Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-10 / 266. szám

4 ESZ AKMAGT A RORSZAG Fentek, 1967. november 10. / Napi postánkból Az elmúlt napokban meg­szaporodtak a szerkesztősé­günkhöz küldött levelek. Le­vélíróink — szinte a megye minden részéből — elsősorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére megrendezett ün­nepségekről számolnak be. Köszönjük értesítéseiket. Saj­nos, nincs lehetőségünk min­den beszámoló leközlésére, ezért csak a megyaszói álta­lános iskola és nevelőotthon­ból, valamint a Taktaharkány- ból érkezett levelekből adunk közre. * November 6-án felejthetet­len élményben volt része a községbeli és az intézeti gye­rekeknek, a szülőknek, a ven­dégeknek egyaránt. A szeren­csi munkásőrség parancsnok­ságának támogatásával a gyer­mekek lejátszották a Téli Pa­lota ostromát. A harc színes rakéták, ködgyertyák, puffan­csok füstje, zaja mellett folyt a kastély ellen, amelyben a védők mindenképpen meg­próbálták visszatartani a fa­pisztollyal, hangos hurrázással támadó matrózokat, vöröska- tonákat. Természetesen hiába igyekeztek, mert a vörösök győztek, mint az igazi, nagy ostromnál. Az iskola feldíszí­tett tornatermében megren­dezett ünnepi műsor után megkoszorúzták a felszabadu­lási emlékoszlopot — írja Ba­logh József igazgató. — A munkásör elvtársak színes ra­kétákat adtak, s a káprázatos tűzijáték után a Lenin elv­társ életéről, az októberi na­pokról, a Szovjetunió fejlődé­séről és képzőművészetéről ké­szített kiállítás anyagát te­kintették meg a vendégek. Taktaharkányban már no­vember 2-án megkezdődött a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulójának tiszteletére megrendezett ün­nepségsorozat — írja Gyeskó András Taktaharkányból. — A szemerkélő esőben mintegy hatszázan várták a járási KISZ-bizottság békestafétáját, majd este szovjet-magyar baráti találkozóra került sor. Az ünnepségsorozat második része november 4-én zajlott le, amikor a pártszervezet he­lyiségében e párttagok részé­re rendeztek ünnepi találko- I zót. Az ünnepség az általános iskolában folytatódott, ahol úttörőket jutalmaztak meg, az úttörőcsapat őrseinek pedig zászlót adományoztak ered­ményes munkájukért. Ezt kö­vetően a pártszervezet rende­zésében ünnepi megemléke­zést tartottak a művelődési házban, ahol Tiner Lajos, a járási pártbizottság osztályve­zetője méltatta a nap jelen­tőségét. Levelekből — röviden Kecskeméti Sándomé, a bo­csi nőtanács titkára arról ír levelében, hogy a helyi föld- művesszövetkezettel karöltve, november 11-én este 6 óra­kor műsorral egybekötött ru­habemutatót és vásárt tarta­nak a művelődési házban. A vásárlók november 12-től 19- ig mintegy negyedmilliós ér­tékű áruból válogathatnak. Sajnos, nem jegyeztem meg a rendszámát annak a ma­gángépkocsinak, amelynek ve­zetője szombaton, az útszéli tócsák miatt, egészen lelassí­tott. Észrevette, hogy két kis gyermekemmel és csomagok­kal megrakva várom az autó­buszt, megállt, és megkérdez­te, hová megyünk. Bár útirá­nyom kissé eltért az övétől, készséggel hazaszállított ben­nünket. Megköszönni is alig volt időnk, már elhajtott. Na­gyon jólesett ez a ritka fi­gyelmesség — írja Tóth Gé- záné. fedjék be Családommal november 5- én Ongára utaztam. Késő este volt, amikor megérkeztünk. Az aluljárótól 3—4 méterre haladtunk az útvonalon, ami­kor egy aknába estem, és magammal rántottam 7 éves kisfiámat. Az aluljáró mellett, két ak­na között egy 2 mx0,7 és 1,2 m mély árok van, amelyet elfe­lejtettek lefedni, elkeríteni, vagy kivilágítani, pedig ezt rendelkezés is előírja. Nem mentem panaszra az állomás­főnökhöz, mert útitársaim azt mondták, hogy ő nem tud se­gíteni, nem rá tartozik az ügy. Sürgősen intézkedni kell, amíg súlyos baleset nem történik! Burai János, Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 167. „Nyitott szemű“ pizsama — Én nem tudok aludni ebben a pizsamában! Papírtokokba csomagolt finom kristálycukor A Szerencsi Cukorgyárban az idén több új, korszerű be­rendezéssel kezdték meg a munkát. Ilyen felkészülés után az üzem dolgozói elhatározták, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére elnyerik a szocia­lista munka gyára címet. Töb­bek között vállalták, hogy gaz­daságosságukat növelve na­ponta 282 vagon répából készí­tenek cukrot. Az új berendezésekkel azon­ban a vártnál jobb teljesítmé­nyeket értek el, és szeptember elejétől november 8-ig napi 293 vagonos átlaggal 20 ezer vagon répát dolgoztak fel. Eb­ből a mennyiségből 2500 va­gon jó minőségű cukrot gyár­tottak. Az új cukorból új ter­mék gyártását'is megkezdték. A kávéfogyasztóknak régi pa­nasza volt, hogy a közismert mokkacukor nehezen olvad el. I A fogyasztók érdekeit fi- I gyelembe véve az üzem most újszerű csomagolásban gyor­san olvadó, aprószemű, finom kristálycukorral „lepi meg” a kereskedelmet. Ennek megva­lósítására Csehszlovákiából egy korszerű automata gépet sze­reztek be, amelyet a hazai igényeket figyelembe véve át­alakítottak. Az új gép 24 óra alatt 15 mázsa finom kristály- cukrot dolgoz fel, amelyet 10 grammos adagokban egy kü­lönleges, műanyag bevonattal ellátott papírtasakba csomagol, emberi kéz érintése nélkül. A tetszetős kivitelű papír- tasakokba csomagolt, gyorsan olvadó cukorból az idén már 9 vagonnal .állítottak elő. és árának megállapítása után előreláthatólag karácsonyra már forgalomba is kerül. ■k-k-k-k-kk-k-kkk-k-k-k-kklrkklrtrti í *■ *• *■ *- * *- *■ * ■* t *• I * Jót s jól! A Földes Gimnázium díszes kivitelű újságja A forradalom ünnepének előestéjén ízléses kivitelű, szokatlan formátumú újságot hozott szerkesztőségünkbe a postás. A miskolci Földes Fe­renc Gimnáziumból küldték a szépköntösű sajtóterméket. Ta­valy hasonló időpontban hí­rül adtuk, hogy a gimnázium­ban nyomdász politechnikai csoport munkálkodik. Dicsér­tük előző esztendei újságju­kat, de némiképp bíráltuk is a lehetőségek elhagyásáért Most aztán igazán kitettek magukért a földesisták. Fé­nyes papírra, kétszínyomással, tördeléstechnikai bravúrokkal készítették el újságjukat. S ami még meglepőbb, igen tar­talmas cikkeket jelentetett meg a szerkesztő bizottság. Pusztai Éva IV/f. osztályos ta­nuló Leningrádi noteszlapok című írása, s a Gondolatok a szovjet filmművészet fejlődé­séről című összefoglalója „fel­nőtt lapokban” is helyet kap­hatna. Megnyerte még tetszé­sünket Graffjódi László II/'c-s tanuló Száguldás, s az Elve­szett nemzedék című írása. Két ifjú verselő. Varga Rudolf és Mándoki Tóth György hangulatos költemé­nyeket publikált. Ami min­dennél szembetűnőbb, Fényes Mária néhány képének repro­dukciója. A legkulturáltabb mindannyi között a hátsó bo­rítón megjelent Forradalom című alkotás. Nagyon tetszett még a Falu és a Kikötő című kép. Ács István Tanulmány- feje a szerző rajzkészségét di­cséri. A legifjabb szárnypró- bálgatók. Szepesi Béla, Tóth László és Pusztai Eva a kife­jező Forrás című összeállítás­ban jelenttették meg munkái­kat. A Jót s jól! című újság nagy titka abban áll, hogy szerkesz­tői komolyan vették a költő intését, s a politechnikások is átérezték küldetésüket. (P—I) ♦ i * + + i * * I I 3 mennyország kapuja elölt Még tíz perc van az expressz indulásáig a Keleti pályaudvaron. A kocsik eléggé tömöttek, az étkezőkocsi viszont üres, mert egy régi-régi szabályzat szerint az ét- kezökocsiba az induló állomáson nem szabad belépni. Csak a vonat indulása után nyitják ki az ajtókat. A peronon sétálgatok, s mintha vé­letlenül történne, éppen a guruló étterem mellett állok meg. Nem mintha érdekelne, csak éppen nézelődöm ... Milyen ér­dekes, ez a mozdony a szomszédos vágányon!... De nicsak, ez a két fér­fiú is a mozdonyt nézte eddig, most meg már az í étkezővel szomszédos ko- j esi peronján topog, s úgy + tesz, mintha csak vélet- j lenül került volna oda, J mintha az utasellátó * nem is érdekelné. Az én * eszemen nem járnak *■ túl, gondoltam, s gyor- J san én is melléjük sora- + koztam, hogy az étkező- j kocsi nyitásakor résen J legyek, asztalt, vagy leg- *■ alábbis helyet kapjak. J Az egyik férfiú megne- *■ szelte szándékomat, sür- J gösen a kocsiátjáróba lé- í pett. hogy elsőbbségét J biztosítsa. Mögöttem már * egy újabb érdeklődő * szorongott, s lábát a to- J lóajtóba akasztotta. En í is megkapaszkodtam a J kilincsben, Erre, aki előttem állt, hátának teljes szélességével el- 2 zárta az utat. Milllmé- J ternyi előnyökért dula­kodtunk hangtalanul. Szemünkből vegyes ér­zelmek sütöttek. Aztán végre kinyílt a mennyország ajtaja. Va­lósággal beestünk az aj­tón, megrohamoztuk a sok üres asztalt. Végül a 48 helyen he­ten unatkoztunk egész úton. (hm) *­+ X *■ *• I * I +■ + X * * AKNOLD ZWEIG: GONOSZ ANNA Nyolcvan esztendeje szü­letett a kiváló német író. Ebből az alkalomból közöl­jük Pont és Anna című no­vellájának egyik részletét Vajda Gábor fordításában. K ezdetben, amikor először látta, az első órákban, nem is tetszett néki An­na. Nyakához mérten túlságo­san kereknek találta arcát, szemét pedig fölöttébb kiabá­lónak; előkelő dámára emlé­keztető modora kezdetben fe­szélyezte a férfit, azután meg mulattatta; közönséges gör- lőcskének tartotta az ifjú te­remtést. Anna később meg­hívta teára —\ mint a férfi megtudta, annak idején ő is alig ébresztette fel a lány ér­deklődését, mert inkább tu­dósnak látta, pedig arra szá­mított, hogy a művésszel és tevékeny emberrel ismerkedik meg. de azért meghívta. Pont rózsákat hozott neki, s az el­ragadtatástól szinte ittasan tá­vozott. A lány csevegett, ne­vetett, fényképeit mutatta, ré­gi pajtásaként és jó barátja­ként kezelte. De az volt a leg­főbb, hogy egyedül az ő szá­mára ült ott, csak rá pazarol­ta minden varázsát, amely megmámoritotta a tömeget. A megtestesült géniusz, a legmagasabb rendű vonzerő, a föld ékszere, az élet áldása volt ez a lány. S a férfi is tetszett néki, mert érezte, hogy tetszik a férfinak. Fel­ismerte derűs bölcsességét — először ez tárult fel belőle a lánynak. Mert kecses vállán filő, világos francia fejében meglehetős belátás és kételke­dés uralkodott, igaz, a férfi gyakran úgy találta, hogy helytelenül él vele, és túlzá­sokra csábítja. Ismét találkoz­tak, s amikor a lány is meg­látogathatta őt otthonában, bi­zalmasabbá és meghittebbé vált kapcsolatuk. Karját a fér­fi válla köré fűzte, ajkát kí­nálta neki. összetegeződtek. De mindezt kötelezettség nél­kül, jó barátnőként tette, leg­kevésbé szerető módjára. An­na tudta, hogy magával ra­gadja az embereket. — Mi­lyen szép vagy — mondta ne­ki Pont, amikor egy délután kibontott hajjal játszott a sző­nyegen mackójával —, milyen, szép is vagy te, Anna! — Nem igaz — válaszolt a lány —, nem vagyok szép. Nem aka­rom, hogy te is azt szajkózd, amit a többi. — De elbűvölő vagy — vetette ellen a férfi, fegyelmezve magát. — Ez igaz — hangzott a felelet —, el­bűvölő vagyok. Dicsekvés nélkül, nagyon nyugodtan mondotta ezt, le­szögezve egy világosan felis­mert tényt. Egy pillanatra fel­nézett, azután ismét\vissza- fordult a plússmackóhoz, ját­szadozó gyermek komolyságá­val orchideás vázát állított a mancsai közé; a buja virág lilán és aranyiban hajlongott a bárgyú elownpofa előtt. A lány tudta, hogy Pont határ­talan, szétömlő kábultságban távozik tőle, és heves szívdo­bogással érkezik hozzá, akár a titokban és izzón szeretett barátnőjéhez találkára siető ifjú. A férfi a kertvárosban lakott, a nagyvárosban nap­hosszat tartó munka és tár­gyalások után jött teára a nővérekhez, s ők megvetettek a heverőn, odavitték neki a teát, nyalánkságokkal kínál­ták, dédelgették. Néha felesé­ge, Lucie, is feljött vele, na­gyon tetszett neki a két lány: esténként azután látták Annát táncolni. Angéla, aki külön­ben is tartózkodóbb volt, még jobban megértette magát Lucie asszonnyal, amikor a zongoránál énekeltek. Vasárnaponként néha együtt ültek négyesben Ponték bé­relt kertjében, málnát szed­tek, nevetgéltek, vagy túrták a földet a gyerekékkel, akik buzgón építkeztek, teli vöd­rökkel hozták apjuknak a ho­mokot, és lába elé szórták a kavicsra. Pont maga előtt lát­ta Anna szemét, ugyanolyan színű volt, mint a haja, hal­lotta hangját, beszippantotta a virágillatot gondozott, egysze­rű vonalú ruhájából, amely minden divatmajmolás és kü­löncködés nélkül, már-már természetellenes bájjal simult formássá edzett testéhez. Szí­ve és pulzusa a lány mozdu­latainak ütemére vert. Ilyen­kor maradéktalan boldogság­ban lebegett. Nem gondolko­zott, nem töprengett, úgy fo­gadta el, ahogy volt, akár egy őselemet, és vadul szerette. Szenvedett, ha távol volt tőle. Mihelyt Idegenek, más­féle emberek társaságában tudta a lányt, már úgy érez­te, nem is létezik számára ... P ont tudta, milyen kemé­nyen dolgozott. Az esti fellépések előtt resz­ketve nyúlt el széken, vagy ágyában. Leküzdhetetlen féle­lem béklyózta le tagjait: most, ezen az estén bizonyosan el­hagyja az ihlet. Ma mérték­telen esetlenség teríti földre, épületes butaság vet véget a Maréchal-növérek dicsőségé­nek. Édes arca elsápadt a festék alatt, vigasztalan két­ségbeesés ült szeme mélyén és ráncolódott összeszorított szá­ján. Amikor Pont ilyennek látta, egészen csendben ült mellette, megfogta kezét, mély, csillapító hangján halk, megnyugtató mondatokat bú­gott, noha legszívesebben mackótestének egész súlyával vetette volna fölé magát, hogy elrejtse a tömegek Molochja elől, amely úgy ijesztette, és oly mágikusan vonzotta ... Laurenz Pont lebéklyózva, de éber szemmel figyelte a lányt, felismerte, hogy művé­szetének alapvető ereje a leg­finomabb kifejezésmód és a legtartózkodóbb mozdulat, ám ugyanakkor fenntartás nélkül, maradéktalanul felolvad ab­ban, amit csinál. Lényének egyértelműsége, amit a férfi oly fájdalmasan hiányolt az életben, most, az alkotás közepette, végérvé­nyes, pusztulásig győzedelmes törvényként uralkodott rajta. A próbákba ölt rengeteg mun­ka, a meggondoltan kialakí­tott taglejtések, nem az em­bertömeg, a siker, a dicső­ség, vagy a pénz kedvéért tá­rultak a világ elé, sőt még csak nem is azért, hogy ez az egyetlen Anna Maréchal kife­jezze magát. Egyes-egyedül a tökéletesség, a művészi al­kotás szolgálatában létezett ez a teremtés, azért a végső erő­feszítésért, amellyel e földön kikényszeríthető a szellem és a báj testté válása ... Magától értetődő, hogy a pletyka irdatlan felhője le­begett körülötte. Vetélytárs- női, színházi partnerei, a ze­nészek, a díszlettervezők, az öltöztetők és társaik, egész környezete azt fecsegte, hogy nem teremtett isten egyetlen, csak valamennyire is vonzó férfit, akivel le ne feküdt vol­na. Múló szeszélye szerint vá­lasztja meg és válogatja sze­retőit, annak dobja oda ma­gát, azt szerző meg magának, akire futó kedve támad. Tes­tét is bedobja a küzdelembe, hogy biztosítsa sikerét, ha kevesebbel nem kenyerezheti le őket, ágyukba is követi a kritikusokat, meg az impresz- száriókat, mindenkit, akire csak szüksége van ahhoz, hogy feljebb jusson egy lép­csővel, állították róla. Az egyik nőt elbűvölt, a másiktól el­hódítja barátját, a harmadi­kat kitagadja kegyeiből. An­gélától követeli meg a meg­keresett vagyon okos kezelé­sét. Becsvágyában már odáig jutott, hogy teljesen magának akar kisajátítani egy színhá­zat, még a zenekar Is rejtett legyen, s mindenfelől rá su­gározzák a fény. Már azok nevét is emlegették, akiknek a színház megépítése a fel­adatuk: csupa ifjú, tehetséges titánt, hangsúlyozottan a leg­modernebb építészeti irány híveit. Pont építész nevét nem említették. Mindez kegyetlen, bősz dühvei töltötte el a férfit — nem ez a legutóbbi pletyka, mert nem hitte el, amióta a lány egyszer nevetve megkér­dezte: — Már Itt tartanék? — Az egész fecsegés, mende­monda és suttogás, ez a már- már fennhangon terjesztett hírverés keserítette el őrjí­tően, amíg csak ott nem ült vele szemben Korholta meg­gondolatlan életmódja miatt. Szerette volna szemére vek­ni, miért jön össze olyan szedett-vedett népséggel. Le­gyen igényesebb, különösen amikor kiválasztja azokat, akik vele együtt nevethetnek, vagy asztalához ülhetnek. De mihelyt a lány rányitotta sze­mét, és elbűvölte apró, suha­nó mozdulataival, képtelen volt követelőzni, vagy bármi ellen tiltakozni. Hiszen arra született Anna, hogy olyan legyen, amilyen, bámultassa magát, megrészegítsen puszta megjelenésével, ez a tündér és hableány, az ő kis boszor­kánya ... S a férfi hallgatott, és nem hitt el semmit. Egy ízben, ebéd után top­pant be, s a szobalány bebo- csátotta, hiszen a ház jó ba­rátjaként Ismerte. Halkan be­lépett a lány szobájába: ágyá­ban alva találta, a fiatal kar­mester pedig, akivel egy új táncon dolgozott, a heverőn aludt. Azt mesélték erről a férfiről, hogy állítólag fel­bomlott az eljegyzése, s ahogy hírlett, természetesen a Ma­réchal miatt... Mesélték. Ál­lítólag. Hírlett. Pont nem hit­te el. Semmi bizonyos, semmi határozott. Ez a a két fiatal ember elaludt az idegfeszítő próba után. Gondolkozott egy kicsit, mi is lenne a leghelye­sebb, azután nesztelen fel­emelte a takaróról azt az ibolyacsokrot, amelyet üdvöz­lésként kívánt otthagyni, és behúzta az ajtót maga mö­gött. Angéla éppen vásárolni ment, így hát a szobalánynál adta oda. — Senkit se enged­jen be. Klärchen, a kisasz- szony alszik. — A lány égés* életén végighúzódtak hasonló esetek. De sohasem tárult * férfi elé olyasmi, amire ti« találta volna meg a lecillen- dőbb és a legerkölcsösebb ma­gyarázatot. Aki barát, bízfkj Pont pedig Anna barátja,

Next

/
Thumbnails
Contents