Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-21 / 171. szám
2 ÉSZAKMAGY ARORSZAG Csütörtök, 1966. július tV AFekszej Koszigin fogadta Péter Jánost A francia kűfpolifika tekintélyének „titkai“ A Gemini—TO Oitfőzi az Agena-2-at Á Gemini—10 űrpilótái jó 8 órás alvás után, magyar idű szerint 14 órakor engedélyt kaptak arra, hogy megkíséreljék a találkozást az Agena—3 célrakétával. A találkozást követően Collins elhagyhatja az űrkabint és egyórás űrsétára indulhat, miközben csak egy 15 méter hosszú „köldökzsinór” köti majd a Gemini—10- hez. A Gemini—10 a délutáni órákban megkezdte a meglehetősen nagy távolságban levő Agena—8 üldözését, s a tervek szerint 21.30 órakor éri el és magyar idő szerint éjfélkor lép ki Collins a világűrbe. Kedd este ismét súlyos ösz- szeütközésre került sor az Ohio állambeli Cleveland néger negyedében. A tüntető négerekre támadó rendőrök tüzet nyitottak a tömegre és megöltek egy 36 éves férfit. Az osz- szeütközés során számos sérülés történt. A rendőrség körülbelül 60 személyt tartóztatott Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szerdán fogadra Péter János külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson van a Szovjetunióban. A beszélgetés, amelyen Andrej Gromiko szovjet külügySzerdán délután a zsúfolá- ' sig megtelt alsóházban Wilson miniszterelnök elöterjeszle, s ezáltal több mint százra emelkedett az őrizetbe vettek száma. James A. Rhodes kormányzó rendkívüli állapotot rendelt el a városban és kijelentette, hogy annyi katonát küld a helyszínre, amennyit csak szükségesnek tart. táridő előtti teljesítését, és fordítsanak különös ügyeimet a munka minőségére. — ösztönzésként az ÉM. Építőipari Főigazgatósághoz tartozó minden KISZ-szervezet tevékenységét értékeljük — folytatja a felhívás. — A legjobb eredményt elért ifjúsági kollektívákat. fiatalokat 600 000 forinttal jutalmazza az építőipari főigazgatóság. György, a kulturális bizottság vezetője terjesztett elő. Ezután Jakó András vezető titkár ismertette az MSZMP Borsod megyei Végrehajtó Bizottságának július 8-i határozatát, végül Pásztor Mihály, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára tájékoztatta az elnökséget az aratásról. miniszter is részt vett, meleg, baráti légkörben folyt le. Andre) Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán ebédet adott Péter János magyar külügyminiszter tiszteletére. Az ebéden részt vett Szipka József, hazánk moszkvai nagykőtette a kormány takarékossági programját, amelynek a tervek szerint meg kell állítania a fontsterling fokozódó romlását és a brit aranytartalékok gyors elfolyását. Az intézkedések első és nagyobbik része a belső fogyasztókat sújtja. Emeli sok cikk fogyasztói adóját, ezzel összesen 500 millió fontot kíván elvonni a belső fogyasztástól. A radikális deflációs intézkedések természetesen jelentősen növelik majd a munkanélküliséget. Megfigyelők szerint a télen legalább félmillióval több lesz a munka- nélküliek száma, mint most. Wilson gyorsan felolvasott nyilatkozata után Heath, a konzervatív ellenzék vezére kijelentette, hogy az intézkedések az ország minden lakosát sújtják. A konzervatív ellenzék diadalmas hangorkánja fogadta Wilson miniszterelnök rendkívüli nyilatkozatát, amely úgy hangzott, mint a Munkáspárt egész választási programjának a temetési beszéde. A miniszterelnökbe valósággal belefojtotta a szót a percekig harsogd kórus: „Lemondani!”, „Lemondani!”. London feszült izgalommal várja, miképp reagálnak a kapitalista világ nagy pénz- központjai a most bejelentett kényszertakarékossági rendszabályokra. Kozmosz—125 A Szovjetunió szerdán felbocsátotta a Kozmosz—125 mesterséges holdat. A szput- nyik berendezése kifogástalanul működik. A koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. r-i ranciaors7ág, a francia i politika nemzetközi hatásfoka és tekintélye a második világháború óta még sohasem volt olyan erős, mint éppen most. E tekintélynövekedés alapja az, hogy Franciaország külpolitikája — igaz nagyon bonyolult és ösz- szetett okok miatt — szembefordult az amerikai egyeduralommal. Így Franciaország lett az a vezető nyugati hatalom, amely a második világháború befejezése óta először volt képes egy, az egész világhelyzetre kiterjedő önálló külpolitikai koncepció kidolgozására. Ez önmagában is különleges helyet biztosított volna Franciaországnak. A Párizsban meghatározott külpolitika jelentőségét, tekintélynövekedésnek igazi „titkát” azonban az adja meg, hogy alapvető vonása a nemzetközi helyzetben az utóbbi másfél-két évtizedben végbement változások józan értékelése. A realista külpolitika szemléletének az európai országokat leginkább érintő vonása Franciaország és az agresszív Atlanti Szövetség megváltozott viszonya, s ezzel összefüggésben Párizs úgynevezett „Európa-politikája”. Ismeretes, hogy a közelmúltban Franciaország bejelentette a NATO-ból, mint politikai-katonai szervezetből történő fokozatos visszavonulását. Ez azt jelenti, hogy Franciaország, bár az atlanti szövetségi rendszer tagja marad, már nem veti alá magát az amerikai uralom alatt álló NATO tagságból származó szervezeti kötelezettségeknek! A francia NATO-po- Litika, amelynek végső konzekvenciáit 1969. április 4-én, a húszéves NATO-szerződés lejártakor kell majd levonni, számos tényező terméke. Közülük a legfontosabb a következő: 1 Franciaország külpoliti- • kai vezetése felismerte, hogy a NATO stratégiáját az Egyesült Államok gyakorlatilag önhatalmúan határozza meg, s ezért lehetőséget kap rá, hogy szövetségeseit nemzeti érdekeik ellenére agresz- szív háborús konfliktusokba sodorja. Kiderült, hogy Washing• ton számára félreérthetetlenül egy agresszív és fegyverkező Nyugat-Németország jelenti az első számú európai szövetségest. Ez pedig veszélyeztette Franciaország hatalmi helyzetét az európai kontinensen, sőt, nemzeti szuve- rénitását is. A NATO-politikával • párhuzamosan a Közös Piacon belül kibontakozott egy úgynevezett „nemzetek feletti” integrációs irányzat, amely az atlanti blokk amerikaiak által irányított uralmi rendszerének gazdasági vetü- lete. Ennek keretében megerősödött az amerikai tőke beözönlése Nyugat-Európába és ezen belül Franciaországba, Nyugal-Európán belül viszont kibontakozott az amerikai monopóliumokkal szövetséges nyugatnémet trösztök fokozódó túlsúlya. Mindez Francia- ország nemzei érdekeit fenyegette, s ezen belül a francia monopóliumok jelentős csoportjainak érdekeit is. I lyen tényezők hatására bontakozott ki az önálló francia külpolitika, amely azonban nem maradt meg az Atlanti Szövetség jelenlegi szervezetének egyszerű tagadásán. Párizs képes volt rá, hogy pozitív, gyakorlati koncepciókat dolgozzon ki, amelyek során messzemenően tekintetbe vette az európai és világpolitika realitásait. A legfontosabb pozitívum ezek sorában, hogy az új francia külpolitika az európai problémák megoldását az európai nemzetek kizárólagos jogának és kötelességének tekinti — tehát távol akarja tartani az európai problémák megoldásától az amerikai politikai befolyást. E ttől elválaszthatatlan, • ebből logikusan következik, hogy a francia külpolitika jelenleg tudatosan keresi a megértés útját a szocialista országokkal. Ennek bizonyítéka egyrészt az európai valóság reális tudomásul vétele — például az Odera—Neisse határ elismerése — valamint a gazdasági, kulturális, diplomáciai kapcsolatok szorosabbra fűzése. Számos magas szintű diplomáciai érintkezésfelvétel után legutóbb De Gaulle francia elnök szovjetunióbeli látogatása tette fel a koronát ezekre a2 erőfeszítésekre. Ez az utazás nagy fontosságú kulturális és gazdasági megállapodásokon túl kidolgozta a rendszeres konzultáció rendszeré! a Szovjetunió és Franciaország között. Ez az első eset) j hogy szocialista és tőkés nagyhatalom között sor kerül a rendszeres politikai konzultációk megvalósítására. Természetesen clengedhetet- j len része e független külpolitikai koncepciónak, hogy Franciaország a távol-keleti politika kérdéseiben is szemben áll az Egyesült Államok törekvéseivel. A kiindulás alapja itt. is az alapvető világpolitikai valóság tudomásulvétele: távol-keleti viszonylatban a Kínai Népköztársaság elismerése Franciaország részéről és tö-; rokvös a Kínához fűződő ész-j szerű és normális kapcsolatok ! fenntartására. Ebből fakad a francia külpolitikának az az állásfoglalása, amely szerint ■ a Távol-Kelet égető kérdéseiben tűrhetetlen a katonai megoldás keresése: a politikai megoldást, a tárgyalások útját kell választani. Ezen elvi álláspont gyakorlati megnyilvánulása, hogy a francia külpolitika ellenzi a Vietnam elleni agresszió úgynevezett „lépcsőzetes kibővítését” és ezen belül Hanoi és Haiphong bombázását, valamint az, hogy Franciaország gyakorlatilag visszavonult a SEATO (a távol-keleti agresszív blokki szervezetéből. A franda külpolitika természetesen egy tőkés nagyhatalom politikája, terméke a kapitalista világban az utóbbi másfél évtizedben bekövetkezett erőeltolódásoknak és feszültségeknek. Ebből következik) hogy álláspontja számos nagy fontosságú gyakorlati j kérdésben eltér a szocialista országok által követett politikától. Mindez azonban nem változtat azon a joggal történelminek nevezhető tényen) hogy a nyugati világ egy vezető nagyhatalma olyan külpolitikát dolgozott ki, amelynek fő vonala: az amerikai egyeduralom felszámolása a nyugati országok nemzetközi kapcsolataiban. A francia külpolitika így arra törekszik) hogy megszabadítsa a nyugati országok diplomáciáját az amerikai kényszer súlyos terhétől és az emberiség legfontosabb kérdéseiben növelje egy józan és békés megoldás kidolgozásának lehetőségét G. E. Hatszázezer forint jutalom a legjobb ifjú építőknek A KISZ Központi Bizottságával és az Építők Szakszervezetével egyetértésben az ÉM Építőipari Főigazgatóság felhívást bocsátott ki az irányítása alatt álló vállalatok KISZ- szervezeteihez. A felhívás többek között hangsúlyozta: — Biztosítsák, hogy a versenyvállalások megvalósítása segítse elő az egyes vállalatok idei tervének haSZMT elnöksége •• Illést tartott az A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége július 20-án, szerdán ülést tartott. Meghallgatták Kopcsó László titkár előadásában az 1966. évi határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. Elfogadták a fúvószenekarok munkájának fejlesztéséről szóló javaslatot, amelyet Kováts Rendkívüli állam! Cíeve'andba.i vete is. Kényszerlaliarékossági rendszabály ok Angliában JAMES ALDRIDGE: Fiainknak őrükül"* z újszülött, aki 1945-ben jött a világra, ma felnőtt férfi, 21 éves, angoi vagy orosz, francia vagy amerikai, német vagy japán. Huszonegy év — a bevonulási korhatár! Én is'21 esztendős voltam, amikor elmentem a háborúba. Miként kortársaim többsége, azzal a szilárd hittel áthatva harcoltam a fasizmus ellen, hogy az egész emberiség jövője íiigg annak a kegyetlen küzdelemnek kimenetelétől, amelynek akkor még nem láttuk a végét. Ha nem hittünk volna ebben, nem tudtunk volna küzdeni és győzni. És ezt vallom ma is, amikor Nyugaton divatossá váltak az olyan vélemények, hogy — úgymond — a II. világháború „szokványos háború” volt, amely semmiben sem különbözött az előzőektől. Az angol kormány ez év áprilisában megjelentette azoknak a műveleteknek rövid, hivatalos történetét, amelyeket az angol hírszerzés hajtott végre a megszállt Franciaország területén tevékenykedő partizánokkal együttesen. A könyvben érvényesül az a tendencia, amelynek célja: kissebbíteni a francia ellenállás hőseinek szerepét. E törekvések ellen határozottan tiltakozott Odette Fellows, aki a háború éveiben angol hírszerzőként tevékenykedett Franciaországban és hősiességéért magas brit kitüntetésben részesült. E könyvecske szerzője. Foot olyan megjegyzéseket tesz, hogy — úgymond — a kínzások, amelyekkel a fasiszták gyötörték áldozataikat, eltúlzott történetek. Igaz, őt nem kínozták, ilyen veszély nem is fenyegethette, már- csak azért sem, mert nem szolgált olyan szerveknél, amelyeknek tevékenységét történelmi perspektívában bátorkodott ábrázolni — Jelenti ki Odette Fellows. Napjainkban Footh könyve nem jelent valamilyen kivételt. Nálunk, Nyugaton napról napra erősödik az a tendencia, amelynek célja: csökXenteni mindannak történelmi jelentőségét. amit a Szovjetunió és más antifasiszta erők tettek a háború idején. Úgy látszik, egyesek olyan szellemben kívánják nevelni a tiatal nemzedéket, hogy ne higgyen el semmit abból, amit a háborús években elkövettek és elszenvedtek. L ondonban nemrég szovjet, angol, lengyel és amerikai szerkesztők vitát rendeztek annak tisztázása végett, hogy az európai politika kérdéseiben vallott ellentétes nézeteket hol lehet közel hozni egymáshoz, és hol ütköznek ezek az ellentétek elvi nézetekbe? Nem ismerem a vita során felszólaló küldöttek beszédeinek tartalmát, de azon a fogadáson, amelyet a szovjet nagykövetség rendezett a találkozó részvevői tiszteletére, az egyik angol szerkesztő keservesen panaszkodott amiatt, hogy a lengyel delegátusok — az ő nézetei szerint — alaptalanul nyugtalankodnak a nyugatnémet militarizmus és neofasizmus feltámadása miatt. „Mi szükségünk van nekünk erre? — kérdezte ingerült hangon. — A háború véget ért Győztünk. Itt az ideje, hogy kiverjék a fejükből a német militarizmusról szóló ostobaságot! A németek nem képesek ismét a régi úton haladni. Az egyszerűen lehetetlen!” A Szovjetunióban még egy 10 éves gyermek is kitűnően tudja, mit kell válaszolni az ilyen furcsa és ostoba nézetekre. Az angol szerkesztő véleménye egyáltalán nem jellemző hazánk széles közvéleményének beállítottságára. A szerkesztői konferencia rendezőinek választása azért esett éppen őrá, hogy különös nézetei ellensúlyozzák azt a mély gyanakvást, amely a legtöbb angolnál megnyilvánul a nyugatnémet milita- rizmust illetően. A vérbeli angol reakciósok hirdetnek most egy „elméletet”, amelynek lényege ígv foglalható össze: mivel végső soron a világhelyzetet a két szuperhatalom — Amerika és a Szovjetunió — vetélkedése határozza meg, Nyugat-Németország valójában nem játszik fontos szerepet. Ha pedig így van, miért félünk a nyugatnémet politikusok bármiféle akcióitól még akkor is, ha azt követelik, hogy csatolják az NSZK-hoz mindazokat a területeket, amelyeket annak idején Hitler követelt? Bármiféle új háborúban — bizonyítják a mi reakciósaink — egyáltalán nem csupán az igények képezik majd a konfliktus alapját! Hasonlít ez azokhoz a szónoklatokhoz, amelyeket az 1938—1939-es években hallottunk, amikor Chamberlain, az akkori angol miniszterelnök Münchenbe utazott Hitlerhez, és amikor visszatért Angliába, győzelmesen lobogtatta a papírrongyot — a Hitlerrel megkötött egyezmény szövegét —, és e szavakkal fordult az angol néphez: „A békét, a becsületes békét hoztam önöknek!” A „becsületes béke” — ezt a kifejezést az a törekvés d.ktálta, hogy békeszerető politikusként tüntessék fel Hitlert — néhány hónapig tartott. Hitler tétovázás nélkül betört Csehszlovákiába, amit Chamberlain előre tudott. De akkor úgy gondolták, hogy Hitler akciói egyáltalán nem kell, hogy nyugtalanítsanak bennünket. Hiszen abban a pillanatban agressziójának éle nem a Nyugat, hanem a Kelet ellen irányult. M ost pedig ismét felhangzónak ugyanezek a fecsegések. Miért kell nekünk félni a nyugatnémet milita- rizmustól, még ha Nyugat-Németország bíróságai, hadserege és államapparátusa náci kézen van is. még ha Strauss úr olyan beszédeket mond is. amelyek nagyon hasonlítanak Hitler 30 évvel ezelőtt elhangzott beszédeihez? Hiszen a nyugatnémet militarizmus a Kelet és nem a Nyugat ellen fordítja agressziójának élét! Én már ez ötvenedik esztendő felé közeledem. Az én nemzedékem megtette mindazt, amit meg kellett tennie és őszintén szólva, szívesebben venném, ha többé nem kellene emlékeztetni rá, amit tettünk. Valahogy jobb volna, ha így szólhatnánk gyermekeinkhez: „Mindennek egyszer és mindenkorra vége van. Ne féljetek! Ez soha többé nem ismétlődhetik meg!” De éppen azért, mert nagyon jól tudjuk, mi történt a múltban, tudjuk azt is, hogy ennek megismétlődése teljes mértékben lehetséges, még akkor is, ha huszonegy éves gyermekeink ezt hihetetlennek tartják. Amikor látjuk, hogy a nyugatnémet szolda- teszka ismét szövi Európa meghódításának terveit, hivatkozva nemzetközi becsületére, meg kell kongatnunk a vészharangot. Most, amikor könyvekben és a propaganda apparátus útján következetesen utat tör magának egy olyan „eszme”, amely szerint az elmúlt háború végeredményben valamifajta becsületes gentleman-párviadal volt, kötelességünk emlékeztetni rá, hogy ebben a háborúban nem volt semmi ;,gentleman-like”, sző se volt semmi ilyesmiről. A „párviadal” egyik oldalról a hivatásos hóhérok és gyilkosok, a másik oldalról a szabadságszerető népek között folyt, s e népeket áthatotta a harag és a felháborodás, ezért indultak harcba a hóhérok, a gyilkosok ellen. , Londonban a White-Hall streeten, ahol a kormányhivatalok vannak, áll az eiső világháborúban elesett katonák tiszteletére emelt emlékmű. A második világháborúig az volt nálunk a szokás, hogy leemeljük kalapunkat az emlékmű előtt még akkor is, ha autóbuszon haladtunk el mellette. Amikor a miniszterelnök rezindenciájából a parlament épületébe ment, ő is minden alkalommal megemelte kalapját az emlékmű mellett. Szép gesztus! Emlékszem, akkor engem, mint egészen fiatal embert, felbőszített ez a szokás: kalapot emelni egy kőtábla előtt. Úgy tűnt, mintha gúnyt "űztek volna minden katona emlékéből, akit megöltek Franciaország lövészárkainak mocskában 191.4—1918-ban. Ezzel a gesztussal túlságosan könnyen megnyugtatták lelkiismeretűket sokan azok közül, akik a halálba küldték őket. A mikor a szövetségesek a II. világháborúban győzelmet arattak * német militarizmus felett, ml, angolok Londonban nem emeltünk új emlékművet az elesettek tiszteletére, hanem a rég* emlékmű, az 1939—1945-ös harcokban elesett katonák emlékműve is lett. Ma, amikof elhaladunk előtte, többé nem emeljük meg kalapunkat, mert mindannyian — szerintem — megértjük, hogy az elesettekről való igazi megemlékezés a történlek gyötrő felidézését jelenti, és az úri gesztus, a kalap-levétel nerfl fejezheti ki érzéseinket. De nemcsak az elesettek emléke iráni kellő tisztelet megnyilvánulásáról van szó Abban a meggyőződésben akarom neveirt fiaimat, hogy a háború önmagában borzalmas és a fasizmus iszonyú. Úgy érzem, hogÉ ezzel adózom legjobban a múlt háborúban elesett minden katona emlékének. Nem akarunk új világháborút, de ezzel együtt sohasem hátrálhatunk meg azok előtt, akik szomjazzák a háborút, akik meg akarnak felemlíteni bennünket. Kötelességünk, hogy bátran útjukat álljuk, még mielőtt túlságosan mesz- szire jutnának. Csak Így háríthatjuk el * III. világháborút, csak így őrizhetjük meg nZ életet, a naey győzelem gyümölcseit. A múltnak ez az a tanulsága, amelyet kötelességünk átadni fiainknak.
