Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-22 / 223. szám

4 ftSZA Pr** * rix? * »hpov \ 1. Szerda, 1S65« szeptember 2&­M a gw reményű kulUirálii mozdulások Tiizaszederkényben 800 bejáró munkás sorsa — Akadémiák a helyszínen — Miníaklub Latai. Ez így túl általánosnak Rendezvény-tervezeteikkel, sza- tűnlk, pedig nagyon élő prob- kosított foglalkozásokkal is- léma, hogy az idősebbek közül merkedhelnek meg a részve- többen még nem döntöttek vők. életformájukról. A két gazdái- A megyei tanács művelödés- kodási forma között keresgél- ügyi osztálya, az SZMT és a nek, kutatják a biztosabb jö- Népművelési Tanácsadó fogad­íklillt m'ul<äenütt, így szep­tember elején, Tisza- szederkényben is megcsillog­tattak népművelőink néhány szép népművelési gondolatot. Szívből kívánjuk: legyen ere­jük, következetességük terveik megvalósításához. A szederkényi népművelők sok egyéb bokros teendőjükön kívül alapos mértékkel és szándékkal előtérbe hozlak a bejáró munkások sorsát. Vi­szonylag kevés ember dolgo­zik a TVK-bain, mégis, csupán a vegyikombinátba 5öü-an jár­nak be vidékről. A bejárók zöme fiatalember, ifjú lány. Mit lehetne tenni szellemi igényeik növeléséért? E kér­dőjel „kiegyenesítésén”, a meg­oldás kulcsának ki kovácsolá­sán fáradoznak a tiszaszeder- kényi kultúrmunkások, akik azt tervezik, hogy a gyárat benépesítő községek lakói szá­mára különböző tematikájú akadémiai formákat hívnak életre. Persze nemcsak úgy ál­talában, azért, hogy legyen, in­kább azért, hogy kelljen. Mi az, ami kell Polgár, Ti- szapalkonya, Őrös, Sajószöged, Nagycsécs és Szederkény ifjú. valamint középkorú munkásai­nak? A feleletet a műhelybi­zottságok segítségével kapták meg a népművelés irányítói, így „tudódott ki”, hogy a fia­talokat a modernség általános és konkrét kérdései izgatják, az öregeket pedig az ipari és a mezőgazdaság nagyüzemi táv­A vadász és a medve vöt Ígérő lehetőségeket. Az említett községekből na­ponta autóbusszal szállítják be a munkásokat. A busz me­netrendszerűen közlekedik. Így . viszonylag hamar hazaér­nek, kevésbé törődnek utasai. Az otthoni program még von­zó lehet, kimozdulhat az ér­deklődő természetű ember. /y fontos* a munkások ' által kért téma sze­repe) az akadémiák program­jában. Most már csak az a kérdés: megtartanak-e min­den előadást, jó előadókat, s hasznos szemléltető eszközöket küldenek-e helyszínre a sze­derkényiek? Uj kezdeményezésnek szá­mit a sokáig passzivitásba kényszerülő szederkényi nép­művelők szemszögéből a nép­művelő aktívák felmérése és munkába állítása. Az adatok megszerzése után központi tanfolyamot indítanak az ak­tívák részére. Uj városról lé­vén szó, ^ népművelés fel­adatai is újak, bizonyos vo­natkozásban mások és speciá­lisabbak, mint a „hagyomá­nyos” városokban. Ezzel szá­moltak a tanfolyam tervének kiötlői is, amikor elkészítették a részletes programot. Sok gyakorlati tanáccsal szolgál ez a tanfolyam, módszertani be­mutatókkal fűszerezetten. ja szárnyai alá azt a tanfolya- piot, amelytől sokat vár a kul­túrát szerető ember Tiszasze- derkénybem. A brigád összejövetelek még meglehetősen formálisak, vagy esetlegesek Tiszaszederkény- ben. S ha össze is jönnek a brigádtagok, szokásos cimbo- ráskodással, iddogálással szelei el az együtt töltött idő. Fino­man sugalmazott kulturális programot kellene „belopni” életükbe. Több munkásszálló­klub működik már, de egyik sem rendeltetésének megfele­lően. Mast a tiszaszederkényi népművelők azt szervezik, hogy a fél tucat szálló-klub között létrehoznak egy minta­klubot. Itt teljes mértékben biztosítják a tárgyi és szemé­lyi feltételeket ahhoz, hogy mintául szolgáljanak a kultu­rális tartalom nélkül munkál­kodó szálló-kluboknak. Főleg módszertani segítséget próbál­nak nyújtani a minta-klub kultúrmunkásai. beszéltünk már Sohszor a ^^szederké­nyi kulturális élet állóvizéről Most úgy tűnik, hogy ezt a vi­zet gyűrűk fodrozzák. Most már reménykedünk: semmifé­le erőszakos nyugalom „nem csillapítja” le a sokirányú mozgolódást. Párkány László Gépszerelő szakkörök az iskolákban Borsod megyében a KISZ-bi­zottság és a megyei tanács művelődésügyi osztályának kezdeményezésére az elmúlt évben 11 általános iskolában működött mezőgazdasági gép­szerelő szakkör, hogy a falusi fiatalok már iskolás korukban megismerjék a mezőgazdasági gépeket, megszeressék a nagy­üzemi gazdaságokban folyó munkákat. A szakköri foglal­kozásokon 220, nagyobbrészt VII. és VIII. osztályos tanuló vett részt, akik közül sokan az iskola elvégzése után mint ipari tanulók helyezkedtek cl a gépállomásokon, illetve a gazdaságok gépjavító műhe­lyeiben. A növekvő érdeklődés és a szakmunkás utánpótlás biztosítására az idén több mint duplájára emelik a szakkörök számát.------oOo-----­C sinosítják Hidasnémetit Napjainkban mind nagyobb gondot fordítanak a községek szépítésére. Különösen vonat-* kozik ez a határmenti falvak­ra, ahol az utak, az épületek csinosítását, karbantartását az eddiginél jóval nagyobb - fel­adatnak tekintik. Hidasnémetiben is sokat tet­tek már a község küllemének szépítéséért, most pedig a nemzetközi főútvonal mentén újabb hat épület felújítását tervezik. Törpe benzinkútja már. van a falunak, ahol a motorosok megtölthetik tank­jaikat. Újabban a falu vezetői között sok szó esik róla, hogy jó lenne egy olyan kutat épí­teni, amelynél az autósok is kaphatnának üzemanyagot. Vizsgálják a lehetőségét eset­leges új kutak létesítésének is. Gazdag program a Miskolci Zenei Napokon A már hagyományossá vált Miskolci Zenei Napok hang­versenysorozatát ez évben ok­tóber 7 és november 15 között rendezik meg. A hangverse­nyeket a Miskolci Nemzeti Színházban, a Bartók Béla Ze­neművészeti Szakiskola hang­versenytermében , a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház­ban, Lillafüreden, továbbá a műegyetemen és a Pamutfono- dában hallhatják az érdek­lődők. A koncertsorozat műsorában szerepel többek között a hes- seni rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye, bemutat­nak a város felszabadulásá­nak / huszadik évfordulójára kiirt pályázaton díjat nyert müveket, ez egyben új magyar zenekari müvek ősbemutatója lesz, felléptetik a budapesti nemzetközi zenei verseny győz­teseit. Kiemelkedő esemény lesz a Bartók emlékhangver­seny, amelyen a halhatatlan mester özvegye, Pásztory Ditta rendezendő ünnepi koncert­tel. Ezt követi október 11-én a hesseni rádió szimfonikus ze­nekarának színházi Ihangver­senye, Dean Dixon vezényle­tével. Október 13-án Ama­deus Webersinke, NDK-beli zongoraművész ad koncertet a Bartók teremben. Ugyanott lesz 18-án a budapesti nemzet­közi zenei verseny győztesei­nek hangversenye. A Bartók Béla emlékestet október 20-án tartják ugyancsak a Bartók te­remben. A rendezvénysorozatba be­kapcsolódik a debreceni Cso­konai Színház operaegyüttese is. Október 21-ón a Miskolci Nemzeti Színházban bemutat­ják Puccini Bohémélet című operáját. November 7-én a Bartók teremben lesz hangver­seny fiataloknak és felnőttek­nek Ez az én birodalmam cím­mel. A Miskolci Szimfonikus Zenekar november 8-án Né­meth Gyula vezényletével ad hangversenyt. November 12- én. a diósgyőri Ady Endre Mű­velődési Házban Bolyongás címmel tartanak ének- és ze­nekari koncertet, majd novem­ber 15-ón a miskolci szimfoni­kusok Mura Péter vezényelte koncertje zárja az eseményso­rozatot. A fenti felsorolásban a Filharmónia szervezésében lebonyolítandó koncertek talál­hatók. Ezen kívül lesznek a már említett lillafüredi, pa- mutfonodai, műegyetemi hang­versenyek, összesen öt alka­lommal. A Miskolci Zenei Napok hamgvereenysorozafca mindig értékes élmény volt a város zenekedvelőinek. Most is nagy érdeklődés előzi meg. A prog­ramot tekintve úgy látjuk, hogy a szervezők választékos, igényes műsorral kívánják megajándékozni az idei zenei napokon is Miskolc közönségét. i Helycsere ügyben e n apunk augusztus 8-i e Ij számában egy rövid jegyzetben szóvá tet- » tűk, hogy rossz helyen van B Miskolcon, a Tiszai Pályaud- ® var előtti taxiállomás. ® Ugyanis, a taxik a hajdani ® kijáratnál várakoznak az o utasokra, pedig az átépítés e során a kijáratot jó 100 mé- ® terrel áthelyezték. Ahol az utasok most elhagyják az ál­* lomés területét, ott a forgá­si lomból rövid időre kivont s autóbuszok várakoznak, vár- ® ják, mikor állhatnak be az ® indulási helyre, de itt, a ki- e járat mellett nem vehetnek ® fel utasokat. Az utasoknak ® bőröndökkel, a beálló és to- « látó autóbuszok között mint- e egy száz métert kell szerem- o csétlenkedniök a taxiállomá- ® sdg. Javasoltuk, hogy egy­* szerűen cseréljék meg a e taxik és az autóbuszok vára- B kozási helyét. 2 Jegyzetünkre a 3. számú | Autóközlekedési Vállalat a * minap válaszolt. Kuttor o ügyintéző jelzéssel küldött * levelükből idézzük a követ- ® kezőket: “ „A cserére a lehetőség je- ® lenleg nincs meg, mivel a » városi autóbuszok parkirozó- o helyre történő beállása a 2 jelenlegi taxiállomás helyére * csak tolatással lenne meg­® oldható, s tekintettel a Tiszai a ® pályaudvari körforgalom je­ni lenlegi forgalmának zsúfolt- » ságára, ez balesetveszélyt rejt e magában, s ezt a KRESZ ® rendelkezései sem engedik ® meg. * A Tiszai Pályaudvar át- ® építésre kerül, s ennek só­it rán a pályaudvar előtti tér is n ói lesz alakítva. Az átalaki- o tás során a taxiállomás elhe­lyezése megoldódik. Jelenleg az utasoknak kb. 100 métert kell az aluljárótól a taxiállomásig gyalogolni, ami, véleményünk szerint, nem jelent túlzott megterhe­lést, igaz ugyan, kényelme­sebb lenne rögtön az aluljáró­nál taxiba, ülni, azonban fen­tiek miatt a taxiállomás át­helyezése nem oldható meg." íme, ez volt a válasz. Egy­két megjegyzést hozzá kelti fűznünk. Az autóbuszok je­lenleg is tolatással állnak be parkolóhelyükre, csak éppen, az állomás főbejárati jár­daszigetének túlsó oldalén és nem ott, ahol most a taxiállo­más van. A balesetveszély fennáll, akár a járdasziget egyik, akár a másik végén tolatnak autóbusszal, de különösen ha a tolató autó­buszok között még csotrna- gökkal felszerelt utasok is ügyetlenkednek. Mi is tud­juk, hogy a pályaudvart át­építik. De azt is tudjuk, hogy ez nem az elkövetkező hetek­ben fejeződik be. Nem ért­jük, miért indokolt, hogy e nagy átépítés befejezését megvárjuk. Végül: valóban száz méter nem. nagy távol­ság. És valóban, kényelme­sebb tenne rögtön az aluljá­rónál taxiiba ülni, de a taxi- vállalatot elsősorban azért hívták létre, hogy az utasok­nak kényelmesebb legyen, másrészt a száz méter igen. hosszú tud lenni nehéz cso­magokkal, tolató autóbuszok között. Bár jóformán telje­sen mindegy, hol van a hiva­talos taxiállomás, mert az eddigi gyakorlat szerint taxi az állomásnál csak a. legrit­kább esetben található. (bm) Búcsú az (Levelezőnktől:!) A napokban kicsinek bizo­nyult a pálházi művelődési ott­hon: alig-alig tudta befogadni azokat az embereket, időseb­beket, fiatalokat, nőket, fér­fiakat, gyerekeket, akik azért jöttek el ide, hogy részt ve­gyenek az iskola idős igazgató­jának, Palágyi Bélának bú­csúztatásán. Az igazgató elköszönt az is- . kólától, és erre az eseményre eljöttek a volt tanítványok, a mai diákok, ismerősök, bará­tok, állami, társadalmi, tömeg­szervezetek képviselői, hogy egy-egy virágcsokorral, aján­dékkal jelezzék a faluért, a Hegyközért' olyan sokat fára­iskolától dozó pedagógus iránti szerel­tüket, hálájukat. Senki sem feledkezett meg Béla bácsiról, akit nemcsak Pálháza, hanem a környék is hosszú évek óta ismer, szeret. Béla bácsi az iskolától kö­szönt el, de a falutól, az embe­rektől nem búcsúzott. Meg­változott körülmények között ugyan, de munkáját a követ­kező- években is tovább kí­vánja folytatni, a falu, a Hegy­köz embereinek épülésére. Illés Gyula Pálháza H Miskolci Nemzeti színház műsora Könyvtár sorozat megjelenése elé (A Quick karikatúrája) is közreműködik. A Miskolci Zenei Napok koncertsorozata, mint említet­tük, október 7-én kezdődik, mégpedig az avasi templomban Becsület bolt (Levelezőnktől.) A miskolci 3. számú ÉPFU Béke szocialista brigádja nemrégiben becsület boltot lé­tesített. Ez a falra akasztott jókora szekrényből áll, mely­ben csokoládét, cukorkát, do­hányzási cikkeket tartanak, alája pedig egy perselyt sze­reltek. Ha a 36 tagú brigád­ból valaki vásárolni akar, ki­nyitja. a szekrényt, elveszi a kívánt cikket, s a pénzt a perselybe teszi. A brigád dolgozói körében a becsület bolt igen nagy népsze­rűségnek örvend. Rózsahegyi Kálmán 3. sz. ÉPFU Az Univerzum AZ UTÓBBI időben több érdekes politikai, esztétikai, világnézeti sorozat látott nap­világot a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A természettudományos is­meretek iránt megnövekedett igény arra ösztönözte a kiadó Univerzum című füzeteinek szerkesztő bizottságát, hogy összefoglaló, elemző, részle­tesebb formában ismertesse meg olvasóit a tudomány és a technika kutatásainak leg­újabb eredményeivel. Így szü­letett meg az Univerzum Könyvtár sorozat kiadásá­nak gondolata, amely tartal­mának megfelelően igyekszik a modern tudományok széles területéről, a természettudomá­nyok legkülönbözőbb á*gaitól a humán tudományokig, a leg­újabb kutatásoknak megfelelő ismereteket qyúj tani olvasói­nak. Az Univerzum Könyvtár sorozat olyan újdonságokkal lép az olvasóközönség elé, amelyek joggal számíthatnak sikerre és népszerűségre, E művek tanulmányozása első­sorban a nevelők, a tanulóifjú­ság számára nyújt érdekes, színvonalas tanulmányokat, de mindenki bővítheti ismereteit e könyvek olvasásával. Olyan ismereteket tár elénk, amelye­ket eddig nem, vagy kevésbé ismertünk, egy lépéssel köze­lebb visz bennünket a termé­szet, a természeti jelenségek okainak megismeréséhez. Erről tanúskodik a. napok­ban megjelent első két mű is. Az ismeretlen bolygónk című könyv a nemzetközi geo­fizikai évnek, e nagyszabású tudományos vállalkozásnak eredményeiről számol be. A mű cselekménye úszó jégtáblá­kon, a világűr határán, az óceán mélyén, Afrika sivatag­jaiban, a 90 fokos hideg Déli­sark egy kutatóállomásán, az Indiai-óceánon úszó hajó fe­délzetén játszódik ie, és nagy segítséget nyújt mindazoknak, akiket a természet titkai érde­kelnek. A másik mű címe: A jégsi- vatag népe. írója, Farley Mowat többször látogatott el egy kihalóban levő. reményt veszteti néphez, az észak­kanadai ihalmiut eszkimók­hoz. Az egykor több ezer főt számláló eszkimó-csoportnak ma már csak 49 tagja van. Az író stílusa, nyelvének költői- essége, szemléltető ereje alá­festi e történet mély tragédiá­ját, melynek szenvedő népe ennek ellenére életben tudott maradni. E KÉT könyvön kívül szá­mos biológiai, fizikai és más, tudományos kérdésekkel fog­lalkozó mű jelenik meg a so­rozatban. Oláh László 24, péntek. Bemutató. Budapesti tavasz. 19 óra. 25, szombat. Egressy. Budapesti tavasz. 19 óra. 26, vasárnap. Bérletszünet. Buda­pesti tavasz. 15 óra. Shakespea­re. Budapesti tavasz 19 óra. 27, hétfő. Nincs előadás. 20, kedd. Jászai. Budapesti tavasz. 19 óra. 2D, szerda. Bérletszünet. Budapesti tavasz. 19 óra. 30. csütörtök. Béríetszünet. Buda­pesti tavasz. 17 óra. A Miigyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora (a 188 méteres hullámhosszon 18—10 óráig) A riportereké a szó. Gazdaszemmel a határban. A Csavarárugyárban. Brigádnapló. Hangszerszólók. Az gészségügyi kultúra kérdései. A nők életéből: Karmester sze­retne lenni. Hires énekesek — népszerű ári­ák. Sporthíradó. HOLNAPUTÁN ŐSBEMUTATÓ KARINTHY FERENC: kezdődik az új színházi évad BUDAPESTI TAVASZ SZÍNMŰ

Next

/
Thumbnails
Contents