Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-13 / 216. szám

2 gszarmaotarokszao Redd, 1966. szeptember IS. ia Ma néta a* űrben Fellőtték a Gemini—11-et A Cape Kennedy amerikai űrkísérleti telepről hétfőn, ma­gyar idő szerint 14.05 perc­kor, útjára bocsátották azt az Agena-rakétát, amellyel a Ge­mini—11 randevút bonyolít le az űrben — valahol a hawaii szigetek felett. Magyar idő szerint 15 óra 42 perckor pe­dig földkörüli pályára bocsá­tották a Gemini—11 jelzésű amerikai űrhajót, fedélzetén Charles Conrad és Richard Gordon űrhajósokkal. Nem egészen másfél órával a felbocsátás után Conrad és Gordon űrhajója találkozott az Agena célrakétával, majd mintegy 15 percig tartó mű­velet eredményeként a két test — az űrhajó és a célraké­ta — összekapcsolódott és szilárd rendszerként folytatja száguldását a Föld körül. Az űrhajósok ezúttal nem kaptak segítséget a földi ál- i lomásoktól. Ma délelőtt Ri­chard Gordon kilép az űrbe és valamilyen munkafeladatot hajt végre. Verekedés Sanghajban Pekingben tovább folyik a kulturális forradalom. A pá­lyaudvar előtti teret és az utcákat továbbra is ellepik a vörös gárdisták, akik az or­szág különböző részeiből ér­keztek a fővárosba. A fő- és mellékutcákban még a város központjában is látható, amint vörös gárdisták házkutatáso­kat tartanak, autókra és ke­rékpáros riksákra rakják és gazdáikkal együtt elszállítják az elkobzott ingóságokat. Egyre több plakát utal Pe­kingben a városi és vidéki vörös gárdisták közötti mind élesebbé váló ellentétekre. A fővárosban tartózkodó sang- haji gárdisták egyik plakátjá­ból például kiderül, hogy a pekingi vörös karszalagosok Sanghajban verekedéseket provokáltak és amikor utaz­tak és ettek, nem fizettek, sőt, behatoltak a sanghaji pártbi­zottságba, feldúlták az irattá­rat, behatoltak a sanghaji nyomdába és saját plakátjaik kinyomtatását követelték. Fél­beszakították Cao Ti-csiu sanghaji polgármester beszé­dét, lezavarták a gyűlés el­nökségét, megverték Szung polgármesterhelyettest. Ezek­ből az incidensekből sorozatos verekedések támadtak. A pla­kátok zöme azt követeli, hogy a vidékről jöttek menjenek már haza. * ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ■ I * * ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ Qzyíjzzt&h VVWV^A/VWVVWVVX^A^VVVVVV' Emberséggel A miskolci Ingatlanke­zelő Vállalat dolgo­zói átépítik a III. kerületi, Rácz Ádám utcai bérházak kéményeit. Ez ör­vendetes dolog, télire sok fűtési bosszúságot megszün­tetnek vele. Korábban jó villanykapcsolókat szereltek fel a lépcsőházakba, a pin­cékbe. De sorolhatnánk to­vább dicséretes tevékenysé­güket. Szorgalmas gondno­kok ügyelnek itt a belső és a külső rendre, a környék ápolt, parkos) virágos, tiszta. Ez az ő munkájukat, no, meg a lakók ügyködését dicséri. S hogy most mégis két hibáról szólunk, csupán azért iesz- szük: máskor, másutt lehető­leg ne forduljanak elő. Az egyik: az emeletes ház egyikén már elkészültek a kémények, a másikon már álltak az ácsolatok a tetőn. Egyiken a palások dolgoztak, a másikra napok óta várták a kőműveseket. Aztán befu­tott a kétnapos eső. Reggel­re a harmadik emeleten la­kók a hajukat tépték mind­két helyen. Kinek a bútorát rongálta meg, kinek a pla­fonját foltozta be a bee sür­gő esővíz. Az egyiknél nem mindenütt fedték be kátrá­nyos papírral a foghíjas te­tőt, a másiknál túl korán beállványoztak. Joibb mun­kaszervezéssel, gondosabb előrelátással elkerülhetők lettek volna az említett hi­bák. Igaz, hogy az időjárást nem lehet bekalkulálni a munkába, de meg lehet rö­vidíteni annak lehetőségét, hogy ha esik, ne sokáig áz­zon a mennyezet, a lakók kis vagyona. A másik talán még bosszantóbb az első­nél. . A napokban szóltak, hogy ne főzzünk, kőművesek dolgoznak a ké­ményen. Nem főztünk. Az­tán vagy két nap múlva, úgy fél kettő felé elöntötte a la­kást a füst. Fdrohantimk a padlásra és látjuk, hogy téglával eldugaszolták a füstnyílásokat. A kőműves — nyilván igaza van — közöl­te, hogy füstben nem tud dolgozni, és ő különben » szólt a gondnoknak. Nem kutatjuk, ki, kiknek, * mi­kor szólt. De a kőmüves el­járását nem sorolhatjuk a legemberségesebb eljárások közé. Füstben nem dolgoz­hat, ne is dolgozzék, de ha már elfelejtettek szólni a la­kóknak, küldjön le valakit újból, és szóljanak ismét, hogy oltsák el a tüzet Ez lett volna emberséges eljár- rás, s nem az, hogy bedug­ják a füstnyílást, lent meg hadd füstölődjenek a falak, a bútor, a ruha, s hadd fulla­dozzék a lakó. (Boda) mennyi öregasszony elnézően mosolygott rajtunk. Azután egy idő múlva vége lett az első előadásnak és bemehel- tünk a nézőtérre. — Jó film volt. Amikor ki­szabadultunk a teremből, ti­tokban többször végigvizs­gáltam a kislányt; tulajdon­képpen mi játszottuk a főszerepeket, rólunk szólt a film. 1 Rátapadtak a képkoc­kák az arcára, a mozdulatai­ra. Talán meg is fagytak rajta, mert nagyon hideg volt. Megdermedtek az utcákon a fák. az árkok vizei, a villany- drótok, meg az ablakok. . . . Pistának megtetszik egy lány, felkéri táncolni. A lányt Irénnek hívják, és neki is tetszik a fiú. Időnként hülyés­kednek, amikor nem tudnak közös témát találni. Ezért megunják egymást. Mégis megmarad a szerelem ben­nük, de hiába: kínlódás csak az együttlétük. Elválnak ... mj a a kislány megfigyelte r§ volna, bizonyára ő is észrevette volna raj­tam ennek a történetnek ké­peit. De nem nézett rám, nem is szólt, pedig a filmeket meg szoktuk beszélni. Lépkedtünk szorosan összefogózva, és va­lahogy nem volt kedvünk csó- kolózni sem. Azután egyszer csak felnézett rám, és neve-, tett — Tudod mire gondoltam? — Mindjárt megmondom . . . Rövid, ideges nevetés röp­pent ki belple. — Mi is csak akkor értjük meg egymást, amikor olyanról beszélünk, ami egyikőnket sem érdekel . . . Szóval . . . Nem így van? — így — szóltam. — Mond­tam, hogy olvass, könyvekről mindig lehet beszélni! — De hiszen tudod, hogy megfájdul , a szemem a köny­vektől. Mindig olyanokat adsz, aminek nincs is vége! — Mert olyan kis hülye vagy . .. — Mert te 17 éves vagy! — csattant fel. — Fővadász! — gúnyolód­tam. — Tuskólábú fővadász! Gyilkoltuk, egymást. — Hümér! Hümér a neved! — Hümér, a freskógyár tu­lajdonosa! — szavaltam. Kirántotta a vállát a kezem­ből. Mindig így történt. Hiába szerettük egymást, egyikünk sem volt hajlandó a másikai végighallgatni. Egymás mel­lett akartunk lenni mindig, de valódi gondolatainkat: el­titkoltuk. Csak az az érzés tartott össze bennünket, hogy megsejtettük a ruha alatt egy­más testéi. — Te kezdesz támadni min­dig — mondtam és hagytam, hogy menjen a csúszós járda­szélen. Még csak nem is felelt. — Nem te csattantál fel először? Lebiggyesztette ajkát. — No. békéljünk ki — mondtam most már és ma­:— Rólunk szólt az a film! Nem tudjuk egymás szavait meghallgatni. Mindig vitatko­zásba, veszekedésbe vagy gú­nyolódásba fúl, ha mondani akarunk valamit... Mire jó, hogy naponta veszekszünk? Legkedvesebb mosolyom­mal szóltam közbe. — Nincs semmi értelme, ez igaz ... — Mindig csak kínozzuk egymást. Ugye? Bólintottam. — Igv van. Nincs semmi értelme.;.< Hagyjuk abba! Te is ezt akartad mondani, nem? — De igen ... — Nem vagyunk egymáshoz valók és kész. Elbúcsúzunk...- Szevasz. Hozzáhajoltam. Megcsókol­tuk egymást, azután lehajtot­ta fejét, cs befordult a kapun. Továbbindultam a hidegben. Egy pillanatig még jókedvem is támadt. Megtelik ma este a pirosmasnis emlékkönyv, ju­tott eszembe, és ránevettem a ködre. De azután gondol­kodni kezdtem bizonyos dol­gokon, amelyek minden em­bert megszomorítanak egy kicsit En is elszomorodtam, mert azt az eredményt kap­tam. hogy mindenki meg van jelölve, s mindenki másként S ezek a jelek csak ritkán es­nek egybe, éppúgy, ahogy a folyami kavicsok is csak rit­kán csiszolódnak szabályod gömbbé. U dvarunkban a gránit- tömbön elnyomtam a cigarettámat. A pa­rázs kidúródott a vékony pa­pírból, s amikor az ajtóból visszanéztem, még mindig pi- rosloti a ködben. Oulay tstváii Tol ó ii ve re ni é n vek ként, az illeték levonása után 297 forint. A lt találatos szelvények száma 7779 db, a nyeremény- összeg egyenként, az illeték levonása után, 30 forint. 10 találatot 41 549 pályázó ért el, a nyereményösszeg egyenként, az illeték levonása után, 11 forint Ezen a héten 24 darab 13 találatos szelvény volt, a nye­remény összege egyenként, az illeték levonása után. 14 781 Ft, ebből 17 darab volt 13 plusz 1 találatos, a nyeremény összege egyenként, a levoná­sok után, 29 603 forint 12 találatot 794 pályázó ért el, a nyereményösszeg egyen­Uj folytatásos anyagunk: Hitler utolsó tíz napja Magyar könyv a Ben-Barka ügyről Most folyik Párizsban a ma­rokkói ellenzéki vezér, Ben Barka elrablásának tárgyalá­sa. Akik még emlékeznek az elrablásról szóló tudósítások­ra, jól tudják, hogy nem ki­sebb embert gyanúsítanak az elrablással, mint Ufkirt, a marokkói belügyminisztert. Az ügy következtében meg­romlott a francia—marokkói viszony, De Gaulle nem fo­gadta II. Hasszán marokkói királyt, az uralkodó ennek ellenére kiállt belügyminisz­tere mellett, és nem adta ki a francia hatóságoknak. Dicséret illeti a Kossuth Könyvkiadót, hogy már a tár­gyalás megkezdése előtt érde­kes, színes kis kötetet adott ki az egész ügyről. A Bcn-Bar- ka re)tóly a könyv címe. Szer­zője, Várkonyi Tibor két fran­cia újságíró kutatóútjának nyomába szegődve írja meg detektívregényhez illő. izgal­mas módon az emberrablás politikai hátterét, azokat az ismert körülményeket, ame­lyek tanúvallomások alapján nyilvánosságra kerültek. Pá­rizs és Rabat élete, egy ked­ves ügyvédnő szerelme, a két újságíró rokonszenves alakja könnyed, best-seller módon megírtan keveredik az érdekes politikai grand guignol-lal, amelyben a halad as es a re­akció erői vívják harcukat a mai Marokkóban. Várkonyi Tibor külpolitikai újságíró. Jól isméid Párizst és Ilabat-ot, a marokkói fővá­rost, a francia sajtó és a poli­tikai rendőrség világát, ezért hat hitelesen a politikai bűn­ügyi történet, amelynek jó­formán minden szereplője élő személy. Beszélgetésük ponto­san jellemzi a kort, a politi­kai világot, amelyben a törté­net játszódok. A könyv jó út­mutató a tárgyalás menetének megértéséhez. (máié) gamhoz vontam. — Beszélges­sünk — mosolyogtam. — Mi­ről beszélgessünk? Jl%y látszik nagyon megsértődött — gon­doltam, mert nem tudtam szavát venni sehogyan sem. Arcához nyomtam arco­mat és kerestem a száját. Nemsokára ismét csókolóz- tunk. A neoncsövek gőzölög, tele a hidegben, összebújva haladtunk. A köd is szitálni kezdett, egyre síkosabbá vált a járda, és ez megnehezítet­te békülésünket. Szerettem volna, hogy szóljon már vala­mit. Az úton csak kevesen jártak, errefelé már a mozi­ból jövő emberek árnyékai sem imbolyogtak. Ha mégis látszott valaki a távolban, azt is megfordította a köd: meg­emelte és minlegy foszlott rongybábut, lógatta lefelé. Homályos volt és megfogha­tatlan minden. — Szólj már valamit — kér­tem időnként. — Most bün­tetni akarsz? Engem nem le­het büntetni, tudhatnád? No, szólalj már meg . , úgysem tudsz felbosszantani ... Csak szorított, szorosan és csókolt, de a szavak, mintha kiégtek volna torkából. Amikor házuk elé értünk megállt, és a szemembe né­zett. — Tudod, mire gondoltam, amikor megint elkezdted, hogy buta vagyok? Valamit megsejtettem. — Mondjad! — szóltam éle sen. és nyugodt mozdulattal megigazítottam sálamat. ö kesztyűjét igazította nagy sietséggel, és úgy beszéli-. EMLEK — Mindegy .,. Lövöldözött és... Tuskólábú! — kiáltott megint kacagva. — Mit gon­dolsz. miért kiáltozta ezt? — Nem tudom. Biztos bedi- lizett... — No jó, ezt én is tudom, de mért pont azt, hogy tuskó­lábú? Mindig ilyenekkel zaklatott. — Mert nevetségessé ákarta tenni négy öregember halálát — mondtam és ajánlottam, hogy.hagyjuk ezt a témát más­korra. Aztán fázni kezdtünk, mert eszünkbe jutott, hogy hideg van. A kislány sértődötten hallgatott, szótlanul, mentünk a mozi felé. Éreztem, hogy reszket. — Tizenhat évnek óriási ez a hideg, mi? — gúnyolódtam. — Pedig úgy nézel ki ebben a bundában, mint egy főva­dász, egész rendes vadász­lány lehetne belőled — néz-' tem végig rajta. — Jól szórakozol? — kér­dezte mérgesen. — Öh, hogyne! — Nagyokos! — Ügy, úgy . .. Rimánkodva nézett rám. — Nem hagynád abba? — kér­dezte. Húsz méterrel a mozi előtt abbahagytam. Ismét szeret­tük egymást, úgy mentünk be az előcsarnokba, hogy vala­j város különböző házai­éi ban felgyúl'ak a villa­nyok. Az utcákon mát előbb kigyúlt a fény és megjelölte az embereket. De ők mit sem tudtak erről, gon­dolataik másutt bolyongtak, s azt hitték, hogy egyek a töb­biek között. Pedig mindegyi­kőjüket másként karcolta meg a fény. A kémények is meg voltak jelölve, meg a kü­lönböző házak is. Semmi és senki nem volt egyforma. Moziba menet csókolóztunk. Kegyetlen hideg járta akkori­ban, ujjunk csaknem eltörött, annyira fázott, és a vastag ka­bátok miatt alig tudtuk ösz- szeértetni arcunkat. Felettünk egyszeregyszer nagyot pat­tantak az ágak, olyankor — isten tudja miért —, megriad­tunk. — Olvastad? — szólt egy­szer hirtelen a kislány. — Benne volt az újságban, hogy egy freskógyáros valahol nyu­gaton elment sétálni, és lelölt négy öregembert. Közben or- dibált, hogy tuskólábú, tuskó­lábú, tuskólábú! Kedvesen, szaggatottan ka­cagott, és szorosan magához húzott. — Látod milyen buta vagy — mondtam komolyan neki. — Olyan ember nincs, aki freskógyáros! Freskógyár nin­csen. a freskót művészek csinálják, de nem gyárban hanem ott, ahová rendelték. A fasizmus áldozatainak emléknapja gyilkolásra specializált oszta gai nyomban hozzáláttak ; frontok mögötti lakosság eg: részének tervszerű mégsem misítéséhez. A velük szemben álló politikai irányzatok lií veit. a demokratikus, haladi szellemű embereket, a iiazá juk szabadságát és független ségéí védelmező hazafiakat zsidó vallású és származás« családokat, csecsemőktől a- aggastyánokig, a világ törté nőimében egyedülálló kegyel lenséggel öltek halomra. Ti: és százezreket kaszáltak h gépfegyvereikkel, a maguk ás la tömegsírokba. Auschwitz é; a többi haláltábor gázkamrái­ban, az I. G. Farbcnindustrh Cykion B gázával mintegj hatmillió ártatlan ember éle tét oltották ki. A fasizmus áldozatainak nemzetközi emléknapján, rá­juk, a sok-sok millió mártír­ra gondolunk, azokra a hő­sökre, akik az emberiség leg­ádázabb ellenségeivel szem­ben fegyveres küzdelem. . fejezték be életüket, s azok­ra, akiket kiszolgáltatottan, £ védekezés lehetőségeitől meg fosztottan pusztítottak el ai őrjöngő gyilkosok. Az emlékező'- anör.-Jgf) n lehet csupán kegyeleti gesz tus. A béke ellenségei a vi lág különböző pontjain ma h folytatják barbár hadjáratai­kat a népek szabadságvágyá­nak elfojtására. A fasizmus sok millió áldó zatára emlékezünk. Nem te hetjük ezt anélkül, hogy erő­södjék bennünk az elszán; akarat: minden erőnkkel és képességünkkel küzdünk azol; ellen, akik újra az emberiséi békéjét, biztonságát, jövőjcl fenyegetik. V. F. Ezekben a napokban a vi­lág békcszerető emberei, s a második világháború által közvetlenül érintett országok pépei azokra a milliókra em­lékeznek, akiknek életét a fa­siszta öldöklés oltotta ki. IJzeptember 12-e a fasizmus áldozatainak nemzetközi em­léknapja. Ma már többé-kc- fésbé véglegesnek tekinthető f rémuralom korszakának piérlege: a fasizmus annyi embert gyilkolt meg, ameny- pyi, ha élne. benépesíthetne Cgy hatalmas országot. Az ál­dozatok száma csaknem öt­venöt millió. Hetvenkét állam mintegy fzáz—százhúsz millió katonája vett részt a két évtizeddel ez­előtt véget ért háborúban. A pusztulás r szörnyű évei meg­tizedelték a fegyverbe szólí­tott férfiak sorait: tizenöt millió fiatal, életerős ember lelte halálát a harctereken. Hal-hétezer katona esett cl naponta. Ugyanannyi család vesztette el az apát. a fiút. a testvért. De a fasizmus már jóval korábban kezdte ellen­feleinek és az általa pusztu­lásra kijelölt emberek száz­ezreinek gyilkolását. Nálunk Magyarországon az 1919-es proletárforradalmat követő fe­hérterror kezdte meg a sort. Az olasz és a német fasizmus koncentrációs táborai, börtö­nei, tömegsírjai férfiak és nők, idősek és gyermekek tömege­it nyelték cl. Spanyolország­ban a világháború főpróbáján, munkájukat végző békés vá­rosi polgárok, szánlóvető föld­művesek, kisiskolások, templo­mokban imádkozó hívők vé- reztek el a fasiszta repülők bombazáporában. Amikor a német imperializ­mus kirobbantotta a második világháborút, a nácik tömeg­Vajon lehet-e megnyugtató­an bebizonyítani, hogy Hitler meghalt, vagy igazak azok a híresztelések, hogy nem Hit­ler, csak a képmása maradd Berlinben; írt-e Hitler végren­deletet; miről állapították meg, hogy a berlini birodalmi kancellária kertjében talált két holttest Hitler és Éva Braun hullájával azonos? Ezek a kérdések nem újak. és a legújabbkori történetírás különféle dokumentumok fel- használásával már megnyugta­tó módon meg is válaszolta ezeket. Napjainkban azonban egyes nyugati körökben hi­degháborús ideológiai célkitű­zések érdekében megpróbál­ják „újraértékelni” a berlini csatát, Hitler utolsó tíz nap­ját. Dr. Karsal Elek, az ismert történész-kutató, akit a nagy- közönség a rádióban elhang­zott előadás-sorozatai és szá­mos kötete alapján ismer, a közelmúltban újabb rádióelő- adás-sorozatban ismertette a Hitler utolsó tíz napjára vo­natkozó legfrissebb kutatások eredményeit, s az azokból le­vont következtetéseket. A rá­dióban ezt az előadás-soroza­tot bizonyára olvasóink közül is igen sokan hallották, de so­kan csak elkésve kapcsolódtak meghallgatásába, vagy utólag szereztek róla tudomást. Ez­ért szerkesztőségünk megke­reste dr. Karsai Eleket, aki rendelkezésünkre bocsátotta előadását, s azt holnap, szep­tember 14-én kezdjük meg folytatásokban közölni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents