Észak-Magyarország, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-21 / 68. szám

«satärt», 196*. märdws 21. ÉSZAKMAGTARORSZAG 3 Tanácsköztársaság! emlékműsor a Miskolci Nemzeíi Színházban Március 20-án, szerdán es­te a televízió kamerái előtt mutatta be a Miskolci Nemze­ti Színház művészkollektívája Gerencsér Miklós Fegyverbe! című, nyolc epizódból álló dokumentumjátékát. A meg­emlékező ünnepi est részve­vői között, a színházi páho­lyokban foglaltak helyet az 1919-es harcok miskolci hősei és részesei. Eljött a forradal­mi ifjúsági napok tiszteletére Rendezett ünnepi közvetítésre Méhes Lajos, a KISZ Közpon­ti Bizottságának első titkára. Megjelent az ünnepi közve­títésen dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, Havasi Béla a városi pártbizottság első titkára, dr. Papp Lajos, a megyei tanács vb-elnöke és dr. Fekete László, a városi tanács vb-elnöke. A színház közönsége — zö­mében fiatalok — nagy tet­széssel Jogadták az Orosz György által rendezett doku­mentumjátékot, az északi hadjárat, a legendás hírű miskolci csata ihletett bemu­tatását. A műsor befejező akkord­jaként úttörők és KISZ-isták köszöntötték a színpadra ér­kező veteránokat, miközben a Bartók Béla Művelődési Ház kórusa messzeszárnyalóan énekelte a „Fel vörösök, pro­letárok!” című, nagy hatású kórusművet, , Zúg a folyó.. Néger vagyok a VKirora ragyog, A szívem mélyén bánat zokog. Mert néger vagyok... A régi rabszolgák dala. S szín nemcsak fekete, ha­Folyíaita munkáját m% ors&ággo® villant osenergia-iparí tanácskozás Tegnap, március 20-án, szer­dán folytatta munkáját a mis­kolci MTESZ-ben az országos villamosenergia-ipari ifjúsági tanácskozás. Az iparág KISZ- titkárai és ifjú szakemberei örömmel üdvözölték az elnök­ségben helyet foglaló Méhes Lajos elvtársat, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kárát. Az elnökség tagjai kö­zött ott volt Kovács Sándor, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Kisfiái Aladár, uz ÉMÁSZ Vállalat igazgató­ja is. Gaál Róbert, a KISZ Köz­ponti Bizottságának munka­társa nyitotta meg a tanács­kozás második napját, majd Tóth Imre, a KISZ Központi Bizottsága ifjúmunkás osztá­lyának vezetője tartott érté­kes beszámolót az üzemi KISZ-szervezetek munkájáról, feladatairól. Részletesen fog- . lalkozott az ifjúság munka- versenyeinek tapasztalataival, a szervezeti munka különböző kérdéseivel. Hangsúlyozta, hogy a verseny mozgalmakban növelni kell a■ politikai köve­telményeket. Ezután Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára szólt a tanácskozás fiataljaihoz. Elismerését fejez­te ki a villamosenergia-ipar KISZ-szervezeteinek, az ipar­ágban dolgozó fiataloknak ed­dig végzett eredményes mun­kájukért. A tanácskozásról szólva hangsúlyozta: jelentő­sége nemcsak abban van, hogy értékeli az iparág fiataljai- nak munkáját és felkészíti ölcet a további, még felelős­ségteljesebb feladatok sikeres megoldására. Növeli e fontos plenum jelentőségéi, hogy egyidőben zajlik le a forra­dalmi ifjúsági napok rendez­vényeivel. A tanácskozáson elhangzottak az iparágban dolgozó ifjú kommunisták ered­ményes munkájáról cs ígére­tes törekvéseiről tanúskod­nak. Ez is reprezentálja, hogy a mai ifjú generáció megtalálta az őt megillető he­lyet társadalmunkban, kive­szi részét a mai idők harcai­ból, méltó követője forradal­mi elődeinek. Felszólalása végén rámuta­tott, hogy a párt megalaku­lásának 50. évfordulója tisz­teletére a KlSZ-fiatalolc kö­rében széles körű verseny- mozgalom van kibontakozó­ban, s a villamosenergia-ipar e fontos tanácskozása egyik mozgatója, rugója lehet en­nek a versenynek. Délután négy különböző szekcióban megrendezett, cso­portos konzultációkkal folyta­tódott a tanácskozás. Említésre méltó eseménye a tanácskozásnak a hős viet­nami nép iránti szolidaritás számos megnyilvánulása. Az ÉMÁSZ KISZ-fialaljai pél­dául az országos versenyen elért födíjúkkal járó 5000 fo­rintos jutalmat teljes egészé­ben felajánlották a vietnami segélyakció javára. Az ipar­ág számos más KlSZ-szerve- zete is tett hasonló felaján­lást. Ma, csütörtökön folytatód­nak a tanácskozás csoportos megbeszélései, majd az ered­mények összegezése után a vietnami agresszió elleni til­takozó gyűlést rendeznek az az iparág fiataljai .v.wi»»», ...... . __ Dr . Marfűin Luther King, Nobel-békedíjas lelkész papi talárban beszél a négerek májusi békemcnctébcn részvevő tömeghez. I faji megkülönböztetés elleni harc napjává. „A világ minden részén gyorsan fel kell számolni a faji megkülönböztetés min­den formáját és megnyilvánu­lását” — követeli a kiáltvány. — „A faji felsőbbi-endűség el­mélete tudományos vonatko­zásban hazug, erkölcsi érte­lemben elítélendő, szociális szempontból pedig igazság­talan, veszélyes. A társadalom ellen elkövetett bűntettnek minősül, ha szervezetek, vagy személyek más népfajok, vagy csoportok ellen bőrszín, vagy etnikai eredet miatt erőszak­hoz folyamodnak.” Immár az Egyesült Nemze­tek Szervezetének alapokmá­nyába foglalták ezt a határo­zatot, amelyet a közgyűlés 20. ülésszaka fogadott el. A faji megkülönböztetés elleni küz­zelhetetlen anélkül, hogy a világ mindén táján fel ne számolnák az egyik legineg- alázóbb előítéletet, amely bőrének színe, nemzetisége szerint osztályozza az em­bert. Most, a tavasz első napján, március 21-én,_ a világ vala­mennyi táján „zúg a folyó.. nem sárga és barna is. A Mississippi partjain, Amerika és Dél-Afrika nagyvárosaiban, elkülönített negyedeiben együtt énekelnek és tiltakoz­nak a megkülönböztető törvé­nyektől szenvedők. És velük együtt harcol és tiltakozik a világ valamennyi felvilágosult embere. N, F, Előadás Glasgow-bun « a Tanácsköztársaságr 1967. március 7-én a Royal Scot nevű expresszel Glas- gow-ba utaztam. A vonat dél­előtt 10-kor indult Londonból és délután fél 5-kor ért né­mi késéssel Skócia fővárosá­ba. őszintén megvallva: vá­laszthattam a repülőgép és a Vonat között, és azért döntöt­tem utóbbi mellett, hogy lás­sak valamit Angliából és Skó­ciából, no meg kíváncsi vol­tom a „Királyi Skót” expressz­ire, hogy összehasonlítást tud­jak tenni, mondjuk a mi Bor­sod, vagy Lillafüred expresz- ázünkkel... Hát, az összehasonlítás nem ütött ki rosszul — a MÁV r íempontjából, sőt... A Royal 1 cot rúgózása lehetne jobb is, gyorsaságban sem múlja felül í; mi expresszvonatainkat (a ' ínat tisztaságát nem óhajtom i ritika tárgyává tenni, ehhez ;i jbban kellene ismerni az an­gol vasutak gépesítését, már tani a takarítást illeti). Ami viszont kiváló volt: az étkező- Ssocsi pincére sűrűn hozta a jó erős teát (amihez kérde- f'ós nélkül finom tejet töl­tött). Az expressz egyébként a Ivat és fél órás út alatt mind­össze öt, vagy hat állomáson állt meg. Lehet, hogy ez a táj kellemes — az angolok­nak és a skótoknak, én vég­telenül unalmasnak találtam. • Glasgow-ba az Adam Smith Egyetem kelet-európai intéze­tének meghívására mentem, hogy előadást tartsak az J£19-es Magyar Tanácsköztár­saság történetéről. Amikor, kondomban, egy régi barátom útján megkaptam a megtisz­telő felkérést, először elhárí­tottam magamtól, mondván, hogy eddig otthon, Magyar- országon nem foglalkoztam behatóan 1919 történetével, az „én korszakom” az ellenforra­dalom hatalomra jutásával, a Tanácsköztársaság bukása után kezdődik, de ha megelég­szenek azzal, hogy a londoni Public Record Office-ban ta­lált angol külügyminisztériumi iratok fényében mutatom be a Tanácsköztársaság létrejöt­tének, fennállásának és meg­döntésének történetét, ezt szí­ves örömmel vállalom. • Őszintén megvallom: az előadás magyar szövegének megírása és angolra való for­dítósa közben sokat töpreng­tem, mit szólnak majd hall­gatóim a glasgow-i egyetemen, ha bemutatom, _ milyen nagy szerepet játszott‘ az angol dip­lomácia a Tanácsköztársaság megfojtásában — a demokrá­cia megvédésének lobogója alatt? Glasgow-ban aztán kide­rült, hogy az angol diplomá­cia módszereinek semmifajta, mégoly erős kritikája ellen sincs semmi kifogásuk — a skótoknak... A glasgow-i egyetem pro­fesszorai és tansegédszemély­zete előtt tartott előadásom néhány részlete megjelent a Népszabadság 1967. március 21-i számában, itt talán most csak a befejező részt idéz­ném: 1 „Az antanthatalmak 1919 június elejéig nem tudták ma­gukat elhatározni a fegyveres intervencióra. Az ÜSA a há­ború befejezése után gyorsan visszavonta csapatait Európá­ból, Anglia is erős ütemben folytatta a leszerelést, a fran­cia közvélemény előtt pedig rendkívül népszerűtlen lett volna egy Magyarország ellen indított és a francia hadsereg aktív részvételével végrehaj­tott fegyveres akció ... Viszont: o magyar Vörös Hadsereg győzelmes északi hadjárata energikus ellenlépé­sekre ösztönözte az antantha­talmak vezetőit. Paradox állí­tásnak tűnik, de sok benne az igazság: a Vörös Hadsereg leg­nagyobb győzelmei vetették el bukásáhak csíráit, gyorsítot­ták meg a Tanácsköztársaság ellen végrehajtandó — tegyük hozzá: már régen tervezett — intervenciót. Ezt támasztja alá Balfour- nak, a párizsi angol delegáció vezetőjének a békekonferencia 1919. július 9-i ülésén elhang­zott felszólalása, melyet a jegyzőkönyv így rögzített: ,A helyzet, úgy hiszi, egyre súlyosabbá válna, ha nyilván­való lenne, hogy a Békekon­ferencia nem képes ellenőr­zés alatt tartani egy kicsiny és legyőzött nemzetet, amely nemcsak, hogy megszegte a fegyverszünet határozmányait, de az orosz szovjet kormány­nyal szövetséget kötött, hogy megkíséreljenek általános for­radalmat létrehozni. (B. itt feltehetően a világforradalom­ra gondolt — KE.) ö nem hive a vad katonai kalandok­nak, de nem szeretné, ha be kellene ismerni a Békekonfe­rencia tehetettnnségét.. .* • A Forradalmi Koemányzóta­nács 1919. július 31-én, a Vö­rös Hadsereg tiszai veresége után egyhangúlag úgy dön­tött, hogy lemond és helyét átadja egy szakszervezeti ve­zetőkből álló kormánynak, hogy az készítse elő a kibon­takozást — koncentrációs kor­mány létrehozása útján. De a Tanácsköztársaság bu­kása nem polgári demokrati­kus fejlődésnek nyitott utat. 1919. augusztus 6-án az ellen­forradalmárok maroknyi cso­portja — a közben Budapest­re bevonult román királyi csapatok asszisztenciája mel­lett — puccsal megdöntötte a szociáldemokrata Péidl-kor- mányt, és Budapesten, vala­mint a Duna—Tisza közén is megkezdődött az ellenforrada­lom véres, megtorló hadjára­ta. Jegyezzük meg: a Dunán­túl egyes részein már augusz­tus 1-e után felütötte fejét a fehérlerror. »A Peidl-kormány bukása után három hónap leforgása alatt több mint 50 000 embert internáltak, 15 000 embert be­börtönöztek, és több mint 5000 férfit és nőt gyilkoltak le — minden törvényes eljárás, vagy bírói ítélet nélkül... Mindenkit, aki valaha részt vett a munkásmozgalomban, ha nem ölték meg és nem in­ternálták, vagv börtönbe ke­rült, vagy kénytelen volt kül­földre menekülni" — írta Böhm, a magyar Vörös Had­sereg volt főparancsnoka Cunningham ezredesnek, a bé­csi angol katonai misszió volt vezetőjének — 1920. február 18-án. Korvin Ottó, a Belügyi Nép­biztosság egyik vezetője a fe­hérterroristák keze közé ke­rült. Borzalmasan megkínoz­ták. majd egy bírósági komé­dia során kimondották a ha­lálos ítéletet. Utolsó üzenete, melyet a siralomházból kül­dött testvéater*» így hans­tavaszi munkák megkezdését, az idén azonban néhány mé­lyebben fekvő határrész ki­vételével az erő- és munka­gépek már mindenütt ráme­hettek a földekre. A járás néhány termelőszö­vetkezetében már két héttel [ezelőtt munkához láttak a ve­■ tőgépek. Az ismét téliesre for­dult időjárás miatt azonban lábbá kellett hagyni a vetést. ’E hét elejétől azonban már [teljes erővel, jól szervezetten ■halad a talajelőkészítés és & [vetés. * [ A mákot már szinte minde- •nütt elvetették. Szerdáig ezer [holdon a borsó vetőmag is [földbe került a járás termelő­iszövetkezeteiben. A járásban [több mint 4300 holdon vet- ■nek tavaszárpát. A vetőmag- jvakat mindenütt előkészítet­nék, s több gazdaságban, így [Igriciben, a mezőcsáti Dózsa ■Tsz-ben, Tiszakesziben és He- [jőbábán már vetik is a ta- .vaszárpát. | A kertészetekben idejében, [elkészült minden melegágy, s ••az elmúlt napokban .már a [ [dinnyések is kitelepültek a • • határba. [[ * i • A Hejő-menti Állami Gaz­| [daságban különösen gyors ■ •ütemben láttak hozzá a tava- 1 ‘szí munkákhoz. Néhány nap [ [alatt 260 holdon vetették el • ‘a borsót és 220 holdon a ta- : [vaszárpát. A tákarmánykeve- [ [rékek, így a borsós napraíor-, ■ >gó is földben van már. [ [ A gazdaság gyümölesőseiben ■ 'és szőlőiben befejezéshez kö- '[ [zeledik a metszés. Az időjárás ■ .igen kedvező, de még jobban ■[ [örülnének, ha a hajnali fa­. gvok végre elmaradnának. '[ [ Nagy segítséget nyújt as -[ [állami gazdaságnak a Repü­lj hő gép es Növényvédő Állomás >[ [repülőgépe. Amikor a vonta* r ■ tók még nem tudtak közle- -[ [kedni a határban, repülőgép- -< iröl fejtrágyázták az őszi ka- -[ [’ászos veteseket. A repülőgép . .besegít” a környező termelő- -[ [szövetkezeteknek is. A mé- *’[ ['yebben fekvő, még vizenyős [táblákra repülőgép szórja ki ■>[ [a műtrágyát. Az állami gaz- -■ 'daságban a kis mezőgazdaságú [ [repülőgép a hét végén kezdi (»meg 5100 hóid vegysaerezésáátt SWWWTTTT 1 1 'I 1 I l-rt-v zott: »Ha. majd ismét hata­lomra kerültök, felejtsétek el, amit velem tettek ...«” • Az előadást — nem kis meglepetésemre — vita követ­te. Előzőleg ugyanis udvaria­san elmagyarázták, hogy a szi­getországi egyetemi szokások­nak megfelelően az előadónak szigorúan ragaszkodni illik e megszabott időkerethez, e; nálam 45—50 perc volt. as előadás után rendszerint as történik, hogy az elnök imá­dén értékeli az elhangzót’ előadást, és egy órán belü így befejeződik a program (Egyebek mellett azért, mer a professzoroknak és a tanár segédeknek órákra kell men ni.) Szóval: alig fejeztem b< ékes angol nyelven, valame lyes borsod-gömöri árnyalat tál, a kitűzött időre a felöl vasast, két-három kéz emel kedett a magasba. Az elnök prof. Alec Nőve rámnézett - és megadta a szót a jelent kezőknek. A kérdéseket, ha nem is hi vatalos vitában, de vártán Kun Béla mai magyarország értékelése felől érdeklődött a első felszólaló — láthatón meglepte a kérdezőt a válás; az ti., hogy két kötetben ki ■ adtuk K. B. válogatott cils • keit és megjelent Kun Béla • né memoárja is —, a Tanács ■ köztársaság levéltári anyagi i nak kutatási lehetősége feli ■ érdeklődött a második, azutá t a fehérterrorra terelődött szó. Különösen behatóan éi deklődtek a közép- és dé- kelet-európai hegemónia mej- szerzésére irányuló 1919-es ai- goi—francia vetélkedés, rival- zálás részletei iránt, ügyhoj- a vitát az egyik tanársegi- szobájában folytattuk, miuti :, az előadóteremben végleg k- fogytunk az időből... r Ofc E&rsaí Elek Már hosszú esztendők óta nem kezdődött olyan jól a ta­vasz a mezőcsati járás köz­ségeiben, mint az idén. Az el­múlt években több ezer hol­don késleltették a belvizek a fagyon jól kcz«1«döl< a tavasz a mezőcsáti járásban delem tehát már nemcsak a lelkiismeret parancsa, hanem a világ népeinek okmányba foglalt kötelezettsége is. Az emberiség jövője elkép­Az ENSZ szociális, kultu­rális és humanitárius bizott­sága a tavasz első napjának nem piros betűs ünnepét — március 21-ét — javasolta a

Next

/
Thumbnails
Contents