Észak-Magyarország, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
6 ESZAKMAGT \ RORSZÄG Csütörtök, 1968. április <SL' iJtászés zöldßllö fák fölött Fehér házak Negyven méter magasból nézem az alattunk elterülő tájat. A vastag drótkötélen függő utazókocsiban Szabó Sándor, a központi szénosztályozó művezetője ül velem szemben, felettünk pedig az állványon Szentiványi József pályamester áll. Földi kísérőinket, Fodor Ernő lakatost és Hány ánszky Barna segédmunkást is látom. Csendes surrogással fut kocsink a drótkötélen, enyhén libegünk fel, le, jobbra, balra. Olyan ez, mintha léggömb utazókosarában ülnénk. Hátam mögött, a völgyben még látszik Lyukóbúnya, alattunk az erdő, előttünk a bá- bonyi völgy. A kéthetenként esedékes tartókötél-ellenőrzés részese vagyok. Nézem, hogyan dolgoznak az ejtőernyősök felszerelésére emlékeztető mentőövbe bújtatott útitársaim, hallom, hogyan adják-veszik rádió és rádiószócső segítségével az utasításokat. Mindennapos munkájukat végzik. Süt a nap. Fák koronájába vágott úton úszik a kocsink. Alattunk felvillan egy pillanatra az aszfaltút fekete csíkja és a fehérre meszelt korlátsor. Aztán egyre magasabbra emelkedünk. A fák koronája eltűnik mellőlünk, és mélyen alánk kerül, őszi avarral bélelt horhosok felett leng a köfölött látom a földön kocsink és kisérő-csilléink árnyékát. Látom az út mellett futó patak hideg csillogását és az embereket, ahogyan felénk fordítják tekintetüket. Érdekes, hogy az embernek, ha magasban van, az köti le figyelmét, ami alatta van. Nemigen néz még feljebbb. Csak a földön járó ember tekint néha felfelé. Izgató és nem félelmetes a magasság. Az ember szíve csak akkor szorul el egy pillanatra, ha erősebben kileng a kocsi .valamerre. Így vélekedik erről Szabó Sándor művezető is. A fiatal technikus már a pálya építésénél is itt dolgozott. Munkájukról faggatom. — Nem, nem veszélyes a mi munkánk — feleli egyik kérdésemre. — Ha az összes biztonsági előírásokat pontosan betartjuk, nem lehet baj. F.n már sokat utaztam így, de még soha nem kerültünk kellemetlen helyzetbe. Tériszonyom nincs, a magasságot is meg lehet szokni. Sokszor mi is szívesen elgyönyörködnénk a táj szépségében, de figyelmünket a munkára kell fordítani. Lelkiismeret és szaktudás, ez a fontos nálunk is, mint másütt. A bányák folyamatos munkája tőlünk is függ. Az az elvünk: inkább mi álljunk a bánya miatt, mint ők miattunk. A rendrű szél — válaszolja elgondolkozva. — Hozzácsaphatja a csilléket a tartóoszlophoz, a leeső csille pedig a vonókötéllel magával ránthatja a többi csillét is. Nemrég történt ilyen. Harminchat csille került a földre ... De aztán csak visszaraktuk őket a helyükre, a pályára — teszi még hozzá egy kis szünet után. Hagymásbérc píroscserepű házai után ismét völgy tárul elénk. De ez már nem erdő* vidék. Közvetlenül alattunk kertek terülnek el. A gyümölcsfák fehérre meszelt törzse messzire világít. A kertekben égetik a tavalyi gazt, és kendős asszonyok magvakat szórnak a barnás földbe. Távolabb a virágzásra készülődő szőlőkben dolgoznak. A réten legelésző fekete lovakat és tarka teheneket látok. A távolban, amerre elhaladunk majd, frissen szántott földcsíkok barnája metsz bele néhol az élénken zöldellő vetés tengerebe. A tájat nézem, a tavaszi napsütésben megújuló, megszépülő világot. És egyáltalán nem kell megerőltetnem a szemem, hogy a berentei erőmű füstölgő kéményóriásait is lássam. A szén jut eszembe, melynek útján haladunk most mi is. A szén, amely az ember munkája nyomán a napra kerül, a több száz méteres mélységből és több ezer éves elte- metettségéből, hogy visszaálmodott ifjúsága, a zöldülő fák koronája fölött utazva, meleget és fényt vigyen az emberek otthonába. Lassan úszik kocsink a völgy fölött. Surrogva futnak a kerekek a végtelennek tűnő kötélpályán. Fölöttünk a kéklő égbolt, alattunk a zöldellő vidék, messze a távolban ködbeburkolt hegyek, erdők. Egé7 szén közel hozzánk, galambcsapat repül el. Fehér tollúkon, mint a halpikkelyeken, meg-megcsillan a napfény. Oravec János Mazsaroff Allklés munfc'ij* Szövettan segítség falusi iipíáralisek A Sárospatak és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet húszezer forinttal segíti idén a körzetében levő könyvtárak fejlesztését. Jelentős összegért könyvet vásárolnak többek között a végardói, a bodroghalászi, a bodrogola- szi, a makkoshotykai és a hercegkúti falusi könyvtáraknak. Négyezer forinttal szerepel kulturális kiadásaiban a Borostyán-szállónál megnyíló presz- szókönyvtár is. Kulíorlcafermeszíési, gépesítési bemutató és ankét Mezőkövesden A kukoricatermesztés fejlesztése, terméshozamainak növelése, a költségek csökkentése megyénk mezőgazdasági • üzemeinek is napirenden levő feladata. Ezért megyeszerte nagy érdeklődésre tart számot az április 8-án és 9-én, a jövő hét elején Mezőkövesden, valamint a Mezőnagymihályi Állami Gazdaság területén sorra kerülő kukoricatermesztési ankét és nagyszabású gépbemutató. Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs megye tsz-szövetsé- gei, a Borsod megyei TIT, az AGROKER Vállalat, valamint több más szerv várja erre a kétnapos rendezvényre Borsod és a környező megyék szakembereit Április 8-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a mezőkövesdi művelődési házban kezdődnek a kukoricatermesztés legújabb módszereit és gépesítésének helyzetét ismertető előadások. Az első nap délutánján a Mezőnagymihályi Állami Gazdaságban gyakorlati gépbemutatóra kerül sor. A fontos tanácskozás másnapján a kukoricatermesztés legújabb gépeivel ismerkedhetnek meg a részt vevő szakemberek, majd ankéton vitatják meg a hallottakat és látottakat. Rákóczi-film Sárospatakon Az Iskolatelevíziő, eddigi nagyszerű gyakorlatához híven, történelmi atmoszférájú helyeken forgatja azokat a filmeket, ameiyeldkel közelebb altarja hozni a történelem egyes epizódjait a diákokhoz. Ezúttal a VI. osztályosok számára készül egy Rákóczi- film, amelynek forgatókönyvét Hegedűs Géza írta. A rendező Pásztor János, az operatőr Szilágyi Virgil. A II. Rákóczi Ferencről szóló tv-filmet április 1-én, hétfőn kezdték forgatni, és azóta nap mint nap berreg a felvevőgép a pataki vármúzeum patinás termeiben. Érdekessége e filmnek, hogy a megjelenítők között a Miskolci Nemzeti Színház művészeit találjuk. II. Rákóczi Ferencet Fü- zessy Ottó, Bercsényit Sallós Gábor, Vak Bottyánt Paláncz Ferenc alakítja. Közreműködik még a filmben Csikós Sándor, Somló Ferenc, Dariday Róbert, Gyarmathy Ferenc és Bodrogi Zoltán. Hagymásbére, 1968 tavasza. Foto: Laczó József süt be a nap. Valahogyan más. szokatlanul más felülről a világ. Az erdő már él. A bükk. a tölgy rügyei még nem pattantak ki, várják a meleget, de a gyertyán már zöldell. Élénken elüt környezetétől, itt-ott a selvmes, sárga barka, és a som levél nélküli, sárga virágú bokra. Két völgy ölelkezése léma megelőzhető, ha pedig üzemzavar adódik, embereink néha olyat produkálnak, hogy hihetetlen. Az á' lényeg, hogy gyorsan elhárítsuk az üzemzavart, kijavítsuk a hibát. — Mi a kötélpálya legnagyobb ellensége? — kérdezem. — A szél. Az erős, lökésszeTöbbet géppel, mint erővel A Lenin Kohászati Művekül a? elmúlt esztendőkben »kozott gondot fordítanak a olgozók munkakörülményeink megjavítására, az üzemi ociális létesítmények fejlesz- sére. Az elmúlt esztendőben : millió forintot fordítottak yen célokra. Kisgépek, kü- nböző korszerű berendezések unkába állításával mind ibb helyen csökkentik a ne- §B fizika! munkát 1968-bars 39 kisgépesítési javaslat megvalósításira kerül sor. Az üzemi szociális létesítmények fejlesztésére és fenntartására, valamint a nehéz fizikai munka megkönnyítésére az idén jelentősen megnövekedett összeget, mintegy 37 millió forintot irányoztak elő. Ebből mintegy 8 millió forint értékben épülnek új öltözők és mosdók. Tiszaszederkény. Üj, szocialista, fejlődő, évről évre nagyobbodó, rangjához mindinkább illő’ városunk. Űj lakóházait, irigylésre méltó üzletsorát sokan megcsodálják. Egy ideig a magasba ívelő, merész, kissé szokatlan vonalú víztorony volt az új város jelképe. Ma már a közelében álló művelődési ház — a szó szoros értelmében — a város központja. Itt találkozik sok-sok fiatal, hiszen Szederkény a fiatalok városa. Itt zajlanak le az összejövetelek, az ünnepségek. A művelődési ház volt a színhelye annak az ünnepségnek is, amelyen a minap kiosztották a város fejlesztésében élenjáróknak a Tiszaszederkény fejlődését szimbolizáló emlékplakettet. Az ünnepi összejövetel részvevői felidézték emlékeiket; vaskos kötetet tenne