Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-08 / 212. szám

«* ESZAKMAG* ÍRORSZÁG Csütörtök, 1966, szeptember 8­De Oeu íe Francia-Polínéziálian De Gaulle elnök magyar idő szerint szerdán hajnalban 19 napos kőrútjának újabb állo­mására, Tahiti szigetére érke­zett. A francia államfőt a Faa-i repülőtéren (Papeete fő­várostól délre) a korábban Tahiti-be érkezett Messmer francia hadügyminiszter és Peyrefitte, a tudományos ku­tatás és atomkérdés ügyeinek minisztere, Francia-Polinézia ' ezető személyiségei, valamint integy ezer főnyi tömeg fo- ■ adta. Apa B, Pant' kairói indiai nagykövet kedd esti sajtóér­tekezletén beszámolt a Delhi­ben október 21-én összeülő 3-as csúcstalálkozó előkészületei­ről és kifejezte azt a meggyő­ződését, hogy Indira Gandhi, Nasszer és Tito tanácskozása nyomán olyan gyakorlati lé­pésekre kerül sor, amelyek megszilárdítják az cl nem kö­telezett országok helyzetét és hozzájárulnak világszerte konfliktusok békés rendezésé­hez. Bejelentette, hogv meg­állapodás jött létre Nasszer elnök és Tito marsall ind'ai látogatásáról: a valószínűleg négynapos értekezlet után a két elnök Indira Gandhi kí­séretében háromnapos körutat tesz Indiában. A vörös gárd3 Köve elese;röj A TASZSZ pekingi jelentést közöl a „vörös gárda” követe­léseiről. A jelentés a már is­mert. követelések mellett — Mao Ce-tung képeinek ki­függesztése, műveiből vett idézetek elhelyezése közleke­dési eszközökön — még az alábbiakat mondja: — A „vörösgárdisták” kö­vetelik olyan régi szokások megszüntetését, mint a roko­nok látogatása és ennek kap­csán édességek, gyümölcsök vásárlása és ajándékozása. Mind azoknak, akiknek feu­dális, vagy burzjsoá nevük van, önként jelentkezniük kell a rendőrségen és meg kell vál­toztatnak nevüket. A földes­urak, kulákok, ellenforradal­márok. • felforgató elemek, jobboldali elemek és kapita­listák otthonukból távozva kötelesek magykra venni egy ‘•iblácskát „Tisztátalan” fel­írással. Kádár János fogadta as új nagyköveteket Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára be­mutatkozó-látogatáson fogad­ta Szón Za Rjong-t, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság nagykövetét. A párt első titkára ugyancsak fogadta Du- mitru Turcus-t, a Román Szo­cialista Köztársaság új ma­gyarországi nagykövetét. A nagykövetek a közelmúltban adták át megbízólevelüket. Újabb faji összetűzések as Egyesült Államokban A Georgia állambeli Atlan­tában kedden este újabb faji zavargásokra került sor. A tüntetést az váltotta ki, hogy a rendőrség szökési kísérlet közben agyonlőtt egy kocsilo­pással vádolt néger fiatalem­bert. A hír elterjedése után mintegy 500 néger gyűlt ösz- sze és tiltakozott a rendőrség brutalitása ellen. Hamarosan megjelent a rendőrség, és elő­ször figyelmeztető lövésekkel, később pedig könnyfakasztó gázbombákkal igyekezett szét­oszlatni a tüntetőket. A gyz- bombák a környező házakban öt néger kisgyerek halálát okozták. A tüntetők kövekkel és üve.gekkel támadtak a rendőrségre, majd a helyszín­re érkező polgármesterre. A rendőrség ötvenhárom sze­mélyt letartóztatott és egész éjjel őrjáratok cirkáltak az utcákon. A hírügynökségi je­lentések szerint a helyzet to­vábbra is feszült. Ahol Verwoord miniszterelnököt megölték Az ország, ahol a miniszter­elnököt megölték, egyike az emberiség legősibb település­helyeinek. A kutatók gyakran bukkannak itt a régi és az új kőkorszak kultúrájának em­lékeire. Afrika őslakóinak, a busmanoknak hagyományait éppen úgy fellelték, mint az ugyancsak ősi etiópok emlékét. Hatalmas sziklára festett ké­pek bizonyltján, hogy a fej­lődés folyamatosan haladt a későbbi korszakokig, busma­nok és hottentották lehettek az őslakók. PoriugVo’% ho landol es angolok 1488-at írtak, Amerikát még nem fedezték fel, amikor Bartolomeo Diaz, a rettenthe­Irán sah ja Magya r o rss ago n Irán sahja, Mohammed Riza Palilevi, szeptember 7-én egy he­tes látogatásra Magyarországra ér­kezett. Az európai méretekhez viszo­nyítva. Irán óriási kiterjedésű or­szág. Ha rófektetnénk Európa tér­képére, határai Nagy-Britanniát, Belgiumot. Közép-Franciaországot, Svájcot, délen Törökországot, majd Jugoszláviát, Lengyelországot és az NDK-t érintenék. Területe: 1 621 866 négyzetkilométer. A Perzsa-öböl és Kaszpi-tenger között elterülő országot északon a Szovjetunió, keleten Afganisztán tpisuifa1 Jabriz Banda _ „lEahlevil ^^cza'ysh/ ti (firrrűinshali SÍ;Gabona^?íCii[usíélék-^D.:!oi i én vészi N <Bi* AVvSrirvasmatn Bandar Shah .......... h ad vs, ,,,,..,/ ... „ Turkmének Kurdok 'ÍP I.-rü-.rb Isfahan -\Yezd G? ^ (horrarnshahíV^K-^JÍ VJ^rman:? Abadni®^4 persepous Shiráf Bushire 0 . Abbas Be,udzsok' Lfngeh m­Ül szaOd-k:: ARÁBIA!^ és Pakisztán, nyugaton Törökor­szág és Irak határolja. Lakóinak száma az 1964-es adatok szerint 22 millió 860 ezer fő volt. Irán nagy része 1000 méternél magasabb fennsíkon fekszik. A síkság peremén hegységek emel­kednek; északon az Elburz, nyu­gaton a Zagrosz hegység választja el a Kaszpi-tenger, illetve a Per­zsa-öböl parti síkságától. Az or­szág területének legnagyobb része sztyepp és félsivalag, valamint sós mocsár. Egyetlen hajózható folyó­ja van, a ' Karun. Éghajlata a Kaszpi-tenger menti síkságon szubtrópusi, a fennsíkon szélsősé­gesen kontinentális és aszályos, a Perzsa-öböl környékén száraz és forró. A lakosságnak több mint fele Perzsa, kb. egyötöde türkrnén és mintegy 10 százaléka kurd. A déli országrészben beludzsok élnek. Irán területének ma mindössze egyharmada hasznosítható. Ebből 10 százalék szántó, 15 százalék le­gelő és 12 százalék erdő. A csapa­dék hiányát a megművelt terüle­teknek kb. felén öntözéssel pótol­ják. Az öntözőművek az állam és a földbirtokosok kezében van­nak. A mezőgazdaság fő terménye a búza és az árpa. A kiterjedt kertgazdálkodás a mazsola világ­exportjának 4 • százalékát, a dato­lya 7 százalékát szolgáltatja. Az ors2ág gazdasági életében döntő jelentősége van az olajter­melésnek, amely Khuzisztánban, a Zagrosz hegység lábánál összpon­tosul. 1965-ben 93 millió tonna nyersolajat hoztak felszínre. Geo­lógiai tartaléka egyébként a kapi­talista világ készleteinek 14 szá­zalékát teszi ki. A többi ásványi kincs (vasérc, mangánérc, réz, ólom, króm) bányászata egyelőre jelentéktelen. tetlen portugál hajós, az in­diai út keresése közben partraszállt Afrika legdélibb pontján, a Jóreménység foká­nak elnevezett kiszögellésen. Itt alapított azután várost Fok­város néven a Ilolland- Keletindiai Társaság megbí­zásából Jan van Ricbeeck. Az őt követő hollandok a néme­tekkel és a francia hugenot­tákkal együtt elűzték innen a hottentottákat. A három hó­dító alkotta azután összeke­veredve az uralkodó búr né­pet, amelynek leszármazottai ma is uralkodnak a színes- bőrű többség felett. Napjainkban azonban még egy újabb hódító is érkezett ide: az angol. Miután a napó­leoni háborúk idején a fran­ciák megszállták Hollandiát, Anglia felhasználta az alkal­mat, és 1806-ban sürgősen ^foglalta ezt a Kap-földnek nevezett országot. Az első an­gol hódítók megszüntették a rabszolgaságot, ezzel maguk ellen lázították a búr földbir­tokosokat, akik a rabszolgák munkájából éltek. Ki zsákmányolja ki a szinesbörüeket? A néger rabszolgák birtok­lásáért „hazafiakká” váló búr földbirtokosok nem tudtak megbirkózni az angol tőké­sekkel, akik a modernebb ka­pitalista termelés érdekében tették „szabad” bérmunká­sokká a néger rabszolgákat. A búrok a könnyebb megol­dást választották: kivándo­roltak a közeli Natalba. Itt a zulukat sikerült rabszolgává tenniük, ám az angolok ezt is elfoglalták tőlük, így Preto­rias nevű vezérükkel az élen Transvalba mentek, itt ala­kult meg először a Dél-afrikai Köztársaság. Ekkor már 1853-at írtak, ám az angolok itt is utolérték és legyőzték a búrokat A Kimberley-i gyémántmezők felfedezése megnyitotta az utat az angol gyarmatosítók nagy üzletéhez. Hamarosan megalakult azután Johannes­burg, amely a közben felfe­dezett arany „csodavárosa” lett, és az angol—búr ellen­tétek, a „ki zsákmányolja ki Dél-Afrikát” ellentét elvezetett a századforduló híres angol —búr háborújához. A harcot, amelyben a fiatal Winston Churcill is részt vett és amelyben a brit érdekek vé­delmére Baden-Paul tábornok megteremtette a cserkész­harcosok ifjú seregét — az angolok nyerték meg. 1908-ban Dél-afrikai Unió néven angol dominium lett a búrok földje, hamarosan meg­született azután a búr nemzeti párt, amely a búr szabadsá­got a színesbőrűek elnyomá­sával együtt tudta csak elkép­zelni. Szabadság a szabadság ellen Az angol gyarmatosítók nemsokára megtalálták az együttműködést a búr földbir­tokosokkal. „Szabad” bér­munkást óhajtva a „rabszol­gaszabadító” angol tőkések kiegyeztek a rabszolgatartó búrokkal úgy, hogy a terület angol dominium maradt, de a kormányt a búr nemzeti párt embere, Smuts tábornok alakította meg. Smuts alatt még jobban kiépült a faji megkülönböztetés politikája. Egészen 1948-ig állt. kisebb megszakítással, a kormány élén Smuts tábornok, aztán utódai folytatták fajvédő po­litikáját. A most meggyilkolt Verwoerd hozta létre azt a Bantustant, ahová a terület színesbőrű lakosságát depor­tálták. Ezt ítélte el 1960-ban 92 szavazattal 2 ellenében az ENSZ is, majd a Brit Nerc M- közösség konfe'enciája. Ik- kor lépett ki abból a Dél­afrikai Unió, és '~*r*ét felvet­te a Dél-afrikai Köztársaság nevet. A fajvédő politika nem vál­tozott, a kilépés azonban ko­rántsem zavarta az angol—1 búr üzleteket, amelyeket ugyanúgy folytattak tovább, mint azelőtt. Máté Iván MÁTÉ GYÖRGY: így fiálorázik ümerika Vietnamban Villám csap a villámhűborúba 1. E gy évvel ezelőtt, ami­kor megkezdődött az amerikai csapatok tö­meges partraszállása Viet­namban, Johnson elnök és tá­bornokai gyors győzelmet ígértek az otthoniaknak és szövetségeseiknek. Afféle „vil­lámháborút”, akár egykor Hit­A háború sikeres és gyors befejezésének ígéretéből azóta kiábrándult amerikai politiku­sok és tábornokok gondolatvi­lágát most egy sor probléma gyötri: hogyan alkalmazzák hatékonyabban e háborúban fegyveres erőiket és a bábhad­sereg egységeit, meddig fokoz­hatják a Vietnamban állomá­sozó és küzdő amerikai had­sereg létszámát. Kísérletezze­nek-e továbbra is a Felszaba­dulási Front ellen!, eddig meddőnek bizonyult támadá­sokkal, vagy pedig válasszák a védekezés, a tárna ‘•/non tok megtartásának taktikáját. Rendezkedjenek be hosszú le­járatú háborúra, vagy pedig valamilyen módon igyekezze­nek gyorsan befejezni viet­nami kalandjukat? Kiderült, hogy nemigen tudnak közös nevezőre jutni, elsősorban azért, mert egy ál­láspont képviselője sem érvel­het katona! sikerekkel. Vajon lehet-e például egy ilyen érte­kezleten azzal érvelni, hpev a Plei Ku-i csala az erszág bel­sejében fnK-tn'ott h-.d'-üvele­tek ptőbhréva’ócáeál bizo­nyítja. Plei Ku messze van a ten­gerparttól, közel Dcl-Viet- nam, Laosz és Kambodzsa hármas határához. 400 kilo­méterre fekszik Saigontól, az amerikaiaknak a tengerpart­tól legtávolabb fekvő hatal­mas támaszpontja ez. Kikötő­je, Qui Nhon, 150 kilométer­re fekszik Plei Ku-tól. A két város között jóformán járha­tatlan őserdők, magas hegyek fekszenek. A Plei Ku-i tá­maszpont létesítésével az volt. az amerikaiak célja, hogy megakadályozzák s Laoszból és Kambodzsából állítólag Dél-Vietnamba áramló külső segítségnek az országba való érkezését. Akárcsak Dien Bien Phut, magas, erdővel borított he­gyek veszik körül. A támasz­pont itt is medencébe épült, amelyben alig van növényzet. Vöröses por, kőtörmelék fedi a Plei Ku-i krátert. Ezt a ba­rátságtalan látványt mégin- kább visszataszítóvá teszik az amerikaiak által épített drót­akadályok, spanyol-lovasok, őrtornyok. Kőházak, de in­kább műanyagból épített ba-. rakkok és sátrak jelzik, hol laknak e távoli helyőrség ka­tonái, honnan akarnak csapást mérni a Felszabadítást Front vélt utánpótlási vonalaira. P lei Ku vidékét a moy nemzetiség lakja. Az amerikaiak, amint be­rendezkedtek Plei Kuban, ka­tonai szolgálatra hívták be a .moyokát, és arra használták fel őket, hogy minden bokrot kivágattak velük a környéken, nehogy a Viet Kong elrejtőz­hessen a szemük elől. Ugyan­ezen célra használták fel a sok menekültet is, akik a Plei Ku-i katlanba igyekeztek, menteni életüket a B ,52-es ne­hézbombázók halált nozó ter­he elől. A parasztok ugyanis azt re­mélik, hogy legalább Plei Ku kráterét nem fogják találom­ra bombázni a B ,52-esek. Mindez azonban a legkevésbé sem hozta meg az amerikaiak­nak a megfelelő eredményt Plei Ku 1965-ben a Felszaba- dítási Front gyűrűjébe került, és csak az amerikai légierő összpontosított bevetése tudta ideig-óráig megakadályozni a Plei Kuba szorult amerikaiak és a bábhadsereg megsemmi­sülését. Építsünk inkább támaszpon­tokat magában az őserdőben — mondhatja ezek tudatában valaki ezeken a magasszintű megbeszélések valamelyikén. — Ha a növényzet megvédi a Viet Kongot, megvéd majd bennünket is. Nézzük meg például An Khe esetét. An Khe őserdőbe épült. Alig 80 kilométernyire Qui Nhon- tól, annak az útnak a mentén, amely Plei Ku felé vezet. Je­lentős helikopter-támaszpont. Nemrégiben még jplentékte- len kis falu volt, néhány bambuszházát a parasztok úgy építették, hogy az erdő megvédje őket a viharoktól. Ma már rá sem lehet ismerni a környékre. Rengeteg ember él itt. Sok harckocsi, ágyú és főképp helikopter rejtőzik a magas fák között. A házakat nagyrészt fából és műanyagból építették. Itt nincsenek dél­vietnami bábkatonák: An Khe lakói mind amerikaiak. Mint a kaméleonok, igyekeznek ido­mulni a zöld környezethez, egyenruhájuk zöld, sátraik és házaik is zöldek, ilyen szí­nűre festették fegyverzetüket is. A z An Kheben állomá­sozó tisztek büszkék feladatukra. A hndltu- domány őrajtuk keresztül is­meri majd meg elsősorban, milyen tapasztalatokat ad a trópusi háborúban az új, ret­tenetes fegyverhordozó, a pán­célozott helikopter, önmagu­kat légi lovasságnak nevezik. A helikopter ugyanis Itt a harckocsit, vagy a lovat he­lyettesíti. Fedélzetéről rakétá­val, ágyúval, kézifegyverrel lö­vik a Viet Kongot. vagv azo­kat, a rizsföld lükön dolgozó parasztokat, akiket ők Viet Kongnak néveznek. An Khe helikopterei sok csatát vívtak már: bevetet­ték őket Qui Nhonban a tün­tető buddhista tömegek és a Plei Kút ostromló szabadság­harcosok ellen is. An Khe után­pótlási támaszpontként is szolgál, de ez. csak mellékes rendeltetése. Példának még­sem jó. Ez, a furcsa, aránylag rövid idő alatt létesített ha­talmas tábor nem kénes ön­magát megvédeni. Állandóan ki van téve a partizánok tá­madásainak, a Felszabadulási Front aknavető tüzének, amely igen sok helikoptert tesz. harcképtelenné. S a tá­maszpontról az. amerikaiak nem tudnak tömegesen mesz- szire eltávolodni, hiszen az ős­erdőben magában a Front a korlátlan úr. Holott az An Khehez hason­ló, utánpótlást biztosító tá­maszpontokra az amerikai hadseregnek égető szüksége van. Egy-egy amerikai katona szerényen számított szükség­lete hadianyagban, ételben, italban, személyes használati tárgyakban és pihenésre szol­gáló eszközben napi 29 kiló, havonta tehát csaknem egy tonna. Az ország terméked csak kis részben alkalmasak ez ’ame­rikai igények kielégítésére. A személyenkénti 29 kiló a kö­rülményekhez képest nagyon sok. Ebben a vonatkozásban az amerikai hadvezetőség nem volt előrelátó. A katonáknak többnyire rizsföldeken, vagy erdőkben kell mozogniuk. Va­lamennyien panaszkodnak, hogy így sokszor belesüpped­nek az elárasztott rizsföldek közötti laza talajba, bakan­csukra rátapad az agyagos föld, a nagy hőségben sokat szenvednek a hátukon és ol­dalukon elhelyezett tehertől. Ilyen körülmények között nem tudnak eléggé vigyázni, hogy ne lépjenek aknára, vagy ne essenek csapdába. Gyakori a napszúrás, az állandó Izza- dás okozta bőrmegbetegedó- sek. E gy amerikai tiszthe­lyettes. Mark Hutten, aki végig részt vett az An Lao térségben, a Két­fejű sasról elnevezett tiszto­gató hadműveletben, így nyi­latkozott erről egy francia új­ságírónak: „A tengerészgya­logosok nagyon lassan tudtak mozogni a nehéz gránátokkal, aknavetőkkel, hiszen közben a géppisztolyt Is vinniök kel­lett. Szánalmasak voltunk, ahogy görnyedeztünk e terhek alatt, ugyanakkor a Viel Kong könnyű fegyverzetével köpe­nyeden mozgott. OU száilt velünk harcba, ahol ő akart« Nekünk hét órára volt szük­ségünk, hogy három-négy ki­lométert haladjunk előre”. Ha tehát az amerikaiak az ország belsejében akarnának újabb támaszpontokat létesí­teni, több embert kellene ilyen körülmények közé Jut­tatniuk; A Qui Nhon és An Khe közötti rövid utat azon­ban egy teljes ezrednek kell őriznie, mert e nehéz mozgá­sú csajjatok állandó partizán­támadásnak vannak kitéve, és gyakori feltöltésre, váltásra szorulnak; Ha támaszpontjaikat bizto­sítani akarják, maga az után­pótlás odaszállitása nagyobb erőt igényel, mint ahány ka­tonát a támaszpont be tud fo­gadni. Sok ember kell ezenkí­vül a megrongált utak javítá­sához, a hidak helyreállításá­hoz, a gépek karbantartásához és javításához is. Ez az „im­produktív” létszám állandóan növekszik. Ez az oka, hogy a dél-vietnami kikötők nem bír­ják azt a gigászi árumennyi­séget, amely odaérkezik« Ez az egyik korlát, amely az ellen érvel, hogy az Egye­sült Államok úgy emelje Dél- Vietnnmban harcoló csapatai­nak létszámát, ahogyan sze­retné. így jelentkeznek az amerikaiak szemében a há­ború problémái. Propagandá­jukban sem könnyedek töb­bé. egyre ritkábban beszélnek „villámháborúról”, s egyre többet hosszú, nehéz, belátha­tatlan kimenetelű harcról; A tények ugyanis ma­kacs dolgok: mind kevesebb az olyan hi­székeny amerikai, aki a vil- lámháború meséjét elhinni (Következik: „Fclsöbbrendö* gyilkosok.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents