Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-29 / 282. szám
Cfuti 'f'lJ ' Q jegEpm Cakóit' Búcsú az ősztől A MAGYAR SZOCIALISTA MÓNKASPART BORSOD MEGYE) BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 882. szám ÄRA: 50 FILLÉR Szerda, 1967. november 29. }£<*.\»IBiai*SI lál'OXlk sí fPeiilasron éléről? Hivatalosan meg nem erősített, de teljesen megbízható hírek szerint Johnson elnök Robert McNamara jelenlegi hadügyminisztert az úgynevezett Világbank elnökéül javasolta. Amennyiben a hírek igaznak, bizonyulnak, McNamara a jövő év elején hagyná cl a Pentagont. A Fehér Ház szóvivője hétfőn este nem cáfolta meg az értesüléseket. K o rm án v!i ü! <i öt tségün k hazaérkezett Dél-Amerikából Kedden délután hazaérkezett a Dől-Amerikábun járt kormányküldöttség vezetője, íázurdi István belkereskedelmi miniszter, a küldöttség tagjai közül pedig Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke é.s Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes. A kormánydelegáció többi tagja — Szarka Károly külügyminiszterhelyettes vezetésével — jószolgálati küldöttségként folytatja latin-amerikai látogatásait. A repülőtéren Szurdi István belkereskedelmi miniszter a következőkben foglalta össze » küldöttség tárgyalásainak eredményét: — Amint, ismeretes, Argentína, Chile, Uruguay és Brazília kormányainak meghívására a Magyar Népköztársaság kormánya delegációnkat küldte ki ezeknek az országoknak a meglátogatására és Ott tárgyalások folytatására. .— Ügy vélem, delegációnk sikerrel teljesítette megtisztelő megbízatását. Ezekből a dél-amerikai országokból iparunk részére fontos nyersanyagokat, lakosságunknak pedig fogyasztási cikkeket vásárolunk. Ugyanakkor a kölcsönös előnyök elve alapján bővíteni kívánjuk ezekbe az országokba irányuló exportunkat, általában iparcikkekből, így gépekből, műszerekből, vasúti berende- feésekbői. *— Delegációnk minden országban magas szintű fogadtatásban részesült. Élveztük azt a megbecsülést, amely hazánkat a világnézeti különbségek ellenére is övezi az általunk meglátogatott dél-amerikai országokban. miniszter „fáradtságát" emlegeti: McNamara fcsaknem hét év7 óta van posztján és ez hosszabb szolgálati idő, mint bármelyik elődjéé. Ugyanakkor nyílt titokként kezelik a lapok, bogy a hadügyminiszter, a Pentagon tábornokaival. Rusk külügyminiszterrel és bizonyos fokig Johnson elnökkel szemben, valamivel ..mérsékeltebb'5 vonalat képviselt a vietnami háborúban. Ezzel együtt McNamarát számos támadás érte „túlzottan optimista” nézetei cs helytelen döntései, miatt. A Fehér Ház hosszas hallgatás után megerősítette, hogy Charles Frankel külügyminiszterhelyettes lemondott állásáról. A sajtó úgy értesült, hogy a miniszterhelyettes a kormány vietnami politikájával nem ért egyet, s mivel több ízben előterjesztett javaslatai nem találtak meghallgatásra, inkább lemondott állásáról. Sziporkázó napsütéssel búcsúzott az ősz. November 26-án még verőfényben pompáztak« Buda körnjeki hegyek. December 1-én azonban hivatalosan is megérkezik a tel Magyar- országra. Az előjele már itt y an. Jó a nap melegét pótolni egy kis tábortűzzel es egy pohár borral. A Pravda vezércikke a konzultatív találkozóról Együttes ülést tartott a megyei taiiáes vb és az SZMT elnöksége Előterjesztést fogadtak a két szerv szorosabb együttműködéséről Vakolás liftről Tegnap, november 28-án, kedden délelőtt együttes ülést tartott Miskolcon a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Szakszervezetek Borsód megyei Tanácsának elnöksége. Az ülésen részt vytt Vaskó Mihály, a megyei párt- bizottság titkára. Elnöki megnyitójában dr. Ladányi József, a megyei fet- náes vb-elnökhclyettose méltatta az együttes ülés jelentőségét. A két vezető testület első alkalommal vitatja meg közösen további, még szorosabb, sokoldalúbb együttműködésének formáit. A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége nevében Jakö András, az SZMT vezető titkára beszélt a két testület együttműködéséről szóló előterjesztés fontosságáról. Több hozzászólás, kiegészítő javaslat után, az együttes ülés részvevői egyhangúan elfogadták az előterjesztést, amely többek között megállapítja, hogy a két vezető testület munkakapcsolata az elmúlt évek során pozitív irányban fejlődött. Ez az együttműködés hozzájárult, hogy a megye ipari, szolgáltatási, foglalkoztatási, kommunális, kulturális és egészségügyi politikája eredményesebben valósuljon meg, Be fej este évi tervét as LKM blokksora ezáltal javuljanak a megye lakosságának életkörülményei. A gyümölcsöző együttműködés továbbfejlesztésének iö elveit, formáit és módszereit a kormány és a SZOT elnökségének együttes határozata alapján tűzték napirendre megyénkben. A gazdaságirányítás új rendszere ugyanis tovább bővíti a helyi államigazgatási és gazdasági szervek hatáskörét, ezzel együtt az SZMT elnökségének szerepét, felelősségét is a lakosság, a dolgozók ólet-, valamint munkakörülményeit érintő határozatok meghozatalában, végrehajtásuk ellenőrzésében. megvalósításában. Az egy üti működés f ormai Az elfogadott előterjesztés részletesen meghatározza a két vezető testület, együttműködésének területeit és formáit is. A kapcsolatok alapvető vonása, hogy a szoros együttműködés a kölcsönösség elve alapján valósuljon meg. Az együttműködési terv szerint, az SZMT elnöksége fontos feladatának tekinti es segíti a megyei államhatalmi szervek és a dolgozók kapcsolatának erősítését, a dolgozóik fokozottabb bevonását az államigazgatási, tervezési, szervezési és operativ végrehajtási munkákba, fellépve az. esetenként jelentkező bürokratizmus ellen. Részt vesz az elnökség a megye dolgozóinak élet- és munkakörülményeit közvetlenül, vagy közvetve érintő tanácsi tervek kialakításában, és a szervezett dolgozók bevonásával segíti megvalósulásukat. Ugyanakkor a megyei tanács végrehajtó bizottsága jóváhagyás előtt az SZMT elnöksége rendelkezésére bocsátja a kommunális, kulturális, szociális, egészségügyi, ipartelepítési, kereskedelmi, szolgáltatási és lakásfejlesztési terveket, és kikéri véleményét. Együttműködik a két szerv továbbá a megye munkaerő-gazdálkodási, foglalkoztatási tervének kidolgozásában és végrehajtásában is. Az előterjesztés számos, más kérdésben is meghatározza az együttműködés irányelveit. Mindkét szerv még ebben az évben munkatervet dolgoz ki az együttműködés részleteitől ______ Ezután a megyei tanács vég, rehajtó bizottságának rendes üléseként folytatódott a tanácskozás. Elfogadták az elmúlt időszakban tett intézkedésekről szóló elnöki jelentést, majd megvitatták a munkaügyi osztály előterjesztését ai általános és középiskolákban, valamint a szakmunkásképző- intézetekben végző fiatalok továbbtanulásáról, munkába állításáról. A jelentés megállapítja, hogy a tanácsi szervek, ezen belül a művelődésügyi osztályok és a munkaügyi szervek eredményesen segítették az ifjúság továbbtanulását, munkába helyezését. A demográfiái hullám ellenére, ha sok nehézséggel is, sikerült a fiatalok zömének továbbtanulását, s kévé* kivétellel elhelyezkedését U biztosítani. Számos probléma ered abból, hogy megyénk iskolaszerkezete jelenleg még nem tükrözi hűen a helyi munkaerő-szükséglet mennyiségi és minőségi összetételét. Számolni kell például azzal is, hogy a demográfiai hullám következtében elhelyezkedni kívánó egyre több fiatal ellenére, a férfi munkaerő-kereslet meg fogja haladni a kínálatot. A nehéz fizikai munkákra mind nehezebb lesz a szakképzetlen férfi munkaerő biztosítása. Az elkövetkező években különösen nagy gondot okoz majd a szakképzetlen lányok elhelyezése. A nehézségek a további 4—6 órás munkakörök szervezésével, a középiskolák szerkezetének változtatásával csökkenthetők, A megyi tanács végrehajtó bizottsága újabb intézkedésékkel igyekszik napjaink e gondját minél eredményesebben megoldani. Többek között felmerült egy megyei pályaválasztási iroda megszervezésének szükségessége is. Indítványok, javaslatok A végrehajtó bizottság e*- után számos indítványt és javaslatot fogadott el, majd megvitatta a Magyar Beruházási Bank megyei fiókjának beszámolóját a megyében megvalósult jelentősebb beruházások utólagos értékeléséről. A Borsod megyei Tanácsi legközelebbi ülésének idejéül december 21-ét fogadta el é végrehajtó bizottság. A hadügyminiszter távozd- j sának okáról ugyancsak sok elképzelés van forgalomban. Beavatottak szerint McNamara, aki Johnson elnökkel és Rusk külügyminiszterrel együtt valóságos triumvirátust jelentett Washingtonban, már korábban kérte felmentését, azonban a kormányzat vietnami politikáját ért támadások miatt nem akart „zajos” körülmények között távozni. A fő okként a sajtó a hadügyJ A jelenlegi bonyolult nemi zetközi helyzet megköveteli az j antiimperial ista erők összefo- j gását és mozgósítását — szögezi le a Pravda. I A Pravda rámutat: az SZKP azért száll síkra, hogy az I egész előkészület és maga a I tanácskozás a kommunista mozgalom pozitív feladataira összpőntoluljon. Nem lehet a tanácskozás célja az. hogy beavatkozzanak bármely testvérpárt ügyeibe, és még kevésbé az, hogy bárkit is „kiközösítsenek” a kommunista mózga lomból. A tanácskozás összehívása előtt sok bonyolult probléma áll, és helytelen lenne arra számítani, hogy a kommunista mozgalmon belüli nehézségek maguktól megoldódnak. A vezércikk annak a véleményének ad kifejezést, hogy mar maga az előkészítés, amellyel vele járnak majd a pártközi találkozók, előmozdítja a helyzet javulását a kommunista világmozgalmon belül, elősegíti a kommunista mozgalom marxista—leninista egységét, A Pravda keddi számában vezércikkét szentelt a kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója összehívásáról szóló közleménynek. A vezércikk bevezetőül aláhúzza, hogy a konzultatív találkozó javaslata olyan szervezési formát indítványoz, amely lehetővé teszi,, hogy kezdettől fogva széles körű demokratikus alapokon végezzék az egész előkészítő munkát. Megállapítja a lap, hogy az 1957-es es az 1960-as nemzetközi tanácskozásokon kidolgozott politikai irányvonal helyesnek bizonyult és mind a mai napig megőrizte jelentőségét. A társadalmi fejlődés- bem keletkezett űj jelenségek kapcsán a cikk megjegyzi: ideje, hogy választ adjunk a kommunista mozgalom előtt felmerülő számos új kérdésre. ményt a műszaki és a gazdasági feltételek megteremtésével, ösztönző premizálási rendszer bevezetésével és legelsősorban a jubileumi munkaverseny lendületével érték el a hengerész brigádok. Az eredmények értékét növeli, hogy az említett szép sikereken kivül a hengerészek 1,5 százalékkal kisebb önköltséggel, jobb anyagkihozatallal és az elmúlt évhez viszonyítva kisebb selejtkárral dolgoztak. Az LKM blokksorának országosan is figyelemre méltó eredménye a magyar ipart, a tervezőket, a munkásokat dicséri. A művet hazai szakemberek tervezték és készítették. A magyar konstrukció kiállta a próbát és kiállták a próbát a diósgyőri hengerészek is. . JtCt (Tudósítónktól.) A Lenin Kohászati Művek blokksora november 27-én, hétfőn a késő esti órákban befejezte | 1967. évi hengerlés! tervét. Ez I nagy rekordnak számít, hiszen az év eddig eltelt időszakában 40 000 tonnával több betét öntecset hengereitek ki, mint a blokksorra tervezett kapacitás. A blokksor szocialista brigádjai megfogadták, hogy az év hátralevő részében még 70 000 tonna anyagot hengerelnek terven felül. A 70 000 tonna többletacél 1200 kilométer hosszú nagy vasúti sínnek felel meg, ami 280 millió forint termelési többletértékként jelentkezik a vállalat mérlegében. A blokksor „forgási” életé- ■ bee ® példátlan, szép eredi tes házak is készülnek. Ezért tovább fejlesztették a függö- á 1 lvány- berendezést. hogy a 70 méter magas épületeken :s alkalmazhassák. A módosítás során a munka hidat, acelváz szerkezetből készítették el. és az épület falfelületének szélességétől függően 3 15 méter hosszúságig állíthatják össze. Az újszerű zuhanógátló szerkezettel felszerelt luggőáll- ványt Miskolcon kívül már Budapesten is használják. Most a „vakolólift-család" újabb fajtáját készítették el és próbálták ki a borsodi építők. Ez a könnyű függőállvány kiválóan alkalmas a külső homlokzati falfelületek javítására, tatarozására. Nagy előnye, hogy a nehéz csórlo- hajtó szerkezetét nem a te- Aön, hanem a földön helyezik el. így a tetőszigetelés nem sérül meg. A Borsod megyei Építőipari Vállalat vezetőinek eddigi számítása szerint egy-egy .vakolólifttel” évente' félmillió forint értékű áll- ványanyaeot és munkát takarításuk me& A Borsod megyei Építőipari Vállalat költségeit néhány évvel ezelőtt még igen megdrágította az új lakóházak külső homlokzatán alt kialakításához szükséges „állványerdő” elkészítése. Egy 10 emeletes épület állványozásához például 4—5 kilométer hosszú alumíniumcsövet, több ezer összekötő bilincset és nagy mennyiségű fapallót használtak fel. A költséges és jelentős anyagmennyiséget, lekötő állványzat elhagyására három műszaki dolgozó öt évvel ezelőtt nagyszerű újítást vezetett be. Megszerkesztették az első „vakolóliftet”. A csaknem hat méteres — aluminium- csövekből összeszerelt; —mim- kahidat a tetőn elhelyezett elektromos csörlők segítségével le- és felfelé mozgathatják, s 3—4 ember dolgozhat rajta egyszerre. Ez a függőállvány azonban csak 30 méter magasságig alkalmazható biztonságosan. Ugyanakkor Miskolcon univéz szerkezetből és csúszózsalus eljárással már 15 és 23 szín-