Észak-Magyarország, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-05 / 183. szám

Szombat, 1967. augusztus 5. eszakmagyarorszag 3 Kísérleti A Magyar Dohányipar ebben az évben egy új dohányfajta, a Burley meghonosításá­val kísérletezik hazánkban. A rákóczifalvai Rákóczi Tsz-ben S hóidon termesztik kísérletképpen az újfajta dohányt. Egy-egy tövén 30—32 haszonlevél található. 44"42™4© Ez a három szám munka­órát, heti munkaidőt jelent. A 44 a maximum, a 40 óra pedig a minimum. A jövőben már csak ennyit töltenek majd munkahelyükön az Özdi Kohászati Üzemek dolgozói. Most is vannak már jónéhá- nyan, akiknek heti 40 óra a munkaidejük, de az emberek jelentős része még 48 órás be­osztásban dolgozik. A gyár bér- és munkaügyi főosztá­lyán most készült el a felmé­rés, hol, mennyi embert lehet a különböző munkaidő-kate­góriákba besorolni. Veres Zol­tán főosztályvezető elmondot­ta. hogy mostanában minden­napos témájuk a munkaidő­csökkentés bevezetése, nap mint nap vannak tanácskozá­sok, megbeszélések. Szükség is van az alapos előkészítésre, hiszen a három fő tényezőt nem könnyű közös nevezőre hozni. Mert a munkaidő csök­kentését úgy kell megoldani, hogy a bérek ne csökkenje­nek és a termelékenység emel­kedése se szenvedjen csorbát. Az ÖKÜ-nél sajátos problé­mák nehezítik a megoldást. Melegüzemről lévén szó, le­állni egy negyedórára sem le­het, tehát úgy nem lehet meg­oldani, hogy az emberek öt | napot dolgozzanak, kettőt pe­dig pihenjenek. Pontosabban: nem lehet ezt heti rendszerré tenni, hiszen a melegüzemi berendezések folyamatosan dolgoznak, és állandó fel­ügyeletet igényelnek. Ezek szerint, hogy mégis megvaló­sítható legyen a csökkentés, az adott munkahelyen a je­lenleginél több embernek kel­lene dolgoznia. Ez viszont a termelékenység rovására me­hetne. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás? Svájci cég és a Diósgyőri Gépgyár együttműködése A Magyar Hajó- és Daru­gyárnak nagy, nyolcszáz tonna nyomóerejü lemezélhajlító gép­re volt szüksége. A különleges gépet nyugati importból le­hetett volna csak beszerezni — költségesen. A külkeres­kedelem megkeresésére még a legkedvezőbb ajánlatot tevő svájci cég is félmillió svájci frankot kért a berendezésért. A sokkal gazdaságosabb, lényegesen kevesebb deviza- kiadással járó megoldás érde­kében a gép gyártási jogát vásárolták meg a svájci cég­től tizednyi áron. A megálla­podásnak megfelelően a Diós­győri Gépgyár a lemezélhajlító gép előállításának nagyobb ré­szét, kilencven százalékát vál­lalta, míg a hozzá szükséges vezérlő elemek, automatikák elkészítése, szállítása és fel­szerelése a svájci cég kötele­zettsége maradt. A Diósgyőri Gépgyár dolgozói a svájci partnerrel való eredményes kooperációban a megvásárolt dokumentáció alapján idejé­ben és kifogástalan minőség­ben elkészítették a mintegy százötven tonna súlyú, több millió forintot érő gépet, és a múlt hónapban már át is adták használatra a hajógyár­nak. A diósgyőriek jó munkája, pontos kooperációja a sváj­ciak osztatlan megelégedését váltotta ki, s elhatározták, hogy az együttműködést fenn­tartják, szélesebb alapokra helyezik. Ennek egyik meg­nyilvánulása sz a megállapo­dás, hogy a két gyár vevőkö­rében ajánlja majd egymás termékeit, s kooperációs, tár­sas gyártásban vállalnak ren­deléseket. A svájci cég a na­pokban már fel is szólította árajánlattételre a Diósgyőri Gépgyárat egy nagyobb le- mezélhajlító gép közös legyár­tására, ami osztrák rendelésre készül majd. — Valóban fogas kérdés ez — hangzott Veres elvtárs vá­lasza —, de megoldható. Te­kintettel arra, hogy nem a napi, hanem a heti munkaidőt kell csökkenteni, így a legjobb megoldásnak az látszik, hogy a napi munkaidő továbbra is 8 óra marad! A többletlét­szám biztosítása tehát feltét­lenül szükséges. S hogy az egyensúly mégis fennmarad­jon, erre a következő eszkö­zöket kell és lehet igénybe venni: 1. műszaki fejlesztés, 2. kisgépesítés, 3. újítások, 4. a munka jobb megszer­vezéséből adódó tartalékok feltárása. Ez utóbbi különösen fontos és az új gazdasági mechaniz­mus bevezetése időszakában különösen nagy feladatot je­lent. Tény viszont, hogy a két feladat, egybeesése segítséget is jelent a probléma megoldá­sához! A megoldás tehát sz, hogy a különböző eszközök alkalmazásával más területen felszabadított munkaerőt hasz­náljuk fel a melegüzemek munkaidő-csökkentésének megoldásához. A munkaerő felszabadításá­val és átcsoportosításával is két feladatot lehet egyszerre megoldani, hiszen a munkaidő csökkentéséhez szükséges át­csoportosítás egyúttal a nehéz fizikai munkát kívánó mun­kahelyek felszámolását is je­lenti. A kormányhatározat értel­mében az általános 44 órás munkahét bevezetését 1970-ig kell végrehajtani. De minél hamarabb, annál jobb! Az Özdi Kohászati Üzemeknél mikorra szeretnék ezt meg­valósítani? — Erre ütemtervet dolgoz­tunk ki. Annál is inkább, mert a teljes megvalósításhoz kb. 400—480 ember átcsopor­tosítására van szükség, ennyi munkaerőt kell felszabadítani. Szeretnénk, ha ez a munka maximum két év alatt befe­jeződnék. Ha felügyeleti szer­vünk hozzájárul, mint kísér­leti vállalat, 1968. január el­sejével szeretnénk megkezdeni a csökkentett munkahét beve­zetését — fejezte be nyilat­kozatát Veres Zoltán főosz­tályvezető. — horváth — A termelői és a fogyasztói úraliról Szólj Érdekes hozzászólás az Emberek a homálybass című cikkünkhöz Emberek a homályban cím- cikket közöltünk lapunk Július 23-i számában. Kárhoz­atuk a névtelen levélírást, ügyben kerestük a módját, ho­gyan lehetne biztonságosan eltárni a hibákat, úgy, hogy j* , bejelentő, ha becsületes szándékú, ne ..szenvedjen hát- rar>yt, megtorlást. E témához érdekes véle- Fjenyt fűzött levelében Orbán "jihály, miskolci olvasónk. Néhány részletét idézzük: vr>,A legtöbben , egyetértenek o£if’ ^°ay a névtelen levél Wkor sem korrekt dolog, ha "jnntiszta valóságot tartalmaz. A becsület azt kívánná, hogy ?a valaki tollat fog, és levelet * akár a másik embernek, “kár valamilyen szervhez, alá- rendes nevét. Sajnos poriban, szomorú példák iga- j Üáíc, hogy a nyílt és becsü- kiállást igen gyakran sú- lyos megtorlás követi. Az üze- Jáefc és vállalatok egy részé- , nem szívesen veszik még ? *ePjobb indulatú bírálatot ,e.rn- Egy-egy feltárt visszás- miatt, még akkor is, ha látszólag a helyi gazda­got vezetők is egyetértenek, pf-három hónap múlva, vagy utóbbi időpontban „kikészí- , k” a bírálót vagy erkölcsileg, r®01/ anyagilag, legtöbb eset­re idegileg is. Sajnos, nem rOv ember szerzett már magá- kellemetlenséget, keserű tapasztalatokat, mert nyíltan, Szintén mert bírálni. jA cikk azt ajánlja, hogy a F^ntelen levélírás helyett fog- PBak össze a becsületes em- Jyrek egy-egy visszásság, vagy L°rvénytelenség láttán, s 10— W ember ellen egy klikk k-_ó nem tud megtorlást al- Wrnazni. Lj®3 igy nagyon szépen hang- de kevés sikerrel alkal- ató, mert 10—20 ember !P*m verődik össze spontán, rßlamilyen szervezés is szük- hozzá, ezt pedig egy kis ™yzindúlattal már izgatásnak Pyhősítik, ha nem is rendőri Pzampontból, hanem a megbí- Tr^ak szemszögéből. Akkor PfdííJ jaj a szervezőnek! Tehát is, úgy is ott vagyunk, Vhol a part szakad!-^Aboí nincs üzemi, vagy PO-ttalati demokrácia, ahol a X^zdasági vezetés csalhatat- fhrtnak érzi magát, ott bármt- formában is érkezik a Pírálat, nem marad el a sú- , 0°s megtorlás. .-.Ahol van üzemi demokrá- r*®. nem valószínű, hogy akár pláírt. vagy névtelen leveleket POldözgessenek a dolgozók ydrhova is. mert. elmondhat­juk véleményüket a mcqt.or- veszélye nélkül. A3 is elö- Ordulhnt azonban hogy vala- yol van blrálatszabadsán de a Vezetők túl ,magas lóról’ be­szélnek, s a dolgozóknak nincs bizalmuk hozzájuk. Azt ajánlom tehát, kerüljük ugyan a névtelen levelezést, de hatásosan védjék meg azt, aki becsületes, jó szándékkal, akár szóval, akár írásban fel­lép egy-egy kiskirály, vagy korrupt, pazarló vezető ellen. Jelenleg ez a védelem nem kielégítő! Ennek következmé­nye a névtelen levelek soka­sága, vagy ami még ennél is rosszabb, a cinizmus, a nem­törődömség. Mert valamikép­pen érvényteleníteni kellene már azt a régi, rosszízű köz­mondást, miszerint szólj iga­zat, betörik a fejed.” Orbán Mihály higgadt, okos véleményével nagyrészt egyet lehet érteni, néhány megjegy­zést azonban hozzá kell fűzni. Túlzottan borúlátó, amikor azt fejtegeti, hogy gyakori a jó indulatú bírálatot követő, súlyos megtorlás. Nem vitás,; előfordul ilyesmi, de a szer-; kesztőség által végzett kivizs-i gálásokból tudjuk, hogy ennek: nem egyszer éppen a bírálók: az okai. Mert mi történik? Lezárul egy ügy, elcsendese-r dik a „vihar”, látszólag min-[ denki megnyugszik. A bírálói is. Ha a megbírált helyén ma-: rád, változást ígér, s a vizs-í gúló szerv „kilép” az ügyből.j Előfordulhat, hogy néhány hó-s nap múlva valóban jön a? megtorlás, de a megfélemlít tett bíráló * igen ritkán tér: vissza panaszával. Esetleg* ilyenkor már valóban azt: mondja, hogy ne szólj szórni nem fáj fejem. Elkeseredik, s* lehet, hogy áttér a névtelen-^ ségre. Pedig csupán követke-: zetességre lenne szükség. Azt is meg kell mondani,» hogy sokszor nem kis erőfe-í szítésbe kerül egy-egy bírálót: „megvédeni”, ha oda kerül a» sor. i Hogy miért? . Aki bírál, annak számolnia* kell vele, hogy míg az illeté-3 kés szerv a hibákat keresi, ad-“ dig a megbíráltak felleltároz-; zák a bíráló hibáit, s ha van: mit szemére vetni, akkor azt’ megteszik. Hányszor halljuk,» hogy X. azért beszél, mert: mulasztása miatt fegyelmit] kapott, vagy azért, mert bébi-» zonyíthatóan gyenge, alacsonyt színvonalú képessége miatt; alacsonyabb munkakörbe ke-? rült. § Jóllehet a bírálat holyénvn-:; ló, az intézkedés meg is szü-; lelik, attól a bíráló még nem'! lesz jobb munkaerő. is A következetesség és a be-;' csületesség éppúgy vonatkozik? a bejelentőre, mint arra az: úgynevezett szervezőre, aki; összetoborozza a 10—20 alá-* írást. Sj Száz százalékig egyet kell; azonban érteni olvasónk üze­mi demokráciával kapcsolatos fejtegetéseivel. Az biztos, hogy ahol jó a légkör, onnan nem mennek sem aláírt, sem névtelen levelek, ott kapun belül is elintézik az ügyeket, nem kell külső szerv segítsé­ge. Csakhogy az üzemi és a vállalati demokrácia kialakí­tása túlnyomórészt a vezető­kön múlik. Ahol ez nincs, ott a félretolt demokrácia jegyé­ben kell mégiscsak a legjob­baknak összefogniok. A fel­sőbb szerveknek pedig meg kell védeniük a 1 omlóbbakat, ha erre szükség van. Nem árt ezt hangoztatni, mert csak így követelhetjük meg, hogy min­denütt, minden névtelen leve­let papírkosárba dobjanak. A. I. I. a z utcán, az üzemekben és a vállalatoknál, az otthonokban és baráti társaságokban legsűrűbben szereplő téma az űj gazdasági mechanizmus. Az embereket nagyon foglalkoztatja, hogy az új árrendszer miként hat a termelői és fogyasztói árakra, milyen hatással lesz életszín­vonalunk, egész életünk ala­kulására. Az érdeklődés ért­hető is. Az árrendszer eszköz az egész szocialista építőmun­ka szolgálatában, egyben egész társadalmunkat érintő, mélyreható politikai folyamat is. Ismeretes, hogy az áruk ér­tékét az előállításukhoz társa­dalmilag szükséges munkará­fordítás szabja rrieg. Az ár — az áru értéke pénzben kifejez­ve — a kereslet és a kínálat hatására spontán, vagy a tu­datos gazdaságpolitika követ­keztében eltérhet az értéktől. A szocialista világrendszerbe tartozó országokban, így ha­zánkban is, az eddigi gyakor­lat szerint a termelői, a fo­gyasztói árakat az állami ár­hatóság szabályozta rögzítés formájában, illetve gazdaság- politikai és szociális meggon­dolások révén, s tudatosan el­térítette értékétől. Jó évti­zedig tartó vitában a közgaz­dászok egy része megalapo­zott érvekkel mutatott rá, és a gyakorlat is igazolta: az árak színvonalában jelentke­ző bizonvos mérvű eltérések torzítva tükrözik az árarányo­kat. Ez kihat a focvasztás struktúrájára, a népgazdaság egészének fejlődésére, befo­lyásolja, akadályozza a szo­cialista elosztás elvének ér­vényesülését Tévedés lenne azt hinni, hogy nálunk minden hibás, minden rossz. Pártunk IX. kongresszusa ezt állapította meg: „A legutóbbi öt évben tovább növekedett országunk gazdasági ereje, gyarapodott a nemzeti vagyon, javult a ter­melés technikai felszereltsége és korszerűsége.” Az is tény, hogy gazdasági növekedésünk általános üteme a szocialista országok sorában úgy a közé­pen foglal helyet. De idéz­zünk Fock Jenő elvtársnak, az országgyűlés legutóbbi ülésén elhangzott beszédéből: .......le­m aradtunk más országok mö­gött új anyagok, és nagy tel­jesítményű. új gépek igénybe­vételében." Pedig új anyagok felkutatására. alkalmazására — mivel egyes nyersanyagok­ban elég szegények vagyunk — nagyon is nagy szükségünk van, és szükségünk van a technika és technológia fej­lesztésére is. De hát a merev árrendszer következtében az árak nem követik az érték változását, nem ösztönöznek a technika feilesztésére. az igé­nyekhez való rugalmas alkal­mazkodásra. Előfordult olyan torz kinövés is, hogy az ipari üzemnek olyan termék hozott nacv hasznot, amely ideiét múlta amelyre a hazai pia­con alig s a külföldi piacon egyáltalán nem volt szükség. A raktár telve volt eladatlan árukkal, de az üzem csak gyártotta, mert erre ösztönöz­te anyagi érdekeltsége. Más esetben a gyár nem töreke­dett különösebben a tűrési ha­tár betartására, mert a rosz- szul megállapított árak a mennyiségi termelésre ösztö­nöztek. Az árstabilitás nem biztositott egységes rendszert, az árképzés elvei eltértek a termelésben és a fogyasztás­ban az állami, a szövetkezeti iparban, a magánszektorban. A gazdasági mechanizmus reformjának programja sze­rint, fontos gazdasági célkitű­zésünk: a népgazdaság egysé­ges árrendszerének, a kiegyen­súlyozott árviszonyoknak megteremtése. Ez biztosítja a- népgazdaság dinamikus fejlő­dését, a termelés és a fogyasz­tás szerkezetének olyan válto­zását, amely megegyezik a la­kosság, a népgazdaság igé­nyeivel és kielégíti azokat. A z egységes termelői ár­rendszer megteremtésé­hez, az árszínvonal és az értékszínvonal összehango­lásához népgazdaságunk eddi­gi fejlődése megteremtette az obiektív feltételeket. Ügv vél­jük: szólnunk kell néhánv szót a szubjektív feltételekről is. Mint már hírt adtunk ró­la, a termelői és a fogyasztói árakkal kapcsolatban állami, szövetkezeti iparunk, kereske­delmi vállalataink vezetőinek részvételével ankótot rendez­tünk szerkesztőségünkben. Az itt elhangzott szavak s a ter­mékeny viták is azt mutat­ják: gazdasági vezetőink tíz elmúlt években olyan széles körű ismeretekre,1 gyakorlati tapasztalatokra tettek szert, amely képessé teszi őket az önállóbb vezetésre. Gondoljuk csak el, gazdasági vezetőink jó része egv-két évtizeddel ezelőtt talán munkásként dol­gozott, talán kis egységet irá­nyított, ma mammutüzemek, szövetségek, kereskedelmi vál­lalatok vezetésében vesz részt Néhány évtizeddel ezelőtt a közgazdasági kategóriák, fo­galmak talán ismeretlenek is voltak számukra, ma az azóta nyert tudásuk, továbbképzé­sük alapján egyetemi szintű előadásokat tartanak erről, vállalati, iparági. országos szintű árelemzésben, árkép­zésben is részt vesznek. E ?erkilencszázhatvanhat az új gazdaságirányítási rendszer komplex kon­cepciója kidolgozásának idő­szaka volt, 1967 pedig az ope­ratív felkészülés éve. Az an- kéton elhangzottak arra utal­nak. azt mutatják, hogy a vállalatok, a szövetkezeti és a kereskedelmi szervek hónapok óta készültek és készülnek az új gazdasági mechaniz­mus bevezetésére, ezen be­lül az egységes árrendszer várható alakulására, az el­vi. gyakorlati tennivalók el­végzésére. Van vállalat, il­letve szövetség, amely kísérle­ti jelleggel az új mechaniz­musnak már egv sor elemet alkalmazza. És csaknem vala­mennyi vállalatra jellem^" hogy a felkészülés időszaká­ban minden eddieinél jobban törekszik a ráfordítások helves számbavételére, a feltétel"’“ megteremtésére, illetve a vál­lalati esvséges árrendszerhez való igazodásra. Csorba Barna (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents