Észak-Magyarország, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
6 ÉSZAKMAt YARORSZÄG Vasárnap, 1968. Január 14 „A kort rakéták nélkül is ki lehet fejezni 66 A GÉP MELLETT áll, hajtogatja annak kerekeit, óvatos, vigyázó mozdulatokkal teríti a papírt a festékes lemezre, készíti a nyomatokat. S mikor a henger véglgsimít a papíron. óvatosan felemel egy-egy lapot, összehúzott szemmel vizsgálja, miként sikerült a nyomat. Len key Zoltán, miskolci grafikusművész műtei'mében vagyunk, s miközben a budapesti XI, országos képzőművészeti kiállításra küldendő anyagához készíti a lapokat, beszélgetünk. Lenkey hatodik éve él a miskolci művésztelepen. Miskolci fiú, középiskolai tanulmányait a Földes Gimnáziumban végezte, majd a főiskola elvégzésé után, 1962-ben lőtt haza, Miskolcra, fik Sándor Főnyi Géza, Szőnyi István voltak mesterei a főiskolán, majd a barátok, pályatársak, tapasztaltabb művésztársak formálták tovább. Igazi mesterének Kondor Bélát, jó barátját tekinti, akitől emberileg és szakmailag egyaránt igen sokat tanult. Korai művein érződik is Kondor hatása. De barátainak, bírálóinak, egyben tanítóinak tartja sok társát. Csohány Kálmánt, Pásztor Gábort, Gyulai Lí- viuszt. Már főiskolás korában szerepelt a miskolci országos képzőművészeti kiállításon és a grafikai biennalen, azóta rendszeres szereplője e tárlatoknak, két évvel ezelőtt Krakkóban és Tokióban voltak kiállítva anyagai, jelenleg Párizsban és más' francia városokban láthatók munkái Két hónap múlva, márciusban Budapesten a Dürer-terem- ben lesz önálló kiállítása. Régi lapokat, rézkarcokat, vázlatokat, egyéb grafikai munkákat böngészgetek. Szembetűnő néhány év alatti fejlődése. A főiskolás korbei) József Attila illusztrációktól a napjainkban alkotott kompom zíciókig, a legutóbbi grafikai biennalen bemutatott anyagéig szépen ívelő utat járt be, témái széles skálán mozognak, érdeklődési köre nagyon változatos. — Magam sem tudnám pontosan körülhatárolni érdeklődési körömet, hiszen a természet oly sok mindent kínál. Szőkébb érdeklődési körömre áz intimitás jellemző. Bemőth Aurél egy alkalommal. amikor megnézte munkáimat, úgy jellemezte őket, bogy „belterjesek”. Olyanok, amelyektől távol áll a pátosz. Műn Icáim a lan in minnpnlffu a természet inspirációja. Természetesen a grafikusművészet tórmanyelvére átköltve. Korábbi stabil, kemény formáim az évek során feloldódtak. E két módból, a kemény és az oldottabb formák szintéziséből szeretném kialakítani sajátos, egyéni formanyelvemet. A természetben minden érdekel. Minden jelenség, a legegyszerűbb is lehet olyan inspirativ konstruálni, az igazi szerkezet láthatatlan, a művésznek azt kell feltárni, azt kell kifejezni. Azt kell láttatnom a valóságból, amit én látok belőle, és ami! mással is láttatni szeretnék. A természetből készítek -vázlatokat, tanulmányokat, de munkámmal, kifejezési formáimmal mindinkább a teljesen ntkö'tött alakok felé fordulok, kész munkáimon Egy az új munkák közül: Sirató. erejű, hogy alkotásokra serkentsen. Az emberek nem mindig veszik észre a környezetükben levő szépséget. A művész feladata, . hogy ezt feltárja, megmutassa. Igén, szerinterti a művész feladata a mondanivaló olyan feltárása, amellyel egy irányba terelheti a közönség látását, gondolatait. PEREGNEK kezeim közt a légi lapok, születnek az új nyomatok a gépen. Kifejezési formáiról, művészi útkereséséről beszélgetünk. — Határozott véleményem, hogy ezt a kort is ki lehet fejezni rakéták nélkül. A művész akkor is kifejezi korát munkáiban, ha a mondanivaló áttételesen jelentkezik, ha elmélyültebb tanulmányozást, böngészést kíván egy mű megértése. Szerintem nem a látszati formák alapján kell csak azok a vonások maradnak meg a látványból, amelyeket lényegesnek tartok, a többiek eltűnnek.. A művek és a közönség találkozásáról, illetve a művek fogadtatásáról beszélünk a továbbiakban. Szóba kerül, hogy a közönség olykor idegenkedve fogadja a modern grafikai törekvéseket. — Már említettem, hogy az emberek nem mindig veszik észre a környezetükben levő szépséget, és nem mindig úgy látják, ahogy a művész láttatni szeretné. E látásmód elfogadtatása a mi egyik legnemesebb, legnehezebb feladatunk. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg róla, hogy Magyarországon sokkal több,ember él képzőművészetből, mint amennyi szükséges lenne, mint amennyi valóban érdemes rá, hogy ebből éljen. Ez a kínálat nincs mindig jó hatással az íz- lésformálásra. Adódik ez egy korábbi szűk látókörű művé- szetnolitikából, adódik a különféle adminisztratív besorolások és díjak túlzott értékeléséből, nem utolsósorban a modernség nem mindig helyes értelmezéséből. Szerintem a modernség nem formaprobléma, hanem szemlélet kérdése. KÖZBEN elégedetlenül félretesz egy-egy új nyomatot. Gondosan válogat. A tavaszi, országos tárlaton nagyon jól akar szerepelni. Benedek Miklós Szemmírtékkcl — a címe a kö- telnek, amelyben az elmúlt évek irodalmi riportjainak, szociográfiáinak gyűjteményét találhatja az olvasó. A kötet szerzői többek között Féja Géza, Szabó Pál, Veres Péter, Erdei Ferenc, Váci Mihály, Moldova György, Faragó Vilmos, G^urko László és mások. E könyvben összegyűjtött írások eredetileg hetilapjainkban és folyóiratainkban jelentek meg. így együtt, a műfaj közegében, mégis újszerűnek hatnak, és egymás után olvasva — a téma különbözősége ellenére —, aligha tagadható, hogy összefüggnek. A kötet írásai nem pontos felmérések alapján készültek, mint- ahogy készülnek a szoeiológiai tanulmányok. Éppen ezért sok olyasmit felszínre hoznak, és életünk számos olyan vonatkozásáról és összefüggéséről adnak hírt, ami — éppen konkrétságé hiánya, tehát megfoghatatlansága miatt — nem * tárgya a tudományos megfigyelésnek. A rejtett erők és a látszólag jelentéktelent mozzanatok érzékelésére ugyanis leginkább a minden idegszálával rezonáló alkotó képes. Az író és riporter — nem tehet iliást — saját egyéniségén szűri át a látottakat tehát a valóságot feltáró mm’inak erre a szubjektív feladatára vállalkozik. Ezért a kötet címe: Szemmértékkel. Ennek ellenére is megbízhatóan jelzi széíes rétegek problémáit. A napjainkban egyébkén« is divatos és szívesen olvasott do- kumentumpróza nem tűri a szépítést. A szocializmus építése nem is szorul erre. A társadalmi változások időszaka ugyanis mindig nagy feszültséggel jár. A kötet éppen ezt a feszültséget, tehát a társadalom eleven mozgását kívánja érzékeltetni. Kovács Kati íilmtőszeiepben A népszerű táncdalénekes al akit,ja az Elváltozott a nap című, most készülő, új magyar film prózai főszerepéi. A puszta közepén tűik! A puszta kellős közepén, a rakétavárosban, ahova ellátogattunk, megismerkedhetünk azoknak az embereknek az életével és munkájával, akik a rakéták üzemben tartásáról és a készenlétről gondoskodnak. Gépkocsink csikorogva fékezett, kissé csodálkozva néztünk szét: annyira jelentéktelen helyen álltunk meg. Hatalmas vaskapu, az út két oldalától elinduló, nyílegyenes drótkerítés. Személyazonosságunk szigorú ellenőrzése után beléptünk a zajtalanul nyíló és csukódó páncélajtón. Zegzugos, kanyargós folyosó. Újabb ajtón kisebb helyiségbe értünk: az ügyeletes tiszt szobájába. Puha csend, halk zeneszó, arcunkon, kezünk fején friss légáramlatot érzünk — dolgozik a légkondicionáló. Előttünk irányító pultok, a pultokon számtalan műszer. Az asztalnál ülő ügyeletes tiszt feláll és jelenti: — Minden rendben! Középen tej fehér képernyőn számok vilióznak. Parancs érkezett — A rakéták startra készek! — A képernyők mellett kigyúlnak a zöld tablók — indítás! Nem messze tőlünk, a föld felett hatalmas páncél- lemezek futnak hátra és az aknákból lángfelhőtől kísérve, kiemelkednek, s megindulnak a távoli cél felé a rakéták. Az ügyeletes máris jelenti a hangosbeszélőn: — A parancsot végrehajtotKészül a nyomai Lenkey Z cilán műtermében. Pa raszti bölesesség A közelmúltban számba vettem, összegyűjtöttem falunk mintegy hatszáz közmondását. E munka során hallottam egy idős paraszt bácsitól egy általam eddig nem ismert mondást: mely így hangzik: — Aki nem akar jót másnak, annak sírt nevelve ásnak. Tüstént lejegyeztem ezt a bölcs mondást. Mennyi tapasztalat, megfigyelés leszűrt eredménye sűrűsödik benne. Az történetesen, hogy a jónak az akarása is dicséretes, ha talán nem is sikerül mindig. Ennek hiánya: a rosszakarat pedig egyenesen bántó, sértő, bosszantó és romboló erő. A jói tehát akarni, cselekedni kell. A jót nem akaró emberekkel szemben az a legkevesebb, hogy megvetéssel fordulnak el tőle. Kiközösítik, örülnek annak, ha megszabadulnak tőle. Nem kár érte. Aki nem használ, annak a távozása nem veszteség. Nem sajnálja senki, sőt „annak sírt nevetve ásnak”. Jó lenne, ha ez a nagy igazság nem merevedne, csontosodna bele a közmondásba, hanem életté válna közöttünk. Szűcs István A szórető és karbantartó részleg a legmodernebb technika szerint épült, hatalmas gyárhoz hasonlít. Iparvágányok, zajtalanul suhanó elektromos targoncák, emberek fehér köpenyben, fenn a magasságban, a fényszórók szomszédságában pedig emelődaruk. A sündisznó tüskék az épület tetején a rádiólokátorok antennái — a második emeleten van a távmérő szolgálat. A legjobbkor érkeztünk: új típusú rakétát szerelnék. A hatalmas acélszivart a rakétarendszer egyik aknájába helyezik. Adott pillanatban elég egy számot tárcsázni, s a rakéta másodpercek alatt elindul a cél felé. Ez a munka nem vcszélyíelen Igaz, a szovjet rakétaipar' fejlett: úgyszólván mindent előre ki. lehet számítani, tökéletes gyári viszonyok között lehet üzembe helyezni a szárnyas lövedékeket. A próbaüzemeltetés, a rejtett hibaforrások feltárása rendkívüli jelentőségű az ilyen bonyolult technikai folyamatnál. Itt a legapróbb hiba is életveszélyt jelent. Sokszor csak a szakember hatodik érzéke segít. Telepszerte beszélik még ma is Hazankov mérnökkari őrnagy esetét, aki szinte vakon tapintott rá a hibára, az egyik rakétablokkban: — Vizsgálják meg! A blokkot iáemelték, gondosan végigvizsgálták a kábelt és hibát találtak. Mi is ez a hatodik érzék? Nincs ebben semmi misztikum, semmi „földöntúli”. Egyszerűen a hozzáértésről, az évéken át megszerzett tapasztalatról van szó. Egyik legnehezebb és a. legveszélyesebb szakma a rakétavárosban — a rakétatűzszerészeké. Kollégáikhoz, a hagyományos tűzszerészekhez hasonlóan, ők is csak egyszer tévedhetnek az életben. Mindjárt el is mesélnek egy esetet, ami régebben történt egy korábbi típusú rakétával: az egyik állásban üzemanyagszivárgást fedeztek fel Az ak- nanyilásból sárga füstfelhő kavargótt elő. A szivárgást meg kellett szüntetni, mert a rakéta íelrobbamússal fenyegetett, A feladat nehéznek, kockázatosnak ígérkezett. Ügy döntöttek, hogy a sérült helyen tömítést kell alkalmazni, Sosztyin tiszt volt a vállalkozó. Lemászott az almába és ragyogóan teljesítette a feladatát. A neheze mégis ezután következett. Az indításig fennmaradó rövid idő alatt tisztázni kellett a hiba okait, kizárni annak lehetőségét, hogy az mégegysaer előforduljon. Azt mondják, hogy a távközlési szakemberek nélkül az egész rakétafejlesa. tós egy . lépéssel sem jutna előre. Ók. hallgatják le és rögzítik a rakéta bonyolult és számtalan berendezésének, alkatrészének „pulzusát”. A „kardiogramból” azután megállapítják a megfellebbezhetetlen „diagnózist”, baj esetén pedig a „betegség” okait. Szakmai körökben azt állítják, hogy ez viszonylag egyszerű, amíg a rakéta a földön van. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor a rakéta elszakad a földtől. Kidkor már csak a bonyolult és precíziós műszerek tartják az egyedüli kapcsolatot a repülő testtel. Ezek „szeme” és „füle” szigorúan követ és rögzít minden mozzanatot, minden rezdülést. A rakéta, mint ismeretes, kérészéletű. A szorgalmas műszereknek tehát rendkívül rövid idő alatt a mérési műveletek tömegét kell elvégezniük. Szakemberek véleménye szerint ezek szápna idővel százezernyi műveletre bővülhet. Felmerni t továbbá az a feladat, hogy a repülés alatt hogyan mérjék automatikusan a rakétatest, a fontosabb alkatrészeit és berendezések rezgésszámát. Szjrinyin mérnökkari alezredes társai segítségével újításokat és módosításokat eszközölt az erre a célra szolgáló berendezésen. Elbúcsúzunk a rakétatelep parancsnokától, Alekszandr Aléltszandrovics tábornoktól, akinek szavai megerősítik azt a benyomást, hogy a rakétatelepen a hipermodern technikát is állandóan tökéletesítik. Nyikolaj Gorbancso*
