Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
6 KWKSSSrK ÉSZ AKM AGY ARORSZÄG Vasárnap, 1965. október 24, Őszi divathír a » o a a a 0 Az elmúlt hét napjai a még derűs, napsütéses s> ® órákkal ajándékozták % « meg a nyár elmúlása. 2 ® miatt bánkódó embere- ° « , * <s kef. » ® Sétálunk a veröfény- jj e ben, gyűjtjük magunkba ® (jj ® n a napfény adta D-vita- * ® mint, minden gondola- o ® tunkkal ragaszkodunk a « * tovatűnt hónapokhoz, a % * nem is «óit nyárhoz, s ® e nem akarjuk tudomásul ® a a “ venni az októbert, az a ® én múlását. ® _ ® ® De íme, hatalmas 9 1 iirömcsepp pottyan az ® « őszi napozás örömébe. ° « A papírbolt kirakatában • ? « ® „ naptarok százai kínáljak ® ® magukat, borítólapjai- « ® icon nagybetűs évszám: e « 1066. Közeledik az új % * esztendő, végére ér a a ® mostani, az 1965-ös. 2 2 Tudjuk, hogy egy évvel r> ismét... hm . . . éíte- 2 sebbek leszünk, de ha e ezt a kellemes verő- ” fény közepén vágja szett műnkbe egy. bizony, ta- J pintatlan kirakat, meg- m keseredik ' örömünk. * * / ? » (b) • • ■ tt>tettiia<Mtit«tt«9i Kocltás jerseybe! készített érdekes megoldású sapka. A MISKOLCI VÁROSI TANÁCS végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a művelődés- ügyi osztály jelentését vitatta meg, amely a város művelődési otthonainak szocialista kultúrát terjesztő és korszerű művelődési formát nyújtó tevékenységről adott számot. A művelődési otthonok ma sem számukban, sem lehetőségeikben nem képesek minden igény kielégítésére. Pedig az utóbbi években „jócskán” megváltozott a művelődési otthonok funkciója. Ma már nem a nagy tömegek mozgatása jelenti elsősorban a fő feladatot, sokkal inkább a „jót, s jól adni” elv. Volt időszak. amikor a művelődési otthonok az elnéptelenedés veszélyével néztek szembe. A korszerű, mélyebb ismereteket nyújtó kulturális tevékenység, a színesebb formák alkalmazása azonban a legtöbb helyen fokozatos fellendülést eredményezett. A jelentés megállapítja: az elmúlt „válságos évek” tanulságai azt igazolják, hogy művelődési intézményeink tudat- formáló, ízlésfejlesztő munkájának, szocialista kultúrát terjesztő tevékenységének szintje attól függ, hogy mennyire találják meg a helyes arányokat a jelenlegi közízlés és kultúrpolitikánk célkitűzései viszonylatában. A területi szempontból fontosabb, nagyobb hatósugarú művelődési otthonok jó példát adnak arra, hogy a lakosság igénye és a nevelőhatás összeegyeztethető. A VÁROS művelődési otthonainak ismeretterjesztő rendezvényein évente mintegy százezren vesznek részt. Az ismeretterjesztés tömeges formája azonban, a tapasztalat és a statisztikák csökkenő számadatai alapján, elavultnak látszik. ÖSSZESSÉGÜKBEN tekintve a város művelődési otthonait, napjaink követelményeinek elemei már megtalálhatók munkájukban. Megmutatkozik ez a kísérletezésben, a tapasztalatgyűjtésben, a rendszeresebb együttműködésben^ a különböző társadalmi szervekkel történő aktívabb együttmunkál kodásban, az igényesebb munkatervben és a műsorpolitikában. Az utca lakói jardét építettek A sajókeresztúri Petőfi utca lakói elhatározták, hogy még az esős idő beállta előtt megfelelő járdát építenek. Az ösz- szefogásra nem is kellett biztatni az embereket: az utca lakói mind szívesen vállalták a közös munkát, hiszen tudták, hogy a járda saját kényelmüket szolgálja. Különösen sokat segített Karmacsi Károly tanácselnök, továbbá Jakab József, Csiszár Gyula, Krusálcs- ki Lajos, Csobádi József, az idős Rátkai bácsi és igen sokat dolgozott az utca valamennyi asszonya. A járda elkészült. Értékét növeli, hogy az utca lakói közös összefogással építették. Koczán Sándor Sajókeresztúr Elkészüli az autós camping Tapolcán Tónk László linómetszete S zűcs Borbála kissé megszeppenve ült le a nyikorgó karosszékbe. Tekintetével lopva felmérte a szobát. A szomszédos asztalnál kopasz férfi pötyögött írógépén, távolabb három ügyfél hangoskodott, a fal melletti lócán néhányan szorongva várták, hogy rájuk kerüljön a sor. Percenként nyílt az ajtó, újabb kliensek érkeztek. A bentievők ilyenkor felkapták fejüket. Ez is, mit akar? Mit! Hozta a baját. Ide mindenki a bajával jön. Ijedt reménységgel ül le a többiek közé, gyorsan beolvad nyöszörgőpanaszkodó hangulatukba, osztozik velük sorsukban. Csak egy pillanatig gondol rá, mit akarhat a másik, aztán máris leköti a maga baja, elmerül benne, fejében kerekíti a gondolatokat, hogyan is mondja el az ügyvédnek, hogy az is értse az igazát. Mert neki kétségtelenül igaza van. De vajon a törvény szerint is? És ha igen, akkor a paragrafus hozzásegíti-e az őt ért sérelem megtorlásához? így töprengett Szűcs Borbála, miközben tekintete megállapodott az ölébe hullajtott. ujjait tördelő két kezén. — Tessék — nézett fel az ügyvéd az aktacsomók közül. Szemüvegét bozontos szem- öldjei főié tolta, zsebkendőjével megtörölte szemeit, majd visszacsúsztatta rá az üveget. — Tessék, kérem. Az asszony szó nélkül feltörte bal karján a ruha ujját. Könyékhajlata fölött kék és zöld foltok tűntek elő. Aztán a kendőjét eresztette meg álla alatt. Füle tövén és nyakán véraláfutások. Bal szeme és a homlokába hulló gyér haja között vérömlí'nves karmol ás csíkozott. durván metszve a ráncokat. — Megvert a fiam. Perelni akarok — mondta. — A fiát... — Nem. A szajháját. Szántó Karolát. — ű is megverte? — Nem. Tönkre tette a fiamat. Az ügyvéd türelmetlen taktusokat ütött az írógép billentyűin. — Nem értem, kérem, tessék világosan beszélni... Nyílt az ajtó. Az új kliens hideget hozott be kabátján, s az utca levegője kevéske nyugodtságot kavart Szűcs Borbála körül. — A nő miatt van minden. Tessék elhinni,» ügyvéd úr, csak miatta. Mert amíg rá nem csimpaszkodott Janira, semmi baj sem volt vele. Annyi, amennyi a magakorú- akkal szokás. Se több, se kevesebb. Rendesen dolgozott, jó fizetést kapott, vásárolgattunk ezt, meg azt, hadd legyen ki a stafirungja, ne mondja az a lyány, amelyik melléje szegődik, hogy kódist választott. Hagy lássa, hogy ember a vasöntő. nem a zsi- bogórul él. De hol van már az az elképzelt lyány? Hol? Pont ez a senki varrta magát a nyakába... — Kérem, < asszonyom, a lényeget legyen szívesi... —• szakította félbe az ügyvéd. A-z. asszony felvetette öléből száraz tekintetét, s hökkenten nézett az ügyvédre. — Azt mondom, ügyvéd úr. kérem, azt. tessék csak meghallgatni. Azt a ringyót mesélem, az kavarta fel az életünket. Már elnézést, hogy így mondom, de nem érdemel mást. Csúnyábbat is mondanék, de nem tudok. Mert ha én ringvó vág vök. akkor ez a nő micsoda? Tessék mondani, micsoda? Az én fiam szerint magam is ringyó voltam. Ezt., ezt vágta az arcomba. A szülőanyjának mondta. Az, hogy megütött, nem fáj úgy, mint ez a csúfság. T enyereit szikkadt mellére nyomta, hogy magába lapítsa a kitörni alcaró indulatot, meg egyengesse pihe- gő légzését, amibe belekapaszkodott a hangja és el-elcsukló nyögéssel gui-gulázott elő torkából. Aztán, hogy erőt vett érzésein, szabad, de nyugodt folyást engedett szavának. — ügy kezdődött, hogy ... Na, tán még előbb. Egyszóval, ketteeskén éltünk a Jani fiammal.. Az utóbbi pár évben már jobban ment a sorunk. Előbb bizony nehéz volt. Jani iskolába járt, én meg mosást vállaltam, máshoz nem értek. Évről évre azt csináltam. Egyszer nagyon megfáztam. Kórházba vittek. Fektettek, nyújtottak, szurkáltak. Azt mondták, megbetegedett valamelyik csigolyám. Nem tudtak kigyógyítani. Görbe maradtam. tessék nézni, ha állok is, úgy tűnik, mintha ülnék, derékból előre hajlok. Úgy maradtam, ahogy a teknő fölött álltam évekig. Fájt a. hátam, de tovább kellett dolgoznom. Csak addig bírjam, fohászkodtam az úristenhez, ameddig szakmát tanul a fiam. Aztán nem bánom. Hát nem így van, ügyvéd úr, tessék mondani? Mi mást várhat az élettől a magamfajta teremtés, ha nem azt, hogy embert neveljen a fiából. Aztán akár fel is fordulhat... Hát nem fordultam fel. Sokat kibír az ember. Planem azt mondom, soha nem voltam olyan boldog, mint. amikor berepült az ajtón a Jani fiam. oszt úgy körülhordott a két karjában, mint valami csecsemőt, és aztán leültetett. ő meg mellém kucorgóit, ölembe tette a szemüvegemet, meg egv sárga díszítésű papírt, hogy olvassam. I Ettől a naptól, kezdve Sár-’ kány János szakmunkás, vége a garasoskodásnak, megélünk a fizetéséből, meg a kevéske rokkantsági pénzből, amit a tanácstagunk verekedett ki. Nem mondom, ezután sem éltünk nagylábon, dehát más volt már ez a spórolás, volt értelme. Megveszegettük, ami kellett, a többit takarékba tettük, másra nem kellett, nem kpltött az én Janim semmire, még egy pohár sörre sem. Egy vasárnap este aztán legnagyobb megdöbbenésemre italszagot éreztem Janin. Sem az arcán, sem a viselkedésén nem látszott semmi. Nem sokat ihatott. De ivott. Nem kérdeztem, miért és hogyan? Nem gyerek már, miért lenne bűn, ha leönt ogy-két pohárral. Szabad neki, megkeresi az árát. Fiatalember, társaságba jár, barátai vannak, miért kerülné őket? Hanem az eset egyre gyakrabban megismétlődött. Már nemcsak vasárnap maradozott el. hétközben is. Késő éjjel jött haza. Eleinte csendben levetkőzött, székre rakta a ruháit. Aztán, hogy mind jobban belekésett az éjszakába, előfordult, hogy ruhástól dobta magát az ágyra, ömlött belőle a szesz bűze. Másnap mogorva volt, alig szólt. Fizetéskor cédula nélkül dobta keresetét az asztalra, egyre kevesebbet, kevesebbet. Végül nem állhattam szó nélkül. „Mondjad, fiam, jó úton jársz? Vagy van tán valakid, akibe belehabarodtál?” „Hát aztán, ha volna is...” „Jó, jó, édes fiam, nem baj az, fiatalemberrel esik meg, de azért nem kell így elhagynod magad.” így ment ez jó ideig. Jani nem mondta, mi okozta nála az átváltozást, én meg nem firtattam. Gondoltam, majd kiheveri, minek zaklassam? Ha kíváncsi lesz a véleményemre. majd megkérdi. Hanem a szomszédok, meg az ismerősök hamarabb megkérdezték, mint a fiam. Jött ez is. meg az is. „Mondta, Szűcs néni. ki az a nő, aki Janival jár?” ..Már ne tessék haragudni Szűcs néni. de énnekem valahogy nem stimmel a dolog. Valahogy nem illik az a nőszemély a maga Janijához.” „Tudod-e Borikám — nyitott be egy délután Tassné, a fiam barátjának, Tass Ferinek az anyja —, tudod-e, hogy a Szántó Karola, akivel a fiad jár, nyolc évvel idősebb Janinál? Hát elment annak a kötöknek az esze? Mit akar vele? Kiszolgált az már jónehány férfit, hol ezzel, hol azzal látták az éjszakában, most meg a fiadra csimpaszkodott, mit akar tőle? Tán csak van esze annak a gyereknek!” Eleinte nem hittem a szóbeszédnek. Azt gondoltam, csak afféle lefetyelés. De ha mégis igaz? Na, gondoltam, majd magam győződöm meg róla. „Édes fiam — mondtam egy este Janinak, amikor sze- lidebb hangulatban véltem —, mi értelme annak, hogy a várost kószáljátok azzal a lánynyal, azzal a Karolával... Igen, persze, tudom, ez a neve... Néha elhozhatnád ide is, mert hogyis mondjam, nem vagyok én, olyan régimódi ... Gyertek csak, ne kóboroljatok mindig, mutasd meg neki az otthonodat.” Jani dünnyögött, hogy jó, jó, majd egyszer elhozza, ha olyan kíváncsi vagyok rá. Talán három hét is eltelt, minden változatlanul maradt.. Azaz Jani ki-kim áradott, de nem ivott annyit. Karola nem került szóba ez idő alatt. Azt hittem, nyugvás felé halad a fiam. tisztesebb útra tereli a szerelmi bódulat, vagy minek mondjam. Szóval, azt hittem, fordulat következik. Titkon már készültem a találkozóra. Édes süteményt rej legettem a sublód fiókjában, másnaponként kevéske disznóhúst szereztem. Janinak fel sem tűnt, hogy olyan gyakori a hideg sült. Egy üveg dugaszoltat is vettem, ne érjen meglepetés, ha netán eljön az a Kardia, akit olyannyira szerettem vol- no •"cglsmemi. A kkor jött, amikor gondolatban sem vártam. Múlt héten történt, szombaton. Vagyon szombat éjszaka. Éjfél körül járhatott az idő. amikor hallom, hogy nyílik a kapu, majd a konyha ajtaja, A léptekből, meg a heheré- szésböl következtettem, nincs egyedül a fiam, hát gyorsan magamra kaptam a ruhát és eléje siettem. Jani pity ókos volt, a zárral matatott, hogy belülről ráfordítsa a kulcsot. Karola a hokedlin ült, egymásra rakott lábakkal, kerek térde fölött arasznyira felcsúszott a feszülő piros szoknya. „Itt van, látni akarta anyám” — vigyorgott Jani és a lányra bökött, felé sem fordulva. Karola ülve maradt, úgy nyújtotta a kezét. „Csao- haba mondta, jöjjünk ide. Egy piás társaságtól léptünk meg, ugye, klasszak vagyunk!” Meresztettem a szememet, ki az a Csaóbaba? „Igaz, öregem, te mondtad?” — lefetyelt a lány; majd felállni próbált, devisz- szahuppant és bambán röhögött. Akkor láttam, hogy részeg. Úgy tettem, mintha természetesnek venném a szokatlan idejű látogatást. Intettem Janinak, menjenek a szobába, magam majd harapnivalót készítek. Tettem-vettem a konyhában. Az ajtón át hallottam a vihogásukat. Bevittem a sültet a felszeletelt kenyérrel. paprikával. Karola a sublódra támaszkodva állt, cigarettázott. Egy pillantást vetett rám. „Kösz!” — vigyorí- totta vörös száját, s hanyagul földre verte a hamut. „Tessék, egy kis harapnivaló. Sajnos, más nincs, ha tudtam volna, hogy jönnek...” Azt nem tettem hozzá, hogy ilyen szokatlan időben. Karola a terített asztalhoz lépett, belefitymált a tálba, két ujja közé fogott egy szelet húst, fejét hátraszegte, szája fölé tartotta, s aprókat harapdált, hogy csak a fogai érintsék a zsírt, száia ne. Közben kósza lépésekkel rótta a szobát. Kinyitotta a szekrény ajtaját, vörös körmeivel belekotorászott Jani fehér ingeibe, bá- mészkodta a falon lógó rég! képeket, s azt hajtogatta: „Jé. de muris!” Nem tudtam, mi rajtuk v muris. Kénveskedve lépdelt ide. oda. risz-ütn domború fenekét, hozzndöreölőzött Jani oldalához, alá szótlanul CSALA LÁSZLÓ: Szics Borbála« meg a fia / n nek ugyan a táborban, de a jövő év tavaszára, a szezon kezdetére a házikókat is a helyszínre szállítják. A Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal térképpel ellátott, színes tájékoztatót bo- csájiott ki, mely már a jövő ér) május elsejétől szeptember 30-ig nyitva tarló campingbe hívja az autósokat. Tapolcán az üdülőtelep 1 északnyugati részén az Iglói j utca végén elkészült, az autós j camping. A közművesített tábor központi épületében hi- ' deg-melegvizes mosdók, zuhanyozók, főzőhelyek állnak a f vendégek rendelkezésére. A * tábor területén kocsikarban- 5 t tartót is létesítettek. Még a. j kis camping épületek nincse- 1 Napirenden: A várisi művelődési otthonok tevékenysége