Észak-Magyarország, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-04 / 234. szám
Wedd, I!K>6. október 1. cszakmagtarorszAg : Tót Sa Gi illa 33 ér után isméi magyar győzelem a kassai maratoni versenyen 33 év után ismét a magyar Himnusz hangzott el a kassai maratoni futóverseny eredményhirdetésekor. A győzelmi dobogó legmagasabb fókán Tóth Gyula állt, aki biztosan nyerte meg a 36. kassai maratonit. A táv elején, rajt után egy 25-ös boly alakult ki, köztük volt Tóth, Pintér, Tormási és Sütő. A versenyzők enyhe ellenszélben futottak. Fordulás után Tóth hirtelen erősített. Hamarosan mintegy 300 méter előnyt szerzett. Ezt fokozatosan növelte, és mintegy 600 méteres előnnyel érkezett a stadionba, ahol a 30 000 néző meleg ünneplésben részesítette az ózdi fiút. Tóth Gyula beváltotta az Európa-bajnokság után tett ígéretét. Megnyerte a kassai maratonit, legyőzte a világ legjobb hosszútávfutóit. 18 nemzet 126 futóját maga mögött hagyva aratta világviszonylatban is jelentős sikerét. Jól szerepelt a többi magyar versenyző is. 33 év után ismét magyar győzelem született a kassai maratonin. És végül a győztes ózdi versenyző nyilatkozata. — Nagyon örülök, hogy sikerült beváltanom ígéretemet 25 kilométer után már biztosra vettem győzelmemet. Ekkor jelentős volt az előnyöm, és frissnek éreztem magamat Ezután már csak arról lehetett szó, milyen előnnyel futok át a célvonalon. Ha Sütő nem esik vissza a táv utolsó részében, a csapatversenyt is megnyerjük. A sorrend: 1. Tóth Gyula (magyar) 2:19:11.2, 2. Alder (brit) 2:21:06.6, 3. Jutaka (japán) 2:22:44.8. 4. Pintér (magyar) 2:23:28,2, 5. Chudomet (csehszlovák) 2:23:32.2, 6. McFadzean (brit) 2:23:52, 7. Peiren (belga) 2:24:09.2, 8. Fink (NDK) 2:24:58.9, 9. Akoay (török) 2:25:20.4, 10. Pystynen (finn) 2:26:11.6. 11. Sztyepanov (szovjet) 2:26:31.2, 12. Moore (brit) 2:26:41.6... 15. Sütő 2:28:54... 27. Tormási 2:35: 17.2... 29. Kiss J. 2:35:24..; 32. Kun 2:37:04.2. Csapatban: 1. Nagy-Britannia (Alder, McFadzean) 4:47: 48.2, 2. Magyarország (Tóth, Sütő) 4:48:05.2. Nemes Péter A labdarúgó NB I. B átláaa: 1. BYSC 23 11 7 5 33:26 29 2. DVSC 23 11 6 6 40:28 28 3. Szeged 23 13 1 9 41:31 27 4. Eger 23 11 5 7 33:37 27 5. Oroszlány 23 8 10 5 23:17 26 6. MAVAG 23 10 5 8 35:26 23 7. Komló 23 9 6 S S9:30 21 8. Szállítók 23 7 9 7 18:27 23 9. Budafok 23 9 4 10 36:31 22 10. Sz.-fehérv. 23 8 5 10 27:26 2! 11. Szombathely 23 5 11 7 30:31 21 12. MVSC 23 5 10 8 24:36 29 13. F.gyclértéa 23 6 7 10 25:24 19 14. MÁV DAC 23 5 9 9 25:33 19 15. Nyíregyháza 23 8 3 12 24:33 19 16. EL. Honvéd 23 6 6 11 27:44 18 NB H. Keleti csoport: 1. Szóin. MÁV 26 15 5 6 52:29 35 •* Kecskemét 26 13 8 5 54:23 34 5! Bp. Elórc 26 13 8 5 46:23 34 4. Bp. Spart. 26 15 4 7 33:26 34 5. B.-esab» 26 12 7 7 39:30 31 6. Nagybátony 26 13 4 9 36:29 39 7. Pénzügy. 26 12 5 9 47:36 29 8. SZVSE 26 12 3 11 31:42 27 9. B. Bányász 26 10 6 10 39:31 26 10. Gyula 26 11 4 11 36:40 26 11. SZMTK 26 9 7 10 33:39 25 12. Jászberény 26 10 2 14 31:4S 22 13. Saig. KSE 26 8 6 12 25:37 22 14. Debrecen 26 6 8 12 33:42 20 15. KISTEXT 26 5 9 12 29:47 19 16. K.-félegyh. 26 7 5 14 30:47 19 17. M. Bányász 26 6 6 14 34 :53 18 18. Cegléd 26 6 5 15 43:52 17 NB IH. Északkeleti csoporti 1. Ormosbánya 24 16 4 4 45:22 36 2. M. Honvéd 24 12 6 6 48:27 30 •» K.-barcika 24 11 g 5 29:21 30 i. D. Elektr. 24 9 8 7 34:21 26 5. D. Kinizsi 24 11 4 9 37:33 26 6. Rudabánya 24 10 6 8 25:24 26 7. Somsály 24 10 5 9 36:31 25 8. MEMTE 24 9 6 9 35:35 24 9. Edelény 24 10 4 10 29:29 24 10. Mátészalka 24 8 8 8 39:42 24 11. D. Honvéd 24 8 7 9 27:34 23 12. Ilatv. MÁV 24 9 3 12 36:46 21 13. DEAC 24 7 5 12 39:42 19 14. Egercsehi 24 8 3 13 26:35 19 15. Kisvárda 24 5 7 12 26:54 17 16. Nyíregyháza 24 4 6 14 21:45 14 A megye! labdarúgó I. ». bajnokság állása: J. Szubavölgy 2. M. Egyetem 3. Alberttclcp 4. Putnok 5. Szirmabcs. 6. Farkaslyuk 7. T.-szcdcrk. 8. S. MAV-V. 9. Fclsőzsolca 10. Tállya 11. S. Spartacus 2,1 12. M. Üveggyár 23 13. Hejö c.saba 23 14. Izsófalva 23 15. Szerencs 23 16. M. AKÖV 23 23 14 23 12 23 12 23 11 23 10 23 10 . 23 8 10 23 9 23 4 42:16 33 4 46:20 31 •1 40:23 31 6 30:25 28 6 22:19 27 8 34:22 25 7 39:34 24 9 34:30 24 8 30:28 24 8 35:34 23 4 11 35:34 20 2 12 31:41 20 6 11 30:54 IS 5 12 27:41 17 5 13 29:43 15 2 18 20:60 8 IND 11. Miskolci Bányász- Jászberényi Lehel liO (0:0) Pereces, 400 néző. Vezette: akarással küzdöttek, és a 63.. Huszár. percben megszerezték a mérMiskolei Bányász: Boros — közést eldöntő egyetlen gólt. Vincze, Bótha I., Oláh, Botira Farkas jobb oldali szögletét II., Varga Fehér, Deák, Krisz- Krisztián Breuerhez további* tián, Breuer, Farkas. Edző: tóttá, s a csatár a bal felső sa- Matisz Tivadar. rokba lőtt. 1:0. A 77. percben Az első félidő nagy részé- Farkas gólhelyzetben kapta a ben inkább küzdelem volt a labdát de öt méterről ügyet- pályán, mint játék. A Jászbe- lenül mellé lőtt A Miskolci rény szervezetten, tömören Bányász megérd emel ten győ- védekezett a nagy hibaszáza- zött, a csapatból Vincze, léiklkal játszó Bányász ellen. Szünet után megváltozott a játék képe. A pcrecesiek nagy Bótha T„ Deák és Breuer játéka érdemel dicséretet (derzsf) Borsodi Bányász—Szolnoki MÁV kS 2:2 (2:1) Sajószcntpélcr, 800 néző. Vezette: Bíróczky. B. Bányász: Vörös — Szakács, Várhelyi, Né gyesi. Tátrai I., Tátrai II., Vertig, Nyíri, Lultáes, Zsinka, Papp. Edző: Mező Jenő. A hazai csapat ismét meglepetéssel szolgált szurkolóinak. Nagyon jó kezdés után már a 10. percben 2:0-ra vezetett azonban a második félidőben két összekötője és a kapusa «•ősén visszaesett így meg kellet! elégedni a döntetlen eredménnyel. Jók: Négyest Vertig. Papp, illetve: Abonyi, Jóasa, Molnár IL INB Ili. Északkeleti csoport Jó napjuk volt NB III-as csapatainknak az. elmúlt fordulóban. 4 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség volt nz e heti teljesítményük. A vereség közül az egyiket az M. Honvéd egy másik borsodi csapattól, a Kazincbarcikától szenvedte cl. így a borsodi együttesek közül egyedül a Rudabánya hagyta mindkét pontot más megyében. Ezzel a vereséggel csökkentek a Rudabánya feljutási reményei. A 3 vezető borsodi csapatnak növekedtek esélyei a feljutást illetően, mert a legnagyobb ellenlábasok csak X pontot szereztek« A D. Elektromos és a D. Kinizsi döntetlent ért el egymás ellen. Eredmények: Ormosbánya — Hatvan 4:2. MÉMTE — Egercsehi * 3:1, Kazincbarcika — M. Honvéd | 3:1. Edclény — Mátészalka 5:2, i NYVSC — DEAC 2:1, Somsaly — D. Honvéd 0:0, Kisvárda — Rudabánya 2:1. Szombaton: D. Elektromos — D. Kinizsi 1:1. Gar. Bp. Vörös Meteor—MVSC 6:4 A miskolci kézilabdái lányok hadilábon állnak a szerencsével a mérkőzésen 8 kapuját doblak. Megyei I. osztály A vezető csapatok győzelme jellemezte az elmúlt vasárnapi fordulót a megyei 1. osztályban. A „nagy” hármas ISzubavölgy, M. Egyetem, Alberttclcp) eg> formán kétgólos győzelmet aratott az S. Spartacus, az S. MAV-Vasas és a Szirmabesenyő ellen. Ezzel megerősítették vezető helyeiket a táblázat élcsoportjában. Közülük a legértékesebb eredményt az M. Egyetem érte cl, mert Sátoraljaújhelyből hozta el a két pontot. Sok gól és „vízilabda" eredmény született az M. Üveggyár — Tály- lya találkozón. A 11 gól inkább a védelmek gyengeségét, mint a csatárok góikepességét bizonyítja. Nagy meglepetés is született, mert az Izsófalva mindkét pontot megszerezte Felsözsolcán. A Tisza- szederkény nehezen, a Putnok biztosan győzött. A Hejócsaba— Szerencs találkozón nem cselt gól, A forduló eredményei: Albert telep — Szirmabesenyő 2H*. Mi üveggyár — Tállya 5:6 (!), Tisza«»» derkény — Farkaslyuk litt, Putrsik — M. AKÖV 2:0, Fefsőzsolra — Izsófalva 0:2, Hcjőcsaba — Szerencs 0:0, S. MAV-Vasas — M. Egyetem 0:21!), Szuhavőigy — S. Spartacus 2:0. CL S. város pedig labda (.irtásra és a játék lelassítására törekedett. Meglepő, hogy az ózdi játékosok „beleegyeztek” ebbe, a vendégeknek megfelelő taktikába. Szünet után az ózdiak kezdtek jobban és az 59. percben ki is egyenlítettek. Baloldali támadásnál Halápihoz került a labda, ő középre keveredett, majd Budaihoz továbbított, aki a kimozduló Aczél mellett a hálóba perditette a labdát. 1:1. A kiegyenlítés után a győzelem reménye is felcsillant a Kohász előtt. Nagy erővel rohamozott a csapat, de Aczél mindent hárított. Halápi 8 méteres lövését ütötte szögletre, majd Nagykaposi fejesét tolta a léc fölé. A 78. percben a játékvezető durva bele- menésért lek üld te a pályáról Nagy Bélát.. És a 85. percben, egy váratlan góllal győzelmet szereztek a vendégek. Tizennyolc méteres szabadrúgásból Ligeti a. rosszul helyezkedő sorfal mellett a bal felső sarokba helyezte a labdát. 2:1. Vasárnapi vereségével nehéz helyzetbe került az Ózdi Kohász. Reális számítások szerint, úgy tűnik, aligha kerülheti el az osztályozót. De nemcsak ez az aggasztó, hanem az is, hogy a hazai csatársor ismét rengeteg gólhelyzetet hagyott ki, és időnként úgy tűnt, a lelkes játékkal is baj van. Az együttesnek feltétlenül javítania kell az imént elmondottakon, máskülönben kellemetlen meglepetések érhetik. Természetesen a szurkolóiénak is többet kellene segíteniük a csapatot pontgyűjtésében. Vasárnap például aligha lehetett érezni a hazai pálya előnyét — buzdításban. Az Ózdi Kohászban ezen a mérkőzésen Katona megbízhatóan védett, a hát védi lármásból Kovács játszott a legjobban, Várallyai a második félidőben jött fel, a csatársorban senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Farkas játékvezető kifogástalanul bíráskodott. Az ózd a következő összeállításban lépett pályára: Katona — Kovács, Frenikó, Budai, Várallyai, Murányi, Bozó, Halápi, Nagykaposi, Zalai, Lutz. Edző: Kárpáti Béla. I’auloviis Ágoston A labdarugó NB I. állAsa: 1. Vasas 20 IS 7 — 51:19 33 2. FTC 20 12 4 f 52:26 28 3. Honvéd 20 12 2 6 38:28 26 4. U. Dózsa 20 9 6 5 51:27 24 5. Tatabánya 20 9 5 6 32:16 23 G. Pécs 20 6 10 4 23:25 22 7. Győr 20 8 6 6 21:23 22 8. OVIK 20 8 3 9 24:23 19 9. Csepel 20 7 5 8 22:30 19 10. 1MTK 20 6 4 10 19:39 16 ; 11. Dunaújv. 20 4 7 9 17:29 15 i 12. SBTC 20 5 4 U 18:31 14- 13. Ózd 20 4 3 13 24:49 11 : 14. Dorog 20 1 6 13 17:44 8 föcíicz helyzetbe kerüli az Ózdi Rokász DuMaújváiros—Ósd 2sl (1:0) özd. 5000 néző. Vezette: Tarkas. Az őszi szezonban meglehetősen gyenge teljesítményt, nyújtó Ózdi Kohász vasárnap sem tudta megszakítani vereség-sorozatát. )óllehet, ezúttal egy, ugyancsak osztályozó gondolatával foglalkozó együttest, a Dunaújvárosi Kohászt látta vendégül. A mérkőzésnek tehát rendkívül fontos volt a kimenetele, hiszen ha győz az Űzd, reménye leheteti volna az osztályozó elkerülésére, viszont így a Dunaújváros zárkózott föl a középmezőnyhöz. Mivel ilyen nagy fontosságú volt ez a mérkőzés, nehéz megérteni azt a lanyha iramot, amelyet a hazai csapat az első félidőben produkált. Időnként olyan érzése volt az embernek, hogy az ózdiak szándékosan lassítják a játékot, cs átadják a kezdeményezést a dunaújvárosi együttesnek. Kétségtelen, kedvezőtlenül hatott a Kohászra Szendrei betegsége. A leggölképe.sebb ózdi csatár ugyanis tiiszős mandu 1 agyulladúst kapott, így nem vállalhatta a játékot. Ezért Kárpáti Bélának változtatnia kellett az eredeti ösz- szeáliitáson és természetesen a taktikán is. A mérkőzés elején az Ózd kezdett jobban. Néhány lassú támadás után azonban feljött a Dunaújváros, és Takácsot már az 5. percben nehezen szerelte Kovács. A 7- percben Borsányi nagyerejű lövését vetődve hárította Katona. A 8, perc gólt hozott. Szabadrúgáshoz jutottak a vendégele, a keresztbe ívelt labdát az ózdi védők nem érték cl. és az előretörő Nagy Béla egy csel után 8 méterről védhelctlenül a bal felső sarokba lőtte. 1:0 a Dunaújváros javára. A gól után ózdi támadások következtek. Szinte az egész első. félidőben a vendégek térfelén folyt a játék, de az ózdi csatársor ezúttal is sok gólhelyzetet ki hagyott. Aczél ne- dig ragyogóan védett. A 16 percben a kapura törő Nagykaposi elől tisztázott. Igaz egy perc múlva a másik oldalon, az ózdi védők a kapr torkából vágták ki a labdát A 23. percben Lutz bal tolsc sarokba tartó labdáját szögletre ütötte a dunaújvárosi kapus. majd Halápi fejesét í jobb alsó sarokból ütötte ki A 29. percben egymás utál kétszer is bravúrosan védett a 32. percben pedir Nagvka Posi pár lépesről főié lőtt. A utolsó negyedórában isme Visszaesett az Ózd, a Danauj Meggyőző játék — biztos győzelem Díóséyőr-Dorog 4:1 (2:1) bal Saroltba lőtt. 2:0. A félidő hátralevő részében változatos játék folyt a pályán, és a 37. percben Monostori beadása után Juhász a bal sarokba fejelt. 2:1. Szünet után újabb két remek diósgyőri gólt láthatott a közönség. A 60. percben Rutt- kay az alapvonal közeléből ügyesen beívelte a labdát, a tisztán álló Vass felismerte a helyzetet, és néhány méterről a jobb felső sarokba fejelt. 3:1. Nem sokkal később Hajas elöl Molnár vágta ki a labdát. A 71. percben újabb diósgyőri gól következett. Si- kora kapta a labdát, kapura tört, a 16-os környékén ügyes csellel lerázta a dorogi védőket, utána éles, lapos lövést küldött kapura, a labda a bal kapufa tövéről a hálóba perdült. 4:1. A DVTK-ban ezen a mérkőzésen Tamás ismét nagyszerűen védett, a hátvédhármas minden tagját dicséret illeti, Gál bizonyult a legjobbnak. a két fedezet sokat dolgozott, Szucsá.nyi tartja jó formáját, elől Szurgent és Vass volt a legjobb, de dicséret illeti a többieket is. A DVTK összeállítása: Tamás — Kovács II., Gál. Kiss, Deák, Szucsányi, Ruttkay, Hajas, Szurgent. Sikora, Vass, Edző: Preiner Kálmán. Radó játékvezető jól bíráskodott. percen át nagy erőbedobással, lelkiismeretesen játszottak. Ez is egyik összetevője a vasárnapi győzelemnek éppúgy, mint a korábbi hetek jó teljesítményének. Diósgyőrött úgy tűnik, ezzel az értékes két ponttal szétoszlottak az oszályozóra való jutás felhői. A csapat 19 ponttal a birtokában a 8. helyen, tehát a középmezőnyben van. Úgy érezzük, amit az őszi fordulóban nyújtott a DVTK, az a legvérmesebb reményeket is felülmúlja. Nemcsak az eredményekre, hanem a csapatjátékra és a labdarúgók magatartására is vonatkozik ez. A dorogi győzelem a következőképpen alakult ki: Nagy akarással kezdtek a hazaiak, azonban a DVTK védelme hamar lefékezte lendületüket, és a 6. percben Ilfcu csak nehezen hárított a jó helyzetben levő Haj aus elől. Ezután megismétlődött. a csepeli mérkőzés két gólja. A 8. percben Szurgent kapta a labdát, nagy erővel kapura lőtt:, Ilku kiütéssel tisztázott és a befutó Ruttkay néhány méterről, elég éles szögből a jobb sarokba lót. 1:0. A második gól a 12. percben esett Vass kapta a labdát, lefutotta Lévait, a bal- összekötő helyén kapura tört, és a kimozduló Ilku mellett a Horog, 2000 néző. Játékvezető: Radó. A Csepel ellen csak az első félidőben nyújtott meggyőző, jó játékot a Diósgyőr, Dorogon azonban a 90 perc nagy löszében jobban, tervszerűbben, egységesebben játszott, mint a kiesés veszélyétől fenyegetett Bányász. Változatlan összeállításban lépett pályára a Diósgyőr, csupán annyi volt n változás az elmúlt héthez képest, hogy ezúttal jobban játszott a csapat. A nagyszerű győzelmet 11 diósgyőri labdarúgó harcolta ki, mégis említést kell tennünk a nagyszerű taktikáról, melyet Preiner Kálmán edző dolgozott ki. A helybeliek is elismerték a DVTK taktikáját, és úgy vallották, nagy része Van a győzelemben. A dorogiak ugyanis mindenáron győzni akartak. Ezzel azonban számolt a DVTK szakvezetője és azon túlmenően, hogy szervezett., megerősített védekezést alkalmazott, gyors tá- niadásindításra hívta fel a játékos dk figyelmét. Nos, ez az elgondolás bevált, hiszen a góloknál, ahogy mondani szokás, pillanatok alatt sakkmattra játszották a hazai védelmet. Nem volt baj a DVTK-náil a lelkesedéssel sem. Ezért külön dicséret illeti a fiúkat. 90