Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-13 / 242. szám
4 ESZAKM AGY ARORSZAG rcntck, igei. októbd Ahol a jövő színházbarátai nevelkednek Miskolc már évek óta nagy gonddal bábáskodik az általános iskolás korú fiatalok színházi igényeinek kielégítéseben. Hat esztendővel ezelőtt, amikor az Ifjúsági Színház megkezdte munkáját, senki sern gondolta, hogy évekre szóló sorozatnak leszünk szemtanúi. A permanenciát maga az élet követelte meg. Bizony, azok a fiatalok, akik több mint fél évtizeddel ezelőtt rácsodálkoztak a Megyei Művelődési Ház színpadán zajló mese-, illetve ifjúsági játékra, már „gyakorló-’ színházlátogatók. Tehát mindenképpen megérte a fáradozást. korlattal rendelkező Herédy Évát kérték meg a zenei betétek elkészítésére. A táncokat Bodrogi Zoltán tanítja be. Kocsis Árpád már eddig is több ifjúsági játék díszlettervét készítette el. A Kővirág az ő színeiben kap majd életet. A miskolci színház legismertebb színészei jelenítik meg a Jur- ka László rendezte mesejátékot. Láthatják majd a gyerekek Olgyay Magdát, Csapó Jánost, Fehér Tibort, Füzessy Ottót, Péva Ibolyát, Bókay Máriát, Albert Piroskát és Henkel Gyulát, Hat esztendő alatt számos kitűnő előadás ragadt meg a fiatalok emlékezetében. Az Egri csillagok színpadi változata, vagy a tavaly bemutatott Ványa, az ezred fia, s a Három szegény szabólegévy- hez hasonló zenék mesejátékok jó hatást váltottak ki az ifjú nézőkből. A Megyei Művelődési Ház szoros szövetségben a Miskolci Nemzeti Színházzal, minden esztendőben tervet készít a legifjabb színházlátogatók okos, célszerű szórakoztatására. Az idén a Hóvirág című mesejáték színpadi változatának bemutatására készülnek. Ismeretes, hogy a filmvásznak segítségével szinte az egész világ megismerhette korábban a Kővirágot. A tartalmas, eseményekben nem szűkölködő, s mindvégig fordulatos mesejáték bizonyára a színpadon is nagy sikert arat majd. (A Szovjetunióban és korábban Budapesten, a Bartók teremben már bemutatták a mese színpadi változatát.) A miskolci előadás egyik- érdekessége az lesz, hogy helyi szerző, az ifjú nézők előtt nem ismeretlen Horváth Dezső készíti el a Kővirág színpadi változatát. A kitűnő mese szinte vonzza a zenét. Éppen ezért a már nagy gyaMire beköszönt a hideg időjárás, november végén és december elején ismételten várja a legifjabb nézőket a jói fűtött művelődési ház színház- terme. (párkány) Új me&őgazdasági ssuhfilmeh A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium részlegei és a hatáskörébe tartozó intézmények, vállalatok az idén újabb szakfilmeket készítettek és készítenek a mezőgazdasági szakoktatás, szaktanácsadás, ismeretterjesztés, tapasztalat- cserék, különböző szakmai bemutatók és ankétok részére, hogy a szakmai tartalom megértését még inkább elmélyítsék, szemléltetővé tegyék. A gazdag filmkatalógus ez évben további 14 mezőgazdasági szakfilmmel bővül. Készül, többek közt, az Ircgszemcsci takarmány termesztési módszer című film, amely igen hasznos, gyakorlatias jellegű ismeretek sűrítésével segíti majd a tömeg takarmányok termesztését gazdaságainkban. Megyénkben is érdeklődéssel várják a mezőgazdasági üzemek dolgozói és vezetői a csemegeszőlő-termesztésről, valamint a szőlőfeldolgozás és borkezclés- ről szóló szakfilmet. Szakfilm készül a növényvédőszerek használatáról a mezőgazdasági, javított földutak építéséről, a korszerű öntözéses gazdálkodásról, a baromfitenyésztés újabb módszereiről, a bogyós gyümölcsök növényvédőiméről, a csonthéjas gyümölcsök kártevői elleni védekezésről, a mezőgazdasági gépek biztonsági berendezéseiről, a kerti magvak betakarításáról és a termel őszöve t keze ti savan y i ló üzemek létesítéséről, üzemeltetéséről is. Az új filmeket is a megyei ismeretterjesztő fjlm- tárakban találhatják majd meg — és kölcsönözhetik ki — az érdeklődők. További ötezer kötet Bőviil az encsi járási könyvtár életéről r c? 1 " t f azuionaz A házacska hátsó oldalával tekint a mellékutcára. Mindössze két apró ablaknyilás van a falon, az egyik alighanem az éléskamráé lehet. Roskatag házikó. Mellette drótkerítés választja el az utcától a rettenetesen sáros, keréknyomok szántotta udvart. A sárban alaktalan betontömbök, négy vashordó, meg egy teherautóra való lócasor. Csenevész akácok között tapasztott disznóól lusta kocával, néhány kismalaccal, bedőlt deszkabódé, egy búslakodó sílózógép, óriási szemétdomb, hátrább homokkupac. A ház zsindelytetejét vastagon borítja a moha. A horpadt padláshoz korhadó lécekből szegeit, életveszélyesnek látszó létra vezet. Alatta valami ólféle, meg egy bádogteknő. Rossz lapát, fejsze, néhány farönk, s egy teherautó szétszedett, kifordított belü kereke egészíti ki a képet. Egy korcs hu vacs maeskakölyköt kerget a sárban, az rémülten kapaszkodik a kerítés oszlopába. Kietlenség, sivárság lengi be a környéket. No, meg nagy adag elhanyagoltság. Az utcai falon apró tábla hirdeti két fonnyadt koszorúcska között, hogy ebben a házban született ssáz- huszonnégy esztendővel ezelőtt egy nagy magyar költő, a XIX. század végi magyar líra kiemelkedő alakja. Vagy másfél kilométerre a szülőháztól, az iskola udvarán, fehér kendő alá rejtetten leleplezésre vár a költő szobra. Nevét az iskola is Jelveszi. Méltó dolog, hogy az intézmény a falu nagy szülöttének nevét viselje. És talán a távoleső mellékutcai szülőház is szóba kerül, s az iskola diákjai, meg más fiatalok rendet teremtenek a nagy költő bölcsőjét ringató portán. Lelkesen késsülnek (b) 13, péntek. Színházbarátok 8 estje. Vörösmarty bérlet. Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Lste 7 órakor. , K is filmek ked velői n eki£ a miskolci filmszínházakban Fáklya: Október 12—15: Cscre-bere. 16—17: Cirkusz rex. Ság vári: Október 13: Riadó. 14: Napszakos ritmusok. 16—17: Tervekről, emberekrőL Petőfi: Október 14—15: Szomjas világ. Utazások a világ körül. Ady — Tapolca: Október 14—15: Furfangos-e a róka? IUikk (Hámor): Október 15—16: Gondolatok egy utcanévről. Györkei Jenő KIK VOLTAK azok a magyar internacionalisták, akik ötven évvel ezelőtt az orosz proletár hadsereg oldalán részt vettek a forradalom és a polgárháború harcaiban? Hogyan váltak a forradalom internacionalista vöröskatonáivá? Milyen emlékek őrzik nevüket, tetteiket’ a Szovjetunió hatalmas földjén? Magyarok az Amur pariján Györkei Jenő könyve eredeti dokumentumok, korabeli és mái fényképek. Szovjetunióban szerzett élmények alapján örökíti meg a hősi harcok magyar részvevőinek emlékeit, s hozza eleven közelségbe a történelem e hősi korszakának eseményeit A szerző az első világháború napjaival indítja a könyvét, és a cári rendszer táborai ten sínylődő félmilliónyi magyar hadifogoly sorsán keresztül mutatja be. hogyan vált a forradalom hívó szavára százezer magyar hadifogoly a forradalom hű katonájává, a proletár internacionalizmus rendíthetetlen harcosává. A könyv külön értéke, hogy lapjain azok a Szovjetunióban élő magyar Internacionalisták is megszólalnak, akik ötven évvel ezelőtt rés- ei voltak a forradalom és a polsárteború győzelmének. A szerző az elmúlt év nyarán a Szovjetunióban járt, s felkereste azokat a helyeket, amelyek a magyar inter nacionalista vörösgárdisták küzdelmeinek nyomait őrzik a hazánktól olv távoli hajdani csatatereken. GYÖRKEI képes visszaemlékezései igen tanulságos, szép olvasmány, amelyet gazdag fényképanyag tesz színessé. A könyv a Zrínyi Kiadó gondozásában látott napvilágot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára. , V. L. H. szombat. Ifjúsági előadás. At1 bérlet. Nem élhetek muzsiK* nélkül. Délután 3 órakor. Színházbarátok 8 estje. C< béi-Iet. Nc-m élhetek muzsik* nélkül. Este fél 8 órakor. ' 15, vasárnap. Bérletsztlnet. M® marlrci Ibolya. Délután 3 ® kor. Bérlcfs/ünet. Mnntmartrel * Íja. Este fél R órakor, kedd. Klasszikus esték. Rí bérlet. Nem élhetek muzsik* nélkül. Délután fél 5 óráké1 Modern esték. Msgyarorsf ősbemutató. ,.A” bérlét. rablás olasz módra. Este flórakor. R. szerda. Klasszikus esték. kespeare bérlet. Nem élh*1 muzsikaszó nélkül. Délután 5 órakor. Modern esték. ,,C" bé*' Bankrablás olasz módra, v fél 9 órakor. A Magyár Rádió miskolci stúdiójának műsof (A 188 méteres hullámhosszt 18—19 óráig) Borsodi hangos újság. A járási tanácson. Műanyag a kohászatban. Legújabb lemezünk. Negyedszer Is elnyerték a „itf1 taszervezet,” címet! . .. Kulturális életünkből. A dzsessz kedvelőinek. községek könyvtári életéről beszélgettünk: — A közigazgatási körzetesítésekkel párhuzamosan fejlesztjük a körzeti könyvtárak hálózatát is — tájékoztat Szabó Gyula. — A ml járásunkban született meg a megye első körzeti könyvtára annak idején Baktakéken. Azóta bebizonyosodott, hogy ez a falusi könyvtármunka fejlesztésének egyetlen útja. Folyamatban van a falusi könyvtárak klubosítása is. Jelenleg öt helyen működik könyvtár: Fügö- dön, Deleken, Fancsalon, Szemeién és Fúlókércsen. Az eddigi tapasztalataink biztatóak. A sárospataki nyári népművelési tanfolyamok részvevői is meglátogatták klubkönyvtárainkat, és igen kedvezően értékelték munkájukat. A dete- ki és a fügödi klubkönytár is igen jónak ígérkezik, azonban a jövőben feltétlenül kívánatos lenne az épületeket a célnak megfelelően, jó előre kialakítani, nem pedig fordítva, maiad olt, kész épületekbe telepíteni. a klubkönyvtárat Most Hernádvécsén alakítjuk ki a következő hasonló intézményt, természetesen' már a várható működés figyelembevételével. A klubkönyvtári munkában a televízió és a folyóiratok olvasása dominál. Mindegyikbe 20—30 féle folyóirat jár. Búcsúzunk. A művelődési ^bbel|^ deklődők álldogálnak, olvassák . az üveglap alatti újságot, (bm) mert felméréseink szerint, legfeljebb két évre oldja meg a szűkös elhelyezési gondokat Galériás megoldással két olvasótermet képezünk ki, egyiket kizárólag folyóiratok részére. A járásban 84 település könyvtármunkáját kell innen irányítanunk, feltétlenül alkalmasabb könyvtárhelyiségre lenne szükség. Ezt pedig az állandó toldozgatással nem lehet megoldani véglegesen. Elöbb-utóbb új könyvtárra lesz szükség. Bent, a járási könyvtárban eddig 8000 kötet könyv volt, többet nem tudtunk elhelyezni. Az épület adta nehézségek gátolták a könyvállomány fejlesztését Most az épület bővítésével további ötezer kötetet tudunk elhelyezni, így hamarosan jelentékenyen fejleszteni tudjuk állományunkat. Egyébként a járási székhely, amely' mindössze kétezer lakosú, 30 százalékos olvasottsággal büszkélkedhet, s az olvasóterem használatba vételétől nagyobb arányú fellendülést várunk. Április 1-iői tár. A munka nem állt le teljesen. A folytonosság megvolt, a könyvtári nevelés folyamatossága nem szakadt meg egy napra sem. Október 15-én szeretnék átadni az új helyiségeket. A járási könyvtár — nevéből adódóan — nemcsak hel)ri könyvtári feladatokat lát el, hanem hálózati munkát is. A 4', járási művelődéAIj tuts si otthon falán üvegezett ládikában az Észak- magyarország legfrissebb száma látható. Minden reggel kilenc órakor kifüggesztik a lapot a járási könyvtár dolgozói. A könyvtár ugyanis a művelődési otthon udvarában található. Napjainkban meglepő látvány fogadja a könyvtár látogatóját. Zsúfoltság, becsomagolt könyvek látszanak már az ablakokon keresztül, bent azonban az építés és a bővítés „megnyugtatóbb” látványa fogad. — A járási tanács „150 000 forintos támogatásával bővül a könyvtár — mondja Szabó Gyula. járási könyvtárigazgató. — 1060 óta ez a második bővítés. Sajnos, ez sem végleges, © W fi É í§ líS pontjával, szó sem volt miféle erőszakoskor pusztán könnyebbségé jelentő óvatoskodást W ték az érdekeltek élőt Nem bánva azt sem, ft az ügy késedelmeset vagy kedvezőtlenebbül zödik el. A felettes, eset megbántódása viszont * san ki van zárva, rj emmiképp sem ere' hebehurgyaság, erű' nális állapotban levi képzelésről felelőtlen * gés Nem erény a U- szervek álláspontjának lása, a bírálat leple 1 váj káló csemcgézés. helyes az sem, ha megé zallan, indolcolallan elW lések alátámasztására a l rádió nyilvánosságának mogató erejét igényeljük nem erény a számít1 folyó, túlzott óvatoskodí magánbeszélgetés és a l talos megnyilatkozás el' mondásain való balanszi’ sem. Igaznak tartott ügyért kell állni minden köri), nyék között, helyes d zeléseket, amennyiben K közlését nem tiltja val> lyen rendelkezés, nefl1 titkolni kell, hanem 1 szélesebb körben ismert< népszerűsíteni, a tömegei egyetértő támogatást kc< hozzá. Jó törekvést igenis igényelni kell a < vánosság támogató erejd igazunk tudatában nem bad tartanunk felettes * vek egyik-másik hivatali1 nak megsértődésétők Nem kopott még ki 9® az a régi hivatali gyaM hogy „legjobb nem ? vágni a felettes vélem*] nek”, várjuk meg, mondanalt fentröl.” Va< esetek, amikor jogszat vagy a dolgok természet döntés kivárását követeli ésszerű javaslataink, az * ról jövő jó elképzelések ; sok esetben akkor válhat hatóerővé is, ha azok isik., tek lesznek, cs ha azoK . társadalmi bázist teremti Ebben pedig a sajtó igen kát segíthet. Jó, ha felit jött rendelkezéseket, eft lőtt tényeket köztud1 teszünk, de még jobb, sz* hasznosabb, ha jó elkcp^ seinkben bízva, a döntést lycs irányban befolyást sürgetni is tudjuk. A z óvatosságra srűt van, hogy kezdőméi zéseinket jól alaki* ki, jól válogassuk meg; b a vezetésünkre bízott in’ mények, szervek, terük érdekében mit javasok mit szeretnénk tenni. a számításból, vagy ként mcsségböl fakadó óvald dás nem biztos, hogy mirt1 esetben célravezető. HasZ lehet az óvatos javaslati* nek. az alsóbb szervnél l1 vezetőnek, de az ügynek ? gátnak már sokkal ritkább Benedek Mikié M ég a tavasz elején jártunk, amikor e hasá- : bokon hosszasan bóni colgattuk egyik intézmé- i nyünk életét, helyét szűkebb : páti ■iánk mindennapjainak ■ pezsgésében. Cikkünk meg- ■ állapításaival az intézmény ■ felettes szervének vezetői : egyetértettek, és ezt az állás- I pontjukat magánbeszélgetés i közben ki is fejezték. El- i mondták elképzeléseiket is, • miként szeretnének az álla- i lünk ismertetett képen javi- j tani, milyen javaslatokat tet- ■ lek a minisztériumhoz. Gon- ■ dőltük, hogy e javaslatok j megismerése és támogatása a I közös ügynek csak hasznára : válhat, interjút kértünk tő- : lük. Ez clöl elzárkóztak, • mondván: nem jó előre nyil- j vánosságra hozni az elképzc- j léseket, javaslatokat, mert i hátha fenn más lesz az állás- i pont. Írjunk a témáról majd : akkor — tanácsolták —, ami. : kor a főhatóság ráadta az ál- : dást, azaz a helyi társadalmi : és hivatali álláspont kikap- ■ csolásával vagy mellőzésével, j tehát kihagyva a segítés, a i véleményformálás befolyáso- j lásának lehetőségét, csak a \ kész tényeket regisztráljuk ; — mindenféle kockázat nél- j kill. (Hozzá kell tenni: az ■ ügyben napjainkig sem szü- • letett megnyugtató döntés, a : felettes szerv máig sem érte- : sített, hogy időszerű lenne a : kérdéssel foglalkozni.) i Hasonló a történet: egy ■ intézmény vezetője magán- i beszélgetés közben néhány- [ szór fiistölgött, mert több tö- j rödést és gyámolítást várt ■ felettes szerveitől Lassan : haladtak bizonyos szervezési I munkák, csigalassúsággal i csördögél, akadozik, aminek : ropognia kellene. Segítsünk-e I a lap nyilvánosságával? — : kérdeztük. Élénk tiltakozás: ■ megsértődik a felettes szerv, ■ ha beleavatkozunk, még j lassabban haladnak majd a : dolgok, ha ugyan le nem áll- I nak. Jó az óvatosság, vala- : hogy csak megoldódik min- : den. : Jó néhány példát sorolhatj nánk még, amelyeknél min- ; den esetben kívánatos lett • volna a közvélemény tájékoz- \ tatása, és a döntésre hivatott j szervek gyorsabb és esetleg ; kedvezőbb intézkedésre ser- : ken lése. Tudunk olyan fiig- i góbén levő, nagyon elpnyte- ■ len igérctű rendelkezés-ter- \ vezetröl, amellyel a közep- ■ fokú végrehajtó szerv nem • ért egyet, de a hivatali dis- ■ ciplina túl óvatos értelmezé- : séből folyóan ez az egyet : nem értés csak baráti társa- : ságbcli kesergésben jut kife- i jezésre, mert ugye a felettes : akkor is felettes, ha éppen ■ helytelen intézkedés megtete- ■ lére készül. : A fentiekben vázolt, és \ egyéb, előttünk ismerős, de \ itt nem jelzett példákban : sehol sem kellett volna fe- : gyelemsértö módon szenibe- : szállni a felettes szerv állás- .■■■■■■ innm in mi ii mum Ili llilinii; lesz az idén is az őszi megyei könyvheteknek a megye községeiben. A szövetkezetek, a művelődési házakkal karöltve tizenkilenc helyen szerveznek író—olvasó találkozókat. Sok ismert író érkezik megyénkbe és beszélget cl falusi olvasóival, ad választ kérdéseikre. Sok helyen rendeznek■ könyv- kiállításokat, különböző könyv- ismertetőket. ' A szövetkezeti könyvesboltok és az egész szövetkezeti 'kereskedelem mindenütt lelkesen készül a könyv őszi ünnepére. Szövetkezeti kereskedcl- !műnk nemcsak arra gondol, •hogy növelje a könyvforgal- \mat, hanem elsősorban arra, ■ hogy mind többekkel szerettesse meg a könyvel, az olvadást. | Számos érdekes eseménye Béke: Október 12—18: Egy régi városrész. Kossuth: Október 16-án csak de., lő— 18-án du.: Gusztáv pihen. Táncsics: Október 13: Szitakötő és a hangya. 14—15: Barátság sarka. 16—17: Tiszta őrület. 16— 17: Kapcsoljuk Tokiót. Szikra: , Október 13: Órák. 14—15: építkezünk. Indián trófea.