Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
▼asámap, 196T, Jdlhis Ti, SSZAKMAGTARORSZAG 9 Ki sóhajtott? Vonzó plakát jelent meg a minap a falakon. Egy nőalak látható középen, szerteszét meg néhány újformájú női cipő. Köztük olyan, amely már szemre is eltér az eddigi divattól: széles, orra vágott, vagy gömbölyű, sarlói tömzsi. A plakáton a következő felirat olvasható: „Végre kényelmes a modern, divatos cipő”. Kifakadt hát valakiből, vagy valakikből a nagy sóhaj, hiszen az eddigi divatos cipők közölt a többség valóban kényelmetlen volt. De ki sóhajt, illetve ki örvendez, kinek a szavait rikoltja a plakát? A nagy példányszámú nyomtatványt aligha azok a nők adták ki, akiknek lábát a divat ürügyén készített és eladott, nem egyszer az anatómiát és logikát semmibe vevő divatkészítmények nyomorit- gatták, hanem azok a ruházati ipari és kereskedelmi szervek, amelyek a kényelmetlen cipőket propagálták hasonló plakátokon. A plakát szövegében van valami kis, elrejtett önkritika is, ha ugyanis a divatos cipők „végre kényelmesek”, eddig a divatos és korszerű lábtyű kényelmetlen volt. A plakát kiadói azért érdemelnek elismerést, mert a cipők viselőinek sóhaját és előlegezett elismerését írták ki a falakra ... Csak később meg ne jelenjék egy újabb plakát, amely azt rögzíti majd, hogy a most propagált cipők se valami híresek, hanem az a fajta, amely akkor jön... <t>) Ellopta szállásadója pcuzct — elítélték Sándor Béla 30 éves miskolci villanyszerelő ez év februárjában szabadult ki — feltételesen — a börtönből, ahová különböző vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt került. Miután pénzét elköltötte s lakása sem Volt egyik régi ismerősénél húzódott meg. Szállásadójától megtudta, hogy testvérével együtt lakásra gyűjtenek pénzt. Elhatározta, hogy a megtakarított pénzt megszerzi. A zsibvásáron régi kulcsokat vásárolt s amikor szállásadója nem tartózkodott otthon, a lakásba behatolt és a ruhák közé rejtett hétezer forintot magához vette s elköltötte. A miskolci járásbíróság Sándor Bélát visszaesőként, hamis kulccsal elkövetett lopásért vonta felelősségre és ezért három évi börtönre és négy évi jogvesztésre ítélte. 200 EVES MŰKINCS A fiatal kínai lány jóleső érzéssel gyönyörködik önmagában és a barokk aranyművesek egyik remekében, a több mint 200 esztendős kézitükör-órában. A wuppertali német óramúzeumnak nemrégiben sikerült szert tennie erre, a maga nemében páratlan műkincsre. A nyilvántartott gyűjtemények között, mindössze csak egy svájci gyűjtemény rendelkezik hasonló drágasággal. A gazdagon feldíszített kézitükör a nyelébe bedolgozott órával 1750 körül készült el Londonban, a kínai udvar megbízásából. Az órát utoljára Csu Hsi császárnő használta, aki szenvedélyes óragyüjtő hírében állt. Hálószobájában több mint 30 értékes óra mutatta az idő múlását. Az elbájoló szépségű órát a közelmúltban egy belga diplomata kapta ajándékba, s felajánlotta a wuppertali múzeumnak. A jégkárok bejelentéséről A jégeső ezekben a nyári napokban okozhatja a legnagyobb kárt, amikor a gabonafélék zöme még lábon áll és most fejlődnek az értékes növények, a paprika, a paradicsom, a zöldség, a dohány, a gyümölcsfélék és a szőlő. Az aratás idején különösen sürgős a kárbecslés, ezért az Állami Biztosító a kalászosok felmérésére összpontositja erőit. A később betakarításra kerülő, már jégvert növényeknél csak előszemlére kerül sor, hiszen a végleges kárt csak a termés teljes kifejlődésekor lehet megállapítani. A biztosítónak megyénkben 12 mezőgazdasági mérnök kárszakértője dolgozik. Mivel sok a munkájuk, előfordulhat, hogy a kárbecslők nem tudnak egy időben mindenhová eljutni. Természetesen az aratás emiatt nem állhat meg. A termelőszövetkezeteknek — különböző helyeken — a károsodott terület nagyságától függően fél, vagy egy holdnyi mintatereket kell kihagyniuk, hogy a kárszakértők megnyugtató módon megállapíthassák a károsodás mértékét. Nagyon fontos, hogy minden károsult azonnal bejelentse panaszát. Jelezni kell a jégvert terület nagyságát, és meg kell jelölni a növényt is. Nem térítheti meg a Biztosító a jégkárt, ha a tsz nem jelenti és a becslök már nem tekinthetik meg leszedetlenül a károsodott növényt. Rendben fekvő kalászosok jégkárait, ugyancsak be kell jelenteni, mégpedig tsz-tagok- nak a tsz-irodákban (a háztáji terület, vagy a szőlő és a gyümölcs jégkárait is — ha erre külön biztosítást kötöttek), az egyéni termelők pedig az Állami Biztosító fiókjait kereshetik fel személyesen, vagy írásban. A gyors bejelentésen kívül a gazdaságok még azzal is segíthetik. gyorsíthatják a kárszakértők munkáját, hogy pontos területi adatokkal igazítják útba őket, vagy ha a szakértőket elkíséri a területet ismerő agronómus, brigádvezető, esetleg az elnök is. Mini-kiími Ve (Füzét Jón&ef rajwrt Az atyai szeretet a legszebb erények egyike. Persze, mint minden erény, áldozatokat is követel. Például azt, hogy az atya egésznapi gondjaitól megfáradtán is áldozzon időt a gyerekével való foglalatosságra, segítse őt tanulmányaiban, valamint átadja neki gazdagon buzgó élettapasztalatait. Most is ez történik. Az atya számtanpéldát csináltat fiával. Maga szerkeszti meg, hadd lássa az a gyermek, milyen fontos dolog a számtan. — Tehát — mondja — adva van napi 600 kiló (leküzdi a kísértést, hogy megnevezze, pedig a száján van) X áru. Ára kilónként 4 forint. Egyszerű szorzás: mennyi az? — 2400 forint! — Vágja ki büszkén a fiú. — No, ez ment. De most nehezebb következik: százalék- számítás. Ennek két százaléka a ké'ó, az marad a mienk. Az me:.uyi? Kiderül, hogy 48 forint. — Nem sok — mondja az atya. De ehhez hozzájön ugyancsak két százalék, mérésből kifolyólag. Vagyis, hogy kicsit pontatlan az a mérleg. Tcwlca-líavUa PECH Leslie Carter szökött rab Nashville-ben (Tennessee) fel- kéredzkedett egy gépkocsira és... rövidesen újra a rács mögött találta magát. A gépkocsi vezetője ugyanis a börtön egyik tisztje, Allen Berry volt, aki nyomban felismerte a szökevényt és visszavitte a börtönbe. KINEK TETSZIK A MINISZOKNYA? Egy nyugatnémet közvéleménykutatás szerint a férfiak 44 százalékának a nők 26 százalékának tetszik a miniszoknya. A 18—29 éves személyek közül 63 százalék, az 50 éven felüliek közül csak. 11 százalék a kurtaszoknya híve. A lelkiismeretes közvéleménykutatók még azt is megállapították, hogy a dohányzók közül 39 százalék, a nemdohányzók közül csak 33 százalék nyilatkozik a mini-szoknya mellett. HÍREK A KÖTÖGETÉSRŐL Baden Württemberg orvosainak és fogorvosainak várószobáiban egy idő óta a képeslapok mellett fonal és kötőtű is várja a pácienseket. Remélik, hogy a várakozó betegek egy része kötögetcssel igyekszik majd elűzni unalmát. Pontos használati utasítások lehetővé teszik a férfi pácienseknek is, hogy elsajátítsák a kötés tudományát. Munkájuk eredményét az afrikai leprabetegek kapják. * L ausanveban nagy sikert aratott Claudel: ..Parlagé de Midi” című drámájának bemutatója. Edwige Feuillérc, a darab föszereplőnője az egyik nézőtől levelet kapott, amelyben az illető elismerően nyilatkozott a művésznő drámai teljesítményéről, de ugyanakkor figyelmeztette: sürgősen tanuljon meg kötni, mert az egyik jelenetben, ahol kötnie kellett, olyan ügyetlenül tartotta a kötőtűket, hogy ettől minden jó háziasszony haja- szála is az égnek mered. A GÖLTAMESERÖL Egy oslói kisfiú órákon keresztül hívta telefonon az egyik nőgyógyászati klinikát, mert beszélni akart ott fekvő édesanyjával. Végül is bizalmába fogadta a főápolónőt, és megmondta neki, hogy miért hívja olyan izgatottan édesanyját: „Apulca elárulta nekem, hogy a gólya hoz egy kis testvérkét. Kérem, mondja meg anyukámnak is, nehogy megharagudjék, amikor hazajön Jó harminc esztendeje már, hogy falunkban az ez emlékezetes műkedvelő előadás lezajlott, de csattanója ma is szállóigeként öröklődik apáról fiúra. A fiatalság, az akkori művelődéspolitikai elképzeléseknek megfelelően, valami népszínműbe oltott rémdrámával készült egy téli vasárnapot „igazi ünneppé avatni”. A színmű csúcspontja volt, amikor a délceg, ám szerelmében csalódott főhős metsző gúnnyal vágja arája arcába: — Te... szerettél engem?!!! — itt sátáni kacaj következik, majd fegyverét maga felé fordítva, elhúzza a ravaszt. A próbákon szegény bonvi- ♦ ♦!<♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦ vént hasztalanul igyekeztek szép szavakkal — olykor még sörrel-borral-pálinkával is — merevségéből feloldani. Rudolf Valentinóról az életben sem hallott, és Jávor Pálnak is csak egy-két filmjét volt alkalma megtekinteni. Az ide- >♦«■♦♦♦♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦* ális drámai hőstől így jó pár lépésnyire állt. A rendező bízott benne, hogy az említett „ajzószerek” segélyével, a bemutató forró légkörében megszűnik majd a fiú bárdolatlan magatartása, s legalábbis a nagyjelenetben valamiképp érzékeltetni tudja az indulatok kavargását, s ha nem is éppen mesteri, de „mesterjelölti” alakítást nyújt. Elérkezett a premier. Az ara elbukása — tökéletes élet- hűséggel — megtörtént. Sor került a számonkérően vádló dialógusra, amelynek végén a felszarvazott legény előrántotta az ócska mordalyt. Pisszenés sem hallatszott. A fiú viszont örült, hogy a „normát” úgy-ahogy már teljesítette, és gondolatai a harmadik felvonást követő láncmulatság nyitó csárdásán jártak. Majd elhangzott a darab legfontosabb mondata. De úgy, mint amikor valaki egy pohár vizet kér. Ledarálva, egyszuszra, minden átélés nélkül: — Teszerettélengem, hahhaha ... (A sáláni kacajt fonetikusan ejtette, a szövegkönyvnek megfelelő hűséggel.) S ezután bumm-bumm! S elvágódott a világot jelentő deszkákon. Az alakítás frenetikus sikert hozott. Az a néhány néző. aki ájultan hevert székében — élükön a rendezővel —, fel sem tűnt senkinek a tapsviharban ... J. T. „Gondos" főnök >—• Erre időről időre szüksé g van. nehogy elaludjanak! (A Stern karikatúrája) avagy rávágjuk az X árut, és akkor mondjuk ki a súlyt, amikor éppen felfele láncol a mutató, avagy vastag papírossal mérjük, és így tovább. Tehát: hozzá megint kél százalék, az mennyi? A gyerek megzavarodik, hosszan számol. Az atya ideges lesz, meghúzza fülét, meg- magyarúza, hogy kétszer mondja, hogy egy évben van tizenkét hónap, tehát szorozni kell újra tizenkettővel. Mikor kijön a 28 800, az atya elmagyarázza, hogy ezt össze is lehetett volna vonni, mármint a két szorzást és egyszerűen 300-zal szorozni. Egy évben van 300 munkanap, az akkor az X áruból 28 800 forint, kész,- ez az. ®a esnceeetsans a'« GOMBÓ PÁL: Számtanpélda ugyanazt kell számolni. A gyerek bátortalanul leírja, hogy 48 meg 48 az 96. — No, látod. Mármost egy hónapban van hány nap? — Van harminc napos, van harmincegy napos és van a február — mondja a gyerek. — igen. Igen, ez Így nem lesz jó. Egy hónapban van huszonöt munkanap. Ez a helyes. Szorozd meg a számot huszonöttel. A gyerek szoroz huszonöttel, sikerül, ekkor az atya azt — De nem fejeztük még be. Most számoljunk valószínűséget. Valószínű az, hogy- egy évben egyszer bejön egy ellenőr. Ez az ellenőr megállapít... no, mit állapít meg? A gyerek nem tudja. Először azt mondja, hogy 28 800 forintot, de az atya felvilágosítja, hogy ez butaság. Az ellenőr egyszer vesz egy kilót. Akkor a balga fiú azt mondja, hogy akkor a négy százalékot állapítja meg, az IS fillér. De az apa megint elégedetlen, megmagyarázza, hogy más a káló és más az el- mérés. A végén papírra kerül a 8 fillér. — No, látod, ez a helyes. A számtan olyan tantárgy, hogy gondolkodni kell hozzá. Megállapít nyolc fillért. Most nagyon figyelj! Kétféle ellenőr van, az egyik igen-igen szigorú és jelent, a másik inkább megértő, és nem jelent. De a vállalat mindig igen-igen szigorú, és ezerszeres büntetést ró ki. Akkor mennyi egy évben a büntetés? A fiú kiszámítja, hogy ezerszer 8 fillér az 8000 fillér, azaz 80 forint. — No, látod, megy ez! — mondja örömmel az atya. Most már csak az van hátra, hogy elvégezd a kivonást: vond Je a nyereségből a veszteséget. vagyis a büntetést Mennyi marad? A gyerek számol. — Marad 28 720 forint —* vágja ki diadalmasan. — Ügy van! — simogatja meg derűsen az atya a fiú íe« jét, és elégedett, mert tudja, hogy a tanulás felkészülés az életre, és ő életrevalónak akarja nevelni a gyermekek A nagyjelenet