Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-11 / 214. szám

Szombat, 1965. szeptember 11. fisz AKIM AP.Ví VVRSZAG 3 Ewnbereh Az idő hű volt önmagához. Felleg takarta a magasságot, elrejtette a Napot is, fenye­getett az eső sokágú ostora. Az emberek drukkoltak. Dél­ben azt mondták: csak alko­nyaiig kitartson. Azután azt. hogy még két órácskán át. Még egy ... már csak egy fél. Még tíz perc . s. még öt... A cséplőgép nagyokat bődül ve nyelte a kévéket. A traktor egyenletesen zúgott. A hosszú lendszíj tapsolva, sebesen fu­tott néha csattant is, ha egy-egy nedvesebb kéve kissé megfogta a dobot. A szalma- rakók úgy igyekeztek, hogy teteje legyen a kazalnak. Az­után eltűnt az utolsó kéve. A kaparék, a sepredék is. A jcséplő már nem bődült. egyenletesen, szépen zúgott mint egy nagy, különös gép­hangszer. Az elevátorfogak fényesen villogtak, már nem vitték a szalmát. Mintha a traktor is megkönnyebbült volna. Üresen járt a gép. Az emberek szinte dermedten álltak egy percig. Az etető a kévevágó lányra nézett. A szalmások az etetőt figyelték. Mint akik nem hisznek. Kö­rülnéztek a táblán is. Sehol egy kereszt, sehol egy kéve. Nem .jön több rakott szekér, és csak szalmakazlak látsza­nak. Vége. Nem is igaz, hogy vége. Az etető végre elszánta magát, és karját magasra emelve hosszan kiáltott: — Áááállj! csatához. Minden tábla külön is feltüntetve, hová mennyi műtrágya kell és mi volt' az elővetemény. A búza kényes növény, csak akkor terem so­kat, ha szakszerűen termesz­tik. — íme egy tábla — mutat­ta az elnök a térképen is. — Tavaly kukoricát termett, most silókukoricát. Kétszer ugyanaz a növény. Ráadásul tavaly az aszály miatt öntöz­tük is a kukoricát, az idén meg rengeteg esőt kapott. A talaj kilugozódott. Ide most búzát vetünk. De négy mázsa vegyes műtrágyával javítjuk meg a talajt. Így lesz benne búza. összesen 1140 hold a mérai Szabad Föld területe, ebből 890 hold a szántó. 330 holdba vetnek búzát és húsz holdba őszi keveréket. Ezt a húsz hol­dat istállótrágyával is meg­szórták. 150 mázsájával hol­danként. mert tavasz végén, ha letakarí,tiák a takarmány- keveréket, még bevetik siló- kukoricával. A talajt mesze- zik is, mert eléggé savanyú. A vetés. Az most a követke­ző „harci feladat”. Kilenc traktoruk van. már szántanak, 250 holdon kész is a mélyszán­tás és száz holdon készítették el a magágyat. Mikor indul­nak? — A hét végén — felelte az elnök. Megint csak a terveket né­zegettük. Műtrágya és vető­mag van. A csávázási meg­kezdték. Búzát csak ftégy Utasás ~ pult alól Vitázz, radar! Äz érzékeny műszert nem lom részvevői betartják-e a gyón, de nagyon kell vigyázni, lehet félrevezetni. Hajszálnyi szabályokat? A radar-készülék is ma itt, pontossággal beméri, követi, . Autósok! Az országút — kü- holnap ott „leplezhet” le ben- kimutatja az elhaladó jármű lönösen lakóit területen — nünket... sebességét, a radar kezelője nem versenypálya. A saját és (Onodvári) ultrarövid hullámú rádióössze- mások biztonsága végett na- Foto: Sz. Gy. kötletésben áll a tőle néhány száz méterre elhelyezkedő iga­zoltató rendőrrel: a megenge­dett sebességnél gyorsabban haladó jármű vezetőjének ma­gyarázatot kell adnia rá, miért lépte át a megengedett határt. Ám a magyarázat nem ment­ség! Lakott területen, különös tekintettel a megnövekedett gépkocsiforgalomra, körülte­kintően, szigorúan az előírá- solcnak megfelelően szabad közlekedni. De nem száguld­hatnak ész nélkül az autósok az országúton sem. A baleseti statisztika figyelmeztet: sok karambolt, anyagi kárt, s nem egyszer halálos végű szeren­csétlenséget elkerülhettek vol­na a magukról megfeledkezett emberek, ha betartják a sebes­ségkorlátozást. A közlekedési rendőrség so­kat dolgozik, sokat fáradozik, hogy az országút, a közúti köz­lekedés biztonságát fenntart­sa. megőrizze. A rendszeres el­lenőrzéseken túl előadásokat tartanak, KRESZ-vizsgákat rendeznek, a szabálytalanko­dókat vétkük szerint megbün­tetik. Újabban pedig a korsze­rű technika, a radar-készülék äs „bevonult” a közúti bizton­ság védelmének szolgálatába. Hol itt, hol ott. tűnnek fel az ellenőrző járőrök és műsze­rükkel csalhatatlanul megál­lapítják, hogy a közúti forga­változnak oly módon, hogy a díványokra is párna, lepedő kerül, végül arra volt kiván­csi. hol lehet hű tájékoztatást kapni az IBUSZ-utak lehető­ségeiről. E sok kérdést tartalmazó levélre megérkezett a hivata­los válasz. Cégjeles, pecsétes papíron. Igaz, nem a vezéi-- igazgató írta, hanem Szabó Mária értékesítési csoportve­zető, de hivatalos levél volt az. annyi szent. Ebből meg lehetett tudni, hogy: „Az IBUSZ által szervezett vala­mennyi társasutazás program­ját egy időben küldjük meg budapesti és vidéki irodáink­nak. s a helyeket a jelentke­zés sorrendjében adjuk ki..." Továbbá azt is olvashatjuk a levélben, nem kis csodálko­zással, hogy „az olyan utakat, amelyekre nagyon korlátozott számban rendelkezünk férőhe­lyekkel, a sajtó útján nem hirdetünk meg. Ezen utakra olyan utasokat veszünk fel. akik egy-egy IBUSZ utazási irodának állandó utasa, s az irodával a kapcsolatot fenn­tartja’’. Közli a továbbiakban a levél azt is. hogvha a ked­ves utas nyugati társasutazá­sok iránt érdeklődik, ne vár­ja a hirdetéseket, hanem a jövő év eleién érdeklődjék a helvi irodában. A jóhiszemű ember mind­ezekből megtudta, hogy az olcsóbb nyugati utakat, bevallottan pult alól árúsítják, azokat a törzsven­dégeknek tartják fenn, de nem tudta meg azt, miként válhat valaki törzsvendéggé. Nem tudta meg azt sem. miként fogyhat el minden részvételi iegv vasárnap, a zárva tartó IBUSZ-irodában, és nem ka­pott választ a szállodai szo­bák elosztására vonatkozó kérdésre sem. Az utazni vá­gyó hétköznapi ember így vá- laszt kapott ugyan, de túlzás lenne azt mondani, hogv meg­nyugodott tőle. Legfeljebb most már nem csodálkozik. Hanem bosszankodik. Benedek Miklós Ev vége - év kezdetén T ulipán Miklós, a mi- kóházi körzeti iskola igazgatója annyi gye­reket látott ezen az évnyi­tón, mint még soha. Nagy az udvar, az az egy diófa, juhar meg hárs csak árnyé­kával foglalja a helyet, kö­rülöttük tágas a tér. még­sem fértek a gyerekek. Te­le volt velük az udvar, a tantermek, még a kerítésen túlra is jutottak. Valójában száznyolcvanöt gyerek volt ott csupán. Csak az igazgató látott százakat. Az ünnepélyes arcok meg­idézték a régi tanítványokat, az apákat, és az anyákat, valamennyi növendékét, aki­ket negyven évkezdetkor fo­gadott, s ugyanannyi eszten­dőn át tanított az ábécére, a számok csodálatos igazságá­ra, az emberiség történeté­re, a világrészek ismereté­re. S ahogy tágult a tudás horizontja, úgy koptak az évek. Megnőttek a tanítvá­nyok, apák és anyák lettek, gyereküket küldték a kinőtt padokba. Nem változott sem­mi. évről évre mindennek csak a folytatása követke­zett. Ez az élet törvénye. A folyamatnak soha sincs vé­ge. A folyamatnak nincs. Csak aki a láncszemeket fűzöaeti, annak jár le az ideje. Tuli­pán Miklós igazgató úr utoljára nyitott tanévet. Még egy hónap, ennyi ma­radt a negyven esztendőből, s nyugalomba vonul. Nem nyikorog többé lába alatt a dobogó. nem jelentenek neki ezentúl a hetesek, nem bántja már szemét a feke­te táblára rajzolt fehér kré­ta-betű. Még egyetlen hónap, s feleségével beköltözik Új­helyije. a íJárosba, amit so­ha sem szeretett. A falu az ő igazi élettere, itt érzi ma­gát. jól. n gyerekek között, a hat és a negyven éves gye­rekek között. Emlékeivel, kevéske hol­mijával együtt mennyi ta­pasztalatot csomagol össze! Ua azt mind itt hagyhatná! — Valamit azért itt ha­gyok, Azt mondom minden­kinek, aki erre a pályára, mit mondok, pályára, hivatásra készül: nagyon szeresse a gye­rekeket. És tanuljon egy életen át, mert nem taníthat az. aki maga nem tanul. A világ legszebb mester­sége az övé. S olyan fájdal­mas, hogy válnia kell tőle. Egy tudat azért elviselhetőb­bé teszi. — Hogy is mondta — szé­pen mondta —, hogy a fo­lyamainak nincs vége. csak a láncszemeket füzögetőnek jár le az ideje? No igen. Négy fiam van és egy lá­nyom, Három fiam és a lá­nyom folytatja mestersége­met. Annak az egy „hűtlen” fiamnak is tanító a felesé­ge. Tanító a lányom férje is, meg a három fiam felesége. Hát van folytatás ... G yerekeinek anyja, az 6 felesége is tanító. A képzőben ismerték meg egymást, a tanulótár­sakból házastársakat fűzött a sors. Mondja, és elmosolyo­dik. — Nem ritlcaság ez, ké­rem. Még a legkisebbek kö­zött sem. Esztendő nem múlt. hogy ne láttam volna a pa­dok tetején félve kúszó cet­lit, Gyerek küldte a gyerek­nek. Soha nem büntettem érte. A majdani szerelem el­ső és ártatlan megnyilatko­zásait tolmácsolták az ákom- bákom betűk, ..Ide vele, lur­kók, ráértek még!” Tizenöt év nuílva ott ültem lakodal­mukon, és nászajándékul vittem, a cetlit... S esztendők múlva a „lur­kók” fia és lánya, kezdte, amit apjuk és anviuk elfe­ledett már. „Úgy. de úgy is­mertem őket! Itt. ahol a fa­lu lelke kiterített érzés- és jellemtérkép, nincs nehéz dolga a tanítónak. Van ösz- szehasonlitási alap gyerek és szülő között, módszeresen megismerheti az öröklött tu­lajdonságokat.” Bizony, aki tanítónak ké­szül, tudós-kutató is lenven. Búrjára a lelkeknek. számító meghatározója, a tudatformá­lásnak, Lehet ezt meatannl- ni? Születni is kell rá! Neki nem ismeretlen a fa­lu. Parasztember hatodik gyereke volt, a legkisebb, a „vakarák”. Azt kérdezte tő­le az apja, ahogy azt abban az időben kérdezni volt szo­kás: no fiam, pap leszel-e vagy tanító? E kettő közül választhatott, ha a kapát- kaszát tudományra akarta felcserélni. Mérnök, orvos, ügyvéd alig-alig kerülközött ki a faluból. Tulipán igazgató úr viszont már nevelt gyerekeket, akikből „magas értelmiségi” lett. Munkája fele, ez a má­sodik húsz esztendő nagyobb választékot adott, A jó fe- jüekért maga kardoskodott: hadd menjenek, tanuljanak. Elmentek, tanultak és elfe­ledték a falut. Meg a taní­tójukat. Ezen a nyáron azon­ban nagy öröme volt. Autó állt meg a ház előtt, egy fér­fi szállt, ki belőle három gye­rekkel meg az asszonyával. „Nem ismer meg, tanító bá­csi? A szabolcsi Szabolyban tanított engem, nem emlék­szik rám?” Aztán felismer­te — gyerekeiről. S csak annyit mondott: Ejnye, fiam, de megnőttél. No, nuertek be. F ajon meglátogatja-e még valaki? Majd ott, a városban? Mert ott hiányoznak majd igazán. Hej a falu, de megszerette ezt a falut, Gyökeret eresz­tett itt a szó szoros értelmé­ben, A háború után vető­magja sem maradt, amit el­hinthetett volna a darabka tanító-földbe. Egy tavaszi reggel kimegy a dűlőre. S mit lát ott? Hasad a föld az eke nyomán, hullik belé a mag. egyengeti a borona. A fó falusiak, a jó falusi­ak ... S tőlük kell most válnia. — Meg páromnak is. Mert ez az évkezdet mind­kettőjüknek év végét jelent. Együtt jöttek, együtt távoz­nak. Vajon nyugalom lesz-e az, ami azután következik? Csala László holdon vetnek kalászos után.® Csak eső ne jöjjön már. így* is éjjel-nappal dolgozni kell. > hogy minden sikerüljön. Mert . lassan szedni kell a cukorré­pát, ásni a burgonyát és két- három hét múlva beérnek a kukoricák. A terv alapos és' óvatos. Belekalkulálták az esetleges esőzéseket is. Mind­össze huszonöt eső nélküli munkanapot vettek alapul ok- . tóber végéig. Mert ennyi mun-j kanap kell, hogv minden s i - * kerüljön, a betakarítás és a* vetés is október 20-ig. « ♦ Dicséret | A — Jelenleg minden munka-, val jól állunk — mondta az 5 elnök —. és a vetéstől sem* félünk. Menni fog itt min-* den. mert az emberek párat-* lan szorgalommal dolgoznak.* Nem a naptárt nézik, hanem é a munkát. A vasárnap csak* akkor ünnep, ha esik az eső. « <§» Figyeltem az elnök arcát. 0 hangját, mozdulatait. Az em- * berekről igen nagy szeretet-$ tel és tisztelettel beszélt. A* maga munkáját és a vezető-* ség érdemeit meg sem emlí-é tette. Pedig tettek valamit at vezetők is. Kérdeztem is. hogy« mit? * — Ne a vezetőkről beszél-^ jünk — válaszolta —, hanem* az emberekről. Nagyon meg-* kérem, ha már riportot ír ró-t lünk, az embereket dicsérje.* Arról a lelkesedésről, arról a* keserves küzdelemről írjon.* ami az emberek érdeme. Nincs* itt kivétel. Itt mindenki egy-«' aránt a legnagyobb dicséretet | érdemli meg. Nemcsak a ta-« gok, hanem a családtagok is.í a gyerekektől az öregekig, de* még a községben lakó ipari* munkások is, mindenki min-* den tőle telhetőt megtett..* hogy a rengeteg munkát elvé-* gezzük. És az emberekben bi-« zunk mi továbbra is. mert hiá-^ ba van a vezetőség, ha az em-« berek nem dolgoznak. A veze-* tők csak terveznek és irányi-« tanak, de a küzdelmet az em-* berek vívják. Nagyon kérem,* ezt írja meg ... ♦ Szendrci József ­A jóhiszemű miskolci la­kos, magyar' állampol­gár, akiben aüz utazási vágy is feléledt, és a szom­szédos országokban maga is több alkalommal járt társas- utazás részvevőiéként, érdek­lődéssel figyelgette az IBUSZ hirdetéseit, prospektusait, még nagyobb érdeklődéssel hallgatta a különböző 1BUSZ- utakról hazatért turisták úti­beszámolóit. És sokszor cso­dálkozott. Mégpedig azon. hogy igen gyakran hallott ''"T- beszámolót viszonylag olcsó ausztriai, olaszországi, vagy egyéb nyugati utakról, míg az IBUSZ vidéki hirdetményei­ben. illetve az országos la­pokban hirdetésekben ezekről nem olvasott. Ezekről csak vissza lehetett jönni, jelent­kezni nem lehetett rájuk. Lá­tott hirdetéseket, amelyekben olyan tengeri utakat hirdet­tek, amelyeknek árai kisfize­tésű dolgozó szánjára teljesen illuzórikusak, és ha érdeklő­dött a vidéki IBUSZ-irodában, ott is ilyeneket ajánlottak ne­ki. Mivel nagyon szeretett vol­na utazni, meg kiváncsi is volt, megkérdezte az IBUSZ vezérigazgatóját, egy szépen fogalmazott instanciában, mi­ként történik az olcsó nyuga­ti utak férőhelyeinek. elosztá­sa. hogyan lehet azokba be­jutni, aztán azt is megkérdez­te, hol hirdetik meg ezeket az utakat, ha pedig nincsenek ! meghirdetve, miként szerez­nek róla tudomást azok, akik 'aztán részvevői lesznek? Meg­kérdezte azt is, miként lehet­séges, hogy olyan útra. ar~ elv­inek hirdetése a vasárnapi la­ppokban jelenik meg először. Ihétfőn reggel, az. IBUSZ-iro- da nyitásakor már nem fogad- ],nak el jelentkezést, mert a keret megtelt. (Mikor? Ho­gyan?) Aztán arra is kíván- • csi volt. miért fordulhat elő. [hogy a külföldi szállodák por­táin vita kerekedhet az utas ’és az IBUSZ útikísérője kö- [zött. mert esetleg a várt két- ■ ágyas szobák három ágyassá Rövid ü Mindez szeptember hatodi­kén történt Mélán, a Szabad Föld határában. Az elnök. Sándor Barna, fiatal, barna férfi köszöntötte az embere­ket. Azután szaladt, megtud­ni a járástól, hogy van-e már olyan termelőszövetkezet Encs körzetében, amely befejezte a cséplést is? Nincs. A mérai Szabad Föld volt az első. Ti­zenhét nappal korábban, au­gusztus 20-án délelőtt innen indult el az a távirat is. amely hírül adta, hogy befe­jezték az aratást. Elsőként a •járásban. Most meg a csép­lést. Tizenhat mázsa búzaát­laggal. Megünnepelték, ez nnepsíg csak természetes. Pálinkát it­tak, meg sört. — Mi a következő harci fel­adat, elnök elvtárs? — A vetés, emberek. Most már az következik. Alig fejezték be az egyik kenyér-harcot, máris kezdődik a másik. Az újabb kenyérért, így kezdődött a most befejtv zett is egy évvel ezelőtt. Vetésterv Az elnök az irodába hívott. Papírokat vett elő és mutatta, hogy már pontosan kidolgo­zott tervük van a következő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents