Észak-Magyarország, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-11 / 84. szám
ammnut, tg&P&fw Kh>*V»:-Ír A MAGYAR SZOCIALISTA M UNK AS PAKT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXÍII. évfolyam, 84, szám ARA: 50 FILLER Kedd, 19S“. április IL Stewardess iskola Budapesten „A mitidenséggel mérd magad!“ Irodalmi est a költészet napján a diósgyőri Vasas Otthonban Lillafüreden tar tolta meg ülését a MABEOSZ országos vezetősége Elnököli: Dr. Jánossy Lnjos akadémikus sorukat. Ä Tóth Bertalan rendezte összeállításban József Attila költeményei, versrészletei' hangzottak el, emlékeket hallottunk a költőről érdekes megjelenítésben. A komplex jellegű színpadi megjelenítés nagy próba elé állította a rendezőt és a különböző iskolákból jött diákokat, és az összességében igen értékes műsor jó alapul szolgálhat egy középiskolák közötti irodalmi színpad megteremtésére. Erényeivel és gyakorlatlanságból adódó hibáival együtt jó, tanulságos példa. Érdemes volt ezt az előadást megrendezni, és érdemes lesz az érdekelteknek elemezni. A műsor első felében hallottuk Kováts Irén énekművész előadásában József Attila Mamájának megzenésített változatát Rőczey Ferenc zongoraművész kíséretével. Rőczey zongorajátéka kötötte össze a műsor egyes blokkjait is. Mind az énekszám, mind pedig Rőczey játéka hosszú ideig emlékezetes élménnyel ajándékozta meg az est részvevőit Csikós Sándor és üjreti László színművészek léptek fel az est második részében. Csikóstól Vas István, Csoóri Sándor, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Űjrétitől Nagy László, Váci Mihály és Ladányi Mi- hály verseit hallottuk. Mindkét színművész versmondása kimagaslóan értékes produkció volt, az ünnepi alkalomhoz, a költészet napjáhp- méltó színészi, művészi tett. Csikós 'előadásában Vas István Cambridgei elégiája és Illyés Bartókja. Űjiétitől pedig Nagy László József Attilája tetszett legjobban. A költészet napjának miskolci ünneplése bensőséges volt. A termet színültig megtöltötték az érdeklődő diákok és tanárok. Nagy kár, hogy a spontán érdeklődő r-"vközönséget igen ke.. tpvi- selték. (biuj Kiállítás megyénk munkásmozgalmi hagyományainak dokumentumaiból tán dr. Steiner László tartotta meg beszámolóját. Elmondta, hogy a bélyeggyűjtők száma örvendetesen emelkedik. Országunkban a felnőtt és az ifjúsági gyűjtők száma jelenleg már a 200 ezren is felül van. Az iskolában is mind több fiatal kedveli meg a bélyeggyűjtést, és ehhez a pedagógusok is igen sok segítséget adnak. Ezt bizonyította többek között. a miskolci filatelista hét több ifjúsági rendezvénye is. A fő- i titkár a beszámoló második j részében az elkövetkező fela- j dalokról, tennivalókról beszélt, majd felszólalások következtek. Kedves színfoltja volt az ülésnek az egyenruhás úttörők megjelenése, akik virággal köszöntötték a vendégeket. A MABEOSZ országos vezetőségi ülésének résztvevői a munka befejeztével városnézésre indultak. A Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának újjává- lasztása tiszteletéi-e Dokumentumok megyénk munkásmozgalmi hagyományaiból címmel kiállítás nyílik április 12-én, szerdán délután négy órakor a megyei szakszervezeti székház földszinti klubjában. A tárlat részben eredeti dokth zal'ias Népfront Miskolci Városi Bizottságának titkára nyitotta meg, s igen alapos, már-már tanulmányszámba menő előadásban méltatta a lengyel plakátgrafikai művészet fejlődését. A megnyitás után a lengyel vendégek a Megyei Művelődési Házzal ismerkedtek. Délután Szikszóra vitt a vendégek útja, ahová Németh Imre országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei alelnöke kísérte őket. Itt a helyi irodalmi színpad közreműködésével népeink közötti barátságot ábrázoló műsorral köszöntötték őket. Ezalatt Miskolcon újabb lengyel filmet láthattak az érdeklődők: a Béke moziban műsorra tűzték a néhány éve zártkörű filmklubban bemutatott Mater Johanna című világsikerű filmalkotást. Este lengyel vendégeink visszatértek Miskolcra, és részt vettek a tiszteletükre rendezett, Egy óra a zongora poétájával című koncerten a Megyei Művelődési Ház klubjában. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának tanárjelölt-növendékei Chopin-mű- veket szólaltattak meg. Hétfőn lengyel vendégeink az aggteleki cseppkőbarlanggal ismerkedtek, majd délután az cdelényi járási könyvtárat keresték fel, végül este ugyancsak Edelényben a járási művelődési ház barátsági estjén vettek részt. Itt felszólalt Edward Debicki, az ózdi zeneiskola művésztanárai pedig lengyel és magyar szemzők műveiből összeállított hangversenyt adtak. A háromnapos rendezvénysorozat igen jelentős mértékben erősítette a lengyel és a magyar nép közti barátságot, szívesen emlékszünk vissza e három napra. Hisszük, hogy lengyel vendégeink is ezzel a gondolattal utaztak el tőlünk. Az április 8-án kezdődött miskolci, illetve borsodi len- Oyel——magyar barátsági napok eisö eseményeiről vasárnapi számunkban beszámoltunk. Krónikánkban szombat délutánig követtük nyomon a változatos programú eseménysorozatot. Szombaton, március 8-án a miskolci Béke moziban magyarországi ősbemutatóként 'fetítették a Bumeráng című üj lengyel filmdrámát. A vetítés előtt Edtvard Debicki, a budapesti Lengyel Kultúra igazgatója szólt a lengyei filmgyártásról. A film napjainkban játszódik Wroclawban. tehát olyan területen, amely b felszabadulás előtt német megszállás alatt volt, s ame- *yet a németek ma is Breslau névén német városként emlegetnek. a Bumeráng egy mai német fiú és egy lengyel lány drámája, akik közé éket ver * .felejthetetlen és megbocsáthatatlan történelem, s út- “dk tragédiába torkollik. A Bumerángot április 17-től lát'Wtja a nagyközönség. A vetítés után a lengyel vendégek * megyei moziüzemi vállalat Vezetőivel beszélgettek a ma- Eyar és lengyel filmművészet- föl és filmkapcsolalokról. . A lengyel—magyar barátsági napok következő rendezvénye A lengyel plakátmüvé- *zet húsz éve című kiállítás megnyitása volt vasárnap, április 9-én délelőtt 11 órakor. A Szakszervezetek Borsod me- 8yei Tanácsa székhazának földszintjén megrendezett .nagyszabású és igen érdekes tárlatot Szuchy Róbert, a Haj mentumok. korabeli sajtótermékek, egyéb relikviák, részben fotókópiák bemutatásával érzékelteti Borsod megye munkásmozgalmi történetének egyes fejezeteit. A kiállítást Jakó András, az SZMT vezető titkára nyitja meg, s a nagy- j közönség április 22-ig látogathatja. ! Miskolc Városi Bizottságának j titkára és dr. Fekete László, a Miskolci Városi Tanács vb- j elnöke is. i Az ülésen dr. Fekete László j 1 üdvözölte a részvevőket, majd j a kilátó modelljét, valamint ' városi fényképalbumot aján- j dékozott dr. Jánossy Lajosnak j és dr. Steiner Lászlónak, a ; 1 MABEOSZ főtitkárának. Ezu- j l Gazdag programú filatelista hét zárult vasárnap, április 9-én Miskolcon. A bélyeggyűjtők hetének utolsó programjaként Lillafüreden, a Palota-szállóban a MABEOSZ országos vezetősége tartotta meg ülését dr. Jánossy Lajos akadémikus elnökletével. Az ülésen többek között jelen volt Varga Zoltán, az MSZMP hózsef Attila Születésének évfordulója néhány esztendeje a költészetet szerető népünk szép ünnepe. A költészet napjának jegyében rendezte meg a Miskolci Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Ház hétfőn, április 10-én este azt az irodalmi estet, amelynek címéül a rendező szervek a fentebbi József Attila-idéze- tet választották. Nagy Kálmán középiskolai j szakfelügyelő okos és tömör bevezetőjében a költészet mai I értelmezéséről szólt. Beszélt a vers, a költészet mai hivatásáról, idézte József Attilát: „Vers, eredj, légy osztályhar- eos!” Az est irodalmi műsorának kezdete előtt osztották ki az esztétikai pályázat díjait is. Ugyanis korábban középiskolások és szakmunkás- tanulók részére pályázatot hirdettek József Attila egy költeményének esztétikai elemzésére. A pályázat első díjának nyertese Tulák András, a Kilián György Gimnázium tanulója, a második díjé Németh Mária, a Zrínyi Ilona Gimnáziumból. A nyertes pályaművet Berccz Zsuzsanna, a Herman Ottó Gimnázium tanulója előadásában hallottuk. A műsor első felében négy miskolci gimnázium — a Földes Ferenc, a Hennán Ottó, a Kossuth és a Zrínyi Ilona — irodalmi színpadai mutatlak be József Attila-műA lengyel-magyar barátsági napok krónikájából Filmbemutató — Plakátkiállítás — Hangversenyek Vidéki találkozók Vözölhettünk: Domonkos Pált és Tóth Lászlót, a Borsodi Szénbányászati Tröszt két technikusát, akik közös pályaművet készítettek, Forgács Sándomét, az EMÁSZ technikusát, Kovács Miklóst., a Tiszai Vegyikombinát mérnökét és Heidrich Lászlót, a BSZT mérnökét. A helyezetteken kívül a legsikerültebb és gazdaságos- sági szempontból legértékesebb pályamunkákat külön- díjakkal jutalmazták az illetékes minisztériumok és vállalatok. Az emlékezetesen megrendezett ünnepségen talán Tas- nádi Emil fejezte ki leginkább a neves szakemberekből álló zsűri véleményét: — Ez a pályázat is megmutatja, hogy hallatlan kincs van a mi fiataljainkban, akik bő fantáziával, nagyon bátran nyúlnak olyan feladatokhoz is, amelyek nem munkaköri kötelességük, s amelyekre szabad idejüket áldozzák. És ami külön örvendetes: nem hiányzik munkájukból a gazda szeme, a gazda számítása, s az országos érdekekért való áldozatkészség. Ilyen kiváló műszaki fiatal nemzedékre bátran tervezhetünk. Reméljük, hogy az idei és a következő évekbeli hasonló pályázataikkal még többen alátámasztják majd ezt a véleményünket. múlt év tapasztalatai alapján jól segítette a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos feladatok megoldását. Több szak- dolgozat jelentős találmány, vagy újítás is egyben, s bevezetése évente több millió forint értékkel gazdagítja országunkat. Ennek bizonyítására most csupán néhány példát: a miskolci Dombi István a hőkezelő kemencék automatizálásáról és programvezérléséről készített pályamunkát, amelynek megvalósítása csupán a Lenin Kohászati Müvekben évente 8,7 millió (!) forint megtakarítást eredményez. Dombi István ezért a munkájáért az Országos Találmányi Hivatal különdíját, elismerő oklevelet, emlékplakettet, a Kiváló újító cím arany fokozatát és pénzjutalmat kapott. A díjat Tasnádi Emil, az OTH elnöke adta át. Csömör Imre és László István, az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt íiatal mérnökei, egy olyan gépet terveztek, amely lehetővé teszi a bányabiztosító ívek többszöri felhasználását, ezáltal mintegy 2 millió forint, megtakarítás jelentkezik évente a trösztnél. 'ilyen és hasonló értékes pályamunkákért adta át a díjakat dr. Jandek Géza, a SZOT termelési osztályának vezetője. S az első helyezetlek között öt borsodit is üdA budapesti Hotel Ifjúság egyik reprezentatív termét fiatal mérnökök, technikusok és közgazdászok népesítették be szombaton, április 8-án déli 12 órakor. Az ország különféle tájairól — Budapesten kívül 14 megyéből — érkeztek ide a SZOT elnökségének és s KISZ Központi Bizottságának meghívására. És a 91 meghívott fiatal között 24 borsodi mérnökkel, illetve technikussal találkozhattunk. — A megyék közül Borsodból vannak itt legtöbben — újágolta örömmel Dudla József, megyénk KlSZ-bizottsá- Bának titkára. S hogy miért különösen örvendetes ez? Mert egy országosan is rendkívül értékes pályázat nyerteseit hívták meg erre az ünnepi alkalomra, amelyen részi, vett Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára is. A SZOT elnöksége és a KISZ Központi Bizottsága 1966-ban már a negyedik alkalommal hirdette meg a Kiváló ifjú mérnök, közgazdász és technikus mozgalomban részvevő fiatalok számára szakdolgozatok országos Pályázatát és 72 munka díjazására több, mint 100 ezer forint, jutalmat: biztosított ■— A kiválók pályázata ez ~~ mondotta beszédében Ri- bánszki Róbert, a KISZ Központ) Bizottságápák. titkára, majd kifejtette: ez a pályázati rendszer különösen az elBorsodi fiatal mérnökök és technikusok sikere a kiválóak országos pályázatán Stewardess iskolát nyitott a MALÉV a Ferihegyi repülőtéren. A féléves tanfolyamon 16 fiatal ismerkedik a „légikisasszonyok” teendőivel. — Két stewardess-jelölt, Schrettner Judit és Sisak Franciska az ízléses tálalást gyakorolja.