Észak-Magyarország, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-20 / 222. szám

Nagyképá&ég Jó! sikerült a nagyjavítás Két héttel ezelőtt a Lenin Kohászati Művek durvahen­gerművében leálltak a gépek, a kemencék tüzét eloltották. Megkezdték a szokásos évi nagyjavítást. Szétszedtek ^mindent, megvizsgálták a legapróbb alkatrészeket, sor keltűit a szükséges cserékre. Szeptember 15-én megkez­dődött a nagyjavítás utáni próbát üzemelés, tegnap pedig már isimét teljes kapacitással dolgozott a durvahengermű. Időjáráa Várható időjárás ma estist időnként felhősődés, szórva» nyos esővel, esetleg zivatar rab Mérsékelt, napközben meg­élénkülő délnyugati, nyugati szél. Reggeli párásság, helyen­ként köd. Az évszaknak meg­felelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 19—24 fok között. Szakmunkás-bizonyítványt hamisítottak Kiss Ernő 41 éves MÁV-al- kalmazott, Palotás István 40 éves villanyszerelő miskolci, Háger Barna 67 éves parkőr és Fiegler István 53 éves mű­szaki szerkesztő, kazincbarci­kai lakosok már régebben megismerkedtek, s néhány si­került eset után rájöttek, hogy hamis szakmunkás­bizonyítvány kiállításával könnyen pénzhez lehet jutni. A több éven át zavartalanul működő bűnszövetkezetet Há­ger Barna, gimnáziumi érett­ségivel rendelkező parkőr szervezte meg, akit már több­ször elítéltek vagyon elleni bűncselekmény miatt. Az ügy­felekről Kiss Ernő és Palotás István gondoskodott, de raj­tuk kívül még egy sor „bedol­gozó” működött, akik maguk is hamis szakmunkás-bizonyít­ványhoz jutottak a bűnszövet­kezet jóvoltából — illő juta­lom ellenében. A bűnszövet­kezet egyik fontos feladatát Fiegler István látta el. Te­kintve, hogy fiatal korában a faszobrász szakmát is kita­nulta, a pecsétek elkészítését vállalta. így rendelkezésükre állt a „Debreceni KIOSZ Mes­tervizsgabizottság”, a „Kohó- és Gépipari Minisztérium Vas- kohászati Főosztálya”, s a „Munkaügyi Minisztérium 208. sz. Ivari Tanuló Intézet” jel­zésű hamis bélyegzője. Ezek­kel bizonyítvány-űrlapokat igényeltek a nyomtatványel­látó vállalattól. A felhajtott ügyfelek kívánságának meg­felelő szakmából „szabályo­san” szakmunkás-bizonyítvá­nyokat állítottak ki, rendsze­rint kétezer-háromezer forint között váltakozó díjazásért. Az így megszerzett pénzen rendszerint a négytagú „ve­zérkar” osztozkodott. Ilyen módon kiállított több mint negyven bizonyítványért mint­egy kilencvenezer forintot kaptak. Olykor-olykor azon­ban egyik-másik felhajtó is részesült az összegből. A ha­mis bizonyítványok között megtalálható a motorszerelői, a lakatos, a műszerész, a vil­lanyszerelő, az esztergályos és más szakmáról szóló oklevél, sőt néhány esetben a hamis mesterlevél is. A hámis ok­mány révén többen magasabb bérkategóriába kerültek. A huszonnégy vádlott bűn­ügyében most hirdetett ítéletet a miskolci járásbíróság. Kiss Ernőt és Fiegler Istvánt több- rendbeli, bűnszövetségben el­követett köz- és magánokirat­hamisításért egy év és nyolc hónapi, Háger Barnát egy évi és hat hónapi, Palotás Istvánt egy évi és négy hónapi, rész­ben szigorított szabadságvesz­tésre ítélte. A többi húsz vád­lott négy-hat hónapi — fel- függesztéses — szabadságvesz­tés büntetést kapott. méter mélység \Vözött a vízadó rétegeket. Egyes helyeken biz­tató eredményedhez jutottak, így például Senv'iyénben és Cigándon mintegy 300 méter mélységben igen jóízű és egészséges vizet tatv-íltak. A cigándi kút hozama megha­ladja a percenkénti 2ü'10 litert és elegendő a község csalásá­ra. Ezért elhatározták, ltógy a kút hasznosítására, a lakosság összefogásával, vízmüvet épí­tenek, ahonnan csővezetéken jut majd el a víz a falu vut- cáiba. A vízmű tervezését már megkezdték. \ Az elkövetkező években' újabb mélyfúrásokra kerül sor Zemplénagárdon, Pácin­ban, Kisrozvágyon, Vajdács­kán és Bodroghalomban. Egészségügyi szemle — havonta A Szerencsi Cukor­gyárban — különösen a kampányidőszak alatt — nagy gondot fordíta­nak a munkakörnyezet jobbá és egészségesebbé tételére, a felvilágosító és elllenőrző munkára. Nemcsak szociális léte­sítményekkel segítik a higiénikus munkakörül­mények megteremtését, hanem havonta egész­ségügyi szemléket tarta­nak, s rögtön igyekez­nek megszüntetni a ta­pasztalt hiányosságokat. A kampány idején két egészségügyi dolgozó rendszeres felvilágosító és ellenőrző munkát vé­gez. Dolgozókat alkalmaznak A Kohászati Alapanyag-ellátó Vállalat miskolci gyáregysége azonnali belépéssel felvesz vizs­gázott lángvágókat, valamint férfi segédmunkásokat. Fizetés telje­sítménybérben. Jelentkezni lehet a gyáregység repülőtéri területén, a munkaügyi előadónál. Erőműi gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, vagy kalorikus mérnököt azonnal * alkalmazunk. Fizetés 5126 /b kulcsszám szerint. Jelentkezni lehet személyesen, vagy Írásban a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem személy­zeti osztályán. A B.-A.-Z. Megyei Vas- és Fém­ipari Vállalat, Szerencs, Rákóczi u. 95. szám, belső ellenőrt keres, miskolci telephellyel. A jelentke­zéseket kérjük a fenti címre. Kö­vetelmény: ipari mérlegképes ok­levél. A Nehézipari Műszaki Egyetem Automatikai lanszéke hosszabb gyakorlattal rendelkező elektroni­kus műszerészt kere9. Fizetés az 5224. kulcsszám szerint. Jelent­kezni lehet személyesen az egye­tem személyzeti osztályán. A TGSZV Miskolci Gázmű ÜE. (Miskolc, József Attila u. 24. sz.) felvesz l fő kőművest és csőszere­lő, lakatos-hegesztő. hegesztő, gáz-, víz-, központi fűtés szere­lőket. Jelentkezés Miskolc, József Attila u. 24. sz. alatt, a munka­ügyön Azonnali felvételre keresünk kő­műves szakmunkásokat budapesti (munkahely ünkre. Különélés pót­lékot, napi egyszeri meleg ételt, munkásszállást biztosítunk. Felvé­tel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés: £M. Villanyszerelő­ipari Vállalat, Bp., VII., Síp u. 23. B. ép., III. em. 12. * Miskolc! munkahelyekre útépí­téshez kubikosokat alkalmaz a Miskolci Mélyépítő Vállalat. Mun­kásszálló biztosítva. Jelentkezni lehet: Miskolc, Partizán u. 2. sz. alatt. A Borsod Megyei Állami Építő­ipari Vállalat Szerelőipari Főépi- tésvezetősége felvesz jól képzett lemezlakatost, bádogos és hegesz­tő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a Szekerész u. 5. szám alatti Főépítésvezetőségen. * Az Északmagj'arországi Áram- szolgáltató Vállalat Miskolci üzemigazgatósága a tiszaszeder- kényi kirendeltségre gépírni tudó általános adminisztrátort — lehe­tőleg Tiszaszcderkényből — felvé­telre keres. Jelentkezni lehet az üzemigazgatóság munkaügyi cso­portjánál, Miskolc, Baross Gábor u. 24. Raktárosokat, gépkocsivezetőket és férfi segédmunkásokat azon­nali belépéssel alkalmazunk. Je­lentkezni lehet: Borsod Megyei Húsipari Vállalat, Miskolc, Vágó­híd u. 16. sz. * Felvételre keresünk szövő átkép­zés munkakörbe, 16 évet betöltött fiatalokat. Albérleti lakás lehető­séget biztosítunk. Jelentkezni: csak levélben, Hazai Pamutszövőgyár, Budapest, IV. kér.« Bkom u. 93. Ottfelejtették Lakástűzhöz riasztották a napokban a miskolci tűzoltó­kat. Az Iván utca 9. szám alatti házban Morvái Lajosné figyelmetlenül bekapcsolva hagyta a villanyvasalót, s el­ment hazulról. A több órán át tüzesedő vasalótól meggyul­ladt a mellette levő ruhane­mű, a parkett és egy heverő. Szerencsére valaki észrevet­te a lakásból kiszlvárgó füs­töt, s így az időben beavatko­zó tűzoltók megakadályozhat­ták a lángok tovaterjedését. Gombaismerői tanfolyam I A TIT biológiai szakosztálya ! a Kazinczy Ferenc szabad- i egyetemen középfokú gomba- (Ismerői tanfolyamot indít. A tanfolyam időtartama 6 hó­nap. A jelentkezők előadáso­kat' hallgatnak, ezenkívül ta­vasszal és ősszel két-három gomliagyűjtő "kiránduláson vesznek részt. A tanfolyam után a sikeresen vizsgázó hallgatok a Földművelési Mi- nisztériuvm gombaszakoktatási bizottságától gombaismerői oklevelet jftapnak, mely piaci gombavizs3,;ilói állásra is ké­pesít. A tanfolyama részvételi díja 50 forint, mely összeget a je­lentkezéskor kell befizetni. Jelentkezni lehet a TIT tit­kárságán (Miskolc, Széchenyi u. 16.). 1967. szeptember 20, szerda A nap kelte 5.27, nyugta 17.47 órakor. A hold kelte 18.31, nyugta 7.00 órakor. Névnap: Friderika. 175 éve, 1792. szeptember 20- tikai biztosok kiküldésével án, Valmy kelet-franciaországi emelte az önkéntes csapatok falu mellett aratta első nagy harci szellemét, akik azután, győzelmét a francia polgári for- oly vereséget mértek az ellen- radalom hiányosan felszerelt, segre, hogy menekülésszerűen de lelkes önkéntes hadserege vonultak vissza és a forradal- Poroszország és Ausztria be- mi Párizs megmenekült a kül- gyakorlott, jól ellátott zsoldos- földi hatalmasok betörésétől, csapatai fölött. A köztársaság A porosz sereget elkísérte fiatal hadereje heves tüzér- Goethe, az akkor már világhí- ségi párbaj és szuronyroham rű költő, aki a hadjáratról be- során itt esett át a tűzkereszt- számolva, az ütközetről azt ír- ségen. A porosz—osztrák sere- ia: „Ma ezen a helyen a világ- gek viszonylag könnyen nyo- történelemnek új kor szalut múltak francia földre. A fran- kezdődik, s ti elmondhatjátok, cia forradalom baloldali poli- hogy jelen voltatok”. Illlllllllllllll IIIIIIIIIIIIIIIII niiiiiiiiiiim Egy zoológiái világszenzáció A májusban világra jött gorillaikrek szépen fejlődnek. Ez egy zoológiái világszenzáció számba menő esefnőny, hiszen eddig még egyetlen „fogva tartott” majomanya .sern adott egyszerre két majomgyereknek életet. A két ember- szabású majomkislányt nemrégiben pezsgés reggeli során keresztelték meg Ellen és Alice névre. A k eresztan yaságt'l. a híres német művésznő ikerpár, E'len és Alice Kessler vállalta el. Gorillaifcrck a frankfurti állatkertijén, — SZÍNES térkép. Napvilá­got látott Kazincbarcika új várostérképe. A nyomdászok szép, színes nyomásban készí­tették el a térképet. — EGYETLEN reklamáció sem érkezett az első félévben a Diósgyőri Gépgyár vasúti kerékpárokat gyártó üzemé­nek címére. A gyárreszleg si­kert aratott a kiváló minőségű termékkel. — SZŐLŐ- és borkiállítás nyílik szeptember 23-án Tar- calon. A szőlőkultúra fejlődé­sét illusztráló bemutatóra a tokaj-hegyaljai hetek rendez­vényeként kerül sor. — AZ ORVOSETIKA ak­tuális problémáiról esik majd szó a miskolci Szerr.tpéteri-kapui kórház tudományos bizottsá­gának következő — szeptem­ber 28-án sorra kerülő — ülé­sén« — KIS HÍJÁN 120 ezer ma­gánautó van ma már Magyar- országon. Az elmúlt két év alatt csaknem negyvenezren vásároltak személygépkocsit. — ÜJ SZÍNFOLT. A raka- mazi tsz pavilont épített az újdiósgyőrick jobb zöldség- és gyümöicscllálására. A tsz min­dennap friss áruval látja cl a lakosságot, — VILÁGOT látott úttörők, élménybeszámolót tartanak nyári bulgáriai áljukról a szzrmabesenyői eszperantista úttörők. A község művelő­dés!: házában diafilmeket is vetítenek a bolgár szokások­ról, népviseletről, útiélmé­nyeikről. — ELISMERÉS a társadal­mi munkáért. Kazincbarcikán nemrég átadták az arany-, ezüst- és ,a bronz fokozatú jel­vényeket a társadalmi munká­ban élenjáróknak. Kilencven- ketten kaptak jelvényt. — KÉT ZÖLDSÉG-gyümölc* elárusító pavilont nyitott Sá­rospatakon a Borsod Megyei MÉK. Ezzel nemcsak a házi­asszonyok gondjain könnyí­tett, hanem a piaci árak ala­kulására is kedvező hatást gyakorol. — SÁTORALJAÚJHELYEI* bútoripari bemutatót tart a Tisza Bútoripari és a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalat. A szeptember 21—28-ig tartó rendezvényen irodabúto­rokat, kárpitozott, modern, változatos kivitelű fekvő, ét műanyagborítású konyhabú­torokat mutatnak be. — HÁROMMILLIÓ 100 ezef külföldi turista járt idén szeptember 1-ig hazánkban. Tavaly ugyanebben az idő* szakban 2 millió 200 ezer ven­dég látogatott el Magyaror­szágra. Ezer sző Szeptember 24-én ifjú géplakatosok megyei vetélkedője A Ki minek mestere? cím­mel indított országos verseny megyei döntője vasárnap, szeptember 24-én lesz Miskol­con. Huszonegy ifjú géplaka­tos — a borsodi járások és városok által delegált ver­senyzők — találkoznak majd a Gépipari Technikumban, s mérik össze tudásukat elmé­leti kérdésekből és gyakorlati munkában. Az ország legjobbjainak ve­télkedőjén a megyei döntő el- *«ő helyezettje indul majd. Franciaországban megjeleni az újságírói terminológia szó­tára. A, könyv felsorakoztatja mindazokat a kifejezéseket, amelyek a sajtóügynökségek, i az újságok és a folyóiratok, a rádió és a televízió használ­nak. Írd és mondd: a kiad­vány mindössze ezer kifeje­zést és újságírói zsargont tar­talmaz. Léket, hogy a mi újságíró* szótáriunk gazdagabb .^.Z. — TOKAJ-HEGYALJA' domboldalain az utóbbi na­pok esőzéseinek hatására egy kicsit még híznak a szőlők é.4 kezdenek kicsattanni. Ha hosszú, meleg ősz következik« nemcsak kiváló minőségű mustot szűrnek, hanem na­gyobb mennyiségű aszút iá szemelgetnek a furmint- éí hárslevelű fürtökről. ESZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei Bizottságának lapjá Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, ranácsház tőr •> relefonszámok! Titkárság: 16-88«. Kultúrrovatt 16-067. Ipari rovat: 16-033. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdasági rovati 33-6S7. Sportrovat: 16-049. Bel­politikai rovat, panasz ögyelrt 16-046. Riadjál 9 Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős fciadő: Blrű Péter Telefon: 86-131. Hirdetésfelvétel; Széchenyi u. 15—lt. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dl) egy hónapra 13 Ft. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál éa a kézbesítőknél. Index: S3 OSS. Készült a Borsodi Nyomdában! r<d«lűa vearáSt Mérv 6i«M 1 ■ ■■■•■iiiiiiiiiiii Einmiiiimii ...........ni I tatások kezdődtek jó minősé- j gű víznyerőhelyek . feltárásá- j ra. A munka során eddig hét község belterületén — Tisza- karádon, Györgytarlón, Viss- ben, Semlyénben, Karcsún, Ricsén és Cigándon — vizs­gálták meg- száz és négyszáz A Bodrogközben még ma is i nagy gondot okoz a vízellátás. : A kutak általában erősen vas- j és más ásványtaríalmú vizek­kel telítődnek.* Ezért a bod­rogközi falvakban a megyei tanács megbízásából három évvel ezelőtt széles körű ku­Vís a bodroerkiixi falvaknak

Next

/
Thumbnails
Contents