Észak-Magyarország, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

Kedd, íöőö. február 1. CSZAKMAGYAKORSZÄG Kézilabda: Két izgalmas férfi mérkőzés .4 terem-kézilabda bajnok- tag vasárnapi fordulójára az izgalom volt a jellemző, sőt, olykor-olykor túlságosan is ■izgatott, parázs volt a han­gulat a pályán és a nézőté­ren egyaránt. Ez főleg a két férfi T. osztályú találkozóra vovatlcozik. Ettől függetlenül több, a bajnokság nyugodt lebonyolítását zavaró körül­ményt. is szóvá kell tennünk, melynek hatása lényegében befolyásolja a teremkupa realitását, komolyságát. így elsősorban a DVTK visszalé­pését leéli kommentálnunk. A. sorsolás szerint — a szombati számban is olvashatták. — a diósgyőrieknek pályára kel­lett volna, lépniük. A nagy­számú közönség zúgolódva vette tudomásul a DVTK sem szakmailag, sem erköl­csileg nem. helyes elhatáro­zását, mely a bajnokság szín­vonalát nagy mértékben csökkenti. A visszalépés in­dokolása is erősen vitat­ható. A technikai ed­zést nyugodtan le tudnák bo- nyolitani itt, a teremben. Er­kölcsileg azért nem helyes, mert nehéz helyzet elé állít­ják a versenybíróságot. Nem tudjuk, mit tudnak majd csi­nálni? Törlik a DVTK ered­ményeit? A másik zavaró körülmény, amit meg kell említeni: egyes játékosok több csapatban is szerepel­nek, közöttük olyanok, akik — „toronymagasan” kiemel­kedve az ifjúsági együttesből — jelenlétükkel, játékukkal irreálissá, komolytalanná te­szik a mérkőzéseket Eredmények: , Zrínyi Gimnázium-Bányaipari Technikum 8:6 <5:*) férti ifi, 101. na, ITS K— Epí tői p a ri Technikum J.'í:2 (G:0) női ifi, lOl. ITSK—Szak­középísk. 8:5 (4:3) íéríi Ili, Zrínyi Gimnázium—171. yz. ITSK 0:4 (4:1) női ifi, Sajószentpéte.ri Üveggyár —Sajóbábony 11:9 (7:5) női 3. oszt., lSdelényi Bányász—M. Vörös Me­teor II. 12:11 ((?:3) férfi III. o.* Edelényi Gimnázium—Ilejőcsaba 14:7 (7:41 női ír. oszt., 171. sz. ITSK —116. sz. ITSK 14 :G (8::?) férfi iü, löO. sz. ITSK—Földes Gimnázium 14:0 (4:5) férfi, ifi, Pamutfonó— DVTK II. 16:13 (9:6) női II. oszt.. Sportiskola—DVTK TT. 19:18 (13:8) női II. oszt., Alsózsolca—Felsőzsol- ca 31:27 (IG:10) férfi II. oszt.. Köz­gazdasági Szakközépiskola—M V S C 31:3 (9:2) női ifi, Kohóipari Tech­nikum—Földes Gimnázium 3S:14 (7:0) férfi ifi, Sajóbábony—Herman Gimnázium Ti. 9:3 (4:?) női ifi. * MÜÄITE—M. Vörös Meteor 21:20 (11:12) Férfi í. oszt. A Vörös Meteor a mérkő­zés vagy részében két-liárom góllal vezetett, a MÉMTE já­tékosai könnyen vették a ta­lálkozót, nem mozogtak ele­get, ez főleg a védekezésben mutatkozott. A második fél­időben, bár javult a védeke­zés. ki-kihagyott az együttes. Jók.: Nemes, Papp, Muhorai, illetve Kiss, Varga, Borsodi B.—S. Üveggyár 25:7 (13:3) Női I. oszt, Az óriási játéktudás, kiasz- sziskülönbség gólokban is ■megmutatkozott, Jók: Mun­kácsi, Gond Zs., Néző. Borsodi B.—Ormosbánya 21:23 (11:9) Férfi T. oSzl, Ritkán látható izgalmas mérkőzés. Az I. félidőben a Borsod, a fordulást követően Ormos játszott jobban, sőt, a találkozó vége felé győz­tesnek látszott, végül — bal- szerencsésen ■— még a dön­tetlent sem sikerült, kiharcol­nia, Jók: Fábián L., Fábián A., Tőzsér, Sólyom, illetve Lénárt, Galambos, Németh, Slampák. Sándor Nándor Kazincbarcikán változatlanul .nagy érdeklődés mellett rendezték meg a ké­zilabda csapatok Munkás- Ku.pa mérkőzéseinek negye­dik fordulóját. A KMTK fér­fi csapata ezúttal is győzött és veretlenül vezet a terem- kupában. Eredmények: Női mérkőzések: Borsodnádasd — Putnok S:5, Putnoki Gimná­zium — 105. sz. ITSK 9:7, Vegyipari Technikum — Be- rentei Gimnázium 7:4, KM­TK — Putnoki Bányász 21:2. Férfi mérkőzések: Put nők — Ormosbányai Gimnázium 22:12, Putnoki Gimnázium — Berentei Gimnázium 16:15, KMTK — Borsodnádasd 22:14, 105. sz. ITSK — Or­mosbányai Gimnázium 19:9, Alberttelep — Alacska 23:11. A teremkupa. jelenlegi ál­lása a férfiak csoportjában: 1. KMTK 5 4 1 — 115:6« 9 2. Putnoki B. 3 3 ------- 65:36 « 3 . Borsodnádasd 5 3 — 1 79:83 6 ' NP HIRDETÉSEK Ráromsxobá* kertes ház csere be­költözéssel eladó. Budai József u. 38. Népkertnél. ____ 592. Á LLÁS ÉM. Csőszerelőipa n Vállalat mélyépítésben jártas művezetőket, technikusokat és éjjeliőröket fel­vesz. Jelentkezés: Vincze építés- vezetőnél. Cím: Miskolc, Tiszai pályaudvar PF'r-fonokség. • Az Allatíorgalmi Vállalat mis­kolci telephellyel éjjeliőrt keres. Jelentkezés a vállalat központjá­ban, Sánc u. 15. ez., munkaügyi osztály. Nyugdíjasok ne jelentkez­zenek. 54. Az Eszakmagyarország szerkesz­tősége újabb sportág, a kosárlabda népszerűsítéséért irt ki vándorser- legct. A serlegért 35 borsodi csa­Kosárlabda nat vetélkedik egymással Miskol­con. a Kilián Gimnázium tornater­mében. Már az első forduló is nagy érdeklődés mellett zajlott le. As érdeklődök 3* mérkőzéseket látták, hiszen az iskolai csapatok mellett a legjobb megyei csapatok is részt vesznek a több héten ke­resztül folyó mérközéssorozaton, amely jól segíti a csapatok felké­szüléséi a bajnoki idényre. Az I. forduló női mérkőzéseinek eredményei: DVTK—Szakközépiskola ifj. 25:S, 38. sz. AU. Iskola — Kazincbarcikai Vegyipari Technikum ifj. K:!2, Szerencsi Kinizsi—Miskolci Her­man Gimnázum ifj. 31:2a. Férfi mérkőzések: DVTK H,—Sze­rencs 59:39, Szerencs II—101. az. ITSK 43:.T, Kazincbarcikai Vegy­ipari Technikum—Putnok 06:16, sá­rospataki Tanítóképző—Miskolci Vörös Meteor II. 42:Í0. MVSC II— Földes I. ifi. 17:13. Földes TI.— Szakközépiskola II. ifj. 17:13, Kili­án—MVSC ifj. 31:29. DVTK—104. SZ. ITSK 54:23, DVTK—MEAFC I. 0. 62:30, MVSC—Vörös Meteor 1. o. 69:45, MVSC II.—MÉMTE II. 97:19. VTSK—DVTK 18:47 (26:30) NT3 I. női. DVTK: Kamarásné (4), Horváth 1. (6), Ruszkai (8), Horváth n. (14), Daróczi (8), Némethyné tv. I.ugosl, SztéUk, Szilágyi. Dolák, Jászka. Inkább nagy küzdelem* jellemez­te a játékot. Mindvégig szoros volt az eredmény. Jelentős előnyt egyik csapat sem tudott szerezni. Az első félidőben a DVTK vezetett. Másod­percekkel a befejezés előtt döntet­len volt az eredmény. Ekkor a higgadtabb vendégcsapat ért ékesí­tette a megítélt büntetőket és meg­szerezte a győzelmet. Jók: Kama­rásné, Némethyné, Horváth rr. Nemes Diáksport Sátoraljaújhelyen rendezték meg n középfokú iskolák körzeti asz­tali tenisz- és sakkbajnokságát. Eredmények: Asztali terns*. Leány csapat: 1, Tokaji Gimnázium. Egyéniben: 1. Rohaly Judit. 2. Marosa Ilona, S. Balázs Ilona (mind Tokaji G.). Fiú csapat: 1. Szerencsi Q., 2­Sárospataki G., 3. Tokaji G. Egyénibe": Pfübocskai (Sátor­alja új holy Kert érzett T.}< Fehér cm. «,*. TTSK), 3. Tskác? (Szerencsi £»•), Sakk. Fiú csapatban: i Sátor­ai Ja újh cl 3 i G., 2. Tokaji G., 3. Sze­rencsi G. Egyéniben: ,!. Szilasi (Tokaji G.), 2. Bodrogi (Sátoralja­újhelyi G.), 3. Belinszki (Szerencsi C.), A Borsodi Bányász nyerte a téli siiartakiád ponSversenyét központié ütés SZEHELO szakmunkásokat sürgősen felveszünk, Miskolci Építőipari Váll Miskolc, József Attila 44. szám. Építkezők, figyelem! Jókarban levő épületek bontására lehet jelent­kezni. A kitermelt bontási anyag értékéből a bontási költségek le­számolásra kerülnek. A bontás kb. február 10-én megkezdendő. Érdeklőd­ni lehet a városi tanács tervosztályán, dr. So- mosi főelőadónál. Városi tanács tervosztálya. Szoba- kiadó. Miskolc, III., Tokaji Ferenc u. 62/c.______________________ KülönbejAratú bútorozott szoba kiadó. Miskolc. III..kér. Kűztársa- ság u. 92. sz. __________________ E lcserélném Miskolc. Munkácsy u. 4. számú szoba-konyhás laka- somat hasonló vasgyáriért,._________ B útorozott szoba férfi részére kiadó. Almos u. 9. sz. VEGYES Szőrtelenítsc lábát szőrtelenitő krémmel, 10 forint. Ajkat, bajuszt (női), hónaljt szörtelenitöporra). D forint, egészségre, bőrre ártalmat­lan. Hámlasztó, .fehérítő szepló- krém. Arcfojt halvanj-nó folya­dék. Fényvédő krém. Érzékeny, száraz bőrre bőrtápláló zsíros krém. Ráncos bőrre kakaóvajas krém. Speciális arcszesz zsíros, rrüttesze- res, pattanásos, tágpórusú arcbőr­re. Korpás, zsíros fejbőrre speciá­lis hajszesz. Száraz, törékeny haj­ra íejbőrkrém. Könnyálló szempil- la-lakk., Sarokrepedés, bőrkemé- nyedés, tyúkszemino lakk. Lábiz- zadást gátló szer. Hónalj izzadást gátló púder. Megrendelhetők után­véttel dr. Kabinok Aladár vegyész­mérnöknél. Székesfehérvár, Piac­tér 53. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, déd- nagyapa, testvér és rokon TOLTYÁN ROBERT életének 70. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése február 1-én dél­után 13 órakor a vasgyári temetőben. A gyászoló család A»AS-V£TE^ Eladó nagyméretű jobbos asztal- tűzhely. Szeles utca S.# Kovacsék- »jáh___________________________541. K ét darab fotel eladó. Benedek: u(ca 0„ JV/2- Kiliáh-Dé).__________ A gy sodronyok, lószór- ós afrik- matracok kaphatók. Széchenyi utca 6m HL udvar I. emelet. Napos csibe (Hempshír és Leg­horn) fajtákra megrendelhető. Kut- nyák Géza né F.gcr, Május T. út 16. Fél hízott sertés eladó. Szirma, Dienes László u. 76. sz. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is- • merték és szerették, hogy ÖZV. AZARY .JÁNOSÁÉ Simkó Franciska S6 éves korában, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése február 2-án, délelőtt U órakor a Mindszenti temető ravata­lozójából; Testvérei, rokonai és * családtagnak számító házigazdája Kétszemélyes rekamick bordó epinglé huzattal eladók. Széchenyi u. 30., udvarban (Ady-hidnál). Páncél értékdoboz Werheim zá"i> ral, 30x22x12, cm, igényesnek 400 forintért, utazóláda betéttel 80x55 x50 cm 200 forintért eladó. Mély­völgy u. 4. I.AKAS — INGATLAN Fiatal szobstáranőt kereack. Sza­badság tér_3., balra első ajtő. Hernádi,.urdokon családi ház 300 négyszögöl bekerített gyümöl­csös poriahcllyel, inellékheJylség- gel, azonnali beköltözéssel eladó. Hemádszurdok. Fancsalszlü István. Külünbejáratú bútorozott szoba, * komoly intelligens fiatalember, nek kiadó. Széchenyi utca 19.. n/1. (Vermesné) ________ K ülönbé járatú bútorozott szöb? ba lakőtársnőt keresek. Bacsó Bé­la ti. 16._________ K lllönhejáratú bútorozott szoba azonnal kladő. Sik utca IC. 340 négyszögöles házhely eladó." Miskolc, Pacsirta utca 10S.________ B útorozott szoba belvárosban 3 intelligens férfinek (vállalatnak is), valamint 2 diákfiúnak kiadó. Tele­fon: 36—379. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a drága jó feleség, édes­anya, nagymama PETNEHAZV TAVOSNE Szilágyi Ilona január 29-én, rövid szenve­dés után, 64 éves korában váratlanul elhunyt. Teme­tése február 2-an, délután 2 órakor a Deszka-temető ra­vatalozójából. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a felejt­hetetlen. szerető szívű, drága feleség, édesanya, anyós, nagymama ID. SZAKÁCS JÓZSEFNK Pásztor Borbála életének 73. évében elhunyt. Temetése február 1-én, dél­után 1.7 órakor a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család Te’se Ózdi Kohász—Lgrl Spartacus H:0 (2564—2341 fa) A. hazaiak biztató formát árultak az első nyilvános összecsapá­son. Teljesítményük biztató a baj-- SÄ;cäg előtt. Az ózdiak legjobb dobói: Baji 144, Varga 442, Huszti L 438, ‘ Ler.ák 456 fa. — lváasi.kl — Bükkszentkereszten ragyogó nap­sütésben, nagyszerű hóviszonyok méU-ett rendezte meg a miskolci járási TS a téli Rp&rlakiád síver- Benj,téliek III. fordulóját. A ver­seny iránti érdeklődő® változatla­nul nayy volt, annak ellenőre, hogy ugyanebben az időpontban tájékozódási síversenyt is ren­deztek. Sok szár. érdeklődő fa- gyoskodott a verseny színhelyén, akik a Versenyzőkkel együtt is- ntéjielUni hiányolták a fedett me­legedő helyet. l. Borsodi Bányász S7 pont, 2. Miskolci Bányász 52 pont, 5. Gép­ipari Technikum 50 pont, i. MÉM- TE 58 pont, 5. DVTK 18 pont.. Az általános iskolák közötti pontverseny végeredménye: 1. Eükkszantkereszti Általános Is­kola 218 pont, 2. Majhiti Általános Iskola 27 pont. 3. Bükkszcntlász- lői Általános Iskola 5 pont. Az. egyéni verseny eredményei lesiklásban: Férfi felnőttek: 1. Mezőn (TVTSM- TE), 2. CservenlCÄ (M F, MTE). 3. Di) ezé (Bors<x).l Bányász). Férfi ifjúságiak: l. C se lényt (Borsodi Bányász), 2. Szigeti (MfcMTE), 3. Endrődi (Földes Gimnázium). Felnőtt nők: l. Graffjódy (Borsodi Bányász), 2. Kiss íMiskolci Köz- gazdasági Technikum). Női ifjúsá­giak: 1. Pa iá esik (Borsodi Bá­nyász), 2. Berecz (Bo-rsoŰi Bá­nyász). Serdülő leányok: t. Kiss (Közgazdasági Technikum), 2. Kó­rod.! (Közgazdasági Technikum), 3. Nernes (Közgazdasági Technikum). Csapat versenyben: 1. Közgazdasá­gi Techr*ikuni. iTttörő fiúk: 1. Nics (Miskolci Kohóipari Technikum). 2. Bakos (MájláfV, 3. Hegyközi (Biitokszentkereszt); Csapatverseny­ben: l. Bükkszeirtkereszt. Futás. Női futóléces: 1. Berecz (Borsodi Bányász), 2. Stuller (Bor­sodi Bányász). 3. Palacsik (Borso­di Bányász). Csapat versen) ben 1. Borsodi Bányász. Női túraléces: 1. Nemes 2. Kiss 3, Károlyi (vala­mennyien Miskolci Közgazdasági Technikum). Csapatversenyben: \. Miskolci Közgazdasági Techni­kum. Férfi felnőtt, túraléces: 1. Köblei, 2. Orliezky, 3. Szőllősi (mindhárom B ü kk s z e n t k e re s /. t.) Csapatversenyben: i. Bükkszent- koreszti FHK. .Serdülő fiúk: 1. Körösi, 2. Győri (mindkettő Bükk,szent kereszti Ál­talános Iskola). Ft ti kisdobosok: 3.- Pintér (Bükkszentkereszti Általá­nos Iskola). Ugrás: Ifjúságiak: l Sándor (Miskolci. Bányász), Kiss (Bükk- £zentkeresztl Alt. Iskola). Ugrás úttörő: I. Kohulák, 2. Hegyközi, 3. Elek (mindhárom Bükkszcntko- reszti Alt. Iskola). Kisdobosók: t. Pintér (Borsodi Bánj^ász), 2. Nagy (Bükkszcntkereszt). Nemes Péter ílGVELEM! A MÉH Vállalat a juhbőröket az alábbi felemeli árakon vásárolja meg: S—15 mm líözöiii gyapjú tarló val zöld száraz I. oszt. 28.50 Ft'kg '48.30 Ft kg II. oszt. 19.40 Ft/kg 32.80 Ft/ kg 15 mm feletti gyapjútarlóval löld száraz I. oszt. 43.20 Ft./kg II. oszt. 36.30 Ft/kg 66.40 Ft/kg 55.80 Ft/kg A nyersbőröket az alábbi helységekben levő egységeink veszik át: . Miskolc, Béke tér 13. sz. Putnok, alatti bőrszaktelep. Szikszó, Mezőkövesd, Mezöcsát, Sárospatak. Sátoraljaújhely Ózd-Bolyok. Sa jószent pétei Edelénv, Hudabanya, Szerencs. Abaújszántó, Tokaj, Encs. RRTESrrftS fíriesítjük a Miskolc II. kér., Harsányt u, — Pesti ti. — 3. sz. terelőút — által határolt területen lakó fogyasztó­inkat, hogy 1966. február 3-án 7 óráiéi 16 óráig munkálatok végzés« miatt a* áramszolgáltatást szünetel­tetni fogjuk« ÉMÁSZ I. sz. kirend. FIGYELEM! Tfisarkalas» fémgyűrűvel, talp*- lás, festés, különféle javítások azonnal készülnek. Gellert cipé­szet, Kazinczy utca 2. (Avasi Kä« véházzal szemben.)____________ ____ K érem azt az irhabundás hói- gyet, aki január 30-án, vasárnap este az SZTK-val szembeni busz­megállónál arany fülbevalómat megtalálta, szíveskedjék — juta­lom ellenében — a tüdőkórház fo­gászatán leadni. begyűjtő Hirdetésfelvétel naponta S—fél 5 óráig (szombaton S—12 óráig) a Borsod megyei Lapki­adó Vállalat helyiségé­ben, Miskolc, Széchenyi n. 15-17. (Az OTP mcL lett) Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, test­vér és rokon ÖZV. SALAMON ANTALXl Vilaschek Mária «S éves korában elhunyt. Temetése február 2-án, déli 12 órakor a perecesi temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább fe­leség, édesanya, nagymama» testvér és rokon NÉMETHI’ UVSZLÖNS Faragó Julianna életének 56.; boldog házas­ságának S3, évében elhunyt, Temetése február 2-an. szer­dán délután 3 órakor a Deszka-temető ravatalozó­jából. A gyászoló család Legmélyebb fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szereitek, hogy LENGYEL JULIA egészségügyi főnővér 1566. január 3ö-áú elhunyt. Temetése február 2-án, dél­után 3 órakor a Szent Anna temetőben. A gyászoló család Mely fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett jó ■férj. édesapa, testvér és ro­kon HEGEDŰS A RT An nyug. isk. igazgató életének BZ. évében elhunyt. Temetése fe.br. 2-én, dél) 12 órakor a Mindszenti teme­tő ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér és ro­kon ÖZV. SZABÓ Fl ItrXCNE Vékony Tóth Etelka életének 77. évében, bosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése február 2-an, dél­után 13 órakor a Deszka­temető ravatalozójából. _________A gyászoló család___ M ély fájdalommal tudat­juk. hogy a szeretett féri; édesapa, nagyapa, testvér cs rokon *D. TÓTH ANDRÁS volt fulókércsi lakos életének 76. évében, bosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 1-én, dél­előtt. fél 11 órakor a Deszka- temető ravatalozójából, A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátokn ak, ismerősöknek és külön az ÉM. Horgász Egyesület vezetőségének és tagjainak, akik felejthe­tetlen halottunk, id. Lórin ez János temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virá­gaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak az ismerő­söknek és rokonoknak, akik felejthetetlen drága halot­tunk id. Mester József te­metésén megjelentek, sír­jára virágot helyeztek és rész v e tűk ke l fajdal m u nkai enyhítették, ezúton mon­dunk balás köszönetét.. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás Szívvel mondunk kö szö n c te t m in da zokn a k, akik felejthetetlen halot­tunk Fekete József teme­tésén megjelentek, sírjára virágot hoztak cs fájdal­munkban osztoztak. Külön mondunk köszönetét a DIMÁVAG pártbizottságá­nak, szakszervezeti bizott­ságának, a munkásőrség IV. századának és munka­társainak. A gyászoló csaX&S vettek részt ilyen versenyen. Hidasnémeti, Nyékládháza, Ar- nőt, Monok, Tállya, Taktahar- kány fiatal versenyzői ugyan nem érték még el a iegjo'bbalc tudását, de nagy lelkesedés­sel küzdöttek minden mérkőzé­sükön. A lányoknál különösen a Mádi Bányász sportolói tűntek ki, akik méltó ellenfelei vol­tak a miskolciaknak. Kívülük Arnót, Mezőnyórád képviselte a vidéki sportköröket. A megyei bajnokság vég­eredménye; Fiúk (73 induló); t. Bariba III., 2. Pirity I. (mindkettő M. Spartacus), 3. Tósa (MÉMTE) és Kerékgyártó (M. Spartacus). leányok (28 Induló): 1. Mol­nár Anna (MÉMTE), 2. Földi Erzsébet (MÉMTE), 3. Horváth Mária és Izsói Zsuzsa (mind­kettő Mádi Bányász). 0. P.) Szombaton délután a nép­kerti sportcsarnokban rendez­ték meg a városi serdülő baj­nokság küzdelmeit, örvendetes kép tárult a terembe lépők elé. 76 fiú és 19 leány küzdött a zöld asztaloknál és néhol egé­szen jó játékot láthattunk. A. fiúknál 4 sportkör és 7 általános iskola, a lányoknál 2 sportkör és 2 általános iskola versenyző: küzdöttek a jó he­lyezésekért A városi bajnok­ság végeredménye: Fiúk (7« induló): I. Bariba III. (M. Spartacus), 2. Pirity ív CM. Spartacus), 3. Tósa (MEM- TE) és Nagy (DVTK). I.eányok (19 induló): I. Mol­nár Anna (MÉMTE), 2. Földi Erzsébet (MÉMTE), 3. Brilla Éva (MÉMTE) és Gábor Valé­ria (37. sz. általános iskolák Vasárnap ugyancsak a nép­kerti sportcsarnok volt a szín­helye a megyei serdülő bajnok­ságnak is. A legjobb miskolcia­kon kívül számos vidéki sport­kör küldte el versenyzőit A fiuknál olyan egyesületek 5s képviseltették magukat, amelyek eddig nem sokszor Asztalitenisz Sok induló a városi és meeyei serdülő fcajitOaSápn

Next

/
Thumbnails
Contents