Észak-Magyarország, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-23 / 198. szám

Seeeda, 1967. augusztus 23. ESZAKMAGY AROBSZAG 3 Egy nép és nemzet életében ti sem képzelhető nemesebb, magasztosabb cél, mint min­den erőt összefogva, közösen munkálkodni a közös boldo­gulásért. Történelmünk során jó néhány kísérlet történt már nemzeti erőink összefogá- eára. egységes cselekvésre. Hol Szabadságharcok tüze tette próbára az összefogást, hol pedig gazdasági és kulturális vállalkozások, de a múltban soha nem sikerült valódi nem- geti egységet teremteni. Osztálytársadalomban el­képzelhetetlen a tartós nem­zeti egység. Egy-egy tetszetős eszme, vagy közös megpróbál­tatás ideig-óráig talán élteti a csalóka illúziót. A látszat mö­gött azonban hamar kirajzo­lódnak a különféle érdekek cs Vtak. A tőkés sohasem tűrhet maga előtt olyan célt, soha Bem akarhat olyan világot, mint a proletár, a földek urait semmiféle erő nem tarthatja egy úton a kisemmizettekkel. Az érdekek s az utak külön­bözősége hajdani történel­münk legszebb pillanataiban Is megtörte az összefogás szán­dékát és kerékkötője lett a legnemesebb próbálkozások­nak. / Mi a szocializmus felépíté­sén fáradozó szerencsés nem­zedék vagyunk. Szerencsések még akkor is, ha az utat, mely tnai nagy vállalkozásainkig el­vitt, számos próbatétel és bot­lás szegélyezte. Szerencsések, mert olyan eszmék, olyan cé­lok hordozói vagyunk, melyek a sok hányattatás után végre alkalmasnak bizonyultak a hőn áhított nemzeti egység megteremtésére. S hogy ez mennyire így van, az szinte lemérhető lázas napjainkban, -amikor nemzetünk, népünk fi­gyelme. erőfeszítésé, árra össz- pöft tosul. hogy továbblép­jünk a bőiden lás útján, meg­valósítsuk az új energiákat felszabadító gazdasági refor­mokat, a gazdasági, élet irá­nyításának új rendjét. S nem kis öröm, hogy e nagy vállal­kozás körül ott sorakozik min­den progresszív erő, tudva: a nagy tett valóra váltása egy­ségünk próbaköve is. s ezen a próbán jelesül kell helytállnia t munka tisztességét őrző minden hazánkfiának. Hogyan alakult ez az egy­ség. hogyan fogott mindin­kább össze az emberekben, az Osztályokban elosztott energia válaszfalakat nem ismerő kö­zös nemzeti erővé? ' A törté­nelmi út, mélyet 1945 óta meg­tettünk, ismert. Nincs szükség ismételgetésre, arra, hogy a kemény harc minden ütköze­tét felidézzük, hosszan tű­nődve a győzelmeken, a meg­torpanásokon. Elég csak any- nyi, hogy a küzdelem nem csupán sikereket tartogatott az új világ építői számára, s egy-egy megnyert csata még nem jelentett teljes győzel­met. Az államosított gyár, vagy a később szervezett ter­melőszövetkezetek nem lettek egy csapásra a munkások, a parasztok otthonai. A birtok­bavétel csak az első lépés volt, a lehetőség rá, hogy dol­gozó népünk az új hazában, mint tulajdon világában be­rendezkedjék. A szocialista tartalmú, kulturális fellendü­lés, a tanulás, az iskolák ka­puinak szélesre nyitása, az ol­csó színház, mozi és könyv, a nézetek összeigazításán fára­dozó politikai nevelés, agitá­ció, egyszóval a közkinccsé tett kultúra nem teremtette meg egy csapásra azt az emel­kedett szellemiséget, a mű­veltségnek azt a minőségét, a gondolatoknak, a céloknak és a vágyaknak azt az egyöntetű­ségét. amely nélkül szocialis­ta nemzeti egység elképzelhe­tetlen. Hogyan történhetett mégis, hogy most, napjainkban mind­inkább valóság lesz a nemzet egysége? S mi a biztosíték rá, hogy ez az egység tartós és olyan szilárd, biztos alapul szolgálhat a boldogulás útját jelentő gazdasági reformok­nak. Az első kérdésre megad­ja a választ az a tízesztendős következetes, felelős, nyugodt, túlzásoktól mentes politika, melyet az MSZMP kidolgozott és azóta is következetesen folytat. AZ a politika, ! mely nem szavakban adta a dolgo­zó nép birtokába a gyárat, a földet, a tudományt, a művé­szet eszközeivel való alkotás örömét, hanem a tettek lehe­tőségével együtt megadta a gazda önérzetét is. Az a poli­tika, mely nem dicsekedett, nem ígért, nem festett ábránd- képeket. hanem őszintén meg­mondta. hogy a közös célt csak temérdek munkával, erő­feszítéssel lehet elérni. Az a politika, mely nem rejti véka alá, hogy még ma is sok a baj. a gond, s néhány vezető, ha lelkét odaadja sem képes megbirkózni vele, hiszen a mi tennivalóink olyan nagyok, hogy csak az egész nép össze­fogott ereje bírhat meg velük. Mai izmosodó egységünk ma­gyarázata az a politika, mely közösen gondolkodni és ter­vezni hívott, munka közben próbálta ki, mi a jó, és mi a rossz, s a rosszat mindig volt ereje elutasítani. Az a politi­ka, mely szabad teret nyitott a szellemi munkának, a tudo­mánynak, hogy alkotó módon, merészen szólhasson bele az élet formálásába. Az a politi­ka, amely párbeszédet kezde­ményezett közös dolgainkról, mely szenvedélyes vitákra szó­lította fel a nemzetet, közös gondjaink megbeszélésére. A vita közben észrevétlenül bon­takozott ki az a magas erköl­csi felelősség és erkölcsi szi­lárdság, mely a régi erkölcs, a régi nézetek visszahúzó ere­jével a szocialista, a közösségi ember felelősségtudatát, hatá­rozottságát állította szembe. S ez a felelősségtudat olyan tőke, mely már a jövőnek is kamatozik, s amely a közös útra lelt nemzet nevében ga­rantálja mostani nagy terve­ink sikerét. Ez a közös érték­ké nőtt felelősségtudat dol­gozta ki a gazdaságirányítás új reformját, bírálta el az el­gondolásokat, győzött meg mindannyiunkat róla, hogy az elképzelések jók, a közösség érdekében valók. Ezért növek­szik napról napra a gazdaság- irányítás új x-endje mellett az akarati és az érzelmi egység, ezért támogatja a nemzet tel­jes súlyával a reformokat. Akarja a munkás, mert sza­badabb, frissebb lesz az élet Akarja a paraszt, mert meg­szabadul földhözszorító gond­jaitól. tágas táblákon teremt­het olyan mezőgazdasági kul­túrát, olyan gazdasági és kul­turális létet, amelyről régeb­ben álmodni sem mert volna. Akarják az értelmiségiek, mert az új rend az alkotásra, a vállalkozásokra, a világ ar­cának okos átformálására ösz­tönöz. Tervek és tettek dolgában ma már nincs nálunk ellen­tét, nincs ellentétes érdek dol­gozó népünk fiai között. S amint az egység mindinkább megmutatkozik az új irányítá­si rend kialakítása közben, már az is tapasztalható, hogy a nagy vállalkozás nemcsak próbája, hanem további ser­kentője, alakítója lesz a cé­lok és tettek, valamint a kul­túra és az erkölcs mindinkább izmosodó egységének is. Kékesdi Gyula ENERGIA INGYEN Munkára fogiák a füstgázt Ózdi kezdeményezés Az Özdi Kohászati Üzemek' martinacélművében megkezd-* ték a negyedik füstgáz-hasz-í nősítő kazán szerelését. Ez. az* előző háromhoz hasonlóan, í a martinkemecékből távozó* 500—600 fokos füstgázt hasz-* nosítja, fogja majd munkára,* ingyen gőztermelésre. A ka-* zánnal ugyanis, amely a ter-f vek szerint még az idén elké-j szül, óránként öt tonna gőzt* nyernek valójában ingyen* energia hasznosításával, s azt£ a gyár energiahálózatába táp-* lálják. így a berendezés £ üzembe állításával 'annyi gőzt* nyernek, amennyinek előállí-* tásához egyébként évente tíz­ezer tonna szén lenne szük­séges. Jövőre, amint a martinke­mencék új téglakéményei el-* készülnek, még további négy* füstgáz-hasznosító kazánt épí-£ tenek meg, vagyis minden* martinkemencét ellátnak ilyen*-W berendezéssel. így a nyolc ka­zánnal elérhető energia-megta­karítással a berendezésekre^ íodított beruházás költsége há­rom éven belül megtérül. Alapié | Képeslapok / gazán nincs szándékomban szólni a hobbyröl, mint tár­sadalmi jelenségről, mert attól tartok, hogy immár ez is hobbyvá válik; ti. a különböző gyűjtöszenvedélyék­kel való foglalatoskodás. Hiába, ez már így van nálunk: időnként fel-felkapunk bizonyos jelenségeket, megvizsgáljuk minden szempontból, tudós értekezéseket írunk róluk, és uram bocsá’, még olyanok is akadnak, akik kandidátusi fo­kozatig törnek bennük előre. A hobbynak is van pszicholó­giája. filozófiája, módszertana, technikája. Benne van a lexi­konokban, már csak attól mentsen meg bennünket a sors, hogy mozgalommá kiáltsuk ki. Ezzel a bevezetővel elhárítva magunkról a gyanút, hogy tudálékosak leszünk, mégis hadd szóljunk egy olyan hobby- ról, amelynek rangját, érdekességét és hasznát éppen egij megyénkben szervezett múzeum fémjelzi: a nemregen Sze­rencsen megnyílt múzeum; eredeti anyagát az a csaknem félmillió képeslap alkotja, amelynek összegyűjtésére egy ki­váló orvos szinte egész életében rendkívül nagy figyelmet fordított. Tehát a képeslapról van szó, amelynek most éljük sze­zonját, hiszen nyaralásból, külföldi utazásról mindenki el­küldi üdvözletét, a szokványos, hagyományos anziksz­kártyát, még ha utolsó petákjait kell erre szánnia. Már csak azért is, hogy irigykedjenek az otthon maradottak. Elvégre, — mondják a hobby filozófusai — egyetlen igaz öröm léte­zik, eZ pedig a káröröm. Tudunk olyan esetről, amikor valaki már idehaza hozzá­jutott a külföldi, vagy hazai képeslapokhoz, elutazása előtt megírta azokat, hogy túl legyen mindenen, senki ki ne ma­radjon; úticéljának elérésekor az első séta alkalmából be­dobta őket, nagyot sóhajtott, hogy elegei telt fontos társadal­mi kötelezettségének. Akárhogy is nézzük, sok haszon rejlik ám ebben a képes­lap küldözgetésben, jóllehet olykor a postának komoly több­letmunkát okoz. Szépek ezek a képeslapok, hiszen fotómű­vészek készítik őket, vagy ha reprodukciókat tartalmaznak, művész-zsűrik ellenőrzik kibocsátás előtt. Aki szemfüles és szorgalmas, a barátoktól és ismerősöktől kapott lapokból tet­szetős, ízléses kis gyűjteményt állíthat össze magának. A la­pok távoli tájakat, városokat idéznek, vagy szép élményeket, amelyeknek, külföldet járva, múzeumokban és képtárakban lehettünk tanúi, s részvevői. Az ízlés nevelésének jó eszközei ezek a szép kiállítású, kellemes hatást keltő la,polc. Jó dolog, hogy immár az élet ilyen apróságaira is gondot fordítunk, és igyekszünk fokozatosan eliömni azokat a réseket, amelyeken behatolhat a. giccs, az ízléstelenség. Ismeretterjesztő e1'~',dások sokat tehetnek, de a művészi érzék, fogékonyság rg- ízlés kialakításában, legfontosabb a, környezet, hogy mii vr - amivel érintkezünk, ami körülvesz bennünket, mindaz, ai.í kezünkbe kerül, kellemes hatást keltsen, a kulturáltság, az esztétikum áradjon belőle. Sárközi Andor ¥¥¥¥ ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥ ¥ ¥ ¥ ¥*¥¥¥¥¥¥¥ A vízből már kibújt — Ha csak a korát nézem, tulajdonképpen fiatal ez a híd. Tízéves lenne jövőre. Amikor építették, égető szük­ség volt rá. Most már „kinőt­tük”. Higgye el, sajnálom. Va­lahányszor végigmegyek rajta, azt jut eszembe: öregem., meg vannak számlálva napjaid ... E szavakkal mondott bú­csúztatót a miskolci Sajó-híd lelett Süveges András munka­Tavasszal kezdték el szép, de rendkívül nehéz munkáju­kat a hídépítők. A tervezők megálmodta vasbeton alkotás nem könnyen születik. Hiába készült precíz munkával háló­terv, mely szinte napra meg­szabja a munka menetét — jó néhány váratlan akadály, meglepetés adódott már ed­dig is. A búvárok a háború óta a folyómederben lapuló kétoldali gyalogjáróval. Ami manapság még újdonságnak számít: e vasbetonhíd tarta­lék-üreges lesz. Ez nemcsak jelentős anyagmegtakarítást jelent, hanem esztétikailag is szép látványt nyújt majd — amint ezt a tervrajzok elárul­ják. A vízből már „kibújt” a híd, jelenleg a felső szerkeze­teket építik a Közlekedési Épí* í > A tlormányi jósasszonyt kérdezd!-mi em kis szerencse kell y Y hozzá, ha az ember a központban akar ösz- szefutni a Mezőcsáti Állami Gépjavító Állomás mozgó szerelőivel. Ütőn vannak egész nap, sokszor még éj­szaka is. A telefon gyakran cseng, tsz-ek, állami gazda­ságok kérnek sürgős segítsé­get. ' Ezúttal mégis jókor top­pantam be, épp befutott az UAZ-szervizkocsi. Könnyű, kis terepjáró, négy kerék- hajtással. Fürgén szalad a legrosszab utakon is. Veze­tője, Kiss Lajos a karját nyújtja a bemutatkozáskor. — Elnézést, a kezem csu­pa olaj. Mezőnagymihályról érkez­tek, alkatrészt vásároltak. Mert azonnal indulnak is tovább az Igrici Állami Gaz­daságba, egy hajtókar-csa- vart kell beszerelni. Nincs megállás egy percre sem. Ze- tor, fejőgép, vagy juhnyíró- gép, egyre megy. A mezőcsá­ti gépjavítóhoz még nem fordultak hiába. Azelőtt las­sabban ment a. munka, a nagy, nehézkes műhelykocsi­nak egy nap is kellett, míg a rossz utakon kiszállt vala­hová. Ezért vásárolták az ÜAZ-t, meg az oldalkocsis Pannóniát. Most, ha kell, egy nap négy helyre is el­jutnak. S hányféle hibával találkoznak! — Tegnap beszóltak, hogy egy Szuper-Zeiornak „el­tűnt” az olajnyomása. Ki­mentünk, kiengedtük az ola­jat. Egy vödörnyi víz volt benne! Kiderült, hogy el- nyíródott az egyik gumigyű­rű. Ha nem idejében szólna.k, az összes csapágy tönkreme­hetett volna. Máskor Tiszabábolnán romlott el a Rapitox perme­tezőgép. A szivattyúk 5—6 forintos műanyaglapátja tö­rött el. Lapát nem volt kéz­nél, hát Szerencsre ugrottak be érte. Kiss Lajos és társa. Kristály István nem nézik, mtkor telt le a munkaidő. Rohannak a helyszínre, s ha kell, elmennek alkatrészért, és megint vissza. A lényeg: minél hamarabb kijavítani a hibát, mert mindig vár már a következő. S ha éjjel jut­nak haza, vagy éppen reg­gel? — Feleségem kérdezi: mi­kor jössz haza, apu? A dor- mányi jósasszonyt kérdezd, ő talán tudja — szoktam mondani. De mostanában már megszokta. Szeretjük mi a tisztaságot a portán. Ott­hon is, itt is. — Cseppet se látom fá­radtnak. — Változatos munka ez nagyon, nincs két egyforma hiba. Meg aztán szívesen is csinálom. Szaktudás és lelkiismeret. A kettő együtt nagyon sokra képes. És ehhez itt még a gépjavító vezetői is sokat ad­nak. A lehetőségek biztosí­tásával. a munka jó meg­szervezésével. Kiss iMjosnál állandóan ott a bélyegző, vá­sárolhat alkatrészt, ahol ép­pen van. Nem kell vissza­jönnie a telepre, hogy ezzel se veszítsen időt. Mert 'gyak­ran odakint, munka közben éri a telefon: ide, meg ide menjen tovább. iy~ezdetben nem értettem, miért dicsérik annyira a járási tanácson a gépjavítót. Ügy látszik, ezért. Amiért mindig segít, és min­dig időben. S ezt nemcsak a környéken tudják. Sátoralja­újhelyről, Tornyosnémetiből, de még a szomszédos Hajdú- Bihar megyéből is gi/akran keresik fel a mezöcsátiakat. Ide pedig még snha nem kel­lett másnak jönnie. Flanek Tibor ter­vezető. kinek közvetlen irá­nyításával napról napra egyre szebben kibontakozik szemünk előtt az új híd. Nagy szükség volt már rá. Amikor 1948-ban a nagy for­galmú főútvonalon — mely Budapestet köti össze Mis- kolccal — felépítették a hidat, a szakemberek még nem lát­hatták előre, hogy az idő egy évtized alatt eljár fölötte. A korszerű forgalom-lebonyolí­tás megkövetelte az út kiszé­lesítését, ezzel együtt azt is: nagyobb híd vezessen át a fo­lyón. Éjl»ü1 a leendő híd. lövedék-maradványra buk­kantak, s ártalmatlanná tet­ték. Májusban jött az áradás, amit szintén nem vártak. Nehéz napok, izgalmas órák voltak azok. Sok múlott az emberi helytálláson. Az épí­tők szinte hősies merészséggel vállalt és becsülettel véghez­vitt munkájának köszönhető majd, hogy az ország egyik legmodernebb hídja nemsoká­ra elkészül. Méretei nem lesznek monu­mentálisak. Nyolcvan méter hosszúságban vezet majd át a Sajón, négy nyomsávval és tő Vállalat munkásai. Es ha az „öreg” hídtól sajnálkozva búcsúzkodnak is a mellette dolgozók, a leendő utódot még nagyobb szeretettel emelik egyre magasabbra, atyáskodva mutogatják az érdeklődőknek. Süveges Andrásnak az új Sajó-híd a kedvence. Pedig sorjában már éppen ez a hu­szadik, melynek születésénél bábáskodik. Gyárfás Katalin Foto: Szabados György REFORM és NEMZETI EGYSÉG

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents