Észak-Magyarország, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
▼asä-map, 1966. május 29. ÉSZAKMAGT ARORSZAG Az iskolakertben Ártatlanok” üiMittbir: ,.a relsüzsoicai általános iskola gyakorló* kertjében több. mint ezer ielsöosztályos tanuló Járt már az Idén tapasztalatcserén. A három és fél holdas Iskolákért ot művel« jtyer- mekrk zöme mezógazdasá- jt szakmát választ." Fclsőasolcáról néhány perc alatt, városi autóbuszjárattal lehel, bejutni Miskolcra. A lakosság zöme a város üzemeiben, hivatalaiban, üzleteiben dolgozik. Ha nem itt folyna a Sajó, már régen egybeépüli kis szóló és eperültetvényük, szántóföldi területük. De van itt biológiai élő sarok is, ahol rövidesén megtalálható a borsodi táj minden fája, bokra, készítik a kőkertet, a virágos sarkot, ahol a modern kerttervezéssel ismerkednek meg. Heti két-két órát tölt itt a 320 íelsöosztályos. Szinte játszva tanulják meg mindazt, ami a legjobb tankönyvjátszhat az iskolakertben. Van többek között gyümölcstermesztő, növénytermesztő, biológiai szakkörük, szumócater- melő, nyúltenyésztő, galam- bász szakcsoportjuk. * — Még csak a. kezdet kezdetén tartunk — szerénykedik Nagy Miklós, a biológia tanára, az, iskolakert vezetője. — Bővíteni akarjuk a kí— No, mit szói Lop Ottó esetéhez? — Elképesztő! Ügy élt, úgy mozgott köztünk és olyan ártatlan arccal, mint akinek patyolatttszta a lelki- ismerete. — Ugyan! Lop Ottó és a lelkiismeret! Haha. Vicces. — Miért találja viccesnek? — Miért., miért? Mert úgy tesz, mint aki most hall először a dologról. — Csak nem azt akarja mondani, hogy maga... — De még mennyire! Kérem, én már az első ballépésénél megmondtam. b**;v nem jó vége lesz a dolognak. Kérem, én ... — .... szóval tudott Lop Ottó sötét manipulációiról? — Jaj, de értetion ember. Mondom, hogy az első ballépéseitől kezdve. És csak én? Állítom, hogy a vállalatnál egy-kcl ember kivételévé! mindenki tudott róla. — Hát ez megdöbbentő! — Miért lenne megdöbbentő? Sejtem, mire gondol. De téved, hu azt hiszi, hogy mi int.rikus módon nyomoz- gatunk utána. Erről nálunk szó sem lehet! Mi úgy élünk, kérem, a vállalatnál, mint a jó testvérek. — De Lop Ottó becsapta, megcsalta jó testvéreit is. — Jaj, de naivnak tetszik lenni. Nekünk, a vállalatnál nincs egymás előtt titkunk. Még azt is tudjuk, hogy n szép Csokállinét mikor szólítják le a villamoson, vágj’ mit mondott neki nagy szerelmi lázában legutóbbi kedvese. És mi ne tudtuk volna, hogy Lop Ottó... Haha- ha! — Mondják, hogy a lopott pénzből nagy orgiákat... — No, ez túlzás. Kérem, mi sokan vettünk részt lop Ottó rendezvényein. Nagyon szimpatikus pofa az, kérem. És hogy tudott mulatni! Ha belelendült, folyt a konyak, a likőr, durrogtak a pezsgős palackok. — És ki rendezte a cek- ket? — Hát természetesen Ot- tóka. — Mindig? — Mindig. — És nem tűnt fel? Nem gondoltak rá. hogy fizetésből enryi nem telik? — Ezt mi tudtuk, kérem. — És a tíz szobás villáról? — Tudtunk, és arról is, hogy Lop Ottó három személykocsit tartott, fenn. — Hogv'-hogy hármat? — Egyet feleségének, cgvet fiának, egyet magának. — Persze. Biztosan jól kereseti felesége is, fia is. — Dehogy kerestek. Azok csak költöttek. A fiú ugy élt. annyit járt külföldre, mintha nem is vállalati dolgozó. hanem gazdag arisztokrata gyermeke lett. volna. — De hát. így nem lehet élni eg.v fizetésből! — Ezt mi nagyon jól tudtuk. — Ezek szerint arról is tudtak, hogy a vállalat pénzéből költekezik? — Ejnye, hát csak nem vágjunk vakok! — De hát miért engedték? Miért nem fogták meg a kezét, miért nem figyelmez- . tették? Hogy nem szólalt , meg a lelkiismeret a mun- j katánsakban, akik látták, sőt, előmozdították bukását? — Mondom, hogj’ nálunk nincs intrika. Nem akartuk elvágni a karrierjét. — De hiszen most a vádlottak padján ül! És onnan a börtönbe vezet az út! — No, igen. Most. — És aztán? — Persze, most kapcsolok. Maga nem tudhatja. — Mit? — Hogj' ezeken az angj’a- li bulikon mindig ott volt Uözépszervünk egyik-másik korifeusa is. Nem érti? — Mit kell érteni? — Azokban az emberekben van szív. Bennük megszólalt. a lelkiismeret és felelősnek érzik magukat az egészért. — Ez becsülendő! — Igen. Ok határozottan megígérték, hogy mindent megtesznek Lop Oltóért. És ha nem sikerül neki felfüggesztettel megúsznia, a büntetés letöltése után biztosítanak neki égj’ jó beosztást. dccCU movztciU \z ördög látogatása Csomózzák a saját termésű zöldhagymát. volna a várossal. Es a falu termelőszövetkezetében mégis azt állítják, hogy nem féltik a fds&nsolcai habárt. .Bőségesen lesz itt mezőgazdasági szakember, az elkövetkező években is, sőt más termelő- szövetkezetekbe is jut majd. ■— Az iskolai gyakorlókertnek köszönhetjük — teszik hozzá. A FISZ-től, a néhány éve megszűnt falusi ifjúsági szövetkezettől örökölték ezt a három és fél holdas, társadalmi munkával, a szülők segítségével bekerített kertet. 320 felsőosztályos gyermek élő tankönyvét Van gyümölcsösük (minden fának külön kis gazdája), zöldségkertészetük (saját öntözőberendezéssel), ben. is csak holt betű. s ami a tanár legjobb magyarázatával is csak nehezen, vésődne az agyakba. Mennyivel egyszerűbb elültetni a kis magot, gondozni, ápolni a növényt a termésig, megfigyelni életét, ellenségeit, mint mindezt bemagolni a könyvből. Es a kötelező anyagnál mennj'ivel többet tanulnak így! Még a szülök is el-eljárnak ide tanulni. Őket is érdeklik a különböző fajta-kísérletek, a különböző műtrágyazási kísérleti parcellák eredményei. Éti, aki a felsőzsolcai emberpalánták közül nagyobb érdeklődést mutat a mezőgazdaság egyik-másik ágazata iránt, az a heti két kötelező órán túl is tanulhat, azaz így védik a nyusziktól a fiatal tőkét. sérlciekei, tökéletesítjük az öntözést, üvegházat, hollandi ágyasokat létesítünk. Az üveg- ház olajkályhája fűti majd saját kis csibencvelönkst, lesz kis tojóházunk, meteorológiai állomásunk, és sok minden más szerepel meg terveink között. Az iskolákért már most, a harmadik esztendőben meghozta a legértékesebb gyümölcsöt: a íe Isóosz tó I j’osók zöme, a nyolcadik osztályt most végző gyermekek háromnegyede a mezőgazdaságban szeretne dolgozni, Akad köztük, aki mezőgazdasági gépésznek, kertésznek, baromíi- tenj'észtő szakmunkásnak, ag- ronómusnak, Állatorvosnak, s olyan is, aki kutatónak készül. Sok ilyen iskolakertre lenne szükség. (P. S. — Sz. Gy.) JO PÁR HÓNAPJA élt már akkor a városban, de az ország más táján „ková- csolódott” fülének mindaddig idegen, sőt, majdhogynem ellenszenves volt az ottani beszéd. Egyik földijét, akivel egyszerre vetette ide a sors, s aki fél év múltán már úgy „ö’’-zött, mintha itt látta volna meg a napvilágot, emiatt csaknem renegátnak tartotta. — Barátom — mondotta —, ha a századfordulóig élnék is itt, sohasem tudnák leszokni a mi ízes, otthoni nyelvjárásunkról. Hogy tehettél ilyet?! — t'onla kérdőre felháborodottan. A szerencsétlen csak hümmögött. De már a kővetkező tavaszon megoldódott a rejtély, fény derült „elhajlása” indító okaira. Megnősült és a lányról ragadt rá a „kór”, úgy. hogy a mai napig sem vetkőzte le. s minden bizonnyal nem is fogig már soha! De ő tartotta magát, nem adta be a derekát. Mindaddig. amíg meg nem ismerte Évát. A haja barna, a dereka karcsú és, ha nevet, kinyílik, mint a virág ... rwtn benne valami a miiéi Ve— Mondd', mi történt a Piknik kisasszonnyal, akinek három érvel ezelőtt annyit kurizáltál? — Férjhezment és szerencsétlenné tette a férjét. — Szinte hihetetlen. Hiszen olyan kedves hölgy volt, — Nem hiszed? Pedig én csak tudom. Én vagyok a férje! •— Ha a férjem gorombás- kodik, megfenyegetem, hogj’ visszamegyek a mamához. >— Én viszont azt szoktam mondogatni neki, hogy magunkhoz vesszük a mamát. Kovács úr másodszor nősüjt: házasságkötés után hazahozta fiatal feleségét, s a kővetkező Mavak kíséretében mutatja be: — Nos, kisfiam, hogy tetszik at új anyuka? A I ni egy pillanatig töpreng, majd így válaszol: — Te, apu, nem csaptak be?! Nem néz ki egészen tljnak. EGYIK ÉJSZAKA meglátogatott az ördög. Már régóta számítottam rá, mivel közismerten rendes ember vagj"ok, amit a pokolban természetesen. .rossz szemmel néznek. — Most meg fog kísérteni — gondoltam aggódva. De az ördög kényelmesen leült egy karosszékbe, keresztbe vetette patáit és áhítozva, közömbösen nézett rám. Néma csend állt be. — Biztosan azt akarod, hogy valami gazdasági bűn- cselekménybe bonj’olódjam? — szólaltam meg végül, hogy egy kicsit felbátorítsam. —- Bonyolódj, ha éppen akarsz, de ha nem akarsz, hát ne bonyolódj — felelt az ördög nj’ugodtan és a karmai alá ragadt kémnaradvánj’okat igyekezett kipiszkálni. Miféle sátáni ravaszság rejlik emogött? —■ tépelödlom. Az ördög csak nem hozakodott elő azzal, hogj’ mit akar. £difske nuszból, és — nagyon sok az édesanyjából. Ha a kacagása — nagy sétáik közben a parkban ■— felcsendült, az a bolond szive irgalmatlanul összefacsarodott. Különösen, ha mások jelenlétében, társaságban került sor erre a kacajra, öltött egészen rendkívüli méreteket a szivszo- rulás. Éva is észrevette szín- változását és nemsokára enge szi elésképpen a fülébe súgta: — Szivem, későn van. haza. költ mönnöm ... — Hogy mondod?! — vágtak mellbe az „ő"-k, De azért egy percig sem tudott úgy haragudni rá, mint egykor a barátjára. Bele kellett nyugodnia, hogy Éva helybéli lány, s az „akcentus” „jelen van" nála is, akárcsak sok ezer más ottani beszédében. MIKOR BECÉZŐ NEVET keresett neki, sokáig habozott a „cicabogár”, „arany- virág", „csillagos ég" és egyéb magasröptű jelzők közi. Egy pillanatig a „Titina" is eszébe jutott. De mindez üresnek, tartalmatlannak hangzott. Azután sikerült olyan nevet talalnia, ami a legjobban illik hozzá: „Edöske”. Ebben benne van a neki mindinkább nélkülözhetetlen, mondhatatlon édesség, amivel megbűvölte, és a tájszólás is. ami le nem kopik az ajkáról, s hova-to- vább nem is sérti már a fülét. Muzsika volt, csodálatos zamat... És belátta, hogy végeredményében éppen olyan szép beszéd, mint, az övék, otthon, a fűzfákat tükröző víz ptyf/ján. Aztán egy szép napon — a parkban rozsdás leveleket sodort, a szél — magához húzta a leányt: — L öszöl-e a feleségőm, Édőske? — Szemtelen, mán mög estífolkodol — legyintette meg duzzogva az arcát. — Vgvan, kicsim, higgyél neköm! Hát veled szeretnék boldog lönni, nem értöd...? MEGSZORÍTOTTA a kezét, és a nagy csodálkozó személyen ott fénylett a vér- trtonsep. Talán akkor vált tősgyökeres" helybelivé ... Jóba Tibor Mt* — Talán lopjak? — szólaltam meg újra. — A te dolgod — léiéit unottan. — Biztosan azt akarod, hogy alkoholizmusba süllyedjék? — faggattam izgatottan. — Süllyedj — vont vállat az ördög. — Én nem tartalak vissza. — Értem! — kiáltottam fel diadalmasan. — Bujaságra akarsz rábeszélni! Tompított világítás, részegítő zene, az érzékek őrjöngése . .. — Őrjöngés, őrjöngés ... —. legjintctt az ördög megvetően. — Unalmas! — Unalmas? csodálkoztam! — Szerintem egész kellemes lehet. — Már bocsánat, ki kit kísért itt? — nézett rám meg- rovóan az ördög. — Tényleg — kaptam észbe. — Neked kell megkísértened engem, hogy bűnökre vegyél rá. — Majd ha kedvem lesz — mondta az ördög. — Ha akarsz, bűnözöl, ha nem akarsz, nem bűnözöl. Fütyülök rá. ♦ — Az ördögbe is! — kiál- X tottam fel. — Hát mi történt, Zhogy ez téged nem érdekel? « — Megváltoztatták a fize- [ tési rendszerünket. Azelőtt | telkenként fizettek, most havi ► fizetést kapok — mondta az ► ördög és jó adag szurkot kö► Pött a padlóra. $ — Ejha! — kiáltottam. Erezetem, hogj’ a bűnbeesés lehetőssége csak megvillant előttem, ♦ de egyre távolabb röppen. ♦ — No. írd alá — nyomott ► az orrom alá egy papírt az k ördög, a következő rovatote- J kai: „Érkezett", „Távozott” ► ,,A megkísértett aláírása”; MIUTÁN ALÁÍRTAM az ► ördög frakkja zsebébe dugta ► a papírost és búcsút intett. — No, pá! — Hiszen még nem is sióit ►a kakas — könyörögtem. Sátáni kacaj helyett az ör- [dög csak égj- fáradt mosolyt ► vetett felém, és eltűnt. , Még kénkőszag sem maradt ♦ utána. ♦ (Lengyelből fordttotta: Ml*» rangt BaatrtxJ