már ki a sok-sok visszaemlékezés, ezernyi fénykép, amely az új, szocialista város építésének múltját, sokszor küzdelmes szakaszait villantja fel. Egy fehér hajú, idősebb, de fiatalos energiájú ember ült mellettem az ünnepségen. Ho- rányi Zoltán, volt városberuházó. Városberuházó. Ez a megnevezés így talán nem sokat mond. Közérthetőbb, ha azt írom: ő ütötte le az első karókat, járta mérőszalaggal a búzával, napraforgóval, kukoricával bevetett határt; mért, számolt, tervezett, álmodott... Beleálmodta a kéklő ég alatt zöldellő határba a szép házsorokat, a színes erkélyeket, a víztornyot, a parkokat, a művelődési házat. Bent, az anyaközségben, a régi Szederkényben lakott albérletben egy parasztgazdánál. Esténként beszélgettek. Hallgatta a gazda zúgolódását is. A házi béke kedvéért nem vitatkozott, arról nem szólt, hogy éppen aznap jelölte ki szállásadója volt földjén azoknak az első kockaházaknak alapjait, amelyeknek egyikébe később, pontosan 1957. augusztus , 19-én a város első lakója, Homok József és családja beköltözött . . o Homok József is tele van emlékekkel. Regénybe illenének ezek a visszaemlékezések. Az ország minden vidékéről érkezett az a sok-sok ember. Faluról, városból. Győrből, Komáromból, Ba- konybélről, Szeghalomról, Budapestről, Miskolcról. Volt, aki azért ment, mert jobb kereseti lehetőség és lakás ígérkezett. Volt, aki szép, kétszobás, összkomfortos városi lakását adta fel, a városi kultúrát cserélte el azért az akkori prériért. Az indítóokok különböztek, de tetteik, mindennapi cselekedeteik rugója valamiben megegyezett: építeni mentek oda, gyűrőriást és egy színes, napfényes új várost emelni a pusztaság közepére. Á város első lakója Ma a művelődési otthon a város központja. Akkor egy földbe vert akáckaró volt, amely a buszmegállót jelezte, s amelyre várakozás közben ráakasztották aktatáskájukat. — A hétköznapok még elteltek valahogy. Dolgoztunk. El voltunk foglalva a munkával. De a szabadnapok, az esték, az ünnepnapok! Ügy éltünk, mint a száműzöttek. Sok embert próbára 'ett az a néhány év. Nem voltak utak, nem volt üzlethálózat, a kultúrát, a művelődési lehetőséget az a kantin jelentette, ahol gumicsizmát, zseblámpaelemet, élelmiszert és italt árusítottak Mikor beköltöztünk az első lakásba és kinéztem az ablakon, kezemmel elértem a másik oldalon levő napraforgót. Nagy tábla napraforgó volt, éppen akkor virított... Kétszáznyolcvan lakosa volt a „városnak”. De már megkezdődött a közösségi, városi élet. Három tanácstagot jelölíek a szederkényi községi tanácsba. Köztük Hornok Józsefet. — Ha nem esett az eső, kerékpárral közlekedtünk a kitaposott dűlőutakon. A tanácsüléseket általában este tartották. Rendszerint éjfélre értünk haza, sokszor gyalog, átázva, átfázva. Első teendőnk az üzlethálózat kiépítése volt: hamarosan meg is nyílt egy tej bolt, melyet a feleségem vezetett. Később egy keskenyíilmes mozit létesítettünk a most is meglevő építők konyhájának végében. Ezek voltak a város első közös helyiségei. Abból a s°k emberből, akik az ország sok vidékéről ide jöttek, sokan el is mentek, fjem bírták az örökös egy- ' hangúságot, a világ végén érezték ma- | gukat. Talán még most is vannak, égé- I szén.biztos, hogy vannak, akik elvágynak innen. Úgy érzik, nem kapják meg azt, amit reméltek, kevés nekik a jelenlegi művelődési, szórakozási lehetőség. Hiszen ez egy teljesen új város, nincsenek hagyományai, nincs múltja, csak jelene és jövője. De a kétszáznyolcvan, először közösséget alakító ember kitart. Mi, akik attól a földbe vert akáckarótól elindultunk, magunkénak érezzük ezt a várost, s méginkább magukénak érzik majd gyerekeink, akik itt születtek. Hornok Józsefen kívül még harminckilencen voltak ezen a szép ünnepségen, ugyanannyian kapták meg a kedves figyelmességet, a városi tanács emlékplakettjét. S mint ahogy Horányi Zoltán és Hornok József, ők is sokat tettek a városért, mindenki tudna idézni emlékeket, epizódokat, élményeket. Van tehát múltja, hagyománya a városnak. Benne él az emberek szívében, emlékezetében, őrzik a város építéséről szóló sárguló újságlapok. A szép új művelődési házban, ahol mostanában annyi nagy sikerű összejövetelt rendeznek, nem ártana egy kis sarkot szentelni ezeknek az emlékeknek... Önodvári Miklós
