Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-22 / 223. szám

'OpfMlfet MSüM/Ö€iä<SME> II. Aliik nálunk tanullak... Ulan Bátorban mindenre Béke útra, ahol tíz évvel előbb elején tartó tudomány Mon- számítollam, csak arra nern, még jurták végtelen sora állt. goháoan. Éppen ezért Balo­hogy a kolóniák tagjain ki- Most ugyanott a modern, szé- c’su' Bandar leghóbD vágya vüi mások is beszélnek ma- les fő út két oldalán több eme- minél teljesebben elsajátítani gyárul. Ezért lepett meg, ami- letes házak pompáznak. Közű- ezt a tudományágat. Máris sok kor az ipari kombinát sevró lük az egyikben a Dandár-csa- bőrtechnoiógiai szakkönyvet üzemének főmérnöke, Batocsir Iád lakik összkomfortos la- vásárolt, hogy jól megállja he- Dandár magyar szóval foga- kasban. Dandár elmondja, iyét. Ezzel egy near bizonyítja dott. Fekete szeme mosolygott hogy a fiatalok kívágynak a B, hogy nem ördöngos m^s- ámulatom láttán. Beszélgető- jurtából, ezért az idén száz- térség az, amit előbb külföld­sünk nyelvtudása eredetének ezer négyzetméter lakást épí- rói meghívott mérnökök vé­tenek. Időjárái Várható időjárás ma esüff; kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Helyenként élénkebb északi, északkeleti, változó irányú szél. Az éjszakai lehű­lés erősödik, hajnalban helyen­ként párásság, köd. A nappali felmelegedés lényegesen nent változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok között tisztázásával kezdődött. Dandár má­sodmagával a budapesti mű­egyetemen ta­nult és 1964- ben végzett. Kollégája, Gvamszramzsal Megmar zsav ugyanabban a kombinátban a bőr-gyárrészleg főmérnöke. Ha nem is úgy, mint Dandár, jól beszéli, de még jobban ér­ti nyelvünket. Az újdonsült mérnökök ha­zatértük után nyomban mun­kába álltak, igaz. nem mindjárt a fő­mérnöki posz­ton, mert az üzem, a terme­lési folyamatá­nak alapos megismerése megkövetelte a fokozatosságot. Dandár először üzemmester, üzemvezető, később a labo­ratórium veze­tője lett. Fő­mérnöki meg­bízatására ez év június 1- ével került sor. Szívesen emlékszik a . Ma­gyarországon eltöltött hat esz- főmérnök, látogatásunk nap- tendejére. Élményei frissek, ián nem dolgozott. A szüksé hiszen alig egy esztendő telt ges karbantartást végezték. geztek. Ámde nemcsak mérnökök tanultak és tanulnak hazánk­ban, hanem szaiommkások is. igen keuves találkozásom volt velük az egyik Ulan Bator-i szövetkezeti ruhaszalonban. Ez rendelésre és mérték után dolgozik. Az iparban foglal­koztatottak egyharmadát szö­vetkezeti üzemekben alkal­mazzák. Egy nagy munkate­remben a szabászasztalok és a varrógépek mellett két brigád­ban húsz nő szorgoskodik. Na­gyon meglepődtek érkeztün- kön, és a magyarul tudók nyomban körénk sereglettek. Kiderült, hogy egy éven át Budapesten, a Május 1 Ruha­gyárban tanultak, és hazatérve a szövetkezetben elégítik ki a mongol női divatigényeket. Nem is akárhogyan. A ná­lunk tanult harminc nő közül persze csak néhánnyal talál­kozhattam, hiszen a divat szakmunkásaira más szalo­noknak is szükségük van. Né- hányuk nevét is megjegyez­tem. A Tala brigádvezető kö­ré gyülekező Kisitohtoh, Esz- maja, Kisigdilger, Pemaja — mind-mind kislányos arccal vettek részt a csevegésbein. Gondolni sem mertem rá, hogy valamennyien asszonyok, és némelyiküknek már két gyer­meke van. Pedig ez hamaro­san kiderült. A munkában azonban nem zavarhattam őket hosszan. Búcsúzóul meg­kérdeztem, mire emlékeznek még a magyar nyelven ta- A sevró üzem, ahol Dandár nultakból. Erre, különösen for­málva a magyar szavakat, va­lamennyien énekelni kezdték: ..Az a szép. az a szép, akinek Dandár főmérnök­ei hazatérte óta. Szívesen le- De a gépek zaja nélkül is át- a szeme kék...” Weither Dániel (Következik: Vizet „fakasz­tó” magyarok.) Európa legvastagabb bauxitrétese A magyar bauxitkutatás történetének egyik legjelentő­sebb felfedezését tudományos -zárójelentés formájában össze­gezték a balatonalmádi Bau- xitkutató Vállalat munkatár­sai, akik a Veszprém megyei Fenyőfő és Bakonyszentlászló község térségében hat évi geo­lógiai munkával új lelőhelyek­re bukkantak. A kutatási elképzelésnek megfelelően telepített első két mélyfúrás még sikertelen volt, a harmadik azonban telibe találta Európa eddig ismeret­len legvastagabb bauxitrétegét. A fúrószerkezet 60 méteren át, megszakítás nélkül ércrétegben haladt és ezzel újabb, bauxit- ban gazdag vidék került fel a hazai lelőhelvek földtani tér­képére. A siker láttán fokozott erővel megindított felderítés összesen tizenhárom lelőhelyet tárt fel. 1965. szeptember 22, szerda A Nap kelte 5.30, nyugta 17.43 órakor. A Hold kelte 1.24, nyugta 1G.57 órakor. N é vnap: Móric. Csak „frébtból” lövöldözött Koppenhágát újabb merény­let tartja lázban: a városnak ugyanabban a részében, ahol autótolvajok megölték az őket üldöző négy rendőrt, kedden a hajnali órákban ismét lövé­seket adtak le egy gépkocsi­ra. A kocsi vezetője nem sé­rült meg, a merénylők elme­nekültek. A rendőrség közlé­se szerint elfogták azt a fér­fit, aki hétfőn este többször rálőtt egy négy utast szállító taxira. Kihallgatásakor azt állította, hogy „tréfából völdözött. ííafáíos baleset Hét községben Ohtttl-2-ttilt Őszi mesvei könyvhetek (Tudósítónktól.) Nagy Béla, négy éves ka­zincbarcikai gyerek látogató­ban volt. nagybátyjánál, Papp István héti lakosnál, aki lovas­kocsijával trágyát hordott. A gyermek is vele ment, és gya­logosan követte a szekeret. A kezében seprő volt. Papp kö­tőfékénél fogva vezette a lo­vat, amikor hirtelen észre vet­te, hogy a gyerek a földön fek­szik. Valószínű, hogy a kisfiú kezében levő seprő a kerékbe akadt, és ez vágta őt a kocsi hátsó részén kiálló kézi fék­hez. Papp rögtön az orvoshoz vitte, de segíteni, sajnos, már nem lehetett rajta. A bonco­lás szerint a gyermek halálát az okozta, hogy az ütéstől megrepedt a mája. dr. K. D. 200 éve, 1765. szeptember 22-én született Vedres István, Szeged város sokoldalú mérnö­ke, a vízszabályozás úttörője, a múlt század elején az ered­ményes tiszai ármentesítési munkák tervezője és vezetője. A Pestet Szegeddel összekötő, hajózható Duna—Tisza-csator- na tervét könyvalakban is ■kiadta. Ebben nemcsak a tech­nika kivitelezését tárgyalja, hanem zseniálisan körülte­kintő pénzügyi számvetéssel, pontos táblázatokkal bizonyít­ja a jövedelmezőséget a szállí­tásnál, valamint az egyéb el­érhető előnyöket, az öntözési és a lecsapolást. Gazdag kép- zelöerejével, korát megelőzve, kidolgozta az országos vízhá­lózat tervét. Tervezett közrak­tárakat eleség tárolására, téli kikötőt hajójavító állomással és folyami kikötőket. Indítvá­nyozta az Alföld erdősítését, ültettetett eperfákat, kísérle­tezett gyapottermesztéssel, s mintagazdaságok létesítése fog­lalkoztatta. Építtetett színpa­dot és számos közgazdasági munkán kívül írt költeménye­ket, nyelvészeti művet, vala­mint egy színdarabot is, ame­lyet előadtak. — ÖNKISZOLGÁLÓ rend­szerűvé alakítják át a rudolf- telepi élemiszer boltot. Az új­jávarázsolt üzletet a tervek szerint két hónap múlva adják át rendeltetésének. —: ÁLLAMI gazdasági kom- bájnosok silózási és a kukori­ca-betakarítási versenyében Ambrus Demeter a csötörő gé­pével már ezer mázsánál tart. ■— MEGSZŰNIK a baleseti veszély Garadnán, a Bársonyos hídján. A régi, avult fahidat ugyanis a közeljövőben mo­dern, erős vasbeton híddal cse­rélik ki. A híd költségvetését nemrégiben készítették el. — SZABÄLYTALANUL ka­nyarodott a személygépkocsi­val Balogh Sándor miskolci la­kos, és Miskolc belterületén, a Kerpely Antal utca 2. szám előtt összeütközött egy motor­kerékpárral. A motorkerékpár vezetőjének és pótutasának el­tört a lába. — KORSZERŰSÍTIK a vil­lanyhálózatot Hernádpetriben. A tervek szerint még az idén nek titkára, felújítják a község teljes vil­lanyhálózatát. — KIRÄLYHELMECRE ké­szülődik az erdőbényei föld- művésszövetkezeti együttes. A bényei táncosok, énekesek a hagyományos királyhelmeci szüreti ünnepségek műsorát színesítik fellépésükkel. — IIIDKORLÁTNAK hajtott a lánctalpas traktorral Dobos Vencel csernelyi lakos a köz­ség belterületén, és a korlá­tot áttörve, a patakba borult. A jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérü­lést szenvedett, az anyagi kár körülbelül 10 ezer forint. — KEDDEN Szombathelyen megkezdődött az ország taní­tó- és óvónőképző intézetei ve­zetőinek kétnapos tanácskozá­sa. A tanácskozáson két napi­rendi pont szerepel: az új tan­terv végrehajtásából adódó ta­nító- és óvónőképző intézeti feladatok és a vezetéssel ösz- szefüggő kérdések. — A NYOMDA-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszer­vezetének meghívására kedden délelőtt négy tagú bolgár szak- szervezeti küldöttség érkezett hazánkba kéthetes tanulmány­úba. A küldöttség vezetője Petr Sztojanov Hiev, a Bolgár Nyomdaipar, Sajtó és Kultu­rális Dolgozók Szakszervezeté­— BORZOK dézsmálják a Hegyközben a kukoricásokat. A zömök testű, fehér-fekete tarka, erős körmű állatok fő­képp az éjjeli órákban láto­gatják a számukra rendkívül finom csemegének számító ku­koricát. Nagyüzem a konzervgyárban A Nagyatádi Konzervgyárban az idén- 1900 vagon konzervet készítenek. Most, az őszi szezonban nagy mennyiségű főzelékkonzerv, paradicsom készítmény, befőtt és dzsem hagyja el a gyárat. Szállításra kész konzervet. — A BUDAPESTEN hétfőn megkezdődött nemzetközi kur- ortológiaí konferencia részve­vői kedden Balatonfüredre, az állami szívkórházba látogat­tak. A konferencia külföldi részvevőit dr. Vadász Gyula, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében tájékoztatta a magyar szanatóriumi gyógy­kezelés helyzetéről. — AZ ÄLLAMI gazdaságok­ban és a gépállomásokoti az éjszakai műszak eddig 10 szá­zalékos pótdíját 50 százalék­ra emelték; tehát a második műszakra vállalkozó traktoro­sok az eddigi éjszakai mun­kabérnél 40 százalékkal, a nappali műszak bérénél pedig — azonos teljesítmények ese­tén — 50 százalékkal kereshet­nek többet. ESZAKMAGY ARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér 5. Telefonszámok; Titkárság: 16-886. Kultúrrovat: 16-067. Ipari rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687. Sportrovat: 16-049. Belpolitikai rovat, panasz ügyek; 16-046. Kiadja: Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Bitó Péter Kiadóhivatal: Kossuth u. 11. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15-17. Telefon: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 25 055 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető; Méry György. zó követi, amelyen Szilvássy Lajos és Gulyás Mihály vesz részt. A szerencsi művelődési klub irodalmi színpada mű­sort is ad ezen a megnyitón. A továbbiak során Putnokon Szilvássy Lajos, Abaújszántón és Vizsolyban Bihari Klára, Encsen Csanády János. Szik­szón V.eres Péter és Bará.th Lajos. Mezőkeresztesen és Me­■ zőesáton Berkesi András, Óno­don és Bükkszentkereszten "seres Tibor. Tokajban ós Me- zőkövosden pedig Passuth László találkozik olvasóival. Az írók dedikálják is művei­ket. Ezzel egy időben minden községi könyvtár kiállítást rendez, é=. a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár külön kiadványban ■ ismerteti a megjelenő írók • életrajzát, munkásságát. A megyei könyvbarát akció­bizottság irányításával rendezi meg az idén is a MÉSZÖV és a II. Rákóczi Ferenc Könyv­tár október 2. és december 15. között az őszi megyei könyv­heteket. A cél azonban nem. illetve nem elsősorban üzle­ti. Nem csupán kön eveket akarnak eladni 10 falusi könyvesboltban és 1000 falusi könyvbizománvos útján, ha­nem kultúrát igyekeznek ter­jeszt — i b.-'nfot forr-, élni pen ezer; a könv"?"”'-;tasnn kívül rendezvények, kiállítá­sok, író—olvasó találkozók kö­vetik egymást nem is kevés helyen. Október 2-án Szerencsen nyi‘'~ meg ünne''Ä’vesen az őszi ' önvvbeteket dr. Tóth István, a Hazafias Népfront Sorsod megyei Bizottsága^ tit­kára. Ezt író—olvasó találko­A sevró üzem, ahol Dandá főmérnök, látogatásunk nap ján nem dolgozott. A szüksé ges karbantartást végezték De a gépek zaja nélkül is át éreztem azt a felelősségei amit ez a huszonhatéves fia talember vállalt. Egyébként szakemberképzésben odáig ju tottak, hogy mérnökként má nemcsak egymaga dolgozd hanem „inzsinőr” képesítés a laboratórium vezetője és . vezetők sorába tartozik mé egy főtechnológus is. Az üzem 1930-ban épük Azóta több változás és bérén dezésesere történt. A termeié azonban kinőtte a régi „ru hát”. Éppen ezért egy teljese új. több emeletes épülettel bő vítik az üzemet. Dandár szak vezetésével 234 munkás hét százezer kecskebőrt dolgoz fc évente 9 millió tugrik érték ben. A cipőgyár évente millió 300 ezer pár cipőt tei mel. És most mind több fel sőrészt igén vei. A bővítés a? ért történik, hogy a feldolgc zott bőrök mennyiségét egy millió kétszázezerre növeljék. Az üzemrész dolgozói !! százalékának megvan a szak munkás képesítése, és a műn kasok nagy termelési tanas? falatokkal rendelkeznek. / munka két műszakban zai lik. Evy órás ebédidővel reP gél nvntafői ötig és öttől éj fi után kettői1*. A mode-n bőripar még a ic óla. ozivesen le­velez volt tanárnőjével, aki a Bőripari Kutatóintézetben dolgozik, továbbá, ahogy ő mondja, a „fiúkkal”, volt di­áktársaival. Megkért, haza­térve juttassam el hozzájuk szívélyes üdvözletét. A „valla­tás” közben kiderült: jól is­meri az ország számos váro­sát, Szolnokot, Debrecent. Nyíregyházát. Szegedre utál­tában Kecskeméten is járt. A Balaton környék szépségét so­hasem fogja elfelejteni. Batocsir Dandár huszonhat éves, egy nyolc gyermekes család legidősebbje. Egyik öccse építész, idősebb húga orvostanhallgató. Ez utóbbit egyáltalán nem zavarja tanul­mányaiban három gyermeke, mert műszaki rajzoló férje és a nagymama foglalkoznak a kicsinyekkel. A családfő, Ba­tocsir Damdzan a hatvan felé közeledik és a népköztársaság érdemes művésze. Felesége, sok gyermek nevelésének gondjával, még fiatal, mind­össze: 45 éves. Második találkozásunk al­kalmával. amit én kezdemé­nyeztem. mert anyanveive- men táiéVnródbattam a fővá­ros éta+órő] na evkövetaé'di n k erkóivérn] büszkén mutatott P7 előttünk hűzódó, n awszerű

Next

/
Thumbnails
Contents