejelentette visszalépését a jelöltségtől. Az elnököt vietnami politikája addig is rendkívül népszerűtlenné tette és McCharty szenátor, a vele szemben fellépő „békejelölt” meglepő sikereket ért el. Ennek ellenére a hatalom tehetetlenségi nyomatéka még mindig erős volt és Johnsont általában a demokraták csaknem biztos jelöltként kezelték. Ennek az volt a következménye, hogy Robert Kennedy nem teljes ' mellszélességben „dobta be magát” a jelöltségért vívott küzdelembe. A másik oldalon viszont a republikánusok úgy vélték, hogy a Vietnam árnyékával terhelt Johnsont Nixon a párt apparátusának jelöltje legyőzheti. Ezért a republikánus párt liberálisabb szárnyának lehetséges jelöltje, Rockefeller március 21-én, tehát tíz nappal Johnson „visszavonulási beszéde” előtt közölte: nem indul a republikánus jelöltségért vívott küzdelemben. Az események alapján vázlatosan fel lehet rajzolni az egyes jelöltek pillanatnyi „árfolyamát7. A demokrata párti szárnyon az előválasztások tapasztalata az, hogy Róbert Kennedy cs McCarthy szenátor nagyjából egyenlő ■ esélyekkel indul; Humphrey tényleges lehetőségeiről egyelőre nem annyira az előválasztások, mint a Gallup és Harris Intézet közvélemény-kutatásai vallanak. Ezek szerint a demokrata választók 38 százaléka jelenleg Humphreyt részesíti előnyben. 27 százalék szavazna Robert Kennedyre és 25 százalék McCarthyra. Ez az arány szám a republikánus oldalon távolról sem határozható meg ilyen pontOfSan, miután Rockefeller „nem indulok — mégis indulok” fordulata lehetetlenné tette a sorozatos összehasonlítást. A vietnami helyzet és a Párizsban folytatott béketárgyalások azonban erőteljesen befolyásolhatják az elnökválasztási küzdelem menetét. Lehet, hogy a tárgyalások esetleges kedvező lefolyása éppen az új vietnami politikát követelő McCarthy és Kennedy ütőképességét csökkenti a „félhivatalos demokrata párti jelölttel”, Humphrey-val szemben. Sőt: egyesek a tárgyalások sikere esetén azt sem tartják kizártnak, hogy Johnson mégis bekapcsolódik a jelöltségért vívott küzdelembe. VILÁGPOLITIKA és belső hangulat; taktikai trükkök és pártpolitikai manőverek — mindez tucatnyi irányból befolyásolhatja a küzdelmet. Egyelőre meg a legmerészebb jós sem mondhatná meg: ki az, aki a november 5-i választás után bevonul majd a Fehér Házba. 4 KfiPLRNYÖ ELŐTT Könyv, vers, riport ♦ ♦ *ü Népművelési Intézetnek :és a KISZ Közponli Bizottságának fpályázati felhívása A KISZ Központi Bizottsága és a Népművelési Intézet a KIMSZ 50. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdet ifjúsági és családi ünnepek forgatókönyveinek elkészítésére. A pályázat célpa az ifjúsági és családi ünnepek új szokásainak összegyűjtése, a legjobban bevált formák elterjesztése. (KISZ-tagok fogadalomtétele, személyi igazol* ványt-átadó ünnepségek, ünnepélyes szakmunkása vatás. KISZ- szervezetek és. ifjúsági, klubok névadó ünnepségei, ünnepélyes zászlóavatás, bevonulok búcsúztatása, érettségizők ballagása és egyéb Ifjúsági ünnepségek, valamint KISZ-esküvő, névadó ünnepségek stb.) A forgatókönyv tartalmazza a? ünnepség részletes leírását; az előkészítés, a szervezés legfontosabb mozzanatait; a kulturális eszközök (zene, irodalom) megjelölését, a szükséges rendezői elképzelést. A forgatókönyvekkel együtt magnótekercs is beküldhető, amelyen az ünnepség egyes, vagy minden fázisa teljes egészében szerepelhet. & A. pályázat egyéni és kollektív. ♦ (KISZ-szervezetek, KISZ-csoportok, ♦ ifjúsági klubok stb.) ♦ A pályaművek kéziratát jeligéivel, két gépírt példányban lcérTjük beküldeni a KISZ KB kultuT ralis osztályára. (Bp,, V., Balassi Jb. u. 16.) 2 Beküldési határidő: 1968. szepa, tcmb.er 30. 4> A legjobb pályaműveket juta!' ♦ mázzuk. A KÖNYV ÉS A KERESKEDELEM címmel láttunk szerdán este egy riportműsort, amely azt fejtegette, vajon napjainkban Magyarországon a könyv mennyire vált kereskedelmi árucikké, illetve egyáltalán azzá vált-e, drága-e, általában miként jelentkezik napjaink könyvterjesztési tevékenységében a szubvencionált népművelési jelleg és mennyiben ütköznek ki a merkantil jegyek. A Kígyós Sándor rendezte adásban a stúdióban ülő szakemberek, két riporter — Bán János és Faragó Vilmos — közreműködésével a korábban filmszalagra rögzített közönségvélemények- kel vitáztak, vagy azok egyes nézeteit cáfolták, helyreigazították, nem egy esetben alátámasztották. Jóllehet a vitában igen illusztris személyiségek is részt vettek, egészében sok újat nem mondott a beszélgetés a napjaink kultúréletét figyelemmel kísérő, újságot olvasó embernek, a rendszeres könyvvásárlónak, de a könyvhét előtt mégsem volt haszontalan ebben a formában is tudatosítani könyvkiadási politikánk legfontosabb vonásait, s a nagy nyilvánosság előtt is feltárni néhány bosszantó fogyatékosságot. Például a sajnálatosan elszaporodott nyomdai és kötészeti selejtet a legKétszáz gyermek a színpadon Nagyon kedves és színvonalas iskolai rendezvényre került .sor május 18-án, szombaton délután a miskolci pedagógusok művelődési házának színháztermében. Több száz szülő és hozzátartozó számára volt kedves meglepetés a szerényen csak ünnepi tábortűznek meghirdetett műsor. amelyet a Palóczy-hót alkalmából rendezett a Palóczy Lászlóról elnevezett általános iskola úttörőcsapata. Az ügyes keretbe foglalt, változatos, gyorsan pergő, másfél órás műsor dicséretére vált a rendező pedagógusoknak és a színpadon fellépő kétszáz iskolás gyermeknek egyaránt; különbözőbb kiállítású kötetek között KÉTSZERESEN A KÖZÉPDÖNTŐBEN. Az utolsó elődöntő még előttünk van, korai lenne a Ki mit tud?-rót összegező igénnyel írni, de Monyók Ildikó másodszori középdöntőbe jutását regisztrálnunk kell. Mégpedig örömmel. Az ózdi versenyző, aki a Ki mit tud? történetében először két műfajban került kamerák elé, az első elődöntőn táncdalénekesként jutott el a középdöntőig, most meg kiváló versmondásával kápráztatta el a sok-sok nézőt és zsűrit. Illyés Gyula Bárlók című monumentális költeményének nagyszerű tolmácsolása megérdemelten biztositolta számára a továbbjutást. A megyénket kétszeresen is képviselő versenyzőnek további sikereket kívánunk. érdektelenség két FOLYTATÁSBAN. Kedden én vasárnap láttuk a Találkozás a. stúdióban című sorozatban a Gödöllőről szóló riportot. B sorozat célja minden bizonnyal a nagyobb közérdeklődésre számot tartó iémáli nyilvános vitatása, közérdekű gondok feltárása, segítése. A most két részben látott, s Gödöllő gondjait bemutató film az érintett varos 25 000 lakosát leszámítva alighanem érdektelennek tűnt a televízió nézői előtt. Még az első részben ismétlésben látott kisfil- met talán érdeklődéssel nézte sok-sok néző, a vasárnapi folytatás lokális jellegű panasznapja. aligha volt közérdekű. Sajnálatosan sikertelen volt ti helyszíni kapcsolás, a gödöllőiek bevonása az adásba, az időelosztás aránytalan lett. A rosszul sikerült helyszíni kapcsolás után az erélyes riporteri beavatkozás sem volt túlzottan szimpatikus. Benedek Miklós A másfél napos olasz parlamenti Választások hétfőn délután értek véget. Délután két órakor- bezárták a szavazóhelyiségek és a 64 726 választási körzetben megkezdődött a szavazatok összesítése. A választásra jogosultak száma a képviselőházi választásokon 35 563 716, a szenátusi választásokon (ahol magasabb a korhatár) 32 520 775. Vasárnap este tíz óráig országos átlagban már a választásra jogosultak 78 százaléka leszavazott. A választói körzetekben először a szenátorjelöltekre leadott szavazatok összesítését kezdik meg, s csak azután fognak hozzá a képviselőjelöltekre adott szavazatok feldolgozásához. A szenátusi választások végeredményét éjfél utánra várják, míg a képviselőházi .végeredmény csak kedden, a hajnali órákban várható. A másfél napos szavazás általában nyugodt légkörben folyt, nagyobb incidensre csak Caserla megyében -került sor, ahol Casal Di Principe nevű községben ismeretlen tettesek bombát hajítottak Delio Iorio volt polgármester házára. A polgármester a választási kampányban síkraszállt Parri szenátornak a Ijaloldali erők összefogását sürgető felhívása mellett. Ezenkívül néhány helyen megfigyelhető volt, hogy egyes plébánosok az utolsó pillanatban kísérletet tettek a hívők befolyásolására, így levelet. intéztek a hívőkhöz, fel- ■ szólítva őket, hogy keresztény- demokrata jelöltre adják le szavazataikat, vagy pedig templomokban kereszténydemokrata propagandaanyagot' helyezzenek el. 524466 Moszkvics 408 525093 Trabant Limousine 601 531083 Skoda 1000 MB 531866 Skoda 1000 MB 533240 Wartburg de Luxe 353 533985 Wartburg de Luxe 353 534976 Skoda 1000 MB 538500 Wartburg Limousine 353 540752 Skoda 1000 MB 542942 Trabant Combi 601 016548 Trabant. Limousine 601 017574 Wartburg de Luxe 353 024645 Wartburg de Luxe 353 „Vas“-forin(ok Vietnamnak Az Országos Béketanács Vietnammal kapcsolatos felhívása a Tokaji Gimnázium diákjainak akaratával is egyezik. Sőt, az iskola KISZ- esei. a felhíváson felbuzdulva még egy új akciót is kezde- .méjnyeztek. Két hasznos ténykedést kapcsoltak össze: . A hulladékgyűjtési kampányt arra használták fel, högy a fémmázsákkal, illetve az értük kapott forintokkal segítsék Vietnamot. Tanárok és diákok együtt kutattak a „kincsek” után. Az eredmény példaadó: egyetlen délután 3 ezer forintnyi összeg gyűlt össze. Ügy érezzük, hogy hősiesen harcoló vietnami barátaink győzelmi esélyeit a mi „vas”-forintjaink is növelik. KISZ-szervezetünk eddig 18000 forinttal gyarapította a szolidaritási hónap során Borsodban gyűjtött összeget. Csató Endre párt összekötő tanár, Tokaji Gimnázium ugrás” és a népi kommunák vonatkozásában követett politika bírálata; a „kulturális forradalom” kritikai elemzése s ezzel összefüggésben a kínai kultúra hagyományaiból adódó problémák; a kínai „permanens forradalomelmélet” i bírálata; Mao Ce-tung dialektikája; . békés egymás mellett élés, háború és forradalom; áttérés a szocializmusra — békés út, vagy fegyveres harc; a szocialista humanizmussal való kínai szembehelyezkedés. Garaudy a tőle megszokott tudományos alapossággal elemzi mindezeket a kérdéseket. Az elméleti kérdések taglalása során bőségesen idézi a marxizmus klasszikusait. Könyve nagy érdeklődésre tarthat számot. (Fordította: Várkonyi Tibor és Józsa Péter — Kossuth Könyvkiadó.) Vidéki ősbemutató Mezőkövesden A matyóföldi művelődési hetek változatos " programja egyik ■ legérdekesebb pontjának ígérkezett az Eltávozott nap című új magyar film első találkozása a közönséggel. Érdekes élmény lett volna a mezőkövesdieknek elsőként látni egy új, és minden bizonnyal igen sikeres pálya előtt álló alkotást, találkozni a film író-rendezőjével. Mészáros Mártával, kinek harminc dokumentumfilm után ez az első játékfilmje, ö pedig egyben a magyar játékfilm történetében az első női rendező. Számítottak a bemutatón a film főszereplőjének, Kovács Katinak megjelenésére is. A tervek szerint közvetlenül a bemutató után ankétet, szerettek volna rendezni a vendégek részvételével. Nem egészen így sikerült. Az elmúlt szombaton, május 18-án négyszáznál _ többen ültünk a mezőkövesdi mozi széksoraiban, hogy részesei legyünk a film és a vidéki közönség első találkozásának. Ugyanis egyetlen fővárosi moziban már két nappal korábban bemutatták. Ott voltak a járás vezetői, naev számban jöttek el a mezőkövesdi fiatalok, az érdeklődök. Feszült érdeklődéssel néztük a filmet, amely nem okozott csalódást. Aztán ki-ki hazament mindenféle ünnepélyesség, bemutatót követő ankéton történő vélemény- nyilvánítás nélkül. (Igaz, nagyon szép emléket vihetett haza mindenki.) Ma, kedden este várja a járási művelődési ház a vitatkozó kedvű embereket egy kis eszmecserére. Az alkotóval és a főszereplővel való találkozás, a közös vita azonban elmaradt. Ugyanis a bemutatót a mezőkövesdiek eredetileg május 11-re tervezték. Mészáros Márta és Kovács' Kadi erre a napra akart leutazni. Aztán a kövesdiek a helyi program változása miatt egy héttel eltolták a bemutatást. Mészáros Mártát ekkorra már külföldre szólították korábbi elkötelezettségei, Kovács Kati meg forgatott. Elmaradt hát a személyes találkozás. Kár. De a nézők így is nagyon szén élménnyel gazdagodhattak. Miskolcon és más helységekben csütörtöktől látható az Eltávozott nap. Kritikai értékelésére visszatérünk. (bm) 1 db X. áii 5000 Ft 2 db II. díj 3000 Ft 3 db IM. díj 1500 Ft A meghirdető szervek szakemberekből álló zsűrit kérnek fel a pályaművek elbírálására. Az eredményhirdetésre 1D88 decemberében kerül sor. A KISZ Központi Bizottsága, illetve a Népművelési Intézet fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött pályamű vekeH. egészében, vagy szemelvényekben egy későbbi kiadványban felhasználja. A szerzők az érvényben levő honoráriumrendel e<t szerint díjazásban részesülnek. A pályamunkák kéziratait nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. KISZ Központi Bizottsága Népművelési Intézet