Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-10 / 214. szám
Szombat, 1966. stcntember 10. ÉS'/, A K M AG V A KOKSZ AG Sport a hegy eh között Hct szakosztály és 300 sportoló — VJj „Sztár“ u turisztika SPORTMŰSOR Borsodnádasd. Az egész település cs az öreg lemezgyár is olyan valószí nűtlenül fest a hegyek között. Azelőtt azért jártam ide, az acélt nyújtóztató hengerészek közé, hogy mindennapi munkájukról írjak, most viszont sportügyben kerestem régi és új ismerőseimet. Néhány napja annyit hallottam — azt is csak úgy iél füllel —, hogy e hegyközi településen pezsgő sportélet van. Hét szakosztályban több mint 300 versenyző hódol a testkultúrának. Zsigrai Károly a sportkör elnöke. Első látásra turistával: gondoltam. Mondtam is neki. — Az vagyok, a turisztika szerelmese és a sportkör elnöke. Talán az lett a „vesztem”, hogy annyira megszerettem a természetjárást. Minden szabad időmben azon fáradoztam, hogy életerős szakosztállyá formálódjunk. Később megválasztottak a sportkör elnökének, mondván, dolgozzak olt is úgy, mint a turisztikában. így hát az utóbbi időben, azon túlmenően, hogy a természetjárást is szívén viseli, és ha teheti, ott van a túrákon, az ökölvívóknak, a labdarúgóknak, a sízőknek, a kézilabdázóknak, a sakkozóknak, az asztaliteniszezőknek, sőt. még a tömegsportosoknak is 6 intézi ügyes-bajos dolgait, vezeti az egész sportkört. Azóta egyre iókább bontogatja-szárnyait a sportélet Borsodnádas- don. Több szakosztály szépen fejlődik, csak a labdarúgókra panaszkodnak. Többet várnának tőlük, szurkolók és vezetők egyaránt. Hiszen valamiken- jó focisok voltak Borsodié tcsii meny cK nádasdon, Igaz. hogy középiskolai tanulmányai után sok tehetséges fiatal más egyesületek felé kacsint. A sporttelepen új öltözőt építenek. Nagy összeget kaptáié e munkára, jóllehet, a telep sportolói és sportbarátai társadalmi munkával segítik az új létesítményt. Szépen néznék ki a kézilabda öltözők, sőt, gondoskodtak 1 arról is, hogy alkalmi sportszállás legyen a vendégeknek. A sízők 1000 m-es lesikló pályát építettek, és szép, nagy ugrósáncot, szinte teljes egészében társadalmi munkával. Most azon fáradoznak, hogy a magára hagyott tekepályát is rendbehozzak. Hiszen nyáron is kell sportolni. A kézi- labdások a megyei I. osztályban és a járási bajnokságban küzdenek a bajnoki pontokért. A nők kissé visszaestek, nincs utánpótlás-’ — panaszolják a sportkör vezetői. A sakkozókról is sok jó hirt hallani. de azért a legtöbbet a természet járókról beszélnek. íme. egy kis ízelítő a programjukból. Gyalogtúra, Tisza- parti sátortábor, tájékozódási emlékverseny, több napos túra Szegedre, motoros túra a Balatonra. Széchenyi István emlékverseny, kohász.—vasas találkozó és megyei tájékozódási bajnokság. — Tavaly itt rendezték a válogatott keret tájékozódási versenyét. 212 természetbarát volt két napig Borsodnádas- Jon, ez is egyíajia elismerése szakosztályunk jó munkájának — mondta a sportkör elnöke. Kedvező az is, hogy a fiatalság körében népszerű lett a természetjárás. Szinte nincsen olyan túra, amelyből kimaradnak. És magasra emelik kezüket akkor is. amikor valamifajta közösségi munkához kell jelentkezni. Hét szakosztály, főbb mint 300 sportolóval. Két adat. mégis mennyire beszédes számok ezek egy kicsiny, de eredményesen dolgozó sportkör munkájáról.. Paulovits Ágoston Szombat Asztalitenisz. NB I. férfi: BVSC — MÉMTE, Kertész u. 30. Labdarúgás. NB I. B: MÁVDAC — Miskolci VSC, Győr, 16 óra. NB II. keleti csoport: MGM-Debrecen — Borsodi Bányász, Debrecen. 15.30 óra. Kerékpár; A 7. Mecsek kupa második napja. A viadalon borsodi versenyzők is részt vesznek. Vasárnap Asztalitenisz, KB I. férfi: BGSC — MÉMTE. Budapest. NB 11. női: MÉMTE — Eger, Népkert, 3.30 óra. Férfi: DV- TK — Eger, vasgyári leányiskola, 9.30 óra. Atlétika: Baranya — Cson- grád — és Borsod megye válogatott versenyzőinek részvételével megyék közötti. Béke kupa országos döntő. Szeged. Kosárlabda, NB I női: DV- TK — MTKt/ Kilián Gimnázium, 10.15 óra. NB II. női: Szolnok — MVSC. Férfi: BE- AC — MVSC. Kézilabda, KB I. férfi: Győri Textil — Qzd. Győr, DV- TK — MARTFŰ. Diósgyőr. 10.30 óra. (A DVTK mérkőzést zárt kapuk mellett játsz- szák.) NB I. női: Özd — TFSE, Ózd, 10 óra. KB II. női: DVTK — Budapesti Vasas, Diósgyőr, 11.30 óra. Debreceni Spartacus — MVSC, Debrecen. KB II. férfi: Debreceni Dózsa —Miskolci Bányász, Debrecen. MÉMTE — Testvériség, Nép- kert, 10 óra. Labdarúgás, KB I.: Vasas — I ózdi Kohász, Fáy u., 16 óra, Petri. Tatabánya — Diósgyőr, Tatabánya 16 óra. Szegedi B. NB II.: Kiskúnfélegyháza — Miskolci Bányász. KB III.: Hatvani MÁV — M. Honvéd, DEAC — Edelényi Bányász, D. Kinizsi — Ormosbánya, Ruda- bánya — Somsály, Kazincbarcika — D. Elektromos. MÉMTE — Kisvárdai Vasas, Népkert, 10.30 óra. Megyei l. osztály: Szirmabesenyő — M. Egyetem, Tállya — S. Spartacus. Farkaslyuk — Szuha- völgy, M. AKÖV — Albertte- lep, Izsólalva — M. Üveggyár, Szerencs — . Tiszaszcderkény, S. MÁV VASAS — Putnok, Hejőcsaba — Felsőzsolca. Röplabda, KB I. férfi: MAFC — Farkaslyuk. KB II. női: Székesfehérvári AKÖV — MVSC. Feroglóbus — DVTK. KB II. férfi: Székesfehérvári AKÖV — MVSC. ökölvívás, területi ökölvívó bajnokság- Gyöngyös — MVSC. Vízilabda: Pécsi Ércbányász — MVSC. OB II. Teke: Budapesti Előre — Ózd. NB I MHS: összetett honvédelmi verseny, megyei döntő, miskolci repülőtér, 8.30 óra. Kerékpár A bányásznap alkalmával rendezte meg a Borsodi Bányász kerékpár szakosztálya » területi Beke kupa bajnoki futamot, 155 km távon. Eredmények: 1. oszt. 155 km» 1. Mester (DVSC) 4.28, 2. Ze- leni (Borsodi B.), 3. Orosz (MVSC). II. oszt. 155 km: 1. Gora (MVSC, egyben abszolút győztes) 4,27, 2. Venczel (Borsodi Bányász), 3. Pirkó (MÉMTE). Csoport: 1. Borsodi Bányász (Zeleni, Venczel), 2. MVSC, 3. MÉMTE. Hl. oszt. 155 km: 1. Takács (MEMTE). Ifi, 88 km: 1. Novák (MVSC) 2.52. 2. Majoros (DVSC), 3. Kovács (MÉMTE). Senior, 50 km: 1. Novák <D. Postás) 1.36, 2. Jakab (Ózd) 1.36. 3. Mamusik (MÉMTE) 1.38. Közhasz. 20 km: 1. Sándor ■ (MÉMTE) 0.40, 2. Szabó (MÉM* I TE). ...és mégis a vendégek szereznek újabb gólokat. D. Dózsa — MÉMTE 27:20 Foto: Hazafi Néma küzdelem Igen. F.z lesz a diósgyőri kézilabda pályán három egymást követő hazai bajnoki mérkőzésen. Mindez azért, mert néhány magáról megfeledkezett, magát diósgyőri szurkolónak valló néző megsértette a játékvezetőt. A diósgyőri férfi kézilabda- csapat igen súlyos helyzetben van. Az NB 1-cs bajnoki táblázaton az utolsó helyet foglalja el. A sportszerűtlen és az alantas szenvedélyeit sporteseményeken kitomboló néhány néző még attól a lehetőségtől is megfosztotta a csapatot, hogy élvezhesse a szurkolók biztatását. Pedig jelenlegi helyzetükben a diósgyőri kézilabdázóknak nagy szükségük lenne rá. A Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján három hazai mérkőzését zárt kapuk mellett játszhatja le a DVTK kézilabdacsapata. Előfordulhat, mint az adott esetben is történt, hogy a játékvezető sorozatosan hibázik, rosszul vezeti a mérkőzést. Talán maga sem tehet róla, hiszen helytelen ítéleteit nem minden esetben a szándékosság, hanem a pillanatnyi rossz Idegállapot okozza. Ez azonban senkit sem jogosít fel rá, hogy súlyos sértegetéssel halmozza cl. Az emlékezetes mérkőzésen nemcsak a játékvezető vezetett rosszul, hanem a DVTK kézilabdázóinak gyenge játéka is hozzájárult, hogy a* ellenfél jelentős előnyt szerzett a hazai pályán játszó diósgyőriekkel szemben. Előfordulhat, hogy a döntés következtében a diósgyőri együttes még súlyosabb helyzetbe kerül. De anyagi szempontból sem közömbös a DVTK számára, hogy a népszerű kézilabda mérkőzések bevételi lehetőségétől is elesik. Tanulság a Magyar Kézilabda Szövetség határozata a józan gondolkodású szurkolok számára is. Közösítsék ki soraikból a sportszerűtlen, izgága nézőket, és akadályozzák meg a hasonló botrányok előidézését. Ezt kéri minden sportszerűen gondolkodó és viselkedő diósgyőri szurkolótól a DVTK vezetősége. NP. re /\<7nl/inari’lrirnrtzAq HETI RÁDIÓMŰSORA Kossuth és Felöli rádió 1966. szép!. 12-tftl szept. 18-ig Kossuth-rádió. 8.20: Mendelssohn és Chopin-zongoramüvek. 9.00: A Gyermek rádió műsora. 9.40: Népi zene. 10.00: Versenyművek. 11.00: Irodalmi műsor. 11.90: Opcrelt- részleték. 12.15: Tánczenei koktél. 13.15: Gperarészletek. 14.05: Verbunkos muzsika. 14.30: Dalok. 15.00: Könnyűzene. 15.10: A sziget. Vili. 16.15: Berlini Filharmonikusok zenekara. 17.15: Népdalesokor. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Szigeti József hegedűi, Bartók Béla zongorázik. 10.04: Ritmikus percek. 19.25: Szabó-csalad. «0.25: Z.enelő kaleidoszkóp. 22.20: Népi zenekar. 22.50: Mai szemmel. «3.00: Operarészletek. 0.10: Filmzene. Pr lófl-rádló. M.no: Szovjet Rágj ió ajándéktékereselből. 14.15: Vitások és világrészek. Előadás. 14.30: Táncdalok. 15.05: Operarész- (etek. 16.15: i fiúsági Rádió műsora. 16.33: Gyermekrádió műsora. 17.05: Nagy énekesek életregénye. 17.55: Variációk vonószenekarra. 18.05: Magyar szerzők kórusai. 18.20: A művész egy napja. Elbeszélés. 13.50: indulók. 19.10: Hangverseny a stúdióban. 19.45: Gaz- daszcmmel. 20.00: Oporc.ndalok és kettősök. 20.24: Dániel Webster és az ördög. Elbeszélés. 21.05: Szimfonikus zenekar. Kossuth-rádló. 8.20: Népi zenekar. 8.50: Világgazdaság. 9.10: Csajkovszkij hangverseny. 10.10: Daljátékokból. 11.00: A macska. Elbeszélés. 11.30: Kórusok, hang- szerszólók. 12.15: Tánczenei koktél. 13.45: A Gyermekrádió műsora. 15.02: Két. híres kísérőzene. 15.40: Móricz Zsigmond elbeszélése. 16.15: Csak fiataloknak 1 16.55: Luxemburg grófja. Részletek. 17.30: Szigeti József hegedül. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Népi zenekar. 19.00: Nevezetes nyár. Hódiöjatck. 19.41: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. 20.25: Szimfónikus zenekar. 22.20: Könnyűzene. 22.15: Színi Gyula elbeszélése. 23.30: Kamarazene. 0.10: Csárdások. Peföfl-rAdló. 14.00: A dzsessz kedvelőinek. 14.15: Kamarazene. 15.05: Könnyűzene. 15.56: Janacck operáiból. 16.50: Aktuális műsor. 17.U5: A zenekar virtuózai, 17.30: Népi zenekar. 17.50: Földes Péter; A Margaréta-Ügy. 16.00: Hangle- j mezgyültők húsz perce. 18.20: Fa- i zil Iszknnder elbeszélése. 18.45: Brahms: Siratóének. 19.10: Hanglemezparádé. 20.31: Vidám félóra a „Tekintetes bíróságon*’. 21.05: Élőszóval — muzsikával ... beszélés. 11.20: Verbunkosok, magyar nóták. 11.57: Hallgatóink figyelmébe! 12.13: Cseh es lengyel muzsika. 14.05: Elisabeth Schwarzkopf énekel. 14.30: Műsor napköziseknek. 15.40: Lajta Kálmán írása. 16.15: A Gyermekrádió műsora. 16.30: Tervek és valóság. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 19..10: Pfeifer Pál riportműsora. 19.25: S-'ínes népt muzsika. 20.31: Wahnfried villa rabja. Hangjáték. 23.11: Könnyűzene. 0.30: Éji zene. Pefófl-rádló. 14.00: Tóth Zoltán tánctíalaiból. 14.25: Palóc/. László éneke!. Fátyol József klarinéto- zik. 13.05: Schumann: Zongora- ÖtÖS. 15.38: Muzsikáló fiatalok. 16.10: Operettrinálék. 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.03: Kamarazene. 17.30: Komor Imre írása. 37.54 : .Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 18*45: Szovjet énekkarok műsorából. 19.10: Szigeti József hegedül. 20.03: Rigó Magda és Radnai György énekel. 20.30: Pályázat a műszakiaknak. 20.40: Népi zenekar. 21.05: Tánczeue. 21.40: Láttuk, hallottuk. SZOMBAT Konsuth-rádtö. 8.20: Lányok, asz- szonyok. 9.10: Orvosok a mikrofon előtt. 9.15: Barokk operamu- zslka. 10.10: Tánczene. 11.00: Komolytalan kérdések a kabaréban. 12.15: Operetthangverseny Zeller müveiből. 13.00: László* Anna elbeszélése. 13.15: Brahms: r. szimfónia. 14.20: Liszt-művek. 14.4*5: Ml történt a nagyvilágban? 15.00: Csak fiataloknak I 15.40: Mozart: Don Juan — az első felvonás fináléja. 16-13: Hétvége. 18.10: Német népdalok és népi táncok. 18.33: Kei vidám jelenet. 18.53: Szigeti József hegedül. 20.25: A gyanús személy. Rádiójáték. 21.34: .Dr. Palló Imre magyar nótákat énekel. 22.15: Táncoljunk! Petőfl-rádió. 14.00: A prágai várőrség fúvószenekara játszik. 14.10: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.20: Könnyűzene. 15.05: Heti hangversenykalauz. 15.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.85: Orvosi tanácsok. 16.40: A dzsessz kedvelőinek. 17.05: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 18.05: Barát Endre elbeszélése. 13.20: Hangverseny a stúdióban. 18.50: Hoffman Ödön tánc- daliiból. 19.10: Népi zenekar. 19.43* A filozófia nagy problémái. 19.57: Pillangókisasszony. Opera. J 11.57: Hallgatóink figyelmébe! 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Uj operalemezeinkből. 13.20: UJ versek. 13.35: Németh Marika es Uosfalvy Róbert énekel. 14.00: Kedves lemezeim. 15.00: Családi körben. 16.00: Magyar nóták. 16.30: Mérkőzések percről percre. 17.30: Közvetítés Luganóból. 19.01: Szatmári Ilona útíjegyzete. 19.21: Magnósok. figyelem! 20.10: Közvetítés a Vígszínházból. 22.10: A dzsessz kedvelőinek. 22.20: Kamarazene. 23.10: Bolondos versek. 23.23: Köny- nyű szimfónikus zene. 0.10: Monteverdi kórusok. Petőfl-rádió. 7.3P: Az unitárius egyház félórája. R.oo: A Gyermek- rádió műsora. 8.30: Cigánydalok, csárdások. 9.00: Operakalauz. 10.00: Százados szenzációk. 10.30: Tászt- és Grieg-dnlok. 11.05: Gárdonyt Géza novellája. 11.23: Térzene. 11.53: Bécsi Ünnepi Hetek 1966. 13.00: Mesejáték. 14.38: UJ felvételeinkből. 15.00: Magyar nóták. 15.30: Mérkőzések percről percre. 16.40: Müvészlemezek. 17.20: Orfeusz az alvilágban. Operett. 19.20: Tanuljunk könnyedén, vidáman utazni. 20.00: Hangiemez- pararié. 21.05: Térképvázlat a műveltségről. 21.20: Vezényel Abend- roth. 22.20: Magyar tájak zenéjéből.* 'televízió műsora KEDD «.05—9.09. 11.10: Iskola-tv. 17.55: A Magyar Hirdető műsora. 19.05: Pályaválasztási tanácsadó. 18.35: Dedatong-öbttl. 18.10: Esti mese. 18.55: Dr. Nagy Péter színházi Jegyzete. 10.05: Mérié? Zsigmond: Sári btró. Vígjáték 3 felvonásban. A győri Kisfaludy Szfnház elő- Ríiásn, felvételről. T. szünetben: TV-híradő, 11. szünetben: A bét könyvet. 22.05: TV-hiradó — 2. kiadás. SZERDA 17.40: Anyagbörzé. 17.55: Hírek. 18.00: Mérnökök, technikusok figyelem! 18.25: őrségi változások. 18.45: A fény természete. 10.15: Hazat tükör. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradő. 19.50: Tiszta ügy. Példázat VI. (14 éven felülieknek.) 20.50: Egy nap Szardínia szigetén. 21.30: A béke egy napja. 21.55: TV-hlradó — 2. kiadás. IIÉTFÖ Kossuth-rádió. 8.15: Opercttfész- Jetek. 9.25: A hét előadóművésze. 10.10: Az ovodasok műsora. 10.30: Népi együttesek műsora. 11.00: Bajor Nagy Ernő írása. 11.10: Operarészietek. 12.15: Mindenki kedvére. 14.05: Kamarazene. 15.00: Tánczenei koktél. 15.40: A sziget. VII. 16.15: A Gyermekrádió műsora. 17.00: Bcrlioz-nyitányok. 18.oo: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Uj felvételeinkből. 18.41: Operett- részletek. 19.25: Szigeti József hegedül. 20.30: Népi zene. 21.00: Irodalmi műsor. 23.30: Könnyűzene. Petőfl-rádió. 14.00: Mézét csokor. 14.45: Petress Zsuzsa énekel. 13.05: Szimfónikus zene. 16.02: A dzsessz kedvelőinek. 16.20: Renata Scotto és Cesare Slepi énekel. 17.05: ötórai tea. 18.15: Lányok, asszonyok. 19.10: Könnyűzene. 20.05: Vészi Endre hangjátékaiból. II. 22.00: I Magyar nóták. 22.33: SchumannJtorusok. KEDD SZERDA Kossuth-rádló. 8.20: Kodály dal- látékatból. 9.01: Orvosi tanácsok. •.0«: Mesejáték. 10.10: Könnyűzenei híradó. 11.00; Beethoven: Fdúr szonátk. 11.27: Szabó-család. 12.15: Nnlítcsokof. 13.15: Ernest Ansermet vezényel. 14.05: Könnyű fúvósmuzslka. 14.30: Lányok, asz- szonyok. 15.00: Zongoramüvek. 15.40: A sziget. IX. rész. 16.15: Tánczenei koktél. 17:05: Vállalat- vezetők klubja. 17.20: Operabarátoknak. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? 18.52: Huszas studio. 20.22: A kamarazene remekeiből. 20.45: Ritmikus percek. 21.25: Ember a sziklán. Rádiójáték. 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. 22.25: Három nyitány — három versenymű. 23.25: Operettrcszletek. Petőfl-rádió. 14.00: Opérarészle- trk. 15.05: Délutáni frissítő. 16.15: Orvosi tanácsok. 16.20: Berlioz. T11. rész. 17.05: Könnyűzenei híradó. 18.00: Észt kórusok. 18.15: Pillantás a jelenre. 18.40: Kacsóh—licitál: János vitéz. 19.10: Régi olasz, muzsika. 19.45: Gazdasvemmel. 20.00: Népdalok. 20.40: ÍJaba: Uj föld — jelenet a III. felvonásból. 21.05: Szigeti Józseffel Budapesten. 22.13: A hangok. Komédia rádióra, CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Kosiiuth-rádió. 8.20: Mit főznünk? 8.25: Tánczene. 9.00: A szevlllai ! borbély. Részletek. ÍO.IO: Az óvo- 1 dások műsora. 10.35: Operettnvl- * tányok. ll.oo; Tavaszi kalap. ElVASARNAP Kossuth-rádió. 8.10: Don Carlos. Részletek. 8.55: Az Hiúsági Rádió műsora. 10.00: Vasárnapi koktél. CSÜTÖRTÖK 8.10—9.00: Tskola-tv. 9.30; Hat ország hat filmje. Őszi válás. Magyarul beszélő csehszlovák film (ism.). (16 éven felülieknek.) 17.40: Zseb-tv. 18.10: A népi ellenőrzés munkájáról. 19.05: Telesport. — 19.30: TV-hírado. 19.50: Esti mese. 20.05: A tv bemutatja. 20.35: Hat ország hat filmje. Dupla vagy semmi. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film. I. (14 éven felülieknek.) 21.35: Bayreuthi Ünnepi Játékok 1966. 22.00: TV-híradó — 2. kiadás. PÉNTEK 10.00: Műsorismertetés. 10.01: Hat ország hat filmje. Duola vagy semmi (tsm.). 11.00: őrségi változások (i'sm.). 11.20: Telesport (ism.). ÍR.58: Műsorismertetés. 19.00: Pedagógusok fóruma. SZOMBAT 18.05: Az ember felfedezése. 18.35: A TV jelenti. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.50: Egy nyugalmas vasárnap. Goda Gábor elbeszélései. 20.50: Szórakoztató zenés műsor. 21.30: Utazás a Föld körül: Thaiföld. 22.00: TV-hirado — 2. kiadás. VASARNAr 9.10: Isknta-tv. Kémia (körépisk. I. csőt.). 9.73: Orosz nyelv (kötép- tsk. HI—IV. oszt.). 9.55: Műsorismertetés. 10.09; A művészet világából. 10.30: Akadályról akadályra. II. 30: Hétmérföldes kamera. 11.45: Kébusz fzáróadás). 16.33: Műsorismertetés. 16.33: A Magyar Hirdető műsora. 16.45: Bélyegsarok. 17.00: TJ. Oózsa — BVSC vízilabda mérkőzés. 18.20: Viperák. 18.50: marás jegy nélkül. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.50: A/, ezerarcú detektív. (Jugoszláv rajzfilm.) 20.00: Varieté Szófiából. 20.45: Dupla vagy semmi. Magyarul beszélő NDK bűnügyi «Im. II. rész. (14 éven felülieknek.) 22.00: Sporthírek. 22.10: TV-híradő — 2. kiadás. 22.30: Jó éjszakát, felnőttek t (A Magyar Rádió és Televízió a I müsorváltoztatás jogát fenntartja.) 1 HBratis'ava ív műsora HÉTFŐ 17.15: Családi posta. 17.45: Beszélgetés Julius Pantik állami díjas színésszel. 18.59: Pillanatképek a brnói nemzetközi vásárról. 19.00: TV Híradó. 19.30: Acélvarosok. ?0.00: Két balettjclenet. 21.531 Képzőművészeti film. KEDD 10.00: Két balettjelenet (ism.). 11.00*. Klsfilmek. 17.30: Jugoszláviai és franciaországi képeslapok, 18.59: Pillanatképek a brnói nemzetközi vásárról. 19.00: TV Híradó. 19.40: Színes kedd az atlétikáról. SZERDA 11.00: Filmhíradó. 17.45: A diák- klubok műsora. 18.25: A keletszlovákiai kerület életéből. 18.50: Pillanat képek a brnói nemzetközi vásárról. 19.00: TV Híradó. 19.30: A gyilkos Goneourt-düat kanolt. Tv-játek. 20.40: Emberi hang. Film az énekkarokról. 21.50: Kisfilmck. CSÜTÖRTÖK 15.20: Atlétikai közvetítés Ostra- vából. 18.00: Népdalok. 19.00: TV Híradó. 19.35: Eletet Ruthnak. Angol filmdráma. 21.50: Trójai nocturno. Tv-hangverseny. PÉNTEK 8.30: Képzőművészeti film. 10.40: A gyiikóö Cloncourt-dijat. kapott, (ism.). 16.50: Táncok és pnmmok. A méhek életéből. 17.20: Csehszlovákia—Görögország nemzetközi kosárlabda mérkőzés. 19.00: TV Híradó. 19.30: Skandináviai filmriportok. 20.55: Arkagyij ltajkin. Dokumentumfilm. 21.55: Véletlen találkozás. Tv-játék. SZOMBAT 9.30: Hurrá, nyaralunk! Szovjet film. 15.25: inter Bratislava— VSS Kassa labdarúgó mérkőzés. 17.30: Fekete-fehér percek. Jugoszláv bűnügyi filmsorozat. 18.00: Uttőrőhíradó. 19.00: TV Híradó. 19.45: Mongolia! képeslap. 20.15: > Bűntény a Művész panzióban. NDK-film. 21.55: San Francisco aranykapuja. Kisülni. VASÁRNAP 9.45: Gyermekműsor. 10.45: A Rudé Právo futóverseny. 11.45: Hanzelka és Zikmund 1apán képeslapja. 14.30: Sportdélután. 19.00: TV Hírad«. 19.25: Ki fél Virginia WooUtól? Színházi közvetítés.