Észak-Magyarország, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-03 / 2. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA M UNKASPART BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kedd, 1967. január S. XXIII. ívfolyam. 2. mám ÜNNEPEK UTÁN ■ jégét értek az ünnepek. Mögöttünk tudjuk 1966-ot, Id­us ki lezárta tavalyi határidő naplóját, s tegnap, az új w ev első munkanapján már be is írtuk az első fel­jegyzéseket, az új feladatokat a vadonatúj, tiszta füzetbe, amely már az 1967-es évszámot viseli borítólapján. A harmadik ötéves terv második évébe léptünk, ismét aj, nagy feladatok előtt állunk. Célkitűzéseink ismertek, se­gítik azok megvalósulását pártunk IX. kongresszusának ha­tározatai, nyilvánosságra került a Minisztertanács határo­zata is az idei esztendő népgazdasági feladatairól, tehát az új év első munkanapját már úgy kezdhettük, hogy hosszú tdóre szóló program volt kezünkben. Borsod megye gyáraiban, bányáiban, valamennyi iparág­ban és a mezőgazdasági üzemekben rendben, pontosan el­kezdődött a munka, a mi dolgunk ezúttal az volt, hogy a masok munkája felöl érdeklődjünk. Telefonkérdésünk min­denütt ugyanaz volt, s a válaszok is mindenhonnan egyfor­mán hangzottak: „Dolgozóink fegyelmezetten, pontosan megjelentek munkahelyeiken, s a termelő egységeknél már az első műszak során elismerésre méltó eredményeket értek el". íme néhány példa a sok közül. Az Eszakmagyarországi Vízügyi Igazgatóság területén 270 ember dolgozott a belvizes öblózetekben és a szivattyútelepeken. A Miskolci Műanyag- _feldolgozó Vállalatnál Deák István főmérnök jelentette, hogy az első műszakon mintegy száz ember állt termelőmunká­ba, s bár idei tervük magasabb, mint az elmúlt évi volt, a dolgozók előtt ismertek a feladatok, üzemrészenként kidol­gozták a tervet, s reményük van rá, hogy ezt az évet is a tavalyihoz hasonló szép eredményekkel zárják. Hasonló je­lentéseket kaptunk két nagy vegyi gyárunkból, Tiszaszeder- kényröl és Kazincbarcikáról, a szénbányászatból és az épí­tőiparból, ahol 69 építkezésen kezdték el, illetve folytatták az év első napján a munkát. S mint beszámolóinkból kide­rül, a mezőgazdaságban is serény tevékenység kezdődött, folytatódott. 4 bizakodást, a reális terveinkbe vetett hitet tapasz­taltuk már az első munkanapon, amikor mindenki azzal a gondolattal folytatta az ünnep szombatján abbahagyott mesterségét, hogy 1967 még többet, jobbat, na­gyobb gazdagságot adjon az országnak. (O. M.) Hag^javitá!» kezdődött i cement- és mészműben Dobi István iíjcvi köszöntője © Ki nut vár az új esztendőtől? • ftlcíikczdődtek a választási előkészületek Szilveszteri körkép Ami jár, az jár! Gyorslista a lottó jutalomsorsolásáról j A miskolci pékek már az új esztendő első éjjelén megkezdték a munkát. Hétfői reggel friss kenyeret ké i.ltt az üzí ' i.e az, 5. sz. pék tizein, ahol a való szert ----------------------viliit Kasza i rcnc pékmester az első. 1967-es kenyerek k edvelt kilós kenyereket sütik. Kasza I rcnc kel. ■tfőn térté pékmester az első, 1967-es kenj erek- Foto: Szabados György Eddig senkii nem küldtek fagy szabad ságra Az év utolsó napján leálltak a gépek a Hejőcsabai Cement- és Mészműben, s 1967 első munkanapján sem jelent meg az üzem felett a finom por­felhő. Üj munka, egy hóna­pos nagyjavítás kezdődött. Uj munkarend szerint álltak munkába a gyár dolgo­zói. Mindenkit beosztottak valahová a karbantartó szak­munkások mellé, s a több mint 300 főnyi törzsgárda megerősödött a Cementipari , Gépjavító Vállalattól érkezett 150 főnyi szerelő csapattal. A több milliós nagyjavítás alatt szinte szétszedik, s új­jávarázsolják az üzem gépeit. Egy-egy részleg már január vége előtt megkezdi a munkát. A javítási határidők lerövidí­téséért harcol minden brigád. Minden óra, minden perc százezreket ér. Hiszen csupán a mészüzem idei terve 16 ezer tonnával növekszik. Egyik legfontosabb feladatuk az ön­költség 2,2 százalékos csök­kentése. Új híd a Bodrogon Vmcze Géza, az ÉM. Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója a követke­zőket válaszolta kérdésünkre: — Az 1966. évi tervfeladatot vállalatunk dolgozói aránylag sikeresen teljesítették. Kellő- ■ képpen felkészültünk a teljesí­tésre is, amely az építőipar- I ban külSnöseh nagy gondót jelent. A vállalat nagyobb munkahelyein — elsősorban Miskolcon, Özdon, Tíszaszeder- kényben — sikerült 66 darab lakóépületet olyan készültségi fokra hozni, hogy azokban szakmunkásaink a téli hóna­pokban is zavartalanul dol­gozhatnak. Az említett lakó­épületekben jelenleg belső építőmesteri, szakszerelő- és segédipari munkákat folyta­tunk, ezzel jelentősen segítjük az 1967. évi lakások program- szerű átadását. Úgy gon­doljuk, ez érdekli elsősorban a •nagy nyilvánosságot. De más ^feladatokat is meg kell olda­tnunk: — A lakóházakon kívül ipari és középület jellegű munkákon is dolgozunk, s gondoskodnunk kell arról is, hogy új munkák is indulja­nak. (Például a megyei tanács és a Borsodi Szénbányászati Tröszt új székháza is jelentő­sebb feladataink közé tarto­zik.» Ezáltal alapozó'brigádja­inknak is folyamatosan mun­kát tudunk biztosítani. — Az új év első munka­napján a téli munkákhoz kez­dünk hozzá. A fűtőberendezé­sek biztosítottak a téli mun­kához. Nagy segítséget jelen­tene, ha a Tiszántúli Földgáz­szolgáltató Vállalat Özdon és Tiszaszedcrkényben is mielőbb bevezetné a gázfűtést. Ez nemcsak a mi érdekünk, ha­nem a megye lakóié is. — A mai nappal a munka minden termelő egységünknél zavartalan. Fagyszabadságra eddig még senkit nem kel­lett elküldeni — mondta Vin- cze Géza. Utolsó lázas simítások, amolyan év eleji hajrá. Két héten belül teherpróba, s ja­nuár második felében megin­dulhat a forgalom a Bodro­gon átívelő szép, új hídon. Itt a Bodrogközben, Alsó- berecki határában, az öreg folyó felett, mintha kemé­nyebb lenne a tél. mint má­sutt, de ez nem akadályozza a munkát. A hidászok megszok­ták. Akad köztük olyan is. akinek ez a félszázadik hídja. Keressük az „öreget”, a hídépítést vezető mérnököt. Kissé csodálkozunk, amikor kiderül, hogy az „öreg” még 27 esztendős sincs. Reicher Aladár, ez a kedves, hídjáról szinte rajongással beszélő mérnök azonban már valóban öreg hidásznak számit. Ez a tizenhetedik hidja, s vala­mennyi itt készült, megyénk­ben. — Ez köztük a legnagyobb, a legszebb. Országosan is hí­res híd. Hazánkban ez a leg­nagyobb feszített pályás vas­beton ív-híd. Hossza 113.8 méter, s ebből a középső hid- nyílás szélessége 71 méter. Jó néhány méterrel nagyobb az eddigi „rekordnál”, a Rábán épült ragyogói hídnál. A 11 millió forintos költ­séggel épült új Bodrog-híd szomszédságában ott nyikorog a folyó felett az öreg szük- séghíd. Kiszolgált ócskaság. Autóbusz csak úgy haladhat rajta keresztül, ha kiszállnak az utasok. ka híd éjjel erősebb, mint nappal — mesélik nevetve. — Vajon miért? — Mert éjszaka nem száll­nak ki az utasok, a buszok tömötten mennek át a hídon, olyankor nem látja senki... Néhány hét múlva azon­ban már az új hídon robog­hatnak a legnagyobb terhelé­A Pamutfonó újdonsága w • Nagyszerűen zárult az óév • a Miskolci Pamutfonóban: 4.2 • millió forinttal szárnyalták 2 túl termelési értéktervüket. A • terven felül gyártott 84 ton- Jna fonálból 600 ezer méter • anyagot gyárthat a textilipar. 2 Az új esztendő első munka­napjának érdekessége: már tervszerűen gyártják az el­múlt évben kikísérletezett szintétikus anyagból készült fonalakat. Az 1967-es szinteti­kus program során 300 topna műanyagból készült fonalat gyárt a fonoda. I A/ állattenyésztők megszakítás nélkül dolgoztak 2 A taktaharkányi Haladás • Termelőszövetkezet agronó- 2 musával, Szatmáry Dezsővel • beszéltünk arról. hogyan 2 kezdték a tsz-ben az új évet. • Az állattenyésztők itt is, J mint valamennyi termelőszö­• vetkezetben nem munkához • kezdenek. csak folytatják • azt, amit még az ünnepek •alatt sem lehetett szüneteltet­őn!. hiszen a jószágnak min­idig kell enni. inni. • Más a helyzet a gépjavító • műhelyben. Ezt az elmúlt év- 2 ben a gépállomástól vették — '* 1-* —Ac­erőgépeiket hozzák rendbe a nyári és őszi nagy munkák után. A 18 erőgép közül ket­tőt már az ünnepek előtt ki­javítottak. öt gépen csak ál­talános javításra, ötön pedig motorcserével járó nagyjaví­tásra van szükség. A motor­cserét szintén maguk hajtják végre, hiszen a termelőszö­vetkezetnek nemcsak jól fel­szerelt műhelye van már, ha­nem rendelkezésre állnak a jó szakemberek is. Ebben az évben tovább bővül a műhely, t kocsimosót • ; i —/c ___u V ilág proletárjai, egyesüli elek! — Érdekes, hogy ez az ócaj sürgősen, amit a kórház meg is kapott. Es tegnap mi volt a legna­gyobb gond? Újévi „ajándék­ként" • félmillió forint jutal­mat kellett a gyárban kiosz­tani. Tegnap 10 oru után néhány perccel egy MÁV—AKÖV feliratú tehergépkocsi robo­gott be a D1GÉP udvarára. A készárutelepre ment. ahol megkezdték rakását. A kocsi voltaképpen a termelés folya­matosságát jellemzi itt is. A | DIGÉP (éppúgy mint a test­vérvállalat) határidő előtt fejezte be elmúlt évi tervét, . s még jutott energiája az át­menet biztosítására is. — Mi — közölte Perjési János, a szivattyúgyártó gyár­egység vezetője — reggel 6 órakor kezdtük a munkát. Mindenki a helyén van, senki nem maradt ki. A Trencsényi, a Szeműn, a Malenko és a többi brigád tagjai a megszo­kott ütemben munkálkodnak. És készítjük a szivattyúkat a Magyar Hajó- és Darugyár­nak, az építőipari vállalatok­nak, a Láng Gépgyárnak. Orbán Tibor, a K-egység műszaki vezetője néhány érdekességről tájékoztat. — Az új évre előkészültünk. A Varga és a Kató kollek­tíva most készíti elő a két DHLC 0,5-es húzó és csévélő berendezést. Az egyiket a sangháji, a másikat a lipcsei vásáron mutatjuk be. A Mai­■ csik-brigád pedig egy telefon­■ érsodró gép kísérleti példá­- nyán dolgbzik. amelyet a ä Szoyjetunió számára készí­i tünk. t (Cs. B.) Kiss Sándor, az LKM koz- < ponti diszpécser szolgálatának i vezetője a félkör alakú irányí­tó asztalhoz lép. Néhány kát- 5 tanás és a szemben levő há- ] rom televízió képernyőjén , több üzem képe jelenik meg. , A hengersoron most siklik végig egy izzó buga. a gyár­udvaron teherkocsik robog­nak, majd egy füstölgő gőz- mozdony jelenik meg hossiú kocsisorral. | — Mit olvas ki e il a I diszpécser? I — A gyárban minden a leg- j nagyobb rendben megy — mondja Kiss Sándor. — Egyébként, mint ismeretes,, j több üzemünk január elsején ' í is üzemelt. A hengermű gyár- I részleg elsején, délután két órakor kezdte meg a terme- j lést. És kedden reggel 6 óra- | kor a gyár valamennyi üze­mében megkezdődött a mun­kai. — Erezhetó-e az emberek viselkedésében a szilveszteri hangulat? — Akik az ünnepen is 1 dolgoztak, úgy munkálkod- , tak, mintha nem is évforduló lenne, s ittasan sem akkor, sem ma nem jött be senki. Általában 8—10 sérülés for- 1 dúl elő naponta, de újév nap­ján mindössze öt volt, az is olyan, hogy a dolgozók foly­• tathatták munkájukat. 2 És mit mutat az irányító •napló? Csak kevés és sovány • bejegyzéseket örökít meg. Egy J bagger-hiba, a gép a hiba ki javi­• tása után 3 órás késéssel kez- 2dett munkához, a mészkőbá­• nyában pár percet késtek a 2 járművek, a Szentpétcri-kapui • kórház 8 palack oxigént kért ■ A testvérgyárakban nem cörtént semmi különös

Next

/
Thumbnails
Contents