Észak-Magyarország, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-06 / 4. szám

Szombat, 1908* Január ft, ES2 ARM AGY AROKSZ A© 3 A borsodi szénbányászat számvetése Nincs már Hamupipőkéje a porcé! áníparnak *• *• *■ *■ *» *■ •> «■ As „űj mechanizmus” még csak terv volt, amikor Özdon, az acélműi rekonstrukció részeként úgyneve­zett Schmidt-kazánokat kezdtek építeni. A kazánok rendeltetése a „hulladékhő” hasznosítása, de előállítá­sa nem valami olcsó mulatság. Legalábbis látszatra. Mert egyetlen egy Schmidt-kazán építéséhez — ha jól tudjuk —, körülbelül hatmillió forintra van szükség. Azért mondhatjuk, hogy látszatra költséges, mert úgy látszik, mégis megéri. Az utóbbira a tényekből s a ter­vekből következtetünk. , 1966-ban és 1967-ben egy Iker- és két szólókazánt építettek özdon, az idén a tervek szerint, újabb két ikerkazán építését kezdik meg és fejezik be... Tulajdonképpen miről is van szó a kazánok építé­si sénél? — Arról, hogy az acélműi kéményeken eddig haszontalanul távozó, mintegy 6(Ki Celsius-fokú fust­s’ gáz hasznosítható energiáját „lekötik” és visszaveze­tik. Arról, hogy egv-egy kazán 24 óra alatt 120 tonna túlhevített, 430 Celsius-fokú, 28 atmoszféra nyomású gőzt ad, amellyel turbinát hajtanak meg és óránként 1 megawatt villamos energiát nyernek. Meg arról, <ív hogy az immár másodszor is „kifárasztott” hőenergiá­ja val (távvezeték segítségével) gőzfűtést biztosítanak Ózd új városnegyedének, a Béke-telep lakóinak. £ A kohászati üzemek igazgatósága bizonyára elvégez­■a te a szükséges számvetést, mielőtt hozzákezdett a ka- £ zánok építéséhez. Előrelátó gondolkodásukkal egyben ♦ bizonyították is pártunk Központi Bizottságának helvt­♦ álló következtetését, miszerint az új mechanizmusban a a gazdaságosabb termeléshez gyáraink, üzemeink, vál- T lalataink rendelkeznek olyan „tartalékokkal", ame- % lycknek feltárása és hasznosítása első számú érdek, — J vagyis közérdek! A Valószínű, hogy nem egyedülálló dolog Özdon és <£ másutt sem, az úgynevezett hulladékhő hasznosítása. Az is bizonyos, hogy nem is egyetlen olvan „tartalék”, amelynek feltárása végső soron kedvezően befolyásol­ja az előállított áruk önköltségét és árát. — de az ózdi példa, mint szemléleti mód, mint törekvés, figyelmet érdemel és mások figyelmébe is ajánlható. Ügy is mondhatnák, hogy a gazdaságosabb termelés minden „rejtett tartalékának” intenzívebb feltárása sokkal in­kább, mint korábban — közügy. (es éj) f Barátság fél 12-ig A cellpanelekbőt összerótt kis barakképületben, ahol most vagy két esztendőre — ahogy itt mondják: az újjáépí­tés korszakára — otthonra ta­láltak a gyári irodák, jogos büszkeséggel emlegetik a lé- lekharang-kongatás óta eltelt esztendőket. A porcelánkészí­tés hollóházi mesterei bebizo­nyították, hogy gyárukat igen­is érdemes szinte teljesen újjá­építeni. Érdemes tíz- és tízmil­liókat áldozni erre a távol eső kis gyárra. Nincs vasútja, na­gyok a szállítási távolságok, tetemesek a szállítási költsé­gek, de az ezer lelkes Hollóhá­za inkói mesterei a porcelán- gyártásnak, szinte örökölték a szakma szeretetét, a korongo­zás, a festés, az égetés ezernyi Gsínját-bínját, mnmismTmm Már elkészültek és részben még készülnek azok a m'nta- darabok, amelyek a svéd, az angol, a nyugatnémet és más megrende1ők igényeit hivatot­tak kielégíteni az elkövetkező esztendőkben. De addig még, vagy 60 milliós értékben, előbb be kell fejezni a rekonstruk­ciót. Néhány üzemépület, az üze­mi konyha, az orvosi rendelő, a kultúrteremmé is átalakít­ható étkezde, az ivóvízhálózat, a TMK-műhely és sok egyéb már felépült. Az idén „szüle­tik” a hatalmas nyersgyártó és a kemencecsarnok, a köz­ponti fűtés kazánháza, a gáz­fogadó állomás, s az ősszel már szerelni kell a propán­butángáz kemencéket. Az elkövetkező két eszten­dőben mintegy 200—250-nel növekszik a gyár dolgozóinak száma. Már az idén is keresik a festő, korongozó és más szak­mákat tanuló fiatalokat. A öreg, elavult gyárat elte­metik, szinte semmi sem ma­rad belőle, de új üzem születik fokozatosan a helyén. Valame­lyik öreg. mestergerendás egy­kori műhelyrészt talán „meg­mentik” a hol’óházi kőedé­nyek és porcelánok múzeumá- nak, (p. sjt Néhány esztendeje megkez­dődött, s most, napjainkban teljes ütemben folyik a gyár rekonstrukciója. Már szinte kezdenek hozzászokni, hogy alig van üzemrész a maga he­lyén. S ilyen munkakörülmé­nyek között szerezték meg a szocialista Gyáregység kitünte­tő címet. Mert a termelés za­vartalanul folyik. A termelé­kenységi, a minőségi, a gazda­ságossági mutatók legalábbis erről tanúskodnak. Hogy a gyár vezetőinek és munkásai­nak milyen áldozatvállalása rejlik e számok mögött, arról már nem beszélnek a mutatók. ök maguk sem szólnak szí­vesen a gondokról, a nehézsé­gekről. Mennyivel jobb érzés a születő újról, a szemük lát­tán növekedő korszerű üzem­ről, a még megvalósulásra vá­Aramszfinefet oliozolt a ködös idői áras Miskolcon Enyhe, ködös időjárás ese­tében — a véletlen nagyszá­mú törvényszerűsége alapján — szennyeződésnek kitett te­rületeken meghibásodhatnak a vezetékek. Ez történt Mis­kolcon január 4-én, csütörtö­kön délután is. A szigetelőre lerakódott szennyeződés, az erős ködszitálás következté­ben elektrolit jellegű vegyü- letet alkot, s ez kedvező lehe­tőséget teremt ahhoz, hogy át­ívelés keletkezzék a nagyfe­szültségű vezeték és a tartó- szerkezet között. Ugyanez a jelenség bekövetkezhetett a transzformátorállomás épüle­tében is, mint ahogy be is következett. m Az átívelés következtében beálló üzemzavar elég gya­kori jelenség az ÉMÁSZ-nál. A nagyfeszültségű, 35 000 vol­tos berendezések ilyen jellegű gyakori meghibásodását a fo­gyasztók nem érzékelik. Ab­ban az esetben viszont, ha ugyanez 10 000 voltos vezeté­ken történik, akkor azonnali üzemzavar áll be a fogyasz­tóknál. • Az átívelés következtében súlyosa® megrongálódott & Sajó-híd melletti keleti transz­formátorállomás. Egyidőben négy távvezetékben keletke­zett üzemzavar, felrobbant egy megszakító, három áramvál­tó, és két támszigetelő. Külö­nösen súlyos volt a megsza­kító felrobbanása, hiszen en­nek következtében Miskolc egyharmadán nem tudták biz­tosítani az áramot. A hibael­hárítást nehezítette a sűrű köd, az elhárító csoport csak gyalogosan tudott eljutni a helyszínre. A teljes cserét így egy óra tíz perc alatt tudták végrehajtani, ami a körülmé­nyeket figyelembe véve. re­kordidőnek számít, ® Äs EMÄSZ főmérnöke, Va- laska László és Göröncsér Er­nő üzemviteli osztályvezető el­mondották még azt is, hogy ilyen jellegű üzemzavarok bekövetkezhetnek. Ilyen % olt 1958—59 és 1962—63 telén Ka­zincbarcikán, és két hónappal ezelőtt a műegyetem környé­kén. Okuk: minden esetben a nagyfokú szennyeződés, és ködös időjárás. Hosszú volt az este, Zoltán unatko­zott S mivel éppen semmi okosabb nem jutott eszébe, elhatározta, hogy az egyhangú órákat, mint már annyiszor, most is evéssel fogja agyoncsapni. Az ötlet megtetszett neki, rögtön jobb kedvre derült. Vette a kabátját, miköz­ben előre élvezte a még ki sem válasz­tott falatok várhatóan pompás ízeit. Megszokott vendéglőjébe tért be, le­ült a szerencsére most is üres törzs­asztalnál. Ínyenchez méltó alaposság­gal tanulmányozta az étlapot. — Parancsoljon! — állt meg előtte a pincér. Zoltán felnézett, s meglepetten kiál­totta: x — Feri! — Zolikám, te itt?* — Inkább azt meséld el, te hogy ke­rülsz ide. Zoltán és Feri évekig egy iskolába jártak. Egy pádban ültek, jóban rossz­ban összetartottak. Együtt rúgták a labdát az osztályválogatottban, közö­sen főzték ki és hajtották végre meg­annyi turpisságukat. Később együtt sörözgettek, ugyanahhoz a házhoz jár­tak udvarolni is. Aztán elváltak útjaik. Zoltán a közeli üzembe ment dolgozni, Feri pedig más városba költözött, pin­cérnek tanult. Azóta nem találkoztak. És most Feri visszatért szűkebb ha­zájába. A véletlen pedig éppen Zoltán törzsvendéglőjébe vetette. Mindketten nagyon örültek a találkozásnak. Hosz- szan emlegették a rég elmúlt, szép na­pokat. Amikor először kicsit lélegzethez jutottak, Ferinek végre eszébe jutott megkérdezni, mit is fogyasztana a ba­rátja. Zoltán rendelt és Feri biztosí­totta, mindenből protekciós minőségre és mennyiségre számíthat, Percek múlva a tányérban gőzölgött a leves. Zoltán megkóstolta, csettintett a nyelvével. — Ez igen! — Tudunk, ugye? —• nevetett Feri és máris térült-fordult a többi fo­gásért. De jót is esett ennyi idő után végre alaposan kibeszélgetni magukat. Feri néha bocsánatot kért. hogy elláthassa egyik vagy másik vendégét, aztán min­dig gyorsan visszatért és folytatták kalandozásukat a diákévek derűs élmé­nyei között. — Emlékszel a nagy szekrényre? — Amelyik mögé cigizni jártunk? — Az hát! Még most is hallom az öreg morgását: „Ha én egyszer elcsí­pem ‘azt a csirkefogót!...” — Sose tudta meg. ki volt... — De a legnagyobb csak az volt, amikor matek óra helyett randira mentünk. — Tényleg, mi lehet azzal a kis, vé­kony, szőke lánnyal? — Azóta se láttam. — Milyen szerelmes voltam akkor! — Már csak az hiányzik, hogy mi­atta nem nősültél meg idáig* — És te? ■— Ráérek még. nem? ■“V “ «Jól van, na! Nem kell mindjárt íélreéríeni. Egyébként holnap szabad­napos leszek. Mit szólnál, ha csinál­nánk egy görbe napot? — Elmehetnénk valahová, —* ötkor felugróm ért ed. Rendben? — Jó lesz. Micsoda szerencse, hogy éppen ma vacsorázni támadt kedvem! — Látod, öregem? Én is alig akar­tam hinni a szememnek, amikor oda­mentem felvenni a rendelést. Az idő közben észrevétlenül elszaladt, j a vendégek mind sűrűbben szólították ‘ Ferit, fizettek. Az étterein lassan ki- : ürült, ketten maradtak. Ejfél előtt né­hány perccel Feri sajnálkozva mondta: — Zárunk, Zolikám, számolnom kell. — Számolni? Ja, persze. Mi is volt? — Leves... Sült. . Savanyúság ... Bor. Az összesen ... Parancsolj! — Nem vagytok valami olcsók. No. de mindegy. Tessék ... Várj, apróm is van. Szóval, holnap ötkor? — Ne várj biztosra. Lehet, hogy más dolgom akad. — Tessék? — Zoltán meglepve nézett barátjára. Feri már nem mosolygott. Sötéten, majdnem ellenségesen nézett rá, Zoltán el se tudta képzelni, mivel bántotta meg. Csak amikor már kívül volt a kapun, döbbent rá, hogy elmulasztott valamit. A borravalót. Planck Tibor ' r. > lj* * i : i V ■ ÍJ ;!• i . ;i !u 'i i i; , I ü nr !* I'S . Ili ii;í «II 4 *!* ne ,ü Van tartalék! ©azdag őesztendöt hagyott teaga mögött Borsod szénbá- Byászata. Termelési, műszaki, gazdasági vonatkozásban egy­aránt rendkívüli sikereket ért El, miközben valamennyi üzemben felkészültek az új gazdasági mechanizmus beve­zetésére. Azt is mondhatnák, 1967-ben a szénbányászat rop­pant erőfeszítéseket tett, hogy bizonyítsa: képes felvenni a Versenyt a korszerű energia- hordozókkal. Ez eddig siker­rel járt, mert elérték a leg­fontosabb közgazdasági célt, követelményt: a Borsodi Szén­bányák 1967 végére rentábili­san termelt. Sokan nem hit­tek abban, hogy sikerül elvé­gezni a sok feladatot, amely a iműszaki és fizikai dolgozókat egyaránt próbára tette. Az okos, emberséges vállalati ve­zetésnek, a jól képzett műsza­ki kollektívának nagy részé van abban, hogy a borsodi szénmedencében sikerült át­térni a korszerűbb termelésre. 4700 900 tana szén Ezekről az eredményekről (számolt be az év utolsó nap­jaiban az Alberttelepen meg­tartott egész napos tanácsko­záson Monos János, a BSZ igazgatója. Egy-két tény, gon­dolat, adat az előadásból: az átszervezés során két és fél­ezer embert csoportosítottak át más területre. Mindezt na­gyobb zökkenő nélkül sikerült elérni. 1967-ben 4 700 000 tonna ezenet termeltek a borsodi ezénmedencében, s elérték az átlagos napi 80 vagonos ter- snelést. Csupán a beruházá­soknál 140 millió forintot si­került megtakarítani. Az ön­költséget tonnánként 8 forint­tal csökkentették, s az árbevé­telt 4 forinttal növelték. Valóban, az 1967-es év ® szénbányászat megújhodásá­nak éve volt. S ez Borsodban rendkívül jól sikerült. Az üze­mekben is mindenütt kedvező képét mutat az év végi szám­vetés. Bükkalján közel 80 fo­rinttal csökkentették az ön­költséget, ez abszolút pozitív eredmény. Tervtárón, a Dob- ison-féle önjáró biztosítóberen­dezéssel működő fronton meg­teremtették a korszerű nagy­üzemi termelést; világrekordo­kat állítottak fel a csehszlo­vák gyártmányú maróhenger alkalmazásával. Ormoson 12 ezer tonnával teljesítették túl *• a tervet, a Központi Gépjavító Üzemben a tudományos mód­szerek bevezetése, a vezetés színvonalának növelése segí­tette elő, hogy ugyancsak or­szágos rekordokat állítsanak fel a gépek, különösen a Dob- son-berendezés javításával Ebben az üzemben már beve­zették a rakodólapos szállítást s ez a szállítás korszerűsítése terén igen figyelemre méltó kezdeményezés. A 64 késes ma­rótárcsák helyett 15 késes, új konstrukciójú tárcsát szerkesz­tettek, amely már megkezdte működését. Ugyanakkor 130 felvonót is gyártottak a Buda­pesti Hajtóműgyár részére. S megannyi termelési-gaz­dasági és műszaki siker fém­jelzi az üzemek útját. Korsze- rű rezonáns-rostákat szerettek fel a Központi Szénosztá’yozó- műben. Modernizálták a több, mint 13 kilométer hosszú kö­télpályát. Szuhavölgyén is él­üzem szinten dolgoztak 1967- ben; jól alakultak a legfonto­sabb gazdasági mutatók, de­cember 31-ig 29 ezer tonna szénnel termettek többet. S mindez szorosan össze­függ és összefonódik a jövő­vel, az 1868-as évvel. Mert ezek az eredmények alapozták meg az új év új sikereit, az új gazdasági mechanizmus beve­zetésének sikereit) Űj gépel A jövő? Érdemes megnézni, mit terveznék, akarnak elérni 1968-'ban a BSZ üzemeiben. Nagy és merész tervek, de reálisak, s bizonyára 1968 vé­gén is ezt mondhatjuk majd: gazdag óesztendőt hagyott ma­ga mögött Borsod szénbányá­szata* Berentén — már a napokban •— megkezdi a termelést a Schwarcz—Wild-féle hidrauli­kus berendezéssel működő, gé­pesített frontfejtés. Lyukóbá- nyán rövidesen már 250 vagon szenet termelnek naponta. Szó van róla, hogy az angol Dob- son-céggel kooperálva, Beren- tén gyártják a Dobson-beren- dezés egy részét, s itt szerelik össze a hatalmas gépi beren­dezést. A Szuhavölgyi Bánya­üzem már januárban napi 270 vagon szenet termel. Január­ban megkezdik a szén mosá­sát a Központi Szénosztályozó­műben, a Bányászati Kutató- intézettől vásárolt berendezés­sel. S ha már a jelennél tar­tunk, érdemes pár mondattal bemutatni a jövőt is. Mert igenis, a híresztelések ellené­re, van jövője a hatalmas szén- vagyonnal rendelkező borsodi szénbányáknak. A gépesítés nagy méreteket ölt. S ez a kor egyik alapvető követelménye. Lesznek olyan aknaüzemek, amelyek már ez évben 250, majd 300 vagon szenet szállí­tanak a felszínre naponta. Ez már nagyüzemi termelésnek, korszerű bányászkodásnak ne­vezhető. S mindez lehetővé te­szi majd, hogy szufficites le­gyen a termelés. A tervek szerint 1975-ig mAg 22 F—5-ös jövesztőgépet he­lyeznek üzembe, s további 16 önjáró biztosítóberendezéssel működő frontot. így, ezzel a beruházással 1980-ig biztosítva van a borsodi szénbányák ter­melése. 1968-at írunk, s már 1980-at említjük. Ez is példáz­za: van jövője a szénnek, kell a jó kalóriájú, darabos borsodi szén, annak ellenére, hogy már az idén X millió gázőrének ke­rül a piacra, a vásárlók ren­dé1 kezésére« Meg lehet tehát határozni a szénbányászat helyzetét, jövő­jét, s ez a lényeg. Ez bizalmat és biztonságérzetet ad a me­gye közel 30 ezer bányász dolgozójának, Késiiiltö a taviul! tetve! Sőt, a távlati tervek is ké­szülnek. E szerint tovább ha­lad a műszaki fejlesztés, min­ta-nagyüzemi termelést alakí­tanak ki. Például a geológiai felmérések szerint körülbelül 60 évre van elegendő, kiakná­zásra érdemes szén a megye északi területein. S erre a szén­re szüksége van a népgazda­ságnak; Korszerű, nagyüzemi terme­lés, automatizálás, komplex­gépesítés, gazdaságos munka — ez jellemezte az 1967-es évet a BSZ egész területén. S' így lesz az idén is, fokozott méretekben. Hogy teljesen el­tűnjön a csákány és a lapát a bánya mélyén. E cél elérése nem lehetet­len, mert reális, pontos felmé­rések alapján küzd ezért a Borsodi Szénbányák egész kol­lektívája. S ilyen nagyszerű eredményekkel kezdeni az új évet, serkentő erőt ad és jó ér­zést kölcsönöz. A szénbányá­szatnak tehát nincs mit szé­gyenkeznie, sőt, mint azt Mo­nos János igazgató mondotta: 1967-ben országos szinten is ^kiemelkedő, gazdag politikai ’és gazdasági programot valósí- I lőttünk meg üzemeinkben. ; Szegedi László ró további tervekről beszélni ott, ahol nemrégiben már csaknem elsiratták a hollóházi porcelánt Az elmúlt évben 21 millió forint értékű beruházás való­sult meg a rekonstrukció so­rán. S ugyanakkor mintegy 3 százalékkal túlszárnyalták a gyár termelési előirányzatát. Bővítették gyártmányaik vá­lasztékát, alkalmazkodtak a piaci igényekhez, javították a minőséget. És a hazai szük­séglet kie'égítésén felül már exportra is jutott termA1"-;k- fcől. Az egymilliós jugoszláviai és némi nyugati export még csak a kezdet. Hamupipőkét, a kedves me= sefigurát bizonyára gyártja hazánk valamelyik porcelán- gyára, de az iparágnak nincs többé mostoha sorsban élő Hamupipőkéje. Pedig hosszú­hosszú esztendőkig volt egv ilyen hamupipőke-életet élő kis gvár. Kéménye itt füstölt megyénk egyik zugában, a szépséges Hegyközben, a hol­lóházi patakocska partján. Ré­gi, elavult volt minden porsi- kája, s ráadásul olyan messzi­re is esett azoktól, akik továb­bi sorsa felől döntöttek, hogy bizony már a lélekharangot is megkongatták fölötte. Kaoott még egy utolsó lélegzetvétel­nyi' lehetőséget: vele gyártat­ták az ország villamosításához szükséges porcelán szigetelő­ket. De azt is kimondták, hogy a Holióházi Porcelán­gyárat felújítani, életben tar­tani nem érdemes, nem gazda­ságos.

Next

/
Thumbnails
Contents