Észak-Magyarország, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
▼asárnap, 1966. október 23. ESZAKM ART A RORSZ Ai» Ö Festik a toronyházal f A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál Moczó ! András szocialista festőbrigádja teljesítette a párt- kongresszus tiszteletére tett első felajánlását. A Moczó festőbrigád lett a féléves verseny győztese is. Festik a toronyházat a brigád tagjai. A feladatok nőnek, az élet még jobb munkát követel Megtartották pártértekezletüket a kazincbarcikai kommunisták küldöttei Négy év munkájának mérlege Tanácskozóit a miskolci járási párlcvtekezlel Martinászok rekordja Ózd on Az Ózdi Kohászati Üzemek martinászai már többször módosították kongresszusi vállalásukat. 20 ezer tonna terven felüli vállalásukat legutóbb 26 ezerre módosították. Ezt szombaton reggel r" teljesítették. Amint Tóth Sándortól, a gyárrészleg vezetőjétől megtudtuk, napi rekordteljesítmény is született: 27,57 tonna. Ezt a mennyiséget eddig még egy napon sem sikerült elérni. Ezzel egy időben újabb vállalást is tettek: péntektől kongresszusi hónapot indítottak, melynek legfőbb jelentősége, hogy' már a teljesített 26 ezer tonna acélt 29 709 tonnára módosították. F. S. Egészséíiögvi kombinátot építenek Ernődön Nagyszabású tervet készítettek el Ernődön, a község egészségügyi ellátásának javítására. A terv szerint jövőre egy egészségügyi kombinát építését kezdik el. A kombinátban nőgyógyászat, fogászat, gyógyszertár és két szolgálati lakás kapna helyet. Az épület helyét már kijelölték. Az új létesítményi 1968-ban szeretnék átadni rendeltetésének. Bánszállási fiatalok Farkaslyukon A bánszállási fiatalok arra törekednek, hogy' jó kapcsolatot teremtsenek a farkaslyuki Radnóti Miklós Művelődési Otthonnal, és ennek révén aS érdekesebb műsorok, rendezvények megtekintésére átrán- duljanak Farkaslyukra. A bánszállási ifjúsági klub fiataljai, néhány' nappal ezelőtt a Nemcsak fiataloknak című műsort nézték meg a művelődési otthonban. Az est, melyen a rádióból, a televízió Kit mit tud? műsorából ismert szereplők léptek fel, jó szórakozási nyújtott. Balogh Gyula. Bánszállás Pocok invázió A növényvédelmi szakemberek újabb veszély! jeleznek megyénk több részéből. Nagyon sok község határában ismét elszaporodtak a pockok, és a hörcsögökhöz hasonlóan milliós károkkal fenyegetik a mezőgazdaságot. A mezőkövesdi járás déli részein a mezei egerek már nemcsak a bű- zavetéseket, hanem a pillangósokat is veszélyeztetik. A gazdaságoknak mindenütt alaposan fel kell készülniük a pocokirtásra, mert a kis kártevők különben alaposán megtizedelik a jövő évi termést. ölvén vagon csipke a borsodi erdőkből Rekordtermés ökörfarkkóró virágból Létében is kétségtelen a fejlődés — szögezte le a beszámoló —, ennek ellenére az ideológiai, politikai nevelő- munka nem tartott lépést a város fejlődésével, a gazdasági fellendüléssel, a lakóhely számszerű gyarapodásával Néhol még a pártszervezetek is helytelenül értelmezik a gazdasági szervező munkát, ágy vélik, hogy a pártszervezeteknek elsősorban az a feladatuk. hogy biztosítsák a termelés műszaki feltételeit. Pedig inkább az a teendőjük, hogy a termelés, valamint az emberi öntudat fejlesztése végett egyre több gondot fordítsanak az ideológiai nevelésre, a feltételek erkölcsi oldalára, a \itatott kérdések magyarázáséra, egyszóval a politikai munkára. A beszámoló ugyanilyen részletességgel elemezte a fiatal város-ban fellelhető visz- szásságokat, a kétségtelenül megtalálható gondokat, amik a fejlődés természetes, de nem elkerülhetetlen velejárói. Végül. mintegy összefoglalóként leszögezte, hogy a további fejlődésnek megvannak a lehetőségei. Mindenekelőtt abban, hogy a párt politikai irányvonala helyes, a IX. kongresszus ezt az irányvonalat minden bizonnyal megerősíti, s annak szellemében dolgoznak tovább Kazincbarcika fejlesztői. O Az első napirendi ponthos tartozott még a revíziós bi- zottsáig beszámolója, majd a beszámoló feletti vita következett. A felszólalók kiegészítették a beszámolót és a maguk munkaterületéről veti példákkal igazolták: ha néhol észlelhetők is hibák, ezek nem olyanok, amelyeken ne lehetne segíteni. A pártértekezJet részvevő: nagy egyetértéssel és elismeréssel fogadták Csergő Jánot elvtárs felszólalását, aki át- .• dia a Központi Bizottság üd vözletét, majd behatóan foglalkozott az új gazdasági rendszer előnyeivel, amelyek a szocializmus építésének gyorsítását szolgálják. Elismerőer szólt a kazincbarcikaiak vá rosépítő munkájáról és további sikereket kívánt. Felszólalt az értekezleter dr. Koleszár István elvtárs is aki a megyei párt-végrehajtó bizottság, illetve a megye pártbizottság üdvözletét tol mácsolta. „A feladatok nőnek az élet magasabb szititű mun kát követel — mondotta —. . ugyanezt követeli természete sen az új, a megválasztanál pártbizottságtól is.” A pártértekezlet második napirendi pontjaként a kül döttek megválasztották i negyvenkét tagú pártbizottsá. got, valamint a nyolc szavaza ti és egy tanácskozási jogi küldöttet a megy'ei pártérte kezdetre. Csala László telt négy esztendő alatt Kazincbarcika, mint ipari bázis, jelentősen fejlődött. Különösen vonatkozik ez a megállapítás az országosan is oly' fontos vegyipar, elsősorban a mezőgazdaságot szolgáló műtrágyagyártás fejlődésére. Nagyon fontos lépésnek számit az a körülmény, hogy a Borsodi Vegyikombinátban létrehozták az első hazai földgáz- bázis-technológiát. Két összehasonlító számadat jól érzékelteti a város össz- iparának fejlődését. 1962-ben az ipari termelés értéke egy- milliárd kilenc venhét milli ó forint volt; 1966-ban — az eddigi felmérések szerint — egymilliárd hétszáznyolcvanőt millió forint várható. Ugyanebben az időben az ipari dolgozók átlagbére 1650 forintról 1619 forintra emelkedett. Az ipari fejlődés törvényszerűen megkövetelte, hogy még nagyobb ütemben fejlesszék a fiatal szocialista várost. Lakásokra, kommunális létesítményekre további 800 millió forintot biztosított a kormány, összefügg ezzel a megnövekedett népszaporulat is: Kazincbarcikának ma 27 404 lakosa van. G A beszámoló aláhúzta azt a tagadhatatlan tényt, hogy a város általános fejlődéséhez irányító, szervező és ellenőrző munkájuk által felmérhetetlen segítséget adtak a párt- szervezetek. A beszámoló nagyon tárgyilagosan s nem kevésbé részletesen ismertette valamennyi üzem, vállalat, iparj. telep munkáját, mérlegelve önköltségüket, tervteljesítésüket. az adott technika kihasználási fokát. Ugyanakkor megállapította, hogy az eredményesség elsőszámú lcn- dítője a mindenütt kibontakozott, elevenen lüktető szocialista munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom volt. A dolgozó emberekkel, a társadalom építőivel történő törődés, az új város építőinek és lakóinak neveLése, formálásuk nemes szándéka vonul végig a beszámolónak abban a részében is, amely a párt belső életét taglalta. ,.Az eszmei. ideológiai tevékenység realizálódik a dolgozók szocialista tudatának növekedésében, a termelő munkában, közéleti és kulturális tevékenységükben ...” A város dolgozói helyeslik a párt politikai irányvonalát, de ez a bizalom azt is jelenti, hogy viszonozzuk a bizalmat, segítőkészségünk, szisztematikus nevelőmunkánk által is. Hely- telen, ha ..folyamatos eszmei és érzelmi ráhatás helyett csak akkor foglalkoznak cgy-cny emberrel, ha probléma adódik munkájában, magatartásában”. „A szocialista tudatot csak jól szervezett teológiai nevelő és gazdasági szervező munkával lehet megfelelően kialak’* ~ ni.” O — A politikai nevelés tekinOktóber 20-án, csütörtökön került sor a Kazincbarcikai városi Pártbizottság újjává- lasztására és azok ki jelölésére — választás útján -r-, akik a barcikaiakat képviselik a megyei párlértekezleten. A pártértekezlet elnökségébe huszonnyolc, a pártmunkában, a közéletben elismert elvtársat választottak be az egybegyűltek, többek között Csergő Jánost, Borsod megye országgyűlési képviselőjét, dr. Koleszár Istvánt, a megyei pártbizottság végrehajtó bi_ bizottságának tagját, a megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjét, Bérezi Bélát, a me. gyei pártbizottság osztályvezetőjét és Csikós lstvánnét, a Kazincbarcikai városi Tanács végrehajtó bizottságának elnökét. A tanácskozás elnökéül Újvári Istvánt, a pártbizottság propaganda és művelődésügyi főelőadóját választották meg. A jelölő bizottság, valamint a mandátumvizsgáló bizottság megválasztása után első napirendi pontként a végrehajtó bizottság beszámolóját ismertette Sztancsik Károly, a városi pártbizottság végrehajtó bizottságának első titkára. Voltaképpen csak szóbeli kiegészítésre került sor, mivel a beszámolót, írott formában, már korábban megkapták a küldöttek. A Vili. kongresszus óta elnak alapos mérlegelésén kívül jelentős helyet foglalt el a beszámolóban és a felszólalásokban az elkövetkező fontos feladatok végrehajtására váló felkészülés. Már itt, a tanácskozáson elkezdődött az a hatékony politikai munka, amely az új gazdaságirányítás helyes célkitűzéseinek megértését, sikeres megvalósítását szolgálja, A m cgn ovekedett feladatokról Különös nyomatékot kapott a vitában az az igény, hogy a párt politikájából adódó,' megnövekedett feladatok maradéktalan ellátásához a miskolci járás területén is tovább kell emelni a vezetés színvonalát. Bialis József, a Miskolci járási Pártbizottság első titkára a beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésében hangsúlyozta: — A megnövekedett feladatok megkövetelik, hogy elsősorban a kommunisták, de a pártonkívüli vezetők is bátrabban álljanak ki a párt politikája mellett. Az új feladatok közé sorolta a tanácskozás a kádermunka további javítását is. Kitértek rá, hogy a nőkkel való foglalkozás nem kielégítő. A termelő munkában kifejtett tevékenységük arányában sokkal több hely illetné meg a nőket a vezetésben is. A pártértekezlet légköréből egységesen kicsendült az a megállapítás, hogy az eltelt négy esztendő tevékenysége eredményekben gazdag volt. A járás területén ez idő alatt olyan jelentős fejlődés történt, amely hozzájárult az egész népgazdaság erősödéséhez. Ez a megállapítás azonban nem szült káros meg- nvugvást, nem szült túlzott önelégültséget. A tanácskozás kommunistái csak olyan mértékben pillantottak vissza az elmúlt évekre, amennvj feltétlenül szükséges volt hozzá, hogv erőt merítve az eredményekből, okulva a hibákból, kommunista eszmeiségtől áthatva tekinthessenek az új feladatok, az egvre ínkáhv> növekvő követemén vek elé. Adamovics Hona közszellemet kell kialakítani, hogy mindenki egyformán érezze a felelősséget a maga területén pártunk politikájának megvalósításáért. Ez a saját munkaterületért érzett felelősség kicsendült a hozzászólások jelentős többségéből is. Kommunista, módon dolgozni, gondolkodni Az elmúlt évek során a miskolci járás üzemeiben és a. mezőgazdaságban dolgozók között mélyen meggyökeresedett a szocialista munkaverseny. A kongresszus tiszteletére szinte felizzott a versenyszellem. A járás ipari üzemeiben a dolgozók kétharmada tett felajánlást, amely több mint 22 millió forint terven felüli forintértéket tesz ki. A vállalások hetven százalékát már az első félév sorén teljesítették. Év végére a kongresszusi felajánlások túltel jc- sítésére lehet számítani. Az elmúlt évektől eltérően az idén a mezőgazdaságban is átgondoltabb, a célnak megfelelőbb szocialista munkaverseny bontakozott ki. A járás termelőszövetkezeteiben 23 brigád dolgozik a megtisztelő szocialista cím elnyeréséért. Ebben a versenyben külön érdemeket szereztek a nők, akik igen nagy számmal vesznek részt a mezőgazdasági munkákban. A tanácskozáson több hozzászóló elemezte a szocialista brigádmozgalom tudatformáló szerepét. Ezzel kapcsolatban szóba került egy sajnálatos, de nem pótolhatatlan mulasztás is. Az ipari üzemek és a termelőszövetkezetek kommunista vezetői nem éltek eddig eléggé azzal a lehetőséggel, hogy a szocialista versenyben kitűnt dolgozókat tagjelöltnek ajánlják a párt soraiba. Különösen vonatkozik ez a mezőgazdaságban dolgozó asszonyokra és fiatalokra. Az eltelt négy év munkájáSzigorúan fegyelmezett, (kommunista felelősségérzettől Áthatott, melyen elmélkedő tanácskozás volt a miskolci Járás küldötteinek értekezlete- Az írásban kiadott beszámoló sokoldalúan elemezte a járás eredményeit, szólt a gondokról, s őszintén feltárta azokat a hibákat is, amelyeken az előző pártértekezlet Pta eltelt négy év alatt sem ■sikerült úrrá lenni. A beszámolóból és a pártértekezleten elhangzott szá- teos hozzászólásból egységesen csendült ki az az óhaj, jtegy az elkövetkező pártkongresszus erősítse meg az ^ddig követett politika fő irányvonalát, s fejlessze tovább az új követelményeknek teegfelelően. Hogyan érvényesül *» párt vezető szerepe A miskolci járás kommunistáinak tanácskozásán sor került egy igen fontos elvi kérdés tisztázására is; hogyan érvényesül napjainkban a párt vezető szerepe. A beszámoló leszögezte: ■— Járásunk gazdasági és kulturális életében alapvető- ^ és félreérthetetlenül érvényesül pártunk politikája. Unnék ellenére visszatérő Probléma, hogy egyesek vitatják a vezető szerep érvényesülését, mert azt a vezető áldásokat betöltő munkások Számarányával mérik. Találkozunk olyan nézetekkel is, hogy „az értelmiség Vezet”, vagy „a gazdaságve- Zetök irányítják a pártot”. Mások szerint az emberek teegítelesében az iskolai végzettség, a szakmai képzettség Üominál. Néhányan prakticis- te módon értelmezték a párt Vezető szerepét. Ez abban jutott kifejezésre, hogy a legapróbb kérdésekben is a Párthoz fordultak döntésért, óbból az elvből kiindulva. b°gy mindenért a párt a fe- .elős. Ezt a gyakorlatot egves Pártszervezetek is segítették ázzál, hogy kisebb jelentőségű ügyekben is igényt tartottak a döntés jogára. A nártértekezlet a jövőre Vonatkozóan leszögezte: olyan rítják ezt a keresett gyógynövényt. Jövőre még nagyobb meny- nyiségü vadontermő gyógynövényt kívánnak felvásárolni megyénkben a földműveíszö- vetkezetek. A termelőszövetkezetekkel is mintegy 600 —700 holdra kötnek szerződést a gyógyszeriparban keresett növényféleségek termelésére. Anyarozsot és borsosmentát, például 50—50, fehér mustárt és koriandert 200—200 holdon termelnek a nagyüzemi gazdaságok. Üj gyógynövényt is igyekeznek meghonosítani megyénkben. Jövőre 25 holdon vetik az úgynevezett rózsametinget. A délszaki cserjeszerű gyógynövény hajtásaiért, valamint magjáért is igen magas árat fizetnek. vásárolták fel a legtöbb exportra alkalmas csipkebogyót. Az elmúlt évekhez hasonlóan jelentős mennyiségű csipkehúst is készítettek. Szikeseink világhírű gyógynövényéből, a kamillavirágból 19 vagonnal vásároltak fel a borsodi falvakban. Ökörfarkkóró virágból, a különböző teakeverékek egyik legfontosabb gyógynövényéből 15 mázsát szedtek az idén a borsodi réteken. Ebből a gyógynövényből az elmúlt években legfeljebb 30—40 kilót sikerült begyűjteni. Nagyon keresett gyógynö- : vény a kálmos gyökér, a fe- : kete nadály és a tarackgyökér. A Bodrogközben sok fe- hérmályva gyökeret is szednek. Bodrogkeresztúron < tisztítják, majd kockákra apLassan befejeződik a gyógynövények felvásárlása a borsodi földmű vessző ve tkezetek- oen. Megyénk nagyüzemi gazdaságai az idén mintegy ?00 holdon termesztettek kü- önbözö gyógynövényeket, de jókkal nagyobb mennyiségien, több millió forint érték- len vásároltak fel vadon termő gyógynövényt az erdők- oen gyűjtögető családoktól. A C-vitaminban dús, va- íontermő csipkebogyóból még vsak meg sem tudták közelíteni az elmúlt évi 88 vagonos felvásárlási rekordot, de így ts sikerült 50 vagont „szűrődni” az erdőszéleken. Ebből 14 vagon nyersen indult útiak a külföldi megrendelők- löz. elsősorban Nyugat-Nó- netországba, Franciaországba ; bs Svájcba. Mád környékén