Észak-Magyarország, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-31 / 308. szám
(> fSZAKMAf.TAROK.SZAG Vasárnap. 198T december 81. I t Akác István , Nincs pihenés Mai kezem van: négy kezem félelmesen öregszik, nem bír a bitang múlással! két kezem: az anyám keze — két kezem: az apám keze — nem pihennek — s önkezemnek sincs pihenésre ideje Jaj, háromszor tíz körömmel koptatja sorsát az ember-.-------Csakhogy ne szénássá mással. S zívem ajtaján dörömböl az én száguldó két kezem. Halhatatlan intés zuhog: — „Tört-virág-kéz: hunyt szerelem ...” A mindenség fedélzetéi ékesítem tíz körmömmel. Csillag-vödör két kezemben; — lényt öntök az. ős deszkákra. Körmöm alatt ég a szálka. — de a hajó vitorlája feszíti a köteleket, s lemosolyog reám, szállva ... — Tűnt ifjúságom sirálya, nézd a férfikor madarát: társát főnix-lázzal várja. S négy kezet zokogva csókol. — S négy kéz lehull a hajóról... Hat kezem lesz! két kéz: áldott társam keze — két kéz: az én konok kezem — két kéz: hű gyermekünk keze — ... s ha négy kezem majd félelmesen öregszik, friss kezeimmel a folytatás növekszik ... Nincs pihenés. Nincs pihenés. Á Nyugat évtizedei Lenkey Zoltán rézkarca. Hatvan évvel ezelőtt jelent meg első száma annak a folyóiratnak, amely a következő évtizedekben a legnagyobb hatással volt irodalmunk fejlődésére. Ez volt a híres Nyugat. Osvát Ernő szerkesztői gyá- molításával itt bontakozott ki a modern magyar irodalom. A Nyugat Adyt választotta lobogónak ás Móricz Zsigmondot állította a realista magyar próza élére. De ez a folyóirat volt szellemi otthona Babitsnak és Kosztolányinak, Tóth Árpádnak és Karjnth vnak. Füst Milánnak és Nagy Lajosnak. Tersánszkynak, Kaffka Margitnak, Gellert Oszkúr- .nak és a századelő sok más kiváló művészének is. Túlzás nélkül mondhatjuk: nem volt az 1918/19-cs forradalmak előtti évtizedben jelentős író, aki ne számított volna kiscbb-nagyobb mértékben a Nyugat munkatársának. A korszak jelentős kritikusai és publicistái közül itt jelentek meg Schöpflin Aladár, Hatvány Lajos, Szabó Dezső, Fenyő Miksa és Ignotus bírálatai. tanulmányai. A Nyugat tömörítette a változást kívánó újítók csapatát. Ady érti meg elsőnek, hogy a Nyugat írói gárdája — akár vállallak ezt az egyes művészek, akár nem ■ az érlelődő forradalomnak Brandenburgi Katalin megkerült főkötője Brandenburgi Katalin gyöngyös főkötője ott csillog végre üveg alatt a Nemzeti Múzeum kiállításán. Valóban fejedelmi darab, fejedelmi leányhoz, a fejedelmi hitveshez illő. Bor- sónyi igazíp'öngyöket — jó pár ezret — fűzték drótszálra hajdani készítői, kecses, drága virágszirmokat formáztak a gyöngyfüzérekből a XVII. századi mesterek, s smaragdkrisBethlen Gábor, a nagy fejedelem készíttette Katalin asz- szonynak, feleségének, akit a brandenburgi választófejedelem udvarából hozott erdélyi udvarába, s akivel 1626. március 2-án lépett frigyre Kassán. Majd örökösökről örökösökre szállt, a kitűnő államférfi jelentéktelenebb arisztokrata leszármazottjaira. A főkötő elszakadt a nagy történeA kalandos múlt után eredeti magát a fejedelmi fökötő. tályokból, aranyból és zománcból raktak boglárkákat a gyöngyszirmok közepébe. Hamvas gyöngyök fénye, reményzöld smaragdcsillogás, sárgás arany és fehér és fekete zománc hirdeti Bethlen Gábor feleségének gazdagságát a kiállítási üvegszekrényben, a fejedelemné arannyal hímzett kékbársony ruhája fölött. A bársonyruha évtizedek óta a múzeum értékes kincse, a kereskedelmi és művészi értékei miatt egyaránt páratlan főkötő azonban csak rövid ideje. Húsz esztendeig szerepelt a háborús veszteségek szomorú listáján, s szerencsés véletleneknek. magyar vámosok, művészetszerető ékszerész szakemberek és múzeumi tudósok jó munkájának — no meg egy emigráns arisztokrata kényszerű „közreműködésének” — köszönhető, hogy végre, hosszú története alatt először, mindenki kincsévé válhatott. Pályája fényesen indult. ragyogással hámultatja lemtől, s megkezdte saját és sajátságos történeti útját. A millenium pompájában lépett egyszer a nyilvánosság elé, mint „Pálffy Miklós hercegnő, született . Zichy Margit grófnő” tulajdona. Aztán harminc esztendővel később láthatta rövid időre emberi halandó, Károlyi István gróf és Windischgrätz Mária hercegnő esküvője alkalmából. A hercegi—grófi nász után kegyelmes hozzájárulással kiállították rövid időre az Iparművészeti Múzeumban. Ott látta — egyetlenegyszer — dr. Miha- lik Sándor művészettörténész, a Nemzeti Múzeum mostani főigazgató-helyettese. Sokáig azt hitte, utoljára. A 247,50 gramm súlyú remekmű látszólag nyomtalanul eltűnt — vagy elpusztult? — a háború zűrzavarában. A rejtély megoldása T965. július 2-án vette kezdetét, amikor kegyeskedett meglátogatni szülőföldjét Károlyi Sándor, a hajdani hercegigrófi pár argentin állampolgárságú magzata. Hogy milyen tapasztalatokkal távozott volna az országból, nem tudni, de hogy mit vitt volna át kocsija csomagtartójában, arra a vámőrök rájöttek. S minthogy sem a lapuló gyöngyös főkötőre, sem a többi értéktárgyra nem volt kiviteli engedélye, azt tanácsolták a rá- bafüzesi határállomáson, forduljon vissza, s intézze el a szükséges formaságokat. A kincseket, persze visszaadták. A hálás Károlyi két nap múlva, augusztus 2-án ismét megjelent Rábatüzesen, ismét főkütöstül, s ismét engedély nélkül, csempészés reményében. A fökötőt most már lefoglalták. A csempészjelölt üres kézzel távozott nyugat felé, s később a bíróság jogerőre emelte az elkobzást. De a műremek útja még mindig nem volt egyenes a múzeumi kiállításig, ahhoz még egy ékszer-szakember és a művészet- történész kitűnő munkája kellett. Az elkobzott, állami tulajdonba került ékszerek az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat központi raktárába kerülnek mielőtt eladják, vagy beolvasztják őket. Ennek a modern kincstárnak Simon Antal a vezetője, aki élénk figyelemmel, jó hozzáértéssel figyeli a különböző helyekről ideérkező drágaságokat, s ha műalkotás-gyanús, történeti értékű darab kerül a kezébe, azonnal értesíti a muzeológusokat. így cselekedett akkor is, amikor elébe került a főkötő, amelyről rögtön látta, hogy fejedelmi darab. Azt is megállapította, hogy stílusa után ítélve XVII. századi, s szülőföldje Erdély. Mivel a muzeális értéket külön szabályok óvják, azonnal telefonált a Nemzeti Múzeumba. S minthogy Mi- halik főigazgató-helyettes rögvest a harminc éve nem látott fejedelmi főkötőre gondolt, azonnal megjelent a raktárban. Nincs több fordulat, a drága ékszer útja most már hamarosan véget ért. Brandenburgi Katalin főkötőjét — persze, hogy az volt —, megvásárolta, restaurátorokkal rendbe hozatta a múzeum, s kiállította az egyetlen méltó helyén, a magyar nép történetének kiállításán. nor. BORSODI GYULA: Kerékpár a szélben Mint mikor a paraszt rossz tehénnel szántott. Ügy húzza a porban a parányi árkot. Feszül, lazul rajta két láb szorgos izma, föl-le, föl-le száll az ócska gumicsizma. Billeg a kerék is jobbra-balra dőlve, Itt buckára fordul, ott útszéli kőre. Otthonról el egyszer, hazafelé másszor, egy évben nagyjából kerek háromszázszur. Egyszer eső veri, máskor szél is vágja, kormányra akasztva lóg az aktatáska. Ez maga ebédlő, kártyaasztal; kamra, benne a gazdája minden bizodalma, reménye, fájdalma sol< új s régi .titka, nem egyszer fejére a bajt hozó bicska. Döcög a kerékpár, szél bökdösi, tépi. mit tudja azt, aki gépkocsiból nézi, milyen tantaluszként tapossa pedálját, aki két keréken hozza, viszi álmát...! köszönheti létét és hatását „Örülök, hogy én írhatom meg véletlenül legelőször, de mindenesetre legnyiltabban, hogy ez az egész új, mai irodalmi kalamajka soha.se lett volna a szocializmus magyar felnövekedése néllcül...”. A Nyugat írói a szemlélet és az ízlés változatai szerint elég széles skálán helyezkedtek el Volt közöttük a szocializmus ügyével is szolidáris, plebejus forradalmár, mint Ady, vagy Móricz, s volt, akit csak a szép formák választékossága, a művészi tökéletesség megvalósítása izgatott A különbözésnél jóval erősebb volt azonban a közös ellenféllel szembeni szolidaritás igénye. A Nyugat ugyanis a legvadabb támadások közepette vívta Iá rangját. Miközben pedig a maradi ellenfelek és a Nyugat teoretikusai éles hangú polémiákba merültek, a folyóirat hasábjain remekművek jutottak el az olvasókhoz. Itt jelentek meg az Ady-versek, olyanok, mint a Nekünk Mohács kell, az Elbocsátó szép üzenet, az Elégedetlen ifjú panasza, vagy a Mihályi Rozália csókja című önéletrajzi novella. A Nyugatban olvashatók a Hét krajcár, a Sárarany, Az Isten háta mögött és a Fáklya; Kaffka Margittól a Hangyaboly, Ba- bitstól a Gólyakalifa, Ter- sánszkytól a Margarétás dal és még sok nagyszerű alkotó versei, elbeszélései, regényei és drámái. Az első világháború éveiben ez a folyóirat adott nyilvánosságot a vérontással szembeforduló Babitsnak, az imperialista háborút leleplező Adynak és Móricz Zsigmond- nak. Korábban pedig a Nyugat már a „véres csütörtökről”, a jogait követelő munkásság harcairól is megértéssel, rokonszenwel szólt. Ilyen volt a folytatás is: a Nyugat második és harmadik nemzedéke, amely a két világháború között, nehéz időkben is őrizte a folyóirat nemes hagyományait. A húszas és a j harmincas években Induló 1 fiatalok között som akadt je. j lesebb író, köllö, akinek ne f adott volna otthont, fórumot a folyóirat. Ők, a legjobbak védték és folytatták a hagyo- j mányt, a Nyugat ügyét 1941- ig, a folyóirat betiltásáig. D. T. B U M K. ! O ly sebesen múlnak az évek,* az ember hovatovább képtelen megkülönböztetni egyiket a másiktól. Mégis, azt hiszem az esztendő, amelytől most búcsúzunk, sokáig emlékezetes marad számunkra. Sok minden megesett benne, apróbb-na- gyobb esemény — ezekre még visszatérek —, de „különleges Ismertetöjele”: ez volt a régi mechanizmus utolsó esztendeje. A régi mechanizmust sokat szidtuk azokban az években, amikor ő volt az úr, de halála órája közeledtével, rá kellett ébrednünk, hogy régi volt, igaz, de nem is volt az olyan rossz. Nem mondom, jó dolog az új mechanizmus, de tartok tőle, hogy egy kissé fárasztó lesz. Mert például tervet teljesíteni nehéz dolog volt ugyan, de még mindig könnyebb, mint tervet kitalálni. Termelni nem volt könnyű, de még mindig könnyebb, mint azt termelni, ami kell. Mert eleddig egyszerű és tiszta volt minden: Krapancsák elvtárs, a minisztériumból megtelefonálta, nekem a gyárba, hogy mit kell termelnünk. És én azt termeltem. De az új mechanizmusban nem így lesz. Krapan- csák elvtárs nem fog telefonálni semmit, nekem azt kell termelnem, amit valami Piac kíván. De ki az a Piac elvtárs? Lehet annak a fejivei beszélni, meg lehet annak majd magyarázni, hogy nézd kedves Piac elvtárs, én elhiszem, hogy neked laticel ülőpárnára van szükséged, de mi mégis inkább jancsiszöget gyártanánk, mert az már be van lőve nálunk. Ha legalább tudnám, miféle ember ez a Piac, mivel lehet a lelkére vagy a zsebére hatni: de őszintén szólva, én nem bízom az ilyen vadidegen alakokban. Krapancsák, az mégis, csak jobb volt, nem mondom, nagy hólyag, de legalább szót tudtam érteni vele. Különben már nincs a minisztériumban. Leépítették, mert nem volt rá szükség. Most itt dolgozik a mi gyárunkban. Nagyon sokat vitatkoztunk az új gazdasági mechanizmusról. Nemcsak én, meg a Krapancsák. Hanem a Veres Péter, meg a Bognár József is, a Népszabadságban. Nagyon érdekes vita volt, mert kimondták azt, amit sokan mások is éreztek, de nem tudtak ilyen szépen megfogalmazni. Hogy is mondjam csak, mi volt a lényege? Veres Péter azt mondta, jó dolog ez a mechanizmus, meg az anyagi érdekeltség, de mi lesz a közösségi szellemmel ? Bognár József meg ellenkezőleg azt mondta, jó dolog az a közösségi szellem, de azért nekünk külföldön nem adnak se vasércet, se gépet, se gyapotot Az ember a legnagyobb bizonytalanságban volt nem tudta, kinek higgyen, de szerencsére, akkor jött a Rényi Péter, a Népszabadságban, és kiosztotta: ennek igaza van ebben, annak igaza van abban, de viszont ennek nincs igaza ebben, annak nincs igaza amabban. így aztán mindjárt világosság gyűlt az én kis agyamban is ... Mert a dolgok bonyolultak ám, kérem szépen — ezt nem ő mondta, ezt én mondom — nemcsak a mechanizmus, hanem más egyéb dolgok is szörnyen bonyolultak. I tt van például az elmúlt évben bevezetett rendelkezés az anyai érdekeltségről. Hogy a dolgozó anyák otthon maradhatnak a baba mellett, nem. vesztik el állásukat, sőt, még fizetésük egy részét is megkapják. Voltak, alak nem bíztak ebben az intézkedésben. Magam is így voltam vele eleinte, mert — ha még jól emlékszem — a gyermek úgy születik, hogy hónapokkal az örvendetes esemény előtt az iljú férj egy holdas éjszakán átöleli bájos feleségét, összesimulnak, s így szólnak egymáshoz: „Szeretsz?”, „Szeretlek!” És most? Az ifjú férj elolvassa a Magyar Közlönyt, hazamegy, leveti a mellényét, és közli nejével: „Kérlek szépen megjelent a 3/1967. I. 29. M. T. számú rendelet, amely kedvező lehetőségeket biztosít a dolgozó anyának. Nosza, növeljük az ezer lakosra jutó népszaporulatot...” És növelik. Lám, nem nekem, nem az aggályoskodólenak volt igazuk. A rendelet óta a születések száma örvendetesen emelkedett Népszaporulatunk — jóllehet még mindig elég alacsony — felfelé ível. És, hogy milyen hálátlan az embers senkinek nem jutott eszébe, hogy ezeket az újszöletteket a régi mintára, a jelenlegi .egészségügyi miniszterről Szabó-gyerekeknek nevezze ei-LI CIRKUSZ
