Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
Sátortábor a Blikkben Foto: Sz. Gy. Hirdetmény Értesítjük az utazóközönséget, hogy a József A. u. építési munkálatainak befejezése következtében a 7 és 8-as autóbuszjáratokat július 4-től, a reggeli csúcsforgalmi idő kivételével, ismét eredeti útvonalukon, azaz a Béke tér—Zsol- cai kapu—József A. utcán át közlekedtetjük. Reggel üzemkezdettől 8 óráig a fenti járatok, a Gömöri pályaudvarnál levő sorompó kikerülése miatt, az előző évekhez hasonlóan Béke tér—Kun B. u.—Bajcsy-Zs. u. —Baross G. u. és József A. utcán közlekednek. Közöljük továbbá, hogy a Vasgyár Fürdő u. építési munkálatainak befejezéséig az l-es, 5-ös és 6-os autóbuszjáratok a Vasgyár érintése nélkül közlekednek. Ezen idő alatt a Vasgyárba utazók érvényes autóbusz bérletjegyük felmutatása mellett, a Marx tér, illetve Piac tér Vasgyár viszonylatban a 2-es és 0-s jelzésű Villamosokat utazás ■ céljából Igénybe vehetik. Miskolci Közlekedési Vállalat LoÜónvercményck A 26. játékhétre beérkezett C 092 988 lottószelvény. A nyeremények a nyereményilleték levonása után az alábbiak szerint kerülnek kifizetésre, öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 827 896 forint. Négy találatot 16 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 114 244 forint. Három találatot 3027 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 604 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 113 853, ezekre a nyereményösszeg egyenként 20 forint. 55 méter ntsgas kollégium A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóinak kényelmes elhelyezésére — mintegy huszonhárom millió forint költségelőirányzattal — ez év tavaszán kezdték meg az új kollégiumi épület építését. A 16 szintes, 55 méter magas létesítmény, amelyet a KÖZTI tervei szerint a legfejlettebb technológiával építenek fel, az ország egyik legmagasabb középülete lesz. Az épület álsó három szintje már elkészült. Ezt a részt még a hagyományos módszerrel, helyszínen készített betonozással végezték el. Az épület többi részét Dániából vásárolt modern, mindig az építkezés szintjére emelkedő berendezéssel, folya- déknyomással működő kűszó- daru segítségével, úgynevezett UNIVÁZ szerkezetekből, előregyártott elemekből szerelik össze. A korszerű építőgép használatával, amely az egész építési területet kiszolgálja majd, szükségtelenné válik a sok idővel járó hagyományos állványozás. így az építkezést biztonságosabb körülmények között és várhatóan gyorsabban, gazdaságosabban oldhatják meg. A terv szerint 1968 első felére elkészülő épület alsó három szintjén — egyebek között — ABC típusú üzletcsoport, társalgó, postahivatal lesz. Az Melegben Az idei nyár reklám-szöveg újdonságát város- és faluszer- „e láthatjuk: Melegben ajánljuk! Es utána következnek azok az áruk, amelyek megvételét kimondottan nyáron tanácsolják. Ez eddig rendben is volna, ha valóban csak olyan árukat reklámoznának ezzel a szöveggel. De! A miskolci cipőboltok kirakataiban például nemcsak a könnyű szandálok és világos cipők árcéduláin díszeleg a kedves ajánlat. Vastagtalpú félcipőkön, fekete lábbeliken is! Láttam egy pár szürke, fűzős, magasszárú cipőt 170 forintért. Ezt is melegben ajánlják! Legalább azt írták volna, hogy az idei nyáron ajánlják. És Felhívás Kovács István 14 éves gyermek l.%6. június 18-án az esti órákban a szülei lakásáról eltávozott, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. k+'k-k'k+'k'k-k'k’kic'k'k'k'k'k-k-k'k'k1('kii;'k-k'k'k'k'k-kii;'Airkirlrki<irkicici!+ ** Bélyeggyűjtők sarka * Elénk érdeklődés közepette megalakult Miskolcon a Tervezők Bélyeggyűjtő Köre, 92 taggal. A kö. elnöke Juhász László, míg titkába Csathó István gyűjtőtárs lett. Az alakuló ülést a modernül berendezett Zsigmondi utcai székház egyik előadó termében tartották meg. Ezen a.z ülésen sok aktuális kérdést tárgyaltak meg. A lelkesedés olyan nagy volt, hogy már az alakuló ülésen 5 új tag kérte felvételét a körbe. Ugyancsak megalakult Miskolcon az Orvosegészségügyi Szakszervezet keretén belül is a bélyeggyűjtő kör, 22 taggal. A kör elnöke Simkó Imre, titkára pcd;g tír. Takács Sándor gyüjtőtárs lett. Az összejöveteleket a Szentpéteri kapui kórház klubhelyiségében tartják, minden pénteken. Üj felnőtt kör alakulásáról számolhatunk be több miskolci üzemnél. így például megalakult az JBM. Borsod megyei Mélyépítő Vállalatnál, ahol Rácz Györgyné gyűjtőtársat választották meg titkárnak, elnök Szomolya Pál, a Lettin Kohászati Müvek hengermű I. bélyeggyűjtő körének elnökéül Vértessy Tibor, titkárának Beör Pál gyűjtőtársat választották meg. Az Egyetem városban a KGM Tüzelést'' Vonikai F.rt?t ‘:rtc'7'»tr.él az elnöki tisztséget PVotés Árpád, a titkári reszortot Barna Péter gyüjtőtárs tölti be, míg az LMASZ Üzletigazgatóságának bélyeggyűjtő '•J' körében Szalontai Lajos gyűjtő- társ lett az elnök és Zenovitz Sán-;J dór gyüjtőtárs a titkár. í Igaz ugyan, hogy az iskolai idény J már befejeződött, de a napokban alakult meg Perecesen a MŰM. 3» 104. sz. Szakmunkásképző Intéze-itten belül az ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör, melynek vezetője Patai ^ László gyüjtőtárs lett. ^ Egyre jobban fokozódik az ér-jf deklődés a bélyeggyűjtés iránt, jf melyet bizonyít az, hogy az elmúlt j időszakban sok új kör alakult, de*r a közeljövőben is új kör fog meg-J alakulni a sajószentpéteri Búkkal-T jai Szénbányászati Tröszt szak-7 szervezetén belül, és a tokaji kul-^ túrotthonban is. Bizonyára öröm-^ mel veszik mindazok, akik a kö-jf zelbcn laknak, hogy szenvedélyük- nck helyben tudjanak hódolni. if Budapesten rendezik meg aí VIII. Atlétikai Európa Bajnokság got. Ebből az alkalomból a postai érdekes rajzú bélyegsort bocsát ki. Az egyes bélyegeken ábrázolt at->f Iéták mögött Budapest egy-egy j nevezetességének sziluettje lát-J szik. ^ A magyarországi önkéntes tűzol- tóság megalakulásának 100. évfor-)f dulójára július 1-én 2 forintos bé-3f lyeget bocsátott forgalomba Magyar Posta. ; Varró Gyula * Ruházata: piros-zöld-sárga nagykockás, hosszú ujjú meleg ing, kék pantalló, zippzáras zsebekkel. Fekete félcipő. Kérjük, hogy aki tudomással bír a gyermek tartózkodásáról, közölje a Miskolc Városi és Járási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályával. Miskolc, Rudas László utca 14. sz., I. em. 23. sz. Telefon: 3C-141 (235 mell.) Miskolc városi Rendőrkapitányság Időjárá* Várható időjárás ma esfty: főként nappali felhőképződés, egy-ket helyen záporcső, zivatar. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. .*********-X-*********45-»**-X-*-X-*****-*****4í-*******« Böo(ö nzött I) űcsiízk od ás — színházi est után Mezőkövesden legördülvén a függöny az évad utolsó előadásán, az öltözőkben kedves, baráti búcsúzkodásra kerül sor. Szabady József és Pákozdy János állt a kézfogások, rövid „szónoklatok” középpontjában. A két ismert nevű színész hosszú éveket töltött a Miskolci Nemzeti Színház kötelékében, s most Szabady József öt év után Pécsre, az operatársulathoz szerződik, Pákozdy János pedig tíz éves miskolci színészi pályafutása után a békéscsabai Jókai Színház társulatához kerül. A közönség itt búcsúztatta gondolatban Dobránszky Zoltánt is, aki szintén egy évtizedet töltött a miskolci színház közösségében. s most a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. Csanády Ilát is ünnepélyes külsőségek között búcsúztatták pályatársai. Csanády Ila negyven évig hűségesen szolgálta a színpadot, s most nyugdíjba vonult. Fillér István szintén búcsút vett a miskolci közönségtől, ő a Madách Színházhoz szerződött. Károlyi Mária a kecskeméti Katona József Színház kötelékében folytatja Miskolcon megkezdett munkáját. Telessy Györgyi szintén új színházban játszik a következő évadban^ Azokat, akik a rögtönzött búcsúzkodásnak nem lehettek részesei, a színházszerető közönség nevében ezúton köszöntjük. $ * * ¥ T í ¥ ¥ * ¥ ¥ i ¥ ¥ * ¥ ¥ * ¥ ¥ * * i T T ¥ tt ¥ Elutazott az első miskolci egyetemista csoport külföldi termelési gyakorlatra épület többi részében négyszáz hallgató korszerű elhelyezésére több mint kétszáz szobát alakítanak ki. Az épület minden szintjén mosdó, öltöző-zuhanyozó, főző-, vasaló- és mosófülkék biztosítják a lakók kényelmét, higiénikus ellátását ajánlják ? akkor biztosan tudnám, hogy a kereskedelem összejátszott a mostoha természetfelelőssel.;. <R) Korszerűsítették a sajóbábonyi könyvtára! Asajóbábonyi községi könyvtárat 76 ezer forint összegből korszerűsítették. A megszépült, kicsinosított, könyvtárat pénteken, július 1-én ünnepélyesen adták át a közönségnek. Az ünnepségen Horváth Viktor, a községi tanács vb-elnö- ke tartott beszédet, majd Er- dődi Lászlóné könyvtárvezető szólott a könyvtár munkájáról, feladatairól. Ezután Serfőző János, a miskolci járási könyvtár igazgatója tartott ankétet Berkes! András Húszévesek című munkájából. Bartus András Sajóbábony Szigeti Sándor csillés, tömöri lakos, soha nem vetette meg az italt. Sőt! Túlságosan is szerette. Családi élete is ezért borult fel. Ittasan járt haza, feleségét ilyenkor megverte. A fizetését nem adta haza. Ezért az asszony el is vált tőle. A végzetes italozást Miskolcon a Szentpéteri-ka- puban levő 53-as italboltban követte el. Jócskán becsípett állapotban érkezett már oda, sörözni kezdett, aztán egy vendéget megrugdosott, hátba- vágott, majd bicskát vett elő, azzal azonban szerencsére nem sebesített meg senkit. Ez azonban, úgy látszik, még jobban feldühösítette, mert poharakat kezdett dobálni. Ezzel aztán ..sikerült” is neki valakit úgy arcon találni, hogy az 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 7 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Persze az okozott kárt is meg kell térítenie. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemről az idén részben a rokon-intézményekkel kötött baráti szerződés, részben a velük évek során kialakult kapcsolat alapján négy országban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban vesznek részt az oktatókkal együtt mintegy százötvenen külföldi nyári termelési gyakorlaton. Az első tizenegyes bányamérnök hallgatókból álló csoport július 2-án, szombaton reggel utazott el LenAz angliai Scunthorpe hentesei azzal büszkélkednek, hogy megdöntötték a német hentesmesterek 365 évvel ezelőtti rekordját, elkészítették a világ leghosszabb hurkáját. A gigantikus méretű hurkához tíz sertés húsát használtál? fel és — miután elkészült — száz méter hosszú asztalra fektették. Az asztalt jéggel vették körül és ventillátorokkal legyezgették, hogy a hurka friss maradjon. A sajátos hurka „közösségi célokat” szolgál. Fél kilogrammos adagokban árusítják, s a befolyt pénzen a városi menKovács Ferenc miskolci segédmunkást már fiatal korában elítélték egyszer súlyos testi sértésért; felnőttként ismét bíróság elé került hasonló vétségért. Utóbbi bűn- cselekményéért kiszabott büntetését éppen most tölti. Közben azonban újabb bűncselekményekért állították bíróság elé — a börtönből. Előző bűncselekményéért kapott ítéletének napján ugyanis Kocsis János hejcei hegesztővel a diósgyőri Szinvavöl- gyi Klubba tért be italozni. Itt mindketten alaposan berúgtak, hazafelé menve több embert arcul és mellbeütöttek. A garázdaságba visszaeső Kovács Ferencet 10, az először bíróság elé került Kocsis Jánost pedig 5 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Egyik ítélet sem jogerős. tmátc) gyelországba, ahol a krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia vendégeként töltenek majd három hetet. A többiek folyamatosan júliusban és augusztusban a freibergi, lipcsei, magdeburgi, varsói, kassai, valamint a harkovi műszaki egyetemet, illetve főiskolát keresik fel. A termelési gyakorlat során megismerkednek az ottani üzemek életével, a különböző tanszékek, tudományos intézmények munkájával. A vendéglátó országokból a nyáron ugyan- ennyien érkeznek a miskolci egyetemre. tőszolgálatot javítják meg és új úszómedencét építenek a gyermekeknek. Rendőrségi felhívás c? A Borsod megyei Rendőrfőkapi- tányság Vizsgálati Osztálya nyomozást rendelt el Jónás Károly (1926., Jónás Margit) és Jónás Árpád (1931., Jónás Margit) sajó- ivánkai lakosok ellen azért, mert nevezettek — 1964—1966 tavaszáig — a bányászlakta községeket járva, a ,»Békekölcsön” kötvények nyereményhúzási eredményeinek ellenőrzése alkalmával, a tulajdonosoktól több kötvényt, elloptak, majd azokat meghamisítva azi OTP-nél beváltották, s a nyereményösszegeket saját részükre tartották meg. Felhívjuk mindazon sértetteket, akiknél az említett személyek megjelentek és sérelmükre bármilyen visszaélést követtek el, az ezzel kapcsolatos panaszukat szóban vagy írásban a Borsod megyei Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztályán (Miskolc, Rudas László u. 14, III. 73. szoba) tegyék meg. Borsod megyei Rendőrfőkapitányság ESZAKM AGY ARORSZÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapj* Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc« Tanácsház tér S. Telefonszámok: Titkárság: 16—886. Kultúrrovat: 16—067. Ipari rovat: 16—035. Pártrovat: 16—078. Mezőgazdasági rovat: 33—687. sportrovat; 16—049« Belpolitikai rovat, panasz ügyek! 16—048. Riadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállasai Miskolc. Kossuth u. II. Felelős kiadó: Biró Pétét Telefon: 36—13L Hl rdetésfel vétel? Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16—213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dl) egy hónapra 12 Fii Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, Index? 25 053. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: Méry György, j Szerették az italt bíróság elé kér lilt A világ leghosszabb hurkája Borsodi sikerek ; a ba:ai Aranyponty Napokon i 9 Baján igen nagyszámú ver-; senyző, érdeklődő részvételével’ rendezték meg az Aranyponty: Napokat, melyen többek közötti az ország halászati termelőszö-j vetkezetei halfőzési versenyt’ rendeztek. A verseny szép; borsodi sikereket hozott. A: miskolci halászcsárda korhely ■ halászlévé arany, a tokaji ha-! lászcsárda halászlévé pedig’ bronz fokozatot kapott. 5 : Nfi veszteién Ózdon ; . : Ózd utcáin, változatos szép-! ségű környékén az idei nyáron’ ismét fiatal festők jelennek! meg, hogy megörökítsék a vá-’ rosnak, tájékának sokszínű • arcát. A vasgyári kollégiumban a képzőművészeti főiskolának húsz hallgatója rendezkedett be, hogy a tantervi anyagnak megfelelően a nyári hónapok alatt élményt gyűjtsön.