Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
6 északmagyarorszAg Vasárnap, 1965. december 12. a Kapáló asszonyok Mazsaroff Miklós festménye Borbaríango! rendeznek be egy középkori pincében Juhászat a Szamárháton A kesznyéteni Szabadság Termelőszövetkezet mintegy ötezer holdjából csak 2600 hold a szántóterület. Sok a rét, a legelő, de ezek jó része is csak az igénytelen juhoknak ad megfelelő táplálékot. A termelőszövetkezet juhá- szata évről érvre jelentősebb, s a 600 anyabárány jó jövedelmet biztosít. A tervek szerint fejleszteni is kívánják a juhászaiét, amelynek központját a Szamárhátnak nevezett határrészben alakítják ki. A Szamárháton 300 férőhelyes új ho- dályt is építenek. A Sátoraljaújhely nevezetességeit megtekintő külföldiek gyakran érdeklődlek kisebb, hegybe vájt, romantikus borpincék után, ahol Hegyalja világhírű borát eredeti környezetben, közvetlenül a hordóból kimérve kóstolhatják meg. Ez adta az ötletet a tanácsnak, hogy a város egyik legszebb középkori pincéjében, amelyet eddig kazánháznak használtak, idegenforgalmi látványosságot, borbarlangot rendezzen be. A hajdani Dör- zsik városrészben rendbehozzák a hegy aljából nyíló, 50 méter hosszú és 7 méter széles, terméskövekből kirakott, száraz pincerész három termét. Falait, művészek tervei alapján, középkori szőlőművelő eszközökkel és lopókkal díszítik, korabeli stílusnak megfelelő berendezéseit pedig gyertyafénnyel világítják meg. A vízvezetékkel és központi fűtéssel felszerelt pince 80 méter hosz- szú mellékágában gönci hordó'. ban tárolják majd a legzamatosabb borokat. A borbarlangot előreláthatólag a jövő év végén nyitják meg. PINOKKIO Az Ifjúsági Színház bemutatója hogy néhány esztendővel ezelőtt a Szakszervezetek Megyei Művelődési Háza otthont adott az ifjúsági színháznak. Azóta 12— 15 000 gyerek tapsolt már az új falak között különböző produkcióknak, jólsikerült előadásoknak. Az idei évadban csak megerősödött bennünk az a tudat, hogy ennek a városnak nagy-nagy szüksége van gyermek és ifjúsági előadásokra. Az eddigi gyakorlathoz híven a Miskolci Nemzeti Színház és a Szakszervezetek Megyei Művelődési Háza úgy határozott, hogy karácsony előtt gyermekdarabbal lépnek a közönség elé, és húsvét környékén pedig ifjúsági drámával. így került sor Collodi meséjének bemutatására, amelyet a Miskolcon élő Horváth Dezső dolgozott át színpadra, a zenét pedig ugyancsak a Miskolcon élő Virágh Elemér szerezte. Pinokkiónak, az élő fabá- búnak történetét aligha kel; mast ismertetni, hiszen ez a régi olasz mese olyan sok variációban látott már napvilágot, hogy a gyerekek nagyon jól ismerik. Mégis: a Pinokkió-mese az elnyühetet- lenebbek közé tartozik. Ezt bizonyította a mostani bemutató is, amelynek értékét növelte a hangulatos, ötletes rendezés, s a gyerekeknek tetsző zenei aláfestés. Vargha György rendezői elképzelését azért kell dicsérnünk, mert figyelembe vette a nézőtéren ülő gyermekek életkori sajátosságait; sokszor bevonta őket a cselekménybe, ezzel is erősítve a gyerekek igazságérzetét. Herédy Éva jókedvvel, játékossággal közvetítette Virágh Elemér hangulatos muzsikáját. Az apróságokat nem fárasztotta a zene, ellenkezőleg, a cselekménnyel párhuzamosan, különböző vidámságokba sodorta. színház szereplői nem feledkeztek meg az aranyszabályról: a gyerekeknek úgy kell játszani, mint a felnőtteknek, csak még jobban. Te- lessy Györgyi Pinokkió szerepében komolyan vette a játékot, a mesét, s ezért a gyerekek is komolyan vették őt. Kulcsár Imre Dzsepetto bácsija a jóság megszemélyesítőjét nyújtotta a gyerekeknek sok-sok tanulsággal. Nagyon tetszett nekünk Máltái Sándor és Polgár Géza két gonosz csábítója, Csalavetti és Lazsaletto; a fiatal színészek sok kedvességgel komédiáz- tak, lépten-nyomon figyelembe vették a gyerekek érzelmi alapállásait. Varga. Gyula Rosszcsont Ferkót személyesítette meg sok humorral. Gonda György, Papp László és Bősze Péter a „rossz fiúk” táborából egy- egy típust vetítettek a gyerekek elé. Hangulatos, atmoszférikus jelenség volt Ko- máromy Éva Csillagtündér szerepében, és kedves volt Szeli Erika Tücsök Marci megszemélyesítője. Gyarmathy Ferenc Istráng fuvaros alakját formálta meg, ellenszenvesre hangolva azt, hogy a gyerekek jól érzékeljék a jó és a rossz közötti különbséget. Szabados Ambrus Bu- retti cirkuszigazgató szerepében jól mulattatta a gyerekeket. A díszlet kedves és meseszerű volt: Veress Attila tervezői munkáját dicséri. felújítása (öt évvel ezelőtt játszották a Kamara- színházban) célszerű volt, mert ez a mesejáték mostani színpadi feldolgozásában (apró hiányosságait leszámítva) jó szórakozással és sok-sok tanulsággal szolgál az apróságok számára. Párkány László A szere!« brigád becsülete : A Borsodi Vegyikombinál beruházásain dolgozó ki- * vitelező vállalatok közül a VEGYSZER dolgozói is sza- » bad szombatra készültek. Az emberek hosszú távoliét * után, ilyenkor mennek haza családjukhoz, távoli fal- ® vakba, városokba. • Hazafelé készülődött Major Balázs 35 tagú csoport- J ja is, amikor jött az értesítés: • — Hétfőre érkezik a kazánbiztos, a nyomáspróbát • meg leéli kezdeni a IV-es szintézis körnél. Segítsenek_ * A berendezést a belga Coppe-cég szállította. A szer- * ződésben az áll, hogy a. legmodernebb technológiát al- • kalmazzák még altkor is, ha ilyenre szerelés közben, • menet közben alakul ki újfajta eljárás. Ennek megfe- • lelően a cég, betartva a szerződést, különféle módosi- • tásokat allcalmazott. A megoldás viszont a kivitelezők X dolga. • Ehhez kellett a sürgős segítség, hogy mire a kazán- • biztos a nyomáspróbák miatt megérkezik, a szerelés is • készen legyen. • A szerelők rövid tanácskozás után döntöttek. A Ma- * jor csoportból Szabó Miklós brigádja vállalta, hogy • nem utazik haza, hanem befejezi e sürgős munkát. A J reaktor csatlakozó rákötéseiről és a gőzhasznosító vezetékek szereléséről volt szó. a Mire elérkezett a nyomáspróba ideje, elkészültek a ° munkával. Ezzel a brigád újabb hírnevet, megbecsülést a szerzett magának és a VEGYSZER vállalat valameny- » nyi munkásának. Nemcsak a szintézisüzem vezetője, hanem a belga cég képviselője is kijelentette: — Ilyen tökéletesen jó és kifogástalan szereléssel < még nem találkoztunk. ff.) Helyes volt, Az ifjúsági A Pinokkió Bevallom, mindig gyanakodva olvastam a nagyon öreg emberekről szóló beszámolókat. Kivétel nélkül az derült ki ezekből a beszámolókból, hogy X. bácsi, vagy Y. néni játszi könnyedséggel lépte át az emberi kor legvégsőnek tartott határát, például a száz esztendő küszöbét, s habár nem távgyalogol, e kánkánt sem táncol, egyszóval komolyabb fizikai teljesítményekre már nem vállalkozik, de szellemileg teljesen friss, remek a memóriája, minden iránt érdeklődik, s ahogy mondani szokás, lépést tart korunk igazán nem egyhangú eseményeivel. Most itt vagyok Deutsch Hanus néninél, s kénytelen vagyok elismerni, hogy az ő esetében igazak a nagyon öreg emberekről terjesztett mendemondák; Hanus néni még csak a jövő év február 2-án, Gyertyaszentelőkor lesz száz éves, de semmi kétség az iránt, hogy eljut ehhez a ritka évfordulóhoz, hiszen semmi szervi baja nincs, a szíve kifogástalanul működik, a tüdeje — ő mondja — „vastüdő”, merem állítani, hogy makkegészséges. Ez különben nem az én diagnózisom, hanem az orvosáé, dr. Vág János körzeti orvosé, aki minden hónap elsején meglátogatja, s mint vicces ember mindig azzal állít be, hogy „jövök egy kicsit udvarolni a menyasszonyomhoz, mert mint _ orvosra semmi szükség rám”. Februárban nem elsején, hanem másodikén jön el Vág doktor, s nemcsak „udvarolni”, de azért is, mert hivatalo^ az évfordulói ebédre. Az ebédet Hanus néni özvegyasszonylá- nya főzi, a nagyon rokonszenves Teréz. Nem merem azt mondani, hogy Teréz néni, hiszen Hanus nénihez viszonyítva még gyermek, mindössze hetvenhét éves. Hanus néni mellett én valósággal siheder- nek érzem magamat nevetségesen csekély hatvannyolc évemmel. Lehet egy száz éves asszonyra azt mondani, hogy bájos? Lehet Legalábbis Hanus néSzáz éves a miskolci Hamas néni nire. Pici asszonyka, törékeny, nagyon sovány, az arca nem ráncos, de csupa csont és bőr. Arcát két óriási szem világítja be és lelkesíti át. Ezek a szemek sok bánatot láttak, sok könnyet hullattak, megtört a fényük, de értelem csillog, s ahogy beszélgetünk, lágy, finom mosoly bujkál bennük. Földiek vagyunk, Miskolcról beszélgetünk. Hanus néniék tősgyökeres miskolciak. Évtizedekig a Hunyad utcán laktak a régen eltűnt Sárga Fürdő és a Bőrszárító közelében. Miskolcon már kevesen emlékeznek Hanus nénire, de miért is emlékeznének? Dolgos, családjának élő asszony volt. Életét kitöltötte a hat gyerek. Féltő szeretettel gondozta, nevelte őket. „Én már kora reggel talpon .voltam — meséli — mire a gyerekek felkeltek, már ragyogott a ház, meg volt terítve az asztal, megreggeliztek, s mentek az iskolába. Délután kihallgattam a gyerekeket a leckéjükből. Sokat tanultam tőlük, de én is tanítottam őket tisztességre és emberszeretet- re, ami talán többet ér minden tudománynál”. 1928-ban, amikor a legfiatalabb gyerek, a Jenő, vagy ahogy otthon hívták, a Jankó, leérettségizett, a család felköltözött Budapestre, a Damjanich utca 25. számú házba, s azóta is itt él Hanus néni és Teréz, ők ketten maradtak meg a népes családból. Miskolcot a család tulajdonképpen Jankó miatt” hagyta ott, aki már mint kisgyerek rendkívüli zenei tehetség volt, s Miskolcon elkezdett tanulmányait a budapesti Zeneakadémián akarta folytatni. 1932-ben zongora és orgonaművészi oklevelet szerzett a Zeneakadémián, de már hallgató korában Bartóknak és Kodálynak nemcsak tanítványa, hanem munkatársa is volt. Bartók Bélának azzal is segített, hogy megtanult bolgárul, mert Bartók bolgár népdalokat is gyűjtött. Zenepedagógiai tanulmányokat is írt Deutsch Jenő, s ezekben a leghaladóbb zenepedagógiai elveférjéért, két szép lányáért és Feri fiáért, akiket betegség vitt el, s Ábrisért, s kivált Jankóért, akiket a fasiszták öltek meg. — „Jankó nagyon nagy két hirdette. 1942-ben munka- szolgálatra hívták be Hanus néni fiait. A Feri megúszta a munkaszolgálatot, de Ábris és Jenő elpusztultak Voronyezs mellett. Hanus néni nem sír, nem panaszkodik, csak nagyot sóhajt. Ebben az időnként felszakadó sóhajban él fájdalma tehetség volt” — sóhajtja Hanus néni, majd odaszól Tetéznek — „mutasd csak meg a Kodály úr levelét”. — Teréz előveszi a levelet, s hozzáfűzi, hogy a család 44. októberében sárga csillagviselési mentességért folyamodott Horthyhoz, s ő (már mint Teréz) felkereste Kodály Zoltánt, s kérte, hogy a folyamodvány támogatására írja meg a vélményét az öcs- csérőL A mentesítésből nem. lett semmi, de megmaradt Kodály Zoltán 1944. október 8-iki kézírásos ajánló levele, amelyben így ír volt tanítványáról, -aki akkor talán már nem is élt: „Deutsch Jenő, volt tanítványom a legkiválóbb és legsokoldalúbb magyar zenészek egyike. Eltűnése — ha véglegesnek bizonyulna — a legfájdalmasabb vesztesége volna zeneéletünknek. Nemcsak kiváló zongora- és orgonaművész (e tekintetben a távollevő Bartók Béla nevében is nyilatkozha- tom, mert ismerem a véleményét), hanem rendkívüli zenei intelligenciája, a zeneszerzés minden ágában való jártassága és pedagógiai érzéke következtében, nagyrahivatott pedagógus, e téren eredeti gondolkodó és cikkíró. Foglalkozott zenei folklórral is, itt a bonyolult fonográffelvételek lejegyzéséljen nagy gyakorlatra tett szert, mint bevált munkatársunkat különösen fájdalmasan nélkülözzük. Hozzátéve, hogy mint ember és jellem szerénysége és feltétlen megbízhatósága által olyan jelenség, aki a mentesítés elbírálásánál alkalmazni szokott mértéket messze meghaladja, a kérvény kedvező elintézését a legmelegebben ajánlom”. Szép emlék ez a levél, büszke is rá Hanus néni. Mikor megkérdezem tőle, hogyan érzi magát, így válaszolt: „öregesen. rang nélkül”, majd ha- miskás mosollyal hozzáteszi: „Nem mondhatom, hogy rangosán, mert nincsenek már rangok, nekem meg sose volt rangom”. — Nono Hanus néni — mondom — nagy rang ez a száz esztendő. Szeretném, ha megmondaná, hogyan jutott el idáig? (Talán elárul valamit a magas kor titkából — gondolom.) — Nem tudom megmondani — feleli Hanus néni. — Az bizonyos, hogy sok mindent megértem. Nyolc éves koromban volt az árvíz Miskolcon, aztán jött a földrengés, majd az első világháború, utána a második. Mindig dolgoztam, sokat küszködtem, míg együtt volt, a család adta nekem a legnagyobb boldogságot, mióta magunkra maradtunk Terézzel, sokat bánkódom. Ebből telt ki a száz esztendő. Ebből? Sokan vannak, akiknek munkából, örömből, bánatból a felére sem futja. A hosz- szú életnek, úgy látszik, nincs receptje. Száz évet megérni kivételes teljesítmény, születni kell rá, mint a költői pólyára. Teréz meséli, hogy tavaly augusztusig Hanus néni mindennap lejárt sétálni — ami nem kis dolog, mert lift nélküli ház második emeletén Iáiknak — de akkor elesett a lakásban s eltörte a lábát. Bevitték a Költői Anna kórházba', Fekete főorvos megoperálta, összeszögezte öreg csontjait, s Hanus néni három hét ala tt talp rááll t. Adtak neki mankót, de egyszer sem használta. Van egy kis botja, azzal tipeg a szobában; Különben egész nap a karosszékében ül, gyönyörű kézimunkákat horgol és a Népszabadságot olvassa. Ma már kevesebbet olvas, mert az utolsó hónapokban meggyöngültek a szemei. De minden érdekli, ami a nagyvilágban történik. Például elítéli a vietnami agressziót. Azt szeretné, ha sohasem lenne háború és az emberek szeretnék egymást. Búcsúzóul azt kívánom, hogy sok-sok évig éljen még a legjobb egészségben. — Én meg azt kívánom Andor úr, hogy érje meg az én koromat. — Megpróbálom drága Hanus néni,— felelem bizonytalanul, mert nem bízom benne, hogy sikerül. De kételyeimet nem közlöm vele. Minek szo- morítsam el ezt a meghatóan kedves száz éves nénikét? VÉR ANDOR \ /
