Észak-Magyarország, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-19 / 273. szám

2 ÉSZAKIM AG V AKOflSZÄG Péntek, 1365. november 13. Ax egész társadalom lépjen fel a rendbontók ellen •• Ülést tartott Miskolc város tanácsának végrehajtó bizottsága Miskolc város Tanácsának végrehajtó bizottsága novem­ber 18-án, csütörtökön Fekete László elnökletével ülést tar­tott. Első napirendi pontként a Bútoripari Vállniat munká­járól szóló jelentést vitatták meg. A végrehajtó bizottság elismerően vette tudomásul az 1959. január elseje óta műkö­dő vállalat eddig elért ered­ményeit. A tanács ipari osztá­lya fogyamatosan tesz intéz­kedéseket a még fennálló hi­bák kijavítására. Fclmülliós Itár évente Ezután megvitatták a sza­bálysértési eljárások intézésé­ről szóló beszámolót. A je­lentés mind a városi tanács, mind a kerületi tanácsok sza­bálysértési ügyködését tár­gyalta. Nem csekély fontos­ságú ez a kérdés, hiszen sza­bálysértési eljárás során bün­tetik meg többek között a parkok rongálóit is, és ezek a rongálások évi félmillió forintos kárt okoznak a vá­rosnak. E karok okozóinak bírságolása ugyanekkor ko­ránt sincs arányban az okozott kárral. Általában elmondható, hogy azok a társadalmi veszé­lyességet el nem érő, de az emberi együttélést, városi ren­det zavaró cselekmények, melyek közé például a parkok rongálása is tartozik, még A Hazafias Népfront megyei elnöksége november 18-án, csütörtökön ülést tartott. Jó­váhagyta azok jelölését, akiket a december 5-i, időközi megyei választásokon a megüresedett tanácstagi helyekre jelöltek. mindig nem háborítják fel eléggé a lakosságot. Mit tersének a Isii ácsok? Jelentésében a városi tanács igazgatási állandó bizottsága részletesen foglalkozott a szabálysértések büntetésével. Megállapították, hogy a kerü­leti munka egyik leglényege­sebb része az oltani igazga­tási állandó bizottságok be­vonása a tanács illetékes osz­tályának munkájába. Ezt leg­jobban a IV. kerületi tanács szabálysértési hatósága való­sította meg. legkevésbé a III. kerületé. A 111. kerületi ta­nácsnál a legliberálisabb a bírságolás. Gyakran szabják ki a legalacsonyabb pénzösz- szeget, így a bírságnak nincs visszatartó ereje. Ugyancsak a III. kerületben növekedett, az 1964. és 65 szeptember 30- ának végadatait összesítve, az elintézetlen szabálysértési ügyek száma. Ez utóbbiban ugyan az I. kerület is „felzár­kózott” a III. mellé. Érde­kes megnézni, hogy az elmúlt évben a társadalmi tulajdont érintő, a közegész­ségügyi és a köztisztasági sza­bálysértés volt a legtöbb, va­lamint az iskolai mulasztás. Nem volt ilyen nagy a szá­muk, mégis elgondolkoztató, hogy 1963-hoz képest 1964. vé­gére hatszorosára emelkedett Hat választókörzetben tarta­nak időközi választást. Ugyan­csak elhatározta az elnökség, hogy 1966. január 4—6. kö­zött hívja össze értekezletre a községi, a körzeti, valamint a városi népfront-vezetőket. a növényvédelmi, duplájára a közlekedési és háromszoro­sára az élelmiszerhamisítási szabálysértések száma. Már mint a megbírságoltaké. Ez persze azt is jelenti, hogy ta­valy már több szabálysértőt jelentettek fel, mint tavaly­előtt, de ha csupán a parkok rongálásából keletkező fél­milliós kárt nézzük is, azt kell mondanunk, hogy még mindig nem elegei. Már oe- dig az egész társadalomnak fel kell lépni a rendbontó'- e1- len, hogy a szankciók eredmé­nyesek lehessenek. llu«rHi!ü:a/(]iiiltutiía tanácsi vá luSttfaaikV Utolsó napirendi pontként került sor a tanácsi válla'atok első három negyedévben foly­tatott gazdái k odásáról szóló jelentésre. Általában megál­lapítható, hogy a vállalatok eddig teljesítették ez évi fel­adataikat. Csak a Vasipnri- és Gyermekkocsigyártó, a Gyümölcsszeszipari, valamint a Mélyépítő és a Kertészeti Vállalat nem teljesítette ter­vét. Gond persze az is, hogy a Patyolat Vállalat, tervének teljesítése ellenére sem tudja kielégíteni a lakosság igénye­it. Ami a takarékossági szem­pont érvényesítését illeti, ezt a vállalatok, különböző szer­vezési intézkedések, norma­megtakarítások, indokolatlan létszámok leépítése és átlag­bérmegtakarítások segítségé­vel, a Sütőipari és a Mély­építő Vállalat kivételével, el is érték. Nem derült ki azon­ban a jelentésből, hogy ezeken kívül milyen műszaki intéz­kedésekkel igyekeztek a ta­karékos gazdálkodást segí­teni. Pedig ezt is vizsgálni kell és a vezetés javításával meg is lehet valósítani. Ez utóbbit az illetékes tanácsi osztályok vezetőinek kell a vállalatoknál biztosítani. IJIést tartott a Hazafias 'Népfront megyei elnöksége EGYEDÜL? Felső-Szánva utca 66. Ki­csiny ház a gyár tövében. Hár­man latinak benne: férj, fele­ség és gyermekük. A kapu előtt állva két kérdés faggatja jövetelem célját. Egyik: ho­gyan éjnek. A másik: miért érdekes ez? * öt évvel és nyolc hónappal ezelőtt történt. Flusznik Fe­renc lakatos az önlőgödör mel­lett dolgozott, a felöntő sapka tetejét peremczle harmincas vaslemezzel. Valaki kiáltott: vigyázz! Még hallotta, hogy a kokilla nekivágódik a daru­oszlopnak, aztán hirtelen elsö­tétült előtte a műhely. Ami­kor magához tért, ijedt arcok vették körül, egy munkás le­csatolta derekáról a szíjat, s erős szorítással rákötötte a la­katos combjára, melyből vas­tagon ömlött a vér. Szirénázó mentőautó jött érte, hordágyra lették. vitték a kórházba, Fájdalmas volt az ébredés. Nem a sebe fájt. A tudat. Fél lába maradt. S mindössze huszonhét éves volt. .. # Egy hónapig feküdt a kór­házban, egy évig kapta a táp­pénzt, és másfél esztendeig ta­nulta keserves-kínnal, hogyan kényszerítse együttműködésre az élő lábat és az idegen tes­tet. A szerencsétlenség megidé- zése magával hozza az első | idők nyomorúságát, nyomasztó hangulatát, mely rátelepszik a kis konyhára. — Egyedül maradtuk bajuk­kal? A rokkant lakatos fejét in- ! gatja. Fiatal asszonya is. — Nem. Akkoriban nem'... Mesé'ik; a volt kollégáik jöttek és alapot ástak a ház­nak. Azután a gyár kőműve­sei jöttek, felhúzták a falakat, rá a tetőt. így jutottak soron kívül la'káshoz, a gyár mindent fizetett. Flusznik Ferencnél előnyös munkakörben alkal­mazta a gyár, évente szociális segélyt kap, nem sokat bár, de aki gondos beosztással él, annak a kevés is jól jön. A lakatos, amíg dolgozott, 1600— 1700 forintot keresett, rok­kantsági nyugdíja 1107 forint. Felesége 1020-at keres. Ez jó kétezer forint. Hogyan élnek? Ahogy ennyi pénzből élni lehel. A legszük­ségesebbre futja. — Adhatnának több rok­kantsági nyugdíjat is — mond­ja csendes-kérőn a lakatos. No, igen. De van-e a világ­nak olyan pontja, ahol ugyanannyit kap és ugyanúgy élhet a munkából kieseti em­ber. mint az. aki dolgozik? A tanuló évekkel együtt tizen­egy esztendőt írtak javára — ebben benne van a katona­ságnál eltöltit húszegynéhány hónap is. Tizenegy év és 1700 forintos kereset után ez is szép összeg. Nem arról van szó, hogy sok, még arról sem, hogy elegendő, nemkevésbé arról, hogy ennyi jár. Az ösz- szegszerüséget nem a társada­lom embersége szabja meg, hanem a lehetőség. Apja, oki szintén a gyár dolgozója volt, 1120 forint nyugdíjat kap. Ti­zenhárom forint a különbség. Pedig az idősebb Flusznik hu­szonöt évet „nyomott le” a ko­hászaiban. A lakatos tekintete beszél. Azt .mondja: én még fiatal vagyok, csaladot nevelek, ha iskolába megy a gyerek, jön az újabb gond, az újabb meg­terhelés. — Nem próbált ötszáz fo­rintos állás után nézni? — De igen. Azt mondják, azokat részesítik előnyben, akik" nálam is kevesebb nyug­díjat kapnak, nem dolgozik a feleségük és több gyerekük van .;. Igazságtalannak tartják ezt az eljárást? Dehogy! Csak... Az asszony így magyarázza a dolgot: — Feri újabb műtéten esett át. Kilyukadt a gyomra, ope­rálták, diétázni kell. Sokba kerül. Újabb betegsége miatt nem is vállalhatna csak egé­szen könnyű munkát. Minket aztán nagyon próbára tesz a sors.. i * A múzeumban őrzött régi újságok egyikében olvastam egy emberről. Az elevátor le­vágta a lábát. Amikor meg­gyógyult, mankót csinált ma­gának, felkötötte nadrágja szárát és koldulni ment. Ké­sőbb felakasztotta magút, nem tudta elviselni, hogy éhezik a családja. Az az ember nem állta ki a sons próbáját. A közelmúltban láttam egy filmet. Egy (üdőbajos ember, Amerika partjaihoz érve. Víz­be ölte magát, mert kinek kell ott a beteg ember? Öt is próbára tette a sors. A sors? Nem. A farkas-tör­vény magára hagyja azokat, akikből semmi haszna. * Flusznik Ferencéket is vitat­hatatlanul próbára tette a sors. De hogyan élnének ak­kor, ha teljesen magukra ma­radtak volna? Ha azt a leg­szükségesebbet sem kapnák meg, amit az emberség-tör­vény nyújt nekik! A lehetőség szerint. A postás minden hónapban bekopogtat a nyugdíjjal. S ha kevés is, mégis biztonságo­sabb „mankó”, mint az, amit huszonnyolc évvel ezelőtt fa­ragott magának a munkából kihullott ember. De azért van valami oka, hogy Flusznikék a magukra maradottságol érzik. Az állam ás az állam erkölcse nem nyithat be naponta hozzájuk, hogy megkérdezze: hogy vagy­tok? A volt munkatársak és a volt felettesek tehetnék ezt meg, legalább féléven kén). Nem a formális együttérzés végett, nem is mindig segítő- szándéktól vezérelve, s nem is illendőségből. Azért, hogy Flusznik Ferencbcn éljen a tu­dat: nemcsak addig tartozott közéjük, amíg dolgozni tudoü, s nemcsak tradíció köti a gyár­hoz nagyapja és apja révén, hanem ölyan kötelék, amely az együvé tartozásból fonó­dott. Vajon túl rövidre fonták, hogy nem ér el FJusznikék- hoz? Hiszen a Felső-Szinva utca 66. ott van közvetlenül a gyár szomszédságában ... Csala László HOLD! JANOS: A tej fehér gömb ii. D olgozni fogsz a tej­fehér gömbben — suttogta az asz- szony. — Meglá­tod a spirálházak, amiket tervezel, nem enged­nek. majd gondolkozni. Az elsőt nekünk tervezed, és ha akarod, minden nap vadas- húst készítek számodra. Tu­dom, nagyon szereted. — Csupán ezt tudod ró­lam? Ha valaki vállalja ve­lem a tejfehér gömböl, annak többet kell tudnia rólam. — Többet is tudok. Min­dent tudok rólad. Emlékszel? Egy hete, amikor fel sétál­tunk a menedékházhoz. Sokat ittál, álékor mindent, érted, mindent elmondtál. .. ■ — A redőny ... — Igen, a redőny. Persze, hogy nem emlékszel minden­re. Tudom, hogy egy bizonyos mennyiség után lecsapódik agyadra a fekete redőny. De meg a t'edöny lecsapódása előli, lettem a tiéd. Igaz, már nagyon közel volt a redőny lecsapódása, talárt azért is vélted álomnak másnap csók­jaimat. Pedig férfinek úgy még nem adtam oda ma­gam . Utána beszéltél -el min­dent, és a szenvedéseidbe is beleszerettem. Ezért van jo­gom ismerni álmaidat, és jo­gom van a tejfehér gömb­höz. — A tejfehér gömb is álom.... — Az előbb nem ezt mond­tad. — Számodra lesz álom. — Nem engedem! Ma és tegnap még ... — Tegnap!. .. Azt akarta mondani, hogy b tegnap évtizedeklcel elma­radt a, mától. Azonban nem szólt. Tudta, hogy az. asszony nagyon okos, megérti a de­finíciót, Lám, megértette a végső elzárkózást, a teljes visszavonulást szimbolizáló tejfehér gömböt is. De vajon megmaradna-e ott az asszony a meghasonlás áporodott-sza- gú levegőjében? Aligha. Nem, semmi esetre sem viheti a tej fehér gömbbe. Nem szen­vedett hozzá eleget. Előbb- uióbb kitörne, s ez a kitörés újabb csalódást hozna. Ta­lán a megsemmisülést. — Igazad van — mélyült el az asszony hangja —, ne a tegnapról, a holnapról be­széljünk. Ha holnap hazame­gyek. azonnal eladom a fér­jemről rám maradt családi házat. Már kérték két éve, amikor férjem meghalt. Könnyen és gyorsan túladha­tok rajta. Egy hét alatt el­rendezek mindent: állást, át­helyezést, bárhová. Neked csak a tejfehér gömböt kell megtalálnod. Érted? Rád bí­zom a döntést. De ha egy hé­ten belül nem írsz, vagy jössz, én megyek utánad. A férfi nem válaszolt, hagyta, hadd remeg­jen idegesen és for­rón tenyerében az asszony csuklója. Túl sok még benne tíz élet — ál­lapította meg és nagy hírte- lenében a sakkozó fiatal or­vos mellé • képzelte — fele­ségnek. A t-cjTeher gömb he­lyett a tejfehér rendelőbe és később, a szülőszobába. — Arra gondoltam — kezd­te a férfi, és megcsókolta az asszony forró, remegő csuk­lóját —. hogy holnap min­dent tisztázunk. Van még éjszakánk, gondolkodni . .. — Én azt akarom, ne egy éjszakánk legyen. Nem aka­rod megérteni, szeretlek. Az első vagy, akiben mindent megtaláltam, akiről évék óta ábrándozom Vagy a korom aggaszt? Tizenöt évvel va­gyok fiatalabb, de egy har­mincöt éves asszonynál ez nem jelent különösebb ve­szélyt Az öleléseimben észre kell venned, érezned kell, hogy számomra a tejfehér gömb rideg '-dósága meg fog melletted szépülni. — Majd ii,lnap tisztázunk mindent — Nem. Értsd meg, holnap esetleg késő lesz. Ugye, nem bízol bennem? Vagy saj­nálsz? igen, sajnálsz, látom a szemedből! Még mindig azt hiszed, hogy nem ismerlek? Azt is látom, szeretsz. Biztos vagyok benne. Nem, nem a hiúság beszél belőlem, a sze­relem nem tűri a hiúságot. De a sajnálatot sem. Hidd el, tudom miért nem akarsz, a tejfehér gömbbe vinni. Félsz, gyáva vagy. Érted? Gyáva! Félsz a csalódástól. — Igen, erre is gondol­tam ... — Mondtam, hogy ismer­lek. Értsd meg, szeretlek, és a gyávaságod is megbocsá­tom. Talán nem is tehetsz róla. De engedd meg kérlek, hadd legyek az önbizalmad, kell hogy valaki melletted legyen! És ha azt mondod, holnap, akkor ' mindennek vége. .. hiszen már döntöttél, tudom, érzem ... — Mondtam, hogy holnap.'..' A férfi fáradtan bámult maga elé, nem volt ereje to­vább vitatkozni. E percben még jobban érezte, nem sza­bad engednie. Egy-két év múlva elszáradna az asszony a tej fehér gömbben, s a meg­ráncosodott arcból csupán a két szeme nézne vádlóan. — Én persze más vagyok — gondolta fásultan —, engem már nem tudnak elszárítani az évek. Megaszalódtam, a meghasonlás konzerválja az embert. Múmiává aszalja. Agytekervényeimben, szívem kamráiban mérgezett vér szüli a gondolatokat, s ezek a mérgezett gondolatok táp­lálják ismét a vérem. Lenézett megint a fénylő aszfaltra. A zuhogó eső bu- borékai bukfenceztek, az eső­tavakban imbolyogtak a tej- fehér gömbök. Agyon ázott, lompos farkú kutya ügetett át az úton, s mintha meg­érezte volna, a másik ember­állat társialanságát, felnézett az ablakra? A férfi arra gon­dolt: ki kell engesztelnie va­lahogy az asszonyt. Vissza­fordult az ablaktól. Az asz-, szony azonban már nem volt mellette, nesztelenül, szó nél­kül elhagyta a társalgót. A férfi akkor kezdte érez­ni, hogy hiányzik a forró, meleg csukló, hűlnek a ke­zei. Felállt, megkerülte a kaktuszt, a kártyázok felé biccentett, és felment a szo­bájába. Villanyt nem gyúj­tott, az utcai fehér gömbök fénye átszűrte a sárga füg­göny vékony szövetét, köny- nyen megtalálta az éjjeli­szekrényre készített három szem altatót. Lenyelte, csalt úgy, víz nélkül, vetkőzött és néhány pillanat múlva fe­küdt. Gondolat nem volt agyában, csak úgy, gondolat nélkül figyelte a parid fák hajladozó árnyát a sárga füg­gönyön. A szél zúgása azon­ban, mintha alábbhagyott volna. A csupasz faágak fur­csa, groteszk ölelkezése las­súbbá vált a sárga függö­nyön. K ésőbb úgy érezte — nincs egyedül. Meg- gömbölyödött a szo­lja is. Sima, tejfehér lett a fal, és lélegzet­elállító csend feszül körülöt­te. Valahol a szobában, való­színűtlen messzeségben, az asszony kecses, formás, kívá­natos alakja mozog, s ez rop­pant megnyugtatóan hat rá. — Félelmetes lenne egyedül — gondolta összeborzadva. Eszébe jutott a zuhogó eső­ben magánosán ügető kutya, s magában örült., hogy nincs egyedül. Soha nem tapasztalt megnyugtató érzése támadt. Könnyűnek, frissnek érezte magút, a. spirál-alakú házak tervrajzai meg-megvillantak agya képernyőjén. Az a gon­dolat, hogy dolgozni fog, szin­te felfrissítette, s i-oppant csodálkozott, hogy az asz- szony még nem hozza a va­dashúst. De már jött is az asszony, kecsesen, csupán az arca kísértetiesen fehér. Ez most határozottan bántotta, ez a fehérség. Nézegetni kezdte a sima, tej fehér gömb falát, hol is ülhetne ablakot. Mert kell a levegő, most ér­zi, mennyire fojtott, szinte fullasztó ?! fullasztó .'! Arra ébredt, hogy a tor­kát markolássza. Nehezen, szaporán lélegzett, első pil­lantásával az asszonyt keres­te. A szoba már világos volt, a sárga függönyről eltűntek az árnyak, a napok óta. tartó szél zúgás, az eső monoton, egyhangú kopogása meg­szűnt. A sárga függönyön fenn, bátortalan napfénycsík rezgeti. Óráját nézte. Fél nyolc. Az altató mast is pontosan ha­tott. Felkelt, fürdőköpenyt terített magára és kilépett a folyosóra. A folyosó végén, az asszony szobája előtt a főor­vos magas, kissé hajlott alakját vette észre. Az ügye­letes nővérrel beszélgetett. Amint meglátta, magához in­tette a főorvos. — Jó reggelt — mondta a férfi és nem tudta elképzel­ni, mit keres a főorvos ilyen korán a szanatóriumban. — Valószínűleg önnek szól ez a számunkra érthetetlen mondat, főmérnök úr! Hall­gassa csak: „Mégis veled le­szek a tejfehér gömbben, visszavonhatatlanul, örökre”. Nos? — Mi történt, főorvos úr? A főorvos az asszony szo­bájának ajtajára mutatott: — Valószínűleg öngyilkos- sági szándékkal rengeteg al­tatót vett Ijc. Az ügyeletes nővérnek köszönhetjük, hogy életben marad. — Életben marad? — Túl van minden veszé­lyen. Különben szeretnék ön­nel beszélni, mielőtt ma el­hagyná a szanatóriumot. Ha jól sejtem, főmérnök úr, eh­hez az esethez, önnek is köze van. Persze ne nyugtalan­kodjék elég egy baj. — Bemehetek hozzá? — Nem... vagy különben menjen. Talán jobb lesz így. M i n dket tő j üknek. C ” valósan nyomta le a k kilincset. Lábujjhe- I gyen közeledett az ’ ágyhoz. Az asszony puhán, elomló haj­jal, sápadt arccal, lehunyt szemekkel feküdt. Testének körvonalai enyhén megvasta­godva domborodtak elő a lilamintás brokát paplan alól, kezei alig láthatóan re­megtek.' A férfi megállt az ágy előtt. Sután és mozdulatlanul állt, mélyen belélegezve a szoba levegőjét, az asszony furcsa és izgató illatát. — Kék varázs kölnit használ — jutott eszébe a parfüm neve, azután a rúzs neve után ku­tatott emlékezetében, s hogy nem találta meg a helyes ki­fejezést, a hófehér párna sar­kán vibráló aranysárga nap- sugárt nézte sokáig. Az pe­dig egyre közeledett az asr.- szony arcához, s ahogy rácsó­kolt a sápadt arcra, a lezárt szemhéjak először megre­megtek, majd felnyíltak. — A tejfehér gömb — le­helte az asszony. Szeme fé­nye még törten, kissé üveg- szerűen tapadt a férfi arcá­ra. s keze kínálóan mozdult odébb a paplanon. A férfi letérdelt az ágy elé, átfogta az asszony remegő csuklóját. Az erekben már ismét élet­erősen, magabiztosan lükte­tett a vér, s a vibráló, arany­sárga napsugár a csuklókra is rátapadt. — A tejfehér gömb —; mondta a férfi — éppúgy a tiéd, mint az enyém. Jogod van hozzá. Majd segíts?, ked­ves, a spirál-házak tervezé­sében. Az asszony megpróbált mo­solyogni. Fáradt fintor lett belőle. — A vadashús — lehelte ismét az asszony. — Igen. Azt csak te tudod úgy elkészíteni a számomra, ahogy én szeretem, M ég azt is el akarta mondani a férfi, hogy a tej fehér göm­bön a későbbiek fo­lyamán okvetlenül ablakot kell vágniok, mert egy idő után fullasztaná, ne­hézzé válik a levegő és ő ezt tudja, megálmodta. Mindezt még el akarta mondani, hátha mosolyt fa­kaszt a sápadt arcon, de mert ismét lecsukódtak az asszony szemhéjai, hagyta magában a gondolatokat. A vibráló őszi napsugárt nézte, amely terjeszkedett., és egyre széle­sebben terítette be melegen rezgő aranyzuhatagával a* asszonyt. CVége.) *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents