Észak-Magyarország, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-02 / 27. szám

Szerda, 1966. február 2. RSZAKMAr.V^nnu«?.áf. 3 „Számíthat ránk, elnök elvtárs...“ A falu közepén,' ott ahol a Karcsa-patak már tóvá szé­lesül, a meredek parton gye­rekek szánkóznak. Vastag a parton a hótakaró, de hosszú idő óta most először, nem ta­karja felhő a Napot. S ahová a fénycsóvák huzamosabb ide­ig hintik hevüket, lassan mégis puhává szelídül a hideg fehér­ség. — A fene a Napját — zsör­tölődik egy kucsmás, szivacs­kabátos, bakancsos fiú —, hát nem elrontja a csúszdát?! — A tavacska jegére két piros­kabátos lányka ereszkedik le a part meredélyén. Egyikük aprócska még, a másik mór erősen lányosodó korú. Lábu­kon korcsolya. — Add a kezed — mondja a nagyobbik. — Így majd köny- nyebb lesz. — S néhány pilla­nat múlva előbb lassan, majd egyre gyorsabban siklanak a jég sima hátán. A felnőitek Elsőként. Pista bácsi lép ki a teremből, a művelődési ott­hon előcsarnokába. Fején bá­ránybőr süveg. — No, eddig minden jól ment — mondja a fehérköpe­nyes büfésnek, aki szorgosan rakja sorba a sörrel telt üve­geket. — Mindenki beleegye­zett az egyesülésbe. Néhány pillanat és megele­venedik az előcsarnok. Frissen gyújtott cigaretták parázsló­nak. Mosolygós arcok, s nem mosolygós arcok. — Jól határoztunk. Kégcn kellett volna... ! — Csak azután jó vége le­gyen. — Te talán olyan jól gyara­podtál a Búzakalászban?! — Nálatok se volt fenékig tejfel. — Mert kevés volt a föld. S ezután több lesz. — Több?! Én eddig vezető­ségi tag voltam a Búzakalász­ban, most meg nem lettem az a közösben? Hátha nem lesz több a kereset?! — Ha úgy dolgozol, ahogy kell, több lesz! S hogy ; jobb kedved legyen, gyere fizetek egy üveg Kinizsit. Bár még nálunk se volt zárszámadás. De hamarosan lesz. — No, hát egészségedre. Majd elválik. — Hát, szervusz. Azután vé­ge legyen az egymás frocli zá­sának. Most már te is hozzánk tartozol. — Miért nem te piihozzánk?! As elnök — Az új, együttes vezetőség úgy döntött, hogy Kondor Sándor lesz az elnök. A régi Dózsa volt elnöke. — Éljen, jó lesz! — Novak Sándor, a Bűzaka- iász volt elnöke lesz az egyik elnökhelyettes. — Ügy legyen, helyes! ! — Horváth Sándor, a Dózsa; párttitkára a másik elnökhe-! lyettes, aki eddig gépkocsit is’ vezetett * — Éljen, jó lesz! Megbízunk; bennük. . — Lehet, hogy van olyan a! két volt tsz tagjai között, aki ■ nem mondja ki, amit gondol.; De bizonyos, hogy eljött már* a község összefogásának ide-; je. Könnyebb lesz így... S • most Kondor Sándor akar szól-" ni. ; 1— Először is megköszönöm; á bizalmat. Az együttes, új* Vezetőség az előbb, amikor; arról beszélgettünk, kik le-* gyenek a vezetők, az elnök,; meg a helyettesek, úgy mond-* ták, bíznak bennem. Én ...; En meg úgy vagyok most. tag-’ társak, hogy bizisten jobban > félek, mint tizenhét évvel ez-; élőtt, amikor a Dózsa elnöké-* nek választottak. ; — No-no, miért, hiszen ! — Mondom, jólesik a biza-, lom. De egyet ki kell itt jelen-; fenem. Én ezután még szigo-! rúbb leszek, mint eddig, mert* ha nagyobb a család, szigorúbb [ apára van szükség. S szóltak, is a napokban többen, hogy i még mutatkozott lazaság. Ügy szeretném, ha ez évben mór hem mutatkozna. Mosaik Harcsáról — Ne is. Ki mint dolgozik... De miért félne Kondor Sán­dor?! __Számíthat ránk, el­n ök elvtárs! Mi, küldöttek megmagyarázzuk a tagság­nak ... A lényeg, hogy igazság legyen. Mindegy, ki volt a Búzakalászban, ki volt a régi Dózsában! Mindenki egyfor­ma legyen, ha egyformán dol­gozik. — Köszönöm emberek, én is így szeretném. Mert az biz­tos, hogy többen cs több föld­del erősebbek leszünk! Árnyék tegnapról — Valóban nyugtalan vagy, elnök elvtárs? — Egy kicsit. Mert másfél évtizede beszélgettünk már a két tsz egyesüléséről. S min­dig közbejött valami. S most... — De hiszen a kilencven küldött, meg a majdnem any- nyi nem küldött, de kíváncsi tsz-tag kimondta, hogy helyes, jó lesz, s benned megbíznak. — Kimondta, most! Tegnap este viszont még volt olyan ember, aki úgy mondta az ut­cán; most majd a régi Dózsó- sok lesznek előnyben, mi meg... — Csak olyan italos beszéd lehetett. — Italos, nem italos, az ilyesmi a szív mélyéből fakad. S ha rosszakaratúan fakad?! — Ugyan, elnök elvtárs. A Dózsának mindig jó hírneve volt, s jó híre a vezetőségnek is. Most meg, a Búzakalósz ve­zetőivel közösen csak köny- nyebb lehet többet tenni és többet adni, mint eddig. — Vállaljuk is. Csak hát...' A tegnap árnyékát sokszor nem könnyű szembefordítani a fénnyel. Bár minél gyorsab­ban sikerülne! — ötvenen, százan gyűlnek a művelődési otthon udvarán a Dózsa volt elnöke, s az új, „nagy” Dózsa elnöke köré. — Megbízunk magában, Kondor elvtárs. — Téged itt mindenki tisz­telt, mi, a Búzakalász tagjai is. Csak hát eddig ... No, nem könnyű dolog az ilyesmi. — No, Sándor fiam, csak igazságosan. Tudod... nem volt mindig hasznos az a ver­sengés. Mi, Búzakalószosok is tudjuk, hogy jobb lesz így, együtt! Mcgérlelte az egyesülést az idő. Így majd lesz munka kinek-kinek télen, nyáron, s el is végzi. Mi ga­rantáljuk! velődési házban. Hiszen ki ismerné őket, a falut jobban, mint te, aki szülötte vagy, akit tiszteltek még akkor is, ha szóban elhamarkodottan mást mondtak ... Meglásd, vége lesz itt hamarosan az emberi összekoccanásoknak, s csak a poharak maradnak koccintani olykor, örömből... Hétszáz tag erősebb lesz itt együtt, mint ötszáz, meg kétszáz kü- lön-külön. S háromezer hold föld többet ad, mint kétezer, meg ezer adott külön! — No, egészségükre. A falu boldogulására. Ennek az év­nek sokat kell bizonyítania. — Roppannak a poharak, azután zizzennek a számadásokkal teli lapok. — Ide építjük a két új is­tállót. — A kertészetet erre kell majd bővítenünk. — Az új beruházási törvény szerint azt építünk, amit mi tartunk helyesnek! Meglátjá­tok, mit lehet itt produkálni! Ezután Karcsa még többször szerepel majd a kiállításokon az elsők között. — Ügy gondoljátok? — Ügy lesz, tód ... No, egészségére... majd meglá- mindannyiunk As aranyember Aprőtermetű géplakatos. Olajfoltos ruhája surrog, ami­kor hozzáér a satupad szélét oltalmazó szögvashoz. A mennyezetről hosszú dróton alácsüngő villanyégő fényét felfogja sapkájának süt je, ár­nyék-félkört rajzol arcára, s úgy tűnik, messziről villog elő a kerek üveg mögé bujt szempár. Mintha így, távolról, egyetlen pillantással felmér­hetné a harmincnégy embert, aki feszülten figyeli, vajon mit válaszol az iménti kérdés­re. Percek óta ácsorgók mel­lette, s magam is a feleletre Az egyik jobban formálható, a másik nehezebbén. A resze­lőtői is függ. A harmincnégy ember meg­mozdult. Ketten a csigáról ló­gó lánc kampójába illesztették egy kerék abroncsát, s hangos hórukkal biztatták egymást. A kerék megemelkedett, s lom­hán billegett a műhely vége felé. Magamra maradtam a bri­gádvezetővel. Lassú gondola­taim képtelenek voltak rá, hogy megnyissák a fürge kis ember szavainak zsilipjét. Egy órával ezelőtt azzal a kérés­Poharah és emberek — Koccintsunk a kézfogásra, Kondor Sándor. — És a küldöttek, a tagság? — Ök is koccintahalc a mű­ii Anyakönyrvezető nélkül A kis tó jegén nyolcan-tízen összefogódzva siklanak körbe a korcsolyázó apróságok. Ha valaki elesik nevetés hangzik, rrjajd segítő karok nyúlnak fe­léje. — Majd holnap jobban megy. Mit pityeregsz?! Add csak a kezed, hadd fogjam szo­rosabban ... No, így ... — Pisti, Pisti! Mindjárt sö­tét lesz. • Gyertek csak haza, leckét készíteni! Így akarod kijavítani év végére ötösre a félévi négyest?!... Gyere csak, gyere!... — Sziasztok, srácok. Holnap folytatjuk! Anyám azt hiszi, hogy olyan nehéz lesz nekem kijavítani a négyest. Pedig csak neki kell durálni ma­gam . A tsz-iroda ablakai megvilá­gosodnak. Bent, az új vezető­ség sorra szedi, ami volt, s ami lehet — Itt van ni. Ha ide pillan­gósokat telepítünk, a jövő év­ben különösebb beruházás nél­kül is nevelhetünk ötvennel több.... Lassan elmúlik egy téli, ja­nuári nap Karcsán is. Pisti be­rakta a kamrába a szánkót, s már az asztal mellett ül. Szá­mol. Föléje hajolva böngészi a számsorokat apja is, anyja is. — Év végén ötösre’kell vizs­gáznod, te gyerek!... Karcsa, 1966, január 26. Barcsa Sándor várok. Azt kérdeztem Zsil- völgyi Jánostól, az Özdi Kohá­szati Üzemek háromszoros szo­cialista brigádvezetőjétől, kit javasolna maga helyett, ha nyugdíjba vonul. Még három év... De mi lesz aztán? Már-már azt hittem, nem akarja kiteregetni gondola­tát a többiek előtt. Akkor a hajtókar hirtelen pörgetésével szétnyomta a satupofákat, s vasrudat szorított közéjük. Jól meghúzta, öklével megiitöget- te a rúd végét, reszelöt nyo­mott rá. Finom vaspor hullott bakancsára. — Az egyik ember ilyen . ;* — mondta csendesen. Másik rudat fogott a satuba, kevésbé megmunkált anyagból készült rudat. Jól látható szemcsék peregtek lefelé. — i i, a másik meg ilyen* sei fordultam Csépányi Sán­dor vezérigazgatóhoz, nevez­ze meg a kohászati üzemek büszkeségét Gondolkozás nél­kül mondta: Zsilvölgyi János, az aranykezű géplakatos. A karbantartó gyárrészleg fő­mérnökéhez így fordultam; merre találom az aranykezű géplakatost? Megmondta. „De nemcsak a keze arany annak, hanem a szíve is!” A műve­zető végül így vélekedett: aranyból van az egész ember, „írni akar róla? No, az ne­héz lesz. Fél óra alatt két szót szól. Inkább azt ajánlanám, mások révén ismerje meg...” — Például? •— Harmincnégy embere van. Majd ők elmondják. * i Nagy-nagy szeretettel, rajon­gó büszkeséggel, finom szavak ecsetjével festettéle meg a bri­„házasítanak“ 7 á Ily an a szöiőmüves asszonyok asszonyoktól, egy tantárgyat azonban igen szívesen átvál­lalnának tőlük, éspedig a bo­rászatot, illetőleg ennek sem annyira az elméleti, mint in­kább a gyakorlati • részét. Ezt ugyanis a hegyközség pincéi­ben végzik Dranka Pál elnök irányításával, aki maga is ki­válóan képzett mestere a szakmának. Hetenként egyszer a „föld alá” vonulnak a hall­gatók: Sós Istvánné, Galgóczi Jánosné, Galgóczi Erzsébet, hogy csak példaként említi sünk közülük néhány nevet. Odalent aztán az aszú, szamo­rodni, furmint, hárslevelű aro­máitól illatos pincékben meg­ismerkednek a különféle bőr­betegségekkel, azok gyógyítá­sának módjával, a fejtés, de­rítés, színelés és mindennemű borkezelés tudományával, a borok elbírálásának szem­pontjaival, nem utolsó sorban pedig a „Házasítási és ifjítá- si” eljárásokkal. Mert a „házasítás és ifjítás” igen fontos tudomány ám! És ezt anvakönywezctő nélkül végzik Tállyán az asszonyok. Házasításra különböző típus­borok előállítása céljából vés . Hetenként kétszer, csütörtö­kön és pénteken reggeltől es­etig asszonyok és eladósorban •levő lányok ülnek Tállyán az [iskola padjaiban. így tart ez •már november óta, ahogy vé- [ge lett a szüretnek, és a hegy­községi tagok beszorultak a teraszos szőlőföldekről a köz­ségbe, a házakba. A szép ered­• ménnyel működő hegyközség [ ugyanis tavaly szakmunkás- képző tanfolyamot indított, s •ezen a télen már másodévesek .a hallgatói* ; összesen huszonegyen van­• nak, de közöttük csak kettő a [férfi, a többi asszony, meg .lány. Kicsit talán furcsa, hogy ;éppen a nők tanulnak szőlé­szetet, borászatot, de itt eb­iben senki sem lát semmi kü­lönöset, hiszen Tállyán mind­össze annyi a különbség szőlő [dolgában a két nem között, • hogy a férfiak borral, a nők • 'pedig a borból élnek. így hát [ [főképp a nőknek kell érteni- , ,ük a szőlőműveléshez, a ne­• unes venyigék ápolásának, az [ [illatos borok kezelésének [[gondja az ő vállukon nyug- ! 'szik« ■— Messze vidéken híres a tállyai hegyközség — mondja Kuk lay Ferenc agrármérnök, a tanfolyam előadója —, ez­ért fontos, hogy a tagjai szak­mailag is jól képzett emberek legyenek. Mivel pedig az itte­ni férfiak többnyire bányában, iparban dolgoznak, a szőlőmű­velés jórészt a nőkre maradt. Helyesen járt el tehát a hegy­község, amikor érdeklődő tag­jai számára a megyei és a já­rási mezőgazdasági osztály tá­mogatásával szakmunkásképző tanfolyamot indított. — A hallgatók tavasztól őszig künn dolgoznak a szőlő­földeken, ez jelenti számukra a szakmai gyakorlatot, ilyen­kor, a téli hónapokban pedig az iskolában előadásokat hall­gatnak a szőlészet, borászat, talajtan, öntözés, géptan, nö­vényvédelem korszerű ismere­teiről, a nagyüzemi szőlőmű­velés agrotechnikájáról. Palá- gyi Béla kartársam ezenkívül közismereti tárgyakat, politikai ismereteket, sőt, meteorológiát is tanít nekik. A rossz nyelvek azt tartják Tállyán, hogy a férfiak a ta- nulást cseppet sem írígylik az gádvezető portréját „Soha» egyetlen darab selejt sem ke­rült ki keze alól... Szorgalma és fegyelme határtalan . *« Mindig elsőnek érkezik, utol­sónak távozik... Valamennyi munkájába beleviszi egyénisé­gét. *. — Tavaly — mesélte a párttitkár —, a durvahenger­mű hetes számú esztergapad­ját javítottuk. Régi pad volt* elkopott alkatrészekkel, kiöre­gedett jószág. Jön a brigádve­zető: ilyen és ilyen segédalkat­résszel korszerűsíthetnénk* alig kerülne valamibe, viszont nagyon megérné... Maga csi­nálta meg az alkatrészt. Har­madnap ismét jön: újabb ja­vaslata van, mondja, azt is meg kellene csinálni. S ez így ment mindaddig, míg össze nem szerelték az esztergapa­dot. De milyen volt már az akkor! Vadonatúj! És korsze- , rű. Gazdája rá sem ismert..« Igv volt? — nézett a titkár a gyárrészlegvezető helyettesére* — Csakugyan aranyat ér ez az ember. — Nem túlozunk, ha így mondjuk — felelte a helyet­tes. — Él-hal munkájáért* Amikor az Illgnert javítottuk, szigorúan ráparancsoltunk, hogy nyolc óránál többet nem dolgozhat. Utólag tudtam meg: harmincnégy órát dolgozott egyhuzamban. S amikor szá­mon kértem tőle. még piron­kodva kért elnézést * *. Filléi* nélkül, egyetlen fillér túlóra­díj nélkül csinálta. Mindent, ami csak gép fos“ májában létezik a gyárban» megjavít. Anyagvizsgáló gé­pet, bugaollót... Nein mind­egy, hogy hetven tonnás haj­lítógépről van szó, vagy pla­tinaolló összeállításáról. Min­denhez ért. Amikor odaálltam mellé a satupadhoz, mindezt mór tud­tam róla Sőt, ennél többet is* Tizenegy néhány évvel ezelőtt ő szerezte be az ország külön­böző tájairól azokat a gépeket, amelyeket még ma is a tanin­tézetben használnak ... Tud­tam róla azt is, hogy hatszor kapott kitüntetést és tizenöt újítását alkalmazták a gyár­ban. Tudtam róla, hogy érzé­sei közül soha egyet sem vetít lelke az arcára. Tavaly elte­mette feleségét, aztán bejött a gyárba és szótlanul dolgozott tovább ... Ami a maga baja — maga viseli. De a másokét szívesen könnyíti. Álltam mellette és néztem, mintha megbabonázott volna; Miféle ember? „Amilyen nagyon kevés van!” „Keze alatt háromszor lett szocialista a brigád.” „Sok ilyen kellene.. Mi lesz, ha eltelik a három év? Hosszú esztendők alatt ko- vácsolódik össze egy kollektí­va, de egy hét is elég, s ha nincs meg közöttük a kapocs, már el is romlott minden. Ne­veli őket, a maga példájával; Kevés szóval, szorgalommal; kötelességtudattal és áldozni tudassak De mindet, egyszer­ire? • — Azt mondják — fordul­jam hozzá hosszú, kínos hall­■ gatás után —, azt mondják**« [vagyis magát aranyemberként .emlegetik**. ; Megállt kezében a reszelő. [ — Azt? Dehogy. Húsból és 1 vérből vagyok ... [ — Értem, mit akart mon­• dani az előbb azzal a reszelő- [példázattal... Hogy mindegyik . embert lehet formálni, mint 'a vasat [ — Igen. De nehezebb is meg ■ könnyebb is. A vas holt anyag, [Az ember érző. • — De sokszor engedetlenebb [ [ a vasnál.* * [ [ — Az. Válogatni kell hozzá • ■ a reszelöt [ [ — A harmincnégy közül me* 1 ‘lyiket sikerült legjobban meg- [ [ munkálnia? • [ [ — Nem tudom. Majd három ,év múlva megmondom. Az ;még hosszú idő. Én egyforma [ reszelöt használok... S an­• nak a reszelőnek én csak egy [ foka vagyok.., De nem . aranyból. Húsból és vérből. Az [ [ idő formálja az embert Meg [ [ a becsülete. De legfőképpen "munkája. Ha ez a kettő nem [ [ rozsdásodik meg, az ember is < • fénylik, mint az arany * * * [ [ A satu fölé hajolt Arcára ; ;árnyék-félkör rajzolódott Sze- [ [ me pedig szeretettel körbe­járt a műhelyben* • ■ Csala I,ászlé I szükség, és ebben már nagy jártasságra tettek szert a hall-[ gatók. Azt nevezik ugyanis a. borászok házasításnak, amikor[ például egy savas bort lágy, borral, vagy egy színdús faj-; tát, leggyakrabban a vöröset, [ egy kevesebb színanyagot tar-1 talmazó borral vegyítenek ösz-[ sze. Tulajdonképpen maga az „ifjítás” is a házasítás egyik módja. A borok minősége öt, év után általában véve miír; nem javul, hanem inkább év-! ről évre csökken. Éppen ezért,' ha tovább akarják pincében! tartani, egy fiatalabb évjára-. túval kell az öreg bort össze-] házasítani, megifjítani, ! Szorgalmasan járnak iskolá­ba és dicséretes akarattal ta-; nulnak a tállyai asszonyok. Márciusban a második évről osztályvizsgát, jövőre, a har­madik év végén pedig szak­munkásvizsgát tesznek, hogy] mint szakképzett szőlőműve- sek, borászok, pincemesterek,; ők is hozzájárulhassanak tu-! dósukkal a tokaji bor évszáza­dos hírnevének további öreg­bítéséhez* Hegyi József

Next

/
Thumbnails
Contents