Észak-Magyarország, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

«SZAKWEAGYAltOKSZÄ® Vasí.maji, IMS. iprWs Rt. Bánvászkóru«ok hasig versenye AggteSeken avatott mozdulattal megfor­dítja, maga pedig félre néz, hogy ne is lássa, amikor Zsolti popsijába szalad a fecskendő tűje. Hanem a következő pil­lanatban Zsoltiéval együtt el­törik az ő mécsese is ... Vajon a doktor nénit érzé­ketlenné tette-e a megszokott- ság? — Dehogyis! — Szelíd mo­soly fut át dr. Simkó Borbála csecsemő- és gyermekszakor­vos arcán. — Sok-sok ezer in­jekciót adtam nyolcéves pálya­futásom alatt, mégis mind­annyiszor sajnálom a piciket. De csak így előzhetjük; meg a bajt... Odakint a várószobában fe­hér padokon ülnek a mamák, ölükben gyermekük, a nagyob­bak mellettük ücsörögnek, egyik félénken lesi a rendelő ajtaját, a másik lábával ka­limpál. Tágas ablakon néz be a tavaszi nap, minden csupa ragyogás. Ilyen gyermek-ren­delő illik ide, ebbe a selyem­réti új lakótelepbe ... Az egészség drága. Az ember en­nek a társadalomnak legfőbb tőkéje. A gondos gyógykezelés és a megelőzés következtében minimálisra csökkent a csecse­mőhalandóság a Ill/a körzet­ben. (Ügyszintén a b-körzetben is, amely társterülete ennek a résznek.) Naponta negyven-öt- ven csecsemőt és gyermeket hoznak a szülők rendelésre, té­len kétszer ennyit. S ha ehhez hozzászámítjuk még a beteg­látogatást, az iskolai és óvodai kezeléseket, vizsgálatokat, ak­kor nem csak arra gondolunk, hogy csodálatosan szép hiva­tása van dr. Simkó Borbálá­nak, hanem nehéz is. Sokszor túlságosan is nehéz. — Körzetemben is akadnak felelőtlen .szülők, akik csak hosszas rábeszélésre hozzák gyermeküket védőoltásra, ami különben kötelező volna ... Azt hiszem, túlságosan enyhe a büntetés, talán szigorítani kellene. Előfordulnak olyan sajnálatos esetek is, hogy láto­gatások alkalmával védőnőink fedezik fel: beteg a gyerek, j,Miért nem viszi orvoshoz?” Ezer ok, ezer kifogás ... Ért­hetetlen! Elindulunk, hogy az érthe­tetlen eseteket próbáljuk ku­tatni. Itt, a rendelőben minden fehér, tökéletes, alapos felké­szültséggel rendelkező egész­ségügyi dolgozók őrzik a leg­ifjabb generáció festi — és sokszor a kihatás tekintetében lelki! — épségét. Itt, ebben a rendelőben az állam a gondos • szülő. Vajon a családi hajlé­konyai! ugyanilyen gondos-e a valóságos szülő? Az imént azt mondta a doktornő: a legtöbb otthonba öröm belépni, s az orvosnak különösen öröm látni A doktor néni Zsoltit vizsgálja. bott kabát alatt. ' — Beteg? — Ügy látszik ... Húsvétkor hozták ki a kór­házból. —• Ott jó étvágya volt. Azóta nem eszik — mondja a húsz éves anya. Pedig főzött neki ma is. Az ágy alól lábost húz elő: sárgaborsó, paszírozatla- nul. — Nem kell neki... — Miért nem hozza be a rendelőbe? — Fáradt vagyok ... Talán arra is, hog’- megfü­rössze. Nem messze innét tizennyolc hónapos kisfiú játszik az ajtó előtt, odabent tíznapos kislány tfekszik. Az anya kórházban szült, néhány napja jött haza. A picit simogatja tekintetével. Rend és tisztaság uralja a szű­kös otthont. Micsoda különb­ség! Azonos körülmények, mégis más környezet... — Majd jöjjön be tanács­adásra — szól a védőnő az asszonynak. Bólint. Természe­tesen bemegy. Odakint egy öregasszony „agitálja” a körü­lötte állókat: „Én kilenc gye-~ reket felneveltem, mégse kel­lett tanácsadás” Az egészség- ügyi dolgozóknak köszönhető, hogy itt, ezen a telepen ma már nem „gyógyít” a „kon- kurrencia” ráolvasással __ K ét ágy, egy tűzhely, egy konyhaszék, s annyi hely ma­rad még, hogy egy ember állva elfér. A fal tisztára meszelt, a mennyezetet papírral bur­kolták. öt ember él ebben a helyiségben: az apa, az anya és három kislány. A legna­gyobb hároméves, a legkisebb négy hónapos. A középső, két­éves kislány még nem tud járni. Mire járáshoz erősödött volna gyenge csontja, bekö­szöntött az ősz. Egész télen le sem mehetett az ágyról... > Gyönyörű, egészséges, jól táplált gyerek mindhárom. A megtestesült példái annak, mi­re képes a szülői szeretet. Me­sélik, le akarták beszélni az anyát, ne szülje meg harma­dik gyerekét, mit kezd három kicsivel ebben a kicsinél is ki­sebb lakásban. Mondták neki: a bizottság biztosan segít raj­ta. De az anya vállalta a har­madikat is! Példásan neveli és ellátja őket. — Mi a férje? — kérdem tőle tisztelő csodálattal. — Tizennégy éve dolgozik a kohászatnál... Megmondom őszintén, amit; érzek: az ilyen családokkal ki­vételezni kellene lakásosztás­kor! Ügy mondja az asszony, tíz éve beadták a lakásigény­lésüket .. . Nem érhet érte sen­kit sem vád: a telepiek közül többen is kaptak már lakást. Némelyik túl is adott rrjta, nem sokkal azután, hogy meg-! egyre jobban mélyére látunk az érthetetlen eseteknek. Ez a telep nem kizárólag egészség- ügyi szempontból kifogásol­ható. Régi beteg testrész. Erről beszélnünk kell, ennek érdeké­ben cselekednünk kell! Nem tudom, mikorra terjed el eddig a városfejlesztés. De addig is találnunk kellene részmegol­dásokat. A IlI/a körzetnek ez a része bizony nem illik, se- hogysem illik ahhoz a modern lakónegyedhez, amely a szom­szédságában emelkedik. Hang­súlyozom: nem kizárólag a külsőre gondolok. Azokra az emberekre, akik itt élnek, és köztük azokra, akik még min­dig a régi módon élnek, szinte elszigetelten, maradian, s akik­nek gyermeke néha úgy jut eleséghez, hogy a legkisebbnek több tápszert ír fel az orvos ... Csala László Foto: Szabados György A világhírű aggteleki csepp­kőbarlangban egy hatalmas sziklapárkányon földalatti színpadot alakítanak ki. A színpad építését az elkö­vetkező hetekben fejezik bs, és azon májusban egyedülálló eseményre kerül sor. A Ruda- bányai Vasércbánya Vállalat szakszervezeti bizottságának kezdeményezésére a földalatti cseppkő teremben, az ország­ban elsőként, hét munkás­kórus tart majd hangversenyt. A dalosünnepen a sajószent- péteri, az ormosbányai, a lyu- kóbányai, kurilyáni, a ruda- bányai kórusokon kívül részt vesz három bányásztelepülés iskolájának gyermekkara is, amelyek a klasszikus, s ma élő szerzők legszebb műveit szólaltatják meg. A hangverseny alkalmából Aggteleken találkoznak a bor­sodi bányák szocialista bri­gádjai, akik közül többen családjukat is elviszik az ér­dekes eseményre. Az első földalatti munkáskórus hang­versenyre mintegy 300 vendé­get várnak. ZÖLD HÓ K ülönös jajszó volt. Hosz- szan, fájón hasított az éjszakai dzsungel ezer­nyi, más megszokott zajába, mindent elnyomva, mindent átszőve. Mintha ma­ga a szövevényes őserdőre ful- lasztóan nehezedő sötétség tá­totta volna hatalmassá a szá­ját. hogy forró párát lehelve kiáltson közvetlenül a dob­hártyába. Hallatára egy fa alatt sátorlap mozdult. Az alatta lévő ember kinyújtotta a lábát, hátát a törzset átszőtt indáknak vetette, és kitágult szemmel meredt a sötétbe. Néhány másodperc múlva valahonnan mély sóhaj kelt, olyan erősen, olyan közelről, hogy szinte már tapinthatóvá vált. A sátorlapos férfi meg­szólalt. — Hé! Jimi! Hallod?! — Hallom — mondta hal­kan a másik. — Ne törődj vele, nem nekünk szól. Fentröl most egy gyerek hangja hallatszott. Kérdő, síró hang. Egy asszony válaszolt neki, nyugtatgatva, remény­kedve, de maga is sírósan. Néhány percig tartott a pár­beszéd, aztán újra mély sóhaj hullámzott a párás levegőben, majd elhalt az is. A fának támaszkodó férfi megborzongott. Tudott a lé­lektani hadviselésről, tudott az éjszakai dzsungel fölé szál­ló, széles szárnyú, zümmögő motorú repülőgépekről, me­lyekről erős hangszóróval su­gározzák magnetofonról a só­hajokat, a jajkiáltásokat, a vietnami kisfiú és anya pár­beszédét. „Mikor jön haza apuka? Ügy szeretném már látni!” „Majd jön, kisfiam, bizonyára hamarosan meg­jön” — hangzik az éjszaká­ban a partizánok állásai fö­lött. Igen, tudott minderről, de a propaganda kifogyhatat­lan tárházának ezzel a példá­nyával most találkozott elő­ször. — Jimi! Fél ettől a Viet Cong? — Azt nem hinném. De biz­tos, hogy nyugtalanítja őket, és ha már nyugtalanok, az nekünk jó. A fának támaszkodó férfi felállt. A sátorlap alól magas fiatal ember bontakozott ki. Hátra lökte .vállára akasztott, modern géppisztolyát és nyúj­tózott. — Azt hiszem, ebben a pá­rában gombává változtam, és most éppen kezdek penészed- ni. Karácsony előestéjén. Mi­csoda karácsony! — mondta. — Peter! Ne beszélj annyit! Különben is indulunk vissza! A Jiminek szólított zö­mök, izmos férfi ha­ladt elől., jobb kezét pillanatra sem véve le kibiztosított géppisztolyá­nak agyáról. Óvatosságuk csak akkor engedett fel, ami­kor már a tábori őrszemeket is elhagyták. A jelentéstétel után nyomban lefeküdtek. Pe­ter még látta a tábor terüle­tén itt-ott meghagyott fák egyikének kitűnő takarásában a bevetésre váró helikoptert, majd nyugtalan álomba me­rült. Éles ropogásra, robbanások zajára riadt. A gyakorlatok során beidegzett mozdulatok juttatták ki a földhányás mö­gé. Lüktető fejét a földhöz szorította, majd lassan fel­emelte. Közel hozd egy heli­kopter lángolt. Arrább fel­iéi tűnt néhány gyors mozgású zöldruhás alak, aki már a tá­borból tartott kifelé. A zöld­ruhások fától fáig osontak, el­tűntek, újra előbukkantak, és a dzsungel széléből záporozó erős zárótűz fedezete alatt vonultak vissza. A tábor bel­sejében az egyik fától hirte­len elvált egy zöldruhás. Va­lahonnan oldalról golyószóró erős, nyomjelzős lövedékei ke­resztezték útját. A következő pillanatban kézigránát köteg robbant, és újabb helikopter borult lángba. A nyomjelzős lövedékek végig tapogatták a zöldruhást, és a harcos össze- roskadt. A többieket elnyelte a dzsungel. A támadás néhány percig tartott Kis létszámú csoport villámgyors akciója volt Mi­Foto: Agotha Tibor előtt a katonák teljes erejüket bevethették volna ellenük, már el is tűntek. Épen ma­radt helikopterek emelkedtek a magasba, a közeli támasz­pontról felderítő gépek és a hangsebességnél jóval gyor­sabb vadászok indultak a megtámadott terület fölé. A dzsungel fölött motoroktól, su­gárhajtó művektől örvénylett, kavargott a levegő. Időnként egy-egy gép nehéz fegyverze­te belekaszált a lombokba. Fenn a magasban B—32-esek húztak egy távolabbi cél felé. Peter zúgó fejjel lépdelt a többiekhez. A földön fekvő zöldruhás harcosra nézett Karcsú gyerektestet látott, si­ma, tiszta arccal, szépen íve­lő szemöldökkel, kissé kinyílt szájjal, kibomlott, koromfeke­te hajjal. — Nö! — mondta döbben­ten. Társaira nézett. Néhányan elfordították a fejüket, má­sok közömbösen álltak. N ehezen tudott szaba­dulni a szép arcú, halott nő emlékétől. Ott látta maga előtt akkor is, amikor Jimi vei még aznap délután újabb fel­derítésre küldték. Biztosan nő volt az egész csoport. Minde­nütt ott vannak. Sétálnak az amerikai tisztekkel, elszegőd­nek szolgálónak, bárénekes­nek, és minden fontos adatot eljuttatnak a Viet Gonghoz. Ott találhatók a dzsungelben is. Nemcsak ápolókként, har­cosokként is. — Feküdj! Oldalra dobta magát, az aa»- cát összekarmoló, éles levelese A felnőttnek azt mondja or­vosa: „Tessék köhögni!”, „Só­hajtson!”, „Hol érez fájdal­mat?”, Zsoltinak — vagy Ka­tinak, Ferikének vagy Sáriká­nak — ugyan hiába is mon­dana ilyesmit a doktor néni, ő még nem adhat semmiféle támpontot, hiszen mindössze négy hónapja ismerkedik a vi­lággal. Zsolti különben sem beteg. Pucéran fekszik a vizs­gáló-asztalon s úgy kerekíti szemecskéit, mintha azt kér­dezné: hát ez meg mi a csuda, amivel ez a fehér köpenyes néni, aki itt áll a mamám mel­lett, csiklandozza a hasamat. Kis kezével kapna a fonen- doszkóp után, de anyja szak­a tisztaságot, rendet, ami kö­rülveszi a gyereket vagy gye­rekeket. „Van azonban olyan családi otthon is, ahová, meg­mondom őszintén, csak a kö­telesség húz.” E körzetben a Szondy-telep az, amely egész­ségügyi szempontból erősen kifogásolható. Járjuk a sikátorokat. Kresák Jenőnó védőnővel ide is, oda is bekopogtatunk. S ami elénk tárul, amit látunk és tapaszta­lunk, mindaz arról győz meg, hogy nemcsak egészségügyi szempontból kifogásolható! Né­hol törvény után kiált a gyer­mekvédelem; Az egyik szűk odúban cse­csemő piheg az ágyon, rádo­kapta. Kétségtelen, akad itt bőviben lump, aki nem törő­dik családjával, elissza kere­setét. Az egyik asszonytól azt kérdezte nemrégiben a védőnő: miért nem ad a gyereknek krumplit és sárgarépát? „örü­lök, ha egy kiló kenyérre fut­jaPedig keres a férje. Máskor a doktornő rákénysze­rül — s ezért még csak szó sem érheti! —, hogy bőségeseb­ben ír fel gyermektápszert, hadd jusson néhány falat a nagyobbaknak is ... Komor töprengéssel csuko- gatjuk magunk mögött az aj­tókat. Vizsla szemek lesnek utánunk. Némelyik várakozón, a másik gyűlölködve. S mi Többen ültünk a nagyroz­vágyi Rákóczi Tsz irodájá­ban, amikor szóba került a tsz-ben dolgozó női munka megbecsülése. Bányász Lász­ló tsz-elnök elmondotta, hogy a vezetőségben két nö is van. Ilyenkor a több tsz- ben szerzett keserű tapasz­talatok alapján elhangzik a kaján kérdés: — ... hogy szép legyen a statisztika? lit azonban csaknem meg­sértődtek. — Higgyék el, sokszor az asszonyokra még jobban le­het számítani a közügyek­ben, mint a -férfiakra. — fe­lelt az elnök. A mi Bijacskó Gizellánk és Luczó Gábor- vévlt nemcsak a statisztikát szépítik. Az asszonyok munkacsapa­tokban dolgoznak. Az egyik csapat vezetője a hatvan éven felüli Tötök Ferencné, Beta néni, a másiké illés Ho­va KISZ-tag. Ahogy Beta, néni neve szó­ba került, sokáig nem is le­hetett itt mást hallani, mint az ö dicséretét. A tsz-vezetök szinte egymcLS szájából kap­kodták a szót: — Beta néni kis pálcájá­val már jó hajnalon a falut járja. Megveri az ablakokat, s munkára szólít... — Neki aztán nem lehet ellentmondani, olyan nincs!... — De itt az irodában se tűri a nemet! Ha ő valamit kér, annak meg kell lennie!... — Viszont tőle sem lehet ttlIIOIKMMMIKIOt« Beta néni c«o«»o0ot)ne9eGf»QD$ceo olyat kérni, hogy meg ne le­gye, meg ne szervezze... — Egyik közgyűlésen szó­vá tette: hol van a beígért kenderprémium? — meséli az elnök. — Mondom neki, hogy azért nincs meg a 10 forint, mert így, meg úgy, kiesett egy munkafolyamat. — No, de megtermeltük a jó kendert, vagy nem?! — Azt meg, de ... — Mi az, hogy de! Lökj a kutyának valamit, fiam, az- tán majd elhallgat. Ezzel le is ült Beta néni, s az elnölz kénytelen xxsU „kicsinálni”, hogy ha nem is annyi, mint tervezték, de valami prémium mégis le­gyen a kender után. A dicséret nem apad ki. — Olyan rossz idő nem le­het, hogy Beta néni ne ta­láljon munkát... — A legnagyobb hófúvás­ban is kint láttuk pufajkás alakját, nincs annak nyugta soha ... — Hány hold földjük volt Beta néniéknek? — Nyolc körül, de eddig csak az ura volt tag. — Munkacsapat vezető volt ö ezelőtt is, de az idén elő­állt, hogy ö is tsz-tag akar lenni. Vegyük be, hisz meg­dolgozott már a teljes meg­becsülésért .., — Mi is úgy gondoltuk, szíveseti bevettük ... — Azóta, ha lehet, még tü­relmetlenebbül kocog hajna- lonta a pálca, az alvó házak ablakán: Munkára te, hiszen már hasadra süt a nap! A. I. A. Ill/a körzet

Next

/
Thumbnails
Contents