Észak-Magyarország, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-04 / 130. szám

Sszakotagyarorszag V*sím»p,: WST JftnSutf Á Ä Singa Bet ina robinsorsjai +♦*« *♦♦♦♦*♦♦♦♦♦♦♦« ! segítségével tutajt építettek. Két hordót is szereltek alája, hogy nagyobb legyen a fel­hajtóerő. Március utolsó va­sárnapján — miután a hátra­hagyott tárgyakat becsomagol­ták és egy üvegben gyerme­keikhez címzett búcsúlevelet is hátrahagytak — a legszük­ségesebb felszereléseket ma­gukhoz véve, elindultak a tu­tajjal Ausztrália felé. Alig néhány órát vitorláz­tak, amikor a száraz fa tele­szívta magát Vízzel, ezáltal a tutaj egyre nehezebbé vált és mind lejjebb merült. Hamaro­san derékig érő vízben ültek, s helyzetük mind reménytele­nebb lelt. A víz mellükig ért, lábukat apró tengeri rákok rágták. Végül azt is felfedez­ték, hogy cápák követik őket. Már lemondták az, életük­ről, amikor megpillantottak egy kis hajót, de - átnedvese­dett jelzőrakétáikat ..nem. -tud­ták meggyújtani. Szerencsé­jükre a hajó egyik matróza észrevette őket... • Megmenekültek! A Betty Jane fedélzetén elérték Dar­win kikötőjét. Azonnal 'kór­házba kerültek. Henri húsz, felesége pedig 12 kilót fogyott. Sebes Tibor Ejnye..­Egy esztendővel ez­előtt úgy volt, hogy ha­marosan új épületbe, nagyon szexi, kis, saját székházba költözik a tolcsvai takarékszövet­kezet. Az eredeti tervek szerint 1966. július 31-én lett volna a kis falusi bankház átadása. A ki­vitelezőnek, a Sárospa­la,lei Építő- és Szerelő­ipari Ktsz-nek azonban „némi” határidő módo­sításra volt szüksége. No. sebaj, . gondolták az építtetők, őszre, a rossz idők beálltáig csak elkészül. Tévedtek. Sok herce-hurca, szóbeli tár­gyalás, irattartónyi leve- lezgetés, majd döntőbi­zottsági tárgyalás után végre, december 31. lelt az átadás akkor utolsó­nak vélt határideje. Eb­ből sem lett semmi. A ktsz-nek időközben persze már fizetnie kel­lett a kötbért. Jó t né­hány ezresbe került a késedelem. De úgy lát­szik, ez sem volt elég. Ez év tavaszán a tolcs- vaiak már nevették az építkezést. Az épületet már csak ,,ponyvás ház­nak” nevezték. Az állí­tólag „eltűnt” hullám­pala helyett, ugyanis ponyvával takarták le a befejezetlen épületet., nehogy még több kárt tegyen benne az eső. Vjabb döntőbizottsági tárgyalás után 1967. május 15-e lett az átadás határideje. Sajnos, ez sem bizonyult az „utol­sónak”, pedig az alig negyedmilliós építkezés kötbére most már meg­haladja a 30 ezer forin­tot. Bosszús az építtető. 's joggal lehetnek bosz- szúsalc a. kivitelező dol­gozói is, mert ez a. drá­ga „tandíj” bizonyára nem befolyásolja kedve­zően a, ktsz gazdaságos­ságát. Nem valami biz­tató élőjét ez az új me­chanizmus küszöbén a sárospataki ktsz számá­ra. Remélhetőleg, levon­ják a. tanulságot a tolcs­vai „ponyvás ház” eseté­ből. s talán hamarosan el is készül az épület. (p. s.) Paíalii József tárlata a Képcsarnokban Ismerjük meg az alkotót Szilvásváradi látnivaló Brassó Borbála szilvásvárad! lakos évekre felajánlotta kiállító terem céljára hangulatos parasztházának két helyi­ségét. Lengyel Zoltán tanár kiállítást szervez, tárlatvezetést és művészeti ismeretterjesztő előadásokat tart. HHM A turisták és a falubeliek egyaránt szívesen tekintik meg a tárlatot. A SÓS SZALONNA VirfiisláinKiilianil... Álltam az ajtófélnél nagy eibámészkodva, s akkor az egyik legény megszólalt. — Nézd csak a pöszit. Az öreg foltozó unokája. Erre mindketten nevettek s tudtam, hogy most gyorsan haza kellene szaladni. De nem mozdultam. — Bírja-e még a dikicset nagyapád? —■ Nem bök mellé az árral? Mi?... Még beszélni se tudsz? Talán még nyelve sincs en­nek ... Mutasd a nyelved. Én meg, kinyújtottam a nyelvem, szavak helyett így bizonyítva,' hogy van. Ez adta nekik az ötletet a tréfához. Az egyik felkapott egy tálat az asztalról, amiben aranysárga, frissen készített csiriz volt. Szépen, opálosan fénylett, s tiszta volt, bársonyos. — Tudod'e mi ez? — Csiriz — feleltem. Ezt csak azért mondtam, mert a bankliról emelték fel az ismerős formájú tálat. A mi csirizünk egyáltalán nem ilyen volt. Tálunk fekete, tégi. Megkövesedett, sötétbarna, re­pedt máz vonta be belülről, így aztán amikor a legény azt mondta, hogy ez nem csiriz, hanem méz, elhittem. — No gyere ide, kóstold meg. Vonakodva álltam egyik lá­bamról a másikra, de nem mozdultam. A két legény már gurult a nevetéstől, s egymás szavába vágva biztattak. — Gyere már te csacsi! Ta­lán nem szereted a mézet?... Szívesen adjuk..gyere ad­dig kóstold meg, míg nem jön a mester, mert ő bizony nem fog adni belőle! Hívtak, csalogattak, s en­gem egy ideig csak az tartott vissza, mit fog szólni nagy­apám, ha az ellenségtől elfo­gadok valamit. A mézre is összefutott már a nyál a szám­ban, s nagyapámat is sajnál­tam, mert úgy éreztem eláru­lom, ha elfogadom. Mégis az árulás győzött. bennem. Las­san belopakodtam a műhely­be, még nevettem is, amikor kinyújtottam ismét a nyelvem* hogy csak egy kicsit belenyúl­jak a mézbe. A legények azon­ban ügyesek és gyorsak vol­tak. Az egyik hátulról elkap­ta a fejem, a másik pedig egy nagy adag csirizt csapott, a számba. Izét ma is vissza tudom idézni. Semmihez sem lehet hasonlítani. Köpködve, öklön- dözve, visítva szaladtam haza. Nagyapám ölébe bújtam, s csak sokára tudtam elmonda­ni mi is történt velem. Nem­csak engem sajnált, ő maga is vérig volt sértve. — Hogy az én istenem ver­je meg azokat a disznókat — szitkozódott. — Nem elég, hogy elveszik az ember elől a kenyerét, hogy ide pofátlan- kodnak a szánkba, a gyereket is tönkreteszik. Ha jól elvernek a legényekf abból se csinálhatott volna nagyobb ügyet, mint ebből a rossz tréfából. Ezután, akár­mit; ettem, vagy ittam, min­dennek csiriz íze volt — csak 1 annyira elfáradtak a vihar- * ral való küzdelemben, hogy a | kormány mellett, a vizes desz- . kapadión aludtak el. De a > vihar újra és újra felriasztotta ; őket, amíg Bourdens felesége . felkiáltott; Föld! ' Három kilométernyire lapos : földcsík emelkedett ki a víz­ből. i A szél a szikláit felé sodorta . őket, s egy hullám horriok- . padra vetette a Singa Beti- nát. A szigeten A tengertől megmenekültek. Nem maradt más reményük, mint a roncsokból kis . tutajt készíteni és ezzel a partra ha­józni a vitorláson megmaradt élelmiszerrel. A sziget teljesen vadnak és lakatlannak tűnt. Élelmiszer- készletüket felmérve — ami legfeljebb két hétre volt ele­gendő — Henri Bourdens gyorsan kipróbálta vadász- szerencséjét, de eredmény te- lenül. Változatlanul abban re­ménykedtek, hogy a kis Bart- hurst szigetén vannak, nem messze Cap Furcróy világító toronytól. Elhatározták, meg­próbálják elérni. A kietlen er­dők, mocsarak és folyamok azonban ismételten visszaker­gették őket. Élelmiszer-kész­letük rohamosan fogyott, apálykor tengeri kagylókat szedtek a sziklarésekben és néha sikerült egy-egy galam­bot, vagy más madarat lőni­ük. >. Aggasztotta őket, hogy a. szélirány megfordulásával az; időjárás szárazzá .válik, és] kifogynak vízkészleteik. . ■ Utazás a tutajon A Singa Betina romjaiból.] nylon-kötelek és acélhuzalok! A Jáva-tenger vizében hermetikusan elzárt, kií fémdoboz úszik, benne 2( óldalon egy hajótörés vi­szontagságos története. A fémdobozt a 44 esztendős Henri Bourdens pilóta és felesége bízta a tengeráram­latra, amikor utolsó kemé­nyüket is elvesztették, hog?, visszakerülnek az embered közé.♦. A történet Szingapúrban kezdődött. Henri. Bourdens ka­pitány, az egyik légitársaság pilótája, feleségével, Jóséval együtt elhatározta, hogy egy jachton térnek haza Francia- országba. Mindketten gyakor­lott vitorlázók lévén, könnyű ' kalandra számítottak. Bour- densék vettek egy 15 méteres vitorlást; és szeptember 20-án, kellő mennyiségű élelmiszer­rel és' a segédmotorhoz ele­gendő üzemanyaggal, kifutot­tak Szingapúr kikötőjéből. Hajójuk a Singa Betina — a v,Nőstényoroszlán” — nevet kapta. Vitorláznia a kínai dzsunkákéhoz hasonlítóit, de felszerelték egy autó-diesel- motorral, egy hangmélységmé­rővel és egy rádiókompasszal. Irány: Ausztrália érintésé­vel, a Csendes- és az Atlanti- óceán vizein vitorlázva, Fran­ciaország, Rock-and-roll a hullámokon A Singa Betina motorhiba, ciklónveszély miatt sok kelle­metlen percet élt át. Valósá­gos rock-and-rollt táncolt a hullámokon és a viharban, mindketten a korláthoz kötöz­ték magukat. Egy hullám olyan erővel csapott át a fe­délzeten, hogy elsodorta a mentőcsónakot, feltörte a ka­binajtót és mindent elárasztott vízzel. Bourdens és felesége udvarra, mellé tettünk két ke­rek széket, s kibontottuk a csomagot. Nagyapám szétte­rítette a zsirfoltos fehér pa­pírt, s egy szelet kenyeret ap­ró kockákra vágott. — Ezek a lovacskák — me­sélt közben és szépen sorba állította a kenyeret. — Hová mennek? — Mennek a háborúba.il így ni, ez a vezér, ez, aminek héja is van ... most ráülnek a katonák... A szalonnából kis csíkokat vágott, vékony hosszúakat, hogy két oldalon, mint két láb lecsüngjenek a ló háláról. — Most pedig elesik a ve­zér — mondta nagyapám, mi­kor már szép rendben állt a páros sor. — Hamm bekapod... jól rágd meg sokáig, miért ak­kor a ló megrugdossa a ha- sacskádat. A sós szalonna volt az egyetlen,' amit akkor is meg tudtam enni, amikor két napig szinte semmi nem ment le a torkomon sírás nélkül. Nem, nem betegség volt az, nem to­rokfájás. A konkurrencia mér­gezte meg nyelvemet, számat, gyomromat. A szomszéd házban új ci­pészműhelyt nyitottak. A mű­helyben két segéd dolgozott. Egy délután odalopakodtam, s kíváncsian támasztottam meg az ajtófélfát. Ámultam a nagy műhelyen, s azon a sok-sok javításra váró cipőn, ami a segédek lábai előtt, halmozó­dott. — Gyere csak ide kislá­nyom! — szólt nagyapám — ptü ... ptü ... — köpött két tenyerébe, s lesimította lenszo- ke hajam ott a fejem búbján, ahol folyton röpködött utá­nam, állandóan égnek állt. — Gyere csak, mindjárt szép le- . szel... így ni ... Kézen fogott az ősz baju- szú, fehér hajú öreg suszter, s elindultunk mi ketten. — Hová megyünk nagyapa? — A henteshez. Veszünk egy kis sós szalonnát.;. — Jaj de jó! Jaj de jó! — ficánkoltam mellette, s úgy örültem, ahogyan csak egy négyéves gyérek tud rajonga- ii. Nagyapáért — és a sós sza­lonnáért. Micsoda különleges csemege roll. Milyen élmény volt a vá­sárlás. A nagy, piros képű iientes kedves, behízelgő han­gon beszélt nagyapámmal. — Tessék parancsolni mes­ter úr! — így mondta, s én igen büszke voltam. — Tíz deka sós szalonnát térek. De ne legyen avas ... A hentes hosszan válogatott < í hófehér rudak között, ame- yek tetején' mint jégkristá- yok csillogtak a sószemcsék. — Ez megfelel?... Nem, lehogy ez kicsit rózsaszín... alán ebből. . . vagy éppen eb- i Dől, ez magasabb... Nagyapám gondosan meg- ; izemlélto a választékot, aztán ; löntött. . — Abból adjon... tíz de­iát... : Otthon kivittük a hokedlit az < is. Most, hogy a nagy sikerű Könyv — művészet — otthon kiállítást bezárják, ismét más megyében élő és dolgozó mű­vész alkotásaival ismerkedhet meg a közönség: Pataki József salgótarjáni festőművész kiál­lítását június 9-én, pénteken délután nyitják meg. A Képcsarnok Vállalat mis­kolci Szőnyi István terme a helyi' képzőművészeken kívül már több alkalommal bizto­sított bemutatkozási lehetősé­get a Magyar Képzőművészek Szövetsége észak-magyarorszá­gi területi szervezetéhez tar­tozó, de nem szűkebb pátri­ánkban élő alkotók számára hozzáértését. Muha Márta gyö-‘ nyörű, botazsuros szövetruhá-] jával, Kraj Erzsébet finom,’ Garbó-nyakas blúzával, Len-! gyei Sára horgolásos díszítésű’ terliszter ruhájával méltán’, nyerte el a bíráló bizottság’ kitüntető díjait. De nem ma-] radnak el az elsőéves tanulóki sem, hiszen Sztrapkó Mária,] Kenyeres Erzsébet. Király Er-', zsebet szoknyái, és a többiek’ \finom kínai brokátból, shan-] tungból, selyemből készült ru-‘ hái, kantáros szoknyái, sport-] szabású blúzai mind-mind be­csületére válnának a hosszabb] gyakorlattal rendelkező varró-, nőknek is. ] Rangja van már a szövetke-', zeti iparban a Sárospataki‘ Ruházati Ktsz-nek. Bizonyítja', ezt a növekvő exportszállítá-' sokon kívül az a nagy érdek-] lődés is,’amely 'a szövetkezet-' ben évek óta folyó szakmun-] kásképzés iránt megnyilvánul.’ Jelenleg 93 „varrókislány” zör-] geti a gépet a három évfolya­mon az üzem tanműhelyében,] de a most végző 28 harmad-’ éves helyébe 86 elsőst vetlek] fel a 200 jelentkező közül. Szí-, vesen kiképeznének több fia-] talt is, ha megkaphatnák az, üzem szomszédságában levő' újabb helyiségeket. !; Ch. j.) Egy régi-régi dálból cseng fülünkbe a címül adott sor, amíg Sárospatakon a Ruházati Szövetkezet kiállítási termé­ben járunk. De hamarosan ki­derül, hogy a mai kislányok­nak egyáltalán nem kell zör­getniük a varrógépet, hiszen simán, csaknem hangtalan du- ruzsolással hajtja a villany­áram.. Az üzemben, de a tan­műhelyekben is modern vil­lanygépekkel dolgoznak a. szövetkezeti lányok, asszonyok. Üj tanműhelyük most ké­szült el, s mielőtt ide bevo­nulnának a leendő elsőéves tanulok, a mostani első- és másodévesek kiállítási te­remmé alakították át a szép, világos, parkettás helyiséget. Köröskörül virágokkal díszí­tették, a hosszú asztalokon pe­dig hozzáértő ízléssel kiállí­tották idei mestermunkáikat. Lelkes oktatóik: Szopkó Ber­talanná és Hernádi Andrásné elmondották, hogy az első év­ben az alapozó ismereteken kívül a szoknyakészítés, a második évfolyamon pedig a ruhavarrás a hivatalos „tan­anyag.” Szebbnél szebb ruhák, blú­zok, 1szoknyák dicsérik a kiál­lításon az ügyes kezű sárospa­taki varrólányok szorgalmát, művész, egyik megalapítója a sokarcú, sokhangú, új olasz filmművészetnek. Egyéni hang­vételű műveit tragikomédiá­nak, á szatirikus realizmus jelentkezésének foghatjuk feL Világszerte népszerű mű­vész, sokféle közönségrétegre . hat. Törekvése: a szatirikus mondanivalót, a moziélményt összekapcsolni az intellektuális izgalommal. A miskolci Táncsics mozi­ban működő nagy filmek szín­háza vetítés-sorozatában, mint már hírül adtuk, kedden, június 6-án Pietro Gerníi olasz rendező Elcsábítva * és elhagyatva című alkotását ve-' títik. Germtt hazánkban is régóta ismerjük, nevét azon­ban leginkább a Válás olasz módra című filmje tette is­mertté szerte a világon. Sajá­tos arculatú és íormanyelvű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents