Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-20 / 247. szám

ÉSZAK«* AOVARORSZAO Szerda, 1965. október 20. Az első „fővárosi" gél Ez évi ötödik (óvárosi mér­kőzését játszotta vasárnap a DVTK, és az idén első alka­lommal sikerült gólt rúgnia budapesti közönség előtt. A DVTK pesti csapatok elleni idegenbeli mérlege most így fest: 5 — 4 1 1:4 4 pont. Egy­szer játszik még Budapesten 8 diósgyőri gárda, a III. kér. ellen. Először nyert az idén az ózdi csapat fővárosi együttes elle­nében. Tehát Özd otthon, fő­városiak ellen: 4 1 1 2 6:8 3 p. * * Az MVSC veretlenül fejezte be a vidéki csapatok elleni ha­zai sorozatát. A kilenc NB I. B-s vidéki csapat közül mindössze 4 tudott pontot el­vinni a vasutas csapat ottho­nából. Az MVSC otthon vidé­kiek ellen: 9 5 4 — 15:5 14 p. Elsősorban idegenben gyen­ge szereplése miatt még min­dig nincs olyan ellenfele a M. Bányásznak, amelyiktől mind a 4 pontot megszerezte volna. Három pontot is csak a KIS- TEXT-től vett el. Viszont mindkét mérkőzését is csak egy csapattal szemben vesz­tette el (V. Izzó). * Valamennyi, fővárosiak el­Megfei II. osztály Az őszi, XI. forduló ered­ményei: Északi csoport: Felsőtelekes ■— Csokvaomány 1:3, Sajőné- meti — Bánszállás 2:5. Királd — Hódoscsépány 6:0, Sajóko­ra — Szirma besenyő 0:0, Sa- jjóbábony — S. Építők 0:1. Közép csoport: Mezőcsát — Hejőbába 2:1, M. Előre — Aszaló 8:1, Mezőkövesdi H. — Hidasnémeti 7:0. Mezőkövesdi VM — Ernőd 5:0. Encs — M. Dózsa 2:1. Szikszó —Alsózsol- ea 0:1. Keleti csoport: Mezőzom bor — Prüev 2:3, Tolcsva — Pál- háza 3:0. Taktaharkánv — To­kai 0:1 Cönc — Tiszalúc 2:2, Bocs — Bekecs 4:2. Tárcái — S. SnnHnois 0:0. Hollóháza — S. Kinizsi 1:1. leni mérkőzését lejátszotta már a Borsodi Bányász. Tel­jesítménye otthon: 5 4 1 — 8:1 9 pont; idegenben: 5 — 2 3 3:8 2 pont. Összesen tehát: 10 4 3 3 11:9 11 pont * Szeptember 26-án rúgott gólt utoljára a M. Honvéd csatár­sora. Azóta sorrendben 0:2, 0:1, 0:1 az eredménye, * Szeptember 5-én játszott utoljára otthonában a DVTK. Azóta veretlen! Kilenc pontot szerzett az utolsó 6 mérkőzé­sen. Négyet 2 mérkőzésen Egerben, mint pályaválasztó, ötöt 4 találkozón, idegenben. Az általunk rendszeresen nyilvántartott megyei NB-s „góllövőverseny” alakulásá­ban a legutóbbi forduló óta nem történt változás. Annyit azonban érdemes kiemelni, mi­lyen szembetűnő az Edelény fejlődése. Szeptember 12-én még a 10. volt a tizenegy csa­pat között, most a hatodik. A megyei súlyemelő csapat- bajnokságon csak a DVTK jelent meg teljes együttessel, így a várt csapatküzdelem el­maradt. A viadal során Szűcs (DVTK) új megyei csúcsot ért el, Vagner (M. Bányász) pedig beállította a megyei összetett csúcsot. Pogonyi szakításban ifjúsági megyei csúcsot ért el, Tóth ugyancsak szakításban beállította a csúcsot. Azóta 12 gólt rúgtak és a gólátlaguk is nagyot javult, 1.09-ről 1.44-re! Az őszi forduló érdekes „tör­vényszerűsége” továbbra is érvényes. Az, hogy megyénk NB-s csapatainak összteljesít­ménye minden második for­dulóban pontosan 50 százalé­kos. Az elmúlt vasárnapi, 12. forduló mérlege otthon: 6 5 — 1 11:3 10 p., idegenben: 5 — 1 4 2:9 1 p.: összesen tehát: 11 5 1 5 "13:12 11 p. = 50%. Mit ígér a hajrá, a nagy ver­senyfutás az NB I. B-ben a két miskolci csapat között? A hátralevő ellenfelek és azok helyezései alapot adnak hozzá­vetőleges következtetésre. DVTK otthon: DVSC (8.), BV- SC (10.), idegenben: III. kér. (16.). Az MVSC otthon: VM. Egyetértés (5.), idegenben: Győri MÁV—DAC (12.). Szál­lítók (6.). A DVTK helyzete látszik előnyösebbnek. HK Győztesek (légsülytól felfe­lé): Teráz (DVTK) 220 kg, Szűcs (DVTK) 272.5 kg (új me­gyei csúcs). Szatmári (DVTK) 287.5 kg, Sólyom (DVTK) 300 kg, Tóth (DVTK) 295 kg, Pász­tor (DVTK) 300 kg, Vágner (M. Bányász) 380 kg (megyei csúcsbeállítás). N. Versenynaptár* Már tavaly sokat bosszankodtak kézilabdázók az évi versenynaptár összeállítása miatt. Akkor az NB Il-es mér­kőzéseket. sorozatban ■játszották la, ezután került sor az MNK mérkőzésekre. De hogyan? Azok a csapatok, amelyek részt vettek a magasabb osztályba jutást eldöntő osztályozó mérkőzéseken, nagy hátrányban voltak, hiszen, párhuzamosan MNK mérkőző-, se két is kellett játszaniuk. A Miskolci Bányász férfi együt­tese például sorsdöntő mérk.őzésen vett részt a feljebbju- tásért, másnap pedig a fáradt együttesnek MNK mérkőzé­sen kellett helytállnia. Így ment. ez hétről hétre. Azt hittük, hogy ebben az évben a Magyar Kézilabda Szövetségben másképpen készítik el « versenylaptárt. Té­vedtünk. A megyei bajnokságok befejezése után kezdődnek az osztályozó mérkőzések és az MNK találkozók is. Az így összeállított versenynaptár .,dicsőségére” két borsodi csapatnak, az Ormosbányai Bányász férfi és a Sajóbábonyi TC női együttesének kell kél fronton is helytállnia. Joggal kérdezték meg a megyei kommunista sporlak- tíván: jó ez így 7 Semmiképpen sem . .2 LP. Súly ©Kelés Ölöm, felsőfokon Második gólja után Filetóth „táncot lejt” örömében a székesfehérvári kapu előtt. Foto: Aüuüia Xibut ) Közlemény HIRDETÉSEK ÁLLAS Gyakorlattal rendelkező gy ors­ós gépírónőt, felveszünk. KISZÖV, Csabai kapu 44.________________6787. KIS háztartásba főzni is tudó se­gítséget keresek. Lehet nyugdíjas. Hámori. Bolond u. 17.. földszint. Jelentkezés: délután. ___________6966 M EZŐGAZDASÁGI munkák vég­zésére idénymunkásokat és szántó traktorokhoz gépvezetőket kere­sünk azonnali felvételre. Szállás van. Fizetés megegyezés szerint. Sajókereszturi ^ tsz. 6815 FELVÉTELRE keresünk főgépész munkakörbe több éves gyakorlat­tal, villamos telepkezelő és kazán­fűtő vizsgával rendelkező gépész technikust. A munkakör betöltésé­hez erkölcsi bizonvítvánv szüksé­ges. Jelentkezni lehet a Távbeszé­lő Üzemnél. Miskolc. Széchenyi u. 60. sz.. I. 19. alatt. _____________ 6796 G YAKORLOTT férfi fodrászt azonnal felveszek. Győri-kapu io. Rémiásné._______________________6821 A Z ÉM Beton elemgyártó vállalat Miskolci Betonóragyára felvételre keres azonnali belépéssel kazán­fűtőt. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti osztálván. Miskolc. I.. Jó­zsef A. U. 25-27._________________1191 F ŐZNI tudó, egyedülálló nőt, vagy szorgalmas vidéki kisleányt felveszek kis háztartás vezetésére, bentlakással. Kiss. Sánc u. 14. sz. A miskolci mentőállo­más felvesz egész évi alkalmazásra alacsony nyomású kazánhoz vizsgázott fűtőt, továbbá a fűtési idény­re f ütő-segédmunkást. Jelentkezés reggel 7 árakor. (Miskolc. Petőfi utca 18.) A Borsodi Vegyikombi­nát alkalmaz vegy észter hn i kust. gépésztechnikust munkásállományban, vegyipari- és lakatos szakmunkás férfi munkaerőket 21 éven felül. Jelentkezni lehet a vállalat, munka­erőgazdálkodásán, Ka­zincbarcikán. __ G épipari technikumi ok­levéllel és legalább 3 éves gyakorlattal ren­delkező TECHNIKUST felvételre keres a Bor­sod megyei Vízművek., Miskolc. Tömösi u. Z. (Zsar n a i-t elep.) Fiatal gépészmérnökött vagy nagy gyakorlatú. TMK-rnunkaban jártas gépésztechnikust felve­szünk. Jelentkezés a Bereuter Könnyűbeton- gyár munkaügyi osztá­lyán. Bereuten. ADAS — VfiTEL UNIVERZÁLIS körforgós kisipa­ri Singer, valamint, süllyesztőd var­rógép eladó. Arany János utca 44.______ 6718 B oltberendezést kisebb méretűt, polcosat veszek. Kuzmik, Kazinczy u. 4. __________ 1114. S zép bordó garnitúra, új kombi­nált szekrény darabonként is, áron alul eladó. Hejócsaba. Futó u. 7. sz. .Takab._(Ceir\erúgyán_kislakas.) Rékámié, 4 szék, 2 fotel, kombi- nátszekrény és nagy tükör eladó. Hoffmann Ottó utca 2., II. 18. 6775. Zongora —„Lauberger Gloss” igé­nyesnek, zongoraszék, vallásos tárgyú kép sürgősen eladó. Vörös­marty utca 46. Jobbra.________6789. H asznált Skoda személygépkocsi, mely karambol alkalmával kicsit megsérült, sürgősen, olcsón eladó. Érdeklődni: Sajószentpéter, Üveg­gyártelep_34/b.__________________ 6690 1000 db Rosa Canina (iskolá­zott. 2 mra-es), eladó. Léhószki Já­nos, Miskolc. Dessewfvy u. 17. sz. ELADÓ olcsón erős páros szek­rény, nagy szobaaszta]. szép könyvszekrény 800 forintért, balos asztaltűzhely 400 forintért. Mar- tintelep. November 7. tér 3. sz. Ti­szák______________________________1181 E ZER levelű óriás fikusz és egy kisebb eladó. Érdeklődni Miskolc, TI.. Marx Károly u., perecest 6r­ház mellett, a trafikban._______1179 B ÉCSI gyártmányú, páncéltőké?;, kereszthüros. hárompedálos rövid zongora eladó. Megtekinthető 2—3 óráig Herman Ottó u. 47._______1170 J Ö állapotban leVő bécsi zongora eladó. Érdeklődni délután 4-től. Szemere u 1., H/4. alatt._____1158 H ÉTHÓNAPOS süldő eladó. Mis- kolc. II. kér.. Marx Károly u. 5. sz. Jó állapotban levő fehér gyer- mekágv eladó. Miskolc. II.. József u. 47. sz.________________________U54 C SERÉPKALYHACSF.MPF eladó fkét téli használat után). Romhánvi gyártmányú, aranysárga színű. Miskolc. Jósva u. 14. sz._______1147 E LADÓ új. festett rekamié. fé- nvezett virágállvány. Mnrtintelen. Tömöri u. ?.l._________________ 1176 E LADÓ l db női bőrkabát szőr­me béléssel, l db csillár, eobelin- képek. Miskolc. Kolozsvári u. 6. KISIPART kombin ált.szekrény. igényesnek eladó. Bolond u. 19. 5—6 EVÉS gyermeknek irhabun- >1a eladó. Miskolc. IT.. Győri-kapu 104. sz., m/S. Érdeklődni minden­nap chh 5-tők U 42 A 17/1965. Kőim. sz. rende­let alapján a termelő köteles a szüret alkalmával előállí­tott, illetve az adóköteles ital megszerzése után 6 napon be­lül azok összes mennyiségét a pénzügyőri szakaszhoz beje­lenteni. A bejelentéshez szük­séges levelezőlapokat postán (az 1. kerületben lakók kivé­telével, akik a bejelentést 100-AS női irhabunda eladó. Ki- lián-tiél. Irinyi u. 21.. II /4.. közép­ső torony ház.__________ 1141 SZÉP rekamiék; bordó huzatul eladók. Széchenyi utca 90.. ud­varban. < Ady-hídnál).___________1102 U J. diófurnéros, kisipari háló- szobabútor. fizetési kedvezménnyel eladó. Beloiannisz u. 12. Kottát._ 2 DB nagyméretű fotel eladó. Földi. Jósika u. 9. Érdeklődni: dél­után._________________ 6776 E LADÓ kímélt állapotban levő bordó esőgarnitura és 1 rekamié. Megtekinthető 17 órától Kilián mellett. Kistábornok u. 48.. TT r\. alatt._____________________________6786 6 —8 EVÉS gyermek részére, úi állapotban levő bőrkabát eladó. Arany .János u._58._____________6799 N ŐI irhabunda, konyhabútor. 6 ágú bronz csillár eladó. Dr. Nagy. Vöröshadsereg u. 17.. fsz. 8. (Pet­neházi toronyház.) _____________68on E LADÓ lengyel relcarnic. 3 db színes fotel, egy^ modern (szöglet­tes) kis asztal. Érdeklődni: Dobos Pálné. III., Szinvei Merse Pál u. 13 /a. _alatt, «az esti órákban. 6801 KÖZÉPMÉRETŰ használt szőlő­prés eladó. Bábonylbérc-sor 4.___ G YERMEKAGY matraccal eladó. Leskó. Augusztus 20 utca 16.. TIT/l. KOMBI N A LTS Z EKR ÉNY. há l ó­szobabútor, toalett tükörrel, kony­haberendezés. páros ágy. magános asztal, fotel. szék. ágyneműtartós, kárpitozott franciaágy, vitrin, könyvállvány, sodrony, matrac, ..Buksi” kézikötőgép és egyéb használt bútorok eladók. Széche­nyi u. 76. ____________________6819 N AGYMÉRETŰ fehér ásztaltűz- helv és kisméretű üstház üsttel el- adó. II. kér.. Kristály u. 7, 6818 ÁGYNEMŰTARTÓS heverő és 4 db kárpitozott szék eladó. Juhász László kárpitosnál. Petőfi u. 2. LÄKAS — INGATLAN Szövetkezeti 1 szobás laltas eLadc. Kihan-del. Iván u_ 22, iv/á_ TAN Y A, mellékhelyiségekkel. kerttel, szőlővel, gazdálkodónak Drégely palánkon eladó. (Nográd megye.) Érdeklődni: Szőke Ka­roly, Eger. Babócsai u. 28._____876 1 SZOBA, konyha» szövetkezeti lakást vennék. Fügöd. Fő utca 59. DIÓSGYŐR, Erdőalja 57. számú ház, beköltözéssel eladó._______n?j 2 RENDES leánynak bútorozott szoba kiadó._Huba ül 35._____1169 S ZOBA, konyha» lakast keresek körtsegm eg térítéssel. Miskolc. i.. Kassai u. 6.___________________1172 K ÉT diákleánynak, vagy dolgozó nőnek kozponi if üléses, külön bejá­ratú szoba kkido. Érdeklődni dél­után 4-tól. Szemere u. 1, sz„ u /•). alatt._____________________________1168 F IATAL házaspár, központi fülé­ses, külön bejáratú szobát keres november 1-tóL Értesítést „Sürgős 10D57” jeligéle kér a Hirdetőbe. _ Ö TP-KÖLCSÖNNEL épült ház« sürgősen eladó. Sajókeresztúr, Jó­kai u. 35. Érdeklődni este 5—6 óra között.____________________________13Ő2 ÜRES albérleti szoba, házaspár­nak kiadó. Érdeklődni délután. Miskolc. II., Nap u. 8._________1151 B EKÖLTÖZHETŐ egyszobás, kertes esaladi ház es teljes beren­dezése is eladó. Maitintelep. Bar­kóczi u. n.____________ ii55 B ÚTOROZOTT szoba, nő részé­re ki adó. J ósika u. 39.______li 4 8 K ÉT szobás, kertes lakas eladó. Aisózsolca. Bajcsy-Zs. u. 19., 5—6­i£.________________________________ 6763 DIÓSGYŐRBEN. Árpád u. 123. számú kertes ház. beköltözhetően eladó.__________________ 6765 A VASI kilátó mellett, 1000 négy­szögöl szőlő, villával, részletre is eladó. Bollákné, Torony alj a u. 14. ELCSERÉLEM debreceni, mo­dern. gázfűtéses, egyszobás, gar­zon lakásomat miskolci hasonló­val. vagy nagyobbal. Debrecen, Szegfű u. 3. sz., IV. emelet 18. Czifra. ___________________ 872 E LADÓ Debrecenben belvárosi ház, nagy gyümölcsös kerttel, 10 méteres, átalakítható helyiséggel. Lehotainé, Debrecen, Vöröshadsc- reg u. 33., I. emelet, ,5. ajtó. 873 DIÁKLÁNYT albérletbe, teljes ellátással felveszek. Zsupán. Szé­ch enyi u. 87.___________________6817 M AGAS költségmegtérítéssel ke­resek tanácsi kétszobás, vagy egy szoba, lakókonyhás bérházi la-. lcást. Cím: Réz u. 7.____________6797 K ÉT lónak istállót bérelnék. Cső­dó, Hoffmann Ottó u. 47._____6768 Ü RES szoba kiadó. Gergely. Ka­locsai u. /Kötélpálya mellett.) 2 SZOBÁS ház. eserebeköltözés- sel, minden elfogadható áron el- adó. Cím: Felszabadítók útja 1. RENDES dolgozó nő szállást kap­hat. Érdeklődni: Kazinczy u. 10. Házfelügyelőnél. 6812 V V E G í *• S Velúr-, hasítás- és irhabőrkabá­tok tisztítását rövid határidőre vállalja Vőneky szűcsmester. Szend- rey u, 4. (Vásárcsarnok mögött.) Telefon: 15-803. 920 Lukács szűcs alakítást., javítást vállal. Szemere u. 5. szám. 6311 Figyelem! Szőlőoltványok, cse­mege és borfajok, lugas gyűjtemé­nyek, gyökeres vadak már most őszi szállításra megrendelhetők. Dér József, Miskolc, Rodósor 18. közvetlenül s pénzügyi sza­kasznál tehetik meg), & ter­melők részére kiküldték. Akik a bejelentő lapot postán nem kapták volna meg, azok az illetékes kerületi tanácsok mezőgazdasági csoportjánál díjmentesen átvehetik. Babajavítás, plisszérozás* füg­gönyspanolás, előrajzolás Büdiné kézimun ka üzletében, Vásárcsarnok. FÉRFI Inc készítést. 1a vitást, áevnemű varrást, eomblvukazást vállalok. Szendrői Ferencné. Szé­chenyi utca 27. 1. em. 6742 Figyelem! Gyökeres szőlőoltvány I., IT. osztályú megrendelhető Ma- gony Imrénél. Abasár, Rákóczi el. 16. sz. 8S3 Rózsa, bokor. futó. babafal tákí szebbnél-szebb újdonságok. Dísz­cserje. gladiolus, tulipán, járdnta ribizli, egres, málna. Szállítás pc»*- tán.. Kérjen díjmentes árjegyzé­ket Székely dísznövénykertészet* Budapest. III.. Vörösvári u. 18. HÉTFŐN a lottózóban hagytam pénztárcámat. Kérem azt a házas­párt. aki elvitte, jutalom ellené­ben szíveskedjen a benne levő névre elküldeni, vagy a lottózóba leadni. 6807 EGYETEMI matematikai anrag- ho*. korrepetálót sürgősen keresek. Telefon: 14-331. 11BÍ 25 ÉVES. elvált szakmunkás megismerkedne lakással rendelke­ző, otthonát szerető, művelt leány- nyal, vagy asszonnyal, házasság céljából. Leveleket: ..Korkülönb­ség nem számít 6766” jeligére kér a Kiadóhivatalba, Széchenyi tíj 15-17. sz 6766 fiOl-ES TRABANT Mutalásí. át­adok Makóié, m.. Kandó Kálmán U. 13.. fszí. I. 1458 IDŐSEBB nő, vagy férfi eltartó- sát-gondozását vállalnám misled- ci lakásáért. Szendrey u. 6. Mély fajdalommal tudat­juk. hogy felejthetetlen* drága io édesanyánk özv. CSÖRY BERTALANNÁ Zom bor Márta Erzsébet életének TT. évében, hossz»* szenvedés után elhunyt. Te­metése október 21-én déi- után fél 4 órakor, a Sperrt Anna temető ravataiozójá- bél. Szerető gyermekei Szomorú szíwel tudatom» hogy szeretett férjem DÁNT •» KÁROLY- MÁV ÜVE. nyugdj 75 éves korában rövid; ifffi súlyos betegségben elhunyt* Temetése október 20- áXL szerdán délután 2 órakor, « Deszka-temető ravatalozóié­ból. az ottani sírkertbe. Gyászoló felesébe Mély fájdalommal íxidat- iuk, hogy a szeretett fele­ség, édesanya, nagymama, testvér és rokon STEFAN GYÜRGYNf- Moós Anna életének 65. évében, hosszú szenvedés után elhunsrt- metése október 2i-én, csü­törtökön délután 3 órakor, a Diósgyőr-majláthi temető­ben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább gyermek, féri. édesapa, test­vér és rokon KV ASZTA JÓZSEF életének 30. évében, tragi­kus körülmények között el­hunyt. Temetése október 20-án. szerdán délután S órakor, a majláthy temető­ben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább (kiesanya. nagymama és ro­kon özv. KIRÁLY MIHÁLYNÄ Baldovszky Anna életének 74. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése október ?0-an dél­után fél 4 órakor, a vasgyá­ri temetőben. A gyászoló csatád KöSZöNÉTNYTLVxANTTÁS Ezúton fejezzük ki hálás köszön etünket minden ked­ves ismerősnek és rokon­nak. akik felejthetetlen drága halottunk. SZÉKELY NÁNDOR temetésén megje­lentek. síri ara virágot he­lyeztek cs részvétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön mondunk köszönetét a Közgazdasági Technikum (Kér. Tagozat) tantestületének és ITT. B osztályának, valamint a hű­séges Bocskai utcai kedves lakóknak. A gyászoló csatád KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondok köszöne­tét mindazoknak, akik fér­jem elhalálozása alkalmó- 1 val velem éreztek és segí­tettek. Külön köszönetét mondok a Lenin Kohászati Müvek párt és szakszerveze­ti bizottságának, vezérigaz­gatóságának ée a munka­társaknak. 6vr. Kórbics And ráérné Városi Tanács vh. 1 Értesítjük . fogyasztóinkat, hogy a Kuruc u. átrendezése miatt kábel áthelyezést végzünk, ezért 1965. október 21-én 7—17 óráig áramszünetet tar­tunk a Gőz u. — Árpád u. — Mártabánya által ha­tárolt területen. É1WÁSZ 71—III. kér. kirend.

Next

/
Thumbnails
Contents