Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-21 / 249. szám
Ssombat. 1í*«7. október 2J. GSZAKMAOT AftORSZAl. O Nzíiii^.iiik a §por( Szerencsen, a Bocskai István Gimnáziumban szerethetik a sportok Amint az igazgatói irodában leültünk, s csak úgy, mellékesen megkérdeztük, mivel töltik szabad idejüket a diákok, Váczi László igazgató szinte „kapásból” oldalra való anyagot sorolt fel. — Nemrég azt olvastuk, bogy a szerencsiektől többet várnak. Mi addig is igyekeztünk, és ügy' érzem, nem kell szégyenkeznünk az iskola sportélete miatt. Igaz, létesítmények dolgában meglehetősen szűkösen állunk. Nincs tornatermünk, viszont a JTS támogatásával, nagyrészt társadalmi munkában készítettünk egy bitumenes kosúrlab- dapályát, építettünk röplabdáéi kézilabdapályát is. Az udvart pedig úgy képeztük ki, hogy megvilágítva korcsolyapályának is használhassuk. Tatén, ha az új gimnázium elkészül, kedvezőbb lesz a helyzetünk, mert épül egy 220 négyzetméteres tornaterem — mondta az igazgató. A Bocskai István Gimnáziumban 420 diák tanul. Többségük vidékről jár be. Az üj tornateremmel csak részben oldódik meg az iskola és a járás gondja, mert, sajnos, kis méretű lesz ez a létesítmény. Mégis nagy várakozással tekintenek elkészülése elé. Később az Intézet két testre ■ 'ő tanárával beszélgettem. — Az alacsonyabb szintű vidéki versenyeken a közönség b sportolók úgynevezett doppingoló szere. Sajnos, nálunk a teremsportokat minimális érdeklődés mellett rendezhetjük meg, mert nem férnek be a nézők. Az új tornateremmel n tantermi követelmény megoldódik, de a sportszeretetre nevelés, a sport iránti érdeklődés felkeltése nem jut előbbre. Ehhez kicsi lesz a tornaterem. Minden diák tagja a gimnázium sportkörének. Szeretik a sportot ők is, mint az igazgató. és Kertész Győzöné testnevelő tanár éppúgy, mint kollegája, Szabó János. Nagyszerű tervekkel, a sport Iránti rajongással beszélnek a holnapról. A vidéki gimnáziumok hátrányosa ob helyzetben vannak a városiakkal szemben, mert a faluról felkerült gyerekekkel először meg kell szerettetni a sportot, és csak utána beszélhetünk céltudatos testnevelésről. Mindezt jól szolgálták a bemutató órák, amelyeken egyébként a teljes tanári kar ott volt, .Tó alkalom ez a jel- lemformálúsra, a pedagógusok pedig sok tapasztalatot .szerezhetnek. Nemrég sportnapot rendezett a gimnázium. Az egész iskola a Kinizsi-pályán volt. Diákok és tanárok egyaránt. Minden tanár kapott konkrét ‘ megbízatást a verseny szervezésében, a tanulók pedig késhegyig menő küzdelemben vívták ki a helyezéseket Ez megint jó alkalom volt a pedagógusoknak a személyiség megismeréséhez, hiszen volt, aki nevetve lett második, és olyan is, aki fogcsikorgatva ötödik. Éppúgy, mint a tanulásban... Nem születtek nagy eredmények, azonban a k '"ddt és a pénteki atlétikai edzésekre kétszer annyian jöttek, mint korábban. S ha volna Szerencsen egy bázis sportegyesület, ahol szívesen fogadnák a gimnázium tehetséges versenyzőit, biztosítanák további fejlődésüket, még nagyobb tábora lenne a sportnak Hegyalján. Paulovits Ágoston Segítenek A diósgyőri Kohóipari Tech- j nikum tanulói háromezer órai társadalmi munkát ajánlottak ! fel a DVTK-stadíon folya- j maiban levő felújítási, bővítési munkáira. A fiatalok a sporttelep földmunkáinál, illetve a különböző vasszerke- zetok szerelésénél segédkeznek majd. Az első csoportok már hozzáfogtak az értékes vállalás teljesítéséhez. Sátoraljaújhely többre képes Megyénk legkeletibb járásának székhelyén, Sátoraljaújhelyen a várost taiíács zsúfolásig j megtelt dísztermében tartotta [ meg vezet,öségválasztó közgyűlését a Sátoraljaújhelyi Spartacus SE. A közgyűlésen részt vett Tétényi Imre, az MTS elnök- ! helyettese, Papp-Gazsi Imre, I az MTS megyei elnöke, Kottái Zoltán, a K1SZÖV megyei el- i nöke. Ács Józsefné, a Sparta- cus-központ munkatársa, továbbá a járási és városi párt-, állami és tömegszervezetek vezetői. Beszámolójában Lantos Mik- lós, a sportkör elnöke ismertette az őt évvel ezelőtt alakult Spartacus eredményeit. Hangsúlyozta, hogy Sátoraljaújhely többet tud, mint anieny- nyit eddig nyújtott Persze, a lassú fejlődés oka az, hogy a helyi ktsz-ek nem mindegyike veszi ki részét a támogatósból. A beszámoló megelégedéssel nyugtázta a labdarúgó-csapat idei bajnokságát amely utcahosszal vezet a megyei T osztályban, viszont negatívumként emlékezett meg róla, hogy <a többi szakosztály fejlődése messze elmarad a várakozástól. Az elnöki beszámoló javasolta a közgyűlésnek, hogy a szakosztályok megerősítése szerepeljen első helyen az új munkaprogramban. A vitában felszólalok mind tanúbizonyságot tettek arról a határtalan sportszerei étről', amellyel magasabbra szeretnék emelni Sátoraljaújhely sportéletét, eredményeit Elhangzott azonban az a helyes megjegyzés is, hogy a felfelé törekvésnél ne hagyják el a realitások vonalát A közgyűlés felemelő színfoltja volt, amint Acsné átadta az OKISZ kitüntetését Lantos Miklós és Pásztor Tibor sportolóknak. A közgyűlés 11 tagú elnök* 1 séget és 3 tagú ellenőrző bizottságot választott SPORTMŰSOR SZOMBAT Atlétika. Országos csapatbaj. nokság. NB I. férfi: Borsod— Bp. Vasas—Baranya. Ózd, 14.30. Női: Borsod—Bp. Vasas—Baranya, Ózd. 14.30. Cszás. Nemzetközi úszóverseny a kassal Cervena Kviez- da, az Ózdi Kohász és a Miskolci Spartacus versenyzőinek részvételével. Miskolci fedett uszoda, 17 óra. Üzemi spartakiád döntő atlétikában és kézilabdában. Ifjúsági sporttelep, 15 óra. VASÁRNAP Atlétika. Országos csapatbajnokság, NB 1. férfi: Borsod—Bp. Vasas—Baranya. Ózd, 9.30. Női: Borsod—Bp, Vasas —Baranya. Ózd. 9.30. Megyei T. osztályú csapatbajnokság, Orrpossbánya, 10 óra. Megyei serdülő verseny, Sajószentpé- ter, 9 óra. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (isztc. letére tömegfutóverseny, Sátoraljaújhely, 9 óra. Asztalitenisz. NB TI. férfi: M. Spartacus—Salgótarján! Kohász, Miskolc, 9 óra. MEM- TE—Nyíregyháza, Népkert.. 9.30 óra. DVSC—Ózd, Debrecen. Telefongyár—DVTK, Budapest. Kerékpár. Megyei kerékpá ros terepbajnokság, Bábonyi- bérc, 10 óra. Kosárlabda. NB I. női: SzéV kesfehérvari Vasas—DVTK, Székesfehérvár, 10.30 óra. Kéz.llabda. NB I. női: ózdi Kohász—Pécsi Bányász, Ózd, 10 óra. Férfiak: Ózdi Kohász —Pécsi Bányász, Ózd, 11 óra. NB II. férfiak: Miskolci Bányász—DASE, Pereces, 11 óra. Borsodi Bányász—Testvériség. Sajószentpéter, 11 óra, MBM- TE—Bp. Vasas. Népkert, 11 ó. BNA—DVTK, Budapest. Nők: D. Dózsa—DVTK, Debrecen. Borsodi Bányász—III. kér. Sajószentpéter, 10 óra. Egri HSC—MVSC, Eger. Osztályozó az >TB U-be jutásért MVSC. SÄtSölcs. 'Hajdú és Budapest négy csapata között. Tokaj; Nagybarca. Novajidrány, Pa- mutíonó női. ökölvívás. Területi felnőtt baj noksá g: MVSC—DVSC, 16 óra. Területi ifjúsági bajnokság: MVSC—Zalka SE, Miskolc. 17.30 óra. Röplabda. NB I. női: MVSC —Vasas Dinamó. Miskolc, 9.30 óra. Férfi: Salgótarján—Far- kaslvuk, Salgótarján. 13 óra. Sakk. NB I.: DVTK—Bp. Honvéd. Diósgyőr, 9 óra. N>. II. : M. Spartacus—Szegedi Vasutas, Miskolc, 10 óra. Cszáv. Nemzetközi úszóverseny a kassai Cerveni Kviez- da. az. Ózdi Kohász cs a Miskolci Spartacus versenyzőméit részvételével. Miskolci fedett uszoda, 10 óra. labdarúgás. NB 1.: Diótv györ—Pécsi Dózsa, MVSC pálya, 14 óra, Szilvási. NB 1. B: Budafok—MVSC, Budafok; 13.30. Schopp Srékesfehérvái—- Ózd, 14 óra. Bállá Gy. NB II. Közép: Vasas Izzó—Borsodi Bányász, 14 óra, Sabácz. Ruda- bánya—ÉTI SE. 14 óra. Budis. Kazincbarcika—Ormosbá- nyn, 14 óra. Horváth L. NB III. Északi csoport: Gy. Vasas ,Uzo—Alberttelep. Zalka SS —Szuhavölgy, H. Kinizsi— Miskolci EAFC, Papp .T. SE— Somsály. Miskolc, 10.30 Edéién v—MEMTE, Edelény, 14 óra. Petófibánya—MÁV HAC, S. Vasas—M. Bányász, Eger.- csehi—Gy. Spartacus Megyei T, osztály: Ktráld—S. MÁV Vasas, Taliya—Putnok, Sáros« patak—Tiszasaederkény, Hejö- csalta—Trencsényi J. SE, Szirmabesenyő—Szerencs. Fd- sőzsolea—M. AKÖV, Farkaslyuk—Izsófalva, S. Spartacus— M. Üveggyár. hétfő Kossuth rádió. 8.15: Operettrész- kÄ: A .‘tel előadóművésze: Erich Kunz, to.io: óvodások mü- m.ra 10 80: Népi zene. lt.Oó: ts- kolarádió. 11..to: Mozart: Klarinét- ötös is. 15: Tánczene. 13.18: Szűntem ku* zene. 14.10: Népdetek. 14.40: Puszták népe. XVI. reM- 13.15: Szovjet párttórteneti dalok. J6.0i: A Gvermckradló műsora. 17.05: Külpolitikai figyelő- Operaáriák. 17.45: GAcsí Sándor riportja. 18.00: A Húszas Studio klubest. 10.25: Sporthlradó. 19-3J- Csendes Don. — Rádiójától:. 78.11. Operettdalok. 21.03: Melódiakölcsönző. 22.20: Verbunkosok. 22.«. Gera György Jegyzete. 23.00: Sza- xadunk zenéjéből. 0.10: Filmzene. Petőfl-rádló. 10.00: Bizet: L szimfónia. 10.50: Vidám félóm Jókai Mór müveiből. 11.00: Klasszikus operettekből. 11.45: Juhász Árpád Írása. 12.00: Operarészletek^ 13-00: Gazdaszemmel. 13.15: Köny- nyüzene.. 14.08: Mai témák, mai dalok. 14.18: Hegedüművek. 14.30: Szakonyl Károly karcolata. 14.40: Kedven régi melódiák. 15.15: Publicisztika. 15.24: Fklstafí. 15.45: l’ákolitz István versel. 18.05: Népi zene. 18.27: Falusi percek. 18.32: Delibes: Sylvia — balettszvit. 17.00: ötórai tea. 18.10: TJj felvételeinkből. 18.30: Zenés Irodalmi összeállítás. 19.09: Népi zene. 19.35: Budapesti Zenei Hetek, 1087. 31.35: Dr. Haraszti Éva kandidátus írása. 21.55: Vonós tánczenekarok műsorából, 22.35: A. hét előadóművésze. A magyar televízió műsora Kedd 8.05: Számtan-mértan. 9.00: Olvasás. 9.53: Fizika. 13.35: Számtan- mértan. 14.30: olvasás. 15.25: Fizika. 17.58: Hírek, 18.05: Labradonl útinapló. Kanadai klsfilm. 18.30: Vizek, halak, emberek. 19.00: A világ térképe előtt. 19.10: Üj könyvek 19.15: ötven éve történt. 19.25: Esti mese. 30.00: Hangverseny az ENSZ napja alkalmából. A szünetben: Művészet a nagyvilágban. A múlt Jelen vpn. 21.45: Kék fény. 33.23; TV Híradó — 2. kiadás. Szerda 17.58: Hírek 18.05: Pályaválasztási tanácsadó, 18,35: Hazai tükör. 18.40: Egészségünk. 19.05: Falusi dolgokról. 19.30: Esti mese. 19.40: Minden medve alszik télen. 20.00: TV Híradó. 20.20: Hazám, hazám, te mindenem. 22.25: TV Híradó — t. kiadás. Csütörtök 8.10: Földrajz. 9.00: Olvasás. 9.25: fclsó számú közellenség. 11.05: Magyar nyelvien. 11.25; Kistllmek. 13 40: Földrajz. 14.30: Olvasás. 16,04: Magyar nyelvtan. 17.50: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.20: Klsfilm. 18.45: Telesport. 19 10- Mai vendégünk: Mihályfl Ernő. a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke. 19.30: EsU mese. 19.40: Nótaszó. 20.00: tv Híradó. 80.20: A harmadik koncert. Magyarul beszélő francia film. 21.40: rarabola 22.00: TV Híradó — 2. kiadás. 22.20: Pedagógusok to♦áJjbképzűse, Péntek 8.25: Angol nyelv. 9.55: Magyar Irodalom. 10.25: Lottósorsolás. 10 45: A harmadik koncert. 12.05: Telesport. 15.25: Magyar irodalom. Szombat 15.13: A Magyar Hirdető műsora. 15 25: Tudósítás a Zöld pokolból. lä'40: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. 15.55: KI minek mestere? Közben: 18.38: Radar. ,«óo- Hírek. 18.05: Haladás. 18.40: J O • l/V • TTT vA».v Hl őt. A -... non Quijote. IIT. rész. 19.05: A tv tetenti. '«80: Cicavízió. 20.00: TV Híradó" 20.20: Mindenből a legjobbat Magyart"1 beszélő angol film. m SS- Finnország az UNlCEF-ért. iikurovízió műsora. 22.55: tv Híradó r I. *'»«». «•»: Jó éjszakát, felnőttek! Vasárnap .Angol nyelvtanfolyam haladóknak. OM: Hétmérföldes ka- ‘-rft 9 35: Belle és Sébastien. 3, móo-" Barkácsoljunkl 10.30: Bu- bosbanka és egyéb kalandok, is 28- A Ellnstone család. 13.55: NDK-Magyarorszag Európa-bajno- v, labdiírűgó-mérkózés közvetítése Tincséből. 15-50: 50 éve törtéin. TIT 05- A tenger enciklopédiája. 17 no: Hat ország vetélkedője. 1820: Hol a harmadik király? Magyarul beszélő lengyel film. 19.45: Esti mese í°-M: TV Hirí“l*. 20-2": Világirodalmi Magazin. 23.00: Sport- hirek. 23.19: TV Híradó — a. kiadás. (A Magyar Rádió és TeJevfz!« a müsoryáhoztatás Jogot íenntóry* ) KOSSUTH-RADIÖ PETOFI-RADIÖ MAGYAR TELEVÍZIÓ BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ OKT. SI-TOt, OKT. 29-IG KEDD Kossuth-rádié. 8.31: R. Casadesus zongorázik. 9.00: A Oyermek- rádló műsora. 9.47: Lukács István cimbalmosak. 10,10: Szilagyi Ferenc írása. 10.30: Schubert: IV. szimfónia. 11,00: Iskolaradló. 11.35: Montenegro zenekar műsorából. 13.13: Operarészletek. 13.03: Tánczene. 13.45: Vörösmarty M.: A merengőhöz. 14.00: örmény dalok, 14.18: Mesejáték. 15.15: Készletek Erkel operájából. 16,45: Trombitá- szólok. 16.04: Kari) óiskola. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.30: Híres prímások lemezeiből. 17.42: László Margit énekel. 18.00: Szel Júlia műsora. 18.29: Könnyűzene. 19.30: A Szabó család. 20.00: Hangverseny az ENSZ napján. 22.20: Tamássy Zdenkó: Jo* bácsi. Zenés Játék. 32.50: Meditációk. 23.00: Könnyűzene. 0.10: A XX. század kórusirodalmából. Petőfl-rádló. 10.00: Daljátékokból. 10.47: Zoli bohóc regénye. 12.00: Nótaszóból — száUóige. 12.48: A Falurádió műsora. 13.00: Kamarazene. 14.08: Nagy mesterek Indulói. 14.18: Népi zene. 14.35: Hubai Miklós ütlüeplója. 14.43: Yehudi Menuhin hegedül 15.00: Tánczenei koktél. 16.05: Gyurko- vles Mária énekel. 16.20: Asperján György Jegyzete. 16.30: Zenekari muzsika. 16.48: Ifjúsági Krónika. 17.00: Csúcsforgalom! 18.10: Opera- ötösök. 18.30: Rádió Szabadegyetem. 18.55: Muzsikáló könyvek. 19.43: A Jazz kedvelőinek. 20-30: Magyar nóták. 21.01: Az Ifjúsági Rádió műsor». 22.01: Üj lemezeinkből. SZERDA Kossuth-rádlá. 8.22: Népi zene. 8.85: Orvosi tanácsok. 9.00: Schubert: Pisztrángötös. 9.34: Rádió Szabadegyetem. 10.10: Nyárt emlékek — «ok muzsikával. 11.00: la- kolarádló. u.30; A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 1,1.03: Zenekart muzsika 14.051 Nőkről — nőknek. 14.33: kiesei csokor. 15.18: Három a kislány. Részletek. 16.00: Üj felvételeinkből. 18.37: Puszták nép* — XVII. rész. 17-05: Külpolitikai ügyelő. 17.20: Koloratur szopránok. 17,59- Gyurkó László Írása. 18.14: Magnósok, figyelem! 19.30: Magyar nóták. 18-50: Gondolat. 21.05: Kedves lemezeim. 23.30: Magyarországon először. 33.38: Dr. Berene T. Iván egyetemi tanár előadása. 13.48: Operettrészletak. 23.20: Bartók-müvek. 0.10: Csárdások. ' Petőfl-rádló. 18.00: Mozart: Coal fan tutte. Opera. 11.26: Versek. 12.43: Részlet Barabás Tibor regényéből. 13.02: Könnyűzene. 13.33: Tskolarádtó. 14.00: Délutáni adás. 18,10; Kilátó. 19.10: A Bristol Bar sextett műsorából. 19.35: Budapesti Sens* Jjeádfe Ml. Ids, ««i verbunkosok, népdalok. Sí.H: Nagy költők megzenésített versel: Mónit. Kossuth-radté. 832: Tá-nczene. 9.00: Iskolarádló. 9.40: Könnyűzene. 10.10: Zenekart muzsika. 10.50: Szemafor. Nevető Csehszlovákia. 12.15: Népek zenéjéből. 13.03: Operarészletek. 14.05: Törvénykönyv. 14.30: Zené« Játékokból. 15.15: Zengjen dalunft, 15.45: Könnyűzene. 16.07: Hangverseny a stúdióban: 16.37: Puszták népe. XVIII. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Adám Jenő népdalfeldolgozásaiból. 17.40: Operabarátoknak. 18.20: Mikro-fórum. 18.35; Haydn: D-dúr szimfónia. No. OS. 19.30: A zongoránál Kórössy János. 20.22: Operettréazletek. 20.45: Nó- taesokor. £1.16: Könyvszemle. 21.26: Mozart: Figaró házassága. Négyfelvonásos opera. Petőfl-rádié. 10.00: DunaJevszkJJ- est- 11.08: Kepiény István elbeszélése. 11.18: A Cseh Filharmonikus Zenekar felvételeiből. 13.00: Moha bécsi, a törpe. 13.20; Kodály: Pünkösdölő. ís.so: Híres tájak, érdeke« emberek. 14.08: Népdalok. 14.20: Baleseti jegyzőkönyv. 14.30: Hangszerszólók. 14.50: DJ Ifjúsági lap, a Delta. 15.00: Csak fiataloknak! 15.45: Schubert: öt menüett. 16.05: Pol-best. 18.15: Hirdetőoszlop. 16.25: Táncdalok. J6.35: Gitármuzsika. 18.50: 8port-világhlradó. 17.00: Vidám szólisták. 17.09: Goar Gaszparjan énekel. 17.28: Délutáni frissítő. 18.10: Cigánydalok. csárdások. 18.35: A tölgyfa levelei. Beszélgetés Kassák Lajos művészetéről. 19.00: Lehár operettekből. 18.35: Budapesti Zenei Hetek, 1967. Xb. 21.15! Tánemelódlák. 21.50: Pszlchológlsl tanulmányok — 1967 22.00: Népszerű szórakoztató ze^ nékari muzsika. PÉNTEK Kessuth-rádlá. 8.SS: Kedvelt régi melódiák. 9.0«: Életem, emlékeim. Dutka Ákos vallomása. 10.1«: Óvodások műsora. 10.30: Édes enyanyelvünk 10,25: Opera részietek. 11.00: Tskolarádtó. lt.30: A Budapesti Madrigálkórus énekel 11.40: Petress Zsuzsa és Melis György énekel. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Két zongoraszonáfi. 14.01: Pol-beat. 14.13: Háry János Toborzójának múltjából. 14.30: Róka Móka Bábszínháza. 15.18: üzenetek. 15.55: Budapesti beszélgetés Erich Kunz opersénekesael. 18.25: A Platters együttes énekel. 17.05: Külpolitikái Figyelő. 17.15: Mozart: D-dür szimfónia. 17.41: Nyitott stúdió. 18.01: ÜJ Zenei ÜJsag. 18.40: Hozzon agy dal* Budapestre. 18.45: Magyar nóták. 18.35: A Szovjetunió ma. Művészéé*. S2.3Ő: A Le» DJ Inna együttes műsorából 22 35: Olaszországi tapasztalatok. 23.55: Zenekari muzsika. Petőfl-rádló. 18.0«: Operettrészletek. U.S8: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.4«: Zenekart muzsika. 13.54: Versek. 13.13: Csángó magyar lakodalma». 14.»8: Fricsay Ferenc két Johann Strauss művet vezényel, 14.29: Magánvélemény — s közügyekben. 14.3«: Bundschuh István citeráztk. 11.5«: Dvorzsák: Karnevál — nyitány. 15.00: Éva Püarova negyedórája. UáSi Op®. rarészlet. 15.45: Turisták ötperce. 15.50: Mai témák — mai dalok. 16.05: Egy kis polkazene. j«.i6: Liszt és Mendelssohn rongorsmű- rSmnRTnK v«k. 16.S5: Fenntartott hely. 17.00: VOtJiV-JR’kJN ötórai tea. 18.10: Valakinek muzsikálnak. Balázs Árpád nótáiból. 18.40: Láttuk, hallottuk. 19.00: R4. chard Strauss: Artadné Naxosban. F.gyfelvonásos opera. Kb. 21.40: Színes népi muzsika. 22.20: Bach: G-moU szonáta. 22.37: A Jazz kedvelőinek. SZOMBAT Koseuth-rádlé. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.43: Operarészletek. 9.17: A zongoránál: Kőrösay János. 10.10: Népdalok. 10.28: Orvosok * mikrofon előtt, lo.ss: Mozart: D- dúr szimfónia. 10.59: Alkhimon almája. Szatirikus komédia. 12.15: Mindenki kedvére. Közben 13.03: A rossz asszony. Elbeszélés. 13.50: Hlrdetöoszlop. 14.05: Néhány perc tudomány. 14.11: A Bajor Rádió felvételeiből. 14.45: Hétvé«fi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: Hétvege. n.35: Hrisztó Szmtrneazkl élete és müvet. 17,35: Brahma: B-dür zongoraverseny. 18.50: Zental Anna énekel. 19.30: Operettrészletek. 19.55: A felső tízezer. Szatirikus zenés összeállítás, 21.05: Zenei Magazin. 22.30: Táncoljunk, Petőfl-rádló. 10.0«: A hét kőnynyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Híres zongoraművészek Chopin—Liszt hangversenye. 13.00: Operettrészletek. 13.2«: Kórusok, hangszerszólók. 14.08: Még egyszer. Az Ifjúsági Rádió műsora Ady Endréről, 14.41: Gyurkovics Mária énekel. 15.07: Orvosok a mikrofon előtt. 15.12: Rameau: Pygmalion. Egyfelvonásos opera. 16.05: 6ze- cződy Irén magyar nótákat enekel. 1S.S0: Brahms: Rsz-dúr trió. 18.50: Külföldi tudósoké a szó. 17.05: Szovjet zeneszerzők portrét. 17.45: A jazz kedvelőnek. 18.95: Minis»tor kerestetik. Rádiójáték. 18.5W Közvetítés Luganóboi. 21.10: Mes* terek, mesterművek. 31.25: Muzsikaszó. 23.30: Operarészletek. VASARNAP Kossuth-rádió. 6.10: Kellemes vasárnapot! 6.25: Hirdetőoszlop. 8.101 Operarészletek. 8.53: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Cica. vagy párduc? Rádiójáték gyermekeknek. 8.5Ö1 Gyermekdalok. 10.00: Baráti rádiók közös műsora. 13.Í0: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: Jegyzet. 12.55: öt évtized a pódium mögött. 13.55: Közvetítés az NDK — Magyarország labdarúgó EB-mtfr- kőzesről, Lipcséből. 15.50: Bródy Tamás: Alkonyi tánc. 15.S7: Színházi Magazin. 17.08: Közvetítés Moszkvából. Szvjatoszlav Richter zenekari zongoraversenye. Közben: 17.43: Szovjet Itália. 18.31: Népdalesokor. 19.15: Lemezek közt válogatva... 19.50: Barátom Harvey. Vígjáték három felvonásban, Közvetítés a Vígszínházból. 22.20: Tánezene. 23.10: Ritkán hallott operákból. Petőfl-rádié. ?.»: Egyházi faéra. 8.00: Aüber: A portlei néma — nyitány. 8.08: Csárdás muzsika. 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Operakalaux. 10.00: Mit hallunk a jövő héten? 10.30: Tánczene. 11.11: Salzburgi Ünnepi Játékok, 1967. 12.32: A magyar költészet századai. 12.47: Táskarádió. 14.03: Aranyhld. Mesejáték. 14.34: Endrédi Mimi és Baksay Árpád énekel. 15.00: Jegyzet. 15.10; Művészlemezek. 15.55: Szovjet táncdalok. 16.45: M’lttenbergre emlékezünk. 17.00: Ez Is, az is i"J percben. 19.00: Haydn-Kórusok, 19.10: Operettrészletek. 30.10; Schweitzingenl Fesztivál. 1987. 21.43: Az MRT népi zenekara játszik. 22.16: Zenekart muzsika. A bratislavai televízió műsora Hét« 17.4*: Műszaki «das. 18.11: Kör- gazdasági kérdések. 19.00: TV Híradó. 18.30: Kazahsztáni fllmriport. 20.10: A hetman és hőse. Tv-Játélc. 21.40: Arcképcsatnok: Leo» J*na- cek. Kedd n.«9: Ifjúsági adás. 11.55: vsz Kosle«—Slovan Bratislava Jégkorong-mérkőzés. A szünetben: TV Hiradé. 20.10: Franciaország fiai. Dokumentumfllm francia antifasiszták szlovákiai harcairőL Bserd* 1«.28: Kicsinyek műsora IT.M: Arcképcsarnok: Jankó Kral 18.20: Kelct-Szlovákla életéből. 19.00: TV Híradó. 19.30: KrecsinszkiJ nősül. Színházi közvetítés. Csütörtök PABt ek 18.15: Nemzetközt tndománvos és műszaki magazin. 19.00: TV Híradó. 19.30; A béregyenlősdl megszüntetéséről. Fllmriport. 20.00: VörijE feketében. Tv-jíték. 21.20: Fllmnport az Expo 87-ről. 22.40: Hangverseny-közvetítés. Szombat »J«: A vér titka. Cseh fűm. II. 50: TV Híradó. 14.25: A Dukla ITahá—Slovan Bratislava labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 16,10: Martna Havranov*. Tv-jaték. 18.00; Úttörő-műsor. 19.00: TV Híradó. 19.45: A tenger titka. Cápák és polipok. 20.15: Dal III. Rudolfnak. III. rész. Miss Diorling. 22.40: A riporter. Amerikai bűnügyi film« sorozat. H. VASARNAP 1 — „. t«.«0: Film a Laborc-vöTgyrSL . «•«: tfjí 17-2*: Tv-jaték E. Allan Po« éle. JaSSEíh. Tv «»-Odd. It.35: léről. 19.00: TV Híradó 19.45: A-- s prágai Vinohrady játékos. Francia—jugos/iav fiiaa* »•»; Kultúráim híradó. látogatás Srínhásban. AZ iSZAKMAGVARORS HEÍlS MŰSORA 1967.