Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)

1967-07-22 / 171. szám

^ilág proletárjai, egyesüli etekig Helytállnak Eseményekről RÖVIDEN MEGSZÜNTETIK A MAGTAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIII. évfolyam, 171. szám ARA: 50 FILLÉR Szombat, 1967. július 22. lij árak a mezőgazdaságban A tegnapi lapok első olda­lon közölték a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa július 20-i ülésének tövid jegyzőkönyvét, ezen be­lül azt a két jelentős határoza­tot, amely szinte az egész la­kosságot érinti. A mezőgazdasági termékek feliami felvásárlási árainak femelése bizonyosan nagy meg- Hégedést vált ki, elsősorban a hnezógazdasági dolgozók köré­ben. Ismeretes ugyanis, hogy áz eddigi mezőgazdasági fel- vásárlási árak nem voltak se hiegfelelöek, se igazságosak, Bsszességükben nem szolgál­ták hatékonyan a legfontosabb élelmiszerek termelését, nem ösztönözték a termelőszövetke­zeti parasztságot arra, hogy fezekből a termékekből az ed­diginél többet, a szükségletek­nek megfelelő mennyiséget termeljenek. A búza felvásár­lási ára eddig az összes ked­vezményekkel együtt is alig haladta meg a 300 forintot má­zsánként. Az elmúlt években a holdanként! 10 mázsa búza már jó termésnek számított. Ha ezt a termelő mind értéke­sítette is — de nem értékesít­hette mind —, legfeljebb 3000 forint bevételhez jutott hol­danként. Más növényekkel vi­szont nagyobb bevételt érhe­tett el. A kenyérgabona azonban Alapvető élelmiszer, termelésé­nek fokozása továbbra is el­sődleges közellátási érdek. Ép­pen ezért a kormányzat, mi­közben biztosítja a termelőszö­vetkezetek gazdálkodásának teljes önállóságát, ennek az fegy növénynek termesztési te­rületét — egyelőre — továbbra .is kötelezően írja elő. Nyilván­való. hogv a kötelezettség ront­ja a termelői kedvet. De ha a felvásárlási ár megfelel a ter­melők érdekeinek — márpedig '» búza mázsánként! árának 30 A hadkötelezettek érdekvédelme T egnap — kihirdetésével egyidőben — életbe lé- , pett a Minisztertanács másik rendelete is, amely a hadkötelezettséget teljesítők érdekeit védi és biztosítja. ® rendelet szintén jelentős, hi­szen hazánk valamennyi tár­nék állományban lévő, ko­rábban már kiképzett, hadkö­teles állampolgárát érinti. Az “5 rendelet kimondja, hogyha J'alakit tíz napnál rövidebb «leig tartó, tartalékos katonai szolgálatra hívnak be, a had­köteles a fegyveres erőktől Úgynevezett természetbeni el­ütést (lakás. ruha. koszt) kap. ^munkáltatója viszont (szövet­kezet is) köteles biztosítani teáméra a bevonulás előtti át- htgfizetését, vagy átlagjövedel­mét. A tíz napon túli tartalé­kos szolgálat idején viszont a hadköteles a fegyveres erőktől természetbeni elllátást és (HM «ital szabályozott) illetményt kaP. Munkaadója ez esetben a tegyveres erőktől kapott és a bevonulás előtti tényleges át- teEkereset (vagy átlagjövede- lem) közötti különbséget kö­tetes fizetni. E jövedelem­kiegészítés után a hadkötele­zettséget teljesítő állampolgár Bem köteles adót fizetni.-A hadkötelezettséget teljesí­ts állampolgárok érdekeinek Védelméről szóló miniszterta­nácsi határozat azt is kimond­ja, hogy a tartalékos szolgá­latra behívott tartalékos tisz­tek és tiszthelyettesek illetmé­nyéből csak a gyermektartási kötelezettséget szabad levonni. Valamint az illetmény 50 szá­zalékából a nvugdíiiárulékot. Azonban ha a tartalékos tiszt, illetve tiszthelvettes tíz napnál hosszabb szolgálatot teljesít és ’átlagjövedelme nem haladja teeg a havi 1500 forintot, akkor abból — a fegyveres erőktől kapott természetbeni juttatás pénzértékét nem szabad levon­ni, abban az esetben, ha egy, vagy több hozzátartozójának eltartásáról is gondoskodnia kell. A havi 2000 forint átlag- jövedelmű tartalékos tiszt és tiszthelyettes természetbeni el­látásának is csak 50 százaléka vonható le pénzértékben, ha kettő, vagy ennél több eltar­tottról kell gondoskodnia. Mire való ez a rendelet? — kérdezik sokan. A választ ma­ga a rendelet adja meg. Arra való, hogv országunk névé — munkahelyenként és általában — köteles fokozottan gondos­kodni azokról az állam,volná- rokról és családtagjaikról, akik' éppen a nép. a haza védelmé­nek érdekében tartalékos kato­nai szolgálatot teljesítenek. Ne feledjük el: a katonai szolgálat alkotmányos kötelesség. A ha­za. a nép érdeke minden idő­ben megkövetelheti a hadkö­teles állampolgártól a katonai szolgálat teljesítését. Termé­szetes tehát, és elsősorban ál­lampolgári kötelességünk, hogy a katonai szolgálatot tel­jesítő polgártársainkról és csa­ládtagjaikról a lehetőségekhez mérten, maximálisan gondos­kodjunk. A rendelet lényege, célja, hogy a tartalékos kato­nai szolgálatot — had­kötelezettséget — teljesítő ál­lampolgárok és családtagjaik jövedelme, életszínvonala egy percre se csökkenjen, sőt, a tartalékos szolgálat idején bi­zonyos anyagi előnyöket is él­vezzenek. A nép véleményével egyezik a Minisztertanács tö­rekvése. amikor rendeletit "a is biztosítja a hadkötelezettek ér­dekeinek védelmét. Szcndrci József forintos emelése jobban meg­felel —, akkor a kért növényt a parasztság még kötelezően is szívesen termeli. Közismert országunkban a húshiány. A Minisztertanács rendelkezése, a kormány hatá­rozatának alapján, a húsáruk felvásárlási árait is lényege­sen emeli, az élő hízott sertés árát összesen 3. a vágómarha árát összesen 2 forinttal má­zsánként, továbbá a tej árát 20 fillérrel literenként. Emel­ték az árpa, a napraforgó, a kukorica, a cukorrépa és a fű- szerpaprika felvásárlási árait is. Különösen örvendetes a hí­zott sertés felvásárlási árára vonatkozó rendelkezés. A töb­bi felemelt ár ugyanis csak 1968. január 1-vel lép életbe, de a hízott sertés magasabb f elvé sáriA-’' árát a kormány már 1967. október 1-vel bizto­sítja. Nyilvánvaló, hogy ez az intézkedés éppen a sertéshús­hiány envhítését. maid fokoza­tos és teljes megszüntetését hi­vatott biztosítani. Mert nem lehet kétségünk felőle, hogy dolgozó parasztságunk, de kü­lönösen termelőszövetkezete­ink te 'sága egyre több, végül is elegendő áru termelésével válaszol a népi állam intézke­déseire. n mezőgazdasági termékek állami felvásárlási árai­nak emelése egyszerre munkásérdek és parasztérdek, s éppen ezért mélységesen szo­ciális tartalmú intézkedés. Ugyanis a Minisztertanács ha­tározata ismételten hangsú- lvo7za: a felemelt felvásárlási árak nem vonták maguk után az alapvető élelmiszerek fo­gyasztói árának emelését, a k.ülönbözetet az állam fedezi. És hadd tegyük hozzá, az egész intézkedés tartalmi lényegét. Azt. how ilven árrendezésre csakis szocialista, népi állam képes. © Viva Polonia! iiiiiiiiiiiii Az «szinte szó ereje imiimiii Nyári tragédiák •iiiiiiiiiin Szétnéztünk a ll-egységbcn 111111111111 Egy óra a „reptéren“ iiiiiiiiiiiii Jó hír a Kilián- délieknek Az ózdi kovácsműhely dolgozói a rendkívüli hőmérsék­let ellenére igyekeznek helytállni a termelésben. Foto: Agollia Tibor Közlekedéspolitikai tanácskozás a megyei pártbizottságon Az utóbbi években immár szokássá, hagyománnyá vált, hogy a közlekedés- és posta- ügyi miniszter és helyettesei szoros kapcsolatot tartanak a megye politikai, állami, tár­sadalmi vezetőivel, s tájékoz­tatják őket a közlekedéssel kapcsolatos tervekről, elkép­zelésekről. Ilyen tájékoztató jellegű megbeszélés zajlott le tegnap, július 21-én, pénteken a megyei pártbizottságon. Az összejövetelen részt vett Doj- csák János, a megyei pártbi­zottság titkára. Havasi Béla, a Miskolc városi pártbizottság első titkára, dr. Papp Lajos, a megyei tanács vb-elnöke, to­vábbá a megyei szállítási bi­zottság képviseletében dr. La­dányi József, a megyei tanács vb-elnökheiyettese. az ország­gyűlési képviselők Borsod me­gyei csoportját képviselő dr. Varga Gáborné, valamint Ró­zsa Kálmán, a Miskolc Váro­si Tanács vb-elnökhelyettese. Horn Dezső, a közlekedés- és postaügyi miniszter első he.r lyettese — több kutatóintézet felmérése, továbbá a hazai és külföldi tapasztalatok felhasz­nálásával készített, tanulmány alapján — a közlekedéspoli­tikai irányelvek egyik közpon­ti elképzelését, a vasúti ko- csirakományú árúforgalom körzetesítésével kapcsolatos terveket, elképzeléseket ismer­tette. A megbeszélésen a táv­lati elképzeléseken túl a me­gye és Miskolc város időszerű közlekedési gondjairól, tenni­valóiról is szó esett Kiadják Csőinkét Az algériai legfelső bíróság háromnapos tanácskozás után pénteken délután bejelentette, hogy helyt ad Kinshasa-Kon- gó kormánya kérésének és ki­adja Kongónak Csombét. Szolidaritási hét az arab népekkel A Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség legutóbbi berlini rendkívüli végrehajtó bizott­sági ülésén megvitatta a kö­zel-keleti helyzetet, az izraeli agressziót és akcióprogramot dolgozott ki az agressziótól sújtott arab népek támoga­tására. E program keretében július 23—augusztus 1. között a DÍVSZ megrendezi az arab népek és ifjúság iránti nem­zetközi szolidaritás hetét. O Jövőre megszüntetik az előfelvételi rendszert a felső­oktatási intézményekben. Ezt az intézkedést számos nega­tív tapasztalat indokolja, mi­vel a korábbi elképzelések ez­zel kapcsolatban nem váltak be. LILIOMFI □ A müncheni Elan Film Szigligeti Ede 1845-ben írt hí­res vígjátékából, a Liliomfiból készít filmmusicalt, a mainzi televízió részére. A filmet Magyarországon forgatják. MIKROHOTEL □ 200 személyes campinget, új üdülöházakat kap G.vopá- ros, fennállásának 100. évfor­dulójára. Ezenkívül 120 sze­mélyes mikrohotelt emelnek. BEJELENTETTE □ A 39 éves Shirley Temple, volt amerikai filmsztár beje­lentette: azzal a gondolattal foglalkozik, hogy képviselő­jelöltként lép fel a kaliforniai Atherton városában. Jelenleg egy üzletember felesége. HIMIÖ □ 1967 első hat hónapjában a himlő 944 halálos áldozatot szedett az indiai Bihar állam­ban. RAJTAKAPTAK □ Egy venezuelai fiatalember meztelenül fürdött a híres ró­mai Trevi kútban. A rendőr­ség rajtakapta. A 36 fokos hő­ségben most a Regina Coeli börtönben hűsöl. SZERENCSÉTLENSÉG □ Westfáliában Vielefeld és Hamm között pénteken reggel egy gyorsvonat beleszaladt a pályát javító munkások egy csoportjába. Három pálya­munkás meghalt. MARIJUANA □ Az amerikai New Jersey állam Trenton városának rendőrsége megállított egy gépkocsit a szokásos ellenőrző vizsgálatra és hat ládában 250 000 dollár értékű marijua- nát talált. A gépkocsi vezető­jét illegális kábítószercsempé­szés vádjával állítják bíróság elé. MEGHALT □ Albert Luthuli, a fajgyűlölő dél-afrikai kormány által be­tiltott Afrikai Nemzeti Kong­resszus elnöke, Nobel-békedí- jas, pénteken belehalt súlyos sérüléseibe, amelyeket akkor szenvedett .el, amikor a kény­szerlakhelyéül kijelölt Stanger helységben egy vasúti hídon elütötte egy tehervonati Lu- thulit azonnal kórházba szál­lították, ahol a baleset után három és fél órával meghalt. A 69 éves Luthuli egyike volt a színesbőrűek egyenjogúságá­ért küzdő legismertebb afrikai politikusoknak. ELHUNYT □ Dr. Thomas Dehler, a bon­ni szövetségi gyűlés alelnöke és a német liberális párt al­elnöke pénteken délelőtt Streitbergben szívroham kö­vetkeztében. 69 esztendős ko-' rában elhunyt. SUikkábrányham befearatást Csütörtökön délután, ami­kor Bükkábrányba érkeztünk, éppen hazafelé mentek a kombájnok. A termelőszövet­kezet vezetősége ülésezett. A három kombájnos — Kiss Im­re, Kiss Ferenc és Cseh Jó­zsef — érdeklődött: — Merre tovább? Az elnök, Nyeste István, te­lefonált. A szomszédos Sályt és a távoli Hercegkutat hívta. Mindkét helyen jó ismerős az elnök. — Kell-e kombájn? Mert ml már befejeztük ... Északon. Sälyon és Herceg- kúton is. kell még a kombájn. A bükkábrányi Béke Terme­lőszövetkezet elsőként fejezte be az idei aratást Borsod- AbaújrZemplén medvében. És milyen remek, gazdag, öröm­hizlaló aratást. Az elnök ar­cán valósággal duzzadt a bol­dogság mosolygása, amikor so­rolta, hogy' 590 holdon ter­meltek búzát — 480 holdon bezosztája 1-est, 110 holdon fertődi 293-ast —, és a falu történetében is egyedülálló termést takarítottak be: átla­gosan 19.5 mázsát holdanként. És a terv csak 13 mázsa volt. Gyorsan számolt is az elnök, hogy eredetileg 40 vagon búza eladására kötöttek szer­ződést az állammal, azután még 30 vagonra pótszerződést, de több lesz már az állam­nak adandó búza a tervezett duplájánál is, hiszen még vagy 15 vagonnal el tudnak adni. összesen 85 vagonnal eb­ből az aránylag kis gazdaság­ból... A tavaszi és az őszi árpa is mmd magtárban van már. ősziből 105, tavasziból 120 hold volt. A termés mindket­tőből 14 mázsa holdanként. Az 50 hold borsó 10 mássá-} javai fizetett. Megint egy j gyors számítás. A kenyérga­bona bevételi terve 1 993 000 forint volt. No, ennél már i több lesz ... Összeadás, ősz- J tás, szorzás és kiderül, hogy' j körülbelül 3 300 000 forintot ad a kenyérgabona. És ez már i biztos, mert a magtárban van... A munkaegység ... ötven fo­rint volt. tavaly'. Most is eny- n.vit terveztek ... Hogy lesz-e ennyi?... Nem jósol az elnök. Messze még az ősz. a kapások betakarítása és a zárszám­adás. — De ötven forint biztosan lesz — mondja. — Bár a ku­korica ... arra eső kellene... A gabona tehát már mind fedél alatt van. A tarlókon még dolgoznak. A szalmale­húzó és kazlazó brigád után a szántó traktorok mennek. A* aratással egy időben ugyanis már elvégeztek 360 hold nyá­ri mélyszántást és 150 hold vetőszántást. Hatvan holdon silókukoricát is vetettek, má­sodik növényként. Sőt, az egyéni gazdáknak — ilyenek is vannak még szórványosan a faluban — is learattak 45 hold búzát, mert ők se sze­retnek már kaszával aratni. A kombájnok közben tovább mentek. Kiss Imre vezette a brigádot, aki eddig átlagosan 500 mázsa terményt takarított be naponta. Nagyon jó kom­bájnos. Az elnök egyre csak ezt mondogatta. De Kiss Fe­renc is nagyon jó, meg Cseh József is. — Elsősorban nekik köszön­hetjük, hogy’ ez a sok sz.cp termés gyorsan és veszteség- mentesen magtárba került..; te*. ü

Next

/
Thumbnails
Contents