Észak-Magyarország, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
2 ÉSZ AKMAG Y A 8,ORSZÁG Vasárnap, 1967. májas SSI kiegyezés századik évferduléján írtai Pamlényi Ervin AZ 1867-ZS osztrák—magyar kiegyezés értékelése hosszú évtizedekig a magyar politikai élet legvitatottabb közjogi kérdése volt. S a vita körülötte akkor sem szűnt meg, mikor az első világháború végén az Osztrák—Magyar Monarchia, a dualista állam korhadt épülete összeomlott. A küzdelem tovább folyt, most már inkább elméleti síkon, mint a politikában, tovább vitatkoznak történettudósok és publicisták: helyes volt-e a kiegyezés, igaza volt-e Deáknak és társainak, nem kellett volna-e inkább Kossuthra hallgatni, aki messzehangzó szóval tiltakozott a kiegyezés megkötése, „a jogfeladás” ellen. A magyar marxista történettudomány kiemeli a kérdést a 48-asok és ü7-esek egyoldalú nézőpontjai közül, és nem szubjektív indítékokból, hanem a társadalmi és gazdasági fejlődés objektív tényezőiből magyarázza a kiegyezés megkötését. De — s ez jellemző a régi nézetek szívósságára — még mai történetfelfogásunkba is beszürem- kedik egy-egy maradványa a régi szempontoknak, s egyes i'észletkérdések tekintetében még ma sem teljes az összhang, — noha a főproblémák már tisztán állnak előttünk. A kiegyezés történetében tehát ' nía már nem Deák, Kossuth, vagy éppen Ferenc József személyes törekvéseit vizsgáljuk, hanem társadalmi osztályok megegyezését látjuk, közelebbről a magyar nagybirtokos arisztokrácia, a közép- birtokos nemesség és a kialakuló magyarországi burzsoázia megegyezését az osztrák nagybirtokos és nagytőkés osztállyal. A ma száz éve, 1867. május -28-én az országgyűlésen elfogadott kiegyezési törvényhez .azonban hosszú út vezetett; nagy változások mentek végbe magyar és osztrák politikai vezetőrétegek körében, amelyek nem egészen két évtizeddel korábban még oly élesen szemben állottak egymással, az 1848—49. évi forradalom és szabadságharc idején. E változások fő oka a kapi- 'talizmus fejlődésében és a nemzetközi' helyzet alíjkulásá- . ban keresendő. A magyar nemességet, polgárságot, — e tőkeszegény országban — a kapitalista fejlődés meggyor- ’ sulásának, jobb kihasználásának lehetőségei s a nemzetiségek feletti korlátlan uralom fenntartásának vágya hajtotta a megegyezés felé, míg az osztrák vezető körök, melyeknek nemzetközi helyzetét az olasz—osztrák, majd porosz —osztrák háborúban elszenvedett veszteségek ingataggá tették, szintén hajlottak afelé, hogy lemondjanak a korlátlan abszolutizmusról és megosztva hatalmukat, egy szilárd, erős államra támaszkodva, vegyék fel a küzdelmet a nemzeti és szociális mozgalmakkal és a szomszédokkal szemben. Ez a két irányú fejlődés vezette el a magyar uralkodó osztályokat 1849-től, a passzív rezisztencia politikáján át, a „viszonyokkal való megalkuvásig”, az osztrák kormányzatot pedig az önkényuralmon, a Bach-korszakon, a különböző centralizációs kísérleteken át 1867 májusáig. Az 1867. évi XII. törvénycikk — a kiegyezés tehát a Habsburg-áüamot dualista formában szervezte újjá: leszögezte Magyarország belpolitikai önállóságát, elismerte az uralkodóház többi tartományaival fennálló, felbonthatatlan közösséget. Ausztria és Magyarország tehát önállóak lettek, de voltak „közös ügyeik”: ilyennek minősítették a külügyet, a hadügyet és az ezekkel kapcsolatos pénzügyet. A „közös miniszterek”, a két országgyűlés által kiküldött 60—60 tagú delegációnak tartoztak felelősséggel. A törvény szerint Magyarország részt vállalt az államadósságból é.s kötelezettséget vállalt a közös terhek 30 százalékának viselésére. Külön szabályozták a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat: Magyarország 10 évenként megújítandó vámszövetségre lépett Ausztriával, hozzájárult az egységes bankjegy kibocsátásához. az áru- és pé z- forgalomhoz. AZ ÍGY kialakult dualista szerkezet tehát megegyezés, kompromisszum útján jött létre: a magyar uralkodóosztályok lemondtak az 1848-as törvényekben leszögezett függetlenségről, az állami szuve- rénitás lényeges kellékeiről, hogy a polgári korszakba átmentsék gazdasági és politikai vezetőszerepüket, a nép és nemzetiségek feletti uralmukat; az osztrákok lemondták az egységes birodalomról, hogy megőrizzék ausztriai uralmukat, és a monarchiában elfoglalt helyüket; a dinasztia pedig lemondott az abszolutikus kormányzási formáról. hogy megőrizze birodalmát és hatalmát. Marxista történetírásunk végső soron nem annyira a kiegyezés tényét bírálja, hanem inkább annak osztálytartalmát és célját. Azt, hogy — megosztva ugyan az osztrákok és magyarok között — de fenntartotta a nemzeti elnyomást; azt, hogy fenntartotta a nagybirtok rendszert, átmentette a feudalizmus sok maradványát; azt, hogy a kompromisszumot nem kiindulópontnak tekintették, egy demokratikus társadalmi fejlődés irányába, hanem éppen ellenkezőleg: az 1848-as polgári forradalom végleges lezárásának. A kiegyezést, a nemzeti függetlenségen esett csorbát a legélesebben Kossuth Lajos bírálta száműzetéséből: híres Kasszandra levelében, „törvényesített jogfosztásnak” nevezte, benne a nemzet halálát sejtette, és valóban látnoki módon megérezte azt a veszedelmet, amelyet a pusztulásra ítélt Habsburg-birodalomhoz való kapcsolódásunk jelentett. Hiába, a történelmi körülmények nem tették lehetővé a sikeres forradalmi küzdelmet, s a vezető osztály zöme nem elszakadni akart Ausztriától, hanem minél előbb részesülni a gyorsan növekvő kapitalista gazdaság előnyeiből. ANNAK azonban, aki a száz év előtti kiegyezés mérlegét akarja felállítani, e súlyos hátrányok mellett nem szabad megfeledkeznie viszonylagos pozitívumairól sem: ha korlátozott mértékben is, visszaadta az ország függetlenségét, jobb feltételeket teremtett az akkor a haladást jelentő kapitalizmus szélesebb kibontakozása számára, és ezzel kapcsolatban tágabb teret, jobb lehetőségei nyitott a munkás- osztály — az elkövetkező évszázad legnagyobb társadalmi ereje kibontakozásához. — történélemformáló harcának megvívásához. Heti külpolitikai összefoglalónk A Közel-Kelet fölött tornyosuló politikai viharfelhőkből elöcikkáznak-e egy helyi háború villámai? Az imperializmus és az arab antiimperia- lista front hadállásai között, Szíriánál és Egyiptomnál fegyveres konfliktus fenyeget, bár kétségtelen, hogy a háború lehetőségét elsősorban nyugati politikusok és hírmagyarázók emlegetik, „dramatizálva” a helyzetet, sötétebbre festik a képet, mint amilyen... Tény, hogy két évtized alatt többször volt véres konfliktusok színhelye a közel-keleti térség. Éppen az arab—izraeli háború kitörésének 19. évfordulóján vált újra rendkívül feszültté a helyzet Izrael és Szíria, illetve Izrael és az Egyesült Arab Köztársaság között. Ugyanakkor kirajzolódott az egyes nyugatbarát arab vezetők, elsősorban a Jordániái Husszein, és a szaúd-arábiai Fejszál törekvése, hogy — az imperialisták szándékainak megfelelően — visszaszorítsák az arab világ haladó erőit. A közel-keleti helyzet megértésének kulcsa éppen ez: az imperializmus újabb kísérletet tesz az arab nemzeti felszabadító mozgalmak elfojtására. Az ellentétek frontvonala valójában nem Izrael és az arab országok között húzódik. Gyakorlatilag ugyanis egy táborban van Izraellal és az Egyesült Államokkal, vagy Nagy- Britanniávál az a Jordánia is, amelynek az imperialisták által megvásárolt, jelentéktelen királya, Husszein szavakban kirohan ugyan Izrael ellen, valójában azonban csak megbízói parancsára vár, hogy csapatait elindítsa egy másik arab ország, Szíria eilen. Az imperialista hatalmak nem tudják megemészteni, hogy 1966 februárja óta a Szíriái politika balra fordult, a szocialista tábor országaival keresett és talált kapcsolatot. Washingtonban vagy Londonban azt sem tudják megbocsátani, hogy Nasszer elnök Egyesült Arab Köztársaságában a fejlődés a szocializmus irányába mutat, s hogy az egyiptomi antiimperialista magatartás mind vonzóbbá válik az arab világban. Az Egyesült Arab Köztársaság diplomáciai, politikai és katonai sikereként arról írt a héten a világsajtó; — a reakciós ' lapok persze fogcsikorgatva ismerték el a siker tényét —, hogy az EAK elérte az ENSZ-csapatok kivonását, s hogy az Akabai-öböl lezárása más ellenlépést nem váltott ki eddig, mint a nyugati hatalmak és Izrael „pláVéget ért a szovjet írókongresszus A szovjet írókongresszus szombaton befejezte munkáját. Megválasztották a szovjet író- szövetség 190 tagú vezetőségét. Bekerültek a vezetőségbe a szovjet irodalom olyan kiválóságai, mint Mihail Solohov, Leonyid Leonov, Vszevo- lod Kocsetov, Alekszandr Tvardvovszkij, Konsztantyin Fegyin, Konsztantyin Pausz- tovszkij, Ilja Ehrenburg és Jevgenyij Jevtusenko. Több óvni ezer lárgvnyercnictiy a lottó héttői j’utatomsorso'ásán A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfő/i, Nádor utcai székházában rendezi meg ■Egy- hónap múlva béke k ö ! es ön -sorsolás Az Országos Takarékpénztár június 26-án és 27-én Budapesten rendezi meg a II., a III. cs a IV. Békekölcsön 1967. félévi sorsolását. A kétnapos húzáson a II., a III. és a IV. Békekölcsönből összesen 712 000 kötvényre 143,4 millió forintot sorsolnak ki. a lottó májusi jutalomsorsolását. A húzáson a 18. játékhét szelvényei között több mint ezer tárgynyereményt sorsolnak ki. Ezúttal négy főnyeremény — egy kétszobás és egy három- szoba-hallos öröklakás, valamint két személygépkocsi — jut a legszerencsésebb lottózóknak. Újdonságként herku- lesfürdői társasutazásokat, 25 ezer forint értékű export szobaberendezéseket, s a forgalomban még nem levő Tokaj televíziókat is kisorsolnak. tói” tiltakozását. RendtkfvttS visszhangja volt a szovjet kormány keddi nyilatkozatának, amely leszögezte, hogy az esetleges agresszorok s Szovjetunióval is szembetalál jak magukat az arab népek oldalán. Moszkvában félreérthetetlenül tudtul adták, hogy a Szovjetuniónak alapvető érdeke a közel-keleti béke fenntartása, s ezért a szovjet kormány mindent megtesz a kS-> zel-keleti békebontók terveinek meghiúsítására. A hét folyamán az Egyesült Államok olyan látszatot kíván kelteni, hogy közvetlen fegyveres beavatkozásra is kész. A NATO-kikötökből kifutottak a földközi-tengeri amerikai flotta hadihajói, fedélzetükön a partraszállási manőverekben, fegyveres intervenciókban szakértőnek számító „bőmyakúakkal”, a tengerészgyalogság egységeivel. A többi nyugati nagyhatalom — a jelek szerint —, nem ért feltétel nélkül egyet az amerikai törekvésekkel, s inkább a diplomáciai úton kísérli meg az imperialista érdekeiket támogatni. Ezt szolgálta nyilván az is, hogy U Thant ENSZ-főtitkár távollétében, aki közben Kairóban tárgyalt, sürgősen összehívták a Biztonsági Tanácsot. A két NA- TO-oi'szág, Kanada és Dánia kérésére összeült Biztonsági Tanács azonban, dolgavége- zetlen, bizonytalan időre elnapolta ülését. U Thant a hét végére visszatért Amerikába, miután kairói tárgyalásairól úgy nyilatkozott, hogy „feladatát elvégezte”. Ebből olyan következtetést lehet levonni, hogy közvetítő tevékenysége eredményes volt. A francia diplomácia, a D® Gaulle-nak kedves formulával, a négy nagyhatalom „csúcs- találkozóját” javasolta. A kezdeményezés szépséghibája, hogy a „róluk — nélkülük* elv alapján kívánná megoldani a közel-keleti térség népeinek problémáit... Külön szót érdemelt Brown brit külügyminiszter moszkvai látogatása. Wilson külügymi' niszterének alkalma nyílt megvitatni Koszigin szovjet kormányfővel és Gromiko külügyminiszterrel a közel-keleti problémát. A szovjet—angol tárgyalások azonban kiterjedtek a vietnami kérdésre, * leszerelés és az „atomsorom' pó” ügyére, Anglia európai politikájára is. P 41. | etries nem bánta,. hogy végre a tárgyra térhet. — Az alezredes azt kéri, hogy holnap reggel 9 órakor találkozhasson a kormányzó fiával. — Nem lesz ez nagyon korán? — aggályoskodott Bornemissza. — A fiatal Horthy tovább szokott aludni. Ügy tíz ára tájban szokott felkelni... Petries megrázta fejét. — Sajnos, később nem lehet, Az alezredesnek már délben vissza kell indulnia a partizánokhoz. Azért kéri, hogy korán legyen a tárgyalás . . . Bornemissza sóhajtott. — Az embernek már a vasárnapja sem lehet nyugodt — mondta. — De eigentlich, kedve? öcsém, a háborús idők áldozatokat követelnek, Jó, akkor legyen holnap, vasárnap reggel kilenckor, Remélem, sikerül rávennem a fiatal Hor- 'tliyt. hogy akkor lejöjjön... Felvette a telefont, tárcsá- ’ zott. Ezúttal nem a komornyik, hanem maga a kormányzó fia vette fel a kagylót. — Megérkezett a küldemény, amit vártunk . .. Igen, kísérőlevél is van hozzá .. . Holnap reggel kilenckor itt megismerheted a tartalmát, ha megfelel... Nem, később már nem jó... Rendben, akkor holnap reggel kilenckor a szokott helyen . .. Letette a kagylót. — Rendben van! — jelentette, ki. — Holnap reggel kilenckor tárgyalhatunk. Petries felállt: a maga részéről eleget lelt feladatának, távozni készült. De Bornemissza marasztalta. — Ne rohanj, kedves öcsém — mondta. — Hogy hívják a te alezredesedet? A Gesfapó-ügynök zavarba lőtt. Az előkészítés során valahogyan kifelejtették, hogy felkészüljenek erre az egyszerű kérdésre. Nem tudta, elárulja-e a SibI nevet, vagy inkább valamilyen fedőnevet adjon hamarjában ügynöktársának. Tétovázott. Bornemissza félreértette. — Ha titkolózol, hát rendben van — mondta. — Pedig én igazán tudok titkot tartani. Én majd elnevezem őt Horváth Ivánnak. Ez lesz a legjobb ... Az íróasztal egyik fiókjából kivett szabadkikötői igazolvány űrlapot kiállította Horváth Iván névre, aztán aláírta. Átnyújtotta Petrlcsnek. — Add oda a barátodnak — mondta. — Ezzel biztonságban lesz. Amelyik magyar rendőr meglátja az aláírásomat, tiszteleg. Ismernek ám engem . mindenütt, kedves öcsém, tudják, hogy jóba vagyok a kormányzóval... Petries a zsebébe süllyesztette az igazolványt a másik mellé, amelyet még a múltkor, az ő számára állított ki Bornemissza. A vezérigazgató még a lelkére kötötte: — Aztán a barátunk mindjárt tegyen rá fényképet. Ügy sokkal jobban hat... E lbúcsúztak egymástól. Petries gyalog indult a vár felé — határozottan jólesett neki most egy kis séta, Bornemissza pedig kocsijába szállt, s elment valahova. Jóllehet, a gépkocsitartást már a háború elején, vagy hat esztendővel előbb korlátozták, s ezeket a korlátozásokat folyton szigorították, a vezérigazgató mindvégig megtarthatta autóját, sőt, sofőrjét is. Gépkocsivezetőjét, mint nélkülözhetetlent, felmentették a katonai szolgálat alól. Mindig volt bőségesen benzinje, akármilyen nagy kincsnek számított. A vezér- igazgató pompás összeköttetései megtették hatásukat. Höttl rendkívül derűs hangulatban hallgatta meg Petries beszámolóját. Saját kezűleg töltött neki a francia címkéjű konyakos üvegből. — Igyon — mondta. — Ügy sem sokáig ihatunk ilyet. Hogy úgy mondjam, a beszerzési forrás — legalábbis számunkra — eldugult... A 8230-as nem mulaszthatta el, hogy a Führer iránti hű- séeének, a győzelembe vetett tántoríthatatlan hitének kifejezést adjon. — A vezér kijelentette — mondta —. hogy hamarosan jön a nagy fordulat a háború menetében. Bevetjük a csoda- fegyvereket! Höttl gúnyosan mosolygott. ■ PINTÉR ISTVÁN: BBBWV JT EfliEKI'Ciffl) SS MáDlUt Üjult erővel lángolt fel * vietnami háború a Buddha születésének évfordulóján meghirdetett 24 órás fegyver- nyugvás után. A háború lép' csőzetes kiterjesztésében, az eszkalációban, az amerikaiak újabb lépcsőfokra hágtak a demilitarizált övezet megszól' lásával. Egy időre kivonultak ugyan az övezetből az ameri' kai katonák, hogy „szabad bombázási területnek” nyilvánítsák azt, utána azonban 19* mél megjelentek ott. T Jelentős nemzetközi viss®' liangot váltott ki a világsaj' Lóban a Magyar Népköztársa' súg cs a Német Demokratikn* Köztársaság között megkötött sarátsági szerződés — figy®|' net keltett a honvédelmi na*' liszterünk vezetésével a Viet' lami Demokratikus Köztársa' >ágban és a Koreai Népi D®" nokratikus Köztársaságba11 lárt katonai küldöttség látogat ,ása, amely alkalmat adott a®' -a is, bogy a hanoi kormán? is a sajtó elismerését fejez®0 ti a hazánk állal a VDK-na? lyújtott önzetlen segítségéin Az európai béke és bizton sí» cérdései, a két szociálist® izomszéd ország kapcsolati illottak azoknak a pártköz1 negbeszéléseknek a közép' lantjában, amelyeket JSZMP vezetői a román lest' 'érpárt küldöttségével Buda' icslen folytattak. Fálfy József — Barátom, maga most ne a csodafegyverekkel legyen elfoglalva. Beszéljünk inkább; azokról a fegyverekről, erne-; lyek a mi rendelkezésünkre■ állnak... Koccintott a két ügynökkel,; aztán a telefonhoz lépett. ; — Kapcsolja kérem Skor-1 zeny Sturmbandführert! —; utasította a telefonközpontot. 1 — Ha nincs az irodájában, a- föld alól is kerítse elő. ; Visszahelyezte a kagylót. < — Elmehetnek — engedtet útjára a két ügynököt. — Be- 1 rani, gondoskodjék a baráljá-< ról. A maga szobájában lakik J majd. Ha szükségem lesz ma-‘ gukra, hívatni fogom ... < A telefonközpontosnak sze-< rencséje volt, Skorzenyt az* Irodájában találta. Kapcsoltat Höttlnek. j — Halló, Otto? — kezdte beszélgetést a kémfőnök. —* Kérem, keressen fel, amilyen* hamar csak tud. Az akciót be t fejezzük. Várom) J| H elyére tette a haliga-1 tót. S miközben Sltor-4 zenyt várta, apróléko-| san áttanulmányozta az aszta-<S Ián fekvő megbízólevelet. Azj Ivan A Sibl alezredes, szüle-« tett 1912. III. 15-én, „a 10. | partlzántörzs politikai bizto 1 sá”-nak nevére szólt. f (Folytatjuk.) *
