Észak-Magyarország, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-11 / 136. szám

6 ESZAKMAGTAROESZA6 Vasárnap, T367. jStdn« ÍL Idegenforgalmi tájékozíaió megyénkről Jól szerkesztett idegenfor­galmi tájékoztató jelent meg a napokban Miskolcon, a Bor­sod megyei Idegenforgalmi Hi­vatal kiadásában, dr. Szöllőssy Tibor szerkesztésében. A tá­jékoztató bemutatja a diák-, túrista átvonuló szálláshelye­ket és campingeket, turista­házakat, szállodákat, valamint a fizető vendégszolgálatot. Tá­jékoztatást nyújt az idegenve­zetés lehetőségeiről, kedvezmé­nyes étkezési és utazási mó­dokról, helyi közlekedésről. Felsorolja a szórakozási és mű­velődési lehetőségeket, kirán­dulásra, megtekintésre java­solt helyeket, létesítményeket. A tudnivalókat nemcsak fel­sorolja, hanem részletesen is­merteti, ennélfogva igen hasz­nos kézikönyvnek mutatkozik. (b) Művelődési ház születik Tiszaszederkényben Csalás! Pataki János tusrajza i. / Ta sikere Az ÉM Miskolci Tervező Vállalatának egyik kollektívá­ja , hétfőn este családias han­gulatú bankettet rendezett. Az eredményes, jól végzett mun­ka után ünnepeltek a mérnö­kök, szerkesztők, technikusok, rajzolók, ugyanis országos pá­lyázaton első ízben szerepel­tek sikerrel a miskolci terve­zők. Néhány hónappal ezelőtt a budapesti, III. kerületi Arany­hegynek és környékének ren­dezésére hirdetett titkos pá­lyázatot az Építésügyi Minisz­térium, a fővárosi tanács vég­rehajtó bizottsága és a Ma­gyar Televízió. A pályázat célja egy hétezer lakásos, 25 ezer lelke?, új lakótelepnek, az negyed megközelítése a régi és az új Bécsi út felől a leg­modernebb igényeket is kielé­gítő 2 szintes utat terveztek, amelyen rövid idő alatt elér­hető Budapest központja. A települést városias, lineáris városszerkezetben igyekeztek megfogalmazni. Az új telepü­lést az Aranyhegyen, a Péter- hegy, az Ürömhegy, a Hár- mashatárhegy és a Római-par­ti üdülőtelep övezte festői kör­nyezetben helyezték el. Alapelvüket, a zsűri vélemé­nye szerint, sikerült megvaló­sítaniuk. Ezért is vásárolta meg a zsűri a tervet 15 000 fo­rintért. A pályázat tanulságairól a tervező mérnökök a következö­részt vesznek, és anyagilag, er­kölcsileg támogatják a pályá­zókat. Nem véletlen, hogy az aranyhegyi pályázaton a VÁ- TI-nak négy, a BUVÁTI-nak pedig három kollektívája ka­pott díjat. Ezenkívül a Műsza­ki Egyetem és a vidékiek kö­zül a pécsi, valamint országos pályázaton első ízben a Mis­kolci Tervező Vállalat szere­pelt sikerrel. Kerepesi Ferenc igazgató így összegezte véleményét: „A pályázatok szellemi készenlét­re serkentik, önművelésre, ku­tatásra kényszerítik a mérnö­köket. Belekapcsolódnak a leg­frissebb szakmai áramlatokba és a többi pályamű megisme­résével is tovább gyarapodnak június 24-én János ünnepély A Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszer­vezete ez évben is megrendezi a hagyományos János-ünne- pélyt. A budapesti Kisstadion­ban június 24-én este tarka műsort, ugyanaznap délután és másnap, vasárnap reggel a Népligetben, valamint a Pető­fi sporttelepen sportversenye­ket rendeznek. A műsorban fellép Psota Irén és Simándi József Kossuth-díjas művész, továbbá — többek között Erdész Zsuzsa, Palócz Lász­ló, Vámos Ágnes, Solti Ká­roly, Bodrogi Gyula, Kovács Apollónia, Lórán Lenke. Fel­lép a Gutenberg Művelődési Ház ifjúsági kórusa és zene­kara, valamint Vörös Kálmán és népi zenekara. A műsort dr. Hegedűs János konferálja. B. Zs. fiatal hölgy-olva­sónk arról akar meggyőzni bennünket levelében, hogy ami hobby, az csak ártatlan szenvedély lehet. Ugyanen­nek tartja a „barátságból, be­csületesen” elnevezésű ve­szélyesen terjedő „társasjá­tékot” is, amelynek kitalálóit tökéletes homály fedi. Ez azonban nem zavarja a já­ték részvevőit, hisznek az is­meretlen „barátok” becsüle­tében. Az 1-es számú Postahiva­tal azonban nem ment bele a „játékba”, s a fiatal hölgy ezt elpanaszolandó fordult hozzánk megértésért és tá­mogatásért. Leveléhez mellé­kelte a nem tudni kik által elindított „hobby” játéksza­bályát is, amelynek ez a rö­vid lényege: alá szerencse- játékot játszik, annak sokáig kell várakoznia szerencséjé­re. Nem így annak, aki vá­sárol egy pénzesutalványt, kétforintos okmánybélyeget ragaszt hátlapjára, nyolc fo­rintot pedig felad arra a négy címre, amelyet előzőleg neki küldtek, ötödiknek ma­gát Írja rá. Aztán várjon tü­relemmel, s nemsokára 8192 forint „.nyereségrészesedést” kézbesít neki a posta. Ha' ez megtörtént, kezdődhet újból a játék, csak az a lényeg, hogy olyan barátok címére kell küldeni a nyolc forinto­kat, akikre „feltétlenül” le­het számítani. Nos, hogy mennyire^ lehet, íme, mind­járt a bizonyíték. A levelet hozzánk küldő hölgy a diszk­récióra való figyelmeztetés mellett, mindjárt közölte is öt „játszótárs” nevét és cí­mét. Természetesen, diszkré­ten kezeljük a listát — hi­szen nem célunk hiszékeny emberek kipellengérezése. Sőt, még azokat sem, akik szenvedélyesen kardoskod­nak az „ártatlan hobby” mel­lett, ami pedig nem más, mint agyafúrt csalás! S mint ilyen — tiltott szerencsjátéfe — a törvény által bünteten­dő. Aki nem hiszi, nézze meg a Btk. 2il5. paragrafusát. Az 1-es számú Postahiva­tal tehát helyesen járt el, amikor nem továbbította a 2 forintos okmánybélyeggel — tehát a húsz százalék agyafúrt módon történő le­rovásával — ellátott utal­ványokat. így hát meg­szakadt a lánc. B. Zs. nem teljesíthette az „ismeretlen barátok” kérését. Emiatt így kesereg. „A lecke föl lett ad­va. Mi a játék valódi neve? A már említett elnevezés, vagy pedig ez: Becsületesség vagy szélhámosság?” Szélhámosság! „A játék megszakításáért nem engem terhel a felelős­ség. És mivel hasonló esel; előfordulhat a játék többi tagjával is, úgy vélem, nem ártana erről a kérdésről a nyilvánosság előtt is beszél­ni.” Nos, kérésének eleget té­ve — beszéltünk róla. őszin­tén és kertelés nélkül. Becs­telenül csalni! — ez a lénye­ge a játéknak. Ezt becsület­ből nem lehet játszani — ezt csak üldözni lehet becsület­ből! (—la) A pécsi kamarakórus és Xantus Gyula Tokajban Az idei tokaji nyári rendez­vények gazdagnak ígérkező sorában, a szerencsi és a to­kaji művelődési klub rende­zésében, június 25-én délután 4 órakor nyílik meg a tokaji helytörténeti múzeumban Xan­tus Gyula festőművész kiál­lítása. A tárlat megnyitását a pécsi kamarakórus vendég­A hangversenyt Dobos László vezényli. A hangverseny mű­során Palestrina-, Gabrielli-, Monteverdi-, Schütz-, Tele­mann-, Kodály-, Vaughan— Williams-, és Kósa-művek sze­repelnek. A kiállítás megnyi­tásakor Négyessy István, a Szerencsi Járási Tanács vb- elnökhelyettese mond beszé­koncertjével kapcsolták egybe. det. két mondták: „Üj szakmai is­meretekkel gyarapodtunk, mert például a Televízió iunk- ciójának megismerésére a pá­rizsi, a londoni és a hamburgi televízió rendszerét is tanul­mányoztuk. A pályázat általában jó elő­készület az új gazdasági me­chanizmus ajánlati rendszeré­hez. Az utóbbi évben új már az is, hogy általában a díj­nyertes pályaművek tervezői kapnak megbízást a kiviteli tervek kidőlogzására. Az aján­lati rendszerben a jövőben egy feladat elkészítésére több tervező vállalat fog ajánlatot tenni, így a megbízásoknál a jó értelemben vett konkurren- cia fog érvényesülni. A fővárosi tervező vállala­tok már felismerték ennek je­lentőségét, mert egy-egy pá­lyázaton több kollektívával is a gondolatok, mert az a szak­ember, aki egyszer már vé­gigrágta magát a feladaton, más szemmel nézi a terveket, így Miskolc, valamint a bor­sodi régió település tervezésé­hez is újabb gondolatokkal já­rulhatnak hozzá a nagyobb fel­készültségű szakemberek. Még egy eredménye van ennek a sikernek; maris újabb kollek­tívák szerveződtek, hogy részt vegyenek különböző pályáza­tokon.” Gratulálunk a kollektívá­nak: Kalocsai István, Kerepe­si Ferenc és Szegedi Ferenc építészmérnököknek, valamint Bálint Antal, Erdélyi Béla, Kerepesi Ferencné, Matolai Lászlómé, Lickóczi Tibor és Albert Istvánná szerkesztők­nek, technikusoknak, rajzolók­nak. >• Kovács Jenő Bánié'y: A szembejövő barna téli­kabátos kis nő visszané­zett rám, mégpedig biz­tatóan. Holott éppen csak rá­emeltem tekintetemet minden különösebb szándék nélkül, inkább megszokásból, valami­nő, úgy látszik, sohasem lany­huló, hími kíváncsiságtól ve­zettetve. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy életem során több százezer fiatal, középko­rú, szép, csúnya, szőke, barna, fekete és vöröshajú nő képe jelent meg szemem recehár­tyáján. Életembe a legeslegrit- kább esetben léptek be. El­mentek mellettem, a szépek után megfordultam, néztem, néztem ringó alakjukat, s mire elvesztek az utca forga­tagában, felsistergő vágyam is elcsendesedett. Néhány lépés után megáll­tam. Egyszerre fordultunk vissza. Űjabb biztatás, sőt ka­csintás után a kis nő odalépett egy bútorüzlet kirakata elé, nyilván azzal a célzattal, hogy csatlakozzam hozzá. Habozás nélkül csatlakoztam. A bemu. tatkozásnál kiderült, hogy Haj­nalnak hívják. Én az est va­gyok — mondtam — ketten együtt az esthajnal. Nem mél­tányolta ezt a szójátékot, vi­szont egyenes kérdésemre ki­jelentette, hogy a korkülönb­ség egyáltalán nem zavarja. Sőt! A fiatalok szemtelenek, erőszakosak, míg az időseb­bek ... Mondhatta volna azt is, hogy öregek, de úgy lát­szik, nem akarta sérteni ér­zékenységemet. Elindultunk a körúton, közben Hajnalka spontán közvetlenséggel el­mondta, hogy huszonhét éves, eddig három vőlegénye volt, néhány évig textilgyárban dol­gozott, de nem bírta a tü­deje, másfél évvel ezelőtt fel­csapott modellnek. Többnyire fejét szokták festeni, mert ugye érdekes fejem van, néz­ze csak meg. Megnéztem. Haj­nalkának szívalakú arca van, magas homloka, barna bőre, pici, de érzéki szája, tényleg érdekes. De az aktját is gyak­ran rajzolgatják és festik, so­kat kell állni és ülni, unalmas is, de megkeres vele ezer— ezerkétszáz forintot. A festők azt mondják, hogy szép, ará­nyosan fejlett teste van, mel­lei valamivel nagyobbak, mint az almák, de feszesek, dárda- szerűek, majd meglátja. Hol? Hát magánál. Nálam nem le­het — mondom. (Akkor még bútorozott szobában laktam.) Nála lehet, de nem most. Hát mikor? Most a mamájával együtt lakik albérletben, de körülbelül fél év múlva társ­bérlők lesznek, majd akkor.. j Ez a távoli és bizonytalan idő­pont kissé elcsüggesztett, s már éppen azon törtem a fe­jemet, hogy milyen ürüggyel vessek véget e kevés jóval biztató esthajnalkodásnak, amikor Hajnalka közölte azt az óhaját, hogy szeretné, ha betérnénk egy zenés étterem­be. Az éttermi zenét szívből utálom, mégis engedtem Haj­nalka óhajának éspedig telje­sen önzetlenül, hiszen le­mondtam róla, hogy mellei feszességét valaha is ellen­őrizhessem. Betértünk a zenésbe. Dél­után fél hat volt, a zene sze­rencsére csak kilenckor kez­dődik. Hajnalka az étlap ta­nulmányozásába merült, majd megkérdezte, megengedem-e, hogy ne menüt egyen. Persze, hogy megengedem. Üjabb ta­nulmányozás, majd rövid lelki tusa után kibökte, hogy vala­mi drágát szeretne enni, mert nagyon éhes, ugyanis ma any- nyit állt modellt, hogy nem volt ideje ebédelni. Tulajdon­képpen nem is olyan drága, csak zenével, anélkül húsz. Mi az? Rántott csirke. Imá­dok rántott csirkét enni. Ren­deltem egy zene nélküli rán­tott csirkét, magamnak meg egy duplát, mert ilyen korán nem tudok vacsorázni. Közben Hajnalka elmesélte dióhéjban az élete történetéi. Kolozsvá­ron született, három éves ko­rában került Pestre. A papa elvált, a mama egy szövetke­zetben dolgozik. Ö maga elvé­gezte a nyolc elemit, aztán munkába állt. Aztán jöttek a vőlegények, mind a háromban csalódott, egyikben ezért, má­sikban azért. Mióta modell, jobban megy neki. Csak már meglenne az a társbérlet. Haj­nalka elálmodozott Ha meg­lesz, majd akkor meglátja — mondta sokat sejtetően. Tud­tam, hogy nem látok meg semmit, mert keresztet vetet­tem már Hajnalka aktjára* hát válaszul csak elmosolyod­tam. V égre megérkezett a rán­tott csirke. Hajnalka fel- ragyogott Szép, nagy adag volt — öt csirkerész — hasáb burgonyával és körítés­sel. A combbal kezdte. Vett hozzá a tányérra burgonyát, hagymát, paprika salátát, cék­lát, s a tányér mellé egy sze­let barna kenyeret. Levágott a combból egy darabot, eveti. hozzá egy hasáb burgonyát, savanyút, majd egy falás ke­nyeret, végül a panírozást* amely le töredezett a combról, amikor belevágott, szedegette fel a villával, s eszegette, mint egy kis veréb. Azután ugyanebben a kérlelhetetlen sorrendben folytatta; hús, búr­fij városnegyed központjának és a Magyar Televízió új székházénak racionális elhe­lyezése, valamint a Magyar Rádió leendő székháza helyé­nek biztosítása volt. A pályá­zóknak a gazdasági, műszaki, társadalmi és esztétikai szem­pontokon kívül, nagy figyel­met kellett fordítani a dom­bos terület zöldövezeti jellegé­re is. A miskolci tervezők az Aranyhegy keleti lejtőjén he­lyezték el az új városrészt és a Televízió székházát is. Alap­elvük volt az alkotó munka során, hogy a tv önállóan is gazdaságosan telepíthető és üzemeltethető legyen, szerve­sen kapcsolódjék az új város­negyedhez, annak központjá­hoz,, de mentes legyen a zava­ró körülményektől. (Zaj stb.) A Televízió és az új város­

Next

/
Thumbnails
Contents