Észak-Magyarország, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-19 / 196. szám

Tető alá került a Külkereskedelmi Minisztérium új székháza Szeplember 2-án kezdődik a tanítás Időjárás Várható időjárás ma estigl időnkénti felhősödig, legfel* jebb egy-két helyen előfordu* ló átfutó csővel. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok kö­zött. Az .Arany János utca 8—10. szám alatt építi az ÉM 23. számó Állami Építőipari Vál­lalat a Külkereskedelmi Mi nisztérium új székhazát. A k őművesek december 31-re befejezik a munkát. Az épület mészkőlapos burkolatot kap. A tervek szerint 19G7. ok­tóber közepére készül el. Fílmjegyzet A Művelődésügyi Minisz­tériumban már javában dolgoznak az új oktatási év előkészítésén. Az iskola igaz­gatók és a tanulmányi fel­ügyelők 22-én kezdik meg tanévelőkészítő tevékenységü­ket, a többi pedagógus részé­re 24-én ér véget a nyári va­káció. Az ezt követő napok­ban tartják országszerte a ja­vító, az osztályozó, valamint a különbözeti vizsgákat. Ezek időpontját az iskola igazga­tója állapítja meg és azt a hirdetőtáblára is kiírják. A tudnivalókról értesíteni kell az érdekelt tanulók szüleit (gondviselőit) azzal a figyel­meztetéssel, hogy a javítóvizs­ga indokolatlan elmulasztása esetén a gyermek tanulmá­nyait csak osztályismétléssel folytathatja. Augusztus utolsó napjaiban lesznek a pótbeira- tások. Ennek időpontját ugyancsak a hirdetőtáblán közük az érdekeltekkel. A tan­évnyitó ünnepségek a fővá­rosban és vidéken egyaránt szeptember elsején, csütörtö­kön lesznek, mind az általá­nos, mind a középiskolákban. A tanítás szeptember 2-án kezdődik. A MAGTAB RADIO miskolci stúdiójának műsora (a 198 méteres bullámbosszon 18—19 óráig) Borsodi tükör. Tudósítóink jelentéseiből. Ünnepi műszakban. Legújabb lemezünk. Film, könyv, zene, művelődés. A hétvége megyei sportműsora. A dzsessz kedvelőinek. Rendőrségi felhívás A Miskolc Városi é& Járási Rendőrkapitányság felhívja azon személyek figyelmét, akiknek 1966. július 15 és augusztus 16 közötti időszakban az Augusztus 20 strandfürdőn ellopták karóráját, vagy pénzét, hogy jelentkezzenek a kapitányság Miskolc, I. kér., Rudas László u. 14. szám, I. em. 4. szobában személyesén, vagy a 35*103, 236 mellékállomáson táv­beszélőn. Városi Rendőrkapitányság 1966. augusztus 19, péntek Felhívás A Szanyban megrendezett II. Országos Rét- és Legelő­gazdálkodási Bemutatóval kapcsolatosan az AGRO- TRÖSZT — a jövő évi mezőgazdasági gépellátás megfe­lelőbb biztosítása érdekében — közvélcmcnykutató kér­dőíveket adott a látogatóknak. Ezek közül néhány állami gazdaság és termelőszövetkezet válasza még nem érke­zett hozzánk. Minthogy a kiértékelésnél az összes szak­emberek véleményére súlyt helyezünk, kérjük, hogy a kitöltött kérdőíveket — amennyiben még nem küldték volna vissza —, lehetőleg 10 napon belül juttassák cl a rendelkezésükre bocsátott borítékban az AGROTRÖSZT (Budapest, VL, Bajcsy-Zs. u. 57.) címére. Ilai-liaí hónap büntetés csalásért Albert László, miskolci la­kos, aki legutóbb a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott, mint betanított esztergályos 1962 és 1965 között a Borsod me­gyei Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalatnál volt anyaggazdálkodási előadó. Jo­gában állt árukat vásárolni a vállalatnak, ezért a pénztár­tól ellátmányt vehetett fel, és készpénzblokkon igazolta vá­sárlásait. Albert hamarosan rájött, hogy az ellenőrzés nem valami szigorú, így aztán oly­kor olyan vásárlásokat is fel­tüntetett a blokkon, amely nem történt meg és a pénzt zsebrevágta, máskor pedig a fiktív vásárlási összeget egy­szerűen hozzáadta a tény­legesen megvásárolt áru árá­hoz, és így keresett. Három éven át folytatta üzelmeit Albert és ez idő alatt össze­sen 6445 forinttal károsította meg a vállalatot. Amikor le­leplezték tevékenységét. a kárt megtérítette, ezt enyhí­tő körülménynek tudta be a bíróság, minthogy azonban régebben már elítélték, ezút­tal 6 hónapra ítélték. Agárdi Jenő szegedi, majd szőregi villanyszerelőt már többször elítélték csalásért közokiratharni sításért. szemé­rem elleni erőszak miatt és társadalmi tulajdont károsító lopásért. 1964-ben Kazincbar­cikán lakott. Miután nem volt pénze, több embert becsapott azzal, hogy megígérte: papri­kát vásárol számukra. A pénzt felvette „áldozataitól”, de esze ágában sem volt az árut szállítani. Agárdi a bíró­ságon beismerte bűnét, csak azzal védekezett, hogy „nem volt pénze”, azért kö­vette el tettét. A visszaeső bűnöst hat hónapra ítélték. (uiátó) ÉSZAKMAGYARORSZAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapjA Főszerkesztő: Sárközi Ando» Szerkesztőség) Miskolc, Tanácsház tőt S. Telefonszámofca Titkárság: 16—838. KuJtúrrovati 16—067. Ipán rovat: 16—035. Pártrovat) 16—078. Mezőgazdasági rovat: 33—687. Sportrovat: 16—019, Belpolitikai rovat, panasz ügyek! 16—048. Riadja« a Borsod megyei Lapkiadó VáUaJal Miskolc. Kossuth u. 11. Felelös kiadó: Bíró Pété» Telelőn: 36—131. Hl rdetésfel vételi Széchenyi u. IS—tT. Telelőn: 18—213. Terjeszt) a Magyar Posta.' í'-löflzetésl díj egy hónapra 12 Ft Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és a Kézbesítőknél. Index: 25 033. Készült a Borsodi Nyomdában, Felelős vezető: Méry György; ' ségek egyesülését, az ország állami függetlenségének kiví­vását. Már első művei a for­radalom szellemét sugározzák. Rendkívül sokoldalú művész­egyéniség volt. Életműve felölel történelmi kompozíció­kat, többnyire a törökellenes szabadságharcok századaiból sokalakos csataképeket, a nép- életből vett megkapó jelene­teket, népi alakokat, tájképe­ket, csendéleteket, freskókat Kitűnőek rézkarcai, fametsze­tei. Alkotókészsége a szobrá­szat és építészet területére is kiterjedt. Műkincseit a ro­mán fővárosra hagyta. Egy­kori bukaresti háza a róla el­nevezett múzeum hajlékául szolgál. 75 éve, 1891. augusztus 19- én halt meg Theodor Aman, a XIX. században kibontakozó román nemzeti festészet egyik vezéralakja. A román képző­művészet kritikai realizmus szellemében fogant új korsza­kát az ö gazdag és sokrétű munkássága nyitotta meg. Ne­véhez fűződik a román kép­zőművészet további fejlődésé­nek alapjait megteremtő első képzőművészeti iskola meg­alapítása is. Életének évtize­dei Románia politikai, társa­dalmi, gazdasági teljes átala­kulását ívelték át. Mint 17 éves ifjú, a krajovai forradal­mi klub tagjaként részt vett az 1848. évi mozgalmakban. Megérte a román fejedelem­— A 84. BÉCSI nemzetközi vásár szeptember 11-én nyí­lik meg. A hagyományos ősd áruminta-bemutatón a Práter­ben az idén 21 ország — köz­tük hazánk is — kollektív ki­állítással szerepei. — VIDÁM, zenés, műsorát estet rendez ma, 19-én dél­után 5 órai kezdettel a pere­cest művelődési otthon, a sza­badtéri színpadon, A műsor­ban magyar nóta énekesek, ncpi zenekar, gitáregyüttes ét színjátszócsoport is fellép. — LOPÁS miatt öt hónapi szabadságvesztésre ítélte a miskolci járásbíróság Kocsis Ferenc 26 éves lácacséki la­kost, aki már korábban ugyancsak lopás miatt négy hónapi javító-nevelő munkáit volt, és zsebtolvajlás miatt iS indítottak már eljárást ellenek Kocsis Ferenc most egy új öl­tönyt lopott, amit elzálogosí­tott. — ÜJ SZAKKÖRÖKET szer­veznek a diósgyőri Ady Endre művelődési házban: az iro­dalombarátok, a bélyeggyűj­tők körét és a tv-klubot — TÉRZENÉT ad a perecé­it bányász fúvószenekar Men­ynyi Ernő vezényletével lugusztus 20-án délután 4 írakor az avasi kilátónál, fél 1-tól pedig a perecesi klub idvarán. — KÖSZÖNETNTILVANt- rAS. Mindazoknak, akik Pát Lajosnak, a MÉSZÖV titkár­iága vezetőjének elhunyta al­kalmából részvétüket nyilvá- íították, temetésén megjelen­ek, a kegyelet virágaival fe­jezték ki tiszteletüket, ezúton nond köszönetét a gyászoló isalád és a Szövetkezetek Sorsod megyei Központja. — A LOTTÓ 3.3. játékheti íyerőszámait augusztus 19-én, léntekon délelőtt 10 órai kez- iettel Balatonlellén, a sza- jadtérí színpadon sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igaz- (atóság. —A VIETNAMI gyerekek se­gítésére a Magyar Nemzeti ' Bank megyei igazgatóságának 1 és fiókjainak dolgozói fel- t ajánlották fizetésük egy száza- 1 lékát. A gyűjtést a bank Vő- I röskereszt alapszervezetének : vezetőségi és tagsági ülése ja­vasolta. A szeptember elejére összegyűjtendő pénzből írósze- 1 reket és ruhaféleségeket vásá- 1 rolnak a vietnami gyerekek- ‘ nek. — KÖZÖS ünnepi műsort , rendez augusztus 21-én a szik- s szói Petőfi Művelődési Ház és a diósgyőri Ady Endre Műve­lődési Ház. A műsorban — £ amit az u-tőT>bi helyen este 7 i órakor kezdenek — a két ház i tánc-, ének- és zenekara sze- 1 repel. i — ÖT NAP Moszkvában. Az * Északmagyarországi Vegyimű- ' vekből és a Borsodi Vegyi- kombinátból a legjobb szocia- í lista brigádvezetők és tagok közül 29-en öt napot töltöttek 1 Moszkvában: augusztus 10—15 között ismerkedtek a szovjet x főváros életével, nevezetessé­geivel, vegyipari szakemberei­vel. c t Tizenhat holdon kultúrpark épül Osdon rületű csónakázó tó medrét, amelynek során több mint 20 ezer köbméter földet emelnek ki. Ezeket a munkákat a kohá­szati üzemek földgépekkel, a városi és az üzemi KISZ-fia- talok, a szocialista brigádok tagjai mintegy nyolcezer órai társadalmi munkával támo­gatják. Megkezdik az idén a terep fásítását is. Az elkövetkező években, előreláthatólag négy év alatt elkészülő kultúrparkban, egye­bek között, gyermekjátszóte­reket, kisebb sportpályákat, rózsalígetet, pihenő lugasokat alakítanak ki, továbbá nagy befogadóképességű szabadtérj színpadot, valamint szórako-1 zóhelyeket, köztük tavi esz­presszót létesítenek. Özd egyre bővülő új város­részében, a bolyoki Béke-te­lepen, ahol az utóbbi években megépített kétezer lakásban a kohászváros lakosságának ne­gyed része, mintegy tízezer lakos jutott egészséges ott­honhoz, nagy kiterjedésű kul­túrpark épüL Az építéshez a földmunkák megkezdésével már hozzáfogtak A kultúrparkot a több évre ütemezett építési program során 16 katasztrális hold területen alakítják ki, amely egyben nemcsak ennek a vá­rosrésznek, hanem az egész kohászváros lakosságának szó­rakozását, kellemes időtölté­si lehetőségét biztosítja majd. Ez évben a tereprendezést fejezik be, s elkészítik a csak­nem egy katasztrális hold te­kes és figyelemre méltó apró mozzanattal, szépséggel jeles­kedhet, egészében elnyújtott, itt-ott fáraszó, s úgy érezzük, az ötlet legfeljebb egy kisfil- met tölthetett volna meg. A szerzők, illetve alkotók által szándékolt szatíra éle megle­hetősen gondosan lecsiszolt, itt-ott maradt belőle olyan felület-darabka, amely valós társadalmi jelentőségeket szúr, vagy vág meg. A film egyik­másik jelenete, különösen az ifjú asszony esti csábtánca, a hamar elalvó férj, éppen hogy belül marad a jóízlés hatá­rán. Össze^észében órát töltöttünk a moziban, amely több szép látvánnyal, néhány jó ötlettel, derűs perc­cel, de legalább ugyanannyi bosszantó, időt és képet töltő felesleggel marad meg egy időre emlékezetünkben. A fő­szereplő Tordai Terin kívül esősorban Darvas Iván piló­táját, Balázs Samu öregedő igazgatóját. iMtinovits Zoltán szobrászát érdemes feljegyez­nünk. Benedek Miklós hűséget Tordai Teri nem ép­pen a legszilárdabb hűséget asszociáló idomaival próbálta elegyíteni. A Sok hűség semmiért Évá­ja áUandóan külföldet járó, idős, tudós férje mellett szin­te a hűség szobra lehetne. A férfiak természetesen állan­dóan körüldongják, de belő­le valami olyan „gyilkos dé­moni erő” árad, hogy aki sze­relmi vággyal közeledik felé­je, feltétlenül a halál fia lesz. S mivel férjét állítólag nagyon szereti, félti, inkább szeretője lesz annak a pilótá­nak, akiről úgy tudja, hogy férje gépét fogja vezetni, ne­hogy e jobbsorsra érdemes repülőt is elérje a halálos végzet, mint annyi mást, aki vágyott utána. Ugyanis, ha a pilóta lezuhan, férjének is vé­ge, így hát van ok a hűtlen­ségre, amelyet nem érzelem, hanem a jól megfontolt érte­lem vezérelt, és van indoko­lás is arra, ha a csinos asz- szony végül is elunja az idős férj melletti eseménytelen életet, és éppen férje érdeké­ben hűtlen lesz. Az már má­sik kérdés, hogy a hűtlenke­dés hiábavaló volt, mert egy másik pilóta vezette a gépet. A film, bár Tordai Teri lát­ványán kívül is számos érde­Tnril.l I "Teri tagadhatatla- I uj Udl nul igen csínéi jelenség. Nem csoda, ha film­alkotóinkat arra ihlette e fia­tal művésznő alakjának sok­sok esztétikus, anatómiai ér­dekessége, hogy olyan filmet gyártsanak, amelynek közpon­ti témája e szép női test. A most bemutatott Sok hűség semmiért című új magyar film ugyanis elsősorban Tor­dai Teri formái körül forog. Ezt kár is ienne eltitkolni. A női hűség évezredek óta drámák, vígjátékok, szatírák, E egyebek témája. Ezrével ír­tak műveket hűséges és hűt­len asszonyokról, aztán, mi­kor nagy divat kezdett lenni, hogy gyermeklány korú asz- Bzonykák nagyapa korú, de jól szituált férjek mellett él­jék le életüknek azt a szaka­szát, ami a férjéből még hát­ra van, természetesen azok az asszonyok kerültek az irodal­mi művek előterébe, akik idős férjüktől nem mindig kaphattak meg mindent. Ez a téma is sok száz éve vissza­tér. Ennek egy újabb válto­zatával találkoztunk a Sok hűség semmiért-ben, amely­ben Gyárfás Miklós novellája alapján Palásthy György a már nevetségességig menő és Váltig hangoztatott asszonyi Sok hűség semmiért

Next

/
Thumbnails
Contents