Észak-Magyarország, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
féntck, 1966. június 10. ÉSZAKMARY A BORSAAG §íés*@m map a Ä jelszó—Válogaiott sportolók bemutatója — Eseröissáz részvevő i,Töltsük a hétvégét a szabódban!" — c mondat valóságos jelszava lett annak a nagyszabású ifjúsági találkozónak, amelyre a hét végén kerül sor a Csanyik-völgyben. A KISZ Központi Bizottsága ezzel a kezdeményezésével szeretné rendszeressé tenni, hogy a természetjáró, a természetbarát diákok minden évben találkozzanak az ország valamely pontján. Az első választás Borsodra, közelebbről a Csanyik-völgyi táborhelyre esett. Szombaton ide érkezik 17 megyénkből — Nógrád és Győr megye nem képviselteti magát — mintegy ezerötszáz középiskolás fiatal. Természetesen az Országjáró Diákok Országos Találkozójának a turisztikán, a gazdag sport- programon kívül más, fontos küldetése is van. Ez egyértelműen kitűnik a három nap műsorából. Sportvonatkozásait tekintve ts jelentősnek mondható azonban e kezdeményezés, és minden valószínűség szerint tovább növeli majd a turisztika, a természetjárás népes táborát. Vasárnap lesznek a legérdekesebb sportesemények. Mint a rendező bizottságtól megtudtuk, mintegy 150—200 sportoló részvételével — közöttük több magyar válogatott is szerepel — színvonalas sportbemutatót láthatnak a találkozó részvevői és a meghívott vendégelt. Népes külKönyvekről: PoBc, a fekefe A világ legjobb labdarúgójáról szól Fritz Hack könyve, amely a futball napjaink leg- ünnepeltebb tehetségét és művészét mutatja be. Ez a ma 26 éves néger fiú szédületes iramú karriert futott be. A könyv szerzője több mint egy évtizede él Dél-Ameriká- ban és kitűnő ismerője a brazil labdarúgásnak, emellett «szakértője is, hiszen ömaga a második világháború előtt harminckétszer játszott a német válogatottban. Ez a belüliről való szemlélés magyarázza az életpálya bemutatásának itt-ott rajongó hangját. Persze, nemcsak ez, hanem a futball sajátos helye és szerepe a latin-amerikai világban. Érdemes erről az egyébként igen szerény és kulturált Pelé szavait is idézni: ,,Szeretem a futballt, ennek a szép játéknak köszönhetek mindent, azt, ami vagyok, s azt, amim van. A labdarúgás játék. Éppen ezért mindig döttséggel érkezik a Budanes- li Honvéd SE. A DVTK birkózó szakosztályának tagjai közül bemutatót tart Gutt- mann, Gonda, Budai és az országos ifjúsági bajnokságon legjobb helyezést elért birkózók. A Miskolci Dózsa csel- gáncsozóival vonul fel. Az MHS motocrossosaj a terepadta jó lehetőségeket kihasználva, kilenc géppel érdekesnek ígérkező versenyt rendeznek. Minden valószínűség szerint nagy érdeklődés kíséri a honvédelmi alakulatok haditechnikai bemutatóját. A legmodernebb fegyvernemekből is ízelítőt kaphatnak a találkozó részvevői. A turisztikára a harmadik napon kerül sor. Heteken át tartott az akadályokkal tarkított útvonalak kijelölése. A versenyben mi nden megye egy-egy csapattal vesz részt, a Borsod megyei Természetjáró Szövetség gondosan kidolgozta a csapatok tennivalóit, és a verseny lebonyolítását is jól megszervezte. A rendező szervektől végül megtudtuk, hogy minden megye külön altábort. épít. A találkozó részvevői így a maguk hozta felszerelésekből készítik el három napos lakóhelyüket, ez is egyik programja a , találkozónak. A természetjárás, a turisztika, mint a legnagyobb tö- 'megeket vonzó, kellemes sportág egyre népszerűbbé válik. A „Töltsük a liét végét a szabadban” — jelszó vetüle- tében minden bizonnyal még többen hódolnak majd e nemes szenvedélynek. A Csanyik-völgyi találkozó, a háromnapos program talán kezdete lesz annak, amit e jelszó magában foglal. Paulovits Ágoston S a A Népköztársasági Kupa csapatversenyek első fordulója június 26-án lesz. 92 csapat nevezett be, közülük az I. forduló után kiesik 28. A Miskolci Spartacus első ellenfele a budapesti VasútépíglgÖslg\j[SZCM vidámnak kell lennie annak, aki ezt űzi. Lelkesítse azt, aki játssza, de lelkesítse a nézőt is. Senki se vegye azonban a kelleténél komolyabban. És még sokkal kevésbé szabad a labdarúgásnak tudománnyá, vagy filozófiává fejlődnie. Nálunk, Brazíliában a labdarúgás kötetlenebb, spontánabb, ötletesebb. Könnyebben tudja egyensúlyban tartani magát. Ezért úgy vélem, hogy a dél-amerikai futball fölényben van az európaival szemben. Meggyőződésem továbbá, hogy a brazil labdarúgás, — «is ezt ne vegyék hiúságnak a részemről — jelenleg az első helven áll a világon”. Pelé több emlékezetes szereplésének bemutatásával ez az igen izgalmas könyvecske betekintést nyújt a futball szépségeinek, érdekességeinek világába is, és rendkívül kellemes olvasmányt ad az érdeklődők kezébe. (Sport kiadás.) k k tő l<ssz, a Miskolci VSC pedig a Debreceni Vasutassal mérkőzik. A KIOSZ rendezte n. osztályú verseny élcsoportjának állása: Keczer János 6 pont (6 játszmából), Tóth Ferenc 6 (8 játszmából), Virosztek Ferenc 5 (7-ből). • Az MVSC helyiségében I. osztályú minősítő verseny kezdődött tizenkét részvevővel. Versenynapok: kedden és pénteken délután. Három felírás után iátékfelfüggesztcs Az MLSZ egyik legutóbbi rendelkezése szerint a játékvezető által háromszor figyelmeztetett és felírt labdarúgó játékjogát fel kell függeszteni. Érdekes ezzel kapcsolatban. hogy az utolsó bajnold forduló előtt kik azok. akik eddig már kétszer a játékvezető noteszébe kerültek: Albert, Szűcs (FTC), Lévai (Dorog), Mathesz (Vasas), Molnár, Velad (Csepel), Varga (MTK), dr. Győrkő (Pécs), Básti (Salgótarján), Ligeti (Dunaújváros), Kiss, Szurgent (Diósgyőr), Tamás (Győr), Sípos (Bp, Honvéd). Harc a kapu előtt Kovács, az ÖztU Kohász válogatott kézilabdása két védő között, clvetődve kapura lő. Foto: Sotkovszky ADAS — VÉTEfc 900-as Wartburg személygépko» esi. garantáltan kifogástalan, eladó. Gyula u. 2. Érdeklődni: déf- után._____________________________4083 Jókaiban levő masszív világos hálószobabútor eladó. Kuo Béla U. fii.____________________________4027 Modern külföldi báló. megkímélt aüapotban. felszerelve eladó. Bajcsy-Zs. u. 21 „ 12. __________4251 J ó állapotban levő konyhaszekrény eladó. Benedek u. 0., IV/3. Kilián-dél.___________ 4138 R éka mié, fotelok, székek eladóké Augusztus 20 utca 18.. 1/1.________ S ötét varia szobabútor, egyszemelyes rekamié, szögletes asztal# rádióasztal, 4 db szék, 2x3 m-esi használt perzsaszőnyeg eladó. Megtekinthető du. 6-tól. Miskolc, Se* lyemrét u. 14., 11/2. Lucerna és kaszáló lábon eladó. Érd.: Mátyás király u. 27. Juháss. Opel Record személygépkocsi eladó. Rohály, Bodrogkeresztúr* Gyártelep. 56783 Vállalatok, intézmények, otthonok, közülctck figyelem! Ne várakozzanak, használják ki az alkalmat, mert a most leadott pufajkák, sofőr-, vasutas bundák, pokrócok javítását és tisztítását rövid határidőre vállalja a Pa t y o1 at A HOV. Miskolci Hűtőháza felvesz anyag- és áruforgalmi vezetőt, mezőgazdasági Ismeretekkel, lehetőleg agronómusi képesítéssel. Mezőgazdasági mérnök előnyben. Fizetés a 113/62 Élm. M. r. 51. kategória szerint Jelentkezni lehet: Hűtőház, Sajó-part munkaügyén. LARÄS — INGATLAN Eladó Tízeshonvéd u. 22. szárod ház azonnali beköltözéssel. _______ E ladó 2 szobás, lakökonyhás, fő- rőfülkés családi ház. Martinttíep* Sztrogh Sámuel u. 1L______________ S zoba, konyha. melléképületí>5t álló ház beköltözhetően, sürgősen eladó._Pankó Pista_m 83. K étszobás, lakókonyhás, kom f. lakásomat elcserélném l szoba hálófülkésre, a belvárosban. Takacá András, Petnehází bérh^ Park u. 11., tsz. X a.____________________4C47 I I. emeltül, nagyméretű 3 szoba összkomfortos belvárosi lakásomat: elcserélném 2 kisebbre. Érdeklődni nappal: 33-578-as telefonon. Különálló helyiség, házaspárnak kiadó. IL kér.. Kisdobos u. 15. KülÖnbejáratú kis szoba kiadó. Sík u. 11. sz. Novák. Különálló üres szoba, fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Martiniéi ep, Egressy Gábor u. HL £r- deklódni 13 órától.________________ H ázaspárnak szoba, azonnali* kiadó. Kazinczy u. 22., fszt, 1. ajtó. Bútorozott szoba, nő részére Madó. Bezerédi u. l/a. ______ B útorozott szoba azonnal kiad& III. kér., Bercsényi a. 2., Minden kedves vendegünket szeretettel várunk. MISKOLCI VENDÉGLÁTÓI PARI VALLALAT Elvesztettéin 8-án es<e fél 10 őrs körül a Belvárosi étteremben Csaj” ka női karórámat. Kérem a becsületes megtalálóját, jutalom ellenében adja le ugyanott, a pénztárnál. _____________________________4343 A utó öninditok és dinamók javításai rövid határidőre vállaljuk- Mir-Köz Autó-villamossági rear* leg. Bp., X. kor., Kelemen üt 11. Telefon: 148-704. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a szeretett férj, édesapa, testvér és rokon BOLGÁRV LAJOS nyugalmazott, főjegyző életének 78. évében, június tt-én csendesen elhunyt. Temetése június ll-én délután 4 Órakor, Mezőkövesden. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk EPERJESI LÁSZLÓ gk. vezető munka teljesítése közben, folyó hó 7-én hirtelen elhunyt Elhunytat a Megyei Tanács. VB. saját halottjának tekinti és gyászszertartását folyó hó 10-én, délután 16 órakor rendezi a Mindszenti evangélikus temető halottasházánál. Megyei Tanács VB. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama SZABÓ LAJOSNß Sfi éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése június 10-én délután fél 1 órakor, a diósgyőri rom. kát. temető ra- vatalozójáoóí. Szabó IjäJos aj', crdóméroök » é-S rJsvtiad }a Felveszünk ÉPfTÉSZMÉRN ÖKÖT, vagy gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZTECHNIKUST épület karbantartási és beruházási műszaki ellenőri munkakörökbe. — Beruházási előkészítői, tervezői munkakörbe keresünk továbbá KÖZGAZDÁSZT és VILLAMOSMÉRNÖKÖT. Elsősorban Miskolcon és környékén lakók jelentkezését kérjük. Fizetés 14/196S. számú NIM utasítás szerint. Jelentkezni személyesen, vagy írásban lehet az Északmagyarországi Vegyiművek személyzeti osztályán, Sajóbábony. Figyelem! Forróvíz és kisnyomású gőzfűtö berendezések szakszerű karbantartását, felújítását 6 havi garanciával, 1966. június 15-ig beérkező rendelésekre vállal a Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat távfűtési üzeme. VGV. távfűtési üzem Kazincbarcika, Rákóczi tér 4. VEGYES Figyelem! Tapolcán az Annában minden este Pckár Anno táncdalcnckcsnő lép fel A Kisvadászbau Mátyás Jenő énekel Nagy gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZ vagy ELEKTROTECHNIKUST villamos forgógép üzemvezetőnek keresünk, felveszünk továbbá egyenáramú hegesztőgépek tekercselésében jártas MOTOR TEKERCSELŐKET. Jelentkezés „Szakember” jeligére június 15-ig a Magyar Hirdetőbe. Sodronyos szögvaságyakat könyvjóvAIrassal Átadunk soo db-ig Érdeklődni lehet a Boi-sodi Szénbányászati Tröszt Munka- és Bérügyi Osztályán Miskolc, Szemere u. 15. A HOV. Miskolci Hútőháza felvesz instruktort, gyakorlattal. Közgazdasági technikum kereskedelmi tagozaton végzett előnyben. Fizetés: a 113/62 Elm. M. r. 52. kategória szerint Jelentkezni lehet: Hútőház, Sajó-part munkaügyén. HIRDETÉSEK állás Orrii Lakáskarbantartó Ktsz felvételre keres azonnali belépessél építőipari mérnököt, vagy technikusi, építési vezetői beosztásba. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Ózd, II.. Bolyki Főút 116. Miskolc mj. Városi Tanács VB Ipari Osztálya pályázatot hirdet GYORSGftrlitoi Állas BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezés: Ipari osztályon. Tanácsház tér 8. Adminisztrációban jártasok előnyben. \t CM. n. ss. Állami Építőipari Vállalat. 11. sz. főépítésvezetőeége kőműves szakmunkásokat es segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: Kazincbarcikán, Építők útja 11. Munkaügyi csoportnál. A Miskolci Hútőház felvesz egy hűtőgépkezelői vizsgával rendelkező gépészt. Jelentkezni lehet Hútőház, Sajópart, munkaügy. A Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat felvételre keres GYORS- ÉS GÉPÍRÖNÖKET. Jelentkezés a vállalat központjában. Miskolc, Kazinczy utca 3. sz.