Észak-Magyarország, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-14 / 269. szám
Tasärnap. 1965. november 14. északmagyarorszAg 5 Mennyi szakmunkásra Tan szüksége a megye mezőgazdaságának? ■Megyénk mezőgazdaságában is egyre inkább keresik a mezőgazdaság egy-cgy • ágazatához kitűnően értő szakmunkásokat. A termelőszövetkezeti tagok közül az elmúlt esztendőkben már közel négyezren tettek szakmunkás vizsgát, de ez még kevés. A tsz-tngság alig több mint 5 százaléka rendelkezik szakmunkás képesítéssel, az ideális pedig az lenne, hogy mintegy negyedrészük szakképzettséggel rendelkezne. Az elkövetkező esztendőkben ezért fokozott gondot fordítanak a mezőgazdasági szakmunkások képzésére. A meglevő iskolákat tovább fejlesztik, s már az 1030—G7-es tanévben megkezdődik az oktatás a tokaji gépészképző iskolában. 1980-ban a megye termelőszövetkezeteiben a várható szakmunkás szükséglet minden bizonnyal meghaladja majd a 10 ezer főt. Ezek mellett mintegy 34 ezer betanított, munkásra lesz szükség. Tizenöt év múlva például mintegy másfélezer mezőgazdasági gépszerelőre, több mint ötezer gépészre, ezer öntözőgépészre, csaknem két-két ezer gyümölcs- és szőlőnemesítő szakmunkásra lesz szükség a termelőszövetkezetekben . Eri 17$) millió as úthálósat fejleszt étiére Sokszor panaszkodnak a gép kocsi vezet öle, az autóbuszok utasai egy-cgy útszakasz rossz állapotára. Az ugrásszerűen megnövekedőit gépkocsiforgalom valóban jobb utakat igényel, de az elmúlt esztendők fejlődése így is számottevő. 1950—1900 között a megye pormentes úthálózata 231 kilométerről 044 kilométerre növekedett, s ez nagyobb volt az országos átlagnál. A második ötéves terv időszakában a megyében több mint 400 kilométer úthálózat korszerűsítésére került, illetve kerül sor. A tanácsi úthálózatból pedig évente 35—10 kilométeres szakaszt korszerűsítettek. Az állami kezelésben levő borsodi úthálózat fejlesztésére évenként mintegy 170 millió forintot fordít a népgazdaság. Ugyanakkor a községi tanácsok a tanácsi kezeiéiben levő utakra is több tízmilliót költenek. Egyetlen esztendő alatt csupán a lakosság társadalmi munkával történt hozzájárulásából mintegy 16.5 millió forint értékű útszakasz és járda épült meg a megyében. ROKONOK KŐZOll Móric/ Zsigmond duzzogó falujában •Mintha csak asért leltein volna íróvá, hogy megmutassam azokat a sebeket, amelyeket hétéves koromtól tízéves korig Pthriigyön át kellett élnem”. így kezdődik az Életem regéhye Pthrügy-i fejezete, amelyet Móricz Zsigmond a feledhetetlen szenvedések könyvének nevez. Amikor a regény | megjelent, 1938-ban, felbolydult a falu. Magasra csapott az elégedetlenség, a mélységesen mély sértődöttség lángja. Azóta évtizedek teltek el. A regényben szereplő rokonok nagy része már nem él. Őszinte legyek? Elsősorban a kíváncsiság vitt Prügyre. Az író annak idején országvilág1 elé tárta egy tipikus magyar falu keresztmetszetét, Prügv bevonult az irodalomba abban az állapotában, amilyen az ezernyolcszázas évek végén és az ezerki lenc- százhuszas évek derekán volt. Mennyire Möricz-i szemmel nézi az ország még ma is Prügyüt. annak bizonyságául, hadd mondom el Balta Sándornak, a prügyi vb-ol nőknek az esetét: Budapesten a Tanácsakadémián kapták meg a hallgatók új munkahelyük címét. Balta Sándor borítékjában ez állt: Prügy. Borsod megye. Az ország minden részéből összejött jövendő tanácsvezetők mely részvéttel állták körül, s a következőket mondták neki: — Nem irigyelünk... ■— Borzasztó falu az... öregem, ott téged agyonvernek! ... — Önző, kegyetlen emberek laknak ott... No, te aztán megkaptad ... Sorolhatnánk tovább a még jegyzéseket. Adriig ment a dolog, hogy a megszeppent ember visszaadta a borítékot. Aztán mégis letelepedett Prügyön, s ma már több mint tíz év van a háta mögött. Meg kellene írni Prügyöt ma. Kellene, hogy egy olyan író, akinek neve, rangja, hitele van, igazságot szolgáltatna az új. a mai nemzedéknek. Legjobb lenne, ha maga Móricz Virág tudná túltenni magát: azokon a torokkaparó érzéseken, amelyeket érthetően okoz nála is Prügy nevének az említése, s végre ellátogatna a mai Prügyre, s mégegyszer bevonni látná az irodalomba. fiz n bizonyos csirke... Kicsinyesség? Túlzott érzékenység? Nevetséges apróság? Nevezhetjük annak Is, ha eltekintünk attól, hogy a prügyi ebéd emléke milyen mélyen, milyen elevenen ér a köztudatban, mintha tegnap történt volna. „Az udvar még mindig óriási és öblös, a ház a régi, s ott áll az udvar közegén a nagy görbe fekete asszony, Eszter néném, Pallagi Eszter, rr Ősz vége az encsi járásban Az elmúlt hónapokban gyakran emlegettük az encsi járást. Itt tartott legtovább az aratás, betakarítás és cséplés. Egyik-másik faluban még ok- lóber közepén is csépeltek. Sőt, a katonák és üzemi munkások segítsége nélkül tálán be sem tudták volna takarítani a gabonát. Megvannak ennek az okai is. Az encsi járásban, az összterülethez viszonyítva, sok kalászost termelnek. A tulaj dimbes-dombos, hegyes. A termelőszövetkezetek tagsága itt a leggyengébb, hiszen alig- alig találunk errefelé fiatalokat a mezei munkában. Zömében hatvan-hetven éves emberek művelik a földet. Mindez érthetővé teszi, hogy az encsi járás mezőgazdaságának helyzete különösen nehéz. A vetéfii tervet teljesítettéit E problémákat ismerve beszélgetünk Simaházi Sándorral, az encsi járási tanács elnökével a mezőgazdaság jelenlegi állapotáról, az őszi munkákról és a téli felkészülésről. — Befejezték-e a kenyér- gabona vetését? — Nem mindenütt. A terv szerinti területen ugyan elvetettük a gabonát, de vannak termelőszövetkezetek — nem sok, mindössze cit-hat —, amelyek még nem fejezték be a vetést. A hegyvidéken any- nyira száraz volt már a talaj, hogy a lánctalpas gépek is ösz- szeíürtek szántás közben. Így aztán, körülbelül száz holdnyi terület még vetetlen. Azonban több mint 30 000 holdon elvetettünk . .. — Hogy Italad a kapások betakarítása? — A kukorica 85 százalékát letörték termelőszövetkezeteink és a szárvágás is jól halad. Több mint fele már kúpokban vagy kazlakban áll, az idén vigyázunk a szárra. A minőség jó. A kukorica levelet nem lúgozta ki az eső és nem verte le a szél. Fel lehet használni takarmányozásra. A cukorrépát mindenütt kiásták, csupán szállítási akadályok, nehézségek vannak. Egyrészt nincs elég szállító jármű, különösen kevés a teherautó, másrészt megleltek az állomási rakodóterek. Néhány esetben előfordul a vagonhiány is. A burgonyaszedést is befejezték járásunkban, ezzel kapcsolatban is a szállítási problémákról kell beszélni. Sok helyen még kint van a burgonya a földön, letakarva természetesen, de még be kell szállítani. Mindent egybevetve azonban azt mondhatom, hogy az egész esztendőt figyelembe véve, különösen az igen problematikus aratás és gabonabetakarítás, az ősz.i betakarítás aránylag jól halad, és ha még egy hétig kedvez az idő, semmi sem marad a határban. — Hogyan halad az őszi mélyszántás? — összesen 30 000 hold őszi mélyszántást terveztünk. Talán már készen is lenne, ha közben kapunk egy kiadós esőt. A száraz talajon viszont a könnyebb traktorok nem bírtak szántani. Talán majd most, hogy megázott: a föld. Még jó tízezer holdon kell őszi mélyszántást végeznünk. Nem jó a burgonya termesztési módszere — Milyenek voltak a terméshozamok? — Kenyérgabonából, szálas- takarmányból és cukorrépából túlteljesítettük a terveket. Például harminc száza- lélckal több kenyérgabonát adtunk el az államnak, mint ahogyan terveztük. És még mindig van kenyérgabonafelesleg a gazdaságokban. Takarmánygabonából viszont hiányunk van, és megint rosz- szul sikerült a burgonya. Tavaly azt hittük, hogy csak az aszály miatt volt rossz burgonyatermésünk. Az idén viszont az időjárás kedvezett a burgonyának, mégis kevesebb termett, mint tavaly. Ez elgondolkoztató tény. A cukorrépa terméshozama évről évre emelkedik nálunk, a burgonyáé viszont romlik. Ebben nem szabad belenyugodni. Ügy véljük, hogy alapvető művelési változtatásokra lesz szükség, ha azt akarjuk, hogy burgonya is kielégítően teremjen. Az a véleményünk, hogy termelőszövetkezeteink rosszul alkalmazzák 'a gépesített agrotechnikát. Egyrészt nem vetik megfelelő mélyre a burgonyát, másrészt elnagyolják a kapálást, mindenekelőtt a töltögetést, amely a burgonya terméshozamát jelentősen befolyásolja. El is határoztuk, hogy még a tél folyamán felülvizsgáljuk a burgonya termesztésének módszereit, hogy tavaszra megfelelően felkészülhessünk a vetésre. Meggyőződésünk, hogy a mi vidékünkön, a burgonyádé és jövedelmező növény, csak szakszerűen kell termelni. — Hogyan alakul a termelőszövetkezetek pénzügyi helyzete? — Sokkal jobban, mint tavaly., Az elmúlt évet több, mint 23 millió forint mérleghiánnyal zárták termelő- szövetkezeteink. A legutóbbi felmérés viszont azt mutatja, hogy az egész járásban körülbelül hétmillió forint mérleghiányra számíthatunk. Ez is jelentős mértékben a sok eső, a vízkárok következménye, mert a bevételi hiány, a tervekhez viszonyítva, körülbelül kétmillió forint a járásban. A terveket járási átlagban teljesítették a termelő- szövetkezetek, az állattenyésztés bevételi terveit mindenütt. csupán a növénytermesztés bevételeiből lesz néhány helyen kiesés. Ez egyben nzt is jelenti, hogy járási átlagban, néhány termelőszövetkezet kivételével, teljesíteni tudjuk a betervezett: jövedelmek kiosztását. Járási átlagban körülbelül 7000 forint jövedelem jut a közösből minden termelőszövetkezeti tagra. Ez még nem sok. de jóval több, mint a tavalyi ... Készülni kell a télre — Melyek most a legsürgősebb feladatok? — A betakarítás és a mélyszántás befejezése minél előbb. Igen fontos feladatunk azonban a trágyakihordás és az állatok beteleltelcse, a télre való általános felkészülés. Egyik-másik tsz-ben abrakta- karmány-hlány van. Ez viszont nem okoz különösebb gondot, mert más helyeken felesleg mutatkozik, s így járáson belüli felvásárlással kiegyensúlyozzuk a takarmánykészleteket. Nálunk eddig elhanyagolták n lucernaliszt készítését. pedig ennek takarmányozási és gazdasági előnyei vitathatallanok. Intézkedtünk, hogy lucernaliszt-készi- téssel is gazdaságosabbá tegyük a takarmányozást. Megkezdődtek a tervkészítések és szerződéskötések. Ebbe a járási vezetés már nem szól bele, nem adja meg a feladatokat. mint ezelőtt, a termelőszövetkezetek saját akaratuk szerint terveznek. Mégis mutál koznak problémák. Néhány helyen segítenünk kell a tervezésben. Simaházi Sándor járási tanácselnök elmondotta még azt is, hogy megkezdődött a téli oktatás, tanulás a járásban. A megszervezett oktatáson túl azonban a járási vezetés a tél folyamán meg akarja szervezni a vezetőségi tagok és brigád vezetők továbbképzését. A következő évi feladatokat csakis úgy tudják jól teljesíteni. ha a tél folyamán mindenre alaposan felkészülnek. Szendrei József S' Eszak-Magvarorszag II íéglaüzemében fejezik be a gyártást Az Északmagyarorszápi Tégla- és Cserépipari Vállalat Borsod-Heves és Nógrád megye területén levő 13 üzemében az idei esztendő nem várt nehézségeket hozott. A nyári hónapokban lehullott bőséges csapadéktól az agyagbányákban sokszor napokig szünetelt a termelés, és a gyakori felhőszakadásoktól több helyen csaknem 3.5 millió, szabadban szárított nyom tégla ázott szét, illetve ment tönkre. Az elmaradás pótlására az intézkedések egész sorát vezeték be, a dolgozók pedig vállalták, hogy ha kell, vasárnap is termelnek. Ennek eredményeként nyerstégla adósságukat, november 10-ig 2 millióm szorították le, önköltségüket 1.2 százalékkal csökkentették. A hónapok óta tartó folyamatos és egyenletes munkát újra az időjárás zavarta meg. Az. elmúlt napok hajnalain nem egyszer mínusz 3—4 fokos hideget mértek, ez pedig károsan befolyásolja a szabadban tárolt nyers tégla minőségét. Ezért a vállalat műszaki vezetői elhatározták, hogy 11 üzemükben befejezik a nyers tégla gyártást, és a téli hónapokban csak a műszárítókkal rendelkező gyárakban folytatják a munkákat. Ebből az alkalomból számítást is készítettek. Megállapították, hogy égetett téglából az év végéig a tervnek megfelelően 108 milliót, égetett cserépből pedig előírásukon felül mintegy 400 000 darabot adnak a népgazdaságnak;- kétségbeejtő, hogy a visszahatás milyen erős. Nyíri- Sándorné pedagógus mondta , e! a következőket: c — Valahányszor az osztályokban először kerül szóba- Móricz pályája, a gyerekek . mindig elmesélik, hogyan 5 cfették meg vele — most- már így mondják — a macs- ; kát, nyúl helyett, s elszisze- 3 gik, hogy: cicmóric. 5 Mártonfíy Béla tanító, aki- felesége révén maga is a távoli rokonokhoz \ tartozik, / megemlíti, hogy tavaly az al- sótagozatos gyerekek a dol- i gozatukba is beírták az állítólagos esetet s „,.. ezért kellett elbújdos- r ni a faluból, ki kellett ván- dorolni, hogy ne halljuk í többet a kórust, öregek és v fiatalok, gyermekek és ag- t gastyánolc röhögve, vijjogva,- ugatva kurjantottak fel, ha i egyet meglátlak közülünk: i Cic mórié”. — így emlékszik- az -író a csúfnévre, amely * megkeserítette életét. Miért- nem érti meg még a mai i Prügv se, hogy a nevetséges- ség öl? ™ Mind öröktől mindörökre? i Szakadjunk el végre a be- serves múlttól. Beszéljünk- arról, amit a prügylek any- nyira szeretnének ország-vi? lúg elé kiáltani, hogy ma már ő megváltozott az élet. s ha a- regény minden Prügyre vo- natkozó utalása igaz volt iSj a egy jóslásra rácáfolt a való- ó ság. íme az idézet: „Mind öröktől fogva, s t mindörökre arra a sorsra- vannak ítélve, hogy parasz- tok maradjanak firól-jira.” Biztos vagyok abban, hogy i, Móricz Zsigmonditól senki nem tudná nagyobb lelkesedéssel és örömmel belehar- ? sogni a köztudatba azt, hogy- Prügy élete milyen fordula- Ion ment át az elmúlt húsz esztendő alatt. C tudná legjobban értékel- ni, hogy annak a Droftí Ká- rolvnak a leszármazottját; k aki annak idején sehogy sem c tudta kibetűzni a bö, i, bi, cöj z sö, cső, bics, kő a ka, bics- y ka... szót. s amiért a tanító s őt verte félholtra, mert nem tanította meg olvasni, szóval hogy az ifjú Drofti Sándort a tsz gyümölcs- és szőlészeti technikumba küldte, s hogy r az ő feladata lesz a tervezett 150 hold gyümölcsös telepi- ~ tóse. >l A felszabadulás óta három [' mérnököt, öt tanárt, köztük ;í két 'egyetemi tanárt, négy or- vost, öt katonatisztet és öt- ~ venegy más értelmiségit, k köztük párt-, gazdasági- és n tanácsvfezetőket, ipari és me- a zőgazdasági technikusokat, huszonkilenc jó szakmunkást bocsájtott szárnyára a falu népe. Jelenleg tizenkét főis- r‘ kolással és egyetemistával, z harminc középiskolással és húsz ipari tanulóval dicse- , kedhetnek. Megtört a mindörökké... >’ Megszűnt a nyomasztó sze- " génvség. Több mint három- l_ ezer hold talált új gazdára a volt cselédek között, s köti -/el kétszázötven úi ház épült. a A Tiszámén te Tsz tagjai 15 700 forint részesedésre a számítanak fejenként ebben a a gazdasági évben, t. No, de ezek eddig csak számok, adatok. Mi van az ■ önzéssel, a régi paraszti gőg- z gél? önző ember tesz-e valamit t a közért? Ugye semmit. s A prügyiek már hosszú ‘ évek óta. átlag százötven). 't száznyolcvanezer forint érté- ® kű társadalmi munkát véget- nck a község javára, no per- a sze, nem utolsósorban a' ma* l’ guk hasznára is. így épült fel a szép kultúrház. a párt- "} ház, így épül fokozatosan a ■ járda és még sorolhatnám. ^ „Éhes szúnyog jobban csíp” — mondta az író. Ha azok az n emberek, akik ma már nem 1_ éhesek, akik nem elhagyatot- tak, elfogadják ennek a meg- állapításnak az igazságát, akkor nyugodt lélekkel megbékélhetnek végre a nagy íróval. Fel kell hagyni a sertodott*- c seggel végre, s helyt kell art}- ’ ni a megváltozott, az uj, a _ megszépült élet dicséretének. n Adamovics Ilona s mosolyog ránk, amikor feleségemet bemutatom, mintha még a mosolyt is fösvényciné. Minek jöttek ezek, azt jelenti a mosoly, csak enni" — így szól az idézet. Az udvar még mindig óriási. A ház még most is a régi. de az udvar közelién Maros Sándor áll, egy ősz, öreg ember, az akkori „kis Eseteiké ura”, Alig ejtem ki az író nevét, az udvar szélén álló nyárikonyha ajtajában fel- csattan egy hang: — Mi? A Zsiga? Még hogy mi csak a csirke csontját adtuk neki! Nem igaz!... Nem igaz!... Perel a néni, a volt kis Eszterke, aki bizony ma már szinte összeaszalódott az évtizedek nyomasztó terhe alatt. Úgy perel, mintha egy elmúlt heti igazságtalanságot akarna megcáfolni. Nem lényeges most, hogy kinek van igaza A rokonoknak, a falu népének, akik Móricz Zsigmond tányérjára rakták a csirke combját és a melle- húsát, vagy az írónak, aki nem látott azon csak szárnyát és nyakát. — Eszter néni — próbálom engesztelni —, tudja-e. hogy milyen kedves, meleg hangon írt magáról, hiszen maga az: „Eszterként, Eszter fiam, kiesi Eszter...” És Sándor bácsi, maga miért haragszik? Tudja-e, hogy mi volt az író véleménye magáról? így jellemezte: „...ez a száraz, keserves, savanyú faj ilyen vérbő, egészséges és ropogó ' férfit kapott.. — Nem olvastam a regényt — jelenti ki Eszter néni szárazon. — A kezembe sem veszem. — Akkor honnan tudja, hogy megsértették? — Beszéli a falu. — És maga Maros Sándor? — ö se olvasta — felel helyette a néni. — Nem is fogja. Nincs ideje az ilyesmire. Mit bizonyít ez? Szerintem azt, hogy ha egykét apróságot talán el is túlzott az idős író, aki már csak madártávlatból idézhette gyermekkora emlékeit, de az alaphang, az akkori Prügy morális értékelése nagyon is igaz, nagyon is találó 'volt. Afci elolvasta a regényt Darabos Borbála ma mór 89-ik évét tapossa. — Iskolatársak voltunk — meséli —, okos gyerek vót igen, ű tanított minket. A tanító rábízott. Én mindig ott álltam meg náluk. Árva gyerek vótam, s Erzsi néni — mert Móriczné asszony csak úgy háttá híni magát — igen jó vót hozzám. Ü hozta be a faluba az első varrógépet. Megcsodáltam. Sokat varrt. — Magának is? — Nekem-e? Ugyan mar. Árvagyerek vótam, ilyenhez nem jutottam. — Olvasta-e a regényt? — Hogyne olvastam volna! Nemsokkal azután, hogy megjelent. Ahogy este lecsendesedett a ház, éjszakánként az olvastam. Megkérdeztem a községi könyvtár vezetőjét, milyen a Móricz-könyvek forgalma. — A gyerekek elolvassák a kötelező olvasmányokat, a felnőttek esetleg a Betyárt, meg a Rózsa Sándort. Elolvasta a regényt Hallgató Trézi gyermeke is, az egyik Szakolczai lány, az Erzsi, aki testvéreivel együtt „...városi ízlésben nőtt, s meglepően harmatosán finom jelenség lett”. őket nem érte bántó ^ szó. de a ma már idős Erzsi néni is híven tolmácsolja a falu hangulatát. Elmondja, hogy két-három évvel ezelőtt Budapesten járt, s csak azért kereste fel az író lányát, hogy elmondja neki, nem úgy van ám ma, ahogy Zsiga leírta. meg hogy ne olyan szemmel nézze már ő a prügyi rokonokat —, s ebbe beletartozik a fél falu —. ahogyan a regényben szerepelnek. Ma is „cicmóric“ Telnek, múlnak az évek. de semmi remény sincs arra, hogy a sértődöttség fellazuljon. Az pedig már egészen