Észak-Magyarország, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-08 / 212. szám
Agronóuius nap Kékeden Az Encsi Járási Tanács ma, Szeptember 8-án, pénteken ag- íonómus napot rendez Kékeden. A járás mezőgazdasági szakemberei kicserélik tapasztalataikat, megbeszélik a legfontosabb őszi teendőket. Lesz-e fonói tészta? A forrói Üj Világ Termelő- szövetkezetben esztendők óta gondot okoz, hogy a téli hónapokban nem tudnak munkát biztosítani az év legnagyobb részében derekasan helytálló női munkacsapatok tagjainak. Most olyan tervek születtek Forrón, hogy esetleg kisebb házi tészta-gyártó üzemet létesítenek. A vendéglátóipar, de a háztartások is szívesen fogadnák a tsz-ben termelt, friss tojásból és saját termésű búzalisztből gyúrt tésztakülönlegességeket. A gazdaságossági számítások döntik majd el, megvalósítják-e a kis üzemet. A forrói tsz női dolgozói minden bizonnyal örömmel fogadnák ezt a téli munkalehetőséget. Kukkantó Érdekes módon figyelmeztetik a 3. sz. AKÖV dolgozóit a KRESZ betartására. A vállalat folyosóján dianézőkel szereltek a falra, melyek belülről megvilágítva mutatják a súlyosabb közlekedési baleseteket. Az elszomorító kiállításnak állandóan sok a nézője, akik a látottak után fokozottabb óvatossággal vezetik járműveiket. Foto: Szabados György Ejnye... Hivatalos fogalmazványokban, körlevelekben sajnos gyakran olvashatók, amolyan — enyhén szólva — magyartalan, nyakatokért mondatok. Meg hagyján, amikor csak mosolyt fakasztanak, de az is előfordul, hogy az érthetőség rovására torzítják a szöveget. Pedig, ha már valamiről körlevél, mi több, rendelet, határozat születik, akkor azt bizonyára azért szülik, hogy mindenki megértse. A minap tűzrendészen szabálysértési határozatra ! bukkantam termelőszövet- j kezeli főagronómus ismerő- j som asztalán. Kétszáz forint pénzbírságra ítélték. Állítólag szabá.lytalanul, tűzveszélyesen rakatta a szalmakazlat. — Megfellebbezem, mert úgy érzem, nekem van igazam — lobogtatta meg nevetve a határozatot a tűzveszélyes főagronómus. — De j mielőtt fellebbeznék, Lőrin- cze Lajos professzortól is kérek szaktanácsot. Tudni szeretném, hogyan értsem a határozat következő mondatát: „Felhívom a figyelmét a hiányosság határidőre történő végrehajtására.” (P. s.) Napi postánkból leletet kapom, hogy ők leadták a megrendelést a Mályi Téglagyárnak, s ha elegendő meny- nyiséget kapnak, az én megrendelésemnek is eleget tesznek. így tehát csak várok és becsapva érzem magam, mert ha a rendelés felvételekor így tájékoztattak volna, nem fizettem volna ki a téglát. Szeretném, ha végre vagy a téglát, vagy a pénzemet megkapnám! Tóth Andrásnc Miskolc, III., Batthyányi sor 63. sz. Címzett: a MÁV miskolci Igazgatósága Termelőszövetkezetünkben szeptember 2-án és 3-án 70— 70 személyes csoportot szerveztünk a mezőgazdasági kiállítás megtekintésére. A MÁV miskolci Igazgatóságától hely- biztosítást kértünk, amelyet távirati értesítésük szerint cl. fogadtak. A 3-án reggeli 417-cs vonaton mégsem volt egyetlen hely sem biztosítva részünkre, annak ellenére, hogy még 2-án este 20,20 órakor és 3-án reggel 4 órakor is felhívtuk a Tiszai pályaudvar ügyeletesét, aki azt a felvilágosítást adta, hogy csoportunk részére a szerelvény utolsó előtti kocsijában biztosítottak helyet. Csoportunk a közölt kocsihoz ment, de az Tiszaccscg részére volt lezárva, így az amúgy is zsúfolt vonaton a kocsik peronjain és lépcsőin szorongtunk. Nyolc idősebb tsz-iagunk, akik már ide sem fértek fel, a szomszédos I. osztályú kocsiba szálltak. A jegyvizsgáló 112,80 forint pótdíjat inkasszált be tőlük. Termelőszövetkezetünk tagjai a lap hasábjain szeretnének választ kapni panaszukra. Ügy gondoljuk, a Tiszai páidőjárás Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, szórványos záporcsövei, zivatarral. Élénk, elsősorban a Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati, északi szél. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—24, keleten 24—28 fok között. Dolgozókat alkalmaznak Villany helyett - gyertya Már egy hete, hogy villanyunkat kikapcsolták, s elvitték az órát. Az történt ugyanis, hogy a villanyóra feletti mennyezet beázott, így bizonyára nem biztonságos az áramszolgáltatás. Kaptunk egy határozatot az ÉMÁSZ-tól. Ebben arra köteleznek bennünket, hogy az általuk kijelölt helyre szereltessük az órát, akkor újra kapunk áramot. Mi hajlandók is vagyunk erre, de háztulajdonosunk megakadályozta a beszerelést. Emiatt aztán bárhová is folyamodunk, nincs villanyunk. Három műszakban járunk dolgozni, négy kiskorú gyermekünk is van, akik az iskola megkezdése óta gyertyánál írnak és olvasnak — Miskolc belvárosában. Kérjük az illetékeseket, intézkedjenek, hogy mielőbb ismét villannyal viliu gí thassunk. Tóth József és Kiss József Miskolc, Bocskai u. 30. Vagy a téglát — vagy a pénzt... A Sajó-parti TÜZEP-telepcn még július 8-án megrendeltem és befizettem 1200 darab magasított téglát, ugyanakkor a szállító vállalatnál 242 forint szállítási költséget. A TÜZÉP- nél azt mondták, hogy július 15-e után megkaphatom. Ma már szeptembert írunk, de tégla még mindig nincs. A szállítási vállalattól a TÜZÉP- hez küldenek, innen azt a felyaudvar illetékeseinek intézkedése nem öregbíti az „élüzem” pályaudvar hírnevét, s nem szolgálja azt a eélt sem, hogy a szocialista nagyüzemek dolgozói, tagjai minél nagyobb csoportokban tekintsék meg a mezőgazdasági kiállítást. Tóth Béla, Ernőd Levelekből — röviden Borza Lajos Miskolcról, az újdiósgyőri 259. számú önki- szolgáló fűszerbolt vezetőjét dicséri szerkesztőségünknek írott levelében példás, figyelmes munkájáért. „Legutóbb, amikor vásárlásom alkalmával 100 forintossal fizettem, csak otthon vettem észre, hogy 50 forinttal kevesebb a pénzem. Mire visszamentem, a bolt már zárva volt. Másnap reggel azonban, amikor érdeklődtem, hogy nem maradt-c ott a hiányzó 50 forint, Mátyás Sándor üzletvezető már nyújtotta is a pénzt: Dehogy nem, az este itt felejtette, külön is Lettük, hogy ha jelentkezik érte, átadhassuk. Köszönöm az elveszettnek vélt 50 forintot — írja Borza Lajos. Dédestapolcsányról jól sikerült bányásznapi ünnepségről tudósít levelében Klekner Rudolf. A zsúfolásig megtelt művelődési otthonban nagy érdeklődéssel hallgatták meg Kovács Ferenc igazgató beszámolóját, és vették át a vállalat dolgozóinak kiosztott jutalmakat. Az ünnepséget színvona- Ies kultúrműsor követte, majd a bányászzenekar térzenéjét hallgatva, jó hangulatban, szórakozva telt el a bányásznap. , 1967. (szeptember 8. péntek nap kelte 5.11, nyugta 18.12 órakor A hold kelte 10.13. nyugta 20.00 órakor Mária napja 75 éve, 1892. szeptember 8-án halt meg Tamássy József, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek emlékezetes hírű színművésze, Blaha Lujza állandó partnere. Iskoláit félbeszakítva szabóinas lett Veszprémben, majd ismét folytatta tanulmányait, de csakhamar vándorszínészekhez szegődött, és esőben-fagyban járta az országot Dunántúltól Erdélyig. 1869-ben Pestre került, felfigyeltek tehetségére és 1870-ben a Nemzeti Színház szerződtette drámai szerepekre. Főként Shakespeare darabjaiban volt kiváló epizódista. Később népszínművekben szerepelt. 1876-ban a nem sokkal korábban megnyitott Népszínház művésze, s csakhamar egyik vezető színésze lett. Vonzó megjelenésével, magával ragadó ábrázolóképességével, meleg bariton hangjával országos népszerűségnek örvendett. A népszínmű másodvirágzása, újabb nagyarányú fellendülése Blaha. Lujzán kívül az ő nevéhez fűződik. ii 11 f 11111111 nr fiiiiiiiiimiiii timmimm» — SAJÖSZENTPÉTEREN most rendezik be 50 000 forintos költséggel az öregek napközijét. Az új szociális létesítmény, amelyben 20 idős ember tölti majd nappalait, október elsején nyílik meg. — SZŐLÉSZETI tagozatra specializálódott ebben a tanévben az abaújszántói Mező- gazdasági Szakmunkástanuló Iskola. A két nagy létszámú első osztály már csak a hegyaljai borvidék szakmunkásigényeit igyekszik kiszolgálni. — BEOMLOTT egy mészkőbánya a japán Cukumiban. A szerencsétlenséget, amelynek tizenkét halálos áldozata van, egy rosszul végrehajtott dina- mitrobbantás okozta. Ő is meghalt Kommentár nélkül taté közzé a Reuter hírügynökség, hogy meghalt Lester Barlow, a légibomba és az első világháború, idején először használt torpedó amerikai feltalálója. A találmányával sok száz és százezreket elpusztító feltaláló 80 évet élt. — GÄZPALACK-cserelelepet létesít a jövő évben minden faluban a Kőolaj és Gázipari Tröszt. Minderre a kőolajkutatás és feltárás újabb eredményei adnak alapot, — ALSÓZSOLCAN tartja legközelebbi ülését a Miskolci Járási Tanács végrehajtó bizottsága. Ugyancsak aznap délelőtt kerül sor a községiéj- lesztési alapból létesült új napközi felavatására. — HUSZADSZOR mulatják be az encsi járási művelődési otthon színjátszói Kertész— Fényes Csacsifogat című zenés vígjátékát. További tervük, egy atomháború-ellenes irodalmi műsor összeállítása, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfor— NEGYVENNÉGY órás munkahetet vezetnek be 1068. január I-től a Borsodi Vegyikombinátban. A veszélyes üzemek dolgozóinak még 12 nap jár az eddigi veszélyességi pótszabadságon túlj — A TISZAI VEGYIKOM- BINÁTBAN jól sikerült önkéntes véradó napot rendeztek. A TVK dolgozói több mint 140 liter vért adlak a három nap alatt. — EXPORTRA is dolgozik a Magyar Édesipar Szerencsi Csokoládégyárának diósgyőri telepe. Angliába 25, Nyugal- Németországba 120, a Szovjetunióba 100 mázsa üreges csokoládét szállítanak az idén. A kanadaiak már a jövő húsvéti nyuszikat is megrendelték. SZÍNHÁZ 15, péntek. Bérletszünet. Baba. Este 7 órakor. Güf 16, szombat. Bérletszünet. Baba. Este 7 órakor. Gül 17 vasárnap. Bérletszünet. Baba. Du. 3 órakor, este órakor. Gül fél R 19, kedd. Bérletszünét. Baba. Este 7 órakor. Gül 20 szerda. Bérletszünet. Baba. Este 7 órakor. GUI A Magyar Rádlő miskolci stúdiójának műsora (A 188 méterea hullámhosszon 18—13 óráig) Borsodi tükör. Mi valósult meg eddig?!..«. „Próbapad”: az utca... Legújabb lemezünk. Délelőtt a belvárosban. Kulturális életünkből. A dzsessz kedvelőinek. Keresünk azonnali belépéssel IÄ1K-üzemünkhöz több éves gyakorlattal rendelkező szerszámgépek javításában jártas TMK-laka- tos, esztergályos, marós, gázvezeték-szerelő szakmunkásokat, valamint autókárpitos, festő-dukkózó szakmunkásokat. Fizetés munkakönyvtől függően. Jelentkezés: B.-A.-Z. Megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc, Besenyői út 10. sz. Munkaügyi csoport. * Megfelelő képzettséggel önálló építésvezetőt keresünk azonnali belépéssel. Lakást biztosítunk. Sátoraljaújhelyi Járási Tanács V. B* Kofa csoport. * Cukrász szakképesítéssel és vcn- déglatóipari vagy közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező cukrászati szakinstruktort kérésünk azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Borsodi Vendéglátóipar! Vállalat, Miskolc, Szabadság tér 2* Az ÉM Északmags'arországi Tégla és Cscrépipari Vállalat Mályi, keres közgazdasági technikumi végzettségű, tárgyalóképes, motor- kerékpár jogosítvánnyal rendelkező munkavállalót reklamációs ügyintéző munkakörbe. Jelentkezés: Mályi. * Az Eszakmagyarországi Kőbánya Vállalat Tárcái, felvételre keres j számviteli és pénzügyi munkakörbe mérlegképes, illetve képesített könyvelői képesítéssel rendelkezőket. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. ÉM Eszakmagyarországi Kőbánya V. Tárcái. * Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz hctonelem- gyártö munkakörbe, a Szentendrei Betonárugyár. Munkásszállás 1 cs üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén, a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György ut 31» *zÁm alatt. ...... Kezdődik a fogolyvadásxat Megyénk vadászmezőin az elmúlt néhány esztendőben nagyon jó vadgazdálkodást folytattak a vadásztársaságok. Ennek eredményeként az apróvadak ismét szépen elszaporodtak. így például a fogoly, amely már-már kipusztulófélben volt ezen a vidéken, ismét ezerszámra található. így azután a szeptember 15-ét követő négy vasárnap ismét fogoly vadászatban lehet részük a vadászoknak. A megyei va- , dászati felügyelő engedélyezte a fogolyvadászatot, mert bár- j milyen sokat is lőnének ki a] négy vasárnapon az ügyes puskások, elegendő marad a mezőgazdaság ingyen napszámosainak is nevezett, ízletes húsú apróvadakból. dulójára rendezendő ünnepségen mulatnak be. — HATALMAS felhőszakadással köszöntött be az idei esős évszak Szudánban. Az ár mindenütt elmosta a vasútvonalakat a vörös-tengeri kikötők és a főváros között. Felhívás a gyümölcstermesztő gazdaságokhoz! Felhívjuk a termelők figyelmét, hogy a. kaliforniai pajzstetű a gyümölcsszüret előtt is meglepetést okozhat. Most rajzanak a lárvák. Ezek jellegzetes szúrásnyomot hagynak a gyümölcsökön, ezáltal jelentős értékcsökkenést idéznek elő. Védekezői kefl tehát Ntko* tin 4- nedvesítőszer keverékével. A várakozási idő 3 nap. Felhasználható a Phosdrin 0,1— 0.2%-ban, melynél a várakozási idő 5 nap. Az egészségügyi előírásokat figyelembe kell venni. Megyei Növényvédő Állomás Miskolc . . __ ESZAKMAGYARORSZÄG a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tőr X Telefonszámok: Titkárság: 16-80«. Kultúrrovat, 16-067. Ipari rovat: 16-035. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat, 33-687. Sportrovat: 16-040. Belpolitikai rovat, panasz (Jgyek# 16-046. Kiadja, 9 Borsod Megyei Lapkiadó Vállal*» Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős kiadó: Birő Péter Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi u. 15—1T. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 26 055. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető] ti cry Györar-