Észak-Magyarország, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-13 / 137. szám
Rendszáma: CS 55-81 Zuhogó eső, csúszós, pocsolyás úttest. Ilyenkor a. közmondás szerint még „a kutyát is kár kiverni”. Nem is mozdul ki a kellemes lakásból az, akinek nincs valamilyen halaszthatatlan dolga. Nos, azoknak a kerékpáros versenyzőknek ilyen „halaszthatatlan” ügyben kellett 100 kilométert lehajtaniuk a szerencsi országúton, akik — dacolva a mostoha időjárással — a Leskó Pál emlékversenyen így akarták tiszteletüket leróni annak az embernek az emléke előtt, aki sokat tett a megye sportjának fejlesztéséért. A verseny folyt is annak rendje és módja szerint mindaddig, amíg a serdülők futamának befejező részére nem került sor. Ekkor azt történt, hogy az 1-es kilométerkőnél a visszafelé tartó, a fáradtságtól és a verseny hevétől nem egészen szabályosan kerekező Kohári Lászlót a címben szereplő, meglehetősen nagy gyorsasággal közeledő Wartburg kocsi nem tudta előzni. Lassítania, kellett, s a kényszerű sebességcsökkentést a gépkocsi vezetője úgy „hálálta” meg, hogy az előzés után megállt, kiszállt a kocsiból és a kerékpáros fiút az árokba lökte! Tudjuk, hogy a KRESZ szabályai a kerékpáros versenyzőkre is vonatkoznak, de vajon a Wartburg gazdája tisztában van-e vele, hogy egy gépjármű vezetéséhez nagyfokú körültekintés, gondosság, jó reflexek és főleg higgadtság szükséges? Ha. ezt nem tudja, miért ül volánhoz? Ha pedig ism.eri az írott és íratlan szabályokat, miért cselekszik így? A sok miértre remélhetőleg hamarosan feleletet kap az illetékesektől. M. Gy. Jó hír az LKM-ből Az új gazdasági reform vállalati intézményes előkészítésére, az ezzel kapcsolatos tevékenység átfogó ‘irányítására tíztagú bizottság alakult a Lenin Kohászati Művekben. A bizottságban széles körű üzemi és nemzetközi tapasztalattal rendelkező tanácsadó mérnök vezetésével termelési, szervezési, műszaki fejlesztési, karbantartó, pénzügyi, kereskedelmi, jogügyi szakemberek tevékenykednek. A bizottság elsőrendű feladatai közé tartozik — egyebek között — a gazdasági reformmal kapcsolatos rendeletek tanulmányozása, az ezekből adódó teendők kimunkálása, a feladatok összehangolása, rendszeres tanácskozás az üzemi és a vezető szervekkel a reform előkészítésével, végrehajtásával. kapcsolatos kérdésekről, a szükséges teendőkről. Idő járd» Várható Időjárás ma estig: felhőátvonuiások, szórványosan futóesőkkel. Időnként kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. Az i évszakhoz képest a hűvös idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Magánügy — Nos, Pistike, jó bizonyítványt kaptál? — Igen. — örült apuka és anyuka? — Igen. — Te is örülsz az első vakációnak? — Igen. — Meséld el, mit csinálsz a nyári szünidőben? Remélem, segítesz a szüleidnek... Igen? Miért nem felelsz hát! — Azért, hogy ne tessék engem faggatni a magánéletemről... A hessdeményexő — ssülötte A kezdeményező Kucs Béla Volt, Ózd város szülötte. A kiváló, Munkácsy-díjas szobrászművész ma Szentendrén él és alkot. Jeles művei többek között Pécsett, Budapesten, Tatabányán, Vácott és Komlón láthatók. Tervei alapján, a Szentendrei Városi Tanács támogatásával, egy parkban hozták létre a szabadtéri szobormúzeumot, amely a maga nemében egyedülálló az egész világon. Százötven szobor fogadja a látogatókat az ötholdas parkban, a sétányok mentén. A látási szempontból kedvezően elhelyezett padok, a megfelelő, az alkotásokhoz illő park-kultúra csak emeli a múzeum értékét. Kucs Béla alkotásain kívül találkozhatunk itt Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész két alkotásával. Várady Sándor Miskolc város szülötte, innen indult el, hogy alkotásait Veszprémben, a fővárosban és másutt bemutassák, felállítsák. ( Mi a jelentősége a szabadtéri szobormúzeumnak? Az, hogy a látogatók egy helyen gyönyörködhetnek az ország különböző városaiban felállított művek gipszmodelljeiben. Nagy művészeti iskola ez, ahol a művészetkedvelők megismerkednek olyan szobrászok alkotásaival, mint Pátzay Pál, Somogyi József és mások. — gáldonyi — Ax öreg halász elhsics&zoft Utoljára Hemingway utolsó | harcát vívó, már klasszikus : regényalakká magasodott öreg halászának szerepében láttuk a mozivásznon. Vasárnap halálhíre érkezett: Spencer Tracy, a világhírű filmszínész hatvanhét éves korában szívroham következtében elhunyt. Az idősebb mozilátogatók még visszaemlékeznek régi nagy szerepeire. A nagyváros, az Északnyugati átjáró, az Olajváros című filmekben, de a fiatalabb generáció is megismerte mint A hetedik kereszt című antifasiszta film hősét, később meg az Ítélet Niirnbergben írójának alakjában, az Aki szelet vet védőjének szerepében, nem utolsóéi képernyő előtt Á százegyedik szenátor A televízió mindinkább kezdi felismerni és a lehetőség határain belül kielégíteni azt a jogos közönség-igényt, amely abból fakad, hogy a ma embere szeretne mind többel megtudni a közelmúlt és napjaink életéből, mindazon eseményekről, amelyeknek aktív, ■»agy passzív részese, de legalábbis kortársa volt. Bár a kritikusnak nehéz eltekinteni az esztétikai vonatkozásoktól — a közönség elsősorban a. történéseket, a fordulatokat párja, s csak másodsorban vizsgálja az ábrázolás művészi oldalait. A korábbi Századunk sorozat és egyéb, hasonló jellegű adások sikere azt bizonyította, hogy a dokumentum ígéri nagy tömegeket érdekel, majd később a regényből adaptált, de valóságos történelmi tényekre építő Honfoglalás, végül peíig a nemrégiben látott Oly korban élünk... közönség-visszhangja arról tanúskodik, hogy a dokumentumjáték legalább olyan érérdeklődést vonz, mint a játékfilmek, hiszen életünk kér. eléseire, társadalmunkban élő problémákra próbált választ adni, köztünk élő esetleges tévhiteket rombol le, oly módon láttatott egyes történéseket, ahogyan annak idején a benne élő egyes ember általában nem láthatta. Ez a dokumentumjátéknak kijáró érdeklődés előzte meg a most sugárzott háromrészes művet, A százegyedik szenátor-1 is. • A Geszti Pál és Gimcs György forgatókönyve alapján, Nagy József operatőri munkájával. és Keleti Márton rendelésében készült dokumentumjáték témája eltér az eddig emlegettektől. Nem hazai történetet dolgoz fel, hanem az óceánon túlról meríti témáját, a történet mégis ismerős, hiszen korábban hosszú ideig foglalkoztatta a világsajtót Bobby, Bakernek, Johnson el- hök hajdani kedvenc titk.árá- ftak botránysorozata, és az az akció, amely azt bagatellizálni akarta. A film bűnügyi történetek izgalmasságával és a történelemkutatás precizitásával tárja fel a történetet, felhasználva a rendelkezésére álló dokumentumanyagot. A két író ezt óriási munkával gyűjtötte egybe, szinte felülmúlva a különféle nyomozóirodák teljesítményét. Az egyes mozzanatokat rekonstruált, kis részben költött jelenetsorokkal kötötték össze. Magát a történetet még nagy vonásokban is szükségtelen elismételni, hiszen feltehetőleg több millió ember nézte. Annyit azonban feltétlenül el kell róla mondanunk, hogy ezzel a művel a televízió valami újat nyújtott. A történetnek ilyetén bemutatása is bizonyára nagyon sok nézőnek mondott teljesen újszerűt, ismeretlent, mert a korábbi sajtóközlemények ellenére sem volt a Baker-ügy teljesen közismert, a televízió, a maga sajátos eszközeivel azonban igen plasztikusan kö•* zel tudta hozni nemcsak a Baker-ügyet, hanem azt a kulisszák mögötti világot is, amely a hasonló feaker-ügyek- nek táptalaja lehet Sőt, a film végén, sok állókép, eredeti dokumentum bemutatásával, a tv egyik bemondójának közbeiktatásával talán egy kicsit túl is magyarázták az alkotók mindazt, amit a látott három folytatásból érzékelnünk kellett. © Újszerűt nyújtott a televízió, mondtuk az előbb. Igen, mert e műfajilag pontosan meghatározatlan alkotásnak szinte egyáltalán nincsen elődje. Művészi gyengéje a dokumentáció hitelességével szemben, hogy nem minden szereplő alakja egyformán kidolgozott, néha bizony valami történelmi, képeskönyv jut eszünkbe, amelyben a fordulatos és izgalmas történetet nem a tv- filmdráma nyelvén tolmácsolják, hanem inkább csak illusztrálják. A világbotránnyá dagadt Baker-ügyet azonban esztétikai fogyatékosságai ellenére közérthetően és közérdeklődésre számot iartóan, nagyon vonzó formában tudja bemutatni. 1963 őszén a Kennedy-elnök ellen elkövetett gyilkos merénylet megmentette Johnson kedvencét a teljes igazságfelderítéstől és a teljes felelős- ségrevonástól, de az ügy, mint e film nagyszerűen érzékelteti, tovább él, gyűrűzik. • Básti Lajos, Somogy vári Rudolf, Dőry Virág, Zách János alakításait kell a. legjobbak közül is kiemelnünk. Ügy érezzük, jó úton jár a televízió, amikor a világ mai és közelmúlti eseményeit a dokumentumjáték összetett, de nagyon vonzó formájában hozza közelebb a több milliós nézőtáborhoz. Benedek Miklós sorban a már említett Öreg halász alakjában. Most végleg elbúcsúzott, többször már nem áll a felvevőgépek elé, de korábbi alakításait őrzik a filmszalagok, az általa megjelenített szereplők meg az ő nevével azonosultan maradnak meg a nézők millióinak emlékezetében. <b) Tornái pusztított Oklalmában Oklahoma nyugati részében szombaton tornádó pusztított. A szörnyű szélvihar olyan hirtelen érkezett, hogy Charles Silvia farmer családjával nem tudta idejében elérni az óvóhelyet, s a forgószél mintegy száz méter sugarú körben szétszórta a családot. Az apa élet- veszélyesen megsebesült, 22 éves felesége, négyéves kislánya, kétéves kisfia és öthónapos kislánya szörnyethalt. Külföldre mennek A Magyar Rádió immár világszerte ismert gyermekkórusa sok nagy sikerű külföldi vendégszereplése után ismét külországokba indul. A gyermekek ezúttal az Észt és a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság, valamint Finnország fővárosába látogatnak el bemutató koncertekre. Elutazásuk előtt, június 14-én dr. Csányi László és Botka Valéria, az együttes két vezetője ad tájékoztatást az útról a sajtó képviselőinek, majd a kórus bemutatja külföldi műsorának egy részét. Újságolvasók 1967. június 13, kedd A nap kelte 3.46, nyugta 13.42 órakor. A hold kelte 8.49, nyugta 23.49 órakor. Névnap: Antal. 260 éve, 1707. június 13-án, II. Rákóczi Ferenc előterjesztése és Bercsényi Miklós rna- gávalragadó szónoklata után „Eb ura fakó! Mai naptól fogva József nem királyunk ... 1” felkiáltással, az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Két évszázadon át ezért lett Rákóczi, talán a leggyűlöltebb név a Habsburgok és a császárhű főurak előtt. A nagy jelentőségű ónodi gyűlést II. Ró.lióczi Ferenc 1707. májusának utolsó napjára hívta egybe és az június 22-ig tartott. Itt vetette fel Rákóczi a közadózás bevezetését. Ez ellen a rendek többsége nyíltan tiltakozott. Itt Icpleződött, le a Túróé vármegyei nemesek, labanc biztatásra indított szervezkedése a függetlenségi harc ellen. Erre a gyűlés részvevői az áruló túród küldöttek fel- koncolásával feleltek. A trónfosztással egyidejűleg Rákóczit fejedelemmé választották. A trónfosztáshoz fűzött remények azonban nem váltak be. A csatamezők balsikerei, a főnemesek és a Habsburgokhoz hűséges klérus mesterkedései következtében a kuruc szabadságharc csillaga lehanyatlott. — A KONYHAKERT kártevőiről tart előadást Szolnoki Jenő mezőgazdasági mérnök június 15-én 19 órai kezdettel, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. — VÉRADÓK találkozója a Borsodi Vegyikombinátban. A kazincbarcikai Vöröskereszt nevében Vértes Nándor, a városi szervezet titkára több vér. adónak átnyújtotta a napokban a jó munkáért elnevezésű jelvényt. Az összejövetelen a BVK óvodájának kicsinyei műsort adtak a kiváló véradók köszöntésére. — SZOMBATON és vasárnap Jugoszlávia nagy részén ítéletidő dühöngött. A hőmérséklet szinte minden átmenet nélkül zuhant, olyannyira, hogy Bosznia-Hercegovinában a magasabb hegycsúcsokon, így a Bjelasnicán erős havazás kezdődött. Vajdaságban és Jugoszlávia északkeleti területein orkánszerű szél kíséretében jégverés pusztított. Bel- grádra valóságos felhőszakadás zúdult, úgy, hogy sole helyütt tűzoltókat hívtak ki a pincékben felgyülemlett víz eltávolí1 — ÉLET ÉS VALLÁS címmel Rácz Zoltán, a Népművelési Intézet tudományos munkatársa nagy sikerű előadást tartott a minap Kazincbarcikán, a Radnóti Miklós Művelődési Otthonban. — A SPORTFOGADÄSI és Lottó Igazgatóság közli, hogy a totó 23. hetén 13 és 13 plusz 1-es találat nem volt. 12 találatot 37 fogadó ért el, nyereményük, a nyereményilleték levonása után, 16 802 forint. A 11 találatos szelvények száma 465, szelvényenkénti nyeremény, az illeték levonása után, 535 forint. 10 találatot 4749 fogadó ért el, ezek nyereménye szelvényenként, az il-< leték levonása után 79 forint. kiállítási csarnok DÉRYNÉ UTCA S. MODERN IPARMŰ VESZETI KIÁLLÍTÁS DÉLELŐTT 11-TÖL ESTE 7-IG. vm 13, kedd. Gül Baba. Este 7 órakor. Bérletszünet. 14, szerda. Gül Baba. Este 7 órakor. Bérletszünet. 15, csütörtök. Gül Baba. Este 7 órakor. Színházbarátok 7 estje. Shaw bérlet. 16, péntek. Gül Baba. Este 7 órakor. Béri etsz ünet. 17, szombat. Gül Baba. Este 7 órakor. Bérletszünet. 13, vasárnap. Gül Baba. Este 7 órakor. Bérletssünefc, — A KISZ-VEZJETÖK továbbképzése. Az Özdvidóki Szénbányászati Tröszt KISZ- fiataljai közül az idei nyáron huszonkilencen vesznek részt különféle vezetőképző tanfolyamokon; A Csanyik-völgyi táborban e hónap 26-án kezdődik tanfolyam-sorozat. Először az ifjúgárda parancsnokok, majd a sport-, a gazdasági- és a kulturális felelősök veszik birtokukba a tábort; — A BOGYÓS gyümölcsök termesztéséről lesz előadás a pedagógusok művelődési ottho. nában (Miskolc, Kossuth Lajos u. 11.) működő Buday József mezőgazdasági szakkörben június 13-án< este 7 órai kezdettel. — TUDOMÁNYOS ülést rendez június 29-én, délután fél 3 órai kezdettel a miskolci Szentpéteri-kapui kórház tudományos bizottsága a kórház kultúrtermében. — A MAI magyar kerámia címmel országos kiállítás nyílt a napokban a siklósi vár múzeumi szárnyában a Janus Pannonius Múzeum és az Ipar- művészeti Múzeum rendezésében. A kiállítás sok bel. és külföldi érdeklődőt vonz. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsor: <A 188 méteres hullámhosszon 18—19 őriig.) A megye életéből. Lesz-e 900 000 tonna e* évben! „Elfogyott” — de miért?!... Polkák. Hálátlan utókor és utódok. A nyári divatról. Könnyűdallamok. bszakmagyarorszag A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lap}» Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőségi Miskolc, Tanácsház tér fi. Telefonszámoki Titkárság: 16-886. Kultűrrovatl 16-067. Ipari rovat: 16-033. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdasági rovati 33-687. Bportrovat: 16-049. Belpolitikai rovat, panasz ttgyekt 16-046. Riadja« a Borsod megyei Lapldadő Vájtál»’ Miskolc. Kossuth u. U. Felelős kiadd: Bírő Péter Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Széchenyi u. 15-1T. Telefon: 16-2X9 Terjeszti a Magyar Posta, előfizetés! díj egy hónapra 13 Fi Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: S3 0S3....................................—------------------------K észült a Borsod! Myomdábaaí FeleSőa vezető) liéry Gs&gpi