Észak-Magyarország, 1966. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-25 / 227. szám

ij//4ü,VÍAÜ V.» «OliSiAt Vasárnap, 1966. szeptember 25. Az áiíalános gyáregység taggyűlésén A vezetőségválasztó taggyű­lés, két évi munka számve­tése, — mint minden mérleg­készítés — kiemelkedő ese­mény a pártszervezet életé­ben. Kiváltképp az, ha egybe­esik és része, mint most is, a kongresszusi előkészületeknek. Ünnepivé avatja a felelősség- érzettől áthatott visszapillan­tás, az önvizsgálat, a tettek kritikus összegezése és a fel­adatok meghatározása. Mind­azonáltal folytatás is. Foly­tatása lényegében azoknak az eszmecseréknek, amelyek a jó politikával kialakított egészséges pártközvélemény atmoszférájában alapszerveze­teink többségének termékeny munkastílusává váltak. Ha csak a kiemelkedő alka­lom csalja elő az ünnepé­lyességet, abból bizonyos kényszeredetlség, formalitás támad, és ezt az ember rög­tön megérzi. Ha viszont való­ban az őszinte viták jellemez­ték az elmúlt két esztendőt, úgy az ilyenkor kicsit tör­vényszerű elfogódottság és íeszélyezettség nyomban fel­oldódik, s a vezetőségválasztó taggyűlés, — mint a kommu­nisták korábbi beszélgetései­nek természetes folytatása és folyománya — igazi alkotó fórummá válik, amelyen a vezető szerepet játszó közös­ség meghányja-veti gondjait, gondolatait, mert tudva-tudja, hogy felelősségérzete, komoly­sága, állásfoglalása egy egész üzem, vállalat, hivatal vagy intézmény tevékenységét befolyásolja. Az imént fejtegetett folyto­nosságot és felelősségtudatot érzékeltük a Diósgyőri Gép­gyár általános gyáregységé­nek pénteken tartott vezető­ségválasztó taggyűlésén, ame­lyen a párttagok kedves ven­dégeket üdvözölhettek kö­rükben: Fock Jenő elvtársat, pártunk Politikai Bizottságá­nak tagját, a Miniszterta­nács elnökhelyettesét és dr. Bodnár Ferenc elvtársat, a megyei pártbizottság első tit­kárát. Nyílt, őszinte hang Ha a beszámolóban és a Vitában érintett témákat mind felsorolnánk, a kép úgyszólván teljes lenne. Mindenről szó esett, ami a jelentős üzem és pártszervezetének életében előadódik: a gazdasági ered­mények, az exportkötelességek teljesítése, a szocialista brigá­dok, a műszaki fejlesztés, a pártélet demokratizmusa, a pártcsoportok, az eszmei színvonal, a tömegszel veze­tek, a fiatalokkal való törő­dés és így tovább; de ezen túlmenően: a gazdaságirányí­tás reformja, a lakásépítés l)r. KÁRSAI ELEK: meggyorsítása, az idegenfor­galom, egyszóval hazánk előrehaladásának, társadalmi fejlődésének távlatai; s még ezen is túlmenően: a viet­nami nép szabadságküzdelme, amely iránt mélységes szolidu- ritás él munkásosztályunk­ban — ezt ezen a taggyűlésen is megható szavakkal fogal­mazták meg — a munkás­mozgalom problémái, egyszó­val a nemzetközi élet alaku­lása, amelynek összefüggései a mi korunkra olyannyira jel­lemző integrációs folyama­tok következtében befolyá­solják terveinket, erőfeszí­téseinket, mindennapi mun­kánkat. Mondom, minden témát érintettek a vita részvevői, — élénkségére vall, hogy 19 párt­tag szólalt fel — és ez az üzemi kommunisták igé­nyességéről, helyzetismereté­ről tanúskodik, de a taggyű­lési tanácskozásnak ennél is fontosabb jellegét kell alá­húzni: a nyíltságot, az őszin­teséget, az általános gyáregy­ség munkásközösségének összeforrottságát. Erre utalt többek között Farkas János, aki két éve került ebbe az üzemrészbe, és éppen ez érintette, ez fogta meg: az a bizonyos jó közösségi szellem, amelyre gyakran hivatkozunk, és kialakításán, erősítésén nem szűnünk meg munkál­kodni. Fock Jenő elvtárs felszó'a'ása Ennek a taggyűlésnek sok jó oldala van, — jelentette ki nagy figyelemmel kísért fel­szólalásában Fock Jenó elv­társ. A legjobb az, hogy itt olyanok ülnek, akik büszkék rá, hogy párttagok, és azt akarják, hogy pártunk egyre jobban vezessen, egyre job­ban betöltse hivatását. A taggyűlés légköre tanúsítja, hogy a kongresszus mlndany- nyiunk: párttagok, s az egész ország nagy eseménye, A Központi Bizottság bátran állhat dolgozó népünk köz­véleménye elé, elmond­hatja. hogy a Vili. kongresz- szus határozatait igazolta az élet, és ezeket a határoza - kát Központi Bizottságunk a legjobb igyekezettel végre­hajtotta. A kongresszusi előkészüle­tek, a taggyűlések és párt­értekezletek feladata többek között — hangsúlyozta Fock elvtárs —, hogy törekvése­ink kisugározódjanak a pártonkívüliekre is, hogy szi­lárduljon a népi-nemzeti egy­ség. F.nnek alapja a pártegy­ség, amelyet nap -nap után, meggyőző erővel, eszmecse­rékben, a párt politikájának szívós magyarázásával, elvi küzdelemben kell erősítenünk. A tarlós cselekvési egységet az elvi-ideológiai egységgel alapozzuk meg. Eredménye­ink, sikereink forrása a jó, őszinte légitör közéletünkben, és továbbra is mindent meg kell tenni azért, hogy ez még nyíltabbá, őszintébbé váljék. párt. a mun ásoszta v vezc ő sterepe eröte esen crv.nyesü A vitában elhangzott kü­lönböző észrevételekre ref­lektálva kiemelte Fock elv- társ, hogy pártunk taglétszá­mának növekedése az elmúlt négy esztendőben egészséges volt. Ezen belül persze adód­hatnak problémák, például nagyobb gondot kellene for­dítani a szakmunkások ará­nyára, — a párt, a munkás- osztály vezető szerepe erőtel­jesebben érvényesül orszá­gunkban, mint akár négy év­vel ezelőtt. Szólt arról, hogy a gazdaságirányítás reformja a kongresszus munkájában nagy súllyal fog szerepelni. Harmadik ötéves tervünk első évének eddigi eredményei megnyugtatóak, biztatóak, és ha ezt a színvonalat tartjuk, sőt emeljük, ötéves tervünk programját maradéktalanul megvalósítjuk1. Foglalkozott a lakásépítés meggyorsításával, és hangsúlyozta, hogy erre megvannak a lehetőségeink. — Megbecsülés illeti a nyílt,, őszinte hangot, amelyet ezen a taggyűlésen is megütöttek az elvtársak. Ez új felada­taik megoldásánál is mindig erősségük lesz, — fejezte be fejtegetéseit Fock elvtárs. Ebből a nyíltságból fakadt a taggyűlés másik értékes vonása: a személyeknek szóló bírálat, vagy elismerés. Igen, az elismerés is, amellyel — őszinte örömünkre — a kriti­ka mellett nem fukarkodtak a felszólalók. így: méltatták a vezetőség, és Kiss István tit­kár érdemelt. Ezt azért tar­tom szükségesnek kiemelni, mlvél a bírálatot gyakran" egy­oldalúan értelmezik, és vala­miféle szeméremből, vagy „elviségből” azt a hibák cso­korba gyűjtésére korlátozzák. Pedig a méltatás, az elismerés önbizalmat ad, s a jó módsze­rek megtartására és követésé­re buzdít. Plahetka Ferenc arról beszélt felszólalásában, hogy a pártszervezetnek van hol válogatnia, van ereje, van kikkel dolgoznia, és készen áll az új feladatokra. A taggyűlés efelől nem ha­gyott kétséget. Sárközi Andor UTOLSÓ TSZ NA Stefi külpolitikai összefoglalónk m Természetesen a kedden megnyílt ENSZ-közgyűIésl ülésszak a hét meghatározó eseménye, ennek jellegét vi­szont — ez alkalommal egy véleményen volt a világsajtó a Tiines-tól az Izvesztyijáig — a vietnami háború szabja meg. Holott a vietnami kér­dés nem is szerepel a majd száz pontos, s decemberig le­tárgyalandó napirenden. „De a vietnami háború beárnyékol mindent, mert megmérgezi a politikai atmoszférát a Kelet és a Nyugat között, s hallat­lanul megnehezíti az előre­haladást szinte minden lénye­ges kérdésben, kezdve a le­szereléstől a vitás kérdések békés megoldásáról szóló egyezményig” — állapította meg a Times. Vietnam tehát nem tartozik az egyébként he­ves vitákat ígérő napirendi pontok egyikéhez sem, de máris, a kezdet kezdetén, rányomta bélyegét a közgyű­lési munkára. Formailag ez a kezdet egye­lőre simának mondható. Hi­szen könnyen választott el­nököt, valamint egy sor tiszt­ségviselőt — ezek között, ha­zánk nagy megbecsülésével, Csatorday Károly személyé­ben magyar alelnököt — r.z ülésszak, s a napirend ösz- szeállításánál csak a Nyugat által erőltetett úgynevezett koreai kérdés körül támadt vita; az amerikai delegátus megelégedett proteszálással „a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogai” megfogalmazású pontnál. De az általános po­litikai vitát csütörtökön meg­kezdő küldöttek előtt ott volt U Thant főtitkár rendkívül bo­rúlátó, összefoglaló jelentése, amely az ENSZ tehetetlensé­gét tárja fel a jelenlegi nem­zetközi viszonyok eredőjeként. A főtitkár — alá mint ismere­tes, képtelennek tartja magát egy megbénított világszerve­zet további vezetésére —. a bajok kútforrásönak színién a vietnami háborút jelöli meg. S ami a legfontosabb; még az amerikai lapok is kénytelenek megállapítani, hogy U Thant a nemzetközi kapcsolatokat megrontó vietnami válság fő felelősének az Egyesült Ál­lamokat tekinti, s voltaképpen lemondásával is a konokul hi­bás amerikai vonalvezetés el­len kíván tiltakozni. A főtitkár azonban igyeke­zett megmenteni az ülésszak amúgyls nehéz körülmények között megkezdett munkájút a bonyolult utódlási vitától, s ezért a közgyűlési tevékenység vegére, decemberre halasztotta távozását, viszont a lemondás szándékához változatlanul ra­gaszkodva, U Thanl természe­tesen nem annyira az uiódiás ügyében akart haladékot adni a világszervezetnek, hanem nyilvánvalóan valamelyes elő­rehaladást vár a sorsdöntő kérdésekben. Az a nyilatkozat, gmelyet. New Yorkba érkezé­sekor Gromiko szovjet kül­ügyminiszter tett, tanúsítja, hogy a szocialista országok, hasonlóan nagy erőfeszítések­re készülnek s nem tartják eleve reménytelennek, igaz, biztatónak sem az ülésszak munkáját. Ellenben az ameri­kai álláspont változatlanságá­nak adott hangot az. általános vitában sietve elsőként fel­szólaló Goldberg amerikai küldött, aki — jellemző mó­don — mentegetődző és fele­lősségáthárító beszéddel pró­bált kitérni az Egyesült Álla­mok politikai elszigeteltségé­ből­Két olyan vendég érkezett a hetven külügyminiszter sorá­ban New Yorkba, akiknek ott­léte kuriózumnak is felfogha­tó. Couve de Murvillc, közis­merten nem számít gyakori vendégnek sem a világszerve­zetben — amelyet De Gaulle sokáig szinte semmibe sem vett —, sem az Egyesült Álla­mokban, amellyel Franciaor­szág katonai, politikai és gaz­dasági téren egyaránt egyre erősödő hatalmi harcot vív. Mégis, a francia külügyminisz­ternek és az. őt követő jeien- legi gazdasági csúcsminiszter­nek amerikai tárgyalásaitól bizonyos nyugalmat várnak a Pári zs—W ash i n gton vitában, amit inkább úgy lehetne jelle­mezni. hogy a két fél „beássa magát” — feltűnő — s az ame­rikai választással magyaráz­ható, hogy Johnson éppen most csoportosított át a kül­ügyminisztériumban az igaz­ságügyminisztert téve Rusk helyettesévé, s valószínű utó­dává, valamint eltávolilva azt a Ball kíllügymlniszterhelyet- test, aki De Gaulle nagy el­lenfelének számít. Más kérdés, hogy a Fehér Ház ezt is első­sorban a vietnami eszkaláció jegyeben tette. A másik illusztris vendég New Yorkban Malik indonéz külügyminiszter, aki a djakar- tai szándékok szerint teljes jogú tagként szeretne vészt venni a világszervezet munká­jában. S miközben Indonézia visszatért az ENSZ-be, Djakar- tában az október 1-i évfor­dulónak közeledtével egyre forróbb a politikai légkör. A hadsereg összecsapásokat is­mert be baloldali csoportok­kal. A szélsőjobboldal vi­szont immár elérkezettnek látja az időt, hogy Sukarno fe- lelősségrevonását követelje, éppen akkor, amikor napok múlva kezdődik a volt első mi­niszter, Subandrio pere. A tá­bornokok — így tűnik, tovább­ra sem akarnak szakítani az elnökkel, s egyikük Sukarno „átnevelésére” tett, Ígéretet.,. — a jobboldalnak. TanÉvnV'lá Edelényben íi. Azután követkéz!!: egy ér­dekes történelmi vj ^.pillan­tás. Hitler a szovjet tüzérség, a Sztálin-orgonák, a szovjet gyalogság kézifegyverei szaka­datlan tűzében, mintha más, fontosabb gondja nem lenne, részletesen fejtegeti: előnyö- sebb lett volna, ha nem 1033. januárjában, hanem csak fél­évvel vagy annál később vet­te volna át a hatalmat, nem mint kancellár, hanem mint birodalmi elnök; jobb lett volna, ha az Anschluss 1933- ban nem vérteienül történik •— mert akkor lehetősége nyílott volna rá, hogy a náci párt minden ellenfelére kímé­letlenül lesújtson, nem ke'lett volna Blomberg;»!, Lovctzov- val és társaival, akárcsak — átrrenrilleg is — együttmen­ni... Az április 27-1 harmadik helvze'rrc"’' • • Béren — leg­alábbis a Spiege1 - Jegyzőkönyv szerint — Hitler hosszasan el­mélkedik a tábornokok enge­deti;—’’ "'"B, a parancsok nem te! jesíté-.érői, Krebs és Weidling pedig az e-we re­ménytelenebbé váló harci helyeztröl számol be Ebben a készben az égvilágon semmi új nincs, az I960 előtt meg­jelent történeti irodalom pon­tosabban és megbízhatóbban rögzíti ezen nap eseményeit. Ha egyáltalában volt vala­mi értelme, célja az április 27-i Jegyzőkönyv közlésének, az egyedül az lehetett, hogy a Spiegel olvasói megismerked­jenek a három tábornokkal, Wenck-kel, Busse-val és Stei- nerrel. E három tábornok fényképe látható ugyanis az április 27-i szöveg elején, gondos elhelyezésben, termé­szetesen elsőrangú fotókkal — érdekes képaláírásokkal. A Spiegel olvasói hozzászoktak, hogy a képek alatt általában nem a képet magyarázó szö­veg található. A kép ürügy rá, hogy a cikk valamely lé­nyeges mondanivalójára fel­hívják a jámbor olvasó fi­gyelmét A mi esetünkben a hó rom tábornok fényképe alá a következő — egyébként elő­zőén már idézett HiÜer-szö- veg került — természetesen részletekben: „Ha itt eredmé­nyesen harcolok, nő az ame­rikaiak reménye, hogy velünk együtt mehetnek az oroszok ellen”. A „Spiegel” szerkesztője száz és száz mondatot írhatott volna a három tábornok fény­képe alá. De ezt a mondatot választotta, nyilvánvalóan nem véletlenül. Ez nem az antifasiszta koa­líció jelmondata, sokkal in­kább az esztelen szovjetelle­nes, kommunistaellenes tá­boré. De meggondolandó: mire jutott, aki ezt kiötlötte?! Berlinben, a Führer-bunker- ban 1945 április 27-én a késő délutáni órákban az amúgy is nyomott hangulatot tovább rontja két hír: az egyik — a szövetséges ■ repülők súlyos lé­gitámadást Intéztek Berchtes­gaden ellen, a „sasfészek” ro­mokban hever. Olaszországból pedig azt je­lentik, hogy Mussolini, útban Svájc felé, eltűnt, a német parancsnokság attól tart, hogy az olasz partizánok kezébe került. Krehs tábornok este jelenti a Führemek: ha 24—26 órán belül a Wenck-hadsereg nem tudja áttörni a szovjet ost­romgyűrűt, a belső kormány­zati neeved sem tud la tarta­ni magát, a „Zitadella" had­művelet rövidesen befejező­dik — de korántsem úgy, ahoav eltervezték. Félő, hogy új lobogó kerül Az edelényi járási pártbi­zottság Irányításával működő egyéves marxista—leninista középfokú esti oktatás részve­vői számára ünnepélyes tan­évnyitót tartottak szeptember 22-én a járás székhelyén. A megnyitón Lengyel Ágoston, a Járási pártbizottság propa­ganda és művelődési osztályá­nak vezetője a középfokú ok­tatás jelentőségéről szólott. Hangsúlyozta, hogy ez az ok­tatási forma segíti a marxiz­mus—leninlzmus elmélyítését, a párt politikájának megérlé­a birodalmi kancellária hom­lokzatára ... De Hitler még mindig re­ménykedik. Csodafegyver nincs, de hátba a 9. és a 12. hadsereg egyesülése megállít­ja a katasztrófát. Krebs tábor­nok telefonon közli Kellel vezértábornaggyal; a Führer elvárja a lehető leggyorsabb segítséget! Keitel válasza: Biztosítha­tom a Führert, hogy Wencket és Busse-1, a két hadserogpa- rancsnokot a lehető legna­gyobb eréllyel fogom hajtani. Keitel kimegy a frontra, hogy megszemlélje a Berlin felmentésére felsorakozott csapatokat; a felvonulásra ki­jelölt útvonalon nem találko­zik egyetlen ' német katonai egységgel sem, viszont a másik úton özön­lenek a Wehrmacht alakula­tai nyugat felé, hogy minél előbb angol, vagy amerikai fogságba jussanak. Az OKW-gépezet még műkö­dött: 1945. április 28-án felosz­latták a magyarországi meg­hatalmazott tábornok törzsét. Magyarországot 1945. ápri­lis 4-én, pontosan 24 nappal azelőtt elhagyták az utolsó német csapatok, a törzs fel­oszlatása azt jelentette, hogy a német véderő főparancs­nokságán egyelőre nem szá­mítanak visszatérésre... Egyéb irányú remények Is erősen csökkentek: bár az áp­rilis 28-i Wermacht-hadijelen- tés azt közölte, hogy az Elbá­nál álló csapatok hátat fordí­tottak az amerikaiaknak, hogy kívülről, nyugat felől indított sét. A végzettekre, mint pro­pagandistákra a járásban is számítanak. Ezután Tóth Ferenc, a Já­rási pártbizottság titkára megtartotta az első előadást. Az idei pártoktatási évben négy osztályban 120 hallgató kezdte meg tanulmányait ezen az Iskolán. Jubileumi IsHószámak: 19, 24, 35, 63, 87 támadással könnyítsenek Ber­lin védőinek helyzetén, a való helyzet az volt, hogy a fel­mentésre számításba vett há­rom tábornok Wenck, Busse és Steiner már több mint 24 órája nem jelentkezett.., Esküvő, végrendelet, ÖU<íyi Íkos8Ú{' 1945, április 29-én hajnali 2 órakor Göbbels parancsára előkészítenek egy kerületi hi­vatalvezetőt — a Führcr-bun- kerban végzendő esketésl ce­remóniához. Szegény tisztvise­lő majd hanyatt esik, amikor megtudja, hogy a menyasz- szony Éva Braun, a vőlegény Adolf Hitler. Mintha valamely hatod­rangú, múlt századból való romantikus regény vagy drá­ma hősei keltek volna éleire: a főhőst, kikerülhetetlen bukás fenyegeti, elhatározza, hogy önkezével vet véget életének, de előbb feleségül veszi szív­szerelmét, hogy együtt, mint féri és feleség távozzanak a földi létből ... Giccs volt ez a javából.. Utána Hitler, elegendő ihle­tet érezvén magában, vissza­vonul szobájába és diktálni kezdi végrendeleteit. A szemé­lyes végrendeletre nem érde­mes sok szót vesztegetni: egy tipikus német kispolgár szen­timentális rendelkezései sze­mélyi és vagyontárgyakról, nő­vére megélhetésének biztosí­tásáról. (Folytatjuk) A rhodesiat válság szintén ahhoz a nagy kérdéscsoport­hoz tartozik, amely afrikai problémák néven, várhatóan heves vitákat fog eredményez­ni az ENSZ közgyűlésében is. Ismeretes, hogy a brit kor­mány az előző héten lezajlott nemzetközösségi értekezle­ten mindent megtett, hogy el­kerülje a szakítást a Smith el­len erélyes eszközüket követe­lő afrikai tagállamokkal. S épp ígv akarta megakadályoz­ni Wilson azt is, hogy a nem­zetközösség égisze alól kike­rüljön, végül az ENSZ intézze a rhodesiat kérdést. A nemzet­közösséget ma még összetartó gazdasági szálak tették lehető­vé Londonnak, hogy ú.iabfi ha­ladékot kapjon, ügy tűnik, hogy a Wilson-kormány na­gyon is a maga szája íze sze­nt értelmezi a kompromig/- •szumot, csakúgy, mint az elő­ző nemzetközösségi értekezlet döntését. A héten megérkezett Salisbury-be az első miniszte­ri szintű brit delegáció, azóta, hogy a Bmith-kormány önké­nyesen deklarálta „független­S ségét”, amit London úgymond nem ismer el, de amely ellen nem is tesz semmi számotte­vőt. Az angol miniszterek most ♦ már maguk tárgyalnak Smith ♦ úrral... 5 A faji kérdés természetesen nemcsak Rhodesiában problé­ma, s nemcsak Afrikában, ha­nem az Egyesült Államokban is. A választásokra készülve, Johnson demokrata pártja ugyan szeretett volna a vá­lasztók valamennyi rétegének ígérni valamit, s így új pol­gárjogi törvényt is beterjesz­tett a kongresszusban, minde­nek előtt a négerek lakóhely' megkülönböztetésének meg szüntetéséről. Kiderült azor* ban, hogy a kormányzat fonto* sabbnak tartja más, demagó­gabb terveinek kercsztülvite­♦ iél a lörvénj-hozasban, s végül ♦ meghajolt a szenátus fajuldü­♦ ző kisebbségének obstrukciója J előtt. A déli szenátorok ismét ♦ bevetették a hírhedt Filibus­♦ tért, a végnélküli beszédárada- Jtot, s a többségnek nem volt ♦ politikai ereje ezt visszaverni, xA New " ork Times megálla­♦ pította: „Az, hogy a szenátus ♦visszautasította a polgárjogi ♦ törvényt, súlyos veresége a/, ♦amerikai négereknek, mégin- Jkább a szenátusnak és Icgín­♦ kább a nemzetnek.”

Next

/
Thumbnails
Contents